Én még emlékszem a lovasrendőrök rohamára, ahogy belehajtottak a tömegbe. A rémült arcokra a Dohány utca felé menekülő sokaságból, gyerekekére, idősökére. Még emlékszem a könnygáz csípős, mindent átható szagára. A könyvelőm Károly körúti irodájára, ahol még napokkal később is szemünket törölgetve tárgyaltunk. És emlékszem a gumilövedékekre, a 167 súlyos sérültre, a kilőtt szemekre. Sosem felejtem el a perceket, amikor a Rákóczi úton - két vízágyú közé beszorulva - végre megpihentünk, s telefonálhattunk ismerőseinknek: "Nincs tovább!" - hirdettük szent meggyőződéssel, mert ott, akkor, azokban a drámai pillanatokban; az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóján egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy Gyurcsány Ferenc másnap még miniszterelnökként folytathassa ámokfutását, mintha mi sem történt volna.

Persze tévedtünk. Nem kicsit, nagyon. Fletó nemhogy ott folytatta, ahol október 22-én abbahagyta, de neje - aki mostanság épp kormányfői álmokat dédelget - VV Zsolti kanapéján, alig 15 év távlatából egyenesen tagad mindent, vagy legalábbis igyekszik elkenni, bagatellizálni a dolgot. Van is oka a maszatolásra, hiszen a rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized legbrutálisabb eseményéről van szó, melyhez fogható Kádár bukása óta egyetlen kabinet alatt sem történt. Valódi, súlyos, sötét mérföldkő ez a legújabb kori magyar történelemben. Ez az a pillanat, mely megszülte a jobboldal szétrobbanthatatlan összefogását; a 2010-es kétharmadot, s örök skarlátbetűként ég azóta is Gyurcsány homlokán. Persze könnyű az emlékezés nekünk, akik immáron negyven felett járunk, aki jelen voltunk, akik a saját szemünkkel láthattuk a példátlan rendőrterrort. De vajon mennyit tudnak minderről a mai huszonévesek? Vajon hallottak-e az előzményekről, a viperával felszerelt, azonosító jelvény nélküli, maszkos rendőrök szeptemberi embervadászatairól? A hamis jelentésekről, a statáriális eljárásokról, a megalázott, megkínzott, hetekig fogva tartott fiatalokról? S ha véletlenül igen, vajon elhiszik-e, hogy mindehhez az épp regnáló miniszterelnöknek semmi köze sem volt? Mi, az X generáció képviselői sokszor nagyon el vagyunk tévedve. Azt gondoljuk, hogy József Attila, George Orwell, a Guns 'N Roses, vagy épp a Gyaloggalopp ugyanolyan evidens sarokpontokat jelentenek minden korosztálynak, ahogyan nekünk. A hidegzuhany csak akkor ér bennünket, amikor a fociöltözőben egymás kamasz fiaival beszélgetünk, s kiderül: soha életükben nem hallottak még a U2-ról, ahogy a Dire Straits-ről sem. Kijózanító momentumok ezek, melyek rá kell hogy döbbentsenek: meghatározó történeteinket újra és újra át kell adnunk a következő generációk számára, mert ha nem tesszük, az újmúltat pingálók azonnal átszíneznek mindent. Elhitetik, hogy 2006. október 23-án - és az azt megelőző hetek során - nem történt semmi rendkívüli, hogy Fletó valójában egy kedves, tornacipős bohém, az ifjak vajszívű barátja.

Dobrev Klárának azért nincs könnyű dolga. Egyrészt el kell határolódnia nagyapjától, Apró Antaltól, aki kiszolgálta a Rákosi- és a Kádár-rendszert is, mi több, Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét személyesen felügyelte. Férjétől már nehezebb a távolságtartás, így e téren marad az események tudatos összemosása, a radírozgatás és a maszatolás. (Ez sem egyszerű mutatvány, hiszen Kálomista Gábor új filmje, az ELK RTUK még a politikai krimi műfaján belül is lényegesen tisztább és hitelesebb képet fest a 2006-os eseményekről, mint Klára asszony teszi.) Mindezeken túl szüksége volna még némi cukiság-faktorra, melytől potenciális választói végképp elgyengülhetnének. Dobrev Klára talán pont e téren a legeszköztelenebb. Bár hosszú ideje figyelem pályáját, egészen a VV Zsoltival készült beszélgetésig kellett várnom, hogy először mosolyogni lássam. Persze, jobb későn, mint soha, ám kérdés, hogy ez a hirtelen imidzsváltás mire lesz elég. A Medián áprilisi felmérése szerint az öt ellenzéki miniszterelnök-jelölt közül csupán a negyedik helyen áll (egyedül Fekete-Győr Andrást előzi meg), továbbá ő a legelutasítottabb aspriáns: a megkérdezettek 44%-a semmilyen körülmények közt nem szavazna rá. Megítélésén az sem javít sokat, hogy Gyurcsány Ferenc egy interjújában elkotyogta: neje a forradalom ötvenéves évfordulóján jóval keményebb fellépést látott volna helyesnek... A kanapés videó alatti kommentek mindenesetre beszédesek: "a hideg kiráz ettől a nőtől"; "sugárban hányok"; "ez a nő egy rákfene a magyar társadalmon". Jó sokáig pörgettem lefelé, de egyetlen pozitív hozzászólást sem találtam. Kínos.

Alig hiszem, hogy Klára asszony lesz az első női kormányfő Magyarországon. Még akkor sem, ha a porondon lévő öt jelölt közül messze a legrátermettebb. Fekete-Győr Andrással szemben képes kommunikálni. Márki-Zay Péterrel ellentétben nem veri a gyerekeit. Jakab Péterhez képest nagyon is tud viselkedni. Karácsony Gergelyt pedig utcahosszal előzi magabiztos nyelvtudásával. Intellektuális tekintetben lazán übereli mind a négy srácot, ám önmagában ez még sosem volt elég a népszerűséghez a történelem során. Ha mindenképpen női miniszterelnökre vágyunk, számos jobb választás lehetséges. Donáth Annában például határozottan megvan a cukiság-faktor. Kunhalmi Ágnes pedig minden megszólalásával garantálná, hogy kiválóan mulassunk...

"Minden porcikámmal azon vagyok, hogy én nyerjem. És így is fogom befejezni. Olyan mérhetetlen módon hiszek abban, hogy meg tudom nyerni és tudok kormányozni, hogy alapvetően ez a legfontosabb, ami most a fejemben van." Dobrev Klára bármilyen elszánt is, pedigréjét és habitusát tekintve behozhatatlan hendikeppel indul. Vele az élen aligha győzhet az ellenzéki összefogás.