Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja, az ELTE professzora. Szimpatikus fickó, még ha pesszimista is a jövőt illetően. A hétvégén végighallgattam néhány előadását és interjúját; számos tudóstársához hasonlóan ő is az emberiség ökológiai lábnyoma miatt aggódik. Nem is kicsit.

Szinte minden szereplése alkalmával szóba hozza a Fermi-paradoxont, mely szerint komoly ellentmondás feszül a földön kívüli civilizációk létezésének nagy valószínűsége és a bizonyítékok teljes hiánya között. Az Univerzum kora és mérete alapján igen csekély az esélye annak, hogy bolygónkon kívül semmiféle értelmes élet nem alakult ki soha, sehol. "Hol vannak?" - tette fel a kérdést Enrico Fermi 1950-ben, miközben Teller Edével és más fizikus kollégáival ebédelt. E paradoxon legszimplább és igen logikus feloldása az, hogy az intelligens, magas technológiai fejlettségű civilizációk átlagos élettartama igen rövid. Ez kétségkívül megmagyarázza, hogy miért nem találkozunk soha földönkívüliekkel: mire egy civilizáció elérné azt a szintet, hogy képessé válna komolyabb űrutazásra és idegen kultúrákkal való kapcsolatfelvételre, akkorra össze is omlik. Ez persze nem több, mint puszta teória, mindazonáltal kiváló alátámasztása annak a narratívának, mely szerint meg vannak számlálva a napjaink.

Szathmáry Eörs tisztességes tudósember, s mint ilyen, fenntartja annak a lehetőségét, hogy tévedhet. Mi több: drukkol is ennek. Maga is elismeri és előszeretettel hangoztatja: az ökológia nem mérnöki tudomány. A földi élettér rendkívül komplex; az egyes környezeti paraméterek változásai százféle módon hatnak, ezek eredője többnyire nem kalkulálható precízen és üzembiztosan. Nem várt események is bármikor bekövetkezhetnek. Ezzel együtt a biológiai tudomány doktora igen nagy magabiztossággal fogalmazza meg téziseit.

• Lényeges állítása, hogy túl nagyra hízott az emberi populáció. Csak ahhoz, hogy képesek legyünk műtrágya használata nélkül élelemmel ellátni a földlakókat - és ez környezetvédelmi kulcskérdés - nem lehetünk többen négymilliárdnál. Ami azt illeti, e téren teljességgel egyetértek Szathmáryval, azonban muszáj megjegyezni, hogy nem az övé az egyetlen legitim álláspont. A tudóstársadalom egy része szerint a bolygó akár 15 milliárd lakót is kényelmesen jól tudna lakatni.
• Szathmáry Eörs határozottan tagadja azt is, hogy az egyes ember élettartama jelentősen növelhető volna. Vele szemben többen is hangoztatják, hogy nem létezik felső határ. Csupán technológia kérdése, hogy az erre felkészült klinikák elöregedő sejtjeinket időről-időre fiatalabbra cseréljék, így ostromolva a ma még elérhetetlennek tűnő öröklétet. (E témában aligha tudnék releváns álláspontot megfogalmazni, egy azonban biztos: nem tudunk olyan tényről, amely kizárná ezt az igazán izgalmasnak tűnő kalandot.)
• A professzor a fejlett technikával bíró civilizációnk összeomlását vizionálja. Sokatmondó, hogy a Brain Bar pódiumbeszélgetését úgy kezdi: 45% esélyt lát a katasztrófa bekövetkezésére. Egy óra elteltével a műsorvezető szembesíti e kijelentésével, hozzátéve: azok alapján, amiket azóta mondott, mintha 100%-ot gondolna... Szathmáryval szemben a magam részéről határozottan optimista vagyok. Számtalan krízishelyzeten és számtalan világvége-jövendölésen van már túl az emberiség. Képtelen vagyok belátni, hogy miért ne élhetnénk túl bármit brutális katasztrófa, avagy jelentős civilizációs hanyatlás nélkül.

Egyikünknek sem okoz gondot, hogy elképzeljünk egy optimális, fenntartható, magas technikai szintű, aprócska ökológiai lábnyomot hagyó, stabil világtársadalmat. Gondoljunk arra, hogy a mai tudás, gépesítettség és felhalmozott vagyon mellett mindössze másfél milliárdan lakjuk a bolygót! Még a legszegényebbek is kényelmes családi házat birtokolnak, tágas kerttel. A megújuló energiaforrások minden szükségletünket fedezik. Az állattartás és a növénytermesztés is a teljes körű öko-gazdálkodás keretén belül történik. Az ipar automatizált. A folyók, a tavak, a tengerek, az erdők és szavannák tiszták, halakban-vadakban gazdagok. A homo sapiens átlagos szaporodási rátája 2 körül mozog, vagyis a populáció mérete hosszú távon változatlan. Ez egy olyan egyensúlyi állapot lehetne, ahová egyszer talán megérkezünk, hogy azután évszázadokon át el se mozduljunk innen. Persze, persze, ezer kérdés adódik, ha már álmodozni kezdünk. Hogy jutunk el ide? Van-e elég időnk, amíg ez kialakul? Mi garantálja, hogy ez működni fog? És főként: mi a garancia arra, hogy e földi mennyország hosszú ideig megmarad egyensúlyi állapotában? Nyilván csak találgatni lehet. Ám ha elérnénk, hogy a világ kormányai legalább ezt az optimumpontot képesek lennének meghatározni, így minimum a célokban egyetértenének, onnantól már nem tűnne lehetetlennek, hogy az ide vezető út kapcsán is megszüljük a magunk okosságait. Ám az biztosan nem megy, hogy Ázsia falja fel a bolygót, de csak Európát kényszerítjük visszafogottságra. (Az elmúlt 30 évben az öreg kontinens 24%-kal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását. Máshol mindenütt nőtt ez az érték, Kínában 300%-kal, Indiában 178%-kal.) Csak az idióták fognak egyetérteni azzal, hogy az európai nő ne szüljön gyereket, miközben az afrikai meg sem áll hétig.

