téveszmék

téveszmék

"Mindenért a neoliberalizmus a hibás"

2023. augusztus 27. - G. Nagy László

pogatsa.jpg

 

Hitem szerint Pogátsa Zoltán kifejezetten értelmes figura. Ennek számos tanújelét adta a nagy közgazdászvitában is, melyet pár napja tartottak a Szikra Táborban. (Jó-jó, nagy vitatkozásra nem került sor, sőt semmilyenre; Orbán Krisztiánnal folytatott beszélgetésük végig teljes egyetértésben zajlott. Ez történik akkor, ha a szervezők két balos szakembert ültetnek a pódiumra.) Szóval: Pogátsa meglehetősen tisztán látja a világ dolgait, ami már önmagában is komoly érdem, arról nem is beszélve, hogy köntörfalazás nélkül ki is mondja azt, amit gondol. Csupán a következtetései borzalmasak, ám ezen nincs mit csodálkozni – ideológiai elköteleződése csupán egyféle úton engedi haladni.

 

„Miért vesztettük el a kontrollt? Két dolog történt. Egyrészt a jóléti állam által létrehozott középosztály cinikusan maga mögött hagyta azokat, akiket szintén fel kellett volna emelni. Volt egy nagyon szegény társaság, amelyet a negyvenes, ötvenes, hatvanas években a jóléti állam középosztálybelivé tett. És amikor jöttek a neoliberálisok a hetvenes években, akkor az akkorra középosztálybelivé vált társaságnak tettek egy ajánlatot, és azt mondták: gyerekek, levisszük az adótokat, nem kell szolidárisnak lennetek az utánatok jövőkkel, és akkor a kisebb adókkal még gyorsabban tudtok gazdagodni. Látjuk, hogy ráéreztetek arra, hogy van kényelmes házatok, autótok, satöbbi. Ez még gyorsabban történhet, csak az az ára, hogy akkor a most alul lévőkkel föl kell mondani a szolidaritást. És ez történt. És ne csak felső-középosztálybeli emberekre tessék gondolni, hanem olyanokra is, mint a szakszervezetek; a munkások is gyakorlatilag feladták a szakszervezeteiket.” Helyzetértékelésnek megteszi, ahogy Pogátsa felvázolja a második világháborút követő nyugati világot. Persze, lehetne azon elmélkedni, hogy a jóléti intézkedések mennyire segítették a középosztály megerősödését. Hogy Margaret Thatcher, vagy épp Ronald Reagan milyen helyzetben lettek országaik vezetői, és hogy mit hagytak maguk után. Hogy a negyvenes, ötvenes, hatvanas évek gazdaságpolitikája tartható lett volna, vagy sem. De valójában nem ezek a legfontosabb kérdések. Ami igazán lényeges: ezekben az időkben már a munkásosztály is olyan színvonalon él, hogy szemmel láthatóan nincs szüksége többé a szakszervezetekre, az újraelosztásra, a baloldali politikára. És ha ez így van – márpedig Pogátsa maga is így látja – akkor kik azok, akik még arra várnak, hogy felemeljék őket? Kik az alul lévők, az utánuk jövők? A munkásszármazású fiatalok? Hiszen ők már jólétbe születnek, s a továbbiakban magas bérekre számíthatnak. A betegek, az elesettek, a magatehetetlenek? Ők a hetvenesek évek után sem kerültek az út szélére. Vajon kire gondolhat a baloldali közgazdász? Csak nem azokra az egészséges rétegekre, amelyeknek eszük ágában sincs tenni magukért, s kizárólag a szociális ellátásokra hajtanak? Mert ha igen, úgy Pogátsa egy erkölcsileg vállalhatatlan álláspontot képvisel.

 

A nemzetközi kitekintés után a pódiumbeszélgetés résztvevői természetesen hazai vizekre is eveznek: „A második világháború után a szovjet típusú rendszer, amiről én azt gondolom, amit Tamás Gáspár Miklós is gondolt, hogy ez nem egy baloldali, nem egy marxi rendszer volt, hanem kifejezetten egy bürokratikus államkapitalizmus volt, tehát a tőkés helyére belépett a párt, ez egy elnyomó, diktatórikus, bürokratikus államkapitalista rendszer volt, amely felszámolta az ellenállásnak az összes formáit. A kelet-európai embereket atomizálta ez a szovjet típusú rendszer, és amikor kijöttünk ebből, akkor olyan típusú kapitalizmus jött létre, amelyik sokkal-sokkal durvább, mint a nyugati.” A történelmi leírást tekintve most sincs vitám Pogátsa Zoltánnal, azonban kifejezéstárával annál inkább. Tudatosan, szándékosan használja az „államkapitalista” fogalmat, miközben tudjuk: ez valójában fából vaskarika. A kapitalizmus – köznyelvi használatban – piaci működést jelent. Ahol a párt minden termelőeszközre ráteszi a kezét, ott a magam részéről biztosan nem alkalmaznám a kapitalizmus kifejezést. Tudjuk persze: Tamás Gáspár Miklóshoz hasonlóan Pogátsa Zoltán is zsigeri ellenszenvet érez a szabad piaci működéssel szemben, így aztán mindent meg is tesz azért, hogy a kapitalizmus szót befeketítse. Ravasz, csalárd kommunikációs fogás: elismeri ugyan a Kádár-rendszer negatívumait, azonban úgy tesz, mintha ezek nem a baloldaliságból fakadnának. Mintha a megvalósult szocializmus azért lett volna rémálom, mert kifelejtették belőle a valódi marxizmust… Ez valami nagyon beteg világlátás. Fogalmazhatott volna úgy is: a kádári világ valójában szocialista tervgazdaság volt, meg sem közelítette a kommunizmust, mert az nem csupán a szabad vállalkozásokat fojtotta volna meg, hanem a magántulajdont is elkobozta volna mindenkitől. Ez így lett volna korrekt és tisztességes. Döbbenetes, hogy számos értelmes közgazdás a mai napig isteníti Marxot, s nem látja be, hogy nem Sztálin, Brezsnyev, Rákosi és Kádár vitték zsákutcába az ügyet, hanem a kommunizmus önmagában is egy rettenetes disztópia.

