A Meseország Mindenkié című könyv megjelenésével robbant be a magyar köztudatba, majd a pedofiltörvény elfogadásával vált állandó beszédtémává a gyerekek "érzékenyítésének" kérdése. A közhangulatot alapvetően két irányvonal formálja. A konzervatívok szerint a világ legtermészetesebb dolga, hogy fiainknak-lányainknak hittant tanítunk és vallásos nevelésben részesítjük őket, ugyanakkor messze elkerülendő, hogy a fősodortól eltérő szexuális irányultságokkal ismerkedjenek. A progresszívek pontosan fordítva látják: elemi szükségszerűségnek ítélik az LMBTQ-érzékenyítést, miközben valódi megrontásnak tartják az istenhit erőltetését. Jómagam ahhoz a generációhoz tartozom, akikre még ráerőltették a kisdobosok és az úttörők nyakkendőjét; az utánam következők már inkább cserkész-egyenruhába bújtak. Van ezekre bármiféle szükség? Vajon hol az igazság az ideológiai nevelést illetően?
Incze Dénes, a közelmúltban elhunyt katolikus esperes így ír A gyermekkori vallásos nevelés fontossága c. munkájában: "Minden szülőnek biztosítania kell gyermekei vallásos nevelését. Ennek a lényege: legyenek tudatában a gyermekek annak, hogy Isten létezik; legyenek tudatában a bűn ijesztő gonoszságának; lássák be a bűnbánat szükségességét; lássák meg életük célját: ami az istenszolgálat és az örök élet. Aki ezt a maga idejében elmulasztja, jóvátehetetlen hibát követ el gyermeke ellen." Bevallom őszintén: számomra ez rém ijesztő, még akkor is, ha magam ugyancsak ilyen környezetből jövök. Hajlok arra, hogy a progresszíveknek e téren igazuk van: ez tényleges megrontás. A gyerekek legyenek tudatában Isten létezésének? De hiszen ebben még mi magunk sem lehetünk biztosak! Nem tisztességesebb elmondani, hogy a spiritualitásnak százféle útja lehetséges, és rájuk bízni a majdani választást? Bűn és bűnbánat? Már egészen fiatalkorukban ültessük el bennük a szégyen és az önmegvetés csíráit? Nem volna elég, ha a morális alapokat tisztáznánk velük? Istenszolgálat és örök élet? Már most döntsük el helyettük, hogy légvárakra fogják építeni az életüket? Amikor a "valláskárosult" kifejezést használjuk, pontosan erre az útravalóra gondolunk. Erre a teljesen felesleges, nyomasztó pszichikai teherre, mely sokakat egy életen át frusztrál. Még Incze Dénes is belátja, hogy kamaszkorban sokan úgy rázzák le magukról a vallásos neveltetést, mint kutya a vizet - magam is így voltam ezzel. De nem mindenkinek adatik meg az áldás, hogy használni kezdi a tudatát. Osho mindenesetre jól látja: "Azt mondani egy gyermeknek, hogy higgyen Istenben, nonszensz, teljes képtelenség - nem azért, mert Isten nem létezik, hanem mert a gyermek még nem érzi a szomjúságot, a vágyakozást, a sóvárgást; még nem áll készen arra, hogy elinduljon az igazság, az élet végső igazságának felkutatására. (...) Ha megtérítik még azelőtt, hogy feltámadna benne a szomjúság a keresésre és a tudásra, akkor az egész élete hamis álélet lesz."
Ahogyan a vallások szószólói magasról tesznek a pszichológiai alapigazságokra (vagy ha érdeklődnek is irántuk, az ideológia mindenesetre kiütéssel győz a tudomány felett), a 21. század progresszív vonala ugyanígy figyelmen kívül hagy minden tudást, melyet a világ a gyermekek szellemi-lelki fejlődése kapcsán ez idáig felhalmozott. Ami például az óvodai érzékenyítést illeti, pontosan tudható, hogy a gyerekek ebben a korban még közel sem készek a szexuális tartalmak befogadására, mi több, még a toleráns magatartás megértésére, elsajátítására is bőven éretlenek. Ahogy Bagdy Emőke fogalmaz: "A gyereket is toleranciára kell nevelni, de ezt nem óvodáskorban kell megtenni. (...) Minden kornak megvan a saját nevelési feladata, de ennek nem az, hogy a megkülönböztetési érzékenységre neveljük a gyereket, mert ebben a korban a saját nemi identitás rögzítése a feladat, hogy a gyerekből egy harmonikus és kiegyensúlyozott felnőtt váljon, aki képes lesz majd elfogadni más ember devianciáit.” A legkevésbé sem csodálkozom, hogy az LMBTQ-aktivisták kiakadtak a pedofiltörvényen. Számukra semmi sem kedvezőbb, mint a zavarosban halászgatni. Bevallom: magam is szinte mindig a szabályozatlanság mellett érvelek, amikor a felnőtt