Pásztorok, pásztorok - énekli száz torok. Halászlé, bejgli, mézeskalács, csillagszóró... néhol meghitten, másutt kissé feszengve; egyesek csendesen, mások vigadozva, de a lényeg mindenütt ugyanaz: együtt ünnepel a család. Nos, ennyit a múltról. 2021-ben - amikor már derékig gázolunk a progresszióban - az ünnep rég nem erről szól. Ma már a meleg Mikulás és a szakállas Szűzanya uralja a terepet, miközben az EU véleménygyárosai azon dolgoznak, hogy töröljék szótárunkból a karácsony kifejezést...

"Az Európai Uniónak az alapító atyák eszméit kell követnie, amelyek az egység, a nagyság eszméi voltak, és vigyáznia kell, hogy ne adjon teret az ideológiai gyarmatosításnak. Ez az országok megosztottságához és az Európai Unió bukásához vezethetne." - nyilatkozott igen diplomatikusan Ferenc pápa, amikor az azóta visszavont brüsszeli lázálom, a karácsony szó eltörlése kapcsán. A magam részéről nem vagyok nagy rajongója az egyházfőnek - már csak a szegénység öncélú favorizálása, valamint a bevándorlás kapcsán tanúsított felelőtlen attitűdje miatt sem -, azonban e reakciójával teljes mértékben egyet tudok érteni. Ferenc pápa mostanság egyébként is kezdi megmutatni konzervatív arcát. A közelmúltban leszögezte: "A házasság szentség, egy férfi és egy nő szövetsége." A biblikus álláspontot megerősítő pápai gondolatra építve a magyarországi történelmi egyházak képviselői - a közelgő ünnep alkalmával - a következő közös nyilatkozatot tették: "Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a karácsonyra készülve, illetve a hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát." Nos, a baloldali sajtó nem kezdett önfeledt tapsikolásba.

A mögöttünk hagyott néhány év során megtapasztalhattuk, hogy a világ számos multinacionális nagyvállalata teljes mellszélességgel beállt a progresszív fősodorba. Manapság a reklámok jelentős része is a bőrszínről szól, feminista üzenetet hordoz, vagy épp LMBTQ-propagandát közvetít. Emlékszünk még a kilencvenes évek Benetton-arculatára? Polgárpukkasztó plakátok sokaságával találkoztunk: fehér csecsemőt szoptató fekete anya; halott bosnyák katona véres egyenruhája; egymással csókolózó pap és apáca... Oliviero Toscani munkáiban még volt kreativitás, volt újszerűség, volt humanizmus és volt forradalmi lendület. A mai kampányok ennek csupán szánalmas utánzatai; többnyire ötlettelenek, s már rég nem a figyelemfelkeltés a cél, sokkal inkább a legdirektebb agymosás. No de lelkük rajta; piaci vállalatok, arra fordítják a marketingbüdzséjüket, amire csak akarják. A nagy nemzetközi kulturális és sportszervezetek kapcsán már eggyel jobban ráncoljuk a homlokunkat. Tényleg helyes az, ha az Oscar-díj faji alapú kvótákhoz kötött? Tényleg előremutató, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korlátozás nélkül beengedi a transzneműeket a női sportversenyekre? Valóban az a jó irány, hogy a FIFA és az UEFA nyíltan hirdeti a szivárvány-ideológiát és bünteti azt, aki ellenvéleménnyel él? Ez már valamivel meredekebb, mindazonáltal itt még mindig mondhatjuk azt, hogy szabadon lehet új filmszemlét, vagy akár sportszövetséget létrehozni. Az őrület azonban nem állt meg e ponton, hanem további szintet lépett: jelenleg azt látjuk, hogy néhány nyugati állam, illetve maga az Európai Unió is beállt az ideológiát hirdetők sorába, ami viszont - ismerve a 20. század történelmét - a legkevésbé sem ígéretes vonal. Lássuk csak: a meleg Mikulás a norvég posta karácsonyi reklámjában jelenik meg. Nem egy periferikus, himihumi vállalkozás marketingfogása, hanem egy állami cég provokálja a polgárokat közpénzen, masszívan tolva a progresszív ideológiát. A szakállas Szűzanyát pedig Riccardo Simonetti alakítja, aki önmagát az Európai Parlament LMBTQ jószolgálati nagyköveteként mutatta be. (Az EP sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy nem létezik ilyen titulus. Azt mindenesetre elismerték, hogy együttműködnek Simonettivel. Már önmagában ez is arról árulkodik, hogy az EU elkötelezett a posztmodern irányvonal felé.) A skót blaszfémiatörvény, az angol reklámtörvény, valamint az új német kormány programja is egyértelműen alátámasztja: az ideológiai őrület már közel sem a magánszféra hóbortja csupán. És akkor a dán exminiszterasszonyt még nem is említettük, aki nemrég börtönbüntetést kapott, csak mert fel mert lépni a migránsok közötti gyermekházasságok ellen... Beteg egy világ épül, s már rég nem az alapozásnál tartunk.

Lassan 12 éve hallgatjuk, hogy az Orbán-kabinet illiberális politikát folytat, s hogy Magyarország Alaptörvénye ugyancsak mélyen illiberális. Ha azt vesszük alapul, hogy a liberális demokráciák fontos ismérve az ideológiai és értéksemlegesség, úgy e kritikák megállják helyüket. A Fidesz-kormány - bár működése sokkal inkább pragmatikus, mintsem dogmatikus - egyértelműen elkötelezte magát bizonyos alapértékek mellett, melyeket az alkotmányba is belecsempészett: család, gyermekvállalás, nemzet, biztonság, szabadság, magántulajdon, közrend... valójában egyik sem tűnik kifejezetten extrémnek, bántónak meg különösen nem. Soha életemben nem találkoztam még olyan emberrel, akinek a felsoroltak sértették volna az érzékenységét - nehéz is volna, hiszen abszolút pozitív fogalmakról van szó. A kereszténység, mint érték megjelenése már eggyel megosztóbb - tény, hogy nem minden magyar vallja magát kereszténynek, s az is igaz, hogy sokan kiütést kapnak mindenféle vallásos felhangtól. (Bevallom: magam sem vagyok gyakorló hívő, mindazonáltal a keresztény kifejezés sem zavar különösebben. Egyrészt azért, mert a történelmi Magyarország ezer esztendejét kétségkívül ez az orientáció jellemezte, másfelől mert a jézusi tanítás voltaképp nem más, mint tömény humanizmus és liberalizmus. Ezek az alapok a legkevésbé sem ütköznek a szabadelvűséggel.) Ezek után tekintsük a másik oldalt, a vádlókat, a liberalizmust számonkérőket, az önmagukat erkölcsi piedesztálra emelőket! Egy épeszű világban azt kéne látnunk, hogy az Európai Unió és annak civilizált tagállamai egyáltalán nem foglalkoznak vallási, faji, vagy szexuális kérdésekkel. Egyszerűen azért nem, mert normál esetben (a liberális demokrácia jegyében) muszáj értéksemlegesnek, ideológiamentesnek megmaradniuk. Egy liberális demokrata kormányzat számára egy fekete élet pontosan annyit számít, mint egy fehér, vagy egy sárga; a kereszténység épp oly kedves, mint a buddhizmus, vagy akár a taoizmus; illetve aligha foglal állást annak kapcsán, hogy ki kivel bújjon ágyba. És nem utolsó sorban: a liberális demokrácia meghatározó jegye a szabad véleménynyilvánítás, vagyis nem büntethet senkit sem azért, ha eltér a fősodortól (hiszen nem is létezhet fősodor). Vajon a művelt Nyugat megfelel az önmaga által hangoztatott eszménynek? Látjuk: a legkevésbé sem. A liberalizmus szelleme eltűri ugyan a blaszfémiát, de sosem fogja saját maga gerjeszteni azt. A liberalizmus szelleme egyenrangúként kezel minden embert nemre, bőrszínre való tekintet nélkül, így kizárt, hogy bármiféle kvótakövetelést támogasson. A liberalizmus elfogad mindenféle - valós vagy képzelt - szexuális identitást, ám egyet sem fog favorizálni a többi ellenében, és egészen biztosan nem erőlteti a kiskorúak ilyen irányú agymosását. Egy liberális demokrata kormányzat semmi mással nem foglalkozik, csakis polgárai biztonságával, jólétével, szabadságával. Az ideológiát meghagyja a vallások, a szekták, a politikai szélsőségek számára.

Ha az aktuális, ünnepi ínyencségeket tekintjük, pontosan ugyanezt a hamisságot és aszimmetriát érhetjük tetten. A karácsony szó eltörlésének szükségességét a progresszívek azzal indokolják, hogy esetleg sértheti egyesek érzékenységét. Ennek jegyében számos nyugati nagyvárosban ma már nincs karácsonyi vásár, helyette téli vásárnak nevezik ugyanazt az eseményt. Van ennek bármiféle értelme? Létezik olyan épelméjű ember, akit zavarnak mások csendes ünnepei? A középkort követően hallottunk olyat valaha is, hogy egy kereszténynek bármi ellenérzése támadt volna a ramadán kapcsán? S ha létezik is ilyen idióta, hallgatott-e rá bárki is? Indult-e társadalmi program a ramadán szó eltörlésére? Ezzel szemben el tudjuk képzelni azt, hogy Szent Miklós, illetve Szűz Mária karakterének kifigurázása, önmagából való kiforgatása érzékenységet sért? Nagy fantázia nem kell hozzá, jelenleg is aláírásgyűjtés zajlik annak kapcsán, hogy azt EP határolódjon el Riccardo Simonetti akciójától. Számomra kifejezetten szürreálisnak tűnik, hogy a progresszív oldalon a nem létező sérelmek ilyen sokat nyomnak a latban, miközben a valós érzékenységre magasról tesznek. A bécsi OIDAC legújabb jelentése szerint 2019-2020 között csaknem 70 százalékkal nőtt a keresztényellenes gyűlölet-bűncselekmények száma  Franciaországban és Németországban. (Tudjuk: nem csupán a kisebbség, de a többség ellen is lehet diszkriminálni, de ma már ennek az elvnek sincs gyakorlati jelentősége, hiszen a hívő kereszténység egyértelműen kisebbséget alkot Európában.)

A nemrég elhunyt brit filozófus, Sir Roger Scruton így nyilatkozott egy kései interjújában: "Nem gondolom, hogy a konzervativizmus ideológia lenne, sokkal inkább a szeretetről szól, országunk, saját intézményeink, önmagunk életmódjának szeretetéről." Van ebben valami. Mi több: e gondolatot alapul véve túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a modern konzervativizmus nagyságrendekkel közelebb áll a liberális demokrácia eszményéhez, mint a posztmodern progresszió. Így állunk tehát 2021 karácsonyán; már a kimondott szavaink jelentéséért is meg kell harcolnunk. Bevallom: engem személy szerint a legkevésbé sem zavar a szexuális töltetű Mikulás (bár kétségkívül jobban megmozgatná a fantáziámat, ha jó karban lévő harmincas milfeket ültetne az ölébe, s nem önmagához hasonló vénemberekkel smárolna). A szakállas Szűzanyával sincs bajom - ezerszer elviselhetetlenebb világ az, ahol nem lehet viccet csinálni bármiből. Csak könyörgöm: mindezt ne a központi hatalom tegye! Mert ha egy állam, vagy államszövetség ideológiát hirdet, s kér számon másokon, az - látva a történelmi példákat - szinte mindig katasztrófával végződik. S ha mégsem volna ennyire sötét a jövő; ha a meleg karácsony mégsem hozna hideg húsvétot, egy azért biztos: egy olyan világ, amely letért a liberális demokrácia útjáról, aligha büntethet bárkit ugyanezért.