 

„Miért lehet az, hogy a Fidesz egyfajta előnyként vetíti propagandájában az alacsony magyar adókat, és azt, hogy Magyarország ellenállt a globális minimáladónak? Tehát hogy lehet az, hogy az OECD nagy részén megkönnyebbültek az emberek, hogy végre valaki érdemben akar valamit tenni az adóelkerülés ellen, és Magyarországon pedig a kormánypárt – meglehetős sikerrel – ezt egy ilyen propaganda részévé tette, hogy márpedig mi ellenállunk? Hogy lehetséges ez?” Hát úgy, kedves Zoltán, hogy egyes nyugati országok fellélegzése nem jelenti azt, hogy automatikusan igazuk is lenne. Ha én vagyok az osztály leglomhább diákja, úgy bizonyára annak fogok drukkolni, hogy ne legyen több futóverseny a tornaórákon. Sőt: töröljék el a testnevelést úgy, ahogy van! Ahogy a műsorvezető is felvezeti: Magyarországon a társasági adó 9%. Összehasonlításképpen: Romániában 16, Csehországban, Szlovéniában és Lengyelországban 19, Franciaországban és Ausztriában 25, Németországban 30%. Osztalékadó kapcsán is hasonló a helyzet. Nem véletlen, hogy az adózás terén mi vagyunk Európa egyik legversenyképesebb országa – tudatos kormányzati politika eredménye, hogy ma itt tartunk. Az a fajta szocialista attitűd, amely irtózik a versenytől és legszívesebben belekényelmesedne a középszerűségbe, még akkor is ijesztő volna, ha az OECD országok közel azonos gazdasági fejlettséggel bírnának. A magam részéről még egy ilyen világban is azt tartanám egészségesnek, ha a különböző nemzetállamok szabadon versenyezhetnének egymással adópolitika térén, az eredmények majd eldöntik, ki járt jó úton. No de, így, hogy még mindig jelentős elmaradásban vagyunk a Nyugathoz képest, tényleg az volna a megoldás, ha lábon lőnénk magunkat, s lemondanánk az egyik legfontosabb versenyelőnyünkről? A büdös életben nem zárkóznánk fel sohasem… És akkor a logikát és a morált még elő sem húztuk a kalapból. Ha a piaci szférában helyesnek tartjuk az árversenyt, mert ezáltal a fogyasztó jóléte nő, úgy miért jegelnénk az országok közötti adóversenyt? Továbbá: ha azt tartjuk erkölcsösnek, hogy nem raboljuk ki egymást, úgy miért nem az alacsony adók irányába forgatjuk a történelem kerekét?

 

„Az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy Magyarországon büntetlenül – nagyon-nagyon kevés ember került börtönbe – gyakorlatilag büntetlenül lopják szét a közpénzeket. Ezért tévedés szerintem az, amikor Magyar Bálint azt mondja, hogy most egy maffiaállam van, szemben a korábbi időszakkal, amikor ugye alapvetően minden rendben volt. Nem, alapvetően az emberek 1989 óta hozzászoktak ahhoz, hogy itt folyamatosan korrupció van.” Pogátsa helyesen állapítja meg, hogy az átlagos magyar választópolgár nem lát lényegi különbséget kabinet és ellenzék között, ha a közpénzek lenyúlásáról esik szó. Ehhez nincs is mit hozzátenni, legfeljebb annyit, hogy a kormányváltáshoz jóval több kell, mint Orbánékat tolvajoknak nevezni. No de ezt már egymást követően négy kétharmados választás is tökéletesen megmutatta. „Ha az állam nem adja meg nekem az újraelosztáshoz az esélyt, közben meg azt látom, hogy ellopják a közpénzeket, akkor a világ legtermészetesebb dolga - én teljesen értem –, hogy a magyar társadalom számára az a vonzó alternatíva, hogy akkor csökkentsék az adómat, mert ha nálam marad, akkor legalább én döntöm el, hogy azzal mit kezdjek. Mert nem hisz abban, hogyha befizetném azt az adót… szóval én abszolút értem, ha a libertariánus nézeteknek, vagy piaci fundamentalista nézeteknek (tere van), ha nem is tudatosan, mert ezek az emberek nem tudják, hogy ők tulajdonképpen piaci fundamentalista nézeteket vallanak, de passzívan azt gondolják, hogy jobb, ha nálam marad a pénzem.” Ezúttal is az a helyzet, hogy Pogátsa tökéletesen látja a valóságot, csupán pár apróságot hallgat el. Egyfelől érdemes hozzátenni, hogy 1990 előtt ugyancsak nem bíztunk a központi hatalomban, s joggal; a szocialista évtizedek bőven igazolták, hogy az állam rettenetes gazda. Másrészt nem beszél arról, hogy a világtörténelem során nem sok olyan demokráciát láttunk, ahol nem a korrupcióé lett volna a főszerep. Ma is ezt látjuk: az Egyesült Államokban szinte mindent a lobbisták irányítanak; az Európai Unióban pedig a tisztviselők egy részének már csattant is a bilincs a csuklóján. Önkormányzati pozícióiban a hazai ellenzék manapság is tele van korrupciós ügyekkel. A magam részéről egyáltalán nem értem a baloldali közgazdászok álomvilágát. Miért gondolják, hogy léteznek tiszta és szent politikusok? Miért nem jutnak el arra a Napnál is világosabb következtetésre, hogy minél kisebb államra van szükség, ahol a politikusok a lehető legkevesebb kárt tehetik? A kérdés persze költői; azért, mert a baloldali gazdaságpolitika egyet jelent az újraelosztással. A kör bezárult, a kígyó a farkába harapott… „Mi ezzel a baj? Az ezzel a baj, hogyha nem kezdjük el számonkérni az államon, hogy ne lopják el a pénzeket, hogy arra használják, amire való, hogy esélyt teremtsenek, akkor soha az a típusú felzárkózás nem fog megtörténni, az a típusú széles középosztályosodás nem fog megtörténni, ami akár a távol-keleti fejlesztő államok esetében, akár a skandináv jóléti állam esetén megtörtént.” Mi ezzel a baj? Az hogy Pogátsa valamiért a fejébe vette, így aztán dogmaként is tálalja, hogy a polgárosodás az állami újraelosztás következménye. Természetesen nem indokolja semmivel, csupán ex cathedra kinyilatkoztat – no de alig hiszem, hogy ezt az ostobaságot bármivel is alá lehetne támasztani.

