téveszmék

téveszmék

"Orbán Viktor totálisan elvtelen"

2022. január 19. - G. Nagy László

orban_2.jpg

 

Orbán Viktor minden volt már. Opportunista, gerinctelen, kaméleon, skizofrén... Legutóbb, Mérő László könyvében dörzsölt szélkakas. Hogy mindezekben mennyi igazság van, arra a későbbiekben feltétlenül kitérünk. Ám kezdjük azzal, hogy megvizsgáljuk politikai környezetét! Ha valakit ugyanis elvtelennek bélyegzünk, annak csakis akkor lehet súlya és valós jelentése, ha létezik valamiféle stabil háttér, amelyhez egyáltalán igazodhatunk.

 

SZDSZ

 

A Szabad Demokraták Szövetsége - a Fideszhez hasonlóan - 1988-ban jött létre. Mindkét párt a klasszikus liberalizmus elveit hirdette, mélyen hittek a szabadpiaci működésben és semmi sem állt tőlük távolabb, mint a kommunista-szocialista világ. Ehhez képest az SZDSZ már 1994-ben, mindössze négy évvel a rendszerváltás után feladta minden meggyőződését és összebútorozott Horn Gyuláékkal. Immáron évtizedek óta megy a mosakodás, hogy nem a féktelen hataloméhség vezette őket, hanem az ország érdeke: kellett egy szalonképes párt, amely féken tartja a szocikat és elfogadható Nyugat-Európa számára... Ha mindez tartalmaz is igazságmorzsákat, attól még nem több szánalmas magyarázkodásnál. Az SZDSZ az első lehetséges pillanatban búcsút intett minden valaha volt alapelvének, hogy aztán a jól megérdemelt, lassú kimúlás legyen az osztályrésze.

 

MDF

 

A Magyar Demokrata Fórumot nem a hirtelen és elvtelen politikai fordulat sodorta a mélybe. Pont fordítva: a lassú kimúlás réme vitte vállalhatatlan utakra. Csurka a párt radikális szárnyát lenyesve 1993-ban megalakította a MIÉP-et. 1996-ban a mérsékeltek is kiváltak, létrehozva az MDNP-t, a használható arcok pedig átültek a Fideszbe. Végül már szinte alig maradt valaki; 1998-ban a hajdan legerősebb politikai formáció alig ért el 3%-ot a parlamenti választásokon. A Dávid Ibolyára és Herényire zsugorodott pártocska megkezdte látványos balra tolódását, hogy ezzel az utolsó szöget is beverje az MDF koporsójába. 2010-ben Bokros Lajos lett a párt kormányfőjelöltje, ami már önmagában is egy vicc, ám az igazi mulatságot az utcáról összehalászott képviselőjelöltek bemutatkozó videói szolgáltatták. Akkortájt minden megfáradt baráti összejövetelt feldobott, ha végignéztük e gyöngyszemeket. (A Youtube-on - egy csokorba szedve - a mai napig megtekinthetők. Felejthetetlen élmény.)

 

MSZP

 

Az MSZMP utódpártja azzal a küldetéssel alakult, hogy a rendszerváltást követően baloldali, szociáldemokrata politikát folytat majd. Nos, ennek nem sok tanújelét adták. A Bokros-csomag, majd tíz évvel később a Gyurcsány-kabinet működése is híján volt mindenféle szociális érzékenységnek. Egyedül a Medgyessy-kormány hajtott végre igazi baloldali programot, ám abba bele is roppant az ország. Legyünk persze tisztességesek: a Magyar Szocialista Párton belül mindig is voltak olyanok, akik baloldali fordulatot sürgettek, a klasszikus szociáldemokrata értékekhez való visszatérést szorgalmazták - Botka László vagy Szanyi Tibor nevét is megemlíthetjük -, azonban hangjuk sosem volt elég erős. (Ma már egyikük sem tagja a kommunista utódpártnak.) Az MSZP tehát nem csupán a sikeres kormányzással, de az elvhűséggel is adósa maradt választóinak. A közelmúlt közvélemény-kutatási adatai alapján még átlépné a parlamentbe jutás küszöbértékét, azonban minden jel arra mutat, hogy már jó ideje csendes haláltusáját vívja. Aligha kerülheti el az SZDSZ és az MDF sorsát.

 

JOBBIK

 

A rendszerváltás óta eltelt 32 esztendő leglátványosabb pálfordulását egyértelműen a Jobbik hajtotta végre. Radikális jobboldali pártként indultak, mára Gyurcsány leghűségesebb katonáivá váltak. Már aki maradt, hiszen nem csupán a húzóarcok többsége távozott, de a végeken a pártszervezetek is sorra számolják fel saját magukat. Alig hiszem, hogy a párt túléli az idei választásokat.

 

LIBERALIZMUS

 

Ennyit a magyarországi pártok elvhűségéről. Most tekintsük azt az ideológiát, amelyhez - bírálói szerint - a Fidesz hűtlenné vált. Természetjogi gondolkodás, alkotmányos jogállam, önszabályozó piac, a sajtó- és véleményszabadság, vallási türelem és tolerancia - nagy vonalakban ezek jellemzik a klasszikus liberális iskolát. Ebbe az eszmeiségbe sehogyan sem fér bele semmiféle kvótarendszer, kritikai fajelmélet, cenzúra, gondolatrendőrség, eltörlés-kultúra, állami piacszabályozás, sem pedig a közrend és a határvédelem feladása. A trend egyértelmű: a világ ma már egészen mást ért liberalizmus alatt, mint amit az elmúlt kétszáz évben értett. A mai maintstream balliberális gondolkodás a szöges ellentéte annak, amit pár évtizede még klasszikus liberalizmusnak neveztünk. A zászlót a libertáriusok viszik tovább, ugyanakkor muszáj leszögezni: a modern konzervativizmus lényegesen közelebb áll a felvilágosodás liberalizmusához, mint a mai, progresszív gondolkodás. Amikor tehát a Fidesz - és Orbán Viktor - pálfordulásáról beszélünk, még véletlenül sem szabad számonkérnünk rajtuk a mai, orwelli világ normáit. Elég, ha szóvá tesszük azokat az elhajlásokat, amelyekkel saját alapelveiktől kerültek távol. 

 

FIDESZ

 

Orbán meglehetősen korán - körülbelül 1993 táján - belátta, hogy tisztán liberális eszmeiséget hirdetve lehetetlen választást nyerni Horthy és Kádár országában. Egy széles választói bázisra támaszkodó néppártnak fel kell vállalnia némi konzervatív retorikát, valamint nem csekély baloldali szemléletmódot is. 1998-ban még a POLGÁRI számított a legfontosabb jelzőnek, 2010 után már a NEMZETI és a KERESZTÉNYDEMOKRATA melléknevek az uralkodók. Ezzel együtt a legfontosabb elvi alapok - a polgárok egyéni szabadságának, biztonságának és jólétének szem előtt tartása - érintetlenül megmaradtak. A kormányzat a legkevésbé sem szól bele az emberek életstílusába, hétköznapjaiba, értékpreferenciáiba. Amíg Ausztriában már küszöbön a kötelező védőoltás, nálunk határozott a kabinet álláspontja: marad az önkéntesség. Amíg a világ számos országában a lezárásokban, a tiltásokban, a karanténban hisznek, addig idehaza meglehetősen szabadon mozgunk. (Az elmúlt tizenkét év során talán a vasárnapi zárvatartás elrendelése volt az egyetlen olyan kísérlet, amely önkényes és értelmetlen tiltást hozott, ám ez is gyorsan lekerült a napirendről.) A kabinet elkötelezett a folyamatos adó- és járulékcsökkentés mellett; ez ugyancsak lényeges liberális elem. Ami pedig a legfontosabb: Orbán miniszterelnöksége idején nem találkoztunk egyetlen olyan esettel sem, amikor a rendőrség a polgárok ellen fordult volna, még a legenyhébb túlkapás is elképzelhetetlen számomra. Nyugat-Európában ugyanez aligha mondható el - Hollandiában nemrég éles lőszert is bevetettek a tüntetők ellen -, illetve idehaza sem tapasztaltuk e humanista attitűdöt 2006 táján.

 

Ennyit a pozitívumokról. Hamis képet festenénk, ha azt állítanánk, hogy Orbán Viktor és a Fidesz semmit sem változott az elmúlt 34 esztendő során. Ahogyan a hosszú hajú, szakállas forradalmárból testes, pragmatikus országvezető vált, úgy terebélyesedett a kormányzópárt eszköztára is. Számos megkérdőjelezhető intézkedést sorolhatnánk a mögöttünk hagyott három ciklusból, ám elég, ha csupán a legutóbbit, pár alapvető élelmiszer árstopját említjük. Ez a lépés nem csupán értelmetlen (hiszen aligha eredményez érzékelhető megtakarítást bárkinél), nem csupán a választási kampány kendőzetlen eleme (és igaza van az ellenzéknek: rém kínos, ha ez ma még működik), de jókora pofon a szabad piacnak, a liberális alapelveknek is. Rossz nézni, ahogy kormánypárti politikusok és újságírók megpróbálják védeni a védhetetlent; pozitívumként beállítani az atyáskodó, kádárista államot.

 

Azt látjuk tehát, hogy adott egy politikai színpad, amelynek csaknem minden szereplője elkövette a maga pálfordulását, s a többség nem is élte túl ezt az éles váltást, vagy legalábbis megállíthatatlanul elindult a lejtőn. Talán a Demokratikus Koalíció az egyetlen őszinte és következetes párt a palettán. Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Niedermüller Péter számos alkalommal kiálltak a progresszió, az LMBTQ-ideológia és a bevándorlók korlátlan befogadása mellett. Niedermüller alig pár napja megerősítette: a déli határkerítés embertelen és elbontandó. A DK eszmecsomagja messze a legkövetkezetesebb, még úgy is, hogy a választópolgárok 90%-a számára tökéletesen elfogadhatatlan, sőt egyenesen ijesztő. Orbán ennél lényegesen rugalmasabb: igyekszik úgy kormányozni, ahogyan az a magyarság szájíze szerint való. Ez néha otromba lépéseket is eredményez, mint jelenleg a hatósági ár bevezetése, mindazonáltal az elvtelen jelzőt aligha aggathatnánk a miniszterelnökre. Minden jel arra mutat, hogy az alapvető értékekhez igyekszik kitartóan ragaszkodni. Nem is tűnik úgy, mintha a Fideszt a kimúlás réme fenyegetné.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr4416806974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IdomitottFoka 2022.01.19. 10:59:28

"A kormányzat a legkevésbé sem szól bele az emberek életstílusába, hétköznapjaiba, értékpreferenciáiba."

Tényleg? Semmibe?

IdomitottFoka 2022.01.19. 11:03:33

" Most tekintsük azt az ideológiát, amelyhez - bírálói szerint - a Fidesz hűtlenné vált."

Bele se menjünk abba h ki mit ért a liberalizmus alatt, de azt nemcsak az ellenzék hangoztatja h a Fidesz nem liberális hanem a Fidesz is. Ebben kb egyetértés van.

G. Nagy László 2022.01.19. 11:57:41

@IdomitottFoka:

"Tényleg? Semmibe?"

Mi kerülte el a figyelmemet?

"Bele se menjünk abba h ki mit ért a liberalizmus alatt"

Pedig a definíció elég tiszta. Az egyén szabadsága iránti elköteleződés, életvitel, tulajdon és minden egyéb kapcsán.

"de azt nemcsak az ellenzék hangoztatja h a Fidesz nem liberális hanem a Fidesz is. Ebben kb egyetértés van."

A Fidesz a mai balliberális ideológiát kárhoztatja és bűnös abban, hogy szitokszóvá vált a liberalizmus. Ettől még - az ismertek, jelentősek közül - messze a legliberálisabb párt.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2022.01.19. 18:24:10

"Ám kezdjük azzal, hogy megvizsgáljuk politikai környezetét! Ha valakit ugyanis elvtelennek bélyegzünk, annak csakis akkor lehet súlya és valós jelentése, ha létezik valamiféle stabil háttér, amelyhez egyáltalán igazodhatunk."

Szerintem mást értünk elvek alatt, ugyanis szerintem csak azt kell nézni, hogy korábban mikről mit gondolt, ezek változtak-e és ha igen, akkor miért.

Képzeld el azt, hogy én azt mondom valakiről, hogy lopott, más pedig felsorol 10-15 embert aki többet lopott.

alöksz róz 2022.01.19. 19:43:34

@stoic79: "azt kell nézni, hogy korábban mikről mit gondolt, ezek változtak-e és ha igen, akkor miért" - és a miértet a lippsiknek kell eldönteni természetesen.

G. Nagy László 2022.01.19. 21:02:09

@stoic79: Ebben természetesen van igazság. Mindazonáltal azt látni kell, hogy nem makulátlan szentek vetélkednek egymással. Ezen a pályán mindenki mocorog, helyezkedik. Látjuk: azokat a pártokat, amelyek NAGYON eltértek alapvető attitűdjüktől, a választók csúnyán megbüntették. A Fidesz alapvetően nem megy szembe az eredeti értékrendjével, de tény, hogy pragmatikus párttá vált, és bizonyos társadalmi rétegek támogatását megszerzendő jelentősen bővítette az eszköztárát, a retorikáját. A filozófus John Kekes szerint a modern konzervativizmus egy erősen pragmatikus irányvonal. A Fideszre nyugodtan mondhatjuk, hogy modern konzervativizmust folytat.

Boldeone2 2022.01.20. 22:19:28

A pozitívumok fel lettek sorolva, de hol vannak a negatívumok ?
Azért , az elég nagy pálfordulás , hogy a Liberális Internacionè korábbi elnöke nyílt illiberalizmust hirdetett, a fèkek ellensúlyok feleslegessègèről beszèlt ès egy kvázi egypárti rezsimet èpített , ahol minden hatalom ő maga : Orbán
A retorikában a szèlsősèg gúnyszavait használja : " libernyákok " Megveti az európai plurális demokratikus politikai modellt, baráti pedig leginkább a különböző autoriter jellegű országok vezetői közül kerülnek ki ...
A Nèppart nem tűrte meg sorai között, így a szèljobb partvonalra került ...
Amit a blogposzt írója liberalizmusnak vèl látni , az csak hatalomtechnika, populizmus ...

G. Nagy László 2022.01.20. 22:35:57

@Boldeone2:

"A retorikában a szèlsősèg gúnyszavait használja : libernyákok "

A libernyák jelentése: balliberális. Ez egy olyan eszmevilág, amelyet magam is megvetek. A valóság az, hogy ilyen nem is létezik. Fából vaskarika. A liberalizmus ugyanis szabadságot, felnőttséget, öngondoskodást, magas tudati szintet jelent és feltételez. A baloldaliság pedig pontosan ennek a szöges ellentéte: gyermetegséget, túlérzékenységet és élősködést takar. A kettő sehogyan sem fér meg egymással.

A zavar abból fakad, hogy a posztmodern világ kiforgatja a szavak jelentését. A valóság az, hogy mindössze háromféle fő irányvonal létezik: baloldaliság, liberalizmus és konzervativizmus. Amit az Európai Néppárt ma képvisel, az egyértelműen baloldali ideológia. Magára valamit is adó politikai erő menekül onnan.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.20. 22:46:40

Alapvető ballib tévhit: Orbánnak nincsenek elvei, csak pénzt akar. Pedig ha így lenne, nem azt csinálná, amit csinál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.20. 22:48:12

"az SZDSZ már 1994-ben, mindössze négy évvel a rendszerváltás után feladta minden meggyőződését és összebútorozott Horn Gyuláékkal"

Ami senkit se ért váratlanul. Már 1992-ben nyilvánvaló lett, az SZDSZ fő ellensége az MDF, nem az MSZP.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.20. 22:54:00

@G. Nagy László:

A liberalizmus legfőbb alapeszméje: a lehető legjobb társadalom úgy érhető el, ha minden egyén a lehető legnagyobb szabadságot élvezi, majd ezzel élve saját önérdekét követi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.20. 22:56:14

@G. Nagy László:

A Néppárt liberális-konzervatív, ma ez már szinte teljesen azonos a progresszív liberalizmussal.

Mai szemmel már a 30 évvel ezelőtti liberális-konzervatívok is szélsőjobbnak tűnnek.

degeco 2022.01.20. 22:59:25

Ez így eddig rendben is volna. O1G-vel nem az a baj, hogy elvtelen. Nagyon is elvhű. A baj az, hogy a fő elve a hataloméhség. És ennek anyagi bázisát bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekménnyekkel teremti meg, kormányzati szinten vezérelve. (Bármely valaha élt vagy elő keresztapa sárga irigységgel vegyes tisztelettel tekint Viktátor módszereire) Nem véletlen, hogy egykori bűntársa aggatta rá a G jelzőt.

Alick 2022.01.20. 23:20:41

@degeco: Amikor Lucky Luciano és Busy Siegel megalapították a gengszterszindikátust, nem is gondolták, hogy az egyes vállalkozási/pénzszerzési érdekek és a hegemonia érvényesítése milyen jól szinkronba hozható.
Ennek mintájára Orbán őseitől hozott harácsoló zsírosparaszt alapállása és a hatalom rendszerré szervezése tökéletesen sikerült, kihasználva a politikai pártok maffia-szerű működési potenciálját.
A "rendszerváltásból" (poszt-kádárizmus 1.1 verzió), a pártok kialakulásából levezetve ebben semmi meglepő nincs, a többi párt is csak azért tűnik becsületesebbnek, mert hatalomtechnikailag Orbánnál jóval ügyetlenebbek.
Orbán megtanult jól egyensúlyozni a lenyúlás és visszaosztás, zsarolás és együttműködés határmezsgyéin.
Ja és természetesen az EU is gengszterszindikátus alapjain állt össze, jórészt önfényezésre hajlamos, ugyanakkor beszari nemzetközi farizeus csapatból. :)

G. Nagy László 2022.01.20. 23:37:14

@Alick:

"a többi párt is csak azért tűnik becsületesebbnek, mert hatalomtechnikailag Orbánnál jóval ügyetlenebbek.
Orbán megtanult jól egyensúlyozni a lenyúlás és visszaosztás, zsarolás és együttműködés határmezsgyéin.
Ja és természetesen az EU is gengszterszindikátus alapjain állt össze, jórészt önfényezésre hajlamos, ugyanakkor beszari nemzetközi farizeus csapatból. :) "

Aligha tudnék ezzel vitába szállni.

G. Nagy László 2022.01.20. 23:40:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Ami senkit se ért váratlanul. Már 1992-ben nyilvánvaló lett, az SZDSZ fő ellensége az MDF, nem az MSZP. "

Az első szabad választás idején még tizenéves voltam és naiv. Sokan már a megalakuláskor látták, hogy az SZDSZ nem igazán kóser...

Alick 2022.01.20. 23:54:04

@G. Nagy László: Anno az SZDSZ Kék könyvére mondtam hogy a "Kádár-korszak szalonellenzékének bolsevista hitbuzgalmú manifesztója", egyszerűbben:
"mi majd megmondjuk a frankót a birka népnek".
:)

leponex 2022.01.21. 01:06:12

@G. Nagy László: "A zászlót a libertáriusok viszik tovább,"
:) Magadon kívül mondanál néhány 'komolyan vehető' libertáriust?
Dr.Béndek Péter EgyedülIgazKonzervatívMeritokratikus pártelnökön kívül?

PS: O. 2002-ben megért(het)te, hogy a ballibeket a saját fegyvereikkel (is) agyagba kell döngölni, és igen, a demagógiában is sokkal jobbnak, hatásosabbnak kell lenni. Van az a szavazó, akit ezzel lehet elérni. O. házi demagógjai bizony ölég gyakran gyatrán muzsikálnak - meg is látszott a tavalyi közvéleménykutakodások adatain.
A szent szabadpiac folyásába bepöccintett 'hatósági ár' a libernyákok kedvére lehetett bedobva túl azon, hogy a választásokig lehet rajta pacigolni bodpéterákosféléknek, miért hátrányos ez mindenki számára. Szalai Erzsi hiába inti az elvtársait, hogy hiba ennyire süketen-vakon még ezt is támadni ...

Am,úgy grat, megint...

leponex 2022.01.21. 01:14:25

@degeco: :)
Simicskát -aki amúgy tényleg zseniális 'könyvelő' volt abban a korban - valóban a sárga irígysége vitte el, szegény elhitte ezt a szokásos halandzsát, hogy csak pénz kell hozzá, és ő is viheti annyira mint O. Hogy itt a keresztapukák világa jön el...
A pénz csak nélkülözhetetlen eszköz a politikához, nem cél...

11110000 2022.01.21. 02:26:32

Orbán Viktor egy mocskos tolvaj cigány.
És ebből a cigány az egyetlen nem negatív jelző.

11110000 2022.01.21. 02:27:53

@G. Nagy László:
"A libernyák jelentése: balliberális."

Téves. A libernyák jelentése köpönyeg.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.21. 03:27:52

A cím jó, a többi teljesen felesleges.

white999 2022.01.21. 07:28:13

ORBÁN egyetlen célja a hatalom megszerzése és megtartása. Ami rendben is van addig a pontig, hogy minden pártnak és politikusnak az a célja, mert így tudja képviselni az "elveit, politikai programját".
Azért gondoljunk bele, hogy talán az összes párt közül Ő járta be a legnagyobb utat a liberálistól odáig, hogy most éppen a egy szélsőjobboldali eu parlamenti formációt próbál összegrundolni. Ezek alapján azért képzeljük el, hogy egy zöldpárt harcosan kiáll az atomenergia mellett a napelemekkel szemben, mert éppen akkor az a népszerű és azzal lehet szavazatot szerezni és hatalomra kerülve megvalósítja a programját, elveit. Mit is fog végrehajtani?
Orbánnak nincsenek elvei csak hataloméhsége, mert a zöldpárti példa alapján mit is hajt végre? Az elveit? Melyiket? A létező legelvtelenebb politikus. Ez a vallásosdi is addig tart, amíg a hívek hozzák a szavazatot a papokon keresztül, mert Ő nem keresztény csak a hatalom megtartásához kell az egész.

G. Nagy László 2022.01.21. 07:35:22

@leponex:

"Magadon kívül mondanál néhány 'komolyan vehető' libertáriust?"

Mint komolyan vehetőt, magamat sem mondanám :) Az LA75 (Le az Adók 75%-ával) Párt libertárius alapokon áll. Jelentőségét tekintve valóban nem számottevő erő.

G. Nagy László 2022.01.21. 07:43:18

@white999:

"most éppen a egy szélsőjobboldali eu parlamenti formációt próbál összegrundolni."

Ez egy olyan formáció lesz, amelyik a modern konzervativizmus talapzatán áll. Amelyik a második világháború utáni jelentős államférfiak eszmeiségét viszi tovább, többek között azokét, akik az EU-t megalapították. Hívhatod "szélsőjobbnak", de csak azért, mert Marx követőihez képest MINDEN szélsőjobbos. Nem Viktor radikalizálódott, hanem a mainstream - lásd például: Európai Néppárt - csúszott át jelentősen a bal térfélre.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2022.01.21. 08:12:38

@G. Nagy László: "Mindazonáltal azt látni kell, hogy nem makulátlan szentek vetélkednek egymással. Ezen a pályán mindenki mocorog, helyezkedik."

Ebből viszont az következik, hogy Rákosi nem volt szar alak, hiszen Sztálin vagy Mao több embert öltek meg, mint ő.

G. Nagy László 2022.01.21. 08:19:22

@stoic79: Erre szoktátok mondani, hogy csúszós lejtő érvelés? :)

Diktatúrát építeni, embereket megfosztani a szabadságuktól, kínozni és gyilkolni - ez mindenféleképpen mélységes bűntett, nem menti semmi sem. Metaforának épp ezért alkalmatlan, egyaránt szar alak mindegyik felsorolt.

A politikai váltások azonban nem bűntettek. A Jobbik például semmi gonoszat nem követett el azzal, hogy radikális jobboldali pártból a DK engedelmes pincsijévé szelídült. Joguk van hozzá, nem bántottak vele senkit. Csupán a szavazóik oroszlánrészét veszítették el.

Ekrü 2022.01.21. 08:52:42

@11110000:
"Téves. A libernyák jelentése köpönyeg. "- Te tévedsz. Amire te gondolsz az a lebernyeg.
A libernyák jelentése:
"A libernyák a liberális szó kritikus, ellenséges felhangú, lekicsinylő, rosszalló szinonimája. Jellemzően a liberális eszméket, személyeket támadó szövegkörnyezetben jelenik meg."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.21. 08:56:33

@G. Nagy László:

Én elkötelezett SZDSZ-es voltam 1993-ig.

Az első pont, ami megingatott a taxisblokád volt.
Aztán Szent Árpi Bácsi gusztustalan személyi kultusza.
S végül a Demokratikus Charta.

A Charta már arról szólt: az igazi ellenség a "fasizmus", ami alatt minden ellenvélemény értendő, s természetes szövetséges pedig a reformkommunizmus, mert az is nyugatos, antifasiszta, progresszív irányzat.

gtri 2022.01.21. 09:23:38

@G. Nagy László:
A Fidesz messze a legliberálisabb párt? Tényleg?

Szabadság tiszteletben tartása?
Ki emlékszik a Födrajzinév Bizottság esetére? Elmondták a véleményüket ott emberek, hogy szerintük nem jó a javasolt új név.
Nem tett jót a véleményük elmondása azoknak akiket a minisztériumok delegáltak abba a bizottságba. :)

Tulajdon védelme?
Emlékszik még valaki a magánnyugdíjpénztárak államosítására? A "kiiratkozik az állami nyugdíjrendszerből az aki bent marad" zsarolásra?
Vagy arra a plakátcégre amelynek a tulajdonosa nem volt "haver"? Megszületett egy törvény miszerint az út mellett lévő plakátok elvonják
az autósok figyelmét, ezért nem használhatók. Aztán megtörtént a tulajdonosváltás. A törvény pedig megváltozott. Az autósok figyelmét már nem vonják el a vezetéstől az út menti plakátok és ismét használhatók.
Vagy itt van a rokkantnyugdíjasok esete: 2012 után sokaknak levitték a rokkantnyugdíját 48000 forintra.
Most mennek ki nekik levelek a Magyar Államkincstártól, hogy vagy elfogadnak egy egyszeri 500 000 forintos "kárpótlást" vagy 2-3 éves procedúrán kell átmenniük, hogy visszakapják azt amit elvettek tőlük. "Csupán" 7-8 évet kellett kibekkelniük 48000 forintból, hogy a jogos tulajdonukhoz vagy annak egy kis részéhez hozzájuthassanak.
A rengeteg titkosítás, a "nemzetgazdasági kiemelt beruházások" rendszere, ami arra szolgál, hogy át lehessen lépni mindenféle szabályozáson és mindenki kussoljon...ezek aztán a szabadság megnyilvánulásai.

gtri 2022.01.21. 09:24:43

@gtri: A Liszt Ferenc repülőtér nevével kapcsolatban történt az emlékezetes eset.

G. Nagy László 2022.01.21. 09:47:03

@gtri:

"Vagy itt van a rokkantnyugdíjasok esete: 2012 után sokaknak levitték a rokkantnyugdíját 48000 forintra."

Nem ismerem minden részletét az ügynek, ám egy biztos: Kádár Magyarországában aki csak tehette, leszázalékoltatta magát. 800 ezer rokkantnyugdíjas országa voltunk!!! Ennek minimum a fele totál kamu volt, a felülvizsgálat önmagában abszolút indokoltnak mondható.

gtri 2022.01.21. 09:54:22

@G. Nagy László:
Jaj de szép ez a sározás. Biztos bűnösök mind. Próbálják csak bebizonyítani az igazukat, ha tudják! :)

Szóval "csak alkotmányellenes" volt a Fidesz által megszavazott törvény. Pedig ugye ez már az ereszcsatornán lógó, "nem teljesen heteroszexuális" szakállas bácsika által írt alkotmány. Még annak a mércéjét sem ütötte meg az a törvény. Egy alkotmányellenes törvényt védeni....kissé furcsa.

gtri 2022.01.21. 09:59:23

Szóval ennyit a fidesz liberalizmusáról.

Még szerencse, hogy ennyire nagy a szabadság és ennyire komoly a tulajdon védelme kis hazánkban! :)

G. Nagy László 2022.01.21. 10:02:48

@gtri:

"Szóval "csak alkotmányellenes" volt a Fidesz által megszavazott törvény"

Melyik törvényről van szó? Nézd el nekem, hogy nem ismerem mindet. Alkotmányjogász sem vagyok, biztos megszavaznék én is olyat, ami nem megfelelően előkészített és átgondolt. De nem hiszem, hogy jogtechnikai kérdésekről kéne diskurálnunk. Maradhatnánk a tiszta erkölcs vonalán, azt mindenki érti.

Plotzinger Richard 2022.01.21. 10:02:55

Szóval elég félszeműnek lenni a vakok között?

Ha nem gyilkolsz egy rablóbandában csak fosztogatsz akkor erkölcsös leszel?

Vagy más mércével is lehet nézni?

G. Nagy László 2022.01.21. 10:06:45

@Plotzinger Richard: Ugyanez a kérdés már felmerült, arra ezt válaszoltam:

Erre szoktátok mondani, hogy csúszós lejtő érvelés? :)

Embereket meglopni és gyilkolni - ez mindenféleképpen mélységes bűntett, nem menti semmi sem. Metaforának épp ezért ez alkalmatlan.

A politikai váltások azonban nem bűntettek. A Jobbik például semmi gonoszat nem követett el azzal, hogy radikális jobboldali pártból a DK engedelmes pincsijévé szelídült. Joguk van hozzá, nem bántottak vele senkit. Csupán a szavazóik oroszlánrészét veszítették el.

gtri 2022.01.21. 10:07:30

@G. Nagy László:
Aha, jogtechnikai kérdés, hogy valaki 7-8 évig 48000 forintból él. Na, akkor remélem fideszesekkel szemben is alkalmaznak a jövőben ilyen jogtechnikát.

Gazz 2022.01.21. 10:07:49

Csak a lényeg mellett mész el. A fidesz illetve ami ugyanazt jelenti, Orbán politikai prostitúciója azért lényeges szempont, mert folyamatosan ezzel vádolja a többi pártot. Ez pontosan ugyanaz a dolog, ami miatt a Borkai ügy lényegesen nagyobbat ütött, mint a budaörsi polgi féleredugós videója. A történet ugyanis nem elsősorban a szexről szólt, hanem az álszentségről. A fidesz konzervatívnak vallja magát, de inkább egy sima személyi kultuszon alapuló szocialista állampártként viselkedik a valóságban. Annak jellemző káderproblémáival együtt.

G. Nagy László 2022.01.21. 10:09:44

@Plotzinger Richard:

"Vagy más mércével is lehet nézni?"

Egyébként lehetne és kellene is. Csak nem kifizetődő. Lehetsz elvhű, elegáns és nagyvonalú politikus, de sosem fogsz befutni. Bár olyan világban élnénk, ahol az ilyen kaliberű fickók lennének a vezetők! Ám attól tartok, ez nem csupán utópia, de szinte önellentmondás is.

G. Nagy László 2022.01.21. 10:11:48

@Gazz: Egyetértek. Az én ízlésvilágomba bőven belefér Borkai és Szájer is. Egy mélyen liberális pártban - avagy egy valódi néppárt liberális szárnyában - simán volna helyük.

ulpius66 2022.01.21. 10:15:58

Ahogy elnézegetem a "nyugati" politikusok, a "nyugati" politika fő irányvonalát...... szinte mindegy is, hogy a politikai pártot (politikust) mi az elnevezése......TELJESEN EGYÉRTELMŰEN SZINTE KIVÉTEL NÉLKÜL MIND BALLIBERÁLIS IRÁNYT KÉPVISEL!!!!!!!

AMELYIK PEDIG NEM BALLIBERÁLIS AZT AZONNAL LEFASISZTÁZZA AZ ÖSSZES TÖBBI!!!!!!!

A MAI BALLIBERÁLIS POLITIKA = KOMMUNIZMUS

IGAZA VOLT MARXNAK AMIKOR 1848-BAN LEÍRTA, HOGY A KOMMUNIZMUS A VILÁG LEGFEJLETTEBB ORSZÁGAIBAN FOG GYŐZNI!!!!!!

Namost, a kelet-európai országok a kommunizmusból nem kérnek.....MI MÁN KAPTUNK 45 ÉVET!!!!! KÖSZÖNJÜK!!! NEKÜNK ENNYI ELÉG IS VOLT!

