"Küszöbön a harmadik világháború és megint a rossz oldalon állunk." - nyilatkozott Bródy János a HVG360-nak. Erős szavak, mindazonáltal érdemes a mondatba rejtett mindhárom állítást megkérdőjelezni. Tényleg küszöbön a harmadik világháború? Tényleg mindig a rossz oldalon álltunk? Tényleg most is hibásan helyezkedünk?
Valóban elképzelhető, hogy napjainkban kitör a harmadik világháború? Ember legyen a talpán, aki erre válaszolni képes. Jómagam a naiv idealisták táborába tartozom, akik hisznek az emberi értelemben, ugyanakkor nekem is muszáj belátnom, hogy a jelenkor egyre többet veszít a józanságából. Már az egy döbbenet, hogy Európa területén egyáltalán harcok dúlnak. Ám az egyenesen dermesztő, hogy ennek szinte mindenki tapsikol, így alig marad olyan közszereplő, aki a békét sürgetné. Miközben pontosan tudjuk: egy újabb világháború a homo sapiens történelmének tragikus és elmondhatatlanul ostoba végét jelentené.
Ami a történelmi múltat illeti, az nem kérdés, hogy Németország mindkét alkalommal a rossz oldalon állt. Nem csupán a végeredményt nézve, de morális tekintetben is: II. Vilmos és Hitler is egyértelműen agresszor. Emlékszünk még: az első világháborút megelőzően a német császár erős nyomást helyezett Ferenc Józsefre, aki ugyanezt a pressziót vitte tovább házon belül. Az Osztrák-Magyar Monarchia minisztertanácsa hajlott is a háborúra, csupán egyetlen tagja vétózta azt: Tisza István. Ismerjük parlamenti felszólalásait, az uralkodóhoz intézett beadványait - mind a béke mellett szóltak. Valódi nemzettragédia, hogy egy idő után már nem tudta védeni álláspontját, ám ettől még tény, hogy a térségben mi akartunk a legkevésbé fegyvert fogni. Ugorjunk húsz esztendőt: "A maihoz hasonló hintapolitikát folytattunk már a második világháború előtt is." - szögezi le Bródy János, én pedig azt kérdem: vajon volt-e reális alternatívája e hintapolitikának? Még Churchill is sokáig bizonytalankodott, hogy Hitlertől vagy Sztálintól kell-e jobban tartania. A korabeli magyar attitűdöt számos tényező formálta: Trianon igazságtalansága, bizalmatlanság az országot megcsonkító nagyhatalmakkal szemben, Kun Béláék 1919-es rémtettei, valamint barátságtalan geopolitikai helyzetünk: gyakorlatilag sehonnan sem számíthattunk semmiféle támogatásra, miközben mindenfelől veszély leselkedett hazánkra. Arról nem is beszélve, hogy még 1941-ben sem gondolhatta senki, hogy Németország veszíteni fog. Nagyon nem lettem volna Horthyék helyében - a szuverenitás megőrzése szinte lehetetlen küldetésnek tűnhetett. Horthy és Hitler sosem váltak puszipajtássá, azonban Németország a területi revízió mellett a szovjet befolyástól és a bolsevizmus rémétől való védelem ígéretét is jelentette. Legyünk megértőek e kettős szorításban lavírozó elődeinkkel! Tény, hogy szándékaink ellenére rángattak bele bennünket mindkét világégésbe, s a legmocskosabb eszközöktől sem riadtak vissza, hogy végig benn is tartsanak.