 

„Miért ilyen rettentően népszerű a Fidesz? Azért, mert 2014 és 2019 között évről évre 7-8-9 %-os reálbéremelkedés volt Magyarországon. Már említettem, hogy a minimálbért ők emelték, és nem a nominális baloldal; már említettem, hogy a 2008-2009-es mélyponthoz képes több százezer új munkahely keletkezett, és évről évre 7-8-9 %-os reálbéremelkedés volt. Ennek egy jelentős részét elvitte most a magas infláció, de nem az egészet, tehát még mindig pozitívabban jön ki a Fidesz gazdaságilag, mint a megelőző időszak. Tehát ha ahhoz hasonlítunk, hogy a Gyurcsány korszakában mi volt Magyarországon – és nem igaz egyébként az, amit a Gyurcsány hívei szoktak mondani, hogy miért mondogatjátok még mindig az előző nyolc évet, nem emlékszik arra már a kutya se, ez egész egyszerűen nem igaz, az emberek nem hülyék, az emberek emlékeznek a 15 évvel ezelőtti dolgokra -, és akkor arra emlékeznek, hogy Magyarország egyébként egy olyan válságba került 2008-2009-ben, amikor a GDP 20%-át kitevő IMF hitel tudta csak egyáltalán Magyarországot a pályán tartani, amikor elvesztek a munkahelyek és reálbércsökkenés volt.” Pogátsa Zoltán ismételten reális képet tár elénk, s hozzáteszi azt is: aki mindezekkel nincs tisztában, az egészen bizonyosan homokra építi politikai stratégiáját. „A középosztály jelentős része a saját maga korábbi szintjéhez képest jobban él.” Nos, valóban ez a Fidesz népszerűségének egyik alappillére. De kár úgy tenni, mintha a kormánypárt gazdaságpolitikája ehhez semmit sem tett volna hozzá.

 

Szóval: értem én, hogy a balosok szerint mindenért a neoliberalizmus a hibás. Önmagukra nyilván nem mutogathatnak, ha a nehéz idők bűnbakjait keresik. Márpedig aligha tehetnek mást. És most nem csupán arról van szó, hogy a történelem valaha volt összes marxista kísérlete (törvényszerűen) véres diktatúrába fordult. És nem is csak arról, hogy a 21. században ismét irgalmatlanul balra tolódott a világ, s lám: válság válságot követ. Ne kerteljünk: a baloldali politika még soha semmi építőt nem produkált, mióta világ a világ. Ahogy Margart Thatcher mondta: „Az a baj a szocialistákkal, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.” Örök igazság, és valójában mindent elmond a baloldalról. Ennyit tudnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr6218201879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alöksz róz 2023.08.27. 12:08:25

az ingyenélés támogatása semmilyen baloldali ideológiából nem következik. ez szavazatvásárlás a mások pénzéből-munkájából, amihez utólag próbálnak valami ideológiát gyártani.

G. Nagy László 2023.08.27. 12:46:44

@alöksz róz: Ha az ideológiai gyökerektől indulunk, úgy tökéletesen igazad van: nem tűzte és nem is tűzhette egyetlen politikai mozgalom sem a zászlajára, hogy "támogassuk az ingyenélőket!" Ugyanakkor azt látjuk, hogy Nyugaton - idővel - elfogyott a támogathatók köre. A munkások kezdtek piszok jól élni (Pogátsa is erről beszél), a nők és a feketék felszabadultak mindenféle elnyomás alól. Kiüresedtek a szociáldemokrata, az antifasiszta és a feminista mozgalmak. Viszont a lendület viszi tovább a balos politikusokat - ők ehhez értenek, ez az ideológiájuk, csak nem fognak valami rendes szakmát kitanulni, csak azért, mert feleslegessé váltak - így aztán keresnek újabb és újabb áldozati csoportokat, amelyek támogatására hivatkozni lehet. Itt jön be az, amit írsz: szavazatvásárlás. Nyilván nem azért támogatja a balos politikus a bevándorlót meg a hajléktalant, mert azok ingyenélők, hanem azért, mert ők a "társadalom áldozatai". Máris szentté lehet avatni felkarolót és felkaroltat egyaránt.

alöksz róz 2023.08.27. 12:47:06

@alöksz róz: és dupla haszon, mert közben az irigységüket is kiélhetik.

alöksz róz 2023.08.27. 12:55:28

"Kik az alul lévők, az utánuk jövők? A munkásszármazású fiatalok? Hiszen ők már jólétbe születnek, s a továbbiakban magas bérekre számíthatnak. A betegek, az elesettek, a magatehetetlenek? Ők a hetvenesek évek után sem kerültek az út szélére. Vajon kire gondolhat a baloldali közgazdász?" - ki tudja, lehet hogy rátok, '""evolucionista"" libertáriusokra

mert a ti ideológiátokból egyenesen következik az út szélén hagyás, a betegek-elesettek-magatehetetlenek éhen dögleni hagyása, a munkásrétegek szegénysége és kvázi rabszolgasága stb.

alöksz róz 2023.08.27. 13:00:16

@alöksz róz: meg a szegényebbek oktatás, egészségügyi ellátás nélkül maradása.
meg a környezet elpusztítása.

meg még sorolhatnám, de nem akarom még jobban belelovallni magam :-)

alöksz róz 2023.08.27. 13:01:21

mindegy, a lényeg, hogy morálisan abszolút tarthatatlan álláspontot képviselsz.

G. Nagy László 2023.08.27. 13:19:53

@alöksz róz: Három lehetséges verziót ismerek.

1. Neked van igazad, te képviseled az erkölcsileg helyes álláspontot, mely többséget élvez a társadalmon belül. Tök jó, hiszen a ti önkéntes adományaitokból, alapítványaitok segítségével minden szegény ember megkap majd minden szükségeset.

2. Neked van igazad, te képviseled az erkölcsileg helyes álláspontot, de ez elhanyagolható kisebbséget élvez a társadalmon belül. Te bölcs vagy és szent, a többség meg hülye és rohadék. Sebaj, majd szuronyokkal kikényszeríted belőlük a jóságot. Nos, ez hívják baloldali diktatúrának, rémuralomnak.

3. Nekem van igazam, enyém az erkölcsileg helyes álláspont.

alöksz róz 2023.08.27. 13:42:11

@G. Nagy László: még átgondolom, de két dologban már most biztos vagyok
hogy ennél több pont van
és a 3. pont nem igaz (erre nagyon könnyű rámutatni, lásd fentebb)

és bevallom jól megleptél most, hogy nemcsak két verziót mondtál, egy fehéret meg egy feketét.

alöksz róz 2023.08.27. 13:51:50

@G. Nagy László: "3. Nekem van igazam, enyém az erkölcsileg helyes álláspont." - az hogy az önzőség az egyetlen alapelv, az az abszolút erkölcstelenség, az erkölcsi nulla.

