Évek óta azt látjuk, hogy a nyugati világ - a sokszínűség jegyében - kezd nyomasztóan egyszínűvé válni. Washingtontól Berlinig minden kormányzat, minden jelentős sajtóorgánum és csaknem minden nemzetközi szervezet pontosan ugyanazt az őrületet tolja. Csak nagy ritkán futunk bele üdítő kivételekbe, ezek ugyanakkor komoly galibát képesek okozni.
Ezúttal a tenisz világa az, ahol erősen áll a bál. A politika - mint mindenhová - ide is betette a lábát, holott számos történelmi tapasztalat igazolja, hogy ez sohasem vezet jóra. Lássuk, mi is történt!
Az orosz ukrán háború kitörését követően a nyugati világ azonnal szankciókat követelt és jelentett be, ennek részeként számos orosz állampolgárságú sportolót tiltottak ki a világ sporteseményeiről. Senki előtt nem vitás, hogy a kollektív bűnösség elvének alkalmazásáról van szó; származási alapú negatív diszkriminációt látunk. Ezek azok a jelenségek, amelyek ellen a civilizált világ 1945 után hetven éven át kitartóan és következetesen küzdött; ezek azok, amelyek totálisan szembemennek a humanizmus, de még a posztmodern liberalizmus alapelveivel is. (Különösen annak fényében, hogy a progresszív ideológia nyílt társadalmat hirdet, amelyben nincs és nem is lehet jelentősége a származásnak, sőt a nemzeti hovatartozásnak sem. Ennyire impulzív a jelenkor: bármilyen szent elv bármikor simán a szőnyeg alá söpörhető.)
A tenisz világa igencsak megosztott e téren. A Nagy-Britanniában rendezett versenyeken - többek közt Wimbledonban - nem indulhatnak orosz és fehérorosz sportolók, másutt - például a jelenleg is zajló Roland Garroson - igen. Eddig még mondhatjuk azt: hurrá, megvalósult a sokszínűség! A diszkrimináció ugyanis klasszikus liberális alapjog: minden szervező azt enged be a saját rendezvényére, akit akar. (Az más kérdés, hogy micsoda felháborodás törne ki, ha bárhonnan zsidó származásút, vagy afroamerikait tiltanának ki. Oroszt azt lehet...) A Roland Garros tornaigazgatója igazán tiszteletreméltó morális kötéltáncot folytat: Putyin agressziójának bármiféle támogatását szankcióval sújtja, magát a származást azonban nem bünteti.
Igen ám, de a különböző tenisztornák nem teljesen függetlenek egymástól. Az ATP nevű szervezet immáron ötven éve vezeti a profi teniszjátékosok világranglistáját, oly módon, hogy az egyes versenyeken elért helyezésekért pontszámokat oszt, s a mögöttünk hagyott 52 hét szerzett pontjait összesíti. A Grand Slam tornák különösen sokat nyomnak a latban: a győzelem 2000 pontot ér, ami jellemzően már önmagában a TOP20-ba emeli az érintettet. Egy precíz világranglistával szemben minimumelvárás, hogy reális és igazságos legyen, ez pedig aligha valósulhat meg, ha a brit versenyekről származási alapon sportolókat zárnak ki. Az ATP többek között ezért sem ért egyet a wimbledoni döntéssel, így a szankciót pontelvonással szankcionálja - Wimbledonért az idén nem jár ranglistapont senkinek. Mivel két független szervezetről van szó, látni kell: az ATP-nek nemigen akad más eszköze, amivel a jelen helyzetben élhet.
A káosz itt kezdődik. A teniszjátékosok döntő többsége ugyanis ellenzi, hogy bárkit származása miatt negatív diszkrimináció érjen, s ennek páran hangot is adtak - Novak Djokovic egyenesen őrültségnek nevezte az angolok döntését. Ugyanakkor azt sem tartják jó megoldásnak, ha az ATP megvonja a pontokat Wimbledontól, mivel ezzel a játékosokkal is jelentősen kitol. A legszürreálisabb az egészben az, hogy pont az igazán tisztességes álláspontot képviselő tavalyi bajnok, Djokovic veszíti el ranglista elsőségét ezáltal (hiszen bármilyen jól is szerepel Londonban, nem tudja pótolni a kieső 2000 pontot), mely borítékolhatóan az orosz Medvedev ölébe hull majd. Totális téboly.
Ha magát a progresszív ideológiát tekintjük, annak teljes következetlenségét érhetjük tetten. A progresszió ugyanis minden esetben az áldozatokra fókuszál. Mivel Putyin megtámadta Ukrajnát, így az ukránok áldozatok, megérdemlik a szolidaritást. Ugyanakkor a brit versenyekről - származási alapon - kitiltott versenyzők ezáltal ugyancsak áldozatokká válnak, így aztán nekik is jár az együttérzés. Ha létezik a világon olyan idióta, aki a progresszív világforradalmat komolyan gondolja, annak illő volna megsüvegelnie minden szereplőt: Wimbledon szervezőit épp úgy, ahogy az ATP-t is, holott ezek egymással szögesen ellentétes álláspontot képviselnek. (Erre mondják, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit...) Talán e tenisz-káosz is jól példázza, hogy szerencsésebb volna, ha a politikai ideológia távol maradna a sporttól (s lehetőleg minden mástól is). Békésebb és kiszámíthatóbb lenne a világ.
