Orbán Viktor minden volt már. Opportunista, gerinctelen, kaméleon, skizofrén... Legutóbb, Mérő László könyvében dörzsölt szélkakas. Hogy mindezekben mennyi igazság van, arra a későbbiekben feltétlenül kitérünk. Ám kezdjük azzal, hogy megvizsgáljuk politikai környezetét! Ha valakit ugyanis elvtelennek bélyegzünk, annak csakis akkor lehet súlya és valós jelentése, ha létezik valamiféle stabil háttér, amelyhez egyáltalán igazodhatunk.

SZDSZ

A Szabad Demokraták Szövetsége - a Fideszhez hasonlóan - 1988-ban jött létre. Mindkét párt a klasszikus liberalizmus elveit hirdette, mélyen hittek a szabadpiaci működésben és semmi sem állt tőlük távolabb, mint a kommunista-szocialista világ. Ehhez képest az SZDSZ már 1994-ben, mindössze négy évvel a rendszerváltás után feladta minden meggyőződését és összebútorozott Horn Gyuláékkal. Immáron évtizedek óta megy a mosakodás, hogy nem a féktelen hataloméhség vezette őket, hanem az ország érdeke: kellett egy szalonképes párt, amely féken tartja a szocikat és elfogadható Nyugat-Európa számára... Ha mindez tartalmaz is igazságmorzsákat, attól még nem több szánalmas magyarázkodásnál. Az SZDSZ az első lehetséges pillanatban búcsút intett minden valaha volt alapelvének, hogy aztán a jól megérdemelt, lassú kimúlás legyen az osztályrésze.

MDF

A Magyar Demokrata Fórumot nem a hirtelen és elvtelen politikai fordulat sodorta a mélybe. Pont fordítva: a lassú kimúlás réme vitte vállalhatatlan utakra. Csurka a párt radikális szárnyát lenyesve 1993-ban megalakította a MIÉP-et. 1996-ban a mérsékeltek is kiváltak, létrehozva az MDNP-t, a használható arcok pedig átültek a Fideszbe. Végül már szinte alig maradt valaki; 1998-ban a hajdan legerősebb politikai formáció alig ért el 3%-ot a parlamenti választásokon. A Dávid Ibolyára és Herényire zsugorodott pártocska megkezdte látványos balra tolódását, hogy ezzel az utolsó szöget is beverje az MDF koporsójába. 2010-ben Bokros Lajos lett a párt kormányfőjelöltje, ami már önmagában is egy vicc, ám az igazi mulatságot az utcáról összehalászott képviselőjelöltek bemutatkozó videói szolgáltatták. Akkortájt minden megfáradt baráti összejövetelt feldobott, ha végignéztük e gyöngyszemeket. (A Youtube-on - egy csokorba szedve - a mai napig megtekinthetők. Felejthetetlen élmény.)

MSZP

Az MSZMP utódpártja azzal a küldetéssel alakult, hogy a rendszerváltást követően baloldali, szociáldemokrata politikát folytat majd. Nos, ennek nem sok tanújelét adták. A Bokros-csomag, majd tíz évvel később a Gyurcsány-kabinet működése is híján volt mindenféle szociális érzékenységnek. Egyedül a Medgyessy-kormány hajtott végre igazi baloldali programot, ám abba bele is roppant az ország. Legyünk persze tisztességesek: a Magyar Szocialista Párton belül mindig is voltak olyanok, akik baloldali fordulatot sürgettek, a klasszikus szociáldemokrata értékekhez való visszatérést szorgalmazták - Botka László vagy Szanyi Tibor nevét is megemlíthetjük -, azonban hangjuk sosem volt elég erős. (Ma már egyikük sem tagja a kommunista utódpártnak.) Az MSZP tehát nem csupán a sikeres kormányzással, de az elvhűséggel is adósa maradt választóinak. A közelmúlt közvélemény-kutatási adatai alapján még átlépné a parlamentbe jutás küszöbértékét, azonban minden jel arra mutat, hogy már jó ideje csendes haláltusáját vívja. Aligha kerülheti el az SZDSZ és az MDF sorsát.

JOBBIK

A rendszerváltás óta eltelt 32 esztendő leglátványosabb pálfordulását egyértelműen a Jobbik hajtotta végre. Radikális jobboldali pártként indultak, mára Gyurcsány leghűségesebb katonáivá váltak. Már aki maradt, hiszen nem csupán a húzóarcok többsége távozott, de a végeken a pártszervezetek is sorra számolják fel saját magukat. Alig hiszem, hogy a párt túléli az idei választásokat.