2023.08.27. 16:08:33

@G. Nagy László:
a munkások akkor élnek jól ha munkaerő piacon hiány van. jön a bmw gyár és nincs szabad munkaerő. ez ugye emeli a béreket. ha jön a bmw gyár és hozza a migránsokat, az automatizálás miatt németországban fölöslegessé váló török vendégmunkásokat, a kínai a saját munkaerőre támaszkodik, akkor mindez munkaerő többletet eredményez. és a multik kormányzati támogatással szétbasszák a helyi társadalmat. ezt csinálja a fidesz. a rendeleti kormányzással kiderült, hogy orbán éppen olyan bugyuta politikus, mint gyurcsány. ugyanazt csinálják.

2023.08.27. 16:34:11

ez az akkumulátorgyárasdit a németek és orbán esküdt ellenségei találták ki. ez ugye meg van támogatva brüsszelből. ez ügyben nem számít a jogállamiség. mert az elektromobilitás a "zöld" fordulat. amivel egy bökkenő van, hogy környezetterhelő beruházásokat igényelne. ennek sarát a nyugat kiszervezi kelet-európába és annak levét orbán issza meg. nem túl bonyolult terv, de ezt orbán beszopta. és a fideszben tapsikolnak hogy ezt a zöldek is támogatják, növekszik a gdp, stb.

alöksz róz 2023.08.27. 17:51:11

@cvsvrs: az aksigyárat egy nemfidesz-kormány is támogatni fogja :-)))

alöksz róz 2023.08.27. 17:56:34

@cvsvrs: teljesen olyan vagy már, mint a zorróaszter

nem orbán szopatására találták ki, hanem a debreceniekére
összeült a német nagytőke, hogy szopassuk meg ezeket a nagyképű debreceneieket. elbábozták a aksigyár ellenes tüntetést is. direkt hergelésből adattak esővízgyűjtő hordókat is, hogy élethűbb legyen
:D

2023.08.27. 18:13:41

@alöksz róz:
nyilván nem kizárólag arra találták ki, hanem arra is. a nyugat kiszervezi a gigantikus akksigyáraket kelet európába, ami a "zöld" fordulat sara és ennek levét orbán issza meg. tehát ez arra is jó, hogy orbánt népszerűtlenné tegye.

alöksz róz 2023.08.27. 18:23:36

@cvsvrs: nekik teljesen mindegy melyik országba viszik. arra meg végképp semmi garancia, hogy nem jön be az országnak az aksigyártás, erre nem lehet alapozni (csak te gondolod, mert be vagy parázva tőle).
orbán ellenségei annak örülnének, ha egyáltalán semmi beruházás nem jönne ide.
plusz tényleg jóban vannak orbánék a német nagytőkével, ebben az egyben igaza van a zorrónak

2023.08.27. 18:26:47

timmermans nem egy bonyolult elme, de elég vicces az a fideszes érv, hogy ez ügyben még ő is támogatja orbánt, ezért ez a tuti.

a bmw a 400 hektáros gyára mellé tervezett egy 100 hektáros kínai akksigyárat, egy kisebb kínai gyártóval, amit egy tajvanban élő angol menedzsel. szóval el tudom képzelni, hogy ezt a kisebb céget megvennék. és úgy van egy német elektromos autógyáruk. ez a németek oldaláról érthető.

az is, hogy a piacvezető catl, aki a gigantikus akksigyárat hozza épített egy kisebbet türingiába. azt részben már a németek tervezték. és van egy tippem, hogy ez az üzem is az övék lenne akkor ha a kínaiak nacionalizálják a betelepülő német vegyesvállalatokat. tehát ezeket kapják meg akkor ha esetleg elvesztik a shenyangi üzemüket. 9 milliós kínai városkában is van bmw gyár.

de hogy egy kibaszott nagy gyárat építsenek debrecenbe (ahol az akkumulátorgyárhoz semmi nincs, se nyersanyag, se energia, se víz, se munkaerő) az irracionális mind német, mind kínai oldalról. lehet, hogy ezzel az üzemmel kárpótolnák őket, nem tudom, de hogy ez normál üzleti logika mellett egy totálisan irracionális lépés az nyilvánvaló.

és mellette a fidesz számára politikailag is ésszerűtlen.

2023.08.27. 18:32:38

@alöksz róz:
persze lehet mondani, hogy a fentiek egy konteó. és valójában a piacvezető cégek a német bmw és a kínai catl meglátták debrecenben a szuper lehetőséget. látták, hogy ez egy global city of the future. itt a lista. a financial times szerint.
www.debrecen.hu/assets/media/gallery/hu/30159/1200x800/4.jpg
1. new york / 2. montreal / 3. berlin / 4. hong kong / 5. bahrein (manama) / 6. abu dhabi / 7. düsseldorf / 8. dubai / 9. zürich és 10. debrecen. gondolom a 11. pedig gyügye. csak az nem fért fel a listára.

MEDVE1978 2023.08.27. 19:23:36

A tárgyalt első kérdéskörről, a szolidaritás felmondásáról.
Alapvetően hibásnak tartom azt a gondolatot, hogy a 80-as évek neoliberális gazdasági fordulatát a társadalmakon belüli szolidaritás felmondása okozta volna. Az úgy még hibásabbnak tűnik, ha arra gondol az ember, hogy a szolidaritás felmondása a még fel nem zárkózott underclass terhére történt volna.
Elsősorban azért, mert ez a gondolkodás figyelmen kívül hagyja a "dicsőséges 30 év" sikerének okait, illetve a bukásának okait. (Dicsőséges 30 évnek a második világháború utáni 30 éves fellendülést nevezik Nyugat-Európában és az USA-ban).
A második világháború után a világrend még látszólag sokpólusú volt. Azért írom látszólagot, mert gyakorlatilag már nem, igazából már csak a Szovjetúnió és az USA játszott. Ugyanakkor a francia, angol nagy birodalom még létezett, éppen szétesett. Ez a szétesés pedig szükségszerűen gazdasági hanyatláshoz, visszaeséshez vezet. Ez önmagában egy nagyon logikus dolog. Ha megnézzük, az Osztrák-Magyar Monarchia bukását követően az összes volt tagállam szenvedett. Ez nem véletlen, mivel akkor legalább 300 éve egy gazdasági térségben specializálódtak az adott országok vállalkozásai. Ugyanazok a szabályok vonatkoztak rájuk, voltak "természetes" piacaik, amelyeknek a hozzáférését az állam politikája garantálta. Most ezek külföldi piacok lettek, politikai preferenciákkal megbolondítva. A kapcsolatok átalakulása, gyors megszakadása természetesen gazdasági visszaesést hoz. Az angolok ugye csúcstechnológiai központként határozták meg magukat, mozdonyokat, gépkocsikat, gépeket gyártottak, fejlett könnyűiparuk is volt. A specializáció a gyarmatokon természetesen inkább nyersanyagtermelő volt. Ez mind megszakadt a gyarmatbirodalom függetlenedésével, a korábban nyitott óriási piac, India, a Közel-Kelet, Afrika egy 20 éves időtartam alatt "eltűnt". A helyére különböző gazdaságpolitikájú, az érdekeiket hatványozottan végző önálló szereplők kerültek. Nyugat-Európában a válság egyik oka részben a dekolonizáció beérése volt. A másik nagyon jelentős külső ok is ebből vezethető le: míg korábban az USA befolyása alatt a nagy szaúdi benzinkút 1973-ig nyitva volt, akkor becsukott. Hasonló történt máshol is, az OPEC égisze alatt. Az olaj ára sokszorosára ment fel, a sokk megrengette az egész világgazdaságot, még Magyarországot is. 1970-ben 3 dollár volt egy hordó olaj, 1980-ban 33 dollár. Utána az ár hullámzott, azonban a legolcsóbb átlagár is 14 dollár (1986), a korábbi csaknem ötszöröse volt. Persze a többi nyersanyag ára is fellőtt az egekbe és ezt a nyugati gazdaságok válsággal reagálták le, még az USA is.