Fenntartható-e a kapitalizmus? Ezt kérdi a világ azon része, amely az ökológiai katasztrófától retteg. Jogos a dilemma, hiszen a kapitalizmus egyet jelent a szabadsággal, a versennyel, a növekedéssel. Akik a gazdaságok mesterséges szűkítésében, visszafogásában látják a megoldást, azok egészen biztosan összeütközésbe kerülnek a piaci működés alapelveivel. "Abból, hogy a kommunista praxis és ideológia megbukott, nem következik két dolog. Nem következik, hogy a kapitalizmus jó és fenntartható. És nem következik az, hogy nem lehetne egy alternatív rendszer, ami nem a kapitalizmus és nem is a kommunizmus, hanem más, és működik." - imigyen elmélkedik Szathmáry Eörs egyik előadása során. Természetesen ezen túl nem jut, ötlete nincs a hogyanról, csupán találgat. A Brain Bar pódiumbeszélgetést követően az egyik néző egészen konkrétan meg is kérdi tőle, miként lehet elkerülni, hogy a piaci folyamatokba való beavatkozásnak tervgazdaság legyen a végső kifutása. Választ - természetesen - erre sem ad. "Sokan azt mondják, hogy valójában nem is a piac problémája a legnagyobb, hanem a kamatok problémája. Az adósságszolgálat az, amely állandó növekedési kényszert ad a gazdaságnak és az állandó növekedési kényszer pedig tönkreteszi a bioszférát." Világos, hogy a természettudományok doktorának nem kell feltétlenül a közgazdaságtanhoz is konyítania, ám ez a fajta naiv tudatlanság egészen megdöbbentő. A pénzpiac is a piac része. A kamatok problémája is a piac problémája. Olyan egész egyszerűen nem létezik, hogy szabadon kereskedhetünk termékekkel, szolgáltatásokkal, termelőeszközökkel, valamint munkaerővel, csak épp a legfontosabb tőkejószágot, magát a pénzt, a hitelt zárjuk valamiféle korlátok közé. Muszáj kimondani: a professzor már azzal hiú ábrándokat kerget, amikor arról beszél, hogy létezhet a kapitalizmuson túl bármiféle egyéb működőképes gazdasági rendszer. Szathmáry Eörs nem azért nem tud alternatívát kínálni, mert a fantáziája szegényes, hanem azért, mert filozofikusan lehetetlen dologról beszél. Ahol szabadság van, abból törvényszerűen kapitalizmus formálódik. Ahol nincs, abból pedig tervgazdaság. Átmenetek persze léteznek, de harmadik út nemigen.

A bioszféra tönkretétele nem tréfadolog, muszáj komolyan venni a problémát. De ne kergessünk beteg illúziókat - a megoldások csakis a kapitalizmus keretein belül lehetségesek. Én értem azt, hogy a marxizmus megszállottjai a mai napig itt élnek közöttünk, s hogy számukra csupán ürügy a környezetvédelem, de nem kéne bedőlni a hülyeségnek. Ha eltört a kisujjunk, még nem kell tőből amputálni az egész karunkat. Nem a piacgazdasággal van a baj. Nem is a kamatokkal. Még csak nem is a növekedéssel. Egészen konkrétan azt és csakis azt kell kezelni, ami a problémát okozza. Ha egy gazdasági tevékenység visszafordíthatatlan pusztítást okoz (pl. egy üzem mérget önt a folyóba), azt természetesen szigorúan tiltani kell. Ha egy ártalom visszafordítható, de az költséggel jár (pl. légszennyezés), úgy arányos adókat kell kivetni az adott területekre. Lehet hogy ennek az lesz az eredménye, hogy megfizethetetlen luxussá válik a légiközlekedés. Na bumm. Utazunk vonattal. Lehet, hogy irgalmatlanul megdrágul a tengeri szállítás. Annyi baj legyen. Majd kereskedünk lokálisan. Szathmáry Eörsnek igaza van: az nem megy, hogy az ökológiai konferenciák felszólalói magángépekkel repülnek a helyszínre. És igaza van abban is, hogy a festményrombolók, a városi közlekedést bénítók, és az egyéb haszontalan performanszokat bemutató zöld aktivisták őrületei csak ártanak az ügynek. Továbbá abban is igazat kell adni a professzornak, hogy a megoldáshoz együttműködés, mégpedig globális együttműködés szükséges. Csupán azt kell megérteni, hogy a fürdővízzel együtt nem kell kiönteni a gyereket is; a megfelelő kooperáció a piacgazdaság keretein belül nagyon is megvalósítható. Akár tíz évünk van rá, hogy megmentsük a civilizációnkat, akár húsz, akár száz.