EZÉRT VAN IGAZA ORBÁNNAK, ÉS KÖVETŐINEK, HOGY EBBŐL A NYUGATI BALLIBERALIZMUSBÓL, KOMMUNIZMUSBÓL NEM KÉRÜNK!

G. Nagy László 2022.01.21. 10:16:17

@gtri:

"Aha, jogtechnikai kérdés, hogy valaki 7-8 évig 48000 forintból él. Na, akkor remélem fideszesekkel szemben is alkalmaznak a jövőben ilyen jogtechnikát. "

Nem tudom, hogy kikkel szoktál vitatkozni, de ezek az olcsó, csalárd mellébeszélések nálam nagyon nem működnek. Az, hogy valaki mennyiből él, az tisztán EGZISZTENCIÁLIS kérdés. Az, hogy egy kormányzat milyen mértékben támogatja az elesetteket, tisztán SZOCIÁLIS kérdés. Az, hogy egy törvényt a hatályos alkotmánnyal szinkronba hoznak-e, tisztán JOGTECHNIKAI KÉRDÉS. A törvény irányultsága pedig ERKÖLCSI kérdés. Felesleges ezeket összekeverni.

Boldeone2 2022.01.21. 10:29:14

@G. Nagy László: Amikor tehát a Fidesz - és Orbán Viktor - pálfordulásáról beszélünk, még véletlenül sem szabad számonkérnünk rajtuk a mai, orwelli világ normáit "

- Ezek azért súlyos vádak , ami meg is mutatja egyben, mennyire távol kerültek egymástól a világnèzetek Magyarországon. Van egy rèteg , amely a nyugat- európai demokráciákra, a valóban működő plurális demokráciákra orwelli világkènt tekint.... Azokra az országokra , amelyek szövetsègeseink , amelyeknek köszönhetően egyáltalán lètezni, valamelyest prosperálni tudunk , itt Közèp- Európában . Amelyek befogadtak közössègükbe , segítenek minket a rendszerváltozás óta. A magyar kormány ès támogatói nyílt illiberalizmust hirdettek , akkor hogy van az , hogy a blogposzt írója konzervatív - liberálisnak látja őket?
A liberalizmus a kormánynak ès a kormányt támogató emberek egy rèszènek ma már szitokszó lett, ahogy a 20- as , 30- as èvek retorikájában : a marxizmust ès a liberalizmust megpróbálják összemosni , holott a modern liberalizmus èppen a marxizmus meghaladásán , kritikáján jött lètre...
No, persze ez nem számít semmit ...Orbánèk a poplizmust hirdetik , az meg nem ideológia, hanem egy nèpbutító hatalmi eszköz valójában . A populizmusnak kèsz hazugságai\ fèligazságai vannak mindenre : a tekintèlyelvű vezető , az autoriter állam mindent megold , ehhez kèrik az abszolút hatalmat ...Nem sok köze van a liberalizmus elveihez , de lassan a felvilágosodát is nyíltan megtagadják ...

DennisVT1 2022.01.21. 10:37:08

@G. Nagy László: Meg lehetne határozni így 2022ben, hogy mi a szélsőjobb (és ami attól is jobbra van, az mi?), mi a jobb, a centrum, a bal, a szélsőbal (és ami még azon is túl van, az mi?)
És akkor ezeket valahogy elhelyezni hitler meg lenin viszonylatában?

Mert ahány ember, ahány "elemzés", vélemény, cikk, felszólalás, stb annyiféle értelmezés, így pedig még amúgy értelmes emberek is csak azt hiszik, hogy ugyanarról beszélnek, vagy ugyanonnan próbálják nézni a világot, de közben k*rv@ra nem.

citrix 2022.01.21. 10:43:14

A fidesz se nem fiatal, se nem demokrata. Illiberális, személyi kultuszra épülő nemzeti szocialista párt valójában. Pártállam és állampárt a javából, annak minden jellegzeteségével.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.21. 10:47:37

@degeco:

Pénz nélkül nincs politika.

Aki a hatalmasokat képviseli, annak nincsenek pénzgondjai.

Aki viszont ellenük fordul, az kénytelen maga megteremteni aforrásokat.

Orbán pon tosan ezt csinálja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.21. 10:49:48

@white999:

A legnagyobb utat a posztkomcsik járták be: a legnagyobb távolság a marxizmus és a liberalizmus között van, gyakorlatilag mindenben egymás ellentétei.

gtri 2022.01.21. 10:50:53

@G. Nagy László:

Ha törvénnyel lehetetlenítenek el embereket vagy vállalkozásokat akkor az tisztán jogtechnikai kérdés?
Remélem neked is részed lesz ilyen jogtechnikában és akkor majd jogosan :) elmélkedhetsz azon, hogy a téged sújtó törvény ugyan EGZISZTENCIÁLISAN érint téged, de sebaj, majd 7-8 év múlva JOGTECHNIKAILAG szinkronba hozzák az alaptörvénnyel és akkor majd minden jó lesz.

A nyugdíjpénztáras zsarolásról meg a plakátcégre szabott törvényről is elmélkedhetnél a JOGTECHNIKÁRÓL meg az IRÁNYULTSÁGRÓL, meg az EGZISZTENCIÁRÓL. :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.21. 10:53:30

@gtri:

"Födrajzinév Bizottság"

Konkrétan ez a "Bizottság" egy dilettánsokból álló testület volt, mely számtalan magyartalaqn elnevezést produkált, ezek zöme szerencsére sose terjedt el a használatban. Pl. "Fehéroroszország" Belarusz helyett.

birkamenet 2022.01.21. 11:06:03

Elnézem ezeket az orbán fotókat és egy hihetetlen történet tárulkozik fel: egy INDIAI MIGRÁNSBÓL öregkorára egy fehérbőrű alkoholroncs lett.

Ez az orbán álítom hogy rendszeresen csinálta a pofaváltó műtéteket - népszavazási engedély nélkül!

G. Nagy László 2022.01.21. 11:15:04

@Boldeone2:

".. Azokra az országokra , amelyek szövetsègeseink , amelyeknek köszönhetően egyáltalán lètezni, valamelyest prosperálni tudunk , itt Közèp- Európában . Amelyek befogadtak közössègükbe , segítenek minket a rendszerváltozás óta."

Ugyanezek az országok évszázadok óta lenéznek, kirabolnak és cserben hagynak minket. Trianon, szovjet gyarmatosítás, majd 1956, amikor ugyanúgy szartak a fejünkre... Ma is másodrangú, mucsai népként tekintenek ránk. Márki-Zay (vagy bármelyik másik ellenzéki birka) azért kell nekik, mert szó nélkül végrehajtanak mindent. Csak nézd meg a történelmet: mi lett abból, amikor engedtünk a németeknek: két vesztes világháború. Soha többé ilyen melléfogást!

birkamenet 2022.01.21. 11:15:18

@G. Nagy László: "Ettől még - az ismertek, jelentősek közül - messze a legliberálisabb párt. "

háppersze, ezért a fidernyák propanda harc elsö számú eleme a "központi bérrettegés a liberalizmustól". Mer a fidernyákoknak kevés mindenki más liberalizmusa. Háppersze.

G. Nagy László 2022.01.21. 11:16:06

@birkamenet:

"Elnézem ezeket az orbán fotókat és egy hihetetlen történet tárulkozik fel: egy INDIAI MIGRÁNSBÓL öregkorára egy fehérbőrű alkoholroncs lett."

ezen jót röhögtem... tényleg nem előnyére változott.

birkamenet 2022.01.21. 11:18:17

@G. Nagy László: "Márki-Zay (vagy bármelyik másik ellenzéki birka) azért kell nekik, mert szó nélkül végrehajtanak mindent."

Az orbán és nem MZP, és pont ezért kell orbán Putyinnak. Meg a Kínai Komcsi Pártnak. Végülis orbán csicska vagonokba vesz tölük hasznavehetetlen kamuvakcinakat, 1000 milliárdos vasutat meg kémegyetemet meg mindent. A keleti diktátorok imádják az ilyen szolgájukat.

G. Nagy László 2022.01.21. 11:20:12

@DennisVT1:

"Meg lehetne határozni így 2022ben, hogy mi a szélsőjobb (és ami attól is jobbra van, az mi?), mi a jobb, a centrum, a bal, a szélsőbal (és ami még azon is túl van, az mi?)
És akkor ezeket valahogy elhelyezni hitler meg lenin viszonylatában?"

Háromféle értelmezési sík létezik:

1. Objektív - az alkalmazott erőszak mértékében beszélünk szélsőségekről. Hitler és Sztálin itt jó szélsőértékeket jelölnek (amelyek összeérnek).
2. Relatív - a progresszív fosban minden normális ember szélsőjobbos. Hitler világában minden demokrata kommunistának látszik. Ez ilyen.
3. Posztmodern - amit a 444 és a Telex megír, az a valós.

leponex 2022.01.21. 11:28:22

@gtri: "Emlékszik még valaki a magánnyugdíjpénztárak államosítására?"
Hogyne.
Amikor a minden munkavállaló után befizetett állami nyugdíjalapból törvénnyel virtuálisan magánszemélyekhez, a valóságban un. nyugdíjalapokhoz sikkasztották ki (ingyen, államköltségen beszedett) az aktuálisan kifizetendő nyugdíjak fedezetének egy részét.
Emiatt állampapírt kellett kibocsátani aminek a felét abszolút morbid liberális metódus alapján azonnal a 'nyugdíjalapok' vették meg. Kamat fejében.
Érthető??
A magyar állam államadósságból kezdte finanszírozni a külföldi alapkezelők zéró befektetéssel, állami költségen valóságos garanciavállalás nélküli garantált hozamu tevékenységét.
Miközben az állam vállalta egy esetleges fizetésképtelenség esetén a 'magánnyugdíj' kifizetését.
Zéró befektetés, zéró költségek,zéró kockázat, garantált profit. Államaddósságból finanszírozva.
Tipikus liberális közgazdasági abszurd.

Költségek, kockázatok társadalmasítása. profit magánosítása.

Az EU szakértője ennél udvariasabban fogalmazott

EU: Hibás volt a magánpénztári rendszer
Index
2014. február 21., péntek 15:23

"Nem riasztó a magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűntetése Fritz von Nordheim szerint. Az Európai Bizottság foglalkoztatási főigazgatóságának nyugdíjszakértője az MTI szerint úgy vélte, a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modellje alapvetően hibás volt.

Szerinte a bizottság támogatja, hogy az állami nyugdíjat magánmegtakarítások egészítsék ki, ám a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer sem kiegészítő jellegű nem volt, sem megtakarításnak nem lehetett tekinteni.

"Az történt, hogy az állami nyugdíjakat fedező bevételből egy részt kikanyarítottak, és magánszámlákon helyeztek el, de arra nem volt törekvés, hogy a befizetéseket valóban privatizálják, vagy a kieső állami bevételt pótolják" - magyarázta von Nordheim. Azt mondta, a sikeres magán-nyugdíjpénztári rendszerek valóban magánmegtakarításokat kezelnek, amelyeket az adott ország közvetett támogatással ösztönöz, például a befizetés csökkentheti az adóalapot."

gtri 2022.01.21. 11:32:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Azért az érdekes, hogy a véleményük miatt utánanyúltak embereknek.
A Földrajzinév Bizottság véleménye nem volt kötelező. De nem volt elég, hogy nem vették figyelembe, még utána is nyúltak azoknak akiknek más volt a véleményük, Igazi konzervatív-keresztény eljárás volt. Ez az a momentum ami igazi orbáni álnokság. Ha elmondod a véleményed még akkor is megütöd a bokádat.

gtri 2022.01.21. 11:58:22

@leponex:
"Az történt, hogy az állami nyugdíjakat fedező bevételből egy részt kikanyarítottak, és magánszámlákon helyeztek el, de arra nem volt törekvés, hogy a befizetéseket valóban privatizálják, vagy a kieső állami bevételt pótolják" - magyarázta von Nordheim."
--------------------------------------------------------------------------------------
Akkor most egy kis pénzügyi felvilágosítás következik:
Az állami nyugdíjrendszerben 2021-ben 446 milliárdos hiány volt.
2022-re a tervezett hiány az állami nyugdíjrendszerben 554 milliárd.

Hiszel a saját kormányod költségvetési törvényének? Ha igen akkor nézz bele ezekbe a dokumentumokba:

forrás1 (2021-es költségvetés):
www.parlament.hu/irom41/10710/10710.pdf

T/10710. számú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 2021. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL

88. oldal
LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

Költségvetési hozzájárulások (millió forint)
Kiadások támogatására tervezett pénzeszköz-átvétel: 316 075,0
Tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésének támogatása: 77 000,0
Nyugdíjprémium céltartalék támogatása: 53 438,0

forrás2 (2022-es költségvetés):
www.parlament.hu/irom41/16118/16118.pdf

T/16118. számú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 2022. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL

89. oldal
LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

Költségvetési hozzájárulások (millió forint)
Kiadások támogatására tervezett pénzeszköz-átvétel: 325 607,2
Tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésének támogatása: 160 340,0
Nyugdíjprémium céltartalék támogatása: 68 460,0

-----------------------------------
Vagyis 2021-ben a Nyugdíjalap egyensúlyának fenntartásához 446 513 millió forint, azaz 446 milliárd forint állami támogatás kellett.
2022-ben az államnak már 554 407,2 millió forinttal (azaz 554 milliárddal) kell kipótolni a Nyugdíjbiztosítási Alapot.

Most nincs magánnyugdíjpénztári eltérítés, mégis 550 milliárdos a nyugdíjalap hiánya.
Vajon meg fogják kérdezni ezt a von Nordheim-et idén? :) Nincs magánnyugdíjpéntári eltérítés, mégis 550 milliárddal kevesebb járulékot kap a nyugdíjalap mint amennyi a kifzetése.
Magyarország pedig hitelt vett fel. :) Ezt azért közlöm, mert ezek szerint nem tudtál róla, hogy tavaly 5,3 milliárd dolláros hitelt vett fel Magyarország? A GDP arányos adósságunk pedig ismét 80%.
Ugyanúgy mint 2010-ben.

forrás:
www.portfolio.hu/deviza/20210914/eldolt-gigantikus-adossagot-vett-ma-fel-a-magyar-allam-500636

Levezeted nekem, hogy mit kellene tenni az állami nyugdíjalappal ami adósságból fizeti ki a nyugdíjakat? Ki lopja el a pénzt? Mert ugye most ott kell lopjanak, hiszen láthatóan hiányzik 550 milliárd az alapból. :)

Boldeone2 2022.01.21. 12:04:59

@G. Nagy László: Ugyanezek az országok évszázadok óta lenéznek, kirabolnak és cserben hagynak minket. Trianon, szovjet gyarmatosítás, majd 1956, amikor ugyanúgy szartak a fejünkre..."

- Ez minden tènyalapot nèlkülöző irracionális sèrtettsèg! " Kirablás, cserbenhagyás " , de mèg a szovjet gyarmatosítást is a nyugat nyakába varrnád? A " bűnök" egyèbkènt sem erednek át a múltból egy másik generációra
A tènyek azok , hogy a nyugat- európai demokráciák adták meg Magyarországnak a felzárkózás törtènelmi esèlyèt
Kb. 45- 50 milliárd euro nettó fejlesztèsi forrás èrkezett , meg kb ennyi befektetès , az EU -csatlakozás óta
Soha nem kapott az ország ekkora felzárkózási esèlyt, ezt kellene elismerni , nem pedig hamis narratívákat terjeszteni!

birkamenet 2022.01.21. 12:19:27

"Amíg Ausztriában már küszöbön a kötelező védőoltás, nálunk határozott a kabinet álláspontja: marad az önkéntesség"

És amíg ezért Ausztriában csak 13 ezer covid halott van, addig Orbanisztánban 40 ezer felett.

Az illiberalizmus emberirtásban, Nemzethalálban Jobban teljesit!

birkamenet 2022.01.21. 12:22:05

@leponex:

A manyup egy degenerált modell volt, a fidess meg a szépen lenyúlta a 3 ezer milliárdos manyup vagyont és kiosztotta magának egykulcsos szja-ban, végtörlesztésben meg hasonlókban.

Nektek meg csak 2 kiló krumplira jutott belölel a választás elött.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.21. 12:39:09

@birkamenet: Véletlenül nem Gyurcsány apád járt vagy háromszor a medve barlangjában? És ugyanennyiszer fogadta is Vladimir Vladimirovicsot..

CSOKKI MÁLNA 2022.01.21. 12:42:36

@Boldeone2: Csak a mi előnyeinket tartod nyilván. A nyugatét nem. Nyilván csak emberbaráti szeretetből döntöttek így. ( Ja, nem..)

G. Nagy László 2022.01.21. 12:51:10

@Boldeone2:

A " bűnök" egyèbkènt sem erednek át a múltból egy másik generációra

Igazad van, Trianont ne varrjuk a maiak nyakába. Azt se, ahogy hagyták a románoknak, hogy 1919-ben végigrabolják az országot. Azt se, hogy hagyták, hogy az elcsatolt országrészeken embertelenül bánjanak a honfitársainkkal. És az se, ahogyan 1944-ben német "szövetségeseink" kirámolták az egész országot. Ezek történelmi tények, de ne rójuk fel a jelen nemzedéknek.

Nekik elég, ha elmondjuk: vége annak a világnak, amikor nagyképűen és lenézően kioktathatnak bennünket. Egyenrangú, független országok vagyunk. Mi sem szólunk bele abba, hogy mit esznek, kivel szexelnek, nekik sem kéne mosni a mi agyunkat. Felnőtt, európai nép vagyunk. Nem hülyébbek másoknál.

nemecsekerno_007 2022.01.21. 12:57:24

@CSOKKI MÁLNA: Ne kérd számon rajtuk a józan gondolkodást, nekik az EU az vallás, egy szekta.

Boldeone2 2022.01.21. 12:58:24

@CSOKKI MÁLNA: Win- win szituáció , kölcsönös èrdekeltsèg , a nagyobb gesztust mègis Nyugat- Európa tette felènk , gazdaságilag 1%- át sem adjuk az EU- nak . Elboldogulnának nèlkülünk. Ez egy politikai unió is , túlmutat a gazdasági èrdekeltsègen , vannak közös cèlok ès alapèrtèkek
A rendszerváltáskor pedig mèg lètezett az általános kölcsönös szimpátia , pl Nèmetotszággal akár politikusi , de a közember szintjèn is. Akkoriban jó volt magyarnak lenni a világban

Boldeone2 2022.01.21. 13:07:52

@G. Nagy László: Nekik elég, ha elmondjuk: vége annak a világnak, amikor nagyképűen és lenézően kioktathatnak bennünket. "

- De, mi van akkor , ha racionális kritikával illetnek minket , amit csak ti èreztek lenèzőnek , kioktatónak ? Miért van az , hogy az EU Parlament többsège kritikával illeti a magyar kormányt , ahogy a magyar társadalom másik fele is??
A kisebbsègi vèlemèny - ha európai szinten nèzzük - mègis inkább az Orbán - kormány , amely itthon is elutasított , kb. a társadalom fele által ...
A Nèppart a mèrsèkelt jobb , az a mai " Európa" realitás , ezek a viszonyítási pontok !
Embert barátjáról ismerni meg , csak rá kell nèzni a szövetsègesekre!
Túl sok az elnyomó ,autoriter szövetsèges !

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.21. 13:21:55

@Boldeone2:

"A Nèppart a mèrsèkelt jobb , az a mai " Európa" realitás"

Mi nem fogadjuk el ezt a realitás, küzdünk ellene.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.21. 13:24:38

@birkamenet:

Nekem azt mondták, idén áprilisban McDonald`s sültkrumpli utalványt kapunk.

Mi fővárosi fideszes bölcsészek ugyanis nem tudtunk mit kezdeni a zsák krumplival.

gtri 2022.01.21. 13:31:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Azt mondod, hogy a felettes a véleménye miatt leválthatja a beosztottját? Meg tudnád mutatni, hogy a Munka törvénykönyvében hol van az leírva, hogy ha más véleményen vagy mind a főnököd akkor kirúghatnak? :) Elég ha csak más a véleményed! Ez volt ebben a történésben a vérlázító.
Tudtommal multinál dolgozol. Ha mondjuk a főnöködnek elmondod egy szakmai dologban a véleményed és ő ezért kirúg, gondolom azt is jogosnak tartod. Mert hát ő a főnököd. Javaslom közöld ezt vele, így a cégnél egy esetleges leépítési hullámnál már nem kell gondolkozniuk a te esetedben, hogy milyen indoklással rúgjanak ki: elmondtad a véleményed. :)

konrada 2022.01.21. 13:32:29

@Boldeone2: Win-win?
Meséld már el, hány magyar kereskedelmi lánc van a németeknél, mennyi magyar tulajdonú összeszerelő üzem, bank, mennyi Németországban német adófizetők pénzén képzett munkaerőt szívott fel Magyarország?

Ha mindez megvan, akkor állítsad aránypárba, hogy értsük, mit jelent neked a win-win...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.21. 13:33:18

@gtri:

Próbáld ki egy multinál szembemenni a főnököd akaratával.

birkamenet 2022.01.21. 13:38:16

@CSOKKI MÁLNA:

jaj te ostoba bulgár covidbirka, a te apád a gyurcsány, még csak nem is tagadhatod, annyira hasonlítasz rá!
De lehet hogy Rogátóni volt akkor jó idöben jó helyen a lóistállóban aztán ö az apád.

gtri 2022.01.21. 13:45:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Elmagyarázzam? Hát jó:
multi:
A főnök összehívja a meetinget. Mindenki elmondja a véleményét. Te is elmondod a véleményedet. A végén a főnök dönt. A főnök döntését végre kell hajtani. A főnök döntése végre lesz hajtva. Téged nem rúgnak ki.

magyar állam:
A főnök összehívja a meetinget. Mindenki elmondja a véleményét. Te is elmondod a véleményedet. A végén a főnök dönt. A főnök döntését végre kell hajtani. A főnök döntése végre lesz hajtva. Téged pedig kirúgnak, mert más véleményen voltál mint a főnök.

Na. ez a kis apró különbség van egy multi és a magyar állam között. :)

Csak más volt a véleményük abban a bizottságban mint amit a főnök elképzelt. Annak a bizottságnak csak véleményezési joga volt, ők nem dönthettek a repülőtér nevéről. Csak elmondták a véleményüket. És ezért meghurcolták őket. Ez az orbáni rendszer keresztény-konzervatív jellege. :)

Lesz még Magyar Köztársaság 2022.01.21. 13:47:22

@birkamenet: "...pont ezért kell orbán Putyinnak. Meg a Kínai Komcsi Pártnak. Végülis orbán csicska vagonokba vesz tölük hasznavehetetlen kamuvakcinakat,"

Abba ne hagyd, imádom olvasni a baromságaidat.

gtri 2022.01.21. 13:50:11

@konrada: Akkor már csak azt magyarázd meg, hogy miért fizet a magyar állam munkahelyenként akár 10 millió forintot is a német cégeknek csak hozzák már ide a gyáraikat amik szerinted rettenetesen kizsákmányolnak minket. :)

Mennyinél tart most pl. a BMW gyár állami támogatása?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.21. 13:53:21

@gtri:

Itt a döntési jog a bizottságé volt. Mivel azonban annak döntése nem tetszett a főnöknek, az leváltotta. Mi a probléma?

konrada 2022.01.21. 13:56:29

@gtri: Soknál.

De mit akartál ezzel kérdezni?
Azt akartad-e bemutatni, hogy ha valaki valakire úgy rá van szorulva, hogy áldoz is azért, azt nevezik win-win helyzetnek?

CSOKKI MÁLNA 2022.01.21. 13:59:23

@birkamenet: Kire fogsz szavazni seggfejém áprilisban? Nem a csótány csapatára? Nahát jobb ha tudod, hogy Ferkó vezéred időarányosan világbajnok a Putyinnal való találkozások tekintetében..

gtri 2022.01.21. 14:01:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A bizottság 2011. március 7-én úgy határozott, hogy a Budapest-Ferihegyi repülőtér új neve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest-Ferihegy legyen és nem támogatták a második Orbán-kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér elnevezést. Az előbbiben ugyanis – mint elmondták – benne marad a Ferihegy védendő földrajzi név is, aminek az elhagyása nem lenne szerencsés, másrészt a kormány javaslata tulajdonképpen egymás mellé szórt tulajdonnevek halmozásából áll, ami így valószínűleg nem is tud elterjedni a köznyelvben.[7] A kormány a 20 : 1 arányban hozott véleményt nem pusztán figyelmen kívül hagyta március 16-i döntésében,[8] hanem azzal is megtorolta, hogy egyeseket eltávolított a bizottságból (a bizottság vezetőjét is leváltották), másokat pedig a bizottságtól független munkájukból függesztettek fel, köztük olyat, akinek szaktudása pótolhatatlan a jelenleg is folyó projektekben.[9][10] Március 21-én jelent meg az új kormányrendelet, mely szerint ettől fogva a kormány dönt a hivatalos földrajzi nevekről, ha ehhez kiemelt közérdek fűződik; egyúttal a bizottság hivatalban lévő tagjainak megbízatása megszűnik, az újonnan létrejövő testület létszámát pedig minimalizálják.[11] A minisztérium így indokolta az elbocsátásokat: „(…) Mivel a 25 fős Földrajzinév-bizottság 17 tagját minisztériumok delegálják, elvárható lett volna, hogy a jelen lévő kormánytisztviselők támogassák a kormány kinyilvánított és egyértelmű kérését”. A bizottság korábbi elnöke szerint korábban soha nem tapasztalták annak jelét, hogy a szakmai szempontokat félretéve kellett volna egyeztetniük az állásfoglalásukról, és a vita során sem merült fel, hogy a kormány bármely tagnak utasításba adta volna, hogy ezúttal puszta egyetértést várnak a testülettől.[12] – A döntés nagy visszhangot keltett, sokan elítélték (egy blog szavazásán például 6000 ember 97%-a[13]).

Ez történt. Erről is lehetne konzultálni a magyar néppel, hogy jogosnak éreznek egy ilyen megtorlást vagy sem.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.21. 14:04:12

@Boldeone2: Maradjunk annyiban, hogy saját problémáik elől előre menekültet azzal, hogy a posztszocialista térséget bevették. Dekára kiiszámolták, hogy megéri nekik.

gtri 2022.01.21. 14:06:13

@konrada: Kormányod ezerrel támogatja a külföldi cégek ide települését. Ha reklamálni akarsz, akkor náluk tedd meg. Javaslom jelezd nekik, hogy iszonyatosan rossz irányba viszik a magyar gazdaságot. Szerinted Magyarország nem nyer semmit a BMW gyár idehozatalával!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.21. 14:11:09

@gtri:

Ha egy alacsony szerv nem afelettesnek megfelelő módon dönt, akkor bizony esélyes aleváltás.

G. Nagy László 2022.01.21. 14:16:40

@Boldeone2:

"De, mi van akkor , ha racionális kritikával illetnek minket"

Tudod értelmezni azt, amit írtál? Ilyen ugyanis nem létezik. Egy apa illetheti kritikával a fiát. Vagy egy tanár a diákot, feleség a férjét. De egy ország a másikat? El tudod képzelni azt, hogy a veled egyenrangú szerződéses partneredet - akár beszállítód, akár megrendelőd - kritikával illesd? Ez egyszerűen nonszensz. Vagy teljesülnek a szerződéses feltételek, vagy nem. Utóbbi esetben lehet jogászkodni meg vitatkozni. De ennyi. Amiről írsz, az egyszerűen nem létezik.

" amit csak ti èreztek lenèzőnek , kioktatónak"

Nézz meg egy nemzetközi interjút! vagy egy EP ülést! Esetleg a LIBE bizottság ülését. Egyszerűen vérlázító a stílus. Így nem viselkedhetnek egyenrangú partnerek.

"Miért van az , hogy az EU Parlament többsège kritikával illeti a magyar kormányt , ahogy a magyar társadalom másik fele is??"

Miért van az, hogy a nemzetközi kommentszekcióban meg istenítik Orbánt? Úgy teszel, mintha Nyugat-Európa csupa birkából állna, akik egységesen böfögik vissza a progresszív igét.

"A kisebbsègi vèlemèny - ha európai szinten nèzzük - mègis inkább az Orbán - kormány , amely itthon is elutasított , kb. a társadalom fele által"

Szó sincs kisebbségi véleményről. A fifty-fifty nagyjából oké. Vedd észre azt is, hogy most épp Dániát kezdik meghurcolni, csak mert a kormányfő szerint a dánok érdekeit kell néznie elsősorban... Beszarás.
...
"A Nèppart a mèrsèkelt jobb , az a mai " Európa" realitás , ezek a viszonyítási pontok !"

A néppárt egy szélsőbalos fostenger. Ez a realitás. Marx szobrot és Lenin szobrot avatni mérsékelt jobbos magatartás? Ne röhögtess...

"Embert barátjáról ismerni meg , csak rá kell nèzni a szövetsègesekre!
Túl sok az elnyomó ,autoriter szövetsèges !"

Sosem volt még a történelem során ilyen penge külügyi kapcsolatrendszerünk. Még ezekkel az autoriter idiótákkal is megtaláljuk a hangot és az üzletet. Ez a magyarság valós érdeke, nem letérdelni a puhapöcsök elé és kigombolni a nacijukat.

gtri 2022.01.21. 14:17:04

Magyarázhatod az önkényt, az attól még önkény marad. Vélemény miatt nem rúghatnak ki. Mégis megteszik. Alacsony, keleties színvonalat képviselő döntéshozatali mechanizmus. :)

De mondtam, jó lenne erről egy konzultáció a magyar néppel, ahol elmondhatnánk a véleményünket az ilyen fideszes megtorlásokról.

Akarja, hogy a véleménye miatt kirúghassa önt a munkaadója?
-Igen
-Nem

konrada 2022.01.21. 14:18:44

@gtri: Persze hogy ezzel. De pont azért, mert nincs win-win helyzet. Ha legalább annyi bevételt akar, amiből fizetni tudja a behozott termékek, alapanyagok árát, úgy azt kell eladni, amit megvesznek: magyar hozzáadott értéket (munkaerőt).

Persze ha a németek hajlandóak lennének megvenni a magyar know-how-on alapuló, magyar gyártású termékeket, nem fizetnénk mi se azért, hogy jöjjenek ide kizsákmányolni (és ne máshová menjenek), de ez a realitás.

...de ettől még ez akkor sem win-win.

G. Nagy László 2022.01.21. 14:24:00

@Boldeone2:

"Win- win szituáció , kölcsönös èrdekeltsèg"

Ezzel egyetértek. Kurvára utálom, amikor kizsákmányolásról kezdenek papolni. Minden egyes üzleti megállapodásnak önmagában is pozitívnak kell lennie. Azzal is jól járunk, ha az ALDI boltot nyit nálunk és piacit teremt a német árunak, és azzal is, amikor autógyárat telepítenek hozzánk. Ez mind win-win.

"Ez egy politikai unió is , túlmutat a gazdasági èrdekeltsègen"

Nem igazán. Ez egy gazdasági együttműködés, vámunió. Nem sokkal több annál és ne is legyen!

"vannak közös cèlok ès alapèrtèkek"

Valaha voltak, de a nyugati térfélen felrúgták ezeket.

G. Nagy László 2022.01.21. 14:29:23

@gtri:

"Akarja, hogy a véleménye miatt kirúghassa önt a munkaadója?"

A válaszom egyértelműen : IGEN. ez ugyanis a szabadság alapja. Petry Zsoltot is kirúghatták a véleménye miatt. A tulaj azt tesz, amit akar.

Ha azt kérdeznéd, dolgoznék-e olyan munkáltatónál, akinél nem kommunikálhatok szabadon, a válaszom egyértelműen: NEM. (Ezzel szemben MINDEN olyan ismerősöm, aki multinál dolgozik, inkább kussol, még a facebookon sem szól hozzá politika-társadalmi kérdésekhez, mert féltik az állásukat. Kivéve a progresszíveket, ők elég szabadon megfogalmazzák véleményüket. Nekik nincs mitől tartani...)

gtri 2022.01.21. 14:39:46

@konrada:
Mondom, jelezd a kormánynak, hogy szerinted win-lose a helyzet és sürgősen változtatni kell a támogatásokon. Pl. 2021-ben bejelentették, hogy 3 német válallat 4 milliárd forintos beruházást végez Magyarországom. a 4 milliárd forint mellé a kormány 1,2 milliárd forintot adott. Szijjártó ezt sikerként jelentette be. Egy szó sem hangzott el arról, hogy Magyarország ismét veszített.