Természetesen ez struktúraváltáshoz, optimalizált gyártáshoz, fogyasztáshoz stb. vezet, azonban ehhez idő kell, sok idő. Közben pedig a gyártott termékek drágábbak lesznek, infláció jön, a fogyasztás visszaesik, ennek következtében pedig egyre több cég megy csődbe, mert nem tudja kigazdálkodni a nyersanyagok árának emelkedését. A cégek megszűnése pedig végül munkanélküliséghez vezet.

Az adott gazdaságpolitikai válasz nyugaton Keynesianus volt: több közfinanszírozott vagy szubvencionált foglalkoztatás, magas szinten tartott adók. A baj az, hogy ez ugye további inflációhoz vezet és mivel mindenki igyekszik fogyasztást csökkenteni, ezért nincs kereslet az így gyártott további cikkekre. A népnek meg ugye előbb-utóbb elege lesz az össze-vissza ígérgető politikusokból, akik belengetik az újabb adóemelést és adóztatják a rekord drága benzint. Igazából erre volt a középosztály válasza az, hogy igent mondott Reagennek, Theatchernek, amikor azok azt mondták, hogy fellendítik a gazdaságot, valamint csökkentik az adókat, egyszerűsítik az adórendszert, felszámolják a gazdaságtalan iparágakat.
Alapvető hülyeség feltételezni azt, hogy a középosztálybeli Reagen vagy Theatcher szavazó arra gondolt volna, hogy ő felmondja bárkivel is a szolidaritást, a célja pont az volt, hogy a középosztály helyzete ne romoljon. Alapvetően ezek az emberek - és egyébként a közgazdászok is, akik ebben az irányzatban hisznek - úgy gondolják, hogy az adókedvezményekből vagy megnövekedett vállalati nyereségekből származó vagyon "lecsurog" a társadalomban és egyfajta multiplikátor hatás miatt végül a teljes társadalmat fellendíti, ezzel segítve a leszakadt rétegek felemelését is. Kérdéses, hogy ez ugye mennyire igaz, de a szavazók célja nem a szolidaritás felmondása volt.

MEDVE1978 2023.08.27. 19:53:11

"Tamás Gáspár Miklós is gondolt, hogy ez nem egy baloldali, nem egy marxi rendszer volt, hanem kifejezetten egy bürokratikus államkapitalizmus volt, tehát a tőkés helyére belépett a párt, ez egy elnyomó, diktatórikus, bürokratikus államkapitalista rendszer volt"

Megint arról van szó, hogy a szart szarnak hívjuk, kakinak vagy székletnek. Logikailag persze igaza van abban, hogy az állam például a nemzetközi kereskedelemben, illetve a belső gazdálkodásban is részben kapitalista elvek szerint járt el továbbra is, de ez rohadtul nem jelent semmit. Ettől függetlenül ez nyilván se nem lasseiz fair kapitalizmus, ahogy mondjuk a fasizmus vagy a feudalizmus sem, holott mindkettőnek volt piaci "manifesztációja" és volt benne tradicionális, kapitalista működés.

"A kelet-európai embereket atomizálta ez a szovjet típusú rendszer, és amikor kijöttünk ebből, akkor olyan típusú kapitalizmus jött létre, amelyik sokkal-sokkal durvább, mint a nyugati."

Ez így szerintem eléggé vitatható, sok különböző okból kifolyólag. Ha 1990-et írnánk, akkor azt mondanám, hogy van benne valami, de most egyáltalán nem látom ezt. A szovjet rendszer vagy akár a magyar manifesztációja a kommunista kísérletnek nyilvánvalóban atomizáló hatással bírt a magyar társadalomra. Gyengült számos korábban társadalmi kohéziót biztosító "intézmény", mint a vallás, a család, egyéb kisközösségek (pl: az összetartó falu, szomszédságok). Ez vissza is vezethető arra, hogy mondjuk kitelepítések, áttelepítések voltak, a vallást tudatosan leépítették stb.
A gond csak az, hogy nyugaton megfigyelhetők ugyanezek a folyamatok, míg egyes volt szocialista országokban van, hogy kevésbé. Ráadásul ezek a folyamatok ugyanúgy megtörténtek egyes nyugati országokban, egyszerűen a társadalmi változások és az urbanizáció miatt. A XX. század elején a népesség többsége falun élt és mezőgazdasággal foglalkozott, a végén városba költözött. Az USA népességének 40%-a élt 1900-ban városban, 2000-ben a 80%-uk. Magyarországon ez hasonló: a második világháború után gyakorlatilag 3,4 millió fő élt városokban (5000 fő feletti településen), 1995-ben 6,6 millió fő. Egy faluban sokkal több volt az interperszonális kapcsolat, a több száz éves közösségi intézmények, a templom, a fonó, a közösségi ház stb., erősebb volt a vallás. Az urbanizáció ezt mind szétszedte, de nem csak nálunk, hanem gyakorlatilag mindenhol a világon. A fentiekből kifolyólag nem hiszem, hogy a magyar társadalom mondjuk atomizáltabb lenne, mint a német vagy a brit. A különbséget inkább "csalódottságnak" minősíteném, egy keleti csalódottságnak. A volt szovjet szférában ugyanis megkínálták már egy földi mennyország gondolattal a lakosságot, viszont az nem jött el. Ez hozzájárul a csalódottsághoz és rengeteg volt szocialista attitűdhöz, amit Pogátsáék a volt szovjet rendszerhez társítanak.