LIBERALIZMUS

Ennyit a magyarországi pártok elvhűségéről. Most tekintsük azt az ideológiát, amelyhez - bírálói szerint - a Fidesz hűtlenné vált. Természetjogi gondolkodás, alkotmányos jogállam, önszabályozó piac, a sajtó- és véleményszabadság, vallási türelem és tolerancia - nagy vonalakban ezek jellemzik a klasszikus liberális iskolát. Ebbe az eszmeiségbe sehogyan sem fér bele semmiféle kvótarendszer, kritikai fajelmélet, cenzúra, gondolatrendőrség, eltörlés-kultúra, állami piacszabályozás, sem pedig a közrend és a határvédelem feladása. A trend egyértelmű: a világ ma már egészen mást ért liberalizmus alatt, mint amit az elmúlt kétszáz évben értett. A mai maintstream balliberális gondolkodás a szöges ellentéte annak, amit pár évtizede még klasszikus liberalizmusnak neveztünk. A zászlót a libertáriusok viszik tovább, ugyanakkor muszáj leszögezni: a modern konzervativizmus lényegesen közelebb áll a felvilágosodás liberalizmusához, mint a mai, progresszív gondolkodás. Amikor tehát a Fidesz - és Orbán Viktor - pálfordulásáról beszélünk, még véletlenül sem szabad számonkérnünk rajtuk a mai, orwelli világ normáit. Elég, ha szóvá tesszük azokat az elhajlásokat, amelyekkel saját alapelveiktől kerültek távol. 

FIDESZ

Orbán meglehetősen korán - körülbelül 1993 táján - belátta, hogy tisztán liberális eszmeiséget hirdetve lehetetlen választást nyerni Horthy és Kádár országában. Egy széles választói bázisra támaszkodó néppártnak fel kell vállalnia némi konzervatív retorikát, valamint nem csekély baloldali szemléletmódot is. 1998-ban még a POLGÁRI számított a legfontosabb jelzőnek, 2010 után már a NEMZETI és a KERESZTÉNYDEMOKRATA melléknevek az uralkodók. Ezzel együtt a legfontosabb elvi alapok - a polgárok egyéni szabadságának, biztonságának és jólétének szem előtt tartása - érintetlenül megmaradtak. A kormányzat a legkevésbé sem szól bele az emberek életstílusába, hétköznapjaiba, értékpreferenciáiba. Amíg Ausztriában már küszöbön a kötelező védőoltás, nálunk határozott a kabinet álláspontja: marad az önkéntesség. Amíg a világ számos országában a lezárásokban, a tiltásokban, a karanténban hisznek, addig idehaza meglehetősen szabadon mozgunk. (Az elmúlt tizenkét év során talán a vasárnapi zárvatartás elrendelése volt az egyetlen olyan kísérlet, amely önkényes és értelmetlen tiltást hozott, ám ez is gyorsan lekerült a napirendről.) A kabinet elkötelezett a folyamatos adó- és járulékcsökkentés mellett; ez ugyancsak lényeges liberális elem. Ami pedig a legfontosabb: Orbán miniszterelnöksége idején nem találkoztunk egyetlen olyan esettel sem, amikor a rendőrség a polgárok ellen fordult volna, még a legenyhébb túlkapás is elképzelhetetlen számomra. Nyugat-Európában ugyanez aligha mondható el - Hollandiában nemrég éles lőszert is bevetettek a tüntetők ellen -, illetve idehaza sem tapasztaltuk e humanista attitűdöt 2006 táján.

Ennyit a pozitívumokról. Hamis képet festenénk, ha azt állítanánk, hogy Orbán Viktor és a Fidesz semmit sem változott az elmúlt 34 esztendő során. Ahogyan a hosszú hajú, szakállas forradalmárból testes, pragmatikus országvezető vált, úgy terebélyesedett a kormányzópárt eszköztára is. Számos megkérdőjelezhető intézkedést sorolhatnánk a mögöttünk hagyott három ciklusból, ám elég, ha csupán a legutóbbit, pár alapvető élelmiszer árstopját említjük. Ez a lépés nem csupán értelmetlen (hiszen aligha eredményez érzékelhető megtakarítást bárkinél), nem csupán a választási kampány kendőzetlen eleme (és igaza van az ellenzéknek: rém kínos, ha ez ma még működik), de jókora pofon a szabad piacnak, a liberális alapelveknek is. Rossz nézni, ahogy kormánypárti politikusok és újságírók megpróbálják védeni a védhetetlent; pozitívumként beállítani az atyáskodó, kádárista államot.

Azt látjuk tehát, hogy adott egy politikai színpad, amelynek csaknem minden szereplője elkövette a maga pálfordulását, s a többség nem is élte túl ezt az éles váltást, vagy legalábbis megállíthatatlanul elindult a lejtőn. Talán a Demokratikus Koalíció az egyetlen őszinte és következetes párt a palettán. Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Niedermüller Péter számos alkalommal kiálltak a progresszió, az LMBTQ-ideológia és a bevándorlók korlátlan befogadása mellett. Niedermüller alig pár napja megerősítette: a déli határkerítés embertelen és elbontandó. A DK eszmecsomagja messze a legkövetkezetesebb, még úgy is, hogy a választópolgárok 90%-a számára tökéletesen elfogadhatatlan, sőt egyenesen ijesztő. Orbán ennél lényegesen rugalmasabb: igyekszik úgy kormányozni, ahogyan az a magyarság szájíze szerint való. Ez néha otromba lépéseket is eredményez, mint jelenleg a hatósági ár bevezetése, mindazonáltal az elvtelen jelzőt aligha aggathatnánk a miniszterelnökre. Minden jel arra mutat, hogy az alapvető értékekhez igyekszik kitartóan ragaszkodni. Nem is tűnik úgy, mintha a Fideszt a kimúlás réme fenyegetné.