De megnézheted ezt az oldalt ahol a híres magyar mezőgazdaságot életben tartó támogatások látszanak::
www.nak.hu/tamogatasok

Egy tipikus évben a magyar mezőgazdaság 3000 milliárd forint értéket állít elő, de ehhez meg kell támogatni 600 milliárd forint támogatással. És az bizony az EU-ból jön.
--------------------------
"Persze ha a németek hajlandóak lennének megvenni a magyar know-how-on alapuló, magyar gyártású termékeket, "

Ez most komoly? A németek nem akarják megvenni a nagyon fejlett, ugyanakkor olcsó magyar termékeket "mert csak"? Tudnál példát mondani erre: Konkrét példát.

gtri 2022.01.21. 14:42:51

@G. Nagy László:
Egy kis bibi az érvelésedben, hogy szakmai véleményről volt szó. A szakmai véleményük miatt rúgták ki a Földrajzinév bizottság tagjait.

gtri 2022.01.21. 14:44:08

@G. Nagy László:
Az én ismerősi körömben a fideszesek hangosak, de nagyon. A többiek kussolnak.

MEDVE1978 2022.01.21. 14:46:54

Az izmusokkal az a baj, hogy nagyjából mindenki mást ért rajtuk. A liberalizmusnál néztem egy wikipedia definíciót:

Liberalism is a political and moral philosophy based on liberty, consent of the governed and equality before the law.[1][2][3] Liberals espouse a wide array of views depending on their understanding of these principles, but they generally support individual rights (including civil rights and human rights), democracy, secularism, freedom of speech, freedom of the press, freedom of religion and a market economy.

Nézzük egyenként: consent of the governed. (a kormányozottak, tehát a nép konszenzusán alapul a hatalomgyakorlás) Nekem feltételezné, hogy egy olyan rendszert állít fel, ami minél jobban reprezentálja, minél arányosabban reprezentálja a nép akaratát. Ebben az értelemben egy elméleti példát nézve: ha három párt versenyez és az egyik 40%-ot, a másik kettő 30-30%-ot szerez, akkor a mandátumok leginkább a konszenzust tükröző aránya 40-30-30% lenne. Ellenben akár elképzelhető az is, hogy csak egyéni választókerületek vannak és ezért mindenhol a 40%-os párt nyer és 100%-ban az ő képviselőiből áll a parlament. Nekem ez utóbbi kevésbé "arányos". Ha ebből a szemszögből nézzük, a politikai képviseletet a FIDESZ aránytalanabbá tette, mivel a konszenzusos népi hatalomgyakorlás ellenébe ment. Mind a szövetkezést (a második forduló eltörlésével), mind pedig a listás szavazatok (teljes népesség kontra lokális, választókerületi népesség). Tehát itt nem liberális politikáról beszélhetünk.

Support individual rights (including civil rights and human rights). Tehát támogatják az egyéni jogokat (inkluzíve a polgárjogokat és az emberi jogokat). Az emberi jogokat illetően nem hiszem, hogy hosszabb diskurzus kell arról, hogy Orbán kormánya nem kezeli "egyenrangú polgárként" a migránsokat, sőt elrettentően korlátozza a szabad mozgáshoz, biztonsághoz, menekültkérelem benyújtásához stb. fűződő jogokat. A polgárjogokat illetően az Orbán kormány nemigen tért el a korábbi konzszenzustól. Ezen a területen tényleg lehetett volna olyan döntéseket hozni, amelyek csökkentik az állam "önkényét" az indivíduummal szemben, természetesen nem hoztak ilyeneket. Ma is az a helyzet, hogy ha a NAV elmarasztal téged egy ügyben és bírságot ró ki rád, akkor ugyanahhoz a NAV-hoz kell fellebbezned és csak azután mehetsz a bíróságra. Tehát a hatóság gyakorlatilag az elsőfokú bíróság szerepét látja el, úgy, hogy nem független (www.portfolio.hu/gazdasag/20210428/erdemes-perelni-a-nav-ot-480416).

A democracy túl sok mindent takarhat, így nem mennék bele. Ott van viszont a secularism, a szekularizáció, az állam és egyházak szétválasztása. Az egyházi iskolákra a kormány ma jelentősen többet költ index.hu/gazdasag/2019/05/08/negyszer_tobb_penz_forras_egyhazi_iskolak_allami_koltsegvetes_tanulok_diak_roma_cigany_szegregacio_elkulonites/
, emellett direkt módon is az elődeinél erősebben támogatja a keresztény vallásgyakorlást (pl: Eucharisztikus világkongresszus). Ki lehet tehát azt is mondani, hogy Orbán kormánya kevésbé szekulárisabb államot hozott létre, mint amilyen korábban volt.

A "freedom of speech" egy nehezen megfogható történet. Persze, az interneten mindenki írhat, amit szeretne (444.hu/2019/02/27/tobb-millios-karteritest-iteltek-meg-szert-boglarkanak-akit-a-velemenye-miatt-rugtak-ki-az-antall-jozsef-tudaskozponttol), legalábbis legtöbbször. A szólásszabadságot viszonylag kevéssé korlátozta Orbán, inkább indirekt módon (azt a művészt, aki ellene volt, nem támogatta stb.).

Pl: Galla Miklós humorista februárban a humoristák legnagyobb elismerésének számító Karinthy-gyűrű 2021-es tulajdonosának hihette magát, de a díjátadót megelőző hetekben az MTVA arról tájékoztatta Gallát, hogy "a közelmúltbeli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, és a Karinthy-gyűrű értékrendjével és szellemiségével", ezért mégsem kapja meg a Karinthy-gyűrűt. A humorista akkor azt mondta, szerinte politikai háttere van a dolognak, mivel elterjedt róla az az információ, hogy csatlakozott az ellenzéki Karácsony Gergely mozgalmához, miközben a humorista előadó szerint ilyenről szó sincs.

Freedom of press, tehát sajtószabadság: formailag megint nagyon könnyen kipipálható, amit a kormánypárti kommentelők meg is fognak tenni: van több ellenzéki internetes oldal, ami azt mond, amit akar. Ma egyetlen egy ellenzékinek mondható országos (nem internetes) rádió sincsen, ahogy a TV-k között az RTL-en és az ATV-ben jelennek csak meg ellenzéki vélemények, míg a kormányt a köztévék, a Hír TV-k, a Pesti Tv, a TV2 támogatja. A sajtónak a hivataloktól kért, kiadható dokumentumokról is 2010 óta hozta a kormány azt a döntést, hogy jelentős összeget kell fizetni értük. atlatszo.hu/kornyezet/2022/01/14/25-millio-forintot-ker-a-kozbeszerzesi-dontobizottsag-a-greenpeace-tol-a-ferto-tavi-tender-vizsgalataert/
Folyt köv

szobatars 2022.01.21. 14:48:56

" Ezzel együtt a legfontosabb elvi alapok - a polgárok egyéni szabadságának, biztonságának és jólétének szem előtt tartása - érintetlenül megmaradtak. A kormányzat a legkevésbé sem szól bele az emberek életstílusába, hétköznapjaiba, értékpreferenciáiba."

Én a helyedben kerülném a tükröket, főleg borotvával a kézben....

bölcsbagoly 2022.01.21. 14:57:01

A gtri, Boldeone2, birkamenet, stb. típusú "galambokkal" nem lehet sakkozni! Felborítják a bábukat, leszarják a táblát és kijelentik, hogy győztek! Bomlott, korlátolt agyú népség. Hiába érveltetek több tucatnyi hozzászólásban, egyetlen érvelteket sem fogadták el s soha sem fogják, mivel az ő bolond szájukból csak bolond szél fújhat! Pont olyanok mint az eszményképeik: Fletó, MKZ, Szabó T, Hadházy, Tordai, Jakab, s a többi sültbolond.

bölcsbagoly 2022.01.21. 14:59:39

@gtri: vehemenciádból és a sületletlenségeidből kiderül, hogy te is ennek a gittegyletnek lehettél a tagja! Egy sértődött , buta niemand!

konrada 2022.01.21. 15:02:02

@gtri:
Nem kell játszani a hülyét.
Mindketten itt élünk, ismerjük a történelmet, tudjuk, mitől versenyképtelen a magyar termék, és azt is, milyen anyagi-piaci akadálya van annak, hogy a magyar ne legyen versenyképes.
...és azt is tudjuk, hogy a globalizációval ez a hátrány hogyan betonozódik be.
Azaz mindketten tudjuk, hogy nem lehet a 10 millás magyar piac terméke az adott finanszírozási hátrányok mellett olyan minőségű, mely egy 80 milliós piacon kerül bevezetésre, és annak a támogatását élvezi.

...de ettől még a helyzet az, hogy ez úgy win-win, mint amikor egy koldusnak odaadod a zsemléd felét, és ő vállalja ezért, hogy a csomagolópapírt elviszi a kukába.
Ezt te win-winnek gondolod, de azért ez sem az. (+ te nem is fogod elfogadni cserében a koldus fél zsemléjét, mert nem is hiszed el arról, hogy a bádogsátrában olyan konyha van, ami neked megfelelő minőséget ad, miközben ő lehet, abba jövedelméből többet invesztált bele, mint te a tiedbe.;)

...szóval van egy érzésem, hogy te ezzel tisztában vagy, csak kötözködsz, és ezért akarod bemesélni, hogy ez egy tiszta versenyhelyzet, ahol kölcsönösen jól jártok, azaz win-win...

A mezőgazdaságról:
Ha olvastad volna a történelmet, a magyar föld évszázadokon keresztül a németek egyik éléskamrája volt, egyszerűen azért, mert sokkal jobb adottságú.
Az, hogy a német mezőgazdaság egyáltalán versenyhelyzetbe került a világpiacon, a mérhetetlen mennyiségű beleöntött támogatásnak köszönhető.

...szóval: egy tiszta versenyben nem kéne a magyar mezőgazdaságot támogatni, de mivel a német mezőgazdaság támogatása jóval nagyobb, ez a magyar 20%-nyi is csak csökkenti a versenyhátrányt.

s 2022.01.21. 15:02:10

"A kormányzat a legkevésbé sem szól bele az emberek életstílusába, hétköznapjaiba, értékpreferenciáiba."

Te most viccelsz. Vagy Bogotából írsz, egy luxushotelből.

gtri 2022.01.21. 15:03:46

@bölcsbagoly:

Arra gondoltál amikor egy fideszes kifejtette, hogy a magánnyugdíjpénztárakat azért kellett megszüntetni mert hiányt okoztak a költségvetésben, aminek a pótlására hitelt kellett felvenni és ebbe belehal Magyarország? Én pedig a parlament honlapján lévő két 2021-es és 2022-es költségvetési törvényt mutattam meg az illetőnek amelyekben benne van, hogy 2 év alatt 1000 milliárd forint hiánya van az állami nyugdíjalapnak? Roppantul felborítottam a fideszes érvelést bizony. Be mertem mutatni a valóságot. Hogy most nincs magánnyugdíjpénztári eltérítés, mégis 1000 milliárdos a Nyugdíjalapnál a hiány 2 év alatt. Roppant kellemetlen a tényekkel vitatkozni egy fideszesnek. :)

szobatars 2022.01.21. 15:06:38

@gtri: Más meg nem mondja el, mert
"Nem vagyok öngyilkos típus." (2017, Simicska Lajos)

Most meg van egy magyar író. aki Rómában élt és a halálát gyilkossági ügyként kezeli az olasz rendőrség...

MEDVE1978 2022.01.21. 15:08:45

Freedom of press / sajtószabadság: elvileg a nép képviseletére hivatott személyek a Parlamentben végzik munkájukat, amely közérdeklődésre és a sajtó általi tájékoztatásra méltó.
A házelnök ugyanakkor kitiltotta a legtöbb helyről az újságírókat, végül egy kis kordon mögé kényszerítve őket. azonnali.hu/cikk/20191018_eddig-nehez-volt-orbantol-kerdezni-mostantol-lehetetlen-lesz

A független sajtó utolsó lehetősége a várban volt, ahol a kormányülésre tartó politikusokat kérdezgették. Ezt egy nem létező építkezésre hivatkozva nemrég lezárták. telex.hu/belfold/2022/01/18/karmelita-lezaras-epitkezes

Market economy / piacgazdaság: a piacgazdaságot érintően azért szeretnek Viktorék belenyúlni a dolgokba. Ugye egy tradicionális piacpárti politika abból áll, hogy minél kevésbé akarják torzítani a piaci működést. Ezzel szemben Orbánék számos piaci alapon működő rendszerbe belenyúltak (nem a teljesség igényével: étkezési jegy, energiaszolgáltatók, kéményseprők, kukaholding, hatósági üzemanyagár, most hatósági ár 5 kiemelt termékre).
Nemzetközi vonatkozásban sem tekinthető liberálisnak az orbáni irányvonal, lényegében a hazai profittermelő, könnyebben elfoglalható vállalatokat adminisztratív állami beavatkozással külföldi tulajdonostól hazai tulajdonosnak (Orbán bizalmasainak) játszották át. A bankok esetében például a befektetési klíma rontásával, különadóval, vegzálással ágyaztak meg ennek.

Anno sem AJ, HGY, MP, GYF, BG nem tett ilyeneket.

A fentiekből jól látszik, hogy a korábbi, döntően SZDSZ-MSZP kormányokhoz képest a liberális tengelyen sok liberális fokmérő tekintetében "visszalépett vagy ellenkező irányba lépett az Orbán kormány".

Természetesen az orbáni társadalompolitika jobboldali, így liberális, ha úgy tetszik. Azt a régi gazdasági liberális alapelvet képviseli, hogy a társadalmi újraelosztás mértéke kicsi kell legyen, mivel, ha a gazdagoknál marad több pénz, ők többet fektetnek be és a befektetéseik haszna majd munkahelyeket teremt, amelyek segítenek felemelni a lecsúszott rétegeket. Szerintem ez hamis, de valóban, ez gazdaságilag egy liberális elvnek tekinthető.

Viszont összességében a FIDESZ olyan lépéseket tett az elmúlt 10 évben, amelyek döntően a kevésbé liberális irányba hatnak, még a régi alapelvek fényében is.

gtri 2022.01.21. 15:10:41

@konrada: Nincs mit tenni, ki kell lépni az EU-ból és meg kell szakítani a gazdasági kapcsolatokat Németországgal. :) Akkor jön el aztán a Kánaán!

A kormány is nyomta ezt az kommunikációs irányvonalat egy ideig, de tavaly nyáron tudatosult bennük, hogy a nép csak nem akarja megutálni az EU-t és "kommunikációs módosítást" hajtottak végre.

konrada 2022.01.21. 15:12:32

@gtri:
Hát akkor írd meg gyorsan, mennyi hiányzott 2010 előtt a nyugdíjalapból, illetve mennyi lenne a hiánya most ugyanannyit elvonva belőle, mint akkor, miközben tudjuk, hogy annak a bevezetésekor a felső korhatár kötött volt - azaz még most is csak kevesek kapnák onnan, szóval igazából nem váltaná ki a hiányt - illetve azt is, hogy a reáljövedelem emelkedésének a szintjét nem éri el azok járandósági része, akik maradtak benne...

konrada 2022.01.21. 15:13:45

@gtri: Jólvan, jólvan.
Látom nem hülyéskedsz, hanem tényleg.
Így azért nehéz.

MEDVE1978 2022.01.21. 15:14:18

@G. Nagy László: Alapvetően más kérdés, hogy ki rúgja ki a munkavállalót.
Ha egy multi cégnél képviselsz politikai véleményt, holott az kifejezetten tiltott a cég szabályzatában, akkor megérdemled, hogy kirúgnak.
Ha viszont a társadalmat reprezentálni hivatott közigazgatás részeként kormányellenes véleményed miatt rúgnak ki adott esetben, az nem célszerű. Egyszerűen azért, mert a társadalom része az ellenvéleményt képviselő ellenzék is és az ő adójukból is fenntartják a közigazgatást.

gtri 2022.01.21. 15:17:27

@bölcsbagoly:
Véleményt mondtál mindenféle bizonyíték nélkül. Magyarán nem kellene fecsérelned az idődet vitatkozással, mert az érvelés nem tartozik az erősségeid közé. :)

s 2022.01.21. 15:21:10

@Boldeone2: A kocka is gömb. Csak még nincsen kész. :-)

Bambano 2022.01.21. 15:21:30

ez egy jó poszt. a blog neve: téveszmék, azt állítja magáról, hogy itt téves eszmékről lesz szó.
és tényleg!

s 2022.01.21. 15:24:01

@G. Nagy László: " Magára valamit is adó politikai erő menekül onnan."
Elég sokan ott maradtak. Akkor azok szart érnek. Legalábbis szerinted.

gtri 2022.01.21. 15:24:43

@konrada:
Igazán szívderítő ahogy nyomod ezt a "kizsákmányol" minket a Nyugat érvelést. A magyar társdadalom többségének nagyon más erről a véleménye. A kormányodnak is más a véleménye. Nézzél csak rá a támogatási összegekre amit azért fizetnek, hogy ide jöjjenek minket "kizsákmányolni".

Szóval hajrá, menj neki a kormánynak, hogy win-lose a helyzet és rossz az irányvonal amit képviselnek.

MEDVE1978 2022.01.21. 15:32:32

@Boldeone2: Vedd észre a gerendát, ne csak a szálkát. Az Európai Parlament egy konzultatív testületnek indult annak idején, nem pedig parlamentnek. Hiba volt parlamentnek elnevezni, hiszen nem képvisel tradicionálisan senkit. Ehhez jön, hogy mivel sok esetben az EP választások nem egy időben vannak a nemzeti választásokkal, sokszor a mindenkori kormányokkal ellentétes erőket választanak be, így kódolt a konfliktus a nemzeti kormányokkal. Az EP fő dillemája az, hogy az maga a föderális EU képviseleti testülete, holott a nemzetállamok nem akarnak föderális EU-t, talán a németeken és a benelux államokon kívül. Az EP-ben ugye érvényesülnek a népességi viszonyok is, ezért lehet többségi döntéseket hozni, ami tanácsi szinten a tagállami vétók miatt sok esetben nem lehetséges. Nem véletlen, hogy a nagyobb tagállamok nyomják előre fontosságban az EP-t.

Azt kell észrevenni, hogy az EP-nek nagyon maga és a saját fontossága felé hajlik a keze. Szeretnének Bizottságot buktatni, tagállami véleményeket felülírni, utasítani.

A gerenda, amit észre kellene venned az, hogy nem csak Orbán játszik a FIDESZ rajongói bázisnak, hanem mindenki más is. Én olvastam a Sargentini jelentést, vettem a fáradtságot. Olyan, mint egy nagy véleménygyűjtemény legtöbbször. Például a szólásszabadságnál idéz X darab grémiumot, civil szervezetet. De az biztos, hogy ez nem egy olyan anyag, ami alapján bíróságon ítélnél mondjuk.
Ha valaki olvas német sajtót, nagyon szépen jelen van az ők: barbár keletiek, akik kegyetlenek, embertelenek, korruptak és akiket hiba volt felvenni az EU-ba és a mi, morálisan felsőbbrendű nyugat-európaiak, akik fairek, altruisták, migránsbarátok, egy szóval jó emberek. Ugyanezt a nézetet erősíti kb. a teljes nyugati sajtó és a politikusok is. Orbán pedig ebből a szempontból kifejezetten jó ellenségkép lett: a keleti despota, aki folyamatosan gonoszságokat művel. A nyugati átlagszavazó már ki van éhezve arra, hogy leckéztessék a magyarokat és Orbánt.

gtri 2022.01.21. 15:36:02

@konrada:
Ezt írd meg te. :) Hát nem te képviseled az ellenvéleményt? Én dolgozzak helyetted?

De ugye az elmélet úgy szól, hogy:
1. a járulék egy részét eltérítették az állami nyugdíjalapból a magánynyugdíjpénztárakba
2.emiatt hiány keletkezett az állami nyugdíjalapnál
3. ennek fedezésére hitelt kellett felvenni
4. emiatt romba dőlt az ország

Szóval csak megmutattam, hogy:
1. most nincs semmiféle eltérítés a magánnyugdíjpénztárakba. A járulék az állami nyugdíjalapba megy teljesen
2. Mégis 446 milliárdos (2021) ill. 554 milliárdos (2022) hiány van az állami nyugdíjalapnál
3. államocskánk tavaly felvett 5,3 milliárd dollár hitelecskét :)

szóval kissé hiteltelen a fideszes érvelés. Most két év alatt 1000 milliárd hiányt produkált a nyugdíjalap. Ami hitelekből fedeződik. A fideszes logika szerint jelentősen meg kellene változtatni a rendszert hiszen "lopnak".
Most pedig csak a fideszesek lophatnak, ők vannak mézesbödön-közelben.

Lesz még Magyar Köztársaság 2022.01.21. 15:40:18

"Orbán Viktor totálisan elvtelen"

Opportunista. Szinte mindenben az általános közvélekedéshez, magasztosan mondva a "néplélekhez" igazítja politikáját. Azt persze a propagandakampányaival ő maga is alakítja, de alapvetően arra épít, mert a társadalmi mentalitás egy még történelmi léptékben is csak igen nehezen változó sajátosság. Orbán pedig kiválóan ismeri a társadalmat. Érzi és tisztában van milyenségével. De mielőtt leborulunk előtte: az, hogy egy politikus ismeri népét, ugyan örvendetes dolog, de Orbán rengetegszer vissza is élt ezzel. 1998 óta ugyanis előszeretettel és kiválóan épít a társadalom negatív énjére. Negyven év szocializmus után leredukált érdekérvényesítő képességére, a demokratikus szabályok, illetve az ezek ellen eszközölt kormányzati lépések iránt mutatott jelentős érdektelenségére. Még azt is megengedhette magának, hogy egész egész elképesztő módon erről beszéljen, mikor a magyart félázsiai" szerzetnek nevezte, akiknek nem vagy kevésbé fontos a demokrácia, a jogállami cécó, kizárólag az anyagi javak és a személyes boldogulás érdekli. És hogy tulajdonképpen mennyire igaza volt, mutatta, hogy eme szavait nem követte általános társadalmi fölhorkanás, nem váltott ki ellenszenvet - legföljebb szokásos módon a társadalom kisebbik, ellenzéki része ütközött csak meg rajta.

Erre pedig - valljuk be - lehet építeni. Csak legyen pénz és ne fukarkodj vele. Adj kenyeret a népnek, emeld a béreket, nyugdíjakat; vess eléjük ezüstöt, teremts viszonylagos jólétet, vezess be népboldogító, hangulatjavító intézkedéseket (hatósági ár, rezsicsökkentés, szja mentesség, nyelvvizsga, Diákhitel alóli mentesítés, CSOK, gyermekvállalási kedvezmények, stb. amik közül egy csomó amúgy jó dolog), és akkor nyert ügyed van. Sőt: be is betonozhatod magad. Az intézményes keretek átszabásával, a fékek és ellensúlyok eltüntetésével, a törvények átírásával csinálhatsz a köztársasági jogállamból egy áldemokratikus önkényuralmat, nem lesz bajod belőle. Orbán erre érzett rá, ez vezérli, és amíg van pénz és van egyéb muníciós töltet, mint pl. a migránshelyzet, addig nem is lesz változás az ő itthoni megítélésében.

És hogy mennyire megállja a helyét mindaz, amit írtam, leginkább az igazolja, hogy a rendszerváltás óta ebben az országban eddig kormány kizárólag elbaltázott gazdaságpolitika, megszorító intézkedések, jövedelemcsökkenés, életszínvonal esés miatt, illetve kivételesen - lásd 2002-t- az ellenzék sikeres(ebb) népszerűségnövelő jóléti programja révén bukott meg. Ha a magyar nem olyan lenne amilyen, Orbán már rég nem lenne hatalmon. Egy sor dologban meghátrálásra kényszerült volna, a következő országgyűlési választásokon pedig elzavarják. Nyugaton annak a tizedéért, amit Orbán itthon tett, már rég börtönben ülne. Mondjuk ott nem is lenne lehetősége a jogállamisággal szembemenő intézkedések hatályba léptetésére, mert már az antidemokratikus szándék bejelentésére működésbe lépne az alkotmányos fékek és ellensúlyok rendszere. Nem is beszélve a kiváltott jelentős társadalmi ellenállásról, ami a következő választásokon elsöpörné a regnáló hatalmat.

Orbánt hatalomba tartja a népe milyensége és a rendszer által való bebetonozottsága.

s 2022.01.21. 15:40:59

@G. Nagy László: Nem a baszásról szól a dolog. A korrupt lenyúlásról szól. Semmit nem értesz.

leponex 2022.01.21. 15:41:18

@gtri: "Levezeted nekem, hogy mit kellene tenni az állami nyugdíjalappal ami adósságból fizeti ki a nyugdíjakat? Ki lopja el a pénzt? "

szívesen megtenném, de ez a poszt nem erről szól...
DE.
Abban ugye akkor egyetértünk, hogy a manyup nevű se nem magán se nem nyugdíj rendszer tisztán államadósságból lett finanszírozva. És abból biza a fentiek sikkasztottak, törvényesen, de sikkasztottak, nemis keveset.
( A másik, még nagyobb sikkasztási kísérlet az eü. járulékok manyuposítási kísérlete lett volna, amit mostanában megint pedzegetnek az országot végtelenül megszerető igazkonzervatív széljobb-szélbal koalíció részéről. Szerintem ez már nem fog menni.)

Miértis?
Kinek volt jó, jövedelmező?

Gyakorlatilag a jórészt külföldi tulajdonú 'alapkezelőknek'.
Állami pénzből állami költségből beszedett, végtelen időre ingyen átadott kockázatmentes fix jutalékért.
És ennek terhét fizette, és még fizeti sokáig minden állampolgár, az is aki nem volt tag.

Hogy ki lopta el a pénzt?

Azt a pénzt törvényesen ugyan, de ellopta, elsikkasztotta a jelenlegi nyugdíjalapból a számtalan 'magánnyugdíjpénztár', testületei, felügyelőbizottsága, miegyebei, az ezekben az -államadósságból- 'felhalmozott' adósságvagyon külföldi alapkezelgetőinek külföldi tulajdonosai, igazgatósági tagjai, miegyebei javadalmazásaira, az irreálisan magas működési költségekre fordított összegek ...

Egy újabb törvénnyel ezt az állam -nagyon bölcsen és nagyon bátran - visszacsinálta amennyire lehetett.
Hogy ennek a kommunikációja csapnivaló volt? Az. És nem is kicsit.

Korrekt megoldás az lett volna, hogy a manyupba áttolt pénz miatt a mindenkori nyugdíjakra kifizetett hiteleket áttették volna a manyup kasszájába, ( a vagyon így szépen át ment volna negatívba, ugye), oszt a továbbiakban a manyupban maradók a saját jövedelmükből folytathatták volna a befizetéseiket.
Amit a zállam részleges adókedvezménnyel támogathatott volna.

Tudod, ahogyan az azóta is működő valódi önkéntes nyugdíjpénztárak működnek.

Hogy a nyugdíjkassza már régóta deficites, ezt szintén régóta tudjuk. Természetesen ki lehet venni belőle az összes 'nyugdíjszerű' ellátást, lehetne egyéb trükköket is bevetni, de az tény, hogy a mindenkori járulékok már jó ideje nem fedezik az aktuális nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások, a nyugdíjasok egészségügyi ellátására, gyógyszereire, .... fordított kifizetéseket.

Talán ezért is lett megszüntetve a szigorúan vett elkülönített nyugdíjjárulék, hiszen akkor törvény szerint csak abból kellene nyugdíjat fizetni.
A nyugdíjasokhoz köthető költségeket az állam más adókból finanszíroz.

Történelmileg pedig úgy alakult, hogy a nyugdíjasok (egy ideig) garantáltan hozták a választásokat a baloldalnak, emiatt (is) ezen még O. sem változtatott, miért tette volna
(Illetve annyi zsenialitást még belevitt, hogy a nyugdíj emelést remekül kommunikálva prémiumnak nevezte el.)

A nyugdíjalapra pedig azt tudnám javasolni, hogy a mindenkori nyugdíjas az általa felnevelt munkavállaló által fizetett járulékból célzottan kapja vissza a mai 'munkaerő' előállításának legalább részleges költségét.
Ez lenne korrekt és igazságos.

Örvendetes, hogy nyomokban a mai hatalom konkrét lépéseket tett már efelé ...
Mármint ahhoz, hogy a jövendő munkaerő kitermelésének költségeihez a családtámogatási rendszeren keresztül kezd hozzájárulni valamelyest.

szívesen :)

leponex 2022.01.21. 15:47:17

@gtri: A folyamatosan nominálisan növekvő államadósságot szamárság összekeverni a manyup megszüntetésével.
A manyup önmagában, teljesen értelmetlenül, feleslegesen, mindenféle (magyar) haszon nélkül növeli az államadósságot, folyamatosan, megállíthatatlanul, és egyre jobban.

Amíg deficites költségvetés van, addig természetesen folyamatosan nő az államadósság.
És a lejáró állampapírokat csak egy újabban kibocsátott állampapírból, hitel ből törlesztenek, ez mindenhol így megy.
De szerintem ezt Te is tudod, csak trollkodsz ezzel itt egyet. Felesleges.

s 2022.01.21. 15:48:46

@Boldeone2: Páran csúnyán végezték közülük. Amorf Dickhead és German Bőring is szétharapott egy - egy ciánkapszulát. Az előbbi még szájba is lőtte magát, hogy biztosra menjen. Remélem, a srácok fel vannak szerelve ilyesmivel, nem TB -re akarják ezt is igényelni.

bölcsbagoly 2022.01.21. 15:52:35

@gtri: A befizetett nyugdíjjárulék soha nem elég a kifizetendő nyugdíjakra, főleg ha abból a külföldön adózók felmenőinek a nyugdíját is ki kell elégíteni, no meg a Ratkó korszak ban született nyugdíjasokéit! S még kevésbé lenne elég, ha a sokat síratott magánnyugdíjpénztárakba eltérített összeget is pótolni kellene! Megint hülyeségeket írsz!

bölcsbagoly 2022.01.21. 15:54:05

@s: Te is követhetnéd a példájukat, nemde? Ha másnak tudod ajánlani, járj elől jó pédéával! Senkiházija! (innen az s -nicked?)

s 2022.01.21. 15:54:30

@birkamenet: "rendszeresen csinálta a pofaváltó műtéteket"

Egy ideje már neki ott gipszkarton van. Most fogja lecserélni kerámia lemezre, hogy ne égjen le a pofája.

s 2022.01.21. 15:55:15

@bölcsbagoly: Nem. Onnan, hogy megbasztad anyádat.

11110000 2022.01.21. 15:56:09

@Ekrü:
Tanulj meg magyarul, te szerencsétlen agyatlan fidesztálib troll.
Vagy úgy tervezed, hogy majd április után a börtönben?
Mert a hozzád hasonló trolloknak is ott a helyük, nemcsak a gazdádnak, bodri.

s 2022.01.21. 15:56:53

@G. Nagy László: "Ma is másodrangú, mucsai népként tekintenek ránk."
Akkor ezt egészen jól megtippelték.

bölcsbagoly 2022.01.21. 15:59:46

@gtri: Minek azt bizonyítani ami annyira nyilvánvaló, hogy kiveri a szemed? Ti valamilyen okból rettenetesen gyűlölitek OV-t, a Fideszt, a NER-t, a nemzeti konzervatív jobboldalt. Hogy ez nálatok érdekből, sértettségből, kisebbségi komplexusból, proli irigykedésből, vagy csak született hülyeségből ered, az nem érdekes. Van és ocsmány.

bölcsbagoly 2022.01.21. 16:00:43

@s: jé, egy ballibsi értelmiségi böfögés! Jellemző!

s 2022.01.21. 16:01:05

@birkamenet: Ha orbánt kibasszák az eu. -ból, akkor hirtelen a senki földjén fogja találni magát. Ezeknek a diktatúráknak csak addig érdekes, ameddig belülről tudja rothasztani az eu. -t. Utána már csak egy lóbaszó, semmire sem jó pöcs marad.

leponex 2022.01.21. 16:03:17

@Lesz még Magyar Köztársaság:
Hogy az Orbánt ki tartja hatalomban?