Boldeone2 2023.08.27. 20:21:20

@G. Nagy László: Leírom pár mondatban, hogy én milyen problémákat látok nemzetközi és hazai vetületben:

Az egyik fő probléma szerintem a bérből és fizetésből élők helyzetének megrendülése a fejlett világban. Részben ide tartozik Magyarország is, amely már nem teljesen periféria

Hogyan történt ez?
Pár évtizede felgyorsult a globális verseny, a munkaerő éppen olyan piaci árucikk lett mint bármi más, a globális kínálat pedig szépen letörte az árakat. Ezzel párhuzamosan a technológia és tudásintenzív iparágak kerültek előtérbe, ez szerkezeti válságokat okozott, a munkaerő nem képes ilyen gyorsan alkalmazkodni a gazdasági változásokhoz

A globális nagyjátékosok könnyen tudják a lehetőségeiket optimalizálni: lényegében szabadon ott tudnak beruházni, ahol a legjobb megtérülést éri el a tőke, a legkisebb adófizetés terhe mellett. De, otthon a fejlett országokban is nyerő helyzetük van: zsarolni tudják az államot, hogy úgymond elviszik a munkahelyeket, ha az állam egy kis terhet tesz rájuk, de ilyenről szó nincs hiszen már majdnem az egész világon ingyentőkéhez jutnak a nagyvállalatok, vagyis : más pénzét kockáztatják , ami nem valódi kapitalista piaci verseny. A bérmunkások helyzete a fejlett országokban is kiszolgáltatott. Van ahol azt mondják : " nem kellettek , lusták vagytok és drágák, így hozunk be valódi rabszolgákat Ázsiából" , aki kussolni fognak, mert örülnek, hogy van mit dolgozniuk.. Szakszervezet sem kell azoknak...
A bér nem számít hogy mennyit, több lesz mint a fejletlen országokban. Ők ellaknak húszan is egy lakásban, így spórolnak...
A helyi munkaerő meg kiszolgáltatott...
Az akkugyárban lehetne kb 350 ezer nettót keresni, de a lakbér már rezsi nélkül is 180 ezer, plusz az egyéb megélhetés....
Ez a globális bérrabszolgaság egyik oldala...
A tőke az szabad és világhódító. A munkaerő szinte mindig valamilyen szinten röghöz kötött, szabályozott

A pár évtizede megkötött " társadalmi szerződés " -nyugaton persze - mára nem érvényes....

Ami most van, azt úgy hívhatnánk: " dog eats dog Kapitalizmus "

Persze, csak nekünk, nem túl nagy embereknek, akik nap mint nap teljesítménykényszer alatt dolgoznak, vagy éppen a SAJÁT nehezen megszerzett pénzüket kockáztatják a valódi piacon ....

Lölőék soha nem kockáztatnak semmit: az állam annyit nyom nekik, amennyit akarnak...

Folyt...

MEDVE1978 2023.08.27. 21:01:26

Globális minimumadót érintően: Itt sem Pogátsával, sem veled nem értek egyet.
A helyzet nagyon egyszerűen az, hogy a globális minimumadó nem nemzeti érdeke Magyarországnak. A magyar kormány nagyon régóta a társasági adót befektetési ösztönzőként használja.

Ugye a társasági adó alacsony mivoltával és az adópolitika nemzetközi vonatkozásaival két probléma van:
1. Az egyik a "race to the bottom". Ez azt jelenti, hogy az adózás, az adókedvezmények nemzetközileg egy lefele menő spirált indítottak el. Így az országok versenyeznek a működőtőke befektetésekért. Gyakorlatilag a nagy multik nagyon kevés adót fizetnek ma Magyarországon, mert eleve úgy jönnek ide, hogy jelentős hozzájárulásokat kapnak (adókedvezményt vagy infrastrukturális beruházást, pl: utat). Ez káros a nemzetállamokra, hiszen a megfelelően globális vállalatokat gyakorlatilag nem tudják adóztatni.
2. Az adóparadicsomok. A globális pénzügyi hálózatok egyik hatása, hogy a nagy cégek és magánszemélyek adóparadicsomokba menekítik a pénzüket.

A becslések szerint a nagy cégek kb. 2600 milliárd dollár, magánszemélyek pedig 8700 milliárd dollárt tartottak adóparadicsomokban. Ez összesen az amerikai gazdaság éves teljesítményének kb. 40%-a, a magyar éves gazdasági tevékenység kb. 30 szorosa.
www.imf.org/en/Publications/fandd/issues/2019/09/tackling-global-tax-havens-shaxon

Az USA és a fejlett államok álláspontja emiatt az, hogy rettenetes mennyiségű pénzt visznek ki és kerül ki az adózás hatálya alól. Ezért dobták be a globális minimumadót és ezért próbálják minden eszközzel szankcionálni az adóparadicsomokat. Magyar szemmel ugyanakkor legitim lehet egy olyan vélemény, hogy mi rosszabbul fogunk járni a globális minimumadóval, hiszen az egyik fő befektetésösztönző eszközünk mehet így a levesbe. A kidolgozott rendszer (amihez a belépőket keresik az egyezménybe) ugyanakkor azt hiszem az, hogy ahol kisebb az adó, ott a vállalat anyaállama (mondjuk az USA) ugyanakkor a minimumadóhoz való különbözetet meg fogja fizettetni az adott állammal. Így az egyezményhez csatlakozott országoknak immár jóval kevesebb érdeke lesz az alacsony adókulcsú államokban befektetni, onnan pénzt kihozni. Itt igazából egyszerűen fel kellene mérni, hogy mit nyerünk és veszítünk az ügyön, mivel az egyezmény életbe lépése már elkerülhetetlennek látszik.

Boldeone2 2023.08.27. 21:04:13

@G. Nagy László: A problémák másik okát - ami még a globális tőke vs munkaerő dichotómiánál is sokkal súlyosabb szerintem: a jelenleg alkalmazott monetáris filozófiák

...2009 tavaszán ballagtam hazafelé a munkából, közben azon gondolkodtam mi lesz....Az ügyfeleim vaskos bukóban voltak, lövésem sem volt, mibe kellene fektetni, ha egyáltalán érdemes valamibe...