társadalomról van szó. Itt azonban a gyerekekről beszélünk, akiket semmilyen szín alatt nem lehet kontroll nélkül elárasztani bármivel. (Kötelező hitoktatás sincs, erre is a szülőnek kell áment mondania.) Az igazán üdvös az lenne, ha megindulna valamiféle szakmai párbeszéd annak kapcsán, hogy a fiatalkorúak különböző életszakaszaihoz (3-6, 7-10, 11-14, 15-18) milyen tartalmak kapcsolhatók optimális nevelés esetén. (Értem én, hogy a pszichológia nem egy tökéletesen egzakt tudomány, ám az azért mégsem oké, hogy felkent szakértői ennyire különböző álláspontokat képviselnek.) Ehelyett inkább csak szimpla acsarkodást látunk. Ami viszont kifejezetten fura: a baloldaliság - elvileg - a gyengék és elesettek védelmét tűzi zászlajára. Ha létezik olyan társadalmi szegmens, amely feltétlen védelmet érdemel, úgy a gyermekek mindenképpen ide sorolhatók. Nos, miféle baloldaliság az, ahol a fiatalkorúak pszichikai fejlődése másodlagos szempont, mert az LMBTQ-kártya übereli a gyermekvédelmet? Kohán Mátyás, a Mandiner Kaliforniában nevelkedett újságírója személyes tapasztalatairól számol be: "Komoly részben az iskolai 'felvilágosító' munkának köszönhető az, hogy ezekből a srácokból LMBTQ-dzsihadisták lettek, és most ott rombolnak a BLM-tüntetéseken az elnyomatás ellen, kezükben az éppen aktuális iPhone-nal. Közben pedig pszichiáterhez járt az összes: mindegyik szorongó, alvás- és személyiségzavaros emberi roncs volt, nem kevesen marihuána-függők is. Soha ennyi boldogtalan embert egy helyen nem láttam, mint az Egyesült Államok leggazdagabb településének legdrágább iskolájában."
Mindenféle társadalmi berendezkedésnek kiváló lakmuszpapírja, hogy miként bánik a fiataljaival. Hogy igyekszik-e rájuk erőltetni valamiféle militáns, erőszakos, vagy épp beteg, önpusztító ideológiát, avagy meghagyja-e számukra a harmonikus, boldog, önfeledt gyermekkort. Ebben a tekintetben a skála negatív végpontját Spárta jelenti, ahol a fiúgyermekeket már hétéves korukban elszakították a családjuktól és kaszárnyába költöztették őket; miközben már első hét esztendejük sem a gyengéd gondoskodás jegyében telt, anyjuk ugyanis - a spártai ideológia szerint - meg sem ölelhette őket. A pozitív végpont - hitem szerint - a tökéletesen ideológiamentes nevelés. (Létezik egy sor olyan egyetemes érték - erőszakmentesség, elfogadás, becsület -, amelyeket idővel érdemes megjeleníteni. Ezek azonban olyan széles körben elfogadottak, hogy aligha húzhatnánk rájuk az ideologikus jelzőt.) Jómagam a rendszerváltás évében érettségiztem, így még volt szerencsém végignézni a szocialista eszme szánalmas kimúlását. Még részese voltam a nevetséges április 4-i és november 7-i ünnepségeknek, amelyeket már a nyolcvanas évek elején sem vett igazán komolyan senki. Mi csupán ott álltunk a béna egyenruhánkban, és azt éreztük, hogy az égvilágon semmi közünk sem Leninhez, sem az Aurórához, sem pedig a Vörös Hadsereghez. Valahogy úgy, mint a templomban. Hogy ránk erőltetnek valami rém idegen, abszolút érthetetlen, rettenetesen unalmas rituálét, amiről ösztönszinten érezzük: végtelenül hamis. (Ha nem lenne az, úgy nem kéne tukmálni, hanem magunk is zsigeri módon vágynánk rá.)
Őszintén hiszem, hogy minden ideológia, amelyet gyermekeink fejébe kívánunk verni, nem más, mint szimpla megrontás. Legyen szó a kommunizmus eszméjéről, a katolikus dogmákról, avagy a progresszívek érzékenyítő vallásáról. A felhőtlen gyermekkorhoz és az egészséges szellemi-lelki fejlődéshez azzal járulunk hozzá leginkább, ha engedjük, elősegítjük, hogy gyermekeink minden természetes élményt megtapasztaljanak, ami koruknak megfelelő és fizikailag veszélytelen. Érezzék a szülői gondoskodást, törődést és szeretetet; szabadon, elfojtások nélkül éljék meg önfeledt örömüket és toporzékoló dühüket; legyen részük számukra izgalmas játékban, kalandban, felfedezésben. Ennél többet aligha adhatunk számukra. És ha majd eljön az ideje, ők maguk lesznek, akik megkeresik a saját, testre szabott eszmei irányvonalukat. Szülőként, nevelőként legfeljebb példát mutathatunk - jót és rosszat egyaránt. Egy azonban bizonyos: nem lehet elég későn elkezdeni az ideológiai nevelést.