2009-ben a kötcseiben ölég egyértelműen, egyenesen, világosan fogalmazott:

"Meggyőződésem, hogy nem ellenkormányzást kell folytatni, hanem a nemzeti ügyek kormányzását kell megvalósítani. Ebből természetesen nagyon sok minden következik a kormányprogramra, a stílusra, a kormányzat felépítésének szélességére és még számos direkt politikai kérdésre nézve. Azt gondolom, hogy a jobboldalnak érdemes megvitatnia ezt a kérdést a következő időszakban, hogy hosszabb távon, tizenöt-húsz év távlatában milyen politikai erőtérben látja az ország érdekeit leginkább biztosítva. Jómagam ebben a vitában azt javaslom, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszuk, ne a másik féllel folytatott folyamatos és állandó küzdelem határozza meg gondolkodásunkat, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviselete. Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk. A kétpártrendszer folytatását egy duális erőtérben állandó értékvitákkal, vagy azokat megfelelő helyre irányítjuk, és egy nagy kormányzópártra jellemző, állandó kormányzásra törekvő politikai erő magatartását, céljait jelenítjük-e meg a közvéleményben."

Orbán a hatalmát azóta is erre a politikai versenyre alapozza: alternatívák közti választásra.
Mert a szavazófülkében mindenki egyedül van, és dönthet az alternatívák közt.

Döntött 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban.

Nna, akkor történhetett valami a hazai választók fejében.
Lett elégséges tapasztalata az alternatívák és az ő megvalósulásuk közti ellentmondásokról, majd azóta azok megvalósulásának arányairól.
Hogy lesz egymillió új munkahely. Újraiparosítás. Hazai tulajdonú bankrendszer. Hazai tőkés réteg -mert kapitalizmus haza tőkések nélkül nem létezik. Hogy a gyermeknevelés anyagi terheiből nagyobb részt vállal az állam. ....
Szóval lehet dönteni az alternatívák közt, szabadon. Azóta is.
Hajrá!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.21. 16:06:19

@CSOKKI MÁLNA: hát ha viktort be sem engedi csak a küszöb előtt állhat meg....
Na ennyit a nagy nemzetvezető istenetekről.

bölcsbagoly 2022.01.21. 16:22:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: miért ez a te vadászterületed? Nem lennék a bőrötökben a választások után! Gondolom megnő a strokos betegek száma balféken a következő 4 évben! Bár nem értem, hogy mi is sérülhet az üres koponyátokban?

bölcsbagoly 2022.01.21. 16:24:06

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: akkor imádkozz, térdelve, leborulva, keletnek/nyugatnak fordulva, ahogy illik számotokra!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.21. 16:27:05

@bölcsbagoly: örülnék ha eltakarodna ez a hazaáruló banda de ha nem az sem érdekel.

s 2022.01.21. 16:28:31

@gtri: "Igazi konzervatív-keresztény eljárás volt."
A máglyahalál is az volt. Ahhoz képest ez kifejezett haladás.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.21. 16:29:59

@bölcsbagoly:??? Tíz éve hiába mondjuk nektek de persze mi vagyunk a hülyék.

Lesz még Magyar Köztársaság 2022.01.21. 16:30:11

@leponex: "Abban ugye akkor egyetértünk, hogy a manyup nevű se nem magán se nem nyugdíj rendszer tisztán államadósságból lett finanszírozva. És abból biza a fentiek sikkasztottak, törvényesen, de sikkasztottak, nemis keveset."

A befizetett manyup járulék ott volt a számládon, kizárólag neked gyarapodott, ahhoz akkor fértél volna hozzá, mikor nyugdíjba mész. A manyupból senki nem sikkasztott el semmit. A Fidesz 2010-ben még azzal kampányolt, hogy "MEGVÉDJÜK A NYUGDÍJPÉNZTÁRAKAT". Plakátokon is hirdették. Szó nem volt még akkor arról, hogy hamarosan nekimennek a manyup rendszernek. Azt a kényszerhelyzet, az unortodox gazdaságpolitika szülte, miután Brüsszel nem engedte meg a hiánynövelő költekezést és az egykulcsos adó és egyebek finanszírozásához hirtelen pénzt kellett teremteni. Minden kígyó-béka, amit ezután a rezsim emberei kiabáltak a manyupra, hazugság volt. Azzal együtt is, hogy a manyup-rendszer valóban egy plusz kiadást jelentett, és valóban megterhelte az államháztartást. A járulék mértéke is nőtt, a kezdeti asszem 6-ról a végére felment 8-9%-ra.

-----------

"Azt a pénzt törvényesen ugyan, de ellopta, elsikkasztotta a jelenlegi nyugdíjalapból a számtalan 'magánnyugdíjpénztár."

Pofátlan hazugság - legföljebb kezelési költség, számlavezetési díj volt, de olyat meg az összes banknál, biztosítónál is fölszámolnak.

---------------------

"Miért is?
Kinek volt jó, jövedelmező?

Gyakorlatilag a jórészt külföldi tulajdonú 'alapkezelőknek'."

A nyugdíjrendszernek az állami juttatás mellett a manyup kilövésével is vannak még elemei - lásd önkéntes nyugdíjpénztár, NyESZ és nyugdíjbiztosítás. Ezek többségében külföldi tulajdonú pénzintézeteknél, biztosítóknál vehetők igénybe. Ahol bizony szintén alapkezelők kezelik az ügyfelek pénzét eszközalapokba fektetve, illetve NyESZ esetében te válogatod össze az eszközöket. A részvényeket, kötvényeket, amikkel akár bukhatsz is, szemben az aktívan kezelt eszközalapokkal. Ilyen alapon, amit te írsz, a nyugdíjrendszer többi önkéntes elemét is nyugodtan meg lehetne szüntetni, mert ha igaz lenne amit írsz, átvágják megkárosítják az embereket.

bölcsbagoly 2022.01.21. 16:34:52

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: szidjon a fene! Kigyógyítani úgy sem nem tudlak a rögeszméidből, de azt sajnálom egy kicsit, hogy nem fájdalmasak is, mert akkor jajgatnál is legalább! -:))

bölcsbagoly 2022.01.21. 16:35:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: vitatom én ezt, hogy ti vagytok! Sőt, megerősítem!

s 2022.01.21. 16:40:45

@gtri: "a Munka törvénykönyvében hol van az leírva, hogy ha más véleményen vagy mind a főnököd akkor kirúghatnak"
Ez még nem szerepel benne? Hallatlan! No, majd a novákkatinka odabasz.

bölcsbagoly 2022.01.21. 16:42:09

@Lesz még Magyar Köztársaság: Te nagyon okos! Senki sem akadályoz meg beneteket, hogy a megtakarított pénzeteket hova fektetik be! lehet az manyup is.
DE a szolidaritása elven működő nyugdijalaptól kuss legyen szémotokra! Az nem a tietek, hanem azt azért fizetitek be, hogy abból a mai nyugdijasok nyugdíját lehessen fizetni. Ugyanis ők fizették a ti rátok költött pénzt amig nem lettek keresők, no meg a nagyszüleitek nyugdíját!
Pláne ne pofázzon olyan, aki külföldön adózik, de a rokonai n nyugdiját az itthoni adófizetők biztosítják!

s 2022.01.21. 16:43:44

@konrada: Azt jelenti, te szerencsétlen, hogy ha nem lenne itt a multi, orbán a most ott dolgozókat is segélyezhetné. Ezt még orbán is érti, azért nyaldossa a külföldi cégek segglukát 37,4 Celsius fokos nyelvvel.

bölcsbagoly 2022.01.21. 16:44:22

Egy a más vélemény és más a főnök szavának való ellenszegülés! A parancs nem teljesítése, megtagadása. Ne mosd össze a kettőt!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.21. 17:02:52

@bölcsbagoly: még jó, hog, hogy a ballibek gyűlölködnek.

gtri 2022.01.21. 17:08:53

@leponex:

Hűha leponex, igazi összeesküvéselméletet olvashattam.

Szóval eltüntették a magánnyugdíjpénztári vagyont. :)
Csak tudnám, hogy akkor mégis mit vett át a magyar állam? És miből fizettek reálhozamot sok millió embernek?
És azt is tudni szeretném, hogy az MNB mint pénzügyi felügyeleti szerv miért nem állapított meg semmi szabálytalanságot?
De nyugodtan írd ide azoknak a pénztári vezetőknek a névsorát akik megszegték a törvényt és ellopták a pénzeket.

Az alapkezelők tevékenysége szigorúan szabályozott volt akkor is és most is. Nincs olyan, hogy elutazunk Balira, de a pénzt hozzá az alapkezelő által kezelt pénzből vesszük el.
Te nagyon nem pénzügyi területen mozoghatsz. Olyan "ahogy a kőműves elképzeli hogyan dorbézolnak az alapkezelők az ellopott pénzzel" elméletet sikerült ide írni, de ez köszönő viszonyban sincs a valósággal.
Matolcsy sem tudott mit felmutatni mert nem volt mit felmutatni. Maradt a te általad is szajkózott rágalomhadjárat.

A valóság ez volt:
-jogszabályi keret határozta meg, hogy a tagok pénzét milyen %-os megoszlásban lehetett egyes befektetési formákban elhelyezni (állampapír, kötvény, részvény, befektetési alap)
-ellenőrző szervük a Magyar Nemzeti Bank volt
--------------------
"Tudod, ahogyan az azóta is működő valódi önkéntes nyugdíjpénztárak működnek."

Van egy kis bibi. Illletve több is:
1. Ugyanazok az alapkezelők vannak az önkéntes nyugdíjpénztárak mögött mint a magánnyugdíjpénztárak mögött.
Te hogy képzelted el a dolgot?
Az OTP magánynyugdíjpénztár pénzét egy "tolvaj alapkezelő" kezelte, az OTP Önkéntes nyugdíjpénztár pénzét pedig egy "talpig becsületes" alapkezelő?
Nos, ugyanaz az alapkezelő kezelte mindegyiket és most is így van.

2.
Az önkéntes pénztárak tagsága 1,2 (vagy 1,4?) millió körül mozog és nem akar növekedni. Mindenki megtanulta az államosításnál, hogy ha nagy összegű pénz van a fidesz látóterében, akkor arra bizony szemet fog vetni. :)

Az MNB (Matolcsy) előállt az "alanyi jogon tagságot nyújtó" (fideszes újbeszélül ez a kötelező tagság megnevezése) Jóléti Alapok tervével. Nem is lett belőle nagy siker mert kissé hiteltelen, hogy az nyomja most ezt aki korábban éppen egy nagyon hasonló rendszer ellene lépett fel.
------------------
"Hogy a nyugdíjkassza már régóta deficites, ezt szintén régóta tudjuk."

Nekem nagyon nem úgy tűnt. Előadtad a szokásos "hitelt kellett felvenni a magánynyugdíjpénztári rendszer miatt" elméletet és egy szót sem ejtettél arról, hogy most is ugyanez a helyzet (pedig nincsen járulékeltérítés a magánynyugdíjpénztárakba).
Szóval vagy "tudatosan felejtkeztél el a valóságnak eme kis darabjáról" vagy fogalmad sem volt a jelenlegi helyzetről. Ami ugyanaz mint korábban. Hitelt kell felvenni a nyugdíjak fizetésére.
------------------
"A nyugdíjalapra pedig azt tudnám javasolni, hogy a mindenkori nyugdíjas az általa felnevelt munkavállaló által fizetett járulékból célzottan kapja vissza a mai 'munkaerő' előállításának legalább részleges költségét.
Ez lenne korrekt és igazságos."

Ez a Bognár féle elmélet. Úgy igyekszenek növelni a gyerekszámot, hogy megzsarolnak: ha nincsenek gyermekeid, akkor öregkorodban felkopik majd az állad.

Bevezethetik, de az majd ad egy kis lökést a kivándorlásnak. Minek maradjanak itt pl. azok a párok akiknél a mesterséges megtermékenyítési eljárás sikertelen volt?

Várom már, hogy mikor kezdenek el beszélni arról, hogy a gyerekteleneknek ne járjon olyan orvosi ellátás mint a gyerekeseknek. :)

Gyártsák csak nyugodtan az okokat ami miatt még jobban érdemes lesz külföldön menni dolgozni.
------------------
"Örvendetes, hogy nyomokban a mai hatalom konkrét lépéseket tett már efelé ...
Mármint ahhoz, hogy a jövendő munkaerő kitermelésének költségeihez a családtámogatási rendszeren keresztül kezd hozzájárulni valamelyest."

Az elmélet szép, de Magyarországon egy évben tipikusan 93 000 gyerek születik és 130 000-133 000 ember hal meg. (ezeken a számokon sem a CSOK, sem a Babaváró, sem más támogatások nem tudtak változtatni, A kormány csak egy számot mer elárulni, a termékenységi mutatót, amit sikerült 1,34-ról 1,57-re emelni. Csak ugye konkrét gyerekeknek kell megszületniük, nem arányszámoknak. A szülőképes nők számának csökkenése pedig nagyjából kioltja a termékenységi mutató növekedésének hatását.) Szóval semmi esélye, hogy megállítsák a népesség csökkenését és öregedését.
2021-ben jan.-nov. között 85 479 gyerek született és 138 014 ember halt meg. A decemberi végleges adatok még nem elérhetőek.

A KSH Demográfiai Portré című kiadványát itt lehet elérni:
demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografiaiportre

"2019-ben 9,8 millióan éltek az országban, ebből kiindulva a kutatók több forgatókönyvet vesznek végig, de az alapforgatókönyv szerint ez a szám 2050-re 8,5 millióra csökken. Különösen optimista számításban csak 8,8 ugyanez a szám, de a nemzetközi vándorlás nélkül számítva már 8,2 milliós népességet jelez a prognózis."

Ez a valóság, ez várható.

nemecsekerno_007 2022.01.21. 17:09:25

@s: Ha az összes ember itthon dolgozna aki most külföldön dolgozik, akkor nem nekünk kéne eltartani a nyuggereiket.

Lesz még Magyar Köztársaság 2022.01.21. 17:12:09

@bölcsbagoly: "Te nagyon okos! Senki sem akadályoz meg beneteket, hogy a megtakarított pénzeteket hova fektetik be! lehet az manyup is.
DE a szolidaritása elven működő nyugdijalaptól kuss legyen szémotokra!"

Te szerencsétlen, a másik illető - vagy te magad másik néven - arról írt, hogy az alapkezelők ellopták a zemberek pénzét. Nyilvánvalóan különbség van a manyup és a magánjellegű nyugdíjeszközök között abban, hogy az egyiket az állam tartotta fönn és bizonyos életkor alatt kötelező jellegű volt, míg a többi, amiket feltüntettem önkéntes és a saját nettó béred, jövedelmed egy részét fordítod erre a célra.

De mindegyik esetben a rohadt külföldi vállalatok csúnya alapkezelői kezelték/kezelik a megtakarításaidat! Ha a manyupnál loptak és csaltak, ugyanezt teszik a többi nyugdíjtermék esetében is.

Fel tudod ezt fogni, aranybogár??! Legalább olvasd már végig figyelmesen, mit írt az illető (már ha nem te magad vagy) akinek állításaira reflektáltam.

gtri 2022.01.21. 17:13:18

@bölcsbagoly: Igen, igen Orbán autokratikus rendszerének támogatói nagyon nem szeretik, ha megmutatják nekik a valóságot.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2022.01.21. 17:15:36

@birkamenet: "És amíg ezért Ausztriában csak 13 ezer covid halott van, addig Orbanisztánban 40 ezer felett."

Írd le, hogy te híve vagy az oltás kötelezővé tételének, és én az érte való küzdelemben büszként fogok rád hivatkozni. Vagy ne írd le, és kussolj.

leponex 2022.01.21. 17:16:26

@Lesz még Magyar Köztársaság: Az összes érved sántít, hiszen a manyup lényegét nem vagy hajlandó tudomásul venni, pedig ez a tény.
Az egész manyup államadósságból jött létre, az egész együtt nézve közgazdasági képtelenség volt.

Mi értelme MOST hitelt felvennie egy országnak, azt a hitelt ingyen, garanciavállalás nélkül odaadni külföldi alapkezelőnek, hogy abból majd 40 év múlva részleges nyugdíjat fizessen??
Semmi.
Ma felvett hitelből nem lehet ígérni 40 év múlva nyugdíjat fizetni.
Ha ez igaz lenne, mindenki hitelt venne fel ehhez.
Persze ha a Zállam vesz fel hitelt, és abból majd én jól járok - az persze más.
'Kockázatok, költségek társadalmasítása, nyereség magánosítása!" - ez volt a manyup hazug ígérete, egy piramisjáték kezdete, amiben a szervezők az elején még jól járnak ...

Az, hogy a rendszeren belül számosan anyagilag jól jártak, azzal az állam - azaz az összes adófizető- még rosszabbul járt.
A magyarországi egykori liberális magánosítás módszere volt ez, kevesen jól jártak, az ország meg csődbe ment.

bölcsbagoly 2022.01.21. 17:19:49

@Lesz még Magyar Köztársaság: ne keverj, ne kavarj, csak a manyupokba térített pénzről van szó! Ami meg a magánnyugdíjpénztárakat illeti, saját családom (washingtoni nagynéném) fizetett rá, mivel a manyup nyugdíja egy arab sejknek köszönhetően elpárolgott a sejkkel együtt! S nem kis összegről volt szó! S ezek után szerinted vakon kell bizni ezekben a külföldiek kezében levő intézményekben?

gtri 2022.01.21. 17:21:10

@s:
Van rá esély :) Most fognak kitalálni valamiféle "családbarát" indoklást hozzá. :):)

gtri 2022.01.21. 17:26:00

@bölcsbagoly:
Elárulnád, hogy a nagynénéd milyen alapba fizetett be és mekkora összeget? Szeretnék utánanézni ennek a történetnek. Hogy mennyire igaz.Tényleg manyup volt az a szervezet vagy valami más. Nyugodt lehetsz ki fogom deríteni. :)

Szóval mi volt annak a manyupnak a neve és mikor csődölt be?
Nem kérek sokat:
1. szervezet neve
2. becsődölés éve

Elárulnád ezt a két dolgot?

gtri 2022.01.21. 17:30:17

@bölcsbagoly:

"A befizetett nyugdíjjárulék soha nem elég a kifizetendő nyugdíjakra, főleg ha abból a külföldön adózók felmenőinek a nyugdíját is ki kell elégíteni, no meg a Ratkó korszak ban született nyugdíjasokéit!"

Jelenleg ez a helyzet: a befizetett nyugdíjjárilék nem elég a kifizetendő nyugdíjakra. Szóval indulhat a rágalomhadjárat az állami Nyugdíjalap ellen! Hajrá!

gtri 2022.01.21. 17:32:17

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Valóban. :) Messziről jött embert azt mond amit akar. Bölcs mondás. Nem árt egy kis tényellenőrzés. :)

bölcsbagoly 2022.01.21. 17:33:49

@gtri: Ez IRL téma, amúgy a nagynéni már jó tízéve halott. Egy nagy washingtoni divatáruházat vett meg egy arab sejk még a múlt század vége fele, csődbe vitte s utána eltűnt a nyugdíjpénztár vagyonával együtt. Akik azóta is fizethetik (2002-ben még magam is láttam, hogy le van zárva) az épület fenntartását, mert azt nem tudta elvinni!

Lesz még Magyar Köztársaság 2022.01.21. 17:35:53

@leponex: "Az összes érved sántít..."

Az összes érvem megállja a helyét, te viszont kötöd a döglött kutyát a karóhoz. A manyup valóban megterhelést jelentett, de mindent amit állítasz, förtelmes baromság. Ráadásul ahogy nekimentek é lényegében felszámolták, az a jogállamban tűrhetetlen módon történt meg. Az állam saját polgárait fenyegette meg, hogy aki marad benne, nem kap állami nyugdíjat. Ami, mint a maradók példáján kiderült, nem felelt meg a valóságnak. Ez zsarolás, ami a BTK szerint bűncselekmény.

Kis kiegészítés: ha annyira rossz volt a manyup, miért csak a kormányváltás után, 2010 őszén indultak harcba ellene megvédeni a zemberek pénzét???! Miért nem állították ugyanazt a manyup-rendszerről 8 éven át ellenzékben, és már előtte miért nem szüntették meg kormányra kerülve 1998 után?! Ne terelj, erről beszélj!

Hogy volt az, hogy kampányoltak azzal, hogy - megvédjük a pénztárakat! - aztán immár kormányon Orbán elutasítást kapott Brüsszelben a hiány elengedésére és utána nyúltak a manyuphoz?!

Olyan gyenge vagy, hogy az elképesztő.

bölcsbagoly 2022.01.21. 17:37:08

@gtri: miért, én nem ezt írtam volna? Nőnek a fizetések, de csökkennek a járulékok, s nő a nyugdíjasok száma meg nyugdíja! De ez természetes, ami nem az, a szociális segélyekre költött, feneketlen hordókba öntött pénz.

Fánkevő Fáncsi 2022.01.21. 17:48:13

G. Nagy László a legbutább, legelvakultabb fideszesek képviselője. Alacson iskolai végzettséggel. Már a kezdés szörnyű Laca, az az utóbbi években megszokott érvrendszert használja, hogy "más is"... "más pedig".
Laca a cím "Orbán Viktor totálisan elvtelen" - ezt a kérdést szeretnéd körüljárni tudományos alapossággal. Ehhez semmi köze ahhoz, hogy a SZDSZ vagy a MIÉP, vagy az MSZP elvtelen-e, jó párt-e vagy éppen mi az ő történetük. Semmi az égvilágon. A kérdés megválaszolásához teljesen mindegy, hogy mit csinál a Jobbik, vagy lop-e Gyurcsány, elvtelen volt-e az MDF. Buta vagy Laca. A minimális koherencia nincs meg, már az alapok hiányoznak. Ezért nem a fiatal egyetemisták pártja a Fidesz, hanem inkább a vidéki idősebb generációké, akiket könnyen elragad ez a fajta igénytelen érzelmi politizálás. Nem kell gondolkozni. Érezni kell. Gyűlölni kell.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.21. 17:51:58

@s: Te mit fogsz bevenni április harmadika éjszakáján, miután szembesültél a zsinórban negyedik szopásotokkal? Esetleg a gravitációs megoldáshoz folyamodsz? Mássz magasra!:)

gtri 2022.01.21. 17:52:45

@bölcsbagoly:

De itt ha jól értem nem magánnyugdíjpénztárról van szó hanem vállalati nyugdíjalapról. Ez azért nem manyup.

Magyarországon is felvetődött mostanában a vállalati nyugdíjalapok létrehozása. De ha létre is jönnének kevesen lépnének be oda önkéntesen. Ezért tartom hihetetlenül károsnak azt az eljárást ahogy Matolcsy levezényelte a magánnyugdíjpéztárak államosítását. Rengeteget ártott vele.

Valamelyik balti államban például azt mondták: most nehéz a helyzet, ezért 3 évre megszüntetjük a járulékok x %-ának átirányítását a manyupba.
Én is belementem volna egy ilyen megoldásba itthon. De az, ahogy megzsaroltak, az nagyon nem tetszett és soha nem felejtem el.

gtri 2022.01.21. 17:54:44

@bölcsbagoly:

" Nőnek a fizetések, de csökkennek a járulékok, s nő a nyugdíjasok száma meg nyugdíja"

Hitelből :)

CSOKKI MÁLNA 2022.01.21. 17:54:48

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ó hát persze, Feri apád a titkosszolgálatokba is beeresztette a ruszkikat.

bölcsbagoly 2022.01.21. 17:58:42

@gtri: Fizessetek több járulékot s a külföldön adózók is ide fizessék a nyugdíj járulékukat!
Amig nő a nemzeti jövedelem, van miből törleszteni! Mellesleg az álamadóságunk jórésze forintalapú s a lakosságnak tartozó!

arthurthedent 2022.01.21. 18:01:40

@Fánkevő Fáncsi: "a vidéki idősebb generációké, akiket könnyen elragad ez a fajta igénytelen érzelmi politizálás."

Csak szólok, hogy a "vidéki idősebb generáción" gúnyolódni nem más mint "igénytelen érzelmi politizálás". Miért, azt hitted, hogy most megfontolt, logikusan érvelő, értelmiségi, racionális politikát nyomtál amikor levidékezted az ország nyolcvan százalékát? :D

Rákérdezhetek? Alkalmazott vagy valami cégnél és nincs diplomád, a középiskolába pedig már egy olyan világban jártál, amikor mindenkit felvettek és mindenkit átengedtek ugye?

leponex 2022.01.21. 18:01:59

@gtri: "Csak tudnám, hogy akkor mégis mit vett át a magyar állam? És miből fizettek reálhozamot sok millió embernek?"

Hitelből.

"1. Ugyanazok az alapkezelők vannak az önkéntes nyugdíjpénztárak mögött mint a magánnyugdíjpénztárak mögött.
Te hogy képzelted el a dolgot?"

Ahogy írtam is, a valódi önkéntes nyugdíjpénztárak a tagok valódi SAJÁT befizetéseit kezelik, a beszedés költségeit, a pénztárak működési költségeit, .... ne kelljen tovább ragoznom.
Érted azt te is ...

"Ez a Bognár féle elmélet. Úgy igyekszenek növelni a gyerekszámot, hogy megzsarolnak: ha nincsenek gyermekeid, akkor öregkorodban felkopik majd az állad."

Abszolút fordítva ülsz a lovon.
Senki nem fog MA azért költeni gyermeknevelésre, hogy majd ha dolgozni kezd, akkor majd törleszteni fog.
Demagógia ez az érvelés.

Kapitalista szemlélettel nézve: a munkavállaló a képzési költségeinek egy részét visszafizeti.

" A kormány csak egy számot mer elárulni, a termékenységi mutatót, amit sikerült 1,34-ról 1,57-re emelni. Csak ugye konkrét gyerekeknek kell megszületniük, nem arányszámoknak."

Hogyne, de szülni (egyelőre) csak a mindenkori szülőképes nők tudnak, ha sikerül közülük többeket segíteni abban, hogy az amúgy vállalni akart gyermekekről anyagi nehézségek miatt ne kelljen lemondaniuk, akkor több gyermek jön világra.
Erről szól a családtámogatások rendszere.
Tipikus demagógia, hogy több pénzért nem fog több gyerek születni.
Pénzért a támogatásokkal megcélzott réteg sem fog többet szülni.

"Szóval semmi esélye, hogy megállítsák a népesség csökkenését és öregedését."
Ja.

Semmi esélyed elkerülni az öregkori elhalálozást, akkor meg minek menni orvoshoz...

Természetesen szabad ezt gondolnod, mások, akiknek a saját életterén kívül valami mást is jelent egy ország ezt másképp látják.
A politgika ugye alternatívák vesenyéről (is) szól.
Te azt ajánlod, nincs mit tenni a népességcsökkenés ellen, mások úgy gondolják, hogy de, lehet.
EZ a valóság, ez várható.
Erről is szól április 3.
:)

bölcsbagoly 2022.01.21. 18:05:57

@gtri: magáncég nyugdíjkasszája! Téged sem zsaroltak semmivel: Az volt csak, hogy maradhatsz a manyupban a pénzeddel, de ne várj se teljes nyugdíjat az államtól,. sem azt hogy garantálja a manyupban levő pénzed sorsát! Márpedig az utóbbi volt a probléma kulcsa! Fletódék ezt garantálták az állam kárára.

Randy Marsch 2022.01.21. 18:08:51

@Boldeone2: a történelem az élet tanítómestere

ez az, amit ti sosem fogtok megérteni, mert ösztönlények vagytok, képtelenek érzékelni és értékelni az összefüggéseket

Lesz még Magyar Köztársaság 2022.01.21. 18:08:55

@bölcsbagoly: "ne keverj, ne kavarj, csak a manyupokba térített pénzről van szó!"

Te ne terelj!!! Én értem, hogy itt a feladatod most a manyupról baromságokat szajkózni de akkor is!

A másik illető állította, hogy - most már nem tudom hanyadjára írom le - csúnya alapkezelők ellopták a zemberek pénzét.

Ha a manyupban veszélyben volt, sőt - el is lopták, akkor a többi nyugdíjeszközben is ellopják, magyarán veszélyben minden magánjellegű nyugdíjtermékben (is!) a zemberek pénze!! Az enyém is! Az téged és az államot nem érdekli?! Nahát! Mer' oda teszem a pénzem ahová akarom, ha ellopják, ellopják. De ez nem így van, mert vannak állami felügyeleti szervek: van NAV, MNB, meg miegymás. Ezeknek kutyakötelességük fellépni a visszásságok, törvényszegés, mindenféle ügyfeleket érintő károsítás ellen. Tehát nincs igazad, amikor azt állítod, hogy oda teszem a pénzem, ahova csak akarom! Oda teszem, de a törvény, a hatósági felügyelet ezekre az önkéntes nyugdíjtermékekre is vonatkozik. Ha pedig visszaéléseket tapasztalnak, kötelességük fellépni ezek ellen. És nem csak a manyup esetében.

Ez nem terelés, ezzel most egyetértesz vagy nem. Itt is ott is alapkezelő! Ellopják a pénzt vagy nem? Ha nem, a manyupban sem károsítottak meg. Ha igen, a kormánynak kutya kötelessége fellépni ez ellen és felszámolni az állami nyugdíjalapon kívül mindent, mert minden más befektetési jellegű konstrukció. Amikben ellopják a zemberek pénzét...
.

gtri 2022.01.21. 18:09:59

@bölcsbagoly:

Soroljam, hogy kik azok akik legálisan "alig fizetnek be" járulékot? Őstermelők, KATÁ-sok és még rengetegen.

Pl egy őstermelő "a minimálbér 92 százalékának megfelelő összeg után fizeti meg a 18,5 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulékot."
Tehát jelenleg 184 000 forint 18,5%át fizeti be ami 34040 forint egy hónapban.

Fizessenek ők több járulékot. :)

Fánkevő Fáncsi 2022.01.21. 18:10:13

"1998-ban még a POLGÁRI számított a legfontosabb jelzőnek" - hahaha, nem jól emlékezünk, pedig nem volt olyan nagyon régen. Akkor még a LIBERÁLIS számított a legfontosabb jelzőnek. Orbán Viktor 1992-től 2000-ig a Liberális Internacionálé alelnöke volt. en.wikipedia.org/wiki/Liberal_International

alöksz róz 2022.01.21. 18:13:01

@white999: "Azért gondoljunk bele, hogy talán az összes párt közül Ő járta be a legnagyobb utat a liberálistól odáig, hogy most éppen a egy szélsőjobboldali eu parlamenti formációt próbál összegrundolni." - az h milyen frakcióban van, lófaszt nem jelent az elvekre vonatkozóan.
de azért képzeljük el
"Ezek alapján azért képzeljük el, hogy egy zöldpárt harcosan kiáll az atomenergia mellett a napelemekkel szemben, mert éppen akkor az a népszerű és azzal lehet szavazatot szerezni és hatalomra kerülve megvalósítja a programját, elveit." - nem kell itt semmiről se képzelegni.
elég a valóság. a zöldpárti harcosan kiállt a szén- és gázerőművek mellett az atomenergiával szemben, mert éppen akkor az volt népszerű.

mindig csak elképzelni tudtok dolgokat, az a baj veletek.

leponex 2022.01.21. 18:15:22

@Lesz még Magyar Köztársaság: " Ne terelj, erről beszélj! "
Nem tereltem, pontosan azt mondtam, hogy a manyup felszámolásának kommunikációja csapnivalóan pocsék, rossz volt.
A manyup félrevezető, hazug érveléssel törvényesített sikkasztás volt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés klasszikus esete.
Annak megszüntetése szintén törvényes volt, hamis, primitív, ostoba, félrevezető érveléssel fűszerezve. Meg is szívta emiatt rendesen a kormányzat.
Nekem nem szóltak előtte, pedig segíthettem volna :)

A manyupról @gtri: -nek írtam eleget ...