Előtte olvastam Soros György cikkét, ha jól emlékszem a Business Insiderben... Mit mondott az öreg?
" The recession Will last forever " Nem értettem, mire gondolt....Akkor ennek már soha nem lesz vége?

Mi a fene ez a nagy ciklikus válság?

Megoldotta a világ a Bretton Woodsban a kitűzött célokat, hogy ne legyen többet nagy ciklikus válság?
Minden bizonnyal nem....

Mire lesz jó az eszement pénznyomtatás, az képes kezelni a kapitalizmus válságait, az egyenlőtlenséget? Minden bizonnyal nem

Az igazán nagy igazságtalanság ebben a rendszerben nem az amit Marx megfogalmazott a munkaérték elméletben, (bár az is Ricardo dolgozta ki)

Hanem a monetáris rendszer működése

Cantillon ír bankár zseni már a 19-ik században felismerte, hogy a gazdaság kerülő újonnan teremtett pénz nem egyenletesen oszlik el: először a kereskedelmi bankokhoz és nagytőkéhez kerül a pénz, nyilván onnan lefolyik a gazdaság többi szereplőjéhez is, de mire odaér, addigra azok már csak a megemelkedett árakkal szembesülnek
Munka és gazdálkodás nélkül így lehet óriási pénzt szerezni

Csendben, implicit módon az infláció felforgatja a társadalmat: transzferálja a vagyont a gazdagok felé... Az infláció a legnagyobb csapás a szegények felé, ami létezik

Sajnos, Magyarországon is ez ment : brutális prociklikus gazdaságpolitika, ami mögött nem volt valós fedezet

A NER- elit ezermilliárdokat akvirált, ingyen és/ vagy kamatmentes pénzeket, amelyeket most mindnyájan fogunk visszafizetni
Lölő jactjában is ezek a pénzek vannak

Ez az egyik része, vagyis: a társadalom szenvedi ennek a here rétegnek az érdemtelen gazdagodását

A másik - sokkal súlyosabb probléma: a dupla , ha nem a triplájára mentek az ingatlanok árai. Akinek sok több volt, annak pár év alatt több száz milliós vagy millirdos vagyona lett, aki nem tudott lépni, az már nem is fog: a gyermeke is csóró és kiszolgáltatott lesz, talán örökre
Ez persze globális probléma is: százezer milliárd dollár kerülhetett a nagytőkés réteghez 2009 óta, részvényben meg real estate - Ben...Ezért is féktelen az inflació

Ez is mutatja : soha nem lesz egyenlőbb, igazságosabb a társadalom, sőt....Kutyavilág jön! A Soros megmondta, ő pedig ritkán téved!:)

Boldeone2 2023.08.27. 21:27:24

@G. Nagy László: Miért ilyen rettentően népszerű a Fidesz? Azért, mert 2014 és 2019 között évről évre 7-8-9 %-os reálbéremelkedés volt Magyarországon."

- Ennek a "fele" kb. az nem valós, szerintem te is érzed közgazdászként....

Hogyan számítják az inflációt, mit tesznek a fogyasztói kosárba? Kinek az inflációja, mert az sem ugyanaz... Mi a medodika, elég súlyú benne az ingatlan - és lakbér áremelkedés? Szerintem nem.

Bérek: mi az átlagbér? Valóban annyi az annyi, vagy csak játék a számokkal?

Mire elég ma az alacsony bér? Az ingatlanok ára 2016 óta megduplázódott, triplázódott, az autók ára dettó. Az élelmiszer mára megfizethetetlenné vált. A bér több, csakhogy s.art sem ér...

Én azt mondanám inkább: volt egy szerény javulás az említett időszakban, főleg külső okok miatt, majd stagnálás, manapság meg itt a megélhetési válság

Itt soha nem lesz jó a helyzet. Orbán örök darab, de innen már senki sem tudná helyrehozni

2023.08.27. 21:29:55

@alöksz róz:
ez esetben orbán ellenségei miért adnak 880 milliárd forintot azért, hogy magyarország akkumulátor nagyhatalommá váljon. ha ők azt gondolják, hogy ez még népszerűbbé teszi orbánt, akkor vajon ehhez miért adnák a monétát.

2023.08.27. 21:38:45

@Boldeone2:
magyarországon a medián település 17.5 ezres. egy ilyen településszerkezetben nem nagyon lehet globálisan versenyképes gazdaság. egy ideig lehet építeni a tőkeimportra, a keresletélénkítő politikára. ha a szabad munkaerő elfogy, akkor a vendégmunkásokra. és az abból adódó többletfogyasztásra. ez azonban szinte minden relációban kiszolgáltatja az országot.

alöksz róz 2023.08.27. 21:46:17

@cvsvrs: ez biznisz (mint ahogy nem szűnt meg az oroszokkal az üzletelés, vagy ahogy a 'diktátor' erdogannal is vígan üzletelnek)
valószínűleg nálunk kecsegtet a legjobb megtérüléssel. nem orbán a világ közepe, hogy minden körülötte forogjon.

lehet van még némi szava a német nagytőkének :-)
elvégre itt szolgálják ki legjobban :-(

Boldeone2 2023.08.27. 21:48:19

@cvsvrs: Az " entert " tovább már nem lehet nyomogatni, megszorítások jönnek : nekünk....Nyilván egy réteg mindig megkapja majd az ingyenpénzt, abban nem kételkedem ...

Szíjjartó megmondta : akkugyártó világhatalom leszünk, az jövő... Aki nem ért egyet, az mind "hazaáruló"...

A belső tartalékok kimerültek, az enter nyomogatása csak szemfényvesztés volt, káros

2023.08.27. 21:53:07

@alöksz róz:
a kínai akkumulátor gyár biznisz a holland "szocialistáknak", a liberálisoknak és a zöldeknek? ugyan már. ők is tisztában vannak azzal, hogy ez környezeti terheléssel jár. és nekik az jó, hogy ezt kiszervezik kelet-európába. és tudják, hogy ebből nem lesznek szerethető üzemek. akinek biznisz az a német felvevőpiac. német érdek és orbán esküdt ellenségeié. és ők nem gyurcsányt akarják megbuktatni, mégcsak nem is a fideszt, hanem csak orbánt. személy szerint utálják.

alöksz róz 2023.08.27. 22:09:31

@cvsvrs: pont ugyanolyan orbán-fixációban szenvedsz, mint a hazai ballibek.
a ti összes gondolatotok orbán körül forog, ezért azt hiszitek, a valóságban is minden körülötte forog :-)

hallottál már arról, hogy a politikusokon gazdasági szereplők is vannak a világon?
akiket nem érdekel, hogy veszekszik timmermans meg orbán? hanem az, hogy hogy csináljanak jó üzletet?