Elérkeztünk napjainkhoz, amikor is Orbán Viktor és Bródy János is tisztán (és ugyanúgy) látja a lényeget: "a most dúló háború ugyan Ukrajna földjén pusztít, de az valójában Amerika és Oroszország háborúja." Az is tény, hogy mindketten jól ismerik a magyar történelmet. Éppen ezért rém fura, hogy álláspontjaik ennyire különbözőek. Orbán bizonyosan nem kívánja Tisza és Horthy hibáit megismételni, míg Bródy egyértelműen erre buzdít. A lengyelek 1939-es lerohanása - mint történelmi analógia - kapcsán a zenész a következőket fogalmazza meg: "Ezt a magyarok akkor még sokáig nem érezték elég komoly veszélynek. A lakosság még akkor is inkább a hétköznapi gondjaival volt elfoglalva – mit lehet olcsón kapni és mivel lehet fűteni télen –, amikor már kiküldték az orosz frontra a magyar hadsereget. És egészen addig nem vették komolyan, amíg 1944 márciusában a németek megszállták az országot, és aztán már nagyon keményre fordultak a dolgok." Úgy hangzik, mintha Orbánt vádolná szűklátókörűséggel. Mintha a magyar miniszterelnök hibát követne el azzal, hogy törődik a rá bízott nemzet jólétével. Mintha muszáj lenne komoly, húsba vágó áldozatot hoznunk Ukrajnáért, s ez az áldozat elősegítené a háború befejeztét. Egészen elképesztő, hogy egy ilyen intelligens ember ennyire át tud menni demagógba, kétkedés nélkül mantrázva a brüsszeli imát, mely szemmel láthatóan abszolút hatástalan. "Nem szeretnék ilyen történelmi analógiákba mélyen belemerülni, de ha ez Amerika háborúja Oroszországgal szemben, akkor itt valójában a NATO áll szemben az oroszokkal. Európa minden nemzete szilárdan az amerikai oldalon áll, kivéve egyet, a magyart, ami egyébként már két világháborút elveszített." Bródy úgy tesz, mintha nem értené a NATO működését. Mintha a tagságunk azt jelentené, hogy az Egyesült Államok minden őrültségéhez és piszokságához asszisztálnunk kellene. Mintha az elmúlt 23 esztendőben bármiféle szövetségi kötelezettségünket elhanyagoltuk volna. Mintha katonáink Koszovóban vagy Afganisztánban nem a béke fenntartását szolgálták volna.
Ezúttal sincs másképp: a magyar kormány a béke megteremtését képviseli - a pápát és Kissingert leszámítva - szinte egyedül. Nincs igaza Bródy Jánosnak: nekünk e súlyos történelmi szituációban nem kell Amerika fenekébe bújnunk, sem stratégiai, sem erkölcsi szempontból. Stratégiailag azért nem, mert ha sikerül visszafordulnunk a küszöbről és holnap is felkel a Nap, úgy holnap is lesz Oroszország, és lesz Kína és lesz mindenki más is. Egy önfeladó, erejét vesztő Európában hallatlan előnyt jelenthet, ha nem égetünk fel magunk mögött minden hidat. A morális megfontolás még ennél is szentebb és nyilvánvalóbb: vajon mi lehetne nagyobb érték a békénél? Vajon lehet-e erkölcsileg tisztább álláspontot képviselni, mint elítélni az agressziót, kiállni Ukrajna függetlensége mellett, segíteni a menekülteket és mindent megtenni a fegyverszünet érdekében? Bele sem merek gondolni, mi zajlik Bródy elméjében és lelkében. Ha történetesen Pető Ivánnak, Horn Gábornak vagy Kuncze Gábornak hívnák a miniszterelnököt, velük is szembefordulna, ha a békét követelnék?
Mikor e sorokat írom, Szijjártó Péter épp Moszkvából posztol: "Tény, hogy ma rendkívülinek számít, ha egy európai uniós és NATO-tagállam külügyminisztere részt vesz az Orosz Energiahéten. Miért vagyunk mégis itt? Mert Magyarország még nem adta fel a reményt és azt szeretnénk, hogy minél előbb béke legyen a szomszédságunkban. A békéhez tárgyalás kell, a tárgyaláshoz pedig párbeszéd. Ha a Nyugat és Oroszország nem beszél egymással, ha hagyjuk elhalni a kommunikációs csatornákat, azzal feladjuk a békének még a reményét is ebben a szörnyű helyzetben. Mi ezt nem akarjuk. Mi békét akarunk." Kedves Bródy János, megannyi briliáns dalszöveg írója, tényleg a rossz oldalon állnánk?