"Miért nem állították ugyanazt a manyup-rendszerről 8 éven át ellenzékben,"
Jó kérdés.
Abban a masszív balliberális médiadiktatúrában valszeg nem sokra vitték volna.
Talán ezért is gondolhatta O. már akkor is: Egyszer kell nyerni, de akkor nagyon!
Kis győzelem, kis változás, nagy győzelem nagy változás.
Valahogy így.

alöksz róz 2022.01.21. 18:15:58

@Fánkevő Fáncsi: van az úgy, hogy rájön az ember, hogy hülyeséget gondolt. mások pedig megmaradtak nagybüszke hülyének.

gtri 2022.01.21. 18:16:39

@bölcsbagoly:

"Téged sem zsaroltak semmivel: Az volt csak, hogy maradhatsz a manyupban a pénzeddel, de ne várj se teljes nyugdíjat az államtól,. sem azt hogy garantálja a manyupban levő pénzed sorsát! "

De bizony zsaroltak. Az volt a mondás, hogy aki marad a manyupban az kiiratkozik az állami rendszerből és nem kap majd állami nyugdíjat.
Csak azt volt a bibi, hogy minden magánnyugdíjpénztári tag az általa fizetett járulék 75%-át az állami alapba fizette és 25%-át a manyupba.
Magyarán az állami nyugdíja 75%-ának kifizetésére mindenképpen jogosult a manyup tag is.
A zsarolás az volt, hogy nem kapja meg azt a 75%-ot, "mert csak".

Hidd el, jól tudom mivel zsaroltak. :)

bölcsbagoly 2022.01.21. 18:18:03

@Lesz még Magyar Köztársaság: te most azokon lovagolsz, hogy valaki mit írt s mit étettél félre belőle? Tudtommal az illető már meg is magyarázta neked, de egyik szemeden be, a másokon meg ki! A valódi manyupok magán cégek, hozzájuk pont annyi köze van az államnak mint a többi vállalkozáshoz! Ellenőrzés s más tekintetben.

bölcsbagoly 2022.01.21. 18:20:20

@gtri: Hazudsz! Arra a részre nem kapsz amit nem az államnál fizetsz be! Ilyen semmiféle törvényben nem szerepelt s ma sem.

leponex 2022.01.21. 18:21:03

@Lesz még Magyar Köztársaság: "A másik illető állította, hogy - most már nem tudom hanyadjára írom le - csúnya alapkezelők ellopták a zemberek pénzét. "

Szóval most már hazudsz is.
Nem azt írta az illető, hogy az alapkezelők loptak, ők csak fix jutalék fejében kezelgették az állami nyugdíjalapból a döntéshozó kormány törvénnyel szentesített sikkasztásából nekik juttatot pénzt.
A hóhér sem gyilkol, csak teszi a dolgát, amivel megbízzák, amiért fizetik.

gtri 2022.01.21. 18:23:08

@leponex:
Írni írtál, de abban sok adat nem szerepelt. Csak azt mondod, hogy rossz volt és kész. Akkor kérlek magyarázd meg, hogy miért nem rossz most az állami rendszer ami több száz miliárdos hiánnyal működik minden évben. És hitelt kell felvenni, hogy fizetni tudják a nyugdíjakat. :)

gtri 2022.01.21. 18:24:38

@bölcsbagoly:
Hazudsz, a fenyegetés az volt, hogy "kiiratkozik az állami nyugdíjrendszerből" aki marad a manyupban. Már a történelmet is át akarod írni? Nem fog sikerülni.

bölcsbagoly 2022.01.21. 18:28:11

@gtri: S ez milyen törvényben, rendeletben, szabályban lett így leírva? Vagy csak hülyének néztek? Akkor mások miért maradtak mégis benn? S nem is kevesen!

leponex 2022.01.21. 18:30:44

@gtri: "Hidd el, jól tudom mivel zsaroltak. :) "
Így volt, ezt neveztem ostoba, hamis (jó legyen hazug, úgy erősebb), pocsék kommunikációnak.

Pedig csak elég lett volna bemutatni a manyup lényegét, a közgazdasági képtelenségét, az igazságtalanságát, a brutális és megállíthatatlan eladósodás következményét, az alapkezelgetők mindennemű tőke és hozamgarancia hiányát, stb.
Az, hogy az átirányított (elsikkasztott) járulékból egy alapba is tettek, ami az esetleges bukta esetén minimális anyagi garanciát biztosított volna, még az sem az alapkezelők SAJÁT kockázatvállalása volt, hiszen még ezt is a járulékokból finanszírozták -amit ugye az állam államadósságból finanszírozott.
Az alapkezelők az égvilágon semmit nem kockáztattak, a fix jutalékuk meg volt.
Valószínűleg arra nem számítottak, hogy Orbán a liberális homokozóból kiszáll, és politizálni kezd. Nem verbálisan, hanem a szó valódi értelmében.

leponex 2022.01.21. 18:31:40

@gtri: "És hitelt kell felvenni, hogy fizetni tudják a nyugdíjakat. :) "
Írtam már, olvasd el ne csak kommentelj ...

Fánkevő Fáncsi 2022.01.21. 18:32:59

@arthurthedent: "Csak szólok, hogy a "vidéki idősebb generáción" gúnyolódni nem más mint "igénytelen érzelmi politizálás". Miért, azt hitted, hogy most megfontolt, logikusan érvelő, értelmiségi, racionális politikát nyomtál amikor levidékezted az ország nyolcvan százalékát? :D"

Ez egy hülyeség Arthúr. Az, hogy a vidékieknek alacsonyabb az iskolai végzettsége az egy egyszerű statisztika, nincs benne érzelem és gúnyolódás. Ha kivánssi vagy rá akkor keress rá "pl. ...iskolai végzettség ... terület eloszlás... vagy hasonló a googlen, nem nagy ügy. Abban van érzelem, hogy ez "gúnyolódásnak" kívánod beállítani te buta. Sértésnek, amiért meg kell haragudni minden vidékinek. Te buta. Egyszerűen a nagyvárosok, különösen Bp. szívja magához az értelmiséget, a jelenséget úgy hívják agyelszívás. Nagyvárosokban diplomáznak az emberek, ott vannak az egyetemek, ott maradnak végzés után, és ott kapnak jól fizető magasan kvalifikált munkát. Nem kívánok és ezzel kapcsolatban diskurálni veled, hiszen itt feje tetejére állítod a világot azonnal, pedig ezek teljesen nyilvánvaló és köztudomású tények, de könnyen utána is lehet nézni annak aki kiváncsi rá. Ugyanolyan buta vagy mint a cikk szerzője. Gimit végeztél és azt hiszed nem látszik meg és azt beszélszhetsz amit akarsz.

gtri 2022.01.21. 18:38:21

@leponex:
Akkor másold ide, hogy miért jó, hogy az állam most hitelből fizeti a nyugdíjakat. :)

gtri 2022.01.21. 18:41:42

@leponex:
Rágalmazol, de egyetlenegy adatot sem tudsz adni. Milyen vezetőket ítéltek el és hány évre az állítólagos sikkasztás miatt?

Várom az adatokat. Ha nincsenek, akkor bizony csak hazudozol.

arthurthedent 2022.01.21. 18:44:13

@Fánkevő Fáncsi: "Az, hogy a vidékieknek alacsonyabb az iskolai végzettsége az egy egyszerű statisztika"

Ilyet a statisztika nem mond. Legfeljebb olyat mondhat, hogy a vidékiek közt alacsonyabb az alacsony végzettségűek aránya.

"Abban van érzelem, hogy ez "gúnyolódásnak" kívánod beállítani te buta."

Lekezelően beszéltél a vidékiekről és az idősebbekről. Nincs ebben semmi, nyugodtan vállald fel. Most meg rajtam gúnyolódsz, ez sem gond, csak tudd, hogy mit csinálsz.

"Gimit végeztél és azt hiszed nem látszik meg és azt beszélszhetsz amit akarsz."

Speciel több diplomám is van. Mondjuk úgy tűnik jobban értem miket írkálsz mint te magad. :D

s 2022.01.21. 18:48:55

@nemecsekerno_007: Dehogynem. Sőt. Itt azok az emberek lófaszért dolgoznának, mert nincsen gazdaság. Kint legalább kapnak pénzt, és eltartják a saját öregeiket. Te mégis miben reménykedsz nyugdíjas napjaidra? Mert két lehetőség van, hogy ne dögölj éhen. Vagy most elteszel annyi pénzt, ami elég vénségedre, vagy az unokáid jövedelmében bízhatsz. Állami nyugdíjat SENKI nem fog kapni, mert az nem lesz.

2022.01.21. 18:49:36

@white999:
orbán mindig is egy populista népvezér volt. amikor liberalizmus kellett a népnek, akkor a fidesz '89 liberális volt. amikor mérsékelt konzervatív nyugodt erő, akkor a fidesz '98 volt. totális médiaellenszélben elbukta a választást. és amikor a népi nacionalistának kellett lenni, akkor az volt. ez a fidesz '10. és most szocialista. 13. havi nyugdíj. közalkalmazotti béremelés. kamatstop. árstop. jóléti rendszerváltás és 100 napos és 100 lépés program van újratöltve. és mázlija van, mert mzp a szdsz matráját nyomja, akik az "európai értelemben vett konzervatívokkal" közös listán valami 2.5%-ot kaptak.

leponex 2022.01.21. 18:49:40

@gtri: Döntsd el: ha deficites a költségvetés, akkor melyik része az, amit már hitelből fizet az állam?
Írtam, hogy a kizárólag nyugdíjjáruléknak nevezett 'adó' már sok éve kevesebb volt, mint a nyugdíjra, a nyugdíjszerű ellátásokra ... ( amit a nyugdíjkasszából fizetett a költségvetés, oda lettek beírva) kellett fordítani, ezért kellett más adókból pótolni.

A manyupba kisikkasztott járulékot abszolút konkrétan állampapírból pótolták.

Az éves manyup-díj feléből kötelező volt állampapírt vásárlolniuk, a többi az alapkezelgetőkre lett bízva.
Abszurd, ugye?
Az állam ingyen pénzt ad az alapkezelőknek, ennek pótlására állampapírt bocsát ki, amit az alapkezelő az államtól ingyen átvett pénzből megveszi ennek a pénznek a fedezetét -de már kamat fejében!
Tényleg nem abszurd?
Adok neked pénzt ingyen, de mivel hiányzik, visszakérem de már kamatra.
EZ volt a manyup.
Örülök hogy segíthettem végre megérteni a lényegét.

leponex 2022.01.21. 18:51:06

@gtri: "Milyen vezetőket ítéltek el és hány évre az állítólagos sikkasztás miatt? "
Törvényes volt. Ez van, ez a jogállam.
Van még kérdésed?

s 2022.01.21. 18:52:07

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: LÓFASZT! Melegítik orbán éjjeliőri helyét. Ha kijön apu, neki is fussa sörre legalább.

arthurthedent 2022.01.21. 18:53:07

@cvsvrs: "orbán mindig is egy populista népvezér volt. amikor liberalizmus kellett a népnek, akkor a fidesz '89 liberális volt."

Tehát most már nem kell liberlizmus a népnek?! Dehát azt hittem, hogy az egész világ liberalizmust akar, könyörög és követeli és a gaz orbán annyira diktátor, hogy nem hajlandó engedni a népakaratnak. Most akkor kiderül, hogy a liberalizmus a kutyának sem kell? Hogy is van ez? :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.21. 18:58:03

@arthurthedent:

A nép liberalizmust akar, de mindenki az M1-et lesi éjjel-nappal, ez pedig agymosta a népet.

s 2022.01.21. 18:59:32

@leponex: "Mi értelme MOST hitelt felvennie egy országnak, azt a hitelt ingyen, garanciavállalás nélkül odaadni külföldi alapkezelőnek, hogy abból majd 40 év múlva részleges nyugdíjat fizessen??
Semmi."

Mi értleme minden nap bedobni egy kétszázast egy malacperselybe, mikor azt el is lehetne sörözni? A választ leginkább negyvan év múlva érdemes megnézni.

gtri 2022.01.21. 19:01:12

@leponex:

"Semmi esélyed elkerülni az öregkori elhalálozást, akkor meg minek menni orvoshoz...

Természetesen szabad ezt gondolnod, mások, akiknek a saját életterén kívül valami mást is jelent egy ország ezt másképp látják.
A politgika ugye alternatívák vesenyéről (is) szól.
Te azt ajánlod, nincs mit tenni a népességcsökkenés ellen, mások úgy gondolják, hogy de, lehet."

------------------------------
Hogy te mennyire nem akarsz találkozni a valósággal!

Itt vannak a hatalmas népesedési eredmények. :)

Élveszületések száma Magyarországon.
2000 - 97 597
2001 - 97 047
2002 - 96 804
2003 - 94 647
2004 - 95 137
2005 - 97 496
2006 - 99 871
2007 - 97 613
2008 - 99 149
2009 - 96 442
2010 - 90 335
2011 - 88 049
2012 - 90 269
2013 - 88 689
2014 - 91 510
2015 - 91 690
2016 - 93 063
2017 - 91 577
2018 - 89 807
2019 - 89 193
2020 - 92 338

Randy Marsch 2022.01.21. 19:01:57

@szobatars: mivel telibedrogozta magát (a drogot meg vásárolta, nem csak úgy ott termett..)

gtri 2022.01.21. 19:03:16

@leponex:

A "fidesz jogállamban" valóban így működött volna. De akkor nem "fidesz jogállam volt" hanem rendes jogállam.

Lesz még Magyar Köztársaság 2022.01.21. 19:06:53

@leponex: "Nem tereltem, pontosan azt mondtam, hogy a manyup felszámolásának kommunikációja csapnivalóan pocsék, rossz volt."

Kommunikáció?? Pocsék, rossz volt??!

Az állam gyakorlatilag megzsarolta saját polgárait, hogy amennyiben maradnak a manyupban, nem részesülnek állami nyugdíjjuttatásban. Ez volt, a kommunikáció és nem az, amit a másik állít. Ez zsarolás bűntette. Ha Orbánéknak ez lenne az egyetlen gazembersége, amit elkövettek (mint ahogy nem) akkor is hosszú börtönbüntetés érdemelnének. De mivel hosszú a bűnlajstrom: életfogytiglant.

-----------

"A manyup félrevezető, hazug érveléssel törvényesített sikkasztás volt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés klasszikus esete."

No comment. Már leírtam korábban. Ha erőltetni akarod, hát erőltesd.

"Annak megszüntetése szintén törvényes volt."

Maradjunk annyiban, az államnak jogában állt megszüntetni, nem volt az Alkotmányba írva, hogy a konstrukció az idők végezetéig fennmarad, de ennek ellenére csak meglehetős cinizmussal lehet így viszonyulni hozzá. Azért hozták létre, mert már a rendszerváltás után tudni lehetett, hogy a csökkenő népesség - a keresők számának csökkenése és az időskorúak arányának növekedése miatt az állam nem fogja tudni fenntartani a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert úgy, hogy az X idő múlva megfelelő nyugdíjat tudjon biztosítani. Kellettek kiegészítő megoldások is. Ezért jött létre a manyup és aztán időben a többi konstrukció. De írhatja neked ezeket az ember, aki szentül meg van győződve arról, hogy a manyup egy lenyúlás, egy intézményesített lopás volt.

---------------

"...hamis, primitív, ostoba, félrevezető érveléssel fűszerezve."

Legalább valamiben egyetértünk. De tegyük hozzá: ez zsarolás is volt egyben, ami a törvény szerint bűncselekmény.

"Meg is szívta emiatt rendesen a kormányzat."

Nem tudom, mire gondolsz. 2014-ben újraválasztották őket.

----------------

"Jó kérdés.
Abban a masszív balliberális médiadiktatúrában valszeg nem sokra vitték volna.
Talán ezért is gondolhatta O. már akkor is: Egyszer kell nyerni, de akkor nagyon!
Kis győzelem, kis változás, nagy győzelem nagy változás."

Na neee, ne, ne, neee. Először is fideszes berkekben nem látták se 1998-2002 között kormányon, sem utána 8 évig ellenzékben, miért lenne káros a manyup rendszer. Első kormányzásuk alatt biztosan nem, mert akkor még az indulás után nem sokkal megszüntették volna. De ellenzékben sem voltak még olyan megvilágosultak, akik mint állítod lapítottak, mint szar a fűben. 2010-ben a választási kampányban kiplakátolták, reklámokban hirdették: MEGVÉDJÜK A NYUGDÍJPÉNZTÁRAKAT! És nem csak az állami nyugdíjalapot.

kepviselofunky.blog.hu/2010/11/25/2010_aprilis_fidesz_megvedjuk_a_nyugdijpenztarakat

Szóval nem voltak okosak. Nem arról van szó, hogy a hömmm...balliberális médiaterror alatt nem lett volna értelme a magánnyugdíj konstrukció visszásságairól, fenntarthatatlanságáról beszélniük. Urambocsá' ami valószínűbb: szavazókat vesztettek volna ezzel. Nem. Semmi kivetnivalót nem találtak a magánnyugdíjban, a kampányban meg akarták védeni a pénztárakat. És immár kormányon valszeg fönn is tartották volna rendszert, amennyiben Brüsszel nem mutat fityiszt a költségvetési hiány elengedését illetően. Mert amikor kiderült, hogy erre nincs lehetőség, a költekezni kívánó kormány mozgástere beszűkült, és akkor kellett hirtelen pénzt előteremteni az egykulcsos adórendszerhez és egyebekhez.

Ez volt a manyup végzete, és nem az eleve hibás volta, meg hogy csalás volt az egész, amit a jóságos kormány felismert és megvédte tőle a zemberek pénzét.

Fánkevő Fáncsi 2022.01.21. 19:09:44

@arthurthedent: "Ilyet a statisztika nem mond...." - már hogyne mondana, most mondtam, hogy rá lehet rákeresni a googlen. Még szép színes térképeket is fogsz találni, különböző színekkel jelölve a diplomások arányát. És az alacsony végzettségűekről is van külön térkép. Mit nem lehet ezen tudni vagy érteni Arthúr? Mit kell ezen kötekedni, meg sértődözgetni?
Az pedig, hogy a Fidesz szavazói (és Gyurcsányé is) többnyire idősek azt meg a közvélemlénykutatások mutatják. A Fidesz szavazói többnyire idősek, vidékiek és alacsony iskolázottságúak. Az ellenzéké pedig a fiatal városi értemiség inkább. Bizony a közvéleménykutatások ezeket az adatokat is felveszik mielőtt kérdéseke tesznek fel neked. Korod, nemed, iskolai végzettség, lakhely...stb.
Budapestet nem fogja a Fidesz vinni azt mindenki tudja már Arthúr :) A vidéket viszont lehet, hogy nagyon.
"Speciel több diplomám is van." - az emberek olyan murisak, azt hiszik, hogy nem derül ki két mondatból az, hogy valakinek milyen iskolai végzettsége van. Nálad egy dolog biztos, hogy nincs dipi, és mégis ugyanolyan jónak hiszed magad mint a dipisek. A szokásos átlagember, a "papír nem számít, az élet az igazi tanítómester". Utálod a felvágós pesti értelmiségi ficsúrokat mint én is.

gtri 2022.01.21. 19:10:36

@leponex:

"Döntsd el: ha deficites a költségvetés, akkor melyik része az, amit már hitelből fizet az állam?"
----------------------------

A manyup expliciten megmutatta az állam adósságát. Ez volt az igazi ok ami miatt megszüntették. Jelenleg impliciten növeli az adósságot. Ez az állami nyugdíj igazi "előnye".

(Az implicit államadósság azt jelenti, hogy az állam ugyan formálisan nem adósodik el a nyugdíjak miatt, de mivel ígéretet tesz a nyugdíjak meghatározott szabályok szerinti fizetésére, így egyfajta kötelezettsége mégis keletkezik, akárcsak az explicit államadósság esetében, vagyis ha hitelt vesz fel.)

leponex 2022.01.21. 19:11:13

@s: "Mi értleme minden nap bedobni egy kétszázast egy malacperselybe, mikor azt el is lehetne sörözni? A választ leginkább negyvan év múlva érdemes megnézni. "
:))
Hitelből a malacperselybe, 40 évre...
Ja ha értleme, az más ...
Az van nekije.

leponex 2022.01.21. 19:23:04

@gtri: Ja.
Ráadásul az állam még a manyup majdani kifizetésének garanciavállalására is vett fel további adósságot implicite!!
SŐT! Az explicit államadósság mellett - mivel azt a manyup finanszírozására már felvette - további implicit államadóssága keletkezett, hiszen ígéretet tett a manyup jövőbeni finanszírozására is...
Azt már felesleges említenem is, hogy a megnövekedett explicit és implicit államadósságnövekedés megnövelte az államadósság-kockázatból eredő cds-felárat, ami további explicit és implicit államadósságnövekedéssl jár..

Épp itt volt az ideje abbahagyni ezt a megállíthatatlan ex/im államadósságcunamit generáló manyupot, lássuk be :)
Meg ezt a polémiát is, köszi és üdv!

gtri 2022.01.21. 19:38:06

@leponex:

Továbbra is adós vagy annak a megválaszolásával, hogy miért jó a hitelből fedezett állami nyugdíj? :)

Amit elmondasz a manyupról az mind igaz a mostani állami rendszerre. :):)

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 19:44:39

Az biztos hogy itt mindenki gazdag, mert mindenki azt mondja hogy az ő pénzét más lopja el. Én beszantanam a gecibe az államot hogy legyen mindenki önellátó. Majd a piacon mindenki megtudja mennyit ér!!!! Főleg az agysebesz balliberálisok....

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 20:22:17

@gtri: kérlek írd már hogy hogyan gondoltad a magannyugdijpenztarra átterést ! Olyan biztos vagy magadban hogy biztosan tudod. Én is egyetértek a magannyugdijjal mint ötlettel. De nagyon sok kérdés megvalaszolatlan. Pl. Mi lesz a nem magannyugdijasokkal? Ha magannyugdijban van a pénzed, akkor a penzeddel kb tozsdeznek. Ha elbasztak szopod a faszt... tudsz ezekre a kérdésekre érdemi választ adni????

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 20:25:14

@gtri: amúgy több értelme van nyugdíjat fizetni hitelből, mint hitelből nyaralni, iPhonet vagy plazma tvt venni....

ulpius66 2022.01.21. 20:30:21

@gtri: "Továbbra is adós vagy annak a megválaszolásával, hogy miért jó a hitelből fedezett állami nyugdíj? :)

Én bírom a vicceket!

Ezzel szemben a tények.

2010 - 2019 között minden évben pluszos volt a NYUGDÍJKASSZA!!!!!!!
(talán egy évben volt hiányos.....)

AZAZ MINDEN ÉVBEN SOKKAL DE SOKKAL TÖBB VOLT A MUNKÁLTATÓK ÉS A MUNKAVÁLLALÓK ÁLTAL BEFIZETETT NYUGDÍJJÁRULÉK, MINT A KIFIZETETT NYUGDÍJ!!!!!!!
A TÖBBLET MENT A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSBE.....

GYURCSÁNYI ÉS A DK TÖBBSZÖR SZÓVÁ IS TETTE EZT, HOGY NE A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSBE MENJEN A NYUGDÍJPÉNZTÁRI TÖBBLET, HANEM OSSZÁK SZÉT A NYUGGEREK KÖZÖTT.....

CSOKKI MÁLNA 2022.01.21. 20:37:43

@gtri: Szted a 2011-es mélypont kinek a sara?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.21. 21:00:15

Basszus, megjöttek a droidok! Jó sokáig tartott gyerekek!

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 21:01:03

@CSOKKI MÁLNA: hát az Orbáne:) és a 2009es? Az is az Orbáne! És a holokauszt?;az is az Orbáne!

white999 2022.01.21. 21:01:57

@cvsvrs: Tehát elvtelen, ahogy mondtam.

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 21:03:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: a kutyáim meghagytak a farhatot, kéred??? Most akciós:))))

white999 2022.01.21. 21:07:50

@alöksz róz: Még szerencse, hogy te itt vagy világítótoronynak. Azért annyira nem csodálkozom, hogy Fukusima után nem volt népszerűsége csúcsán az atomerőművek üzemeltetése. Amúgy tisztább mint a többi csak az a fránya soha le nem bomló hulladék ne lenne amivel nem lehet mit kezdeni de neked gondolom a zöldekkel ellentétben konkrét javaslatod van (a népszerűséghajhász zöldekkel szemben), hogy hova tegyük, mert innen se viszik el a ruszkik.

ulpius66 2022.01.21. 21:09:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Basszus, megjöttek a droidok! Jó sokáig tartott gyerekek!"

Ja!

Egész nap gyógyfürdőben voltam.... áztattam öreg csontjaimat....... egy droidnak ennyi csak jár?

white999 2022.01.21. 21:10:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Alapvető ballib tévhit: Orbánnak nincsenek elvei, csak pénzt akar. Pedig ha így lenne, nem azt csinálná, amit csinál.

Orbánnak pénze van nem elvei. Asszem így akartad írni.

ulpius66 2022.01.21. 21:14:22

@white999: "Tehát elvtelen, ahogy mondtam."

Figyusz!

Az elvtelen az nem olyan akinek nincsenek elvei?

white999 2022.01.21. 21:15:47

@G. Nagy László: "Ez egy olyan formáció lesz, amelyik a modern konzervativizmus talapzatán áll. "

A kereszténység mint 2000 éves vallás ami a modern konzervatizmus alapja. Hát beszarok tényleg modern az amit akkor találtak a ki a világ problémáinak leírására, amikor még még nem tudták, hogy a föld gömbölyű. Mondjuk most is vannak ilyenek, nekik jó lesz.

white999 2022.01.21. 21:18:07

@ulpius66: Zseni vagy tehát most az a csapda hogy aki folyamatosan váltogatja az elveit és van neki ezer ami éppen akkor jó az egy elvhű ember. Vazze megfogtál. Ekkora ökörségre tényleg nem tudok mit mondani.

white999 2022.01.21. 21:20:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hinni a templomban kell. Nekem ez vélemény. Ha nem lesz legyőzve akkor nem lesz legyőzve, pont lexarom. Nektek élet halál, hogy maradjon nem nekem.

ulpius66 2022.01.21. 21:21:06

@white999:

Te aztán totálisan kevered a szezont a faszommal!

Orbánnak IGENIS VANNAK ELVEI!

Fiatal korában kommunista volt, aztán liberális, aztán polgári, aztán nemzeti-konzervatív-keresztény aztán illiberális......MOST CSAK A BALLIBSIK ÁLTAL RÁAGGASZTOTT ELVEKET ÍRTAM..... EZEK UTÁN MOST AZ MEGY, HOGY NINCSENEK ELVEI.......

Tudod!

Csörcsil mán jó régen megmondta: "Aki 20 éves korában nem forradalmár/kommunista/liberális annak nincs szíve,
aki 40 éves korában forradalmár/kommunista/liberális annak nincs esze!

ulpius66 2022.01.21. 21:24:06

@white999: "Hinni a templomban kell. Nekem ez vélemény. Ha nem lesz legyőzve akkor nem lesz legyőzve, pont lexarom. Nektek élet halál, hogy maradjon nem nekem."

NAGYON JÓ SZÖVEG!

TE VAGY KB. A 100. VADBAROM BALLIBSI AKI EZTET NYOMJA!!!!!

HA TOTÁL LESZAROD AKKOR MINEK NYOMOD ITTEN EZTET A HASBAMÁSZÓ BALLIBSI SZÖVEGET?????
(AVAGY MÉGSEM SZAROD LE...... CSAK A POFÁD NAGY??????)

white999 2022.01.21. 21:25:54

@ulpius66: Jó a műsor,szórakozom, ezzel már mehetnél stand up comedybe is.

ulpius66 2022.01.21. 21:26:54

@white999:

Most az fog jönni - hogy megelőzzelek - "nekem mindegy!!! de a többi szegény magyarnak, az országnak nem mindegy"!!!!

Bármibe le merem fogadni, hogy ez a szöveg fog jönni......

white999 2022.01.21. 21:27:30

@ulpius66: Hátha agyvérzést kapsz egyszer, azért.

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 21:28:48

@white999: mi van veled buzi? Szégyenled hogy egy buzi balliberális vagy? Hát hol a coming out? Te nyomorult:))))

ulpius66 2022.01.21. 21:31:16

@white999:

Nekem viszont nem mindegy!!!!!!

AMIT PERSZE ÉN BÁTRAN FEL IS VÁLLALOK!

Nekem 3 gyermekem (+ férjek, feleség) és nyolc unokám van... az ő életük, családjuk rokkanna bele a ballibsi kormányzásba......

Ők felvettek minden létező családtámogatást, szülték a gyermekeket, dolgoztak, jutottak előre......építkeztek, nagycsaládos autóvásárlás, befizetett szja visszatérítés, stb, stb.... na ennek lenne vége!!!!!!

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 21:31:43

@ulpius66: milyen ócska elavult a 10 parancsolat! Ne lopj például:)))) az a köcsög Orbán lop, hát nem értitek:)))

ulpius66 2022.01.21. 21:34:27

@white999:

Csak félve kérdem.......

A te életed mennyiben javulna, ha a ballibsik nyernének?
(mán csak azért merészelem megkérdezni, mert totálisan, szinte az őrületig támogatod ezt ballibsi rablóbandát....)

ulpius66 2022.01.21. 21:38:00

@a nagy hohohorgász: "...az a köcsög Orbán lop, hát nem értitek:)))

Ja!

Most már kezdem érteni!

Tehát az van, hogyha a ballibsik kormányra kerülnek, ők nem fognak lopni..........AKKOR RÁJUK KELL SAVAZNI!!!!

ulpius66 2022.01.21. 21:43:10

@a nagy hohohorgász:

Én csak azt nem értem, hogy Magyarország leggazdagabb emberkéi .... A CSÁNYI, A GATTYÁN, A BIGE, A BOJÁR GÁBOR A GYURCSÁNYI ÉS ÍGY TOVÁBB....... EZEKNEK MINDNEK TÖBB SZÁZ MILLIÁRDJA VAN......EZEK MIND BALLIBSIK!!!!!!!
(vagy legalábbis a ballibsiket támogatják.......)

A MILLIÁRDOSOK KÖZÖTT SZINTE CSAK ELVÉTVE VAN FIDESZES!!!!!!!
(persze a ballibsi média mindig azt a 2-3 emberkét emlegeti a milliárdosok közül, aki fideszes....... vajon miért????)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.21. 21:46:50

Srácok nagyon későn vettétek fel a munkát.
Ezért ma nem jár prémium.

Pesti 2022.01.21. 21:47:05

youtu.be/XAqDOqzqfFU

Halgassátok meg, egy tapasztalt, világot látott nő mesélte el.

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 22:03:27

@ulpius66: hát az azért van mert ők lobbiztak:))) a köcsög fideszesek meg loptak:))) gattyan gyurikarol tudnék mesélni... az úgy volt hogy anyukajatol kért 100 forintot és volt egy jó ötlete és mivel kitartó volt és nem lopott nem hazudott, megaldotta a Jóisten és kinevezte pornopapava:))))

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 22:08:42

@ulpius66: azt azért ne kérdezd hogy a feministák miért nem dorombolnek az ajtaján, se a nav,se a fidesz se a libsi elszámolás.... minden rendben van, senki sem eroszakol meg senkit, minden legális. Még a magyar gyurka sem talált egy ciganylanyt akit gattyan gyurka nem enged tanulni, pedig a ciganylamyok híresek arról hogy ők szüzek az első diplomáig.....

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 22:10:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: figyelj komancs, radrohog a halál, te meg letolt gatyaval szopod a faszt.... sok sikert

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 22:27:51

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: na mi van buzika, semmi nyelvtannacizas? Tudod:))) radrohog... megertetted ékezetes betű nélkül is???? Hahaha

birkamenet 2022.01.21. 22:32:41

@a nagy hohohorgász:

Tényleg a ti elmútt12év kétharmados fidernyák korszakotok alaatt miért zuhant be a népszaporulat? Mert ti kétharmadnyi fidernyák birkák csak rájszolni tudtok a Gattyán oldalakon? Vagy mert tényleg a fidess az ország első számú buzi pártja?

birkamenet 2022.01.21. 22:35:07

@ulpius66: "A te életed mennyiben javulna, ha a ballibsik nyernének?"

A stadionok végre az életben egyszer megtelnének amikor a helyi fidernyák tolvajokat odaviszik nyilvános lámpavas gyakorlatra.
Már megéri bármelyik ellenzékire szavazni!
Na persze nem a fidess kreálta ÁLellenzékiekre.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.21. 22:39:23

@a nagy hohohorgász: egyre gyengébb vagy öccse. Kifulladt a lendület? Pedig most kéne belehúzni!

a nagy hohohorgász 2022.01.21. 23:00:05

@birkamenet: az egymillió kitantorgo és a sok buzi helyett is nekünk kell dugni:))) szerintem igy megsuvegelendo hogy tartjuk a szintet:)

nemecsekerno_007 2022.01.21. 23:21:39

@s: Az ostobaságodnál csak a pofátlanságod nagyobb. Eltartják az öregeiket?!?!?! Akkor el is vehetjük a nyugdíjukat, legalább több jut annak akinek van itthon járulékfizető családtagja. Az EÜ ellátásból is kizárható mert nem fizet TB-t, így több jut arra aki fizet, tiszta nyereség.

G. Nagy László 2022.01.21. 23:50:20

@szobatars:

"Én a helyedben kerülném a tükröket, főleg borotvával a kézben.... "

Tudsz olyan pontot, ahol a kormány beleavatkozik a hétköznapi létezésedbe? Én a droghasználat tilalmán túl nemigen tudok ilyet. Segíts, mit nem látok!

@s:

"Te most viccelsz. Vagy Bogotából írsz, egy luxushotelből. "

Ugyanezt kérdem: hol szól bele a kormány az életedbe?

G. Nagy László 2022.01.22. 00:09:14

@MEDVE1978: Itt azért vannak problémák a liberalizmus értelmezésével.

1. választási rendszerek - léteznek olyan rendszerek, ahol csak listás szavazás van. Létezik olyan, ahol csak egyéni választókörzet. Egyik sem összeférhetetlen a liberalizmussal. Így aztán a hazai, kevert rendszer pláne nem lehet az.

2. "Az emberi jogokat illetően nem hiszem, hogy hosszabb diskurzus kell arról, hogy Orbán kormánya nem kezeli "egyenrangú polgárként" a migránsokat, sőt elrettentően korlátozza a szabad mozgáshoz, biztonsághoz, menekültkérelem benyújtásához stb. fűződő jogokat."

Itt most valamit nagyon benéztél. Szerinted ha egy ország vízumot kér a beutazáshoz, az nem lehet liberális? Ne őrjíts meg! Egy ország állampolgárának lenni olyan klubtagság, amelynek értéke van. Nem lehet mindenki tag, mert akkor elértéktelenedik a tagság. Egy kormányzatnak pontosan az a dolga, hogy védje a polgárait, azok köz- és magántulajdonát. Nem is értelek, a liberalizmus szerinted azt jelenti, hogy a kertedbe bárki bármikor betérhet? Vagy akár a házadba? A magyar állam NEM KORLÁTOZZA A MOZGÁSÁT SENKI EMBERFIÁNAK. Oda mennek, ahová akarnak, nem zár be egyetlen migránst sem. Ez olyan súlyos félreértése a liberalizmusnak, hogy nem is értem, miként lehet ilyeneket megfogalmazni.

3. Az egyházak finanszírozása szerintem is gáz. Épp annyira, mint a színházak, vagy épp az élsport, vagy a közmédia finanszírozása. Ha nagyon szigorúan definiáljuk a liberalizmust, úgy abba nemigen fér bele semmiféle állami támogatás, újraelosztás.

4. Szólásszabadság - elég nyilvánvaló, hogy idehaza elég vegyes a kép, mindkét tábor képviselői megszólalhatnak mindenféle platformon. Itt messze jobban állunk Nyugat-Európa számos országánál.

Nzoltan 2022.01.22. 03:36:41

@gtri: csak azt felejted ki, hogy sokkal kevesebb anyától várod el ugyanazokatt a számokat.

2022.01.22. 09:27:26

@white999:
orbán a pillanatot igyekszik uralni. minden egyes pillanatban. ez egy elég általános vezérelv a politikában. nem az egyetlen. és nem is feltétlen az első. orbánnál ez az első.

orbán mázlija, hogy az összes többi pártelnök elvtelen. a szocik valójában nem baloldaliak, a libek egyáltalán nem szabadelvűek, és konzervatívnak mondott politikai ellenfeleik sem követik a magyar hagyományt. így lényegében nincs identitáspolitikai, ideológia ellenfele. orbán még valamennyire elvhű. a kihívói: gyurcsány, márki zay péter, karigeri, jakab péter elvtelenek.

birkamenet 2022.01.22. 09:45:28

@a nagy hohohorgász: " az egymillió kitantorgo és a sok buzi helyett is nekünk kell dugni:))"

Kitántorgott Orbanisztánból egymillió magyar? Hámmér, há nem vótt jó nekik az illiibberális liberalizmus?? Meg a jogállami egyeduralkodása orbán gazdádnak? He, hogy van akkor ez a Tündérmese alkesz birkuci?

Oszt aki meg maradt mint te, az egész nap az orbán fotón recskázik, ezt hívod te dugásnak?

Az biztos, hogy amikor majd 74 éves korodra orbán megengedi hogy kilépj a gyerkvédett korszakodból és megtudhasd mi a szex, addigra már késő leszel a népszaporulat emeléséhez!

birkamenet 2022.01.22. 09:47:46

@cvsvrs:

hehe, mivel az ellenzéki összefogásban teljes egység van arról, hogy orbánt és a maffiáját fel kell számolni és meg kell velük tölteni a fegyházakat, így az ellenzékiek naqgyon is elvhűek!

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2022.01.22. 09:57:55

@G. Nagy László: "Ettől még - az ismertek, jelentősek közül - messze a legliberálisabb párt."

Na innen már feladom, megyek máshová, talán vissza se nézek többet :)

A liberalizmus minimuma: nem korlátozhatod jogaiddal mások jogait.
Na ezt próbáld visszafejteni, mert a fidesz egy feudálfasiszta csökevény, amelyik minden megjelenésében egyeduralkodó akar lenni, csak a saját érdekei érdeklik és mindenki más jogait semmibe nézi.

Egyes! Leülhetsz! Alkalmatlan vagy.

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2022.01.22. 10:03:20

@bölcsbagoly: "Mellesleg az álamadóságunk jórésze forintalapú s a lakosságnak tartozó!"

Amit elinflálva jól ki lehet rabolni az állampolgárokat, elértéktelenítve megtakarításaikat és vagyonukat hogy az adósságot is felszámolják.... inflációval..

Milyen szép, nemzeti és hazafias elvek.

Boldeone2 2022.01.22. 10:09:31

@cvsvrs: Nem uralkodni , hanem szolgálni kellene az országot. A "vezèrdemokrácia" , az " illiberális demokrácia " eufemizmusok, valójában szèpítik , egyben elismerik hogy nincs, nem működik nyugati típusú , plurális demokrácia. Mondjuk úgy " politológiailag " hogy flawed democracy " azaz : sèrült, beteg, hiányos a magyar politikai rendszer. A pártok egyenlő versenye , a váltógazdálkodása nem működik
Az ellenzèki pártok több okból gyengèk , de mèg " gúzsba kötve " is kellene nekik táncolni , a rezsim által teremtett feltètelrendszerben
Ez a politikai rendszer egy fajsúlyos párt kvázi kizárólagos hatalmát , uralmát szolgálja , amely a Fidesz, így visszatèrt az ország egyfajta premodern lètállapotbba: az EU- n belül szinte csak nálunk van ilyen anakronisztikus társadalmi rend , ami egy kultúrbukás is egyben . Nem a múlt rossz viszonyait , a fèlfeudális rendet, az uram- bátyám viszonyokat , az ósdi hierarchiákat kellene restaurálni , hanem elindulni az autonómiákon alapuló , önszervező - vagyis nem kell vezèrelv\ideológiai gleichschaltung - plurális demokráciák irányába
Most úgy nèz , egyhatalmi , irracionális , anakronisztikus rezsimbe " jutott " Magyarország . Egy ember, a felkent , tekintèlyelvű vezető a főnök: Orbán , aki egyenlő minden hatalommal. Hosszú szenvedès után, a pluralizmus , a normalitás ma kimúlni látszik , talán a fiatalok akik már rèszben nyugaton tanulnak, dolgoznak- szocializálódnak - menthetnèk meg, de ők majd kèsőbb kerülnek többsège...Addig meg èljük a "szokásos magyar rend " abszurditásait, irracionalitásait ..
Mi ennek az oka ? A fèlázsiai öröksèg , a kuruc szellem , a " szapolyai Magyarország ? Nehéz a válasz ...
Ott vannak riválisaink a románok. Elvileg egy elmaradottabb alaptársadalom ,mindig is az azok voltak , stabil kormányuk alig volt , mègis , meg kell nèzni hová jutottak ..A románok szinte az összes nemzetközi fórumon aláznak minket, hogy " Miért akarjuk mi vissza Erdèlyt " , amikor már az erdèlyi nagyvárosokban jobb az èltszínvonal , mint Magyarországon "

Eltelt 30 èv , ideje lenne számot vetni Magyarországon , de ezt senki nem meri megtenni ...A populizmus a saját hülyesègeiben tartja a nèpet, sőt megerősítik az általánosan elterjedt tèveszmèket.

bölcsbagoly 2022.01.22. 10:12:38

@eMeL: ha neked jobb ha külföldnek tartozol. Az persze hazafias és nemzeti!

2022.01.22. 10:13:21

@birkamenet:
ez egy ellenkultúra. valaminek a tagadása. és nem elv.
elv az, hogy van valami elől, minden mást megelőz. és az nem tagadás.

bölcsbagoly 2022.01.22. 10:13:39

@Boldeone2: szófosás, ellenzéki módra. Sok duma, semmi lényeg benne. Nyafogás.

bölcsbagoly 2022.01.22. 10:16:15

@birkamenet: az egymillió mikor tántorgott ki? Mert 2010 után a töredéke! Hazudni este, reggel, meg közte, ezt tudtok ti! A közben hazajöttekről tudsz-e, birka agyú?

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2022.01.22. 10:19:26

@Lesz még Magyar Köztársaság: "Ez volt a manyup végzete..."

Örülök hogy még vannak értelmes emberek is ebben az országban... csak mert elég gyenge a felhozatal úgy egyébként.

Szóval egyetértek.

nemecsekerno_007 2022.01.22. 10:30:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Szakadj már le Ráhelről, meg főleg rólam.
Elöbb-utóbb meg kell szüntetni azt az ,,anomáliát,, amit a külföldön dolgozók okoznak. Érted már Kicsi-Lölö?!?

G. Nagy László 2022.01.22. 10:30:43

@Plotzinger Richard:

Megnézte. Érdekes, erre a riportra nem is emlékeztem. Úgy tűnik, ebben (is) változott az álláspontja. De milyen jól nézett ki még akkortájt...

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2022.01.22. 10:34:11

Távozok... vannak okosok is a kommentelők között, de jellemzően a fidesz féle agyhalott társaság a leghangosabb.

G. Nagy László 2022.01.22. 10:35:49

@eMeL:

"Na innen már feladom, megyek máshová, talán vissza se nézek többet :)"

Sajnálni fogom, de nem tudok mindenkinek a kedvére tenni.

"A liberalizmus minimuma: nem korlátozhatod jogaiddal mások jogait."

Ez nem csupán a minimuma, de a maximuma is egyben. Hol látsz olyan elvi, ideológiai korlátot, amely kifejezetten a Fidesz-kormányt jellemzi? (A droghasználat tilalmán túl nem tudok ilyenről.)

"Egyes! Leülhetsz! Alkalmatlan vagy. "

Ezeken a lerágott jópofaságokon igyekezzünk azért túllendülni :)

2022.01.22. 10:35:50

@Boldeone2:
a fidesz nem nyugati típusú plurális pártrendszerben gondolkodik, hanem kvázi egypártrendszerben. orbán (valószínűleg) úgy fog megbukni, ahogyan horthy, vagy kádár. a politikai rendszer megváltozik.

az orbánizmus alapja az, hogy van egy egységállam és abban egy uralkodó állampárt, tömegpárt, erős néppárt. és egyébként szabad választások vannak. nem nagyon van mondjuk olyan iskolaigazgató, amelyik nyíltan kiáll azzal, hogy ez a rendszer úgy rossz, ahogy van. mert a tankerületi központ lojális vezetője másnapra leváltja. és a helyébe lép egy olyan új igazgató, aki azt mondja, hogy magyarország előre megy, nem hátra. és ugyanez vonatkozik az összes köztisztviselőre. ez egy autokratikus államberendezkedés, autoriter politika.

de nem jelenti azt, hogy ebben a rendszerben ne lehetne alternatívát felmutatni. a többség azonban nem fogadja el, hogy legyen nyugati típusú többpártrendszer, a társadalom ideologikus megosztása, amiben nem lehet nemzeti egységet hirdetni.

Plotzinger Richard 2022.01.22. 10:38:12

Másik, áder és az országon kívül szavazók
vm.tiktok.com/ZMLRFgnGL/

MEDVE1978 2022.01.22. 10:41:00

@G. Nagy László:
Nyilvánvalóan az ideológiák, politikai fogalmak egyre tágabbak és egyre inkább értelmüket vesztik. Nem csak a liberális, a demokrata vagy a jobb és baloldali is. Emiatt hasznosabb, ha az ember megpróbálja a definíciójukat nézni és azt megnézni, hogy az adott "vállfaj" megfelel-e az eredeti definícióknak.
1. Tendenciákról beszélünk. Ha a definíciónak hisz valaki, akkor a konszenzuális hatalomgyakorlás a liberalizmus egyik alapelve. A konszenzus egyetértés egy adott csoport tagjai között. Lehet valami kevésbé és jobban konszenzuális, szerintem ez egyértelmű. Ilyen alapon a brit rendszer, ahol csak egyedi választókerületek vannak, az kevésbé konszenzuális, mivel a választókerületben relatív többségben levő jelölt és pártja jut képviselethez, ebben az értelemben kevésbé liberális. Az Orbán kormány szinte mindenhol háttérbe szorította a konszenzuális döntéshozatalt, egyszerű többségi döntéshozatallal helyettesítve. Emiatt az Orbán kormány kevésbé liberális irányba ment el.
2. Megint keveredik a gyakorlat az elmélettel. (Itt nem arról van szó, hogy én mivel értek egyet, hanem a liberalizmus elvi meghatározásáról és arról, hogy mi liberálisabb vagy kevésbé liberális: ebben az esetben az Orbán kormányra vonatkoztatva). A liberalizmusban fontos szerepet kapnak az egyéni szabadságjogok. Ennyi, nincs geográfiai meghatározás, hogy a bantu néger szabadságjogai kevésbé számítanak. Jelenleg ugye ott van mondjuk Dánia, ahol rekordgyorsasággal, de szigorúan bírálják el a menenkültkérelmeket, viszont nem csinálnak pushbackeket, illetve nem csinálnak a határon kifelé nyitott tranzitzónát. A liberális, a bantu néger egyéni jogait tisztelő megoldás az lenne, hogy ha szépen a határon fogadnák, kapna egy tolmácsot és benyújthatná a menekültkérelmét, utána pedig - mivel nem tudják, hogy tényleg jogosult-e és ezért nem szabad "büntetni" - be kellene engedni és nem korlátozni a szabad mozgásában. Valamint elbírálni gyorsan a kérelmét. Ez természetesen lehetetlen itt válik el az idea és a valóság. Orbánék azonban ezen a spektrumon sem liberálisan, a bantu néger egyéni szabadságjogait tisztelve járnak el, mert de facto nem kapja meg a lehetőséget, hogy benyújtsa a kérelmét (erről több uniós bírósági ítélet is van). Ez nem egy liberális eljárás, tehát ebből a szempontból sem a liberalizmus felé mozdulnak el,.
3. Egyházak támogatása. Ez megint más szerintem, ez a szekularitás szempontjából jött elő, nem pedig az állam szerepvállalása a finanszírozásban szinten. Nyilvánvaló, hogy a kormány előnyben részesíti az egyházi oktatást a világival szemben, így kevésbé szekuláris az állam.
4. Szólásszabadság: ez így akár Oroszországra is igaz. Biztos ott is van egy-két ellenzéki weboldal, rádió stb. és ott sem mindenhol rúgnak ki vagy hurcolnak meg, ha kritizálod Putyint.

gigabursch 2022.01.22. 10:41:48

Az MDF szétszakadása, Csurka önálló útra lépése Csengey Dénes halálának figyelembe vétele nélkül félrevezető.

Ha Jobbik van, akkor az LMP hol marad?
Egy halom politikai kalandor (Vágó, Karácsony, Szél, stb) mind odakeveredett, a fele fizetett ügynök volt, a másik fele meg ostoba kalandor. Van aki mindkettő.
Az amit Schiffer vagy SRB vitt - azt mind lehúzták a klotyón.

S a MIÉP? Végig elvhű volt, csak sajnos Csurka nem kellett volna közéjük...

És igen, a DK ténylweg következetes.
A _HAZAÁRULÁSBAN_

Akinek ez kell, szavazzon a Dementorra!

Vén motoros 2022.01.22. 10:47:43

@gtri: Ez a táblázat igy tudatos csúsztatás, hogy ne mondjam, hazugság. Az adatokat csak úgy lehet értelmezni, ha minden sor mellé odateszed a SZÜLŐKÉPES KORÚ NŐK SZÁMÁT IS! A Ratkó generáció, a "Ratkó gyerekek" közé tartozó nők kiöregedésével rendkívül lecsökkent a szülőképes korú nők száma. Jóval kevesebb nő akkor is kevesebb gyereket szül, ha amúgy több nő vállal egy vagy több gyereket, mint a Ratkó-gyerekek hulláma alatt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.22. 10:52:35

@nemecsekerno_007: amíg te magyarázod a bülyeséged addig én is. Ha azok akiknek milliárdokat raknak a seggük alá elmennek, mit csináljanak azok akik nem kapnak semmit?Mielőtt azzal jössz, hogy a sültgalambot várják, láthatodhogy nem azt teszik.

2022.01.22. 10:54:07

@Boldeone2:
vannak a zöldek. kik a zöldek? nagyvárosi környezetvédők. oké. milyen városi intézményt akarnak vezetni a zöldek? a kommunális vállalatot, a városi kertészetet.

debrecenben a kertészeti vállalatról szóló rövid tudósítás. helyi híradó részet a napokban. alig több, mint másfél perc. meg lehet nézni. hegesztik a padokat és az önkormányzati tüzifa programban fát osztanak a hidegben.
video2.dehir.hu/0120_DEKERT_teli_munkak_mix.mp4
és erre lehet mondani, hogy mégis hogy a francban van az, hogy a 21. században európa kellős közepén csóró emberek keményen dolgoznak azért, hogy ne faggyanak meg. rozzant talicskáikat tolva rakják halomba a tüzifát.

mi lenne az alternatíva? az, hogy építsünk egy modern, vagy ennél modernebb fatelepet, faraktárt, falógert. és még akár a fidesz is, a dekert jelenlegi munkavezetője is maradhat a helyén. számoljuk ki, hogy ez a valamivel modernebb kertészet mibe kerülne. milyen előnyökkel járna, stb. ehhez mi az ideológia? a matek.

helyette az van, hogy jaj, szegény kis munkások, jaj de rossz nekik, hát megfagynak szerencsétlenek, jaj, jaj, jaj. ezt majd megoldja a piac. és az majd oszt tüzifát? a praktiker osztja az ingyen tüzifát reklámozva a legújabb automata fűrészgépeit? nem. elvben akár még oszthatna is, de nem. olyan zöld politikus kell, aki képes lenne vezetni a kommunális vállalatot, ahhoz kapcsolódó műhelyeket, hulladékudvart, fatelepet. vannak ilyenek az ellenzékben? a jobbikban talán. orbán mázlija, hogy az lmp zöld és a momentum. abban nincsenek. még schiffer andrás szót tudna érteni ezekkel a szerencsétlenekkel. elfogadnák vezetőjüknek. orbán mázlija, hogy az alkalmas vezetői félrálltak. és schiffert sem orbán állította félre, hanem az ellenzéki pártok, ellenzéki újságírók. mert schiffer nem állt be a bégetők közé.

bölcsbagoly 2022.01.22. 10:57:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Hogy is érthetném egy ballibsi gondolkozását? Bár van közöm az idegélettanhoz, de nem vagyok pszichiáter!

Boldeone2 2022.01.22. 11:01:41

@cvsvrs: ez egy autokratikus államberendezkedés, autoriter politika."

- Egyre többen ismerik el azt, hogy nem egy " normál " nyugati típusú, azaz : plurális demokrácia a magyar, hanem egy beteg - hiányos " demokrácia " , mert persze választások vannak, azt mèg Putyin , meg Erdogán is megrendezi, csak nem mindegy ,milyen feltètelkkel futják a politikai verseny az adott szereplők, egyáltalán beszèlhetünk- e versenyről , ahol egy uralkodó állampart van , ahol az állam= Orbán Viktorral...

Èn azt mondom, egy abszurd tragikomèdia , ami ebben az országban megy, ezt a blogszfèra állapota is nagyon jól mutatja : a fő tèma szinte csak az, hogy Orbán maradjon vagy menjen ...
Van egy vallási fanatikus réteg , akiknek megfelel a Fidesz - vallás , mert ők nem egy normál politikai közössèg, hanem egy hitközössèg

Azt is meg kell èrteni, mèg ezt a premodern magyar politikai közeget sem lehet " egysègállamba " kènyszeríteni
Olyan módon, ahogy Orbán szeretnè látni soha nem voltunk \ leszünk egysègesek
Az embereknek eleve más a megèlt, vagy megörökölt törtènelmi tapasztalata , mások az evidenciák
Vannak akik a " szocializmusban hisznek " abban szocializálódtak; vannak akik a nagyvárosi , értelmiségi liberális közegben ( filoszemita èrtelmisèg ) ; olyanok is vannak a háború előtti világot szeretnèk restaurálni , a tekintèlyelvű konzervatív rezsimet ; meg vannak zöldek; de " belga " is sok van ..

A társadalom sokszínű , a pluralizmus lènyege, hogy a különböző ideológiai áramlatok , elvek egymással egyenlőek
A modern demokracia nem kiszorítós játék , mint ami nálunk megy , de nem is a " többsèg uralma "
hanem a társadalomban együtt , egyszerre jelenlèvő többfèle èrdek minèl hatèkonyabb kèpviselete

bölcsbagoly 2022.01.22. 11:03:28

@MEDVE1978: 2. Te ennyire hülye vagy migráns ügyben? S mit csinálsz azzal, amelyiknek nem lehet elfogadni a kérelmét, de kiutasitani/elküldeni sem tudod ? Tartsd el a saját lakosaid rovására? Hány ezret/tiz vagy százezret? Sehol sem ment ez Nyugaton sem!

bölcsbagoly 2022.01.22. 11:06:50

@Boldeone2: Hogy a francba lehetne egyenlő egy a dekadenciát, az öntörvényűséget, a genderizmust, stb. hirdető ideológia pl. a nemzeti konzervatizmussal? Észnél vagy, vagy nincs is ilyened? Ki tanított ilyen marhaságokra, vagy önként hülyültél el?

ulpius66 2022.01.22. 11:12:01

Egyebekben meg....

Nem a pártok váltottak ideológiát, hanem az "ideológia" változott meg oly mértékben, hogy az az adott párt számára elfogadhatatlanná vált.......

Pl. LIBERALIZMUS......hol van a mai liberális felfogás a 30 avagy 100 esetleg 200 évvel ezelőtti liberalizmushoz képest......

Az USÁ-ban a liberálisok 30-50 éve még a totál néger elnyomás pártján voltak!!!!!!!

A FEHÉREK ÉS A FEKETÉK NEM UTAZHATTAK EGY VILLAMOSON.... A PENTAGONBAN KÜLÖN VÉCÉ VOLT A NÉGEREKNEK ÉS A FEHÉREKNEK!!!!!!!!

MA UGYANEZEK A LIBERÁLISOK A NIGGEREK SEGGNYALÁSÁBAN VETÉLKEDNÉK..........
(......meg azon, hogy legyen budi a Pentagonban a "transzneműeknek" is.......)

DE UGYANEZ IGAZ A NYUGAT-EURÓPAI LIBERÁLISOKRA IS.......

AZ 1960-70-ES ÉVEKBEN EZEK A VADLIBERÁLISOK HALOMRA ÖLTÉK A GYARMATAIKON LÉVŐ "BARBÁROKAT" HOGY MEGTARTHASSÁK A GYARMATAIKAT, AMIBŐL KIBASZOTT JÓL MEG LEHETETT ÉLNI......

Boldeone2 2022.01.22. 11:13:29

@bölcsbagoly: dekadenciát, az öntörvényűséget, a genderizmust, stb. hirdető ideológia"

- Ezt te hirdeted leginkább , meg a hisztèriakeltő szèljobb populista partok
Az európai demokrácia az plurális , főleg a liberalizmus alapjain nyugvó rendszer
A különböző eszmei\politikai áramlatok között egyenlősèg van , azaz : nincs vezèrelv
Eleve nem működhet plurális rendszer , ahol egy ideológia kiemelt szerepbe kerül

2022.01.22. 11:14:01

@Boldeone2:
a populizmus alapja az, hogy ezt a sokféleséget több különálló platformmal képviselik. és ezt egyetlen pártba szervezik. úgy, hogy ezzel nemzeti egységet teremtenek.

ulpius66 2022.01.22. 11:16:17

@bölcsbagoly:

Ugyan hagyd!

A Boldeone 2 menthetetlen.... ő mán hülyén fog meghalni........

ulpius66 2022.01.22. 11:18:38

@bölcsbagoly:

Boldeone 2 a "hivatásának" érzi, hogy terjesztenie kell a "gender-kultúrát" hisz ő maga is buzi.......

... ugyanúgy hivatásának érzi, hogy meggyőzzön minket arról, hogy ő milyen jól tud dönteni, míg mink hülyék vagyunk, mert nem hallgatunk rája......

CSOKKI MÁLNA 2022.01.22. 11:21:57

@MEDVE1978:

"4. Szólásszabadság: ez így akár Oroszországra is igaz. Biztos ott is van egy-két ellenzéki weboldal, rádió stb. és ott sem mindenhol rúgnak ki vagy hurcolnak meg, ha kritizálod Putyint. "

Hát ez marha jó. A valóságérzékelésed kb. a nullához közelít. Egy-két... Hihihihiháháhhháááá..Az ország legnagyobb nézettségű híradója kormánykritikus. Telex, 444, 24.hu, azonnali.hu, Hvg.hu. Öt darab, millió körüli napi látogatottsággal bíró, keményen kormánykritikus hírportál. Hetilapok garmadája.
Nem is értem, hogy jut eszébe egyáltalán valakinek a hazai helyzetet az oroszhoz hasonlítani, aki itt él, és nem a Holdról jött..Nevetséges.

bölcsbagoly 2022.01.22. 11:31:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: számomra a ballibsi jelenség az elmebaj egyféle formája, ugyanis mind a kommunizmus, mind a mostani liberalizmus, anarchizmus, egy-egy a normálistól eltérő jellegen alapszik: az irigységen, az önzésen, az öntörvényűségen! Ez meghatározza a személyiségüket, lelkialkatukat, gondolkodásmódjukat. S nem pozitív formában!

G. Nagy László 2022.01.22. 11:31:31

@MEDVE1978:

"A liberális, a bantu néger egyéni jogait tisztelő megoldás az lenne, hogy ha szépen a határon fogadnák, kapna egy tolmácsot és benyújthatná a menekültkérelmét, utána pedig - mivel nem tudják, hogy tényleg jogosult-e és ezért nem szabad "büntetni" - be kellene engedni és nem korlátozni a szabad mozgásában. Valamint elbírálni gyorsan a kérelmét. Ez természetesen lehetetlen itt válik el az idea és a valóság. Orbánék azonban ezen a spektrumon sem liberálisan, a bantu néger egyéni szabadságjogait tisztelve járnak el, mert de facto nem kapja meg a lehetőséget, hogy benyújtsa a kérelmét (erről több uniós bírósági ítélet is van). Ez nem egy liberális eljárás, tehát ebből a szempontból sem a liberalizmus felé mozdulnak el"

Szó sincs ilyesmiről. A bantu bármelyik magyar konzulátuson benyújthatja a kérelmét. Egyáltalán nem kell beengedni. ne egyéni preferenciáink miatt, hanem a liberalizmus tiszteletben tartása miatt. Tolmácsot sem kell biztosítani, ez az ő dolga.

Tényleg azt látom, hogy a liberalizmust - a korszellemnek megfelelően - megpróbálod valami baloldali, altruista ideaként tálalni. Szó nincs erről. a klasszikus liberalizmus a legönzőbb szemlélet a világon. EGYETLEN szempontja van: az egyén szabadságának és magántulajdonának védelme. A liberális államnak is EGYETLEN szempontja van: az ÁLLAMPOLGÁRAI szabadságának, biztonságának, tulajdonának ÖNZŐ védelme. Kurvára nem a bantu szempontjai számítanak. Nyilvánvalóan tilos őt bántani, vagy korlátozni bármiben. Oda megy, ahová akar. De értsd már meg: az nem egy liberális alapjog, hogy bemehetsz bárhová, hogy ehetsz bármelyik közösségi tálból!

ulpius66 2022.01.22. 11:32:05

@CSOKKI MÁLNA:

@MEDVE1978 KOMOLYAN VETTE A BLOG NEVÉT!

AZT HITTE, IDE CSAK A TÉVESZMÉIT ÍRHATJA LE......

bölcsbagoly 2022.01.22. 11:35:49

@Boldeone2: de ki állítja, hogy a rendszer eleve plurális kell legyen? Miért kellene abaerált, dkadns eszmék is érvényesüljenek bárhol s bármikor? Miért elfogadható számodra a BLM? az Antifa, a cancel culture, a woke? Ugyanaz mintha azt állítanád, hogy minden társadalamban kötelező lenne a tolvajok, rablók, gyílkosok, szélhámosok jelenléte! Sajnos mindig vannak, de nem jobb ha nem lennének, vagy minél kevesebben?

Boldeone2 2022.01.22. 11:46:30

@CSOKKI MÁLNA: A Telex , 444 meg társai egy rèteget szolgálnak ki legfőkèpp: a viszonylag tanultabb, városias , fiatalabb korosztályok az

A közmèdiában kellene változás, ami azért ma is " etalon " hírforrás nagyon szèles társadalmi közegben . Azt mondhatjuk , hogy a közmèdia nettó kormánypropagandát ad
Legyen persze az aktuális kormánnyal korrekt , tárgyszerű a közmèdia, de ezen a cèlon nálunk jóval túllőttek : explicit, cèltott lejárató propagandát folytatnak, politikai utasításra , ami tűrhetetlen egy jogállamban!!

Van egy javaslatom , ha Orbán valóban konszolidálni akarja rendszerèt , akkor :

1. Engedjen ellenzèki tagokat a mèdiatanácsba , az "ellenzèk" is fizeti a közmèdia költsègvetèsèt , sőt, csak ők igazán !
Budapest" a nagy szja befizető, nem a rurális Magyarország ...

2. Legyen szabott műsorideje az ellenzèknek , mondjuk a kormánypárti kèpviselők ha kapnak 70% műsoridőt , akkor kapjon az ellenzèk 30%- ot, így mèg így is brutálisan kormánypárti előny lenne

3. Tegyèk világossá törvènyileg , a mèdiák valós tulajdonviszonyait!

Miből telik 500 milliós trollfarmra , Deák Danièknak? Hagyjuk már ezt a " magánadomány " dumát ! Ennyi pènze senkinek nincs hülyesègre! A közpènzek vannak becsatornázva oda!
Ki finanszírozza a Pesti Tv fèlmilliardos vesztesègèt ???

Ezekre a kerdèsekre kellene válaszolni , meg tudnèk meg sok mást is írni

Az nem érv , hogy lètezik az "ellenzèki mèdia " Persze hogy lètezik , az Index is a fideszközeli körök tulajdona, sok mèdia pedig be van csicskítva..

nemecsekerno_007 2022.01.22. 11:49:39

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Mészáros Lölö vagy sok Kicsi-Lölö, tök mindegy, mindkettő lop a közösből. Persze bármit meg lehet magyarázni de attól még mindkettő lopás, ha a natúr matekot nézzük. Morálisan közelíteni ehhez kontraproduktív, ezért kell a szimpla matek felől. Vagy marad a lelkizés - és a lopás - amit te is művelsz. Így éldegélünk 12 éve a Fidesz 2/3-ban.

Boldeone2 2022.01.22. 11:54:06

@bölcsbagoly: de ki állítja, hogy a rendszer eleve plurális kell legyen"

- Mindenki aki normális országot szeretne . A világ legèlhetőbb, legfejlettebb országai mind mind plurális demokratikus országok, A nyugat- európai demokráciák , + pár angolszász állam jelentik az etalont, a zsinórmèrtèket a világnak
Az illeber " demokráciák " = szegènysèg, szabadságjogok hiánya ,vagy eltiprása= rossz èlet

Az átlag orosz vagy török fiatal azon agyal , hogy lèphetne le azokból az abszurd , anakroniszitikus rendszerekből ...

2022.01.22. 11:56:22

@nemecsekerno_007:
és amikor bajnai vezette az indexet, övék voltak az ingatlanok, a libatelep és a többi. akkor nem tűnt fel, hogy ezek lopnak ti meg dolgoztok? az volt, hogy egy "világhírű" közgazdász.

alöksz róz 2022.01.22. 12:01:34

@Boldeone2: "A Telex , 444 meg társai egy rèteget szolgálnak ki legfőkèpp: a viszonylag tanultabb, városias , fiatalabb korosztályok" - akik még gondolkodás nélkül elhiszik.
így a kerek.

bölcsbagoly 2022.01.22. 12:01:48

@Boldeone2: ja, amelyek ma is a volt gyarmataikból élnek! Neked lehe,t hogy ez jelenti a zsinórméréket, de nekem távolról sem! Az átlag fiatal mindenhol még infantilis, a bölcsessége csak harminc fele jön meg (ha megjön, s nem marad továbbra is infantilis, mint pl. te is!).

CSOKKI MÁLNA 2022.01.22. 12:03:52

@Boldeone2: A közmédia-mint mindenhol a világon szinte-alacsony nézettségű. Sokkal többen nézik meg az RTL klub híradóját, háttérműsorait (Házon kívül). És ez egy nagyon széles réteg. A szegényebb, iskolázatlanabb csoportok szinte csak ezt a csatornát nézik. És ebben az országban kb. százezer készülék akkor is ezen a csatornán marad, ha elsötétítésre ítélik órákra.
Vicces egyébként, hogy egyesek ugyanazzal a szájukkal mondják, hogy a szar közmédiát senki se nézi, meg azt, hogy a közmédia agymosása dönti el a választásokat.:))

"A Telex , 444 meg társai egy rèteget szolgálnak ki legfőkèpp: a viszonylag tanultabb, városias , fiatalabb korosztályok"

Miért és az Origo kit "szolgál ki"? (Azon túl , hogy persze a Zorbányt:) Akkor a logikád szerint a kormányerők meg a fiatalokat nem érik el ily módon?
A helyzet továbbra is az, hogy ebben a szegmensben 5:1 arányú az ellenzék fölénye.

alöksz róz 2022.01.22. 12:04:51

@ulpius66: "hivatásának érzi, hogy meggyőzzön minket arról, hogy ő milyen jól tud dönteni, míg mink hülyék vagyunk, mert nem hallgatunk rája......" - ez a ballib 'értelmiségi' legeslegfőbb jellemvonása.

nemecsekerno_007 2022.01.22. 12:07:17

@cvsvrs: Dehogy nem. Azok loptak csak igazán és mellette a gazdaság is szarul működött, magas adókkal.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.22. 12:25:46

@CSOKKI MÁLNA: csak simán hazudsz.
De elég szomorú, hogy évi többszáz milliárdunkból csak ennyira fussa az elvtársaidnak.

leponex 2022.01.22. 12:32:58

@Lesz még Magyar Köztársaság: "Ez zsarolás bűntette."
Nem, ez volt a ... kommunikáció. A pocsék, ...

""Meg is szívta emiatt rendesen a kormányzat.""
Meg biza.
Azóta is lehet tolni a nyilvánosságban, hogy 'ellopta a manyup vagyonát', meg a kommentedhez hasonló szamárságokat.

Idéztem az EU nyugdíjszakértőjét is 2014-ből, de a hozzád hasonló kommerekhez se a józan ész, se a valóság, se a racionális érvek nem juthatnak el, védőfalat húztok eléjük, de ez legyen a ti bajotok.

A felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer természetesen kibővíthető, sőt kívánatos egy valódi magánnyugdíj alappal - de ezt már részben az évtizedek óta működő valódi önkéntes nyugdíjpénztárak teszik is.

DE azok nem az állami nyugdíjalapból, és nem államadósságból gyarapodnak.
Valódi magánszemélyek valódi megtakarításai - kiegészítve a munkáltató esetleges saját befizetéseivel, megtámogatva az állam részéről adeókedvezményen keresztül.
Ahogy egy normálisan működő, valóban liberális valódi demokráciában szokás:
költségek, kockázatok, nyereség megosztásával.

Az politikai döntés kérdése, hogy az állami nyugdíjrendszert teljesen megszüntetni, és helyette csak magánnyugdíjalapból finanszírozni a nyugdíjakat.
Szufficites költségvetésnél még akár el is lehetne ezt az alapot feltölteni, politikai döntés kérdése, hogy a költségvetési többletből ezt megtegyék.

DE államadósságból ez közgazdasági nonszensz. Pont.

A tisztán magánnyugdíj persze számos kérdést felvet, hogy csak egyet: ha elfogy a számláról a pénz, mondja-e azt a magánnyugdíjalap, hogy nem baj, belefér, fizetjük halálodig a nyugdíjadat.
Vagy azt mondja: elfogyott, menj az államhoz, kérj tőle segélyt.
Folytassam ??

" valszeg fönn is tartották volna rendszert, amennyiben Brüsszel nem mutat fityiszt a költségvetési hiány elengedését illetően"

Ez is egy lehetséges vélemény, (számos hibás döntése volt a mostani kormánynak, de ezt nem követte el szerencsére) de ettől még ez a manyup lényegén semmit sem változtat.

"Ez volt a manyup végzete, és nem az eleve hibás volta,"
Az EU szakértőjétől, csak neked megint:

EU: Hibás volt a magánpénztári rendszer
Index
2014. február 21., péntek 15:23
"Nem riasztó a magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűntetése Fritz von Nordheim szerint. Az Európai Bizottság foglalkoztatási főigazgatóságának nyugdíjszakértője az MTI szerint úgy vélte, a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modellje alapvetően hibás volt.

Szerinte a bizottság támogatja, hogy az állami nyugdíjat magánmegtakarítások egészítsék ki, ám a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer sem kiegészítő jellegű nem volt, sem megtakarításnak nem lehetett tekinteni.

"Az történt, hogy az állami nyugdíjakat fedező bevételből egy részt kikanyarítottak, és magánszámlákon helyeztek el, de arra nem volt törekvés, hogy a befizetéseket valóban privatizálják, vagy a kieső állami bevételt pótolják" - magyarázta von Nordheim. Azt mondta, a sikeres magán-nyugdíjpénztári rendszerek valóban magánmegtakarításokat kezelnek, amelyeket az adott ország közvetett támogatással ösztönöz, például a befizetés csökkentheti az adóalapot."

Szerintem erről felesleges lenne tovább polemizálni...

ulpius66 2022.01.22. 12:42:55

@bölcsbagoly: "@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: miért, neked hol van a hazád?"

Nyilván Izrael.......

nemecsekerno_007 2022.01.22. 12:42:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Érdemi válasz?! A hozzád hasonlóaknak csak azt kell megmondani, melyik számlaszámra utaljon ha azt szeretné, hogy a Papi továbbra is kapjon nyugdíjat és ellássák az EÜ-ben.

Jimmy Reiszmüller 2022.01.22. 12:51:20

Először arra gondoltam, hogy csak simán idelokom, hogy ki a faszom az a gnagylaszlo, dajcstomikasan majd tovabblepek.
Azután mégis eszembe jutott egy kérdés.
Az a politikai vezető aki a hatalommaximalizalas érdekében mindig aszerint politizál és fordítja egymással szembe az egyes társadalmi csoportokat, hogy mi számára a legoptimálisabb az miért tekinthető elvhunek!
Milyen elvei vannak?
Én egyszerűen elvtelen populistanak nevezném!
Ez pedig meg is látszik népe elvtelen állapotán, illetve fordítva!
Ahogy faszomtudjaki gnagylaszlo fogalmazna, a népnek nem kell, hogy legyenek elvei, így a kedves vezető sem lesz elvtelen vezető!
Na mentem pokerezni a gecibe, ettől kieg az agyam!

bölcsbagoly 2022.01.22. 12:57:08

@Jimmy Reiszmüller: hát igen, magas neked a politika! DE szerintem a poker is, miért nem a snapszli?

ulpius66 2022.01.22. 12:57:11

@Jimmy Reiszmüller:

Ha még van annyi időd......a pókerezés mellett.......

FELHOMÁLYOSÍTHATNÁD AZ A HOZZÁD HASONLÓAN ÉSZ ÉS ÉRTELEMNÉLKÜLI BALLIBSI HAVERJAIDAT, HOGY MI A KÜLÖNBSÉG AZ "ELVHŰ" ÉS AZ "ELVTELEN" KÖZÖTT.........

NULLA SZÁZALÉK AZ ESÉLYE, HOGY EZT MEGÉRTSÉK........

G. Nagy László 2022.01.22. 12:58:22

@Jimmy Reiszmüller: Ki a faszom az a G. Nagy László? Baszki, pókerezel úgy, hogy nem is olvastad a műfaj bibliáját? (A hold 'em póker filozófiája) Nos, szégyelld magad :)

ulpius66 2022.01.22. 13:00:11

@bölcsbagoly:

UGYAN HAGYJAD....A Jimmy Reiszmüller. A PÓKERBŐL ÉL MEG.... ÉS KIBASZOTT JÓL MEGÉL......
(mondjuk a pókeren kívül nem ért semmihez.........persze azt hiszi ő az élet császára, mert MINDEN MUNKA NÉLKÜL KÉPES MEGÉLNI ABBÓL, HOGY NAPI 24 ÓRÁBAN PÓKEREZIK......)

ulpius66 2022.01.22. 13:02:35

@Jimmy Reiszmüller:

EGYEBEKBEN MILYEN EGYETEMET VÉGEZTÉL, HOGY MEG TUDSZ ÉLNI A PÓKERBÓL?

SZÜLŐI TÁMOGATÁS VOLT??????

A PÓKERBÓL NYILVÁN HÜLYÉRE KERESED MAGAD, ÉS AZT HISZED ERRŐL SZÓL AZ ÉLET...........

ulpius66 2022.01.22. 13:13:00

@Jimmy Reiszmüller:

Nyilván informatikus vagy! ... (vagy valami ilyesmi.......)

Tudod milyen az informatikus?

A SZERETKEZÉS 88 FAJTÁJÁT ISMERI!!!!!! ............ CSAK MÉG NEM VOLT NŐVEL........

ulpius66 2022.01.22. 13:15:14

@Jimmy Reiszmüller:

Egyebekben... ma mennyit nyertél a pókerben?

bölcsbagoly 2022.01.22. 13:22:08

@ulpius66: ja, az egyetlen kártyajáték ahol csalással is lehet érvényesülni! Sőt! csak fapofa kell hozzá!

alöksz róz 2022.01.22. 13:24:46

@white999: "Még szerencse, hogy te itt vagy világítótoronynak." - igen, tényleg szerencse. legalább éri valami fény a sötét ballib agyatokat.
"Azért annyira nem csodálkozom, hogy Fukusima után nem volt népszerűsége csúcsán az atomerőművek üzemeltetése." - csakhogy már jóval a fukusimai baleset előtt be akarták záratni az ún. zöldek az atomerőműveket, hogy szén- és gázerőművekkel szennyeztessék szarrá a környezetet. a lobbi fizet, a klímaváltozás és légszennyezés pedig ilyenkor nem számít a környezetvédőknek.
"Amúgy tisztább mint a többi csak az a fránya soha le nem bomló hulladék ne lenne amivel nem lehet mit kezdeni de neked gondolom a zöldekkel ellentétben konkrét javaslatod van (a népszerűséghajhász zöldekkel szemben), hogy hova tegyük" - a legveszélyesebb hulladék a használt/sérült fűtőelem. tényleg nagyon veszélyes, de nagyon kicsi a mennyisége. tárolót kell neki építeni, pl. régi bányákba. nem újdonság ez, de a zöldek úgy látszik még sose hallottak róla.
"mert innen se viszik el a ruszkik." - és miért nem, azt tudod?
vagy hogy állítólag vissza is kell hozni, arról hallottál?

alöksz róz 2022.01.22. 13:38:48

@G. Nagy László: "Azzal is jól járunk, ha az ALDI boltot nyit nálunk és piacit teremt a német árunak" - ezzel miért is járunk jól?

alöksz róz 2022.01.22. 13:48:17

@Lesz még Magyar Köztársaság: "Azért hozták létre, mert már a rendszerváltás után tudni lehetett, hogy a csökkenő népesség - a keresők számának csökkenése és az időskorúak arányának növekedése miatt az állam nem fogja tudni fenntartani a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert úgy, hogy az X idő múlva megfelelő nyugdíjat tudjon biztosítani." - ez a mese.
a valóságban egy olyan rendszert hoztak létre, amiről már a bevezetésének pillanatában tudni lehetett, hogy amit a céljának mondanak, azt nem fogja teljesíteni. akkor miért is hozták létre valójában?
(eleve nem is tudja teljesíteni egy olyan modell, ahol a magánnyugdíj-kifizetés az állami nyugdíj egy meghatározott százaléka, ha nem tud az állam megfelelő nyugdíjat fizetni, akkor pont tökmindegy hogy a nyugdíjad negyede honnan jön. és a magánnyugdíj-kifizetésre és a nyugdíjak értékállóságára is az állam vállal garanciát.)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.22. 13:52:13

@nemecsekerno_007: amíg te magyarázod a bülyeséged addig én is. Annyira veszlek komolyan amennyire téged komolyan kell és lehet venni.
Ráadásul te magad mondtad pár éve, hogy az nem indok, hogy itthon ellopják azt a pénzt.
Tehát pofa súlyba!

alöksz róz 2022.01.22. 13:55:58

@Lesz még Magyar Köztársaság: "az állam nem fogja tudni fenntartani a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert úgy, hogy az X idő múlva megfelelő nyugdíjat tudjon biztosítani." - és hogyan segített volna a manyup abban a formában a nyugdíjrendszer fenntartásában?
ez egy lényeges kérdés, mégse próbálja igazolni senki. mert ahhoz már gondolkodni is kéne, a ballib 'értelmiségi' azt meg nem tud, csak szajkózni a mesét.

Kivlov 2022.01.22. 14:05:20

A legviccesebb az, hogy a Jobbik még Vonával kormányzásra készült. Szigorúan önállóan!
Majd mikor buktak '18-ban, nemhogy nem önállóan, de mégcsak nem is egy jobbos tömbhöz csapódva próbálkoznak, hanem a kőkommer balliba ferkóék padavanjai lettek! :D
Éljen a nemzeti radikalizmus. Agyhalott jàkobpetya...

kéki béla 2022.01.22. 14:12:33

Téveszmék... ezek egyike, hogy érdemes a blogjaidat olvasni. Orbánod egy bűnöző, aki(?) sikeresen vegyítette Rákosi és Szálasi minden aljasságát.

kéki béla 2022.01.22. 14:13:28

@ulpius66: te meg impotens vagy és buzi ezek szerint.

nemecsekerno_007 2022.01.22. 14:35:18

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Majd megmondják hova utaljad a zsét Kicsi-Lölö.
Ahogy ez a TB-vel is történt.

alöksz róz 2022.01.22. 14:48:23

@taga20: ez az érved a manyup mellett? komoly

taga20 2022.01.22. 14:56:38

@alöksz róz: meséjj inkább a völnerről, 5000milliárdos hiányról, a 40000 covid halottról!
hátha sikerül.

uploads.disquscdn.com/images/f38c54fcd2dbd5dec96974bf14c23cfa18fac7ebafef7aa0998863d551d648ab.gif

nemecsekerno_007 2022.01.22. 15:08:36

@taga20: 12 éve ugyanaz a nóta, oszt Oscar bácsi mégse gyütt. Lehetetlen alak ez Patás, hogy nem segít, pedig ti nagyon igyekeztek.

Muhahahahahaha :))))))))))))))))))))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.22. 15:23:38

@kéki béla: na ott a pont! Egy fél feudális fél komcsi rendszer.

taga20 2022.01.22. 15:26:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

a hóhér legyen az utosó ismerősöd tezsvérem!:)))

ja és nesze cigány!:)))

www.youtube.com/watch?v=s6gAmC-fTTc

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.22. 15:27:27

@nemecsekerno_007: amíg annak talsikolsz hogy a gazdáid lopnak addig ne turkájl mások pénztárcájában!

nemecsekerno_007 2022.01.22. 15:32:48

@taga20: Viszlát Röfi, áprilisban.

nemecsekerno_007 2022.01.22. 15:35:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ezt te komolyan elhiszed?!?! Te is szektás EU hívő vagy :))))))))))))))))
Te nem fogsz a közösbe turkálni Kicsi-Lölö, Mo. nem MamaHotel, talán még 12 év Fidesz 2/3 kell, hogy megértsd.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.22. 15:40:14

@nemecsekerno_007: fideszesként szektásozni.
Na ehhez aztán pofa kell.
Ja hát az van rendesen!
Az egyiknek elnézed a lopást a másikat meg szidod mert szerinted lop ami nem is igaz.
Mamahotelezés meg egyenesen baromság.

alöksz róz 2022.01.22. 15:40:29

@taga20: na látod, egy betűt nem tudsz leírni róla.
(mondjuk amennyi eszed neked meg a tigeri cigánygyereknek van, má az is nagy csoda, hogy írni tudtok)

taga20 2022.01.22. 15:41:46

@nemecsekerno_007: te ostoba fityeszjobbágy, te!

te még aszt se érted, hogy a gazdád szétkúrja eszt az országot, és ehhez tapsolsz te nyomorult!

coub.com/view/1gexw2

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.22. 15:42:23

@nemecsekerno_007: legyen még 12 év! Gyönyörű lesz amikor kullogsz ki nyugatra elfelejtve, letagadva a mostani hozzáállásodat!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.22. 15:43:54

@alöksz róz: gondolom ezzel addig nem volt probléma amíg feriéket szidtuk.

dare 2022.01.22. 15:45:12

Az SZDSZ vajmi keveset adott fel az elveiből, inkább a szocik idomultak hozzájuk, mint ők a szocikhoz.
A szocik nekik a hatalomhoz kellettek, csak velük együtt tudtak kormányra kerülni, és mivel erős volt a szocik által felkorbácsolt akkori hangulat az MDF ellen, ezért kapóra is jött nekik ez a románc, a céljaik abban az időszakban azonosak voltak.
Legyőzni a jobboldali kormányt.
Le is győzték, mivel szétszakadt, naiv idealisták voltak, ráadásul erőtlenek is.

A Fidesz ezen ponton adta föl az elveit, és megpróbált a szétszakadt, szétaprózódott jobboldalon egységet teremteni, ami sikerült is neki, ezért nyert 98-ban.
2002: a fagyi visszanyal.
2010-re viszont az SZdsz-Mszp totál leamortizálja magát, ezért kétharmad.

Itt a Fidesz megint tekert egyet az elvi mutatóin, ami a saját irányába hajlította azt, és a cél szentesíti az eszközt alapon olyan hatalomkoncentrációt hajtott végre, amire a legyőzöttek is nagyokat pislogva csak annyit tudtak kinyögni: ezt így is lehet.
Lehet, miért ne lehetne, bármit lehet, kis országunkban erkölcstelenségben nincsenek határok.

Én nem vagyok híve ennek a mindent lehet kurzusnak, szerintem lazán le lehet győzni tisztességesen is az ultraliberális doktrínát és a szocik által kiferdült internacionalizmust, mert nincs rá igény a szélesebb társadalmi többségben.
Ezért nem is kellene olyanná válni, mint ők.
Ha olyanná válsz mint ők, akkor mi értelme az egész küzdelemnek?

Az SZDSZ és a Fidesz is Soros által támogatott liberális fiókák, de míg az egyik a baloldallal szövetkezett, addig a másik a jobboldallal.
Azért nem hiszem el maradéktalanul a Fidesz nagy elveit, mert szentül meg vagyok győződve arról, hogy ha az SZDSZ a jobboldallal szövetkezett volna, akkor a Fidesz választotta volna a baloldalt, és Gyuri bácsi pénze se lett volna büdös nekik.
Szóval nem igazán értem ezt a nagy elvkeresést, hogy kinek van meg kinek nincs, mert szerintem az egésznek nincs semmi értelme.
Azok a baloldaliak, azok a jobboldaliak, és azok a liberálisok, akiknek valóban vannak elveik, azok ezeket a pártokat nagy ívben kerülik már, mert nem veszi be a gyomruk ezt a sok opportunizmust.
A mostani választás se az elvekről fog szólni, számomra legalábbis egészen biztosan nem.

(Amúgy azt gondoltam minden libertáriánusnak van otthon egy SZDSZ kegyhelye, ahol leróhatja tiszteletét az első apostoloknak ;D)

taga20 2022.01.22. 15:46:25

@alöksz róz: rőzse bazdmeg, te még a csutigeci sírjára is naponta fogsz friss virágot vinni!

és te értekezel az észről?:)))))))

coub.com/view/1rbmzv

alöksz róz 2022.01.22. 15:52:54

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: 1. kamu. csak dicséred milyen jó volt.

2. ha netán mégse. ugyanannyi eszetek volt akkor is. csak akkor hasznos hülyék voltatok, most meg káros hülyék :-)

alöksz róz 2022.01.22. 15:54:01

@taga20: "és te értekezel az észről" - mivel nincs olyanod, neked a világon bárki értekezhet az észről.

s 2022.01.22. 16:07:00

@leponex: Azért nem lesz nyugdíj, seggarc, mert elbaszták. Lehet, hogy kamatot kellett rá fizetni, de semmi sincs ingyen. A pénz egy részét legalább összegyűjtötték volna, ha nehezen is. Elkúrták, a népek pedig be fogják szopni a bucifaszt. Azok is, akik most a legjobban örülnek.

s 2022.01.22. 16:12:23

@nemecsekerno_007: "Akkor el is vehetjük a nyugdíjukat, legalább több jut annak akinek van itthon járulékfizető családtagja."

A kurva anyádat veheted el. ELÉG VOLT A KIBASZOTT LOPÁSAITOKBÓL. Ha nincsn pénzetek, akkor menjetek dolgozni, ne a máséra spekuláljatok. Keresztyény, népnemzeti, gecibaszó rablóhorda.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.01.22. 16:13:34

@Plotzinger Richard:

"Szóval elég félszeműnek lenni a vakok között?
Ha nem gyilkolsz egy rablóbandában csak fosztogatsz akkor erkölcsös leszel?
Vagy más mércével is lehet nézni? "

Hadd fordítsam meg: Aki csak lop és csal, az ugyanolyan bűnös, mint aki gyilkol? A szürke ugyanolyan fekete, mint az éjfekete?

Ahol a lopás bevett és általános norma - márpedig minden olyan párt és személy lopott, aki valaha is közel állt a hatalomhoz -, ott a tolvaj erkölcsös, a gyilkos pedig bűnös.

Nem mondom, hogy nem lenne jobb olyan párt a hatalmon, amelyik nem lop. De a történelmet ismerve ha van ilyen, akkor az csak azért van, mert még nem volt alkalma lopni. Na meg ezen felül a nem lopás csak egy a sok kívánatos tulajdonság közül, amellyel egy kormányképes politikusnak, pártnak rendelkeznie kell. Medgyessy pl.személy szerint valószínűleg nem lopott, ám a kormányzó pártjának holdudvara annál inkább, a majdnem államcsődről nem is beszélve.

s 2022.01.22. 16:20:07

@G. Nagy László: Csak egy példa (nehogy megártson neked). A tananyagot egységesítették minden iskolában, leszarva azt, hogy a gyerekek nem azonos képességűek, továbbá a tanárok jobban látják, hogy kit miből lehet eredményesen tanítani.

De van még (ha nem árt neked). Keresztyény vallás dominanciája. Mi van, ha valaki mohamedán, buddhista, zsidó, vagy bármi más (ateista). A franciák ezen túljutottak kb. kétszáz éve. Igaz, lebaszták a királyuk fejét, de megcsinálták. Szerintem egyébként itt is ez hiányzik, de ami késik, nem múlik.

nemecsekerno_007 2022.01.22. 16:22:32

@taga20: A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ország szétbaszásban a ballib ellenzék jeleskedik. Ez tény.

taga20 2022.01.22. 16:24:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Medgyessy pl.személy szerint valószínűleg nem lopott, ám a kormányzó pártjának holdudvara annál inkább, a majdnem államcsődről nem is beszélve. "

hol volt majdnem államcsőd akkor, te fityesztróger?

most lesz államcsőd! 2021-es hiány 5000milliárd, 40000 covidhalott, az infláció az egekben, hatósági áras lett a farhát, stb., és bazdmeg te még mindig a csutigecifaszátszopod?!

ennek az országnak reszeltek, me van legalább 2millió ilyen retardált barom, mint te!

taga20 2022.01.22. 16:24:56

@nemecsekerno_007: hortyról, szállasiról hallottál má, te istenbarma?!

nemecsekerno_007 2022.01.22. 16:25:16

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Már azt se tudod, hogy mit írtam. Direkt hazudozol vagy nem figyelsz. Ki is rúgózott azon, hogy Lölö lop?!? És ki nem akarja felfogni, hogy a külföldön dolgozó Kicsi-Lölö is lop a közösből?!

alöksz róz 2022.01.22. 16:26:25

@s: "Lehet, hogy kamatot kellett rá fizetni" - tévedés. nem kamatot kellett rá fizetni, hanem az egészet vissza kellett fizetni kamatostul. nem ugyanaz.

alöksz róz 2022.01.22. 16:29:50

@s: "A tananyagot egységesítették minden iskolában, leszarva azt, hogy a gyerekek nem azonos képességűek, továbbá a tanárok jobban látják, hogy kit miből lehet eredményesen tanítani." - az osztályban se egyforma képességűek a gyerekek. más tankönyvből más tananyagot tanítottak előtte a különböző képességű gyerekeknek? nem.

olyan könnyű lebombázni az "okosságaitokat", hogy már unalmas.

nemecsekerno_007 2022.01.22. 16:30:34

@taga20: Horty és Szálasi. Ez most komoly?!?! Rájuk hivatkozva mosdatod a szerecsen?!?! Ilyen sunyi szarházi vagy, esetleg ennyire hülye?!?!? Vagy mindkettő?!?! Oszt csodálkoztok, hogy Oscar bácsi nem gyün?!?!?! Ellenzéknek is balfaszok vagytok, mit akarnátok ti kormányon?!?! A balfaszságotoknál csak a pofátok nagyobb.

s 2022.01.22. 16:31:43

@alöksz róz: Nem értesz hozzá. orbán könnyebb helyzetben lenne, ha kibírta volna, hogy nem éli fel azt a pénzt. A nyugdíjasokról nem is beszélve. Most ő fizetheti az egész számlát. Jobban tenné, ha megbukna, mielőtt ráég a ház. Bár én azt kivánom neki, hogy nyerjen. Akkor előbb -utóbb kivégzik.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.22. 16:32:30

@alöksz róz: ha találsz kommentet ahol ferit dícsérem, jár neked a rekesz sör! :)

s 2022.01.22. 16:33:35

@alöksz róz: Finn modell, hülyegyerek. Ott a tanár mondja meg, miből tanít, mert ő ért hozzá. Nem is ott tartanak, ahol mi.

alöksz róz 2022.01.22. 16:35:45

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: hát itt dicsérgeted a fórumon... :D
ennyit tudtok. ami nem tetszik, az nem is igaz.
de ezt már ismerjük. már bemutattad fentebb is: "Az egyiknek elnézed a lopást a másikat meg szidod mert szerinted lop ami nem is igaz."

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.22. 16:35:55

@nemecsekerno_007: te írtad évekkel ezelőtt hogy nem indok hogy itthon ellopják azt a pénzt.
Innentől kezdve.....

alöksz róz 2022.01.22. 16:37:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: keressem ki a százezer hozzászólásodból? :DDD
olcsó trükk.
a csillagokat lehazudjátok az égről bazmeg, amikor védeni kell magatokat.

taga20 2022.01.22. 16:37:43

@nemecsekerno_007: a kurvaanyádat szarházi! a példaképeidet baszom bele a pofádba, és te vagy felháborodva?

elmész tényleg a kurvaanyádba, szarházi fityeszjobbágy!

s 2022.01.22. 16:37:48

@taga20: Eddigi legjobb ellenzéki kampány. Nem is értem, miért nem ez a hivatalos.

alöksz róz 2022.01.22. 16:38:11

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "te írtad évekkel ezelőtt hogy nem indok hogy itthon ellopják azt a pénzt." - nem is igaz, nem írt ilyet.

alöksz róz 2022.01.22. 16:40:29

@s: "Nem értesz hozzá. orbán könnyebb helyzetben lenne, ha kibírta volna, hogy nem éli fel azt a pénzt. A nyugdíjasokról nem is beszélve." - akkor magyarázd el, miért lenne könnyebb helyzetben.
ha tudod.

taga20 2022.01.22. 16:40:53

@alöksz róz: rőzse, tényleg nem szereti gyurcsányt. még én is összekaptam feri miatt vele.

a gazdád is, a csutigeci, tőle parázik:)))

www.youtube.com/watch?v=1fVIWQNlavI

alöksz róz 2022.01.22. 16:41:43

@taga20: "most lesz államcsőd! 2021-es hiány 5000milliárd, 40000 covidhalott, az infláció az egekben, h" - nem is igaz, hazudsz.

s 2022.01.22. 16:42:12

@alöksz róz: Mert lenne miből nyugdíjat fizetnie. Így csak úgy tudja levásárolni az öreg szavazókat, hogy szétkúrja a gazdaságot.

alöksz róz 2022.01.22. 16:44:01

@taga20: na erről beszéltem, a csillagokat lehazudjátok az égről bazmeg, amikor védeni kell magatokat.

alöksz róz 2022.01.22. 16:44:57

@s: "Mert lenne miből nyugdíjat fizetnie." - na és miből lenne?

taga20 2022.01.22. 16:45:10

@s: az a baj, hogy ha nyerne is az ellenzék, a mi oldalunk, akkor is kuka ez az ország.

evan. úgy mondom ezt, hogy jelentkeztem a 20k-nál.

nemecsekerno_007 2022.01.22. 16:49:43

@taga20: Szarok vagytok, kurva nagy pofával, nulla teljesítménnyel.

Babonás vénasszonyok kezét szorongatjátok, örök életet és Orbán leváltását ígérve nekik.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.22. 17:46:51

@taga20: Oda írnám, hogy “inkább megkeresem a tiédet..” :))

taga20 2022.01.22. 17:54:31

@CSOKKI MÁLNA: keress meg fityeszjobbágy! ott a pegazus, meg a többi geciszar, amivel operáltok szarházi nyomorult fityeszpribékek!

:)))

uploads.disquscdn.com/images/ff369a4e77d9131927d6c259ada5fff48795e2df5204633584534d633159eefd.gif

Andy73 2022.01.22. 17:59:15

Az idézőjelek közül az elsőt alulra kell tenni a magyar nyelvben. Tehát már a címmel is gond van. Ez ugyan csak formai, de az idézet pontos forrása sincs megadva. Később Mérő könyvére van utalás, de ott sincs pontos idézet. Persze ez csak egy véleménycikk, nem egy tudományos dolgozat, de ezekre akkor is oda lehetne figyelni. Egyébként vannak jó gondolatok a cikkben, bár újdonság nem sok.

alöksz róz 2022.01.22. 18:00:32

@Andy73: "Az idézőjelek közül az elsőt alulra kell tenni a magyar nyelvben." - próbáld meg :D

CSOKKI MÁLNA 2022.01.22. 18:01:20

@taga20: Te nem bonyolítod ennyire túl. Egyszerűen csak bemariskázva rálépsz a gereblyére..:)

alöksz róz 2022.01.22. 18:06:52

@Andy73: "Ez ugyan csak formai, de az idézet pontos forrása sincs megadva." - mert minden bolyongó téveszmének van konkrét szerzője, akitől azt idézni kéne?
"Később Mérő könyvére van utalás, de ott sincs pontos idézet." - minek?