G. Nagy László 2023.08.27. 22:34:58

@Boldeone2:

"2014 és 2019 között évről évre 7-8-9 %-os reálbéremelkedés volt Magyarországon. - Ennek a "fele" kb. az nem valós, szerintem te is érzed közgazdászként...."

Nem, abszolút nem érzem. És sem közgazdászként, sem laikusként nem hagyatkoznék az érzéseimre, csakis a valós statisztikákra. Pogátsa a legkevésbé sem vádolható kormánypártisággal, nyugodtan hihetsz neki.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.08.27. 22:35:32

@alöksz róz: Nemtom. Ez valszeg azért van, mert a 13 éve korlátlan tejhatalommal rendelkező Orbán semmiért sem felelős, hibás csak a 15 éve hatalommal nem rendelkező Gyurcsány.

G. Nagy László 2023.08.27. 22:43:16

@MEDVE1978:

"a szavazók célja nem a szolidaritás felmondása volt."

Nyilván nem, de ebben nincs is vita Pogátsa Zoltán és közted. Ő sem azt mondja, hogy bárki bárkivel tudatosan ki akart volna tolni.

"ez a gondolkodás figyelmen kívül hagyja a "dicsőséges 30 év" sikerének okait, illetve a bukásának okait."

Ez a lényeg. Erre próbáltam célozni a posztban azzal, hogy a hetvenes évektől már nem volt tartható a régi irány. Pogátsa összességében nem mond hülyeségeket, de érzékelhetően egy balos gondolkodó szemüvegén át látja a dolgokat, és azt emeli ki, ami számára lényeges, és elhallgatja azt, ami nem támasztja alá a szempontrendszerét.

2023.08.27. 22:44:56

@alöksz róz:
ez a projekt európában német gazdasági érdekeket és mellette orbán ellenfeleinek politikai érdekeit szolgálja. és a haverok zsebeit lehet vele kitömni. azzal nem szereznek több szavazatot.

alöksz róz 2023.08.27. 22:46:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: na de azért ha másban nem is értünk egyet, gondolom a ny-i világ átállása a fosszilis üzem-és tüzelőanyagokról azért csak nem orbán körül forog szerinted se :-)

G. Nagy László 2023.08.27. 22:51:24

@MEDVE1978:

1. Az egyik a "race to the bottom".
2. Az adóparadicsomok.

Alapvetően egyikkel sincs gondom, mert hitem szerint a nullát kéne megcélozni. No de ha már minimumhatárt húzunk, nem ártott volna minket is megkérdezni. Egy 9-10% körüli TÁNYA hosszútávon is vállalható volna, ez alá már tényleg nem kívánunk menni. A 15% viszont sok. Még ha az elvet elfogadjuk is, a limitet nehéz. (Nagy összeütközés azért nem lett a dologból, IPA-val együtt kb. ott vagyunk.)

G. Nagy László 2023.08.28. 08:07:23

@alöksz róz:

"még átgondolom, de két dologban már most biztos vagyok hogy ennél több pont van és a 3. pont nem igaz (erre nagyon könnyű rámutatni, lásd fentebb) és bevallom jól megleptél most, hogy nemcsak két verziót mondtál, egy fehéret meg egy feketét."

Egyszerűsítsük le a kérdést úgy, hogy csupán két verzió maradjon! Vegyük az állításodat: A SZEGÉNYEKET TÁMOGATNI KELL. Lesz, aki egyetért ezzel, és lesz, aki nem. Az egyszerűség kedvéért húzzuk meg a határt 50%-nál! A kérdés ez esetben az, hogy a társadalom felénél több, avagy kevesebb gondolja így? Ez két lehetőség, nincsen több. (Ne kötekedj a pontosan 50%-kal :)) Ha a többség így látja, akkor nem kell állami újraelosztás, mert a sok flantróp megoldja maga. Ha a kisebbség látja így, akkor sem kell, mert akkor csak diktatórikus eszközökkel lehet megvalósítani.

(Az 50% elég önkényes érték. Már a társadalom 10%-ának aktív segítőszándéka is komoly szociális hálót létrehozhat.)

Szóval: nem kell ezen sokat töprengeni, elég szimpla kérdés...

G. Nagy László 2023.08.28. 08:21:17

@Boldeone2:

"Pár évtizede felgyorsult a globális verseny, a munkaerő éppen olyan piaci árucikk lett mint bármi más"

A munkaerő mindig is piaci árucikk volt.

"A globális nagyjátékosok könnyen tudják a lehetőségeiket optimalizálni: lényegében szabadon ott tudnak beruházni, ahol a legjobb megtérülést éri el a tőke, a legkisebb adófizetés terhe mellett. De, otthon a fejlett országokban is nyerő helyzetük van: zsarolni tudják az államot, hogy úgymond elviszik a munkahelyeket, ha az állam egy kis terhet tesz rájuk"

Érzek némi ellentmondást. A jóemberkedő baloldaliak mindig arról prédikálnak, hogy egyenlőség kell, hogy a leszakadó régiók felzárkóztatása szükséges. Mármost van-e hatékonyabb módja annak, hogy Afrika, Latin-Amerika, vagy épp Kelet-Európa felzárkózzék, mint épp az adóverseny? A globális együttműködés egyik áldása lehetne, hogy eljut a tőke, az iparfejlesztés, a munka a világ minden pontjára. Micsoda szemét képmutatás, hogy akkor jönnek a globális minimumadóval? Kiderül, hogy annyira azért mégsem támogatják a leszakadtak felzárkóztatását? Micsoda baloldaliság ez, kérem?

G. Nagy László 2023.08.28. 08:27:46

@Boldeone2: Írsz még az ingatlanárakról és a monetáris politikáról, mint lényeges problémákról. Valójában egyetértek veled mindkettő kapcsán. Viszont tegyük hozzá: két egészen más természetű kérdésről van szó. Az ingatlanárakat a piac mozgatja és ha erkölcsileg tisztán gondolkodunk, úgy nulla beleszólásunk van ezekbe. A monetáris politika viszont a központi hatalom dolga, ez - elvileg - sokkal inkább befolyásