téveszmék

téveszmék

"A modern gazdaság faragott fogyasztót belőlünk"

2021. március 10. - G. Nagy László

fogyaszto.jpg

 

"Nem azért vagyunk fogyasztók, mert nem lehettünk volna mások, hanem azért, mert azzá tettek bennünket" - írja Sarkadi Zsolt a 444-en, cikkét elsősorban az ausztrál Kerryn Higgs Collision Course - Endless Growth on a Finite Planet című könyvére alapozva. A téma természetesen a fenntartható - avagy fenntarthatatlan - fejlődés; az írásban számos történelmi érdekességgel, igazsággal és féligazsággal.

 

"Az emberek természetesen korábban is fogyasztottak - ruhát, élelmiszert és sok mást -, és ezekért dolgozniuk is kellett, vagy másokat dolgoztatni maguk helyett, viszont a 19. század végéig nem volt túl sok ösztönző, ami a tömegek folyamatos fogyasztását serkentette volna." Természetesen Kerryn Higgs is tisztában van a biológia alaptörvényével, mely szerint minden élőlény folyamatos szükségletekkel bír, s valójában ezek kielégítését nevezzük fogyasztásnak. Valamiért azonban nem akarja beérni ezzel az általános alapigazsággal, és a FOGYASZTÓ kifejezést már csak a marketinggel megtámogatott tömegtermelés világában élő, modern emberre vonatkoztatja. Úgy tesz, mintha a korábbi történelmi időszakokban az emberek szerényebbek és visszafogottabbak lettek volna. Mintha nem lettek volna szárnyaló vágyaik, s nem irigyelték volna az arisztokraták fényűzését. Mintha sosem lettek volna felkelések, lázadások, vagy épp más népek ellen irányuló rablóhadjáratok. A bolygó jövőjéért aggódva nyilván nehéz kimondania, hogy a komplett emberiség első számú célja mindig is az életszínvonal, vagyis a fogyasztás mértékének emelése volt, historikus kortól és társadalmi státusztól függetlenül. Nyilván azt is nehéz elismernie, hogy a kapitalizmus ezt az általános jólétre irányuló, sok évezredes emberi vágyat hozta elérhető közelségbe. Arról meg pláne nem beszél, hogy a plázai bevásárlás mennyivel humánusabb és emberhez méltóbb módja a szükségletek kielégítésének, mint a gyarmatosítás, vagy bármiféle rablóháború.

 

Régi álmom, hogy egyszer majd kezembe vehetek egy olyan könyvet, mely úgy tűzi zászlajára a környezetvédelem eszméjét, hogy közben nem ütközöm bele minden második mondatban a piaci működés iránt érzett nyílt megvetésbe és gyűlöletbe. "A hagyományos célt, hogy magától értetődően hasznos termékeket készítsenek, felváltotta a folyamatos fejlesztés és a sorozatgyártás, majd, hogy az újabbnál újabb termékeket, amikből többet és többet tudtak gyártani, el is tudják adni, a vásárlásra csábító reklámokra is egyre több pénz ment el. Az egész gépezetet pedig természetesen a profitszerzés vágya hajtotta." Döbbenetes, hogy egy gondolaton belül három csúf kritikát is megfogalmaz a kapitalizmussal szemben, természetesen mindhárom érzelmi alapú, egyiknek sincs a leghalványabb racionális alapja sem. Kezdjük a végén: mint egy szószékről prédikáló középkori pap, felrója a profitszerzés vágyát. Mintha valaha is létezett volna bármi egyéb, ami a gazdasági tevékenységeket motiválta volna! Maradhatunk is akár a középkorban: egy földműves, vagy egy városi fazekasmester talán csak annyi hasznot termelt, amennyiből finanszírozhatta családja megélhetését. Ám attól az még ugyanúgy profit volt! Ne hazudjuk már érdemnek azt, hogy gépesítés hiányában gyenge hatékonysággal működtek, így csak szerényebb nyereséget tudtak zsebre tenni! Egészen arcátlan az az attitűd is, ahogyan az egyetemi katedráról kívánja eldönteni, hogy a kétszáz évvel ezelőtti Angliában mi számított hasznosnak, vagy épp haszontalannak. Segítek: MINDEN HASZNOS, amiért az emberek önként pénzt áldoznak. S egészen vérlázító, ahogyan a marketinget ekézi, hiszen a raktárban maradt, eladhatatlan árutömeg egy jelentős hányada is HASZNOS-nak bizonyulhatott volna - megfelelő reklámtámogatás mellett. Talán épp a leghasznosabb termékekkel nem találkozott a fogyasztó az elégtelen marketing miatt. "Széles tömegek számára pont a ma már szélsőségesnek tűnő takarékosság volt a legfontosabb túlélési stratégia, a divat követése és az újabb dolgok folyamatos elirigylése másoktól maximum az arisztokratáknál és a közéjük tartozni vágyó vagyonos kapitalistáknál dívott." Döbbenetes az az attitűd, amely a tökéletes létbizonytalanság nyomorát tünteti fel etalonként, s az ebből való kitörést nem pozitív motiváltságnak, vagy a felemelkedés szándékának nevezi, hanem a jómód elirigylésének. Semmi sem árulkodik úgy egy szerző elfogultságáról, mint használt szókészlete.

 

Kerryn Higgs művével az a legnagyobb gond, hogy érzelmi elfogultsága, zsigeri kapitalizmusellenessége olyannyira meghatározza gondolkodásmódját, hogy gyakorlatilag képtelen választóvonalat húzni a fogyasztói társadalom globális és tényszerű problémái, valamint az egyén pszichikai, illetve életmódbeli anomáliái közé. Természetesen van igazság abban, amit ír. Valóban nagyon gáz, amikor az ember irracionális döntéseket hoz, túlfogyaszt, pazarol, felesleges dolgokra költ és képtelen megtakarítani. Ám ezek pusztán az egyén problémái. Ezekről lehet írni - a könyvesboltokban fellelhető sok ezer hasonló mellé - egy újabb életmód-tanácsadó tucatművet, ám a Föld jövőjéért aggódó, ökológiai munkában e felvetések tökéletesen irrelevánsak. Most mégis: mit ártunk azzal a bolygónak, ha naponta járunk masszőrhöz, vagy fodrászhoz, ahelyett, hogy kéthetente keresnénk fel őket? Ha már a környezetvédelem a téma, érdemes lenne azokra, és csakis azokra a fogyasztási tételekre koncentrálni, melyek valóban túlterhelik a Földet, s nem általánosságban papolni az irigységről, a mohóságról és a profitéhségről.

 

Ami a fenntartható fejlődést illeti, valójában háromféle hitvilággal találkozhatunk. A pesszimista verzió szerint már elkéstünk mindenféle mentőakcióval, s megállíthatatlanul száguldunk a szakadék felé. Ez olyan szempontból kényelmes álláspont, hogy aligha indokol cselekvést. Talán pár világvége-búcsúbulit még tarthatunk, azután utánunk az özönvíz... Az optimista forgatókönyv szerint - s bevallom, magam is ezt vallom - a technikai fejlődés idővel megoldja problémáinkat (miközben persze létrehoz majd újabbakat). Anyag- és energiatakarékos termékek, újrahasznosítás, zöld energia, környezetbarát építészet stb. Nem állítom, hogy a kormányoknak és a világszervezeteknek ebben semmi szerepük nem lesz, ám a kreatív megoldásokat a piac szállítja majd, ahogy teszi ezt már a jelenben is. Valahol e két felfogás között találjuk a harmadik, az erősen aggódó álláspontot. Képviselői hisznek ugyan a Föld megmentésében, ám meggyőződésük, hogy ehhez radikális beavatkozásokra van szükség, melyek erősen csorbítják a piac és az egyén szabadságát. A fene se tudja, hogy az őszinte féltés vezeti-e őket, vagy valamiféle neomarxista hevület. Az mindenesetre igencsak beszédes, hogy konkrét megoldási javaslatokat alig-alig hallunk tőlük. Pedig a kritikának - és különösen a kapitalizmuskritikának - akkor van bármi értelme, ha tudunk ajánlani jobbat.

  

"1920-ra az Egyesült Államok eljutott odáig, hogy bár az ipari termelés az 1860-as szint 12-szeresére nőtt, a lakosságszám ugyanennyi idő alatt csupán megháromszorozódott. Egy emberre tehát így is négyszer annyi termék jutott, mint 60 évvel azelőtt. Elérhetővé vált a John Stuart Mill által stacionáriusnak nevezett állapot, amikor a gazdasági rendszer minden állampolgár alapvető igényeit ki tudja elégíteni, így az embereknek nem kell többé egymáson taposni a túlélésük érdekében”. Ebben a három mondatban két különböző gondolat keveredik. Egy intelligens és egy végtelenül ostoba. Az előbbi kimondja azt a nyilvánvaló igazságot, hogy a jólét növekedésének a záloga az, ha a termelés dinamikusabban fejlődik, mint a népesség. Úgy lenne kerek a dolog, ha hozzátenné: napjainkban egyedül az állami nyugdíjnak nevezett piramisjáték indokolja az egyes nemzeti populációk méretének szinten tartását, semmi egyéb. A szabad piac képes megteremteni az egyensúlyt magas és alacsony népességszám mellett is. Ami viszont kifejezetten bárgyú ötlet, az az, hogy John Stuart Mill, vagy bárki más képes meghatározni, hogy mi számít alapvető állampolgári igénynek. (Mill 1873-ban fejezte be földi pályafutását. Amit ő a 19. század derekán elégséges jólétnek ítélt, azt ma valóságos nyomorként aposztrofálnánk.) Ettől a szemlélettől már csupán egy szűk ugrás Fourier falanszter-rendszere. Ha maradnánk inkább a jelenkor gondolkodóinál, úgy érdemes Ferenc pápára fókuszálnunk, aki szintén tudni véli, mennyi az elég. Az egyházfő egészen konkrétan bálványimádásnak tartja a gazdagságot, s követendő értéknek a szegénységet. Rajta kívül azért nem sokan vállalják fel az effajta radikális kommunikációt, pedig ha a Föld megmentéséhez a fogyasztás drasztikus csökkentése vezet, úgy lassan ideje volna előállni a konkrét elképzelésekkel. Vajon mennyi élelmiszert tömhetünk magunkba lelkiismeret-furdalás nélkül? Vajon mekkora lehet az egy főre eső lakóingatlan maximális mérete? Mennyit utazhatunk és milyen autót birtokolhatunk? A világkormány tervhivatala dönt majd a legyártható műszaki cikkek mennyiségéről, s engedélyezett kvóták alapján termel majd a Samsung és az LG? És mi lesz a luxuscikkekkel? És mi lesz a friss innovációkkal? Minden egyes kreatív találmány bevezethetősége kapcsán a világkormány ökológiai hivatala hoz majd ítéletet? Pontosan tudjuk: a bürokratikus centralizáció nem csupán nehézkes és csapnivaló hatékonysággal jár, de tökéletesen értelmetlen is. Bőven elég lenne, ha csupán a bizonyítottan negatív externáliákkal, a valódi környezetszennyezéssel foglalkoznánk.

 

A kérdés politikai vetülete is rém izgalmas. A baloldali, szociáldemokrata pártok hosszú-hosszú évtizedeken át azon ügyködtek, hogy az elesettek és a munkások életkörülményei folyamatosan javuljanak. Ez abszolút nemes célkitűzés, ám lássuk be: elsősorban a fogyasztás növeléséről beszélünk. S bár a jóléti államok kétkezi melósai ma már irigylésre méltó bőségben élhetnek, a klasszikus baloldali gondolat továbbra is az, hogy "fizessenek a gazdagok", illetve hogy a tehetősek megadóztatásából származó bevételeket segélyezésre és egyéb jóléti kiadásokra fordítsák. Talán a kedvezményezett réteg ma már nem a klasszikus munkásosztály, hanem inkább a friss bevándorlók, ám mindez a lényegen nem változtat: a fogyasztás felpörgetése a cél. Igen ám, de ez a szemlélet tökéletesen szembemegy a zöld gondolattal, amely az ökológiai lábnyomunk méretét csökkentené. A skizofrén helyzet abból fakad, hogy mindkét áramlatot jellemzően a baloldali pártok képviselik. Úgy tűnik, nem is igazán zavar senkit ez a feloldhatatlan ellentétből fakadó, rendszerszintű tudathasadás.

 

"Nem azért vagyunk fogyasztók, mert nem lehettünk volna mások, hanem azért, mert azzá tettek bennünket." No persze. A féktelen, kapzsi kapitalizmus a főbűnös, meg természetesen a reklámok. Nem, nem mi vagyunk a felelősek a döntéseinkért, hiszen minket megrontott ez a csúf világ. Ha van igazán visszatetsző a mai korszellemben, úgy ez a gyermeteg szemlélet feltétlenül. Manapság, ha egy férfi - eleget téve szent küldetésének - elcsábít egy nőt, azt zaklatásnak és erőszaknak kell hazudnunk. És ugyanígy: amikor egy termék eladását marketingkampány segíti, az is egyenesen ördögtől való és nyílt bevallása annak hogy felesleges és haszontalan termékről van szó.... Atyaég, tényleg visszatérünk a középkorba?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr5816451582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wildhunt 2021.03.10. 07:46:02

Great reset. Valamiért a legnagyobb balos hülyeséget mindig a gazdaság legnagyobb szereplői támogatják.

6.Lenin 2021.03.10. 10:08:33

"melyek erősen csorbítják a piac és az egyén szabadságát."

Lehetséges? Nem.
Miért is lehetne korlátozni a kínaiak szabadságát a fogyasztáshoz? Vagy utánuk az afrikaiakét? Nem lehet, hiszen ők is szeretnének hajlítható kijelzős telót, mint akik most megengedhetik maguknak. Aztán lehet, hogy néhány éven belül a kínaiak lesznek a fejlettebbek, és a jenkik szeretnének olyan gazdagok lenni. Hol a vége?

" Pedig a kritikának - és különösen a kapitalizmuskritikának - akkor van bármi értelme, ha tudunk ajánlani jobbat."

A piac és a kapitalizmus engedne bármi mást? Igen a még nagyobb fogyasztást? Igen. A zombik nyitott társadalmát. A csak fogyasztókból állókét. Csak te számítasz, legyél mindig különb a másiknál, mindenben.

Volt már ilyen? Valószínűleg igen, de mindig maradtak túlélők, akik újrakezdhették. Aztán , mivel senki nem talált még jobbat, ez megy körbe-körbe. egyszer, talán lesz valakinek jobb 5lete.

soxor halottam, hogy minél nagyobb az anyagi jólét, annál alacsonyabb az erkölcsi szintje az embernek. Érdemes tanulmányozni a nagy birodalmak bukásának okait, ebből a szempontból.

Vajon mi válthatta ki az emberben, hogy aljassá váljon? A jóléte ? A túlélésért folytatott harc? Akkor miért akar mindig a gazdagabb uralkodni mások felett?
Miért i lenne jobb 5let a gazdagnak, hogy megosztja a gazdagságát a szegényebbel? Fél, hogy a szegény gazdagabb lenne, és elnyomná őt?
Miért igyexik elzabálni a másik elől a kaját? Fél, hogy a másik lesz a túlélő, és ő elpusztul?

Szerintem ott lehet a hiba, hogy mindig rossz kérdésekre keressünk jó válaszokat (vagy elhisszük, tényleg létezhetnek jó válaszok is)

( a fenébe is, csak válaszoltam megint, pedig már nem szerettem volna. Talán itt a jó válasz az lenne, hogy nem olvasom el, nem éreznék kényszert a válaszra.. Talán a fenti posztra is az lenne, hogy mindenki tényleg csak magával törődne, és szarna arra, hogy mi van a másiknak. Csak az érdekelné, nekem mi az elég. Kurva unalmas lenne ez a rövidke élet, szerintem. Meg egészségtelen ha bent hagyná az ember azokat, aminek ki kell jönnie a megkönnyebbüléshez)

2021.03.10. 13:27:24

Én a Bibliában is ezt utálom, főleg Lukács evangéliumában, fura hogy te szemet húnysz felette, meg megpróbálod félremagyarázni, holottt az "anyagiasság" kritikájában a kereszténység a kezdetektől fogva élen járt.

Magyarországon meg baltól a jobboldalig, liberálistól a konzervatívig, fiataltól az öregig majdnem mindenki közhelyként fikázza a fogyasztói társadalmat, holott ugyanezen emberek többsége ha egyszer kikerülne a fogyasztói társadalom előtti világba (igazából nem volt ilyen, de nevezzük annak), nagyon hamar visszavágyna.

Ami a környezetvédelmet illeti, az externáliákat be kell árazni, és akkor mehet tovább minden piaci alapon.

midnight coder 2021.03.10. 13:31:24

"Miért is lehetne korlátozni a kínaiak szabadságát a fogyasztáshoz? Vagy utánuk az afrikaiakét? Nem lehet, hiszen ők is szeretnének hajlítható kijelzős telót, mint akik most megengedhetik maguknak."

Hajrá. Bár a kínaiaknak már most is van. Az afrikaiak is lenne, ha gyerekek helyett mobiltelefonokat gyártanának.

"Csak te számítasz, legyél mindig különb a másiknál, mindenben."
Errõl szól az emberiség. A másik alternatíva amit már kipróbáltunk, azok a haláltáborok. Horogkereszt és vörös csillag alatt.

"Érdemes tanulmányozni a nagy birodalmak bukásának okait, ebből a szempontból."
A nagy birodalmak bukása leginkább azért következett be, mert nem tudtak mihez kezdeni a klíma változásával. Lásd legutóbb rómaiak. A másik verzió, amikor jött egy még erõsebb kutya, és õ élt nemi életet.

"Vajon mi válthatta ki az emberben, hogy aljassá váljon? "
Általában minél nagyobb a jólét, az ember annál békésebb és humánusabb. Ez az elmúlt pár évtized európai békéjének az oka is, nem az EU. Az aztán más kérdés, hogy a humanizmust is lehet túltolni, és ha ezt pár gátlástalan politikus és üzletember kihasználja, akkor jön létre az olyasmi mint a mostani balliberalizmus az EU-ban és az USA-ban. Ahol azzal terelik el a nép figyelmét arról hogy egyre süllyed a hajó, hogy a humanizmus szent nevében felkaronak bûnözõket, migránsokat és marginális kisebbségeket és jól megvédik a jogaikat a többség kárára.

midnight coder 2021.03.10. 13:32:40

@Wildhunt: Igen, ez egy érdekes kérdés. Valakik betlire játszanak, de mit nyernek vele ?

G. Nagy László 2021.03.10. 13:39:57

@Zabalint: Mindennel egyetértek, amit írsz. Jézus tanítása csupán arról szól, hogy ne váljunk rabjává a pénznek. Alapvető buddhista tan.

6.Lenin 2021.03.10. 13:46:25

@Zabalint:

Ez roppant érdekes kérdés, hogy a vallások igyekeznek a híveiket arra ösztökélni, ne az anyagiasság motiválja őket. Legyenek szerények, osszák meg a javaikat a rászorulókkal. Szép, és követendő(?).
És mit lát a hívő?
Pompát, gazdagságot, mert az egyháza hatalmához az dukál. Olyat még nem láttak, hogy kilóg a segge a gatyából, de hatalma az szinte mérhetetlen (esetleg gyerekként a mesékben hallott utoljára ezekről)

Az életben meg bárhová néz, a hatalom, vagy az arra törekvés kéz a kézben jár a gazdagsággal. Akkor én miért is ne? És aljas leszek, elzabálom mások elől a kaját, vagy úgy rendezem a kapitalista piacot, hogy csak én nyerhetek rajta.
Aztán kiállok, és tanítani kezdem, légy szerény, önálló és vedd meg a kütyüjeimet, mert csak akkor leszel boldog (és hülye. ez utóbbit te akartad,, én csak szóltam, de te döntöttél, gondolja a piac ura, felmentve önmagát)

6.Lenin 2021.03.10. 13:50:29

@midnight coder:

Te vagy az a hatalom kiszolgálói közt, aki mindig kitalál valami faszságot, hogy elterelje a lényegről az emberek figyelmét, mentve ezzel a gazdáját. Ehhez is kell némi képesség, akarat, és mindig is lesznek ilyenek is. Így kerek a sajt, kivéve azt, ami nem kerek.

csárlszbrunzol 2021.03.10. 13:56:27

Mivel a memóriám (és úgy általában a kognitív képességeim en bloc) egy ebihalével vetekszik, így mindig elfelejtem, melyik blognak ki a szerzője (meg ez amúgy is ketreces volt, nem követem). Azonban már a második bekezdésnél látszott, hogy értelmes ember írta. Aztán megnéztem, ki a szerző és helyre került minden (ezt veheti dicséretnek a blogger).

Talán csak három dolgot jegyeznék meg:
- ember és racionális döntés nem említhető egy lapon - bármit is szeretnénk erről gondolni
- a pápát véleményem szerint kár volt idekeverni - egy 2000éves terméket próbál eladni a mai napig. Maradjunk annyiban, hogy megvannak a saját problémáik szegényeknek
- a végén a gender-témáért is kár volt, azt sem tartom ideillőnek

Viszont még ezekkel együtt is örvendetes, hogy nem egy populista ömlés, hanem racionális szembenézés lett az eredmény. Köszönöm!

6.Lenin 2021.03.10. 13:57:42

Még nem lehet kapni, de az unokáim már biztos akarni fogják, mert a suliban mindenkinek ez lesz.

index.hu/techtud/2021/03/10/forradalmi-szethuzhato-okostelefonnal-rukkoltak-elo-a-kinaiak/

2021.03.10. 14:03:30

@G. Nagy László:
Egyrészt szerintem meg nem, nem csak erről szól. Másrészt eleve feltételezi, hogy ha nem vigyázunk, rabjává válunk, holott egyáltalán nem egy magától értődő dolog, hogy ha egy ember a pénzt a pénz miatt hajszolja, az rossz dolog lenne, ha nem lennének ilyen emberek, akkor egy csomó sikeres vállalkozás nem tudná megvalósítani azt, amit így meg tud. Szvsz a bibliai vagy épp a kommunista tanok a pénzről jelentős versenyhátrányt okoznak azon társadalmak számára, ahol ezeket sokan vallják.

Egyébként a buddhizmusban is erősen jelen van az anyagi javak megvetésének tana, sőt a legtöbb vallásban valamilyen formában jelen van (nyilván a zsidó vallásban kevésbé, mint a kereszténységben, a muszlim meg valahol a kettő között van).

2021.03.10. 14:06:05

@6.Lenin:
Igen, ez ordító ellentmondás az egyházaknál, ugyanakkor én úgy gondolom, hogy az amúgy utólag idealizált őskereszténységi állapot, amikor a hívek megosztották a szegényebb társaikkal a vagyonukat, totálisan utópia hosszútávon.

nemecsekerno_007 2021.03.10. 14:07:48

@Wildhunt: Persze, mert ettől még nagyobbak lesznek. Egyszerű monopólium építés.

G. Nagy László 2021.03.10. 16:08:13

@csárlszbrunzol:

"Azonban már a második bekezdésnél látszott, hogy értelmes ember írta."

Hála és köszönet.

"ember és racionális döntés nem említhető egy lapon - bármit is szeretnénk erről gondolni"

Nehéz ezzel vitatkoznom, mert a világtörténelem tényei téged igazolnak. Maradjunk abban, hogy vágyvezérelt idealista vagyok :)

"a pápát véleményem szerint kár volt idekeverni - egy 2000éves terméket próbál eladni a mai napig. Maradjunk annyiban, hogy megvannak a saját problémáik szegényeknek"

Ezzel lenne egy aprócska vitám. A pápa egy olyan közéleti személyiség, akinek a hangjára még mindig sokan hallgatnak, továbbá megszólalásaival többnyire nem a dohos és lejárt szavatosságú keresztény dogmavilágot igyekszik népszerűsíteni, hanem az erős dél-amerikai gyökerekkel bíró neomarxizmust. Legyen szó bevándorlásról, koronavírus-válságról, klímakatasztrófáról, bármiről: neki - mint Mórickának - mindig ugyanaz jut eszébe: "gazdagság rossz, szegénység jó." Valószínű, hogy a hívők többsége is magasról tesz erre az aszkéta ámokfutásra, ám ezzel együtt is az antikapitalista kánont erősíti, s aligha ismerek ennél veszélyesebb mémet mostanság.

"a végén a gender-témáért is kár volt, azt sem tartom ideillőnek"

Tematikailag valóban kilóg a sorból, mindössze azért szerepeltetem, mert analógiának, a mainstream balos gondolkodásmód bemutatásának jó eszköze. Ugyanannak a gondolkodásmódnak a megjelenését látjuk két különböző területen. A mindenütt áldozatokat látó és értük aggódó baloldal meglehetősen érzékeny a nők problémái iránt, ám tökéletesen érzéketlen a férfiaké kapcsán. Ha nem születtél Brad Pittnek - így jártál. Ne nyomulj, ne próbálkozz, ne zaklass! Majd a nő választ, te ülj a seggeden nyugodtan! A piaci folyamatok szintjén: Ha nem gyártasz olyan extra jó terméket, melyet reklám nélkül is elkapkodnak - így jártál. Ne hirdess, ne nyomulj, ne reklámozz! Ülj a seggeden, mert minden marketingkommunikáció, amit folytatsz, bűnös manipuláció, a fogyasztó megrontása. (Talán az sem mellékes szempont, hogy a könyv szerzője egy nő, akiről ránézésre kiabált, hogy feminista. Utánanéztem: valóban az.)

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2021.03.10. 16:47:14

"Régi álmom, hogy egyszer majd kezembe vehetek egy olyan könyvet, mely úgy tűzi zászlajára a környezetvédelem eszméjét, hogy közben nem ütközöm bele minden második mondatban a piaci működés iránt érzett nyílt megvetésbe és gyűlöletbe."

Ugyan nem könyv, de Rothbard ezt a problémát is a magántulajdon szélesebb körű alkalmazásával kezelné:

mises.org/library/libertarian-manifesto-pollution

nincs1agy 2021.03.10. 16:56:21

"S bár a jóléti államok kétkezi melósai ma már irigylésre méltó bőségben élhetnek, a klasszikus baloldali gondolat továbbra is az, hogy "fizessenek a gazdagok","

Náluk ez sosem a multinacionális cégeket, a brókereket, Cukit, vagy Muskot jelenti, hanem a szomszéd orvost, a belét is kidolgozó gazdát, vagy kisvállalkozót.

G. Nagy László 2021.03.10. 17:18:10

@nincs1agy:

"Náluk ez sosem a multinacionális cégeket, a brókereket, Cukit, vagy Muskot jelenti, hanem a szomszéd orvost, a belét is kidolgozó gazdát, vagy kisvállalkozót."

Nyilván. A nagy lobbierővel bíró cégek több legyet ütnek egy csapásra:

1. Amikor elérik az egyes baloldali kormányzatoknál, hogy a középréteget adóztassák szarrá, azzal ellehetetlenítik az esetlegesen felnövekvő konkurenciát.

2. Az ily módon beszedett adó mehet segélyként a lepattantaknak meg a bevándorlóknak, hogy elköltsék a multinál.

3. A baloldali agymenések támogatásával ezek a multik képesek eljátszani a társadalmilag felelős cég szerepét, lásd IKEA, Coke, Pepsi stb. Nyomják a sok faszságot az elfogadásról, meg hogy legyünk kevésbé fehérek, meg hogy a nők rettegnek otthon a fehér férjüktől. Ezt a jóemberkedést simán beszopja a nyugati polgár.

4. Képesek úgy meggyűlöltetni a piacgazdaságot, hogy az átlagember elhiszi: csakis az állam mentheti meg a csúnya, kizsákmányoló kapitalizmustól. És akkor jön az állam és multik lobbija és kezdődik a kör elölről. Kurvára ki van ez találva. Nekünk annyi a feladatunk, hogy észrevegyük: nem a piac és nem a multik a hibásak, ők csak kihasználják azokat a lehetőségeket, amelyeket a hatalmasra duzzasztott jóléti állam hordoz magában. Ugyanezt tenném a helyükben.

6.Lenin 2021.03.10. 17:27:41

-Nos, Bélám akkor kezdjük a földi életedben elkövetett bűnökkel.
-Már elnézést, de milyen alapon kérdezed?
-Én vagyok a Teremtő, és te is a teremtményem vagy.
-Elsőként, látom figyelmetlenül olvastad a bejelentkezési lapom.
-És mit olvastam rosszul, Bélám?
-Én az ateista négyzetet ixeltem, mert az lettem volna a Földön. Nincs jogosultságod engem kérdezgetni.
-Nos, Bélám, az ott volt, itt meg én vagyok a főnök. Különben is az ateista is csak egy ember által kitalált faszság., mint minden izmus. Az egyik kitalálja, a másik meg leszarja, kitalál mást. Én meg nevetek rajtuk. Lássuk inkább a bűnöket.
-Már bocs, milyen bűnöket kérsz számon? És te milyen munkát végeztél? Azt mondod kineveted az embert a kitalált izmusaiért, amit általában leszarnak mások is. Te tökéleteset alkottál?
-Mire gondolsz Bélám?
-Maradjunk az embernél, Tudod hány köcsög szaladgál a Földön? Hány tökéleteset ismersz?.
-De én szabad akaratot adtam az embernek. Mindenki felelős a saját tetteiért.
-Azt a kurva! Azt gondolod, hogy ezt ilyen könnyen megúszod? Te mi a faszért vagy akkor felelős? Az embert jól elbasztad, mindent elpusztít maga körül. Elkezdi magát kecskének képzelni, és már a macskája sincs biztonságban, ha kefélni szeretne. Te akarsz engem számonkérni? Hol lehet itt panaszt tenni?
-Őszinte leszek Béla, a Termtéskor kicsit szét voltam esve. Elfeledkeztem ilyesmiről, azt hittem minden tökéletes lesz.
-Látod B+, én is pont ezt gondoltam magamról, meg a többiek is, hiszen azt mondták rád hajazunk, tehát tökéletesek vagyunk, tehát ez a számonkérés egy faszság.
-Hú, Béla, most megfogtál. Akkor nincs más megoldás, szétbaszom az egészet, és megpróbálok egy Föld 2.0 Teremteni.
-A Te dolgod, ezt én nagy ívben leszarom, már nem rám tartozik.
-Kösz, Bélám. Majd nézek neked egy kellemes helyet, ha nem pofázod el a mostani kis csevegésünket.
-Úristen! Senki sem tökéletes már itt sem?

csakférfi 2021.03.10. 17:28:50

Fogyasztás..... hmm.... igények.
Tegyük fel hogy a mai trendek folytatótnak.
Termelünk és fogyasztunk.
MEddig az "új" mindig fogyasztásra ösztönözte a fogyasztót.
Tehát.
Eljön az idő a jövőben amikor már nem lesz újabb, fűtés.... sőt nem kell fizetni érte, mert annyira gazdaságos lesz hogy minimális lesz a költsége.
Nem lesz újabb autó mert a technológiai és tudományos fejlődés minden problémát megoldott a fogyasztással és a hajtással kapcsolatban.
A robotok kitakarítanak, megfőznek, megtermelik helyettünk az ételt, házat építenek, szerelnek ha kell. Mindezt alacsony.,kvázi nulla költséggel.
utópia... csakhogy a trendek erre haladnak.
Mit fog akkor az ember csinálni ha az összes betegség ok-okozati összefüggéseit felfedezzük?
Nem kell majd gyógyszer, mert értelmetlen lesz.
Szóval a "fogyasztói elmélet" zsákutca.
Fenntarthatatlan.
Ezt sulykolják. Sajna igaz.
Babona. Mai gondolkodást "középkorinak" barbárnak fogják titulálni.
Miért?
Mert a kapzsiságra, mohóságra, pazarlásra azaz az ember rossz tulajdonságaira épít.
Pedig van mindenkinek sok-sok jó is.
Elégedettség, hála, szerelem, önkontroll, önuralom, lemondás, önfeláldozás... stb.
Manapság ezek közhelyek és nevetség tárgyai.
Miért?
Mert a pénz vagyon karrier önbeteljesedés önkifejezés eszköze lett.
Más emberek kárára.
Ha valaki hasznot húz abból valakinek kára származik.
ok-okozat
Ezért zsákutca a mai felfogás. Korszellem.
Sajnálom.De ez van.
A katitalizmus egy átok.

2021.03.10. 18:09:31

@G. Nagy László:
Azért nagyon durva, hogy ha előkerülnek bizonyos, a kormány által is tematizált témák, akkor mintha hirtelen a felére csökkenne az IQ-d, és a legegszerűbb embereknek terjesztett narratívákkal jössz. Egyébként a narratíva máris bukik pl. Kevin Spacey esetében, aki állítólag férfiként zaklatott férfiakat, tehát az esetben az áldozatok férfiak, de nyilván az illiberális kánon ezen is károgott, kár hogy nem csaptátok le a magas labdát, és próbáltátok a liberálisokat még homofóbnak is beállítani, ugyanazon logika alapján, amely szerint nem törődnek a férfiakkal.

2021.03.10. 18:12:13

@G. Nagy László:
És simán előjön belőled az antikapitalista is, ha nagy gonosz cégekről van szó, amelyek adott esetben liberális célokat is támogatnak.

(Nem, nem baloldali, baloldali, sőt szélsőbaloldali az az, aki ahol lehet, korlátozza a piaci versenyt, magánvagyonokat államosít, extraprofitról beszél, vagy éppen a multikat fikázza - azaz te és az elvtársaid)

2021.03.10. 18:17:05

@G. Nagy László:
Ha a hatalmasra duzzasztott állammal lenne bajod, akkor miért nem volt egyetlen cikked sem az elmúlt évről, hogy tavaly növekvő adóbevételek mellett rekord hiány keletkezett az államháztartásban, miközben az extra kiadások nagyobb részének semmi köze nem volt járványhoz. Ahhoz volt köze, hogy az EU feloldotta a hiányra vonatkozó előírásait a járványra hivatkozva, és máris a "jobboldali" kormány költekezésbe kezdett. Ja, és az egybites narratívádat árnyalja az is, hogy épp nálunk az egyik legalacsonyabb a társasági adó, míg az áfa világelső, de a bérterhek is a magasak közé tartoznak, tehát épp nálunk valósul meg az a multikkal kapcsolatban, amit a liberálisok szemére vetsz. Csak épp nem liberális ideológiát hirdetve, hanem az általad is preferált illiberális-marxistát.

G. Nagy László 2021.03.10. 18:49:17

@Zabalint: Megint az érzelmeid visznek. Pedig pontosan tudod, hogy értékalapon politizálok, nem pártalapon. Ami undorító Nyugat-Európában, vagy Amerikában, az idehaza is az. Egy intézkedés nem attól lesz támogatandó, vagy elvetendő, hogy ki van kormányon.

Talán te vagy az egyetlen, aki mindig azzal jön, hogy periferikus témákat hozok elő, s csupán egy szűk kisebbség nyomja nyugaton is az elmebeteg, genderidióta PC-t. Kevin Spacey esete az, amely valóban kilóg a sorból, ott valószínűleg többen fogták a fejüket, hogy melyik ujjukba harapjanak... (Mellesleg brutál nagy színész, egyik kedvencem. A House of Cards c. sorozatot is végignéztem, imádtam.)

Ami a témaválasztást illeti, az ismerőseim, barátaim már jó ideje folyamatosan bombáznak a tippekkel. Tőled is szívesen fogadok minden olyan hírmorzsát, amit érdemes kifejteni.

Ami a bérterheket illeti: abszolút igazad van. Múltkor, amikor a NAV-ról írtam (kormánykritikusan, helló!!!), magam is ezen tűnődtem. Behív az adóhatóság egy ellenőrzésre, s magyarázkodnod kell minden számla kapcsán, hogy vajon valóban szükséges volt-e a cég működéséhez. Azt SOSEM firtatják, hogy az alkalmazottak szükségesek-e. Simán lehet, hogy a százfős társaságból kilencven a rokonod, akik a lábukat lógatják egész nap. Mégsem lesz baja vele a NAV-ellenőrnek, annyira szarrá van adóztatva a munkaviszony. (Kérdés: van-e olyan ellenzéki párt, amely a munkabér adó- és járulékterheinek csökkentését hirdeti, avagy a Fidesz az egyetlen ezen a pályán?)

2021.03.11. 11:44:40

@G. Nagy László:
Érdekes módon, azzal nincsen bajod ha az állam és az államközeli vállalkozók megszerzik majdnem a teljes médiát, közpénzből finanszírozzák, ahogy az általuk vélt társadalmi ügyeket is. Azzal meg igen, ha magánvállalatok finanszíroznak neked nem szimpatikus, liberális ügyeket.

Nem csak Kevin Spacey ügye lóg ki ilyen szempontból, hanem pl. itthon Eszenyi Enikőé. Azt nem bírod felfogni, hogy a metoo nem arról szól, hogy csak nő lehet az áldozat, hanem arról, hogy ne hallgassanak az áldozatok. A teféle illiberálisok háborognak, hogy túl van tolva, és hogy miért sok év után hozzák elő, holott épp ennek a hozzáállásnak köszönhető, hogy akkor nem merték mondani, mert azzal kellett számolniuk, hogy vagy eleve nem hisznek nekik, vagy őket fogják hibáztatni miatta. Ez a mozgalom arról szól, hogy ne legyen így, hanem bátran álljanak ki az áldozatok magukért, illetve a társadalom az áldozatokért. Nyilván ebben benne van az is, hogy valakit igazságtalanul vádolnak meg, ahogy egyébként volt is már rá eset, és ítéltek el ilyen rágalmazókat bíróságok világszerte, de egy ilyen esetre ezernyi eltitkolt ügy jut. Ahogy egyébként a tágabb környezetemben is elég sok ilyen történt, gyakran kiskorú áldozatokkal, sejtem hogy a te környezetedben nem igazán, vagy legalábbis nem vetted észre, nem neked mondták el, talán épp az illiberális hozzáállásod miatt.

Az meg egy teljesen más kérdés, hogy Kevin Spacey zseniális színész, a House of cards pedig zseniális sorozat.

2021.03.11. 11:52:24

@G. Nagy László:
Amit a NAV-ról írtál, nagyon messze van a kormánykritikától, ha rendszerben gondolkodnál, nem most ébrednél, hogy baj van, most csak annyi változott, hogy most némileg pánikban van a kormány.

"Behív az adóhatóság egy ellenőrzésre, s magyarázkodnod kell minden számla kapcsán, hogy vajon valóban szükséges volt-e a cég működéséhez. Azt SOSEM firtatják, hogy az alkalmazottak szükségesek-e. Simán lehet, hogy a százfős társaságból kilencven a rokonod, akik a lábukat lógatják egész nap. Mégsem lesz baja vele a NAV-ellenőrnek, annyira szarrá van adóztatva a munkaviszony. "

Mondjuk erre te magad is megadtad a választ. Egyébként korrekt bérterhek, illetve bérteher - tőkejövedelem arány esetén is így lenne ez, mivel ha költségként számolsz el valamit, az egyik esetben sem lesz jövedelemként leadózva, ezért joggal kérdőjelezheti meg a hatóság, ha mondjuk az adót elkerülve magáncélra költesz ilyen formában. Az meg hogy alkalmazottat fizetsz, aki nem csinál semmit, a magánügyed, ezzel nem csalsz adót.

G. Nagy László 2021.03.11. 12:35:44

@Zabalint: Na, tegyük rendbe a dolgokat!

"Érdekes módon, azzal nincsen bajod ha az állam és az államközeli vállalkozók megszerzik majdnem a teljes médiát, közpénzből finanszírozzák, ahogy az általuk vélt társadalmi ügyeket is. Azzal meg igen, ha magánvállalatok finanszíroznak neked nem szimpatikus, liberális ügyeket."

Mindig azon tűnődöm az ilyen érvelésnél, hogy engem akarsz megvezetni, avagy te magad nem tudod szétszálazni a dolgokat. Akárhogy is, megteszem helyetted.

1. Ha állami pénzből finanszíroznak bármit (leszámítva a legszükségesebbeket, pl rendőrség), azzal MINDIG elvi bajom van. Ettől még létrejöhetnek számomra szimpatikus tartalmak, de ez két különböző kérdés.

2. Ha tényleges magántőkéből finanszíroznak bármit, ami nem erőszakos, nem terrorszervezet, vagy nem embercsempészet, azzal semmiféle elvi problémám nincs és nem is lehet. Ettől még létrejöhetnek számomra undort keltő tartalmak, de ez két különböző kérdés.

Szeretettel és barátsággal kérlek, hogy ezzel az analitikus szemlélettel tekintsd tárgybéli megnyilvánulásaimat!

G. Nagy László 2021.03.11. 13:01:09

@Zabalint:

"Nem csak Kevin Spacey ügye lóg ki ilyen szempontból, hanem pl. itthon Eszenyi Enikőé"

Abszolút így van. Se lenyelni, se kiköpni nem tudták.

"Azt nem bírod felfogni, hogy a metoo nem arról szól, hogy csak nő lehet az áldozat, hanem arról, hogy ne hallgassanak az áldozatok. Ez a mozgalom arról szól, hogy ne legyen így, hanem bátran álljanak ki az áldozatok magukért, illetve a társadalom az áldozatokért."

Ezzel tökéletesen egyetértek. Ez az a pont, ahol az inga középen áll, s nem leng túl a másik oldalra.

"Nyilván ebben benne van az is, hogy valakit igazságtalanul vádolnak meg, ahogy egyébként volt is már rá eset, és ítéltek el ilyen rágalmazókat bíróságok világszerte, de egy ilyen esetre ezernyi eltitkolt ügy jut."

Én ezzel vitatkozom. A te jóhiszeműségedet nem vitatom el, ám a radikális feministákét igen. Ők nem (csak) arra használják a metoo-t, hogy segítsék a bajba jutott nőtársaikat, ami egyébiránt abszolút helyénvaló, de kifejezetten a férfiak kiherélése a cél. Ugyanazt az undorító irigységet látom bennük, mint a kommunistákban. Szinte egytől egyig rondák, többnyire dagadtak, a kutyának se kellenek. Ez az elutasítottság szítja bennük a gyűlöletet, hogy leromboljanak mindent: családot, szerelmet, férfias és nőies magatartásformákat, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is.

A NANE honlapján a következő bölcsességeket lehetett olvasni: "akármilyen jól ismered, kérdezés nélkül ne feltételezd, hogy partnered beleegyezett a szexbe"; illetve "valakit, aki vonakodik, vagy bizonytalan, rádumálni a szexre, vagy azon belül olyanra, amit ő nem akar, az szexuális erőszak." Ugye érezzük, hogy ez konkrétan a férfi kiherélését jelenti? Nem kérdés: testi szerelem csakis kölcsönös beleegyezéssel jöhet létre, s ez alól természetesen a házastársi kapcsolat sem kivétel. Elég illúzióromboló volna ugyanakkor, ha minden légyottra egy közjegyző társaságában érkeznénk. Teljesen irreális az, hogy ugyanazok a nők, akik imádják, ha a férfiak kérdés nélkül kitalálják és teljesítik vágyaikat, a legintimebb pillanataik során egy formális eljárást részesítenének előnyben. Ami pedig a rábeszélést, a manipulálást, a másik vágyának felkeltését illeti, ez egészen konkrétan a FÉRFI evolúciós küldetése. A női vonakodás valódi alkalmassági, rátermettségi tesztet jelent, hiszen sem egy agresszív, sem pedig egy mulya kan nem méltó egy valamirevaló NŐ kegyeire. A legtöbben még szüzek volnánk, sőt, talán már ki is halt volna a bolygó, ha nem élnénk a befolyásolás kreatív kommunikációs elemeivel. A meggyőzést erőszaknak beállítani olyan súlyosan immorális és társadalomromboló tett, mintha a szerződéses megállapodást rablásnak mondanánk. (Arról nem is beszélve, hogy ez gyakorlatilag a FÉRFI marketingje, amit az üzleti életben simán elfogadsz - abszolút helyesen.)

G. Nagy László 2021.03.11. 13:17:57

@Zabalint:

"Ahogy egyébként a tágabb környezetemben is elég sok ilyen történt, gyakran kiskorú áldozatokkal, sejtem hogy a te környezetedben nem igazán, vagy legalábbis nem vetted észre, nem neked mondták el, talán épp az illiberális hozzáállásod miatt."

Tényleg nem sok ilyen esettel találkoztam. Egyetlen olyan lány volt az életemben, aki elmesélte, hogy a nagyapja molesztálta. De ez minden. A csajok egyébként általában kifejezetten kitárulkozóak felém, elmesélik a félrelépéseiket, többen az abortuszukat is. Vagy az agresszív apjukról, pasijaikról is beszámolnak. De olyanról, hogy bármelyik nőismerősömet szexuálisan zaklatták volna (leszámítva azt az egy esetet), bevallom, nem hallottam.

Ez talán azért is lehet, mert viszonylag kulturált társaságokban mozgok. Másrészt pedig az az oka, hogy a helyén kezeljük a dolgokat. Az én világomban szabadon rá lehet csapni a csajok seggére, s gátlástalanul lehet tolni a legkétértelműbb szexuális poénokat - soha senki nem akadt még ki ezeken. Ha az ember valódi nőkkel veszi körbe magát, nem picsogó feministákkal, úgy az ártatlan játékok ártatlan játékok maradnak, s nem fújnak lufit belőlük. Az erőszak elítélendő, ám mindaddig, amíg egy nőnek van lehetősége nemet mondani, addig nincs miről beszélni.

G. Nagy László 2021.03.11. 13:21:15

@Zabalint:

"Az meg hogy alkalmazottat fizetsz, aki nem csinál semmit, a magánügyed, ezzel nem csalsz adót."

És ha masszázskádat vásárolsz az irodádba? Az miért más? Elárulom: egyedül azért, mert annak nincsenek adó- és járulékterhei. A cégautónál például bevezették a cégautóadót. Innentől nem kell menetlevél, meg magyarázkodás, hogy nem magáncélra használtad. Kifizetted, ennyi. Vedd észre, hogy nem ELVI a különbség, hanem kifejezetten fiskális természetű.

2021.03.11. 14:31:10

@G. Nagy László:
Mindig ezzel a szétválasztással jössz, aztán konkrét témákban pillanatok alatt szétzúzod ezt a megnyilvánulásaiddal.

2021.03.11. 14:33:28

@G. Nagy László:
Semmi formalitásra nincsen szükség, ha képes vagy érzékelni hol a határ. A metoo épp azok áldozatairól szól, akik nem tudták. A NANE meg nem feminista szervet, hanem nősoviniszta, köze nincs a feminizmushoz, úgyhogy nagyon nem jó példa.

2021.03.11. 14:38:54

@G. Nagy László:
Ez nem kultúrált, nem kultúrált társaságok kérdése, meglepő helyeken is vannak zaklatások, csak a legtöbben szemet húnynak felette, látszólag kultúrált társaságokban sokszor még inkább, ha a látszat fontos. Arról pedig, hogy egy seggre csapás mennyire oké, leginkább az tud nyilatkozni, akik rácsaptak. Meg nem is lehet ezen a téren teljesen szimmetrikus a férfi és a női hozzáállás. Pl. egyszer a házunk előtt nyújtottam futás után, a közeli panzió felől jött vidám hangulatban két németül beszélő öregasszony. Aztán az egyik rácsapott a seggemre, majd jót röhögtek és mentek tovább. Nos, igazából engem nem zavart, nekem nem ártottak, ők meg jól érezték magukat. Ellenben ha két tata csinálta volna ugyanezt egy nővel, akkor az nagyon nem ugyanaz a helyzet, hiszen ők feltehetőleg erőfölényben vannak, és az illető nő akár félhet is, hogy nem biztos, hogy egy seggre csapással megúszta.

2021.03.11. 14:45:58

@G. Nagy László:
A masszáskádnál azért vizsgálják, mert ha netán mégis otthonra vetted, akkor kikerülted a jövedelemadót, vagy társasági + osztalék adót, amit akkor fizettél volna, ha kifizeted magadnak osztalékként, és a már magánszemélyként birtokolt pénzből veszed otthonra a masszáskádat. Ha meg masszőrt veszel fel, akkor úgyis kifizeted az ő bérterheit. Nem értem miért ne kellene vizsgálni azt, hogy nem próbálnak-e a cégek céges költségként elszámolni egyértelműen magánkiadásokat. Nem ezzel van a gond, hanem az adók mértékével, illetve hogy adott esetben ott vannak a kiskapuk, amiket nem egyszerű ellenőrízni. Lehetne jobb adótörvényeket hozni, de ha már ezek vannak, semmi kivetnivalót nem látok abban, ha ellenőrzik. Ha nem teszik, akkor megint oda jutunk, hogy magasabb adóterhek, amiket kevés balek fizet meg, a többi meg mindent céges számlára vesz.

Nyilván az elektronikus pénzforgalom az, ami elsősorban jobban ellenőrízhetővé teszi a dolgokat, amiben viszont sajnos eléggé gyerekcipőben járunk, a kormány meg egymásnak ellentmondó dolgokat tett ezen a téren. Lásd pl. egyik oldalon tranzakciós adó, 150 ezres kp felvétel, másik oldlalon pedig NAV-hoz kapcsolódó pénztárgépek.

G. Nagy László 2021.03.11. 16:15:39

@Zabalint:

"Ellenben ha két tata csinálta volna ugyanezt egy nővel, akkor az nagyon nem ugyanaz a helyzet, hiszen ők feltehetőleg erőfölényben vannak, és az illető nő akár félhet is, hogy nem biztos, hogy egy seggre csapással megúszta."

Ez lényeges, amit írsz: a nőben ne legyen, ne is lehessen félelem annak kapcsán, hogy bántani fogják. Tényleg nagyon fontos és erről hajlamos vagyok elfeledkezni. Főként azért, mert olyan vagyok, mint Süsü, a sárkány: a légynek se ártanék, de ez nem biztos, hogy látszik is rajtam. (Na jó, egy perc beszélgetés után már egyértelműen.)

Hogy a nősoviniszta és a radikális feminista között mi a különbség, bevallom, nem tudom, de az megnyugtató, ha te is látod a szóban forgó jelenséget. Nekem nem fáj, ha ezt nősovinisztának hívom, ha fontosnak tartod, hogy a "feminista" jelző megőrizze ártatlan csengését, már ha ez lehetséges.

Fura, hogy úgy tűnik, nem is maradt vita köztünk, talán csak egy aprócska a legkevésbé lényeges kérdésben.

"A masszáskádnál azért vizsgálják, mert ha netán mégis otthonra vetted, akkor kikerülted a jövedelemadót"

Ha az alkalmazottadat csupa magáncélra használod, az miben más? Ugyanúgy elszámolod költségként a munkabért és a terheit, mint ahogy a kádról szóló számlát is. Csak ismételni tudom magam: nem elvi a különbség, hanem gyakorlati: a NAV úgy tekinti, hogy a járulékterheken keresztül már megfizettél minden adót. Ez nagyon komoly jelzése annak, hogy túladóztatott a munkabér.

G. Nagy László 2021.03.11. 16:23:57

@Zabalint: "a kormány meg egymásnak ellentmondó dolgokat tett ezen a téren. Lásd pl. egyik oldalon tranzakciós adó, 150 ezres kp felvétel, másik oldlalon pedig NAV-hoz kapcsolódó pénztárgépek. "

Személy szerint mindkettőtől hányok, de ez van. Ha a vége az lesz, hogy egy tök fehér gazdaság, ahol senki nem is tud csalni, ezért az adókulcsok folyamatosan csökkenthetők, annak azért tudnék tapsolni. (A magam részéről mindig a decentralizáció útját járnám. A kormány nem ezt teszi, ők a kínai mintát viszik: mindent átlátni, ellenőrizni. Ha ez az útja a nagyobb szabadságnak és jólétnek, az is jobb, mint a semmi. Végtére is nem a hálószobámat pásztázzák, csupán a számlaforgalmamat és a bankszámlámat, ezt pedig eddig is megtehették.)

2021.03.11. 16:54:00

@G. Nagy László:
"Ez lényeges, amit írsz: a nőben ne legyen, ne is lehessen félelem annak kapcsán, hogy bántani fogják. Tényleg nagyon fontos és erről hajlamos vagyok elfeledkezni. Főként azért, mert olyan vagyok, mint Süsü, a sárkány: a légynek se ártanék, de ez nem biztos, hogy látszik is rajtam. (Na jó, egy perc beszélgetés után már egyértelműen.)"

De ami lényeges, hogy nem elvárható, hogy ne legyen, ahogy pl. az utcán sem véletlenül tilos elengedni póráz nélkül a gazdája szerint békés kutyát: a többi járókelő nem tudhatja, hogy békés a kutya. Férfiként meg a fizikai adottságaink miatt védettebbek vagyunk az ilyen atrocitásokkal szemben, illetve eleve sokkal korlátozottabbak a lehetőségei a női nemi erőszaktevőknek férfiakkal szemben. Ezzel együtt nem helyes random idegen fenekére csapni az utcán, csak éppen férfiként nőjére súlyosabb cselekedet. Az öregasszony sem tudhatta, hogy én miként reagálok, attrocitásnak tekintem-e. Ha nem tudom, nem csinálom, és egyáltalán nem kiherélés ez társadalmi elvárásként.

"Hogy a nősoviniszta és a radikális feminista között mi a különbség, bevallom, nem tudom, de az megnyugtató, ha te is látod a szóban forgó jelenséget. Nekem nem fáj, ha ezt nősovinisztának hívom, ha fontosnak tartod, hogy a "feminista" jelző megőrizze ártatlan csengését, már ha ez lehetséges."

A feminista szervezetekk többségével a fő vonalakban egyetértek, a NANE viszont azzal a hazug állításával, hogy 95%-ban férfi az elkövető a családon belüli erőszaknál, épp az erőszak elleni küzdelmet szarja telibe. Ugyanis az ilyen számok abból fakadnak, hogy férfiként ciki külső segítséget kérni, ha veri az asszony, emellett ez a szervezet ezzel a hazugságával a gyerekek védelmét is telibe szarja, ha az erőszak elkövetője az anyuka vagy más női családtag. Mert azzal egyetértek, hogy a nők veszélyeztetettebbek, mint a férfiak, és azzal is, hogy egy ilyen nevű szervezet elsősorban a nők védelmét szolgálja, de azzal nem, ha közben a másik irányt szándékosan, agresszíven szőnyeg alá söprik. Gyakorlatilag ugyanazt csinálják mint te vagy a férfihangos idióták, amikor a metoo mozgalmat túltoltnak nevezik, holott még most is nagyon messze vagyunk attól, hogy az áldozatok többsége fel merje vállalni az ügyeket.

"Fura, hogy úgy tűnik, nem is maradt vita köztünk, talán csak egy aprócska a legkevésbé lényeges kérdésben."

Egészen addig, amíg újra le nem írsz egy Soros plakát szintű propagandaszöveget, mint ami ezt a vitánkat is elindította.

"Ha az alkalmazottadat csupa magáncélra használod, az miben más? Ugyanúgy elszámolod költségként a munkabért és a terheit, mint ahogy a kádról szóló számlát is. Csak ismételni tudom magam: nem elvi a különbség, hanem gyakorlati: a NAV úgy tekinti, hogy a járulékterheken keresztül már megfizettél minden adót. Ez nagyon komoly jelzése annak, hogy túladóztatott a munkabér."

Teljesen mindegy mekkora lenne a munkabér adózása, a nullánál mindenképpen több lenne, ezért ha ezt veted össze azzal, hogy egy tárgyat költségként elszámolsz, mindenképpen az utóbbi fogja érdekelni az adóhatóságot. Ha magadnak fizeted ki bérként ugyanazt, és azzal mész a masszőrhöz, akkor pontosan ugyanott vagy, mint ha a céged masszőr alkalmazottat fizet, ellenben ha a masszáskádat veszed céges számlára, mindenképpen adófizetést spórolsz meg ahhoz képest, hogy jövedelemként kiveszel a cégből, és abból veszed meg. Ez 1%-os SZJA esetében is igaz lenne. Totálisan eltérő dolgokat vetsz össze.

A magas munkabér terhekkel szemben a tőkejövedelem adózását éremes nézni, utóbbi pedig kedvezőbb, ezért az is csalásokra ad lehetőséget, pl. az alkalmazottak részben zsebbe fizetését.

2021.03.11. 16:57:39

@G. Nagy László:
Van egy harmadik út is, amit szintén lehetővé tenne a mai technológia:
Amikor mindenki mindent lát. Legalábbis a pénzügyi tranzakciókat. Mert az állam akkor tud visszaélni azzal, hogy minden tranzakciót ellenőrízni tud, ha más meg nem látja.

G. Nagy László 2021.03.11. 17:11:01

@Zabalint:

"Van egy harmadik út is, amit szintén lehetővé tenne a mai technológia:
Amikor mindenki mindent lát. Legalábbis a pénzügyi tranzakciókat. Mert az állam akkor tud visszaélni azzal, hogy minden tranzakciót ellenőrízni tud, ha más meg nem látja. "

Abszolút támogatandó. Ha már van olyan, hogy állam, legyen abszolút transzparens a működése.

2021.03.11. 17:14:33

@G. Nagy László:
De nem csak az államra gondoltam, hiszen ha látod, mennyit adózott a másik cég, akkor a többi, teljesen magán tranzakciók is kikövetkeztethetőek adott esetben, onnantól kezdve, hogy kikövetkeztethetőek, a magángazdaság teljes transzparenciája is elvárássá válik, hiszen egy felemás helyzet növelné az információs asszimetriát.

G. Nagy László 2021.03.11. 18:36:48

@Zabalint: Nézd, az éves beszámolók - mérlegek, eredménykimutatások, kiegészítő mellékletek - publikusak, elérhetők. Ennél mélyebb analitikát a magam részéről már nem tennék transzparenssé, ez már az üzleti titkok határát feszegetné.

alöksz róz 2021.03.12. 15:16:49

@G. Nagy László: "Ugyanazt az undorító irigységet látom bennük, mint a kommunistákban." - jól beszélsz

taga20 2021.03.12. 18:17:30

@G. Nagy László: "Ők nem (csak) arra használják a metoo-t, hogy segítsék a bajba jutott nőtársaikat, ami egyébiránt abszolút helyénvaló, de kifejezetten a férfiak kiherélése a cél. Ugyanazt az undorító irigységet látom bennük, mint a kommunistákban. Szinte egytől egyig rondák, többnyire dagadtak, a kutyának se kellenek. Ez az elutasítottság szítja bennük a gyűlöletet, hogy leromboljanak mindent: családot, szerelmet, férfias és nőies magatartásformákat, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is."

ember, nálad nagyobb a baj, mint gondoltam korábban!

Evil Empire 2021.03.12. 18:34:25

"A bolygó jövőjéért aggódva nyilván nehéz kimondania, hogy a komplett emberiség első számú célja mindig is az életszínvonal, vagyis a fogyasztás mértékének emelése volt, historikus kortól és társadalmi státusztól függetlenül. Nyilván azt is nehéz elismernie, hogy a kapitalizmus ezt az általános jólétre irányuló, sok évezredes emberi vágyat hozta elérhető közelségbe. "
Dehogy volt mindig ez a célja. A féktelen fogyasztás nem ad tartós boldogságot, azt csak valami magasabb cél érdekében való munkálkodással lehet elérni.
Egyébként a vadászó-gyűjtögető életmódról a földművelésre átállás hatalmas életszínvonal-, és életminőség-visszaeséssel járt együtt, mégis megtörtént.

taga20 2021.03.12. 18:39:35

@G. Nagy László: ez most komoly?

pl ez mi? "Szinte egytől egyig rondák, többnyire dagadtak, a kutyának se kellenek. "

szerinted ez rendben van?

u.i.: lassan úgy érzem magam, hogy én vagyok a hülye.

taga20 2021.03.12. 18:53:17

@Wildhunt: ha téged olvasgatlak, akkor ekszponenciális lesz az a lassan, fityeszdroid:)))

G. Nagy László 2021.03.12. 18:55:01

@Evil Empire:

"Dehogy volt mindig ez a célja."

De bizony. Csak mutass egyetlen olyan társadalmat a történelem során, amely elért a jólét és a tudatosság azon szintjére, hogy tagjai simán hátradőlhettek, s élvezhették az élet felhőtlen örömeit! Az ókori görögöknél látsz valami hasonlót, de ott is csak a tehetős rétegnél, jelentős rabszolgamunkát igénybe véve.

"A féktelen fogyasztás nem ad tartós boldogságot, azt csak valami magasabb cél érdekében való munkálkodással lehet elérni."

Ez abszolút igaz, viszont az emberiség oroszlánrésze ezt nem tudja, másrészt akinek alapvető szükségletei nincsenek kielégítve, annak se idej, se energiája nem marad a nagy álmok kergetésére. Maslow-piramis, tudod.

Egyébként a vadászó-gyűjtögető életmódról a földművelésre átállás hatalmas életszínvonal-, és életminőség-visszaeséssel járt együtt, mégis megtörtént.

Ez is igaz. Mindazonáltal három pozitívumot muszáj megemlíteni a mezőgazdasági forradalom mellett.

1. Biztonság - az ember nincs többé (teljes mértékben) kiszolgáltatva a természetnek.
2. Tartalékolás, felhalmozás, tőkeképzés lehetősége.
3. Jóval nagyobb népességszám lehetősége. Úgy 10-11 ezer éve, amikor a fordulat beállt, valami irgalmatlan demográfiai robbanást látunk. (Gyanítom persze, hogy az ősközösségek lassú gyarapodása szükségessé is tette a mezőgazdaságra való átállást, de az az ugrás, ami utána következett, példátlan a megelőző 90 ezer évet tekintve.)

G. Nagy László 2021.03.12. 18:58:05

@taga20:

"szerinted ez rendben van?"

Tévednék? Biztosan tudsz mutatni pár csinosabb feministát is, bár én még soha nem láttam olyat, még képről sem. Szerintem a jelenség, amit leírok, nagyon is létező, sőt tipikus. Ha nem így van, mondd!

taga20 2021.03.12. 19:05:15

@G. Nagy László: ha csinos lenne az összes feminista, akkor te beállnál támogatónak?

laci baszod, miköze van annak ahhoz bárminek, hogy hogy néz ki valaki?

gondolom te egy kibaszott álándelon lehecc, ha ekkora arcod van.

nézz má bele abba kibaszott tükörbe nigger!:)))

G. Nagy László 2021.03.12. 19:38:24

@taga20:

"ha csinos lenne az összes feminista, akkor te beállnál támogatónak?"

Egészen nyilvánvaló, hogy nem attól függ, a támogatásom, hogy milyen külsővel bír az adott eszme prófétája. A magam részéről támogatok minden olyan feminista törekvést, amely a nők szabadságát és egyenjogúságát szolgálja. Viszont ezen már jócskán túl vagyunk itt, Európában. Afrikában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten bőven volna még teendő.

"laci baszod, miköze van annak ahhoz bárminek, hogy hogy néz ki valaki?"

1. Az ő élete, nem kívánok erőszakkal változtatni rajta.
2. ahhoz jogom van, hogy véleményezzem. Mi több, ha ez segít megérteni a mozgatórugókat, úgy szükséges is.

"gondolom te egy kibaszott álándelon lehecc, ha ekkora arcod van. nézz má bele abba kibaszott tükörbe nigger!:))) "

Sajnos nem. Életem tragédiája a külsőm átlagossága. Kínosan középszerű fickó vagyok :)

Glokta 2021.03.12. 19:45:29

@taga20: "laci baszod, miköze van annak ahhoz bárminek, hogy hogy néz ki valaki?"
A nem polkorrekt válasz az, hogy az elég meghatározó párválasztáson túl is elég sok mindenhez van köze, akár akarjuk, akár nem :-(

Például aki csúnya vagy alacsony, annak valószínűleg (jó eséllyel) kisebb az önbizalma és nagyobb eséllyel alakul ki kisebbrendűségi komplexusa.

taga20 2021.03.12. 19:52:46

@G. Nagy László: kezdjük a végén!;)

"Sajnos nem. Életem tragédiája a külsőm átlagossága. Kínosan középszerű fickó vagyok :)"

ha ez vicvot, ako kacagok, ha komoly, akkor nem értem, hogy a te véleményeddel nem egyező embereket a kinézetük alapján ekézed.

keto! természetesen mindenhez jogod van, de ahhoz nincs jogod, hogy ilyen formában tedd, ahogy tetted.

ágyin!
"magam részéről támogatok minden olyan feminista törekvést, amely a nők szabadságát és egyenjogúságát szolgálja. Viszont ezen már jócskán túl vagyunk itt, Európában."

qubit.hu/2018/05/08/hatalmas-magyar-siker-a-noi-kepviselok-aranyat-tekintve-megeloztuk-burkina-fasot-mianmart-es-naurut-is

taga20 2021.03.12. 19:55:40

@Glokta: "Például aki csúnya vagy alacsony, annak valószínűleg (jó eséllyel) kisebb az önbizalma és nagyobb eséllyel alakul ki kisebbrendűségi komplexusa."

haver, ez indokolatlan orbánozás vagy mészarozás:)))

G. Nagy László 2021.03.12. 20:14:05

@taga20:

" nem értem, hogy a te véleményeddel nem egyező embereket a kinézetük alapján ekézed."

Ne szórakozz már! Nem a kinézetét ekézem, hanem a véleményét.

"keto! természetesen mindenhez jogod van, de ahhoz nincs jogod, hogy ilyen formában tedd, ahogy tetted."

Már hogyne volna?

taga20 2021.03.12. 20:25:27

@G. Nagy László: "Szinte egytől egyig rondák, többnyire dagadtak, a kutyának se kellenek"

"Ne szórakozz már! Nem a kinézetét ekézem, hanem a véleményét."

laci baszod, te szerintem keversz a kosalalával!:)))

zenét szoktál cigány, nesze! csak. hogy lazuljunk, mint a rigalánc.

www.youtube.com/watch?v=VCFPyYT0-4A&list=RDVCFPyYT0-4A&start_radio=1

Bayaz 2021.03.12. 20:44:18

@G. Nagy László: Az a baj, hogy szerinted a blogger mindig "elfogult", meg "civil szervezeteket ekéz" és hasonlók, miközben a valóságban a (leginkább Soros által pénzelt) "emberi jogi szervezetek" politikai aktorokká váltak, nem egy adott cél (pl. Amnesty esetében eredetileg a politikai foglyok érdekvédelme) megvalósításán, hanem a kormány megbuktatásáért dolgoznak.

Komolyan, a TASZ konkrétan véleményt írt a teljes magyar járványkezelésről: ataszjelenti.444.hu/2021/03/12/diadalmenet-a-szakadekba-egy-ev-a-koronavirussal-magyarorszagon
Ezek után azt mondani, hogy nem politikai aktorok, szemforgató hazugság.

taga20 2021.03.12. 20:47:52

@Bayaz: te baszod kurvára el vagy tévedve a csutigeci seggében, má megbocsáss!

a kurvaanyádat inkább!

Bayaz 2021.03.12. 22:17:54

@G. Nagy László: Bocsánat, ez Zabalintnak ment

Bayaz 2021.03.12. 22:20:44

@Zabalint: Az a baj, hogy szerinted a blogger mindig "elfogult", meg "civil szervezeteket ekéz" és hasonlók, miközben a valóságban a (leginkább Soros által pénzelt) "emberi jogi szervezetek" politikai aktorokká váltak, nem egy adott cél (pl. Amnesty esetében eredetileg a politikai foglyok érdekvédelme) megvalósításán, hanem a kormány megbuktatásáért dolgoznak.

Komolyan, a TASZ konkrétan véleményt írt a teljes magyar járványkezelésről: ataszjelenti.444.hu/2021/03/12/diadalmenet-a-szakadekba-egy-ev-a-koronavirussal-magyarorszagon
Ezek után azt mondani, hogy nem politikai aktorok, szemforgató hazugság.

Ugyanúgy, az is kiderült, hogy az, amit a progresszív aktivisták mondanak az "érzékenyítésről" - miszerint attól csak jobb lesz az érintetteknek, de senki sem lesz meleg - szemenszedett hazugság, és a témában alapvetően a konzervatívoknak volt igaza - és ezt úgy mondom, hogy 5-10 éve, az akkori tudásom birtokában inkább a progresszívekkel értettem egyet.

Bayaz 2021.03.12. 22:22:48

@taga20: ""magam részéről támogatok minden olyan feminista törekvést, amely a nők szabadságát és egyenjogúságát szolgálja. Viszont ezen már jócskán túl vagyunk itt, Európában."

qubit.hu/2018/05/08/hatalmas-magyar-siker-a-noi-kepviselok-aranyat-tekintve-megeloztuk-burkina-fasot-mianmart-es-naurut-is"
Ennek mi köze van a nők szabadságához és egyenjogúságához? Azért van kevesebb női politikus, mert kevesebb nő akar politikusnak "állni", már a legalacsonyabb (önkormányzati) szinten is jóval kevesebb a női képviselő. Ráadásul ezen a téren elég nagy változás ment végbe, 22'-ben szerintem már 25% fölött lesz a női képviselők aránya a parlamentben.

G. Nagy László 2021.03.12. 22:32:03

@Bayaz:

"Bocsánat, ez Zabalintnak ment "

Igen, érzékelhető volt, hogy nem én vagyok a valódi címzett :)

taga20 2021.03.12. 22:50:43

@Bayaz: semmi bazdmeg, semmi!

szerintem kurva nagy változás ment végbe. egy fasz maradtál, amilyen mindig is voltál!

remélem egy csaj se került a közeledbe!

taga20 2021.03.12. 22:52:08

@G. Nagy László: laci kicsit lapítasz, mint fityeszes szar a fűben:))

alöksz róz 2021.03.12. 23:02:30

@Zabalint: "Azért nagyon durva, hogy ha előkerülnek bizonyos, a kormány által is tematizált témák, akkor mintha hirtelen a felére csökkenne az IQ-d, és a legegszerűbb embereknek terjesztett narratívákkal jössz." - amikor egyetért veled, okos, amikor nem, akkor felére csökkent az iq-ja.
honnan ismerős ez a szöveg? :D
szerintem meg sokszor mindketten a legegyszerűbb embereknek terjesztett narratívákkal jöttök. hol az igazság?
ezt tán csak a lenin tudná megmondani...

taga20 2021.03.12. 23:09:24

@alöksz róz: nem bazdmeg rőzse, te is vágod, hogy csutigazdádnak reszeltek.

csak még nem találod a helyed jobbágy, és ez aggaszt:)))

Bayaz 2021.03.13. 13:53:37

@taga20: A Fideszen kívül van bármi a világodban? Mert bármi is a téma, mindig a "csúti gazda" jut az eszedbe.