"Egyébként vannak jó gondolatok a cikkben, bár újdonság nem sok." - ez pedig a tartalmi része lenne a hozzászólásnak, gondolom :-)

taga20 2022.01.22. 18:09:09

@alöksz róz: rőzse, a fityeszes életed egy hazugság. nincs nap, hogy valami kibaszott nagy szemétség ne derülne ki rólatok.

erre te arcoskocc itt minden nap:)))

hát van bőr a szarházi geci fityeszrinicéroszbőrpofádon, az fiksz!:))

alöksz róz 2022.01.22. 18:13:21

@taga20: na pont ennyit tudtok, dékásprolik. hazudozni meg köpködni.

"erre te arcoskocc itt minden nap" - van is mire, nem úgy mint neked. te a semmire arcoskodsz, vagy a mérhetetlen ostobaságodra vágsz fel?

taga20 2022.01.22. 18:16:31

@alöksz róz: ""erre te arcoskocc itt minden nap" - van is mire, nem úgy mint neked."

meséjj fityeszjobbágy, mire vagy büszke!:)))

uploads.disquscdn.com/images/5627152d39b5e4d1a71fd67755350e8fbd7bb244251c984bc8ebd6ad6b5f1f5b.jpg

taga20 2022.01.22. 18:22:06

@CSOKKI MÁLNA: cica, mi az a bemariskázva?

tényleg nem értelek! persze, ha dajcstompika lennék, ako vágnám amit röfögsz!:))

alöksz róz 2022.01.22. 18:34:45

@taga20: mert, szeretnél te is végre büszke lenni valamire? :D :D

alöksz róz 2022.01.22. 18:35:21

akkor segítek: te vagy a legprimitívebb fórumozó.

alöksz róz 2022.01.22. 18:36:30

ja, nem, az a hoplita. de a dobogóra biztos hogy odaférsz.

taga20 2022.01.22. 18:48:24

@alöksz róz: kire legyek? rád, a csutigecire? putinra, micimackóra?

rőzse, szánlak te nyomorult lelki toprongyos fityeszmosogatórongy!

:)))

uploads.disquscdn.com/images/3e07d1afb270438b57b73e218ad42cdf3c962d86c3c68c1953e37fef1fcca2ab.gif

alöksz róz 2022.01.22. 18:50:52

@taga20: szép próbálkozás, de az első helyhez így is kevés.

taga20 2022.01.22. 19:01:41

@alöksz róz: milyen első hely fityeszparaszt?

magyarország, ez az elbaszott retek országunk a második legnagyobb csöves ország európában!

te mi a kibaszott kurvaanyádra vagy büszke? völnerre? vagy rogánra? vagy a csutigecire?

taga20 2022.01.22. 20:05:57

@G. Nagy László:

"A rendszerváltás óta eltelt 32 esztendő leglátványosabb pálfordulását egyértelműen a Jobbik hajtotta végre."

laci, aki ilyet lemer írni, az rosszabb, mint a csutigecifélemaffia.

u.i.: meséjj a liberálisinternaciáléról, ahogy az a magyar cigánygyerek, a reménységünk ott volt.

G. Nagy László 2022.01.22. 20:14:38

@dare:

"Az SZDSZ vajmi keveset adott fel az elveiből, inkább a szocik idomultak hozzájuk, mint ők a szocikhoz."

Lassan harminc év távlatából talán már nem tűnik brutális árulásnak az MSZP-vel megkötött koalíció. Egy húszéves nem is értené, miről beszélek. 1994-ben ez valami egészen szörnyű volt. Akkoriban ez azt jelentette: MINDENT ELÁRULTAK, ami csak lényeges. Lehettél kisgazda, liberális, bármi, de a kommunista utódpártra minden jóérzésű ember úgy tekintett, mint a pestisesekre.

"A Fidesz ezen ponton adta föl az elveit, és megpróbált a szétszakadt, szétaprózódott jobboldalon egységet teremteni, ami sikerült is neki, ezért nyert 98-ban."

Ebből csak az első félmondat hamis, a többi oké.

"Itt a Fidesz megint tekert egyet az elvi mutatóin, ami a saját irányába hajlította azt, és a cél szentesíti az eszközt alapon olyan hatalomkoncentrációt hajtott végre, amire a legyőzöttek is nagyokat pislogva csak annyit tudtak kinyögni: ezt így is lehet."

Ez is oké, ugyanígy látom.

"szerintem lazán le lehet győzni tisztességesen is az ultraliberális doktrínát és a szocik által kiferdült internacionalizmust, mert nincs rá igény a szélesebb társadalmi többségben."

Szerintem ebben tévedsz. 2002 mindennél fényesebben igazolta, hogy gentleman módon nem megy a dolog. Azóta még nagyobb az ellenszél, a Fidesznek minden mocsokságot be kell dobni, ha nyerni akar.

"Ezért nem is kellene olyanná válni, mint ők."

Egyetértek, de az azért még messze van.

"Amúgy azt gondoltam minden libertáriánusnak van otthon egy SZDSZ kegyhelye, ahol leróhatja tiszteletét az első apostoloknak"

Semmi közük a libertariánusokhoz. Nyomokban tartalmaztak csak ahhoz hasonlót.

G. Nagy László 2022.01.22. 20:22:36

@s:

"Csak egy példa (nehogy megártson neked). A tananyagot egységesítették minden iskolában, leszarva azt, hogy a gyerekek nem azonos képességűek, továbbá a tanárok jobban látják, hogy kit miből lehet eredményesen tanítani."

Az oktatás a Fidesz leggyengébb pontja, elismerem. De itt akkor most a kötelező állami iskola ellen kéne felszólalnod. Igazat is adnék. Sajnos a világon mindenütt ez a trend. Az a tény, hogy a Fidesz rossz úton jár e téren, már szinte technikai probléma. Az alapgond az állami monopolhelyzet.

"De van még (ha nem árt neked). Keresztyény vallás dominanciája. Mi van, ha valaki mohamedán, buddhista, zsidó, vagy bármi más (ateista). "

Kötelező templomba járnod? Lófaszt. Abban hiszel, amiben akarsz. Az egyetlen gond, hogy az egyházakat állami pénzekkel tömik. Itt pont ugyanannyira gáz a katolikus egyház dotálása, mint a mohamedánoké.

Eddig kettőből nulla.

G. Nagy László 2022.01.22. 20:30:53

@Andy73:

"Az idézőjelek közül az elsőt alulra kell tenni a magyar nyelvben. Tehát már a címmel is gond van."

Látom, elkaptad a lényeget. :) Javaslok valamit. A válaszodban idézz valamit! Azt fogod látni, hogy a blog.hu alapbeállítása ez. Biztosan át lehet állítani valahol, én is jobban szeretem a hagyományos stílust, de már megbarátkoztam ezzel. Minimum tucatnyi posztomat olvastad, mindenütt ez a forma. Automatikusan.

"Később Mérő könyvére van utalás, de ott sincs pontos idézet. "

Január elején egy teljes posztot szántam a könyvnek, tele idézettel:

teveszmek.blog.hu/2022/01/03/_orban_viktor_velejeig_romlott

Boldeone2 2022.01.22. 20:41:09

@G. Nagy László: Azóta még nagyobb az ellenszél, a Fidesznek minden mocsokságot be kell dobni, ha nyerni akar."

- Mièrt nagyobb az ellenszèl? A rezsim minden szempontból ereje teljèben van , vagy talán 1-2 ève már kissè lefelè megy\fárad , de nagyobb ellenszèl - ha csak az ellenzèk összefogását nem gondoljuk annak - nincs .

Azt sem gondolom , hogy lehet legitim politikai hatalom , ha " minden mocsokság " bedobásával jutnak hatalomhoz . Az inkább az Orkok háborúja " , nem pedig egy elegáns, erkölcsös , nyugati típusú demokrácia
A kerdès az, mit mond a valódi konzervatív szellemisèg ilyenkor : a cèl szentesíti az eszközt vagy sem ?

CSOKKI MÁLNA 2022.01.22. 20:55:42

@taga20: Amikor beszagoltál a Mari hónaljába..

taga20 2022.01.22. 21:02:37

@CSOKKI MÁLNA: smittmarit szagold te fityeszcsira!:)))

G. Nagy László 2022.01.22. 21:28:46

@Boldeone2:

"Mièrt nagyobb az ellenszèl?"

2002-ben a hazai, balos médiatúlsúly győzte le Orbánt. Elég is volt ennyi. Ez ma már nincs, média tekintetében minimum kiegyenlítődött a helyzet, így ez még simán kezelhető volna. Akár még elegánsan is. Ma azonban Orbán már fél Európának és az USÁ-nak is csípi a szemét. Ha sikerülne kipöckölni a hatalomból, úgy vége lenne a visegrádi együttműködésnek, s az EU újra egypólusúvá válna. Gond nélkül vinnének végig mindent, amit csak akarnak - egységes adóemelést, megszorításokat, migránsinváziót, LMBTQ ideológiai forradalmat. Orbán kulcsfigura az EU jövőjét illetően, így nyugati ellenlábasai mindent bedobnak majd, hogy eltávolítsák. Pénz, paripa, botrányok, álhírek - lesz még itt minden a következő három hónapban. Trumpot sikerült kicsinálni. Most Orbánon a sor. Minimum húsz évet fog visszazuhanni ez az ország, ha sikerül nekik.

birkamenet 2022.01.22. 21:50:18

@G. Nagy László:

Ez a V4 mi t akármi tényező meg ellenállás az EU-ban, pont akkora fake ámitás csámcsogásra, mint a migráncs. A V4-ből csak a lengyel illibernyák az, amelyik szintén a diktatúra kiépitésére és az EU bomlasztásra használja fel azt a kevés maradék idejét, a másik kettő V4-esnek pedig még lázálmukban se jutna eszükbe kivágatni magukat és az országukat az EU-ból. Tudják nagyon jól hogy egyszer úgyis megbuknak (mint mi den politikus), ezért nem akarnak se maguknak, se a gyerekeiknek börtönt meg Vlagyivosztoki emigrációt. Menjen oda orbán meg a lengyel diktátor haverja!

ulpius66 2022.01.22. 21:52:49

@G. Nagy László:

Egyetértek!

A magyar (hazai) ellenzék annyira, de annyira béna, hogy képtelen lenne legyőzni Orbánt!

Viszont a vadliberális nyugat-európai országok, és az USA tényleg mindent el fog követni, hogy megbuktassák Orbánt!

Nekik még esélyük is van rá.......
(gondolj bele, a hazai ellenzéki savazókat az ilyen taga20 és birkamenet fémjelzik......)

Boldeone2 2022.01.22. 22:05:57

@G. Nagy László: Èn pont az ellenkezőjét gondolom : Orbán nem kulcsfigura az EU jövőjèt illetően , csak ő szeretnè így látni önmagát , no meg persze a hívei is...A 2015- ben jött viszonylagos nèpszerűsèg elszállt. A ZDF ès más nyugati tv - k bemutatták az orbáni korrupt , haveri kapitalizmust , az EU források lenyúlasát, így a többsèg kiábrándult ...Na ,meg kívülről is látni Orbán barátait : Putyin , Hszi - Csin Ping , meg a Putyin fizette szèljobb bomlasztók
A V4 egy hideg barátság : a lengyel- cseh viszony elromlott, Orbán Putyin barátsága szúrja a lengyelek szemèt, a szlovákoknak elege van a NER vállalkozók felvásárlásáról . Ez egy bukott kezdemènyezès

A szèlsőjobb populizmusnak befellegzett , lásd: Európa Parlament összetètele , "most" a nèmet választások eredmènye
A migráns - apokalipszis narratívára nincs igèny, az LMBTQ- ellenes hisztèriakeltèsre meg főleg
A nyugati társadalom haladó szellemisègű, az Orbán - fèle szèlsősègnek nincs támogatottsága
Orbán ès követői egyedül maradtak. Nem beszélve arról, hogy a hazai belpolitikai trendek sem őket segítik : a fiatalabb ès kèpzettebb generációk erre a politikára már nem nagyon vevők

ulpius66 2022.01.22. 22:06:22

@G. Nagy László:

Orbán zseniálisat húzott ezzel az Ördög Ügyvédje NAGY JANUÁRI BEJELENTÉSÉVEL IS........

Orbán nyilván megtudta, hogy az Ördögnél vannak a Völner-ügy összes felvétele, vallomások, bizonyítékok...... amit az Ördög majd jól bejelent januárban, ÉS ÓRIÁSI GALIBÁT FOG OKOZNI A FIDESZ SZAVAZÓK KÖRÉBEN...... hogy íme, már az államtitkár is korrupt, stb, stn....

Erre mán decemberben bejelentette a kormány, hogy nincs kegyelem az ügyészség mindenkire lecsap, ha korrupt!!!!!!

ÍME JÓL MŰKÖDIK AZ ÜGYÉSZSÉG, NINCSENEK TÁMADHATATLAN EMBEREK A KORMÁNYBAN SEM...... AZ EGÉSZ KORMÁNYPÁRTI SAJTÓ TÁLALTA ELSŐNEK A HÍRT...........

A NAGY BEJELENTÉSSEL AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE MEG JÓL HOPPON MARADT.........pedig mennyire bízott benne, hogy megint jól be tud tartani a Patásnak......
(mivel már semmi újat nem tud közölni.......így aztán csendben van......)

s 2022.01.22. 22:06:52

@alöksz róz: B+!. Hogy kb. a 3/4 rész lenne csak az állam kötelezettsége. A többire ott lenne a tőkefedezet.

ulpius66 2022.01.22. 22:10:39

@Boldeone2:

Sajna még ott tart a liberális-demokrácia, hogy egy fiatal-értelmiségi emberkének ugyanannyi szavazata van, mint egy öreg, buta nyuggernek.....

s 2022.01.22. 22:14:03

@G. Nagy László: "Eddig kettőből nulla."
Barátom, te vak vagy! Kettőből kettő. És még csak nem is teljes a lista.

s 2022.01.22. 22:21:17

@G. Nagy László: Ha nem sejteném, hogy komolyan modod, azt hinném viccelsz. De te nem. Te valóban ennyire sötét vagy. orbán egy zsákutca. Olyan, mint mussolini, hitler, vagy franco. Egy ideig megy nekik, talán jobban is, mint másnak, de aztán szembejön az igazság.

a nagy hohohorgász 2022.01.22. 22:28:34

@s: matyi , és melyik igazság jön szembe? de most komolyan, ha orbán hazudna és nem lenne unió kompatibilis akkor az eu már szétszedte volna.... ha meg nem hazudik és ez a tudománya akkor már minimum istenkirály hogy az unió meg az egész világ nem tudja szarrá szopatni!!!! tehát 2 út létezikhogy orbán vagy egy liberális áruló vagy a legnagyobb politikusok egyike!!!!!

a nagy hohohorgász 2022.01.22. 22:31:16

@s: utóirat, szerintem egy liberális áruló!!! és csak azért nem tudok ellene szavazni mert a tuloldalon még nagyobb féreg van mint a patás!!!!!!

s 2022.01.22. 22:53:35

@a nagy hohohorgász: A maga idejében adolf bácsi is roppant népszerű volt. Sokan el is hitték, hogy ő a májer. Aztán Zsukov elvtárs porrá lőtte Berlint, ezzel elmagyarázva neki, hogy nem teljesen úgy van, ahogy ő azt gondolja. Mire az öreg 16 méterrel a felszín alatt elharapott egy ciánkapszulát és pofán lőtte magát. Erre speciel nyolc évvel azelőtt a kutya fasza sem gondolt. Szerintem még maga adolf bácsi sem. Változnak a dolgok. Ha eleget vár az ember, akkor pedig elég sokat változnak. Én türelmes vagyok.

dare 2022.01.22. 23:12:06

@G. Nagy László: De brutális árulás volt, csak nem az egyetlen, és azóta még nagyon sok volt, fel se tudnám most hirtelen sorolni mindet napjainkig.
Volt az a választási plakátjuk rajzzal, hogy mi ütjük a komcsikat, majd utána kötöttek velük szövetséget.
Az értelmiség árulása (nagyon sokan hittek pedig bennük) az átlagpolgár számára tényleg sokk volt akkor (az első, azóta már sokat edződött mindenki).
Ez idő tájt volt a "csuhások térdre" is, és most velük van egy koalícióban a Fidesz.

Az SZDSZ is libertariánus pártnak indult, és mai szemmel nézve már számodra is csak nyomokban tartalmazott valaha is ilyen elveket.
Pedig annak indultak, nagy piacfetisiszták voltak elméletben (mások is akkor, de talán ők a legjobban) , gyakorlatban meg összeálltak 94-ben a szocikkal.
Talán ezért is ez a véleményed róluk.

A Fidesz pedig csak azt bizonyította be fényesen, hogy megosztásban tud überelni bármilyen más politikai erőt.
Azokat a kampányokat amiket a Fidesz csinál, azt nem lehet megindokolni azzal, hogy túl nagy az ellenszél, és azért lettek ilyenek.
Ha nem okoz csalódást egy párt, akkor bármeddig hatalmon tud maradni mocskos kampányok nélkül is.
Persze a kiegyensúlyozott média kell hozzá, ezt nézte be a Fidesz 2002-ben, de azóta már konszolidálhatták volna a rendszerüket ezerszer az elmúlt években.
Eszük ágában nem volt, és a jövőben sem lesz.

alöksz róz 2022.01.22. 23:13:59

@s: :DD
most a nyugdíjból (a manyup-befizetés miatt) hiányzó 1/4-edet fizetné hitelből.
később meg a 3/4-e nyugdíjat fizetné a 3/4-ével kevesebb kasszából, az 1/4-re meg fizetési garanciát adna.
nagy okosság.
mutasd már meg, hol és ki nyer rajta a hitelezőkön meg a manyup-okon kívül.

alöksz róz 2022.01.22. 23:18:53

@taga20: "magyarország, ez az elbaszott retek országunk" - na csak előbújt belőled megint a magyargyűlölő. magyargyűlölő irigy köpködő proli, ilyenek vagytok mind a dk-ban.

"te mi a kibaszott kurvaanyádra vagy büszke?" - magamra.
te meg magadra nem lehetsz büszke, ezért vagy irigy és ezért köpködsz mindenkire.

alöksz róz 2022.01.22. 23:20:23

@alöksz róz: "később meg a 3/4-e nyugdíjat fizetné a 3/4-ével kevesebb kasszából" - jav.: 3/4-e nyugdíjat a 3/4-e kasszából

alöksz róz 2022.01.22. 23:23:54

@s: mindig ilyenekkel vigasztaljátok magatokat.
orbán főbe lövi magát a bunkerében amikor elbukja a választást és nem engedik felszállni a repülővel. vagy bombázza és megszállja az országot a nyugati szövetséges hadsereg és azonnal leváltják orbánt. éhező és agyonvert tömegek megostromolják az orbán palotát és felakasztják az ablakba.
betegek vagytok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.23. 00:10:25

@alöksz róz: na hogy baszomanyádat! Kb 2008 óta haragszom fecóékra és 2009 ben kezdem kommentelni.
Tehát a 3 éves nickeddel biztos nem láthattad, hogy dícsérem őket. Ennyike szerencsétlen bérhazudozókám.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.23. 00:12:45

Fideszékkel az a baj, hogy mindent erőből akarnak megoldani, mert:ebben a pocsolyában mi vagyunk a legnagyobb béka!

G. Nagy László 2022.01.23. 00:13:18

@dare: Ezekkel nagyjából egyet is értek.

"Az SZDSZ is libertariánus pártnak indult, és mai szemmel nézve már számodra is csak nyomokban tartalmazott valaha is ilyen elveket."

Amire emlékszem: a kezdet kezdetén folyton arról beszéltek, hogy az állam rossz gazda - ezt már akkor is így gondoltam, ma is ugyanígy látom. A kilencvenes évek egyik kampányában adócsökkentést hirdettek - ezt bírtam. Szintén ebben az időszakban Kossuthot jelölték meg, mint követendő példát - ez is szimpatikus volt. Nagyjából ennyi.

"gyakorlatban meg összeálltak 94-ben a szocikkal. Talán ezért is ez a véleményed róluk."

Ezért. A fene se tudja, miként alakul a történelem, ha nemet mondanak. Mondjuk az sem mellékes, ahogy 1992-ben megzsarolták a népszerűsége csúcsán lévő Fideszt. Fodort követelték választmányi elnöknek, de Orbánék beintettek. Innentől lettek fekete seggűek. A sajtó egészen addig istenítette őket, onnantól Orbán diktátorrá vált és megindult a lejáratás, mely immáron csaknem harminc éve tart. Az SZDSZ által uralt akkori média olyan eredményes munkát végzett, hogy 1994-ben a Fidesz plakátjain a pártvezetők fotója meg sem jelent, annyira bemocskolták őket. Ekkortájt ment a "ha unod a banánt, szavazz a narancsra" kampány, mely valódi arcok nélkül meglehetősen erőtlennek bizonyult. Az SZDSZ simán ki akarta csinálni a legtermészetesebb szövetségét, csak mert az nem volt hajlandó pincsikutyát játszani.

"A Fidesz pedig csak azt bizonyította be fényesen, hogy megosztásban tud überelni bármilyen más politikai erőt."

"Persze a kiegyensúlyozott média kell hozzá, ezt nézte be a Fidesz 2002-ben, de azóta már konszolidálhatták volna a rendszerüket ezerszer az elmúlt években. Eszük ágában nem volt, és a jövőben sem lesz. "

Ezekkel nincs vitám.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.23. 00:13:53

@alöksz róz: ja, és hogy viki még mindig fosik fecótól az nem engem jellemez. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.23. 00:16:57

@taga20: pedig ede megmondta, hogy az ellenzéki szavazók nem akarják vissza a 10 előtti időszakot.
Magamról meg annyit, helyén kezelem fecót.

alöksz róz 2022.01.23. 10:43:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "na hogy baszomanyádat!" - maradj inkább a sajátodnál.
"Kb 2008 óta haragszom fecóékra és 2009 ben kezdem kommentelni.
Tehát a 3 éves nickeddel biztos nem láthattad, hogy dícsérem őket. Ennyike szerencsétlen bérhazudozókám." - pont így hazudik egy ballib, nagyon jól bemutattad. egyrészt nem a nickemmel látok hanem a szememmel, tehát láthattam korábban is, másrészt meg a 3 év alatt is láthattam, ahogy dicséred.
ennyi :-)

CSOKKI MÁLNA 2022.01.23. 12:21:16

@s: Ti magatok vagytok a zsákutcta. Hányszor kell még négy évente áprilisban a fejetekre koppintani, hogy erre rájöjjetek végre??

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.23. 16:54:21

@alöksz róz: Még hát már régóta nem vagyok ballib.
Viszont ha feriékre magharagudtam valamiért, ugyanazért nem tapsikolok viktorkának.
De még mindig a legjobb, hogy pofátlanul hazudsz és még büszke is vagy rá. :)
Igazi fideszkomcsi vagy na!

alöksz róz 2022.01.23. 18:25:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: tehát hazudsz és mellébeszélsz hogy ne tűnjön hazugságnak :-)

CSOKKI MÁLNA 2022.01.23. 21:43:29

@taga20: Felvetted magadat a tükörben? Ügyes vagy, de miért mutatod ezt meg nekünk?:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.23. 22:34:24

@alöksz róz: nekem nem kell hazudnom. te alkalmazol komcsi trükköket. :)

alöksz róz 2022.01.24. 11:26:11

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: mit nevezel komcsi trükknek, hogy rámutattam, milyen módszerrel hazudoztok?
vagy mit nevezel komcsi trükknek, hogy nekiállsz hazudozni és engem vádolsz meg vele?
vastag a bőr a pofádon, az biztos.

MEDVE1978 2022.01.24. 13:28:41

@G. Nagy László: A bantu néger esetében önmagában az a kérdés, hogy a liberalizmus "kiterjed-e rá is". A te értelmezésedben ez nem terjed ki, egyfajta XIX. századi liberalizmusértelmezést látok nálad. Az állam tehát egy klub és ezen belül értelmezed a személyek szabadságát. A baj csak az, hogy önmagában a human rights, ami az idézett definícóban volt, az nem tesz különbséget ember és ember (human) között klubtabság alapján. hanem mindegyiknek ad egyéni jogokat. Attól függetlenül, hogy hol él és mit csinál. Márpedig, ha neki emberi joga mondjuk az élethez, meg biztonsághoz való jog és jelenleg a határon fagy kockára, akkor a liberalizmus értelmezése szerint ezt nem lehet megtagadni tőle, ahogy a tolmácsot sem.

De nem is ez az alapkérdés, hanem a tendencia: liberális irányba mutat-e a FIDESZ politikája? Ez a human rights esetében lényegében az, hogy tud-e élni az egyéni jogaival bantu négerünk. Kérdés, hogy mik ezek az egyéni jogok. Ez is változott történetileg nyilván, itt lehet mutogatni a klasszikus értelmezésekre anno Kossuth Lajos korában (akkor bantu barátunknak joga volt megdögleni a határon, de bejönni aztán nem). Az újkori konszenzusos liberális értelmezésben viszont Orbánék politikája nem fér bele (ezért nevezted te "klasszikusnak" a liberálisértelmezésedet). Ezzel viszont nem nagyon lehet mit kezdeni, hogy te mást értesz a liberalizmuson, mint ami a konszenzusos értelmezés. Sőt, ráadásul, mást is, mint Orbánék, akik magukat minősítették illiberálisnak, ezzel megjelölve, hogy a cselekedeteik a liberális konszenzus ellen mutatnak sok esetben. De szerinted ők továbbra is liberálisan viselkednek, ráadásul inkább hűen az eredeti eszméhez, mint a többi párt. Ez szerintem téveszme, ahogy a blog címe is írja.

Az SZDSZ talán feladta antikommunizmusát, meg ellenállását a régi elittel szemben, de egy kemény liberális programot tett le az asztalra és próbált kivitelezni. Magánnyugdíjpénztárakkal, privatizációval, tandíjjal, kórházi napidíjjal. Mindegyikre rá van írva az individualizmus, a kapitalizmus a magánszféra, a fizess és többet kapsz.

Az MSZP részben ezt vette át és azonosult vele, te magad írod, hogy átvette ezt a gazdasági liberalizmust a szociáldemokrata szemléletrendszer szerint. Gyurcsány ma egy gazdaságilag liberális programot képvisel.

Az tehát nem igaz, hogy a FIDESZ / Orbán hű maradt valamiféle klasszikus liberális elvhez. Ráadásul úgy nem igaz, hogy Orbán önmaga ezt az illiberális mantrával el is ismeri. Az, hogy valamilyen minimum definíciónak, amit valaha liberálisnak hívtak még megfelel, nem jelenti azt, hogy hű maradt volna önmagához vagy ma liberális lenne. Ez olyan, mintha ellátogatnál egy országba, ahol rendezettek az utcák és nincs öldöklés, önbíráskodás és nyílt káosz, akkor ez egy jó államberendezkedés. Holott a középkorban ez már egy államszervezési teljesítmény volt, ha ezt sikerült elérni, az akkori mercék szerint nyilván nagy teljesítmény. Az a legkisebb többszörös, amit Orbánra elvhűségként akarsz ráhúzni, nem jelent semmit, csak azt, hogy még nem szörnyeteg, az embereket halomra lövető diktátor.

G. Nagy László 2022.01.24. 13:52:02

@MEDVE1978:

"Az a legkisebb többszörös, amit Orbánra elvhűségként akarsz ráhúzni, nem jelent semmit, csak azt, hogy még nem szörnyeteg, az embereket halomra lövető diktátor."

Ennél azért jócskán több, de nagyjából érted a lényeget: tényleg nem teszem magasra a lécet. Nincs diktatúra, a vélemény szabad, a magántulajdon (elvben) szent, az adók csökkennek, a környezetünk biztonságos. Ha ezt legkisebb többszörösnek hívod, az számomra üdítő és tetszetős. Már csak azt kell megnézni, hogy ebből a minimumelvárás-csomagból nyugaton mi maradt. Alig valami. Ezt kéne elkerülnünk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.24. 17:02:36

@alöksz róz: sőt, nem csak hogy tőlem de mástól sem olvashattál olyat hogy dícsérték volna fecót a "ballib" oldalon.
A 3 éves kamu fikanickeddel. :)

alöksz róz 2022.01.24. 17:47:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "sőt, nem csak hogy tőlem de mástól sem olvashattál olyat hogy dícsérték volna fecót a "ballib" oldalon." - szerintem konzultálj egy magyartanárral

alöksz róz 2022.01.24. 17:56:51

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: látom nagyon beakadt ez a 3 éves fikanick. hogy ne égesd vele tovább magad, elárulom, hogy a nick 3 éves, de én nem 3 éves vagyok.

alöksz róz 2022.01.24. 17:57:32

@alöksz róz: már előtte is kommenteztem a blog.hu-n, ráadásul az előző, már törölt nickem egy betű híján ugyanez a név. tuti hogy még téged is leoltattalak vele néhányszor :-)

CSOKKI MÁLNA 2022.01.24. 21:31:22

@MEDVE1978: Milyen alapon akadályozzuk meg bantu négerünket abban, hogy bemenjen a lakásodba, és letáborozzon az egyik sarokban, mert ott érzi biztonságban magát?

CSOKKI MÁLNA 2022.01.24. 21:39:06

@MEDVE1978: Ha nem jött volna ide, nem fagyna kockára. Áruld el, hogy milyen súlyos vészhelyzet van azokon a területeken, ahonnan szinte kizárólag 20-40 közötti férfiak menekülnek?

CSOKKI MÁLNA 2022.01.24. 21:46:33

@MEDVE1978: Az megvan, hogy az USA déli határzáránál megépülte óta 14 ezer embert lőttek le? Obama regnálása idején is. Vagy a spanyolok déli kerítésénél zajló történésekről hallottál esetleg? Ott nem ám visszakísérgetik őket, hanem sokkolót használnak. Ez mennyire fér bele az újkori “konszenzusos” liberalizmusba?

G. Nagy László 2022.01.24. 21:53:36

@MEDVE1978:

"Ezzel viszont nem nagyon lehet mit kezdeni, hogy te mást értesz a liberalizmuson, mint ami a konszenzusos értelmezés."

Nem létezik az a konszenzus, amiről beszélsz. nem is létezhet. A liberalizmus ALAPJA ugyanis a szabadság. Minden baloldaliság, minden önfeladás, minden egyenlősdi, minden kikényszerített jótékonyság SZEMBEMEGY a liberalizmus szellemével. Ha van is olyan fogalom, hogy balliberalizmus, az valójában értelmetlen, fából vaskarika. Valójában a neomarxizmus szalonképes elnevezése. Értem én, hogy a posztmodern világ megpróbálja kiforgatni a szavak jelentését. Azt is értem, hogy a vaskalapos konzervatívok könnyű szívvel odadobják a LIBERALIZMUS kifejezést, őket nem érdekli, nem bántja, ahogyan meggyalázzák. De arról azért ne beszéljünk, hogy e téren konszenzus volna. Ez egyet jelentene azzal, hogy feladjuk minden erkölcsi tartásunkat.

alöksz róz 2022.01.24. 21:53:38

@CSOKKI MÁLNA: "Ha nem jött volna ide, nem fagyna kockára." - ennyi.

medve barátunk nem érti, mit jelent az, hogy joga van az élethez.
azt hiszi, akkor el kell látni őt mindenfélével ott és akkor ahol ő akarja. tuti mszp-n nevelkedett.
olimpiai bajnoknak is jogom van lenni, mégse állhatok oda köveket hajigálva követelőzni hogy adjanak :-)

white999 2022.01.25. 20:50:50

@alöksz róz: "Azért annyira nem csodálkozom, hogy Fukusima után nem volt népszerűsége csúcsán az atomerőművek üzemeltetése." - csakhogy már jóval a fukusimai baleset előtt be akarták záratni az ún. zöldek az atomerőműveket,

CSERNOBIL

Elvileg minden erőmű biztonságos és környezetbarát addig amíg valami probléma nem történik és hát az élet az már csak ilyen mindig jön valami gikszer vagy egy földrengés vagy egy cunami vagy csak a tervgazdálkodást kell teljesíteni vagy a profitot termelni éppen.

pl. régi bányákba. nem újdonság ez, de a zöldek úgy látszik még sose hallottak róla.
"mert innen se viszik el a ruszkik." - és miért nem, azt tudod?

Ez egy fokkal bonyolultabb mint képzeled, már ember se lesz a földön amikor ez még sugározni fog. A régi bánya meghatározás azért még elég kevés. Tudomásom szerint ahhoz képest, hogy már lassan termelni kellene az eredeti tervek szerint ez a kérdés még most sem megoldott.