Tipikus, ízig-vérig francia film. Van benne esetlen csetlés-boltlás, van benne szerelem, s itt-ott még némi szellemesség is. Van benne gondolat, s ami a legfontosabb: az alkotók a történet vázát adó zöld ideológiát józan távolságtartással és kellő szarkazmussal kezelik - ha nem is teszik egyértelműen nevetségessé, de semmiképpen sem köteleződnek el mellette. A Nakache-Toledano rendezőpáros 2011-ben piszok magasra tette a lécet az Életrevalók című mozival. Az Ennél csak jobb jöhet meg sem közelíti sem mélységében, sem humorában, de azért alig hiszem, hogy bárki is átkozni fog, ha a jelen poszt hatására rászánja azt a két órát.

Az egyik szálat Albert és Bruno képviseli; ők a felelőtlen bohémek. Túlköltekeztek, adósságspirálba keveredtek, s most próbálnak túlélni, kikecmeregni. Ingyen sörre, ingyen ebédekre, ingyen szállásra hajtanak, s napjaikat simlis ügyletek jellemzik. "Szükségem van erre? Tényleg szükségem van rá? És tényleg most van rá szükségem?" - oktatja őket segítő tanácsadójuk, aki maga is szerencsejáték-függő... A hármas mantra mindenesetre megszívlelendő, a film ezen üzenete abszolút pozitív. Nincs annál ostobább dolog, mint megnehezíteni, megnyomorítani, tönkretenni az életünket totál felesleges költekezések miatt.

A másik szál Cactus vonala, aki egy zöld aktivista csoportot vezet. (Ehhez csatlakozik Albert és Bruno, persze csupa szélhámos motivációtól vezérelve.) Itt aztán minden megmosolyogtató, sztereotip elem megjelenik. A lány természetesen klímaszorongó. Olyan világról álmodik, ahol nincs környezetszennyező közlekedés, ahol a boltokat bezárják... ez nagyon beteg. Az én szememben az üzletek, vásárcsarnokok és plázák az emberi kooperáció legszebb szimbólumai. A legelemibb emberi szükségletek kielégítését szolgálják - irgalmatlanul perverznek gondolom, ha valaki ezek bezárásában leli örömét. Persze sanszos, hogy a civilizáció átlagembere jócskán többet vásárol a feltétlenül szükségesnél. Az is igaz, hogy a legtöbb luxusköltekezés nem teremt valódi és tartós boldogságot. És nyilvánvaló, hogy a filmben is megjelenő black friday őrült tülekedése is abszolút infantilis. De attól, hogy egyesek irracionális módon szórják a pénzt, a boltok még szent helyek, a békés együttműködés templomai maradnak.

Vicces az a kimódolt puritánság is, ahogyan Cactus él. Egy hatalmas, tágas lakásban lakik, amelyben egyáltalán nincsenek bútorok... Vajon mitől lenne rosszabb a Föld különböző ökoszisztémáinak, ha beszerezne pár alig használt fotelt? Aszketizmusa jelképes és totál értelmetlen mindenféle szempontból. Legfőképp azért, mert e téren aligha lesznek követői. A legváltozatosabb szerzetesi létformák is sok száz éve léteznek, mégsem lettek soha népszerűek a széles tömegek szemében. A legtöbben úgy gondoljuk: nem arra születtünk, hogy egy életen át szenvedjünk. Ha kialakítjuk a magunk jóleső kényelmét, azzal nem ártunk sem másoknak, sem pedig a Föld klímájának. Ha pedig bolygónk mégiscsak pont azon Söderhamn kanapé legyártásába reccsen bele, amelyet a nappalinkba szeretnénk, úgy tényleg meg voltak számlálva a napjaink...

A filmben szereplő zöld aktivisták rendre visszatérő kommunikációs fordulata, melyet jellemzően a rendőri fellépéskor kezdenek szajkózni: "erőszakmentesek vagyunk..." Mondanám, hogy ez is vicces, azonban az erkölcsi relativizmuson már jó ideje nem tudok röhögni. Amikor egy csoport megállítja a városi forgalmat, nem enged felszállni egy repülőt, avagy kordont képez egy üzlet előtt, az maga a színtiszta erőszak. Egyszerűen azért, mert a másik embert FIZIKAILAG gátolja a szabad mozgásban. Tiltakozni, a figyelmet magunkra irányítani sokféleképpen lehet agressziómentesen is. Lehet békés demonstrációt szervezni. Újságcikket írni. Szórólapozni. Előadásokat tartani. Értem én, hogy ezek hatékonysága jócskán gyengébb, mint a valódi botránykeltés. Csak ne nevezzük erőszakmentesnek azt, ami nyilvánvalóan nem az! Amikor nagyszüleink 1956-ban forradalmat robbantottak ki, aligha volt egyéb reményük a változásra. Amikor napjainkban Anglia-szerte komoly zavargásokat látunk, szintén az az érzésünk, hogy az utcára vonulóknak nemigen maradt más eszközük önmaguk megvédésére; a brit rendőrség és a kormány ugyanis - függetlenül attól, hogy melyik párt van hatalmon - teljes mellszélességgel a bevándorlók oldalán áll, az őshonos angol polgárok abszolút magukra maradtak. A zöldmozgalom azonban nem ilyen. Itt nincs azonnali és közvetlen veszélyben senki, így az erőszak a legkevésbé sem önvédelem, csupán öncélú marketingeszköz.

"Ennél csak jobb jöhet..." Már a (magyar) címadás is maga a tiszta szarkazmus - ezt a nyitó képsorok is egyértelművé teszik. Francia politikusokat látunk egymás után az elmúlt ötven esztendőből, s mind arról beszél, milyen nehéz év volt az előző. Az államférfiaknak persze az a dolguk, hogy mindig reményt adjanak, ám mi pontosan tudjuk: nincs az az élethelyzet, ahonnan ne lehetne még mélyebbre zuhanni. Nem is elsősorban a gazdasági problémák jelentik a legfőbb veszélyt, de még csak nem is a klímaváltozás. Amitől a legjobban tartanunk kell, azok az őrült ideológiák. A komplett 20. század ráment ezekre, a jelenkort már igazán nem kéne feláldozni beteg eszmék oltárán. Ha ezekből sikerül kigyógyulnunk, józan fejjel majd az ökológiai problémáinkon is úrrá leszünk. Fordítva biztosan nem fog menni.