taga20 2021.03.13. 16:10:18

@Bayaz: ez a kérdés egy fityeszjobbágytól különösen érdekes, de konkrétan hazucc!

meséjj, mi fájt jobban! a dagattdisznó, vagy a marcipáncsau?:)))

Bayaz 2021.03.13. 20:14:54

@taga20: Nem vagyok "fityeszjobbágy", 2014-ben és 18-ban nem is a Fideszre szavaztam, de 2022-ben, a jelenlegi ellenzékkel szemben könnyen lehet hogy rájuk fogok.

taga20 2021.03.14. 15:53:39

@Bayaz: ez asztán a jellemfejlődés!:))))

taga20 2021.03.14. 16:07:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

bakker, lehet hogy a kádéempére szavazott:)))

taga20 2021.03.14. 16:21:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

egészségedre! ezért jó nézelődni a blogokban, me néha szembejön egy-két ütős komment vagy érdekes zene, egyéb.

pl. lenin egy farok, de néha dob egy-két jó zenét:)))

ezt a hvg-n olvastam, és minden benne van:

"Vakond parancsnok • egy órája
Az illiberális járványkezelés 12 pontja, avagy mit tegyél populistaként egy világjárványban:
1. Szabadulj meg 5000 egészségügyi dolgozótól!
2. Vedd el a szegényektől az ingyenes egészségügyi ellátást!
3. Vegyél annyi lélegeztetőgépet, amennyit úgysem tud a rendszer hasznosítani! Ezeket rejtsd el raktárakban!
4. Tégy a védekezés irányítójává egy jóságos, bár kissé már debil nagymamát játszó pszichopatát!
5. A valódi döntések meghozatalát bízd a kommunikációs csapatodra!
6. Hozz létre Gazdaságvédelmi Alapot, és utalj milliárdokat a haverjaidnak és rokonaidnak! Mindeközben ne feledkezz el a stadionépítésekről sem!
7. Biztos, ami biztos, utalj még több pénzt a barátaidnak és rokonaidnak! Mindeközben ne feledkezz el a stadionokról sem!
8. Vásárolj bevizsgálatlan vakcinákat! Ezzel népszerűsítsd az oltásokat!
9. Nyilatkozd, hogy minden a te felelősséged, aztán hibáztasd az ellenzéket és Brüsszelt!
10. Tegyél harcias kijelentéseket a járvány legyőzéséről! Ha százával halnak az emberek, csak járkálj pöffeszkedve és sunyi képpel, mintha mi sem történt volna! A híveid úgysem fogják számon kérni a hazugságaidat.
11. Indíts nemzeti konzultációt a nyitásról, aztán zárj be mindent!
12. Bízd meg az egészségügyért felelős minisztert, hogy kutassa fel és rakja össze Mátyás csontjait!
+1 Ne csüggedj, ha ezek az intézkedések hatástalannak bizonyulnának, csináld ugyanezeket a következő hullámban is!"

taga20 2021.03.14. 16:46:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

az az az, az ő, lenin?

nem minden az én ízlésem szerinti, de ha csak a zenéi alapján kéne megítélnem, ako még cimbik is lehetnénk:))),

taga20 2021.03.14. 17:12:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

te kis szószátyár!:)))

zenével, hogy állsz botfülű? néha próbálkozol? nesze egy jó!:)))

www.youtube.com/watch?v=qp0ikS9lOn4&list=RDqp0ikS9lOn4&start_radio=1

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.03.14. 18:14:29

Szerencsétekre nem tudok nektek dögös Robit linkelni!

alöksz róz 2021.03.15. 15:14:19

matyi próbálkozása csúnyán elbukott, most rápróbál a sztanéspan...

2021.03.17. 17:04:58

@G. Nagy László:
Azon érdemes elgondolkodni, hogy az üzleti titkok milyen célt szolgálnak, illetve milyen hatással vannak a gazdaságra. Elvileg minél közelebb állunk a tökéletes versenyhez, annál hatékonyabban működik a gazdaság, az üzleti titkok viszont sértik a piaci szereplők jól informáltságának feltételét.

2021.03.17. 17:06:36

@Bayaz:
"Ugyanúgy, az is kiderült, hogy az, amit a progresszív aktivisták mondanak az "érzékenyítésről" - miszerint attól csak jobb lesz az érintetteknek, de senki sem lesz meleg - szemenszedett hazugság, és a témában alapvetően a konzervatívoknak volt igaza - és ezt úgy mondom, hogy 5-10 éve, az akkori tudásom birtokában inkább a progresszívekkel értettem egyet."

Erről valami hiteles, nem valami neoprotestáns ex-gay szektás forrás?

Bayaz 2021.03.17. 20:41:12

@Zabalint: Ebben a cikkben van a statisztika, ami szerint a huszonéves nőknek csak 60-70% nem LGBTQ (vagyis nagyjából harmada az!), míg a huszonéves férfiaknak a 80%-a, vagyis az lmbtq-k aránya sokkal több a melegjogi szervezetek által említett 5-10%-nál:
nymag.com/intelligencer/2020/10/2020-polls-gender-gap-women-voters-trump.html

de egyébként ebben a kommentfolyamban is valaki felhozott egy 888-as cikket:
teveszmek.blog.hu/2020/10/10/_meseorszag_azoke_akik_a_rend_oldalan_allnak#c39952258
Erről beszélek, érdemes elolvasni, még ha van benne 1-2 tévedés is:
888.hu/feher-ferfi/felejtsuk-mar-el-azt-a-dogmat-hogy-melegnek-csak-szuletni-lehet-4276006/

Bayaz 2021.03.17. 20:43:21

@Zabalint: tehát igen, abban az USA-ban, ahol évtizedek óta "érzékenyítés" folyik az iskolákban, minden kétséget kizáróan 20% fölött van az lgbtq férfiak és 30%
fölött az lgbtq nők aránya, ami abnormálisan magas.

alöksz róz 2021.03.17. 21:28:10

@Zabalint: olvass el egy pár fejlődéslélektan tankönyvet :-)

2021.03.19. 12:47:51

@Bayaz:
Esetleg alá kellene támasztani azt a verziót, hogy tényleg "bebuzulzak", vagy csak elfogadottabbá vált, ezért többen merik felvállalni.

Bayaz 2021.03.19. 14:22:33

@Zabalint: "Esetleg alá kellene támasztani azt a verziót, hogy tényleg "bebuzulzak", vagy csak elfogadottabbá vált, ezért többen merik felvállalni."
Persze, mert el kéne hinnem, hogy a férfiak 20%-a, a nők 40%-a LMBTQ (nagyjából kétszer annyi nő), miközben a melegjogi szervezetek évtizedek óta 5-10%-ról beszélnek?

Nyilván nem azt mondom, hogy konkrétan az érzékenyítéstől "bebuzulnak" (ennél jóval bonyolultabb a helyzet), hanem hogy az érzékenyítés bizony jelentősen növeli a számukat.

G. Nagy László 2021.03.19. 16:30:20

@Zabalint: @Bayaz:

Én az egésszel egyetlen egyet nem értek. Mi a fenéért akkora téma ez manapság? Ha valódi liberálisok lennénk mindannyian, azt mondanánk: mindenki úgy él, ahogy akar. Lehetnének óvodák, ahol transzvesztiták érzékenyítik a kölyköket, s lehetnének hagyományosak, ahol férfi van, meg nő. Én az utóbbiba járatnám a gyerkőceimet, de mindenki szabadon választhatna. Senkit sem zárnánk börtönbe azért, mert meleg, vagy mert felvonul, de azokat sem büntetnénk, akiknek ez nem tetszik. Az egy vicc, hogy Nyugat-Európában megvetéssel néznek még a kereszténydemokrata politikusokra is, ha nem vesznek részt a Pride-on. Az is vicc, hogy nem röhöghetek a szerencsétlen, negyvenkilós, horpadt mellű, lila hajú, vékonyka hangú gyereken, mert hogy ő queer, ezért érinthetetlen. A magam részéről gyűlölöm azt, ha valakivel kegyetlenkednek a másságáért. De hímes tojásként sem kéne bánni velük - vagy legalábbis kötelező jelleggel semmiképp.

G. Nagy László 2021.03.19. 17:14:22

@Zabalint:

"Egy kerekesszékest is kiröhöghetsz, vagy egy vörös hajút, balkezest, bárkit, csak kultúrember ezt nem teszi meg."

Ezzel van a legnagyobb vitám. Egy kerekesszékest még akkor sem röhögnék ki, ha történetesen vicces lenne. Mélyen együttérzek minden fogyatékossággal élővel, mégpedig két, nagyon is lényeges morális okból: egyrészt - gyanítható módon - nem tehet az állapotáról, másrészt nincs is hatalma arra, hogy megváltoztassa. Egészen más a helyzet, amikor a safe splace idióták "meg akarják tisztítani a kampuszokat az olyan szavaktól és elképzelésektől, amelyek felvetése kényelmetlen lehet valaki számára, kihívás elé állíthatja a másik nézetrendszerét. Ezzel az ötlettel szemben fogalmaz meg erős kritikát Jonathan Haidt szociálpszichológus és Greg Lukianoff, akik mindketten úgy vélik, hogy ez a magatartásforma, többet árt a fiataloknak, mint amennyit használ. Ugyanis véleményük szerint ez nagy mértékben hátráltatja az amerikai fiatalok érzelmi és szociális fejlődését, valamint a problémákkal való megküzdés különböző módjainak elsajátítását." Ha valaki tehet azért, hogy társadalmilag elfogadottabbá, értékesebbé, szerethetőbbé váljon, az ne rinyáljon és ne a többséget akarja nevelni, hanem kezdje saját magán! A legtöbbször a másik érzékenyítése egy kibaszott zsákutca, magunkat kell inkább "érzéketleníteni", keményebbé, életképesebbé formálni. Ez szent meggyőződésem és egyenesen következik az evolúció, és az evolúciót perfektül modellező szabad piacgazdaság versenyszelleméből.

Reactor 2023.07.29. 03:44:34

Fogyasztók voltunk mindig is. Ahogy minden állat, minden növény, bármi ami él.

Konzumidiótát viszont kimondottan a modern gazdaság faragott az emberekből. Tehát a tévhit csak félig az.
süti beállítások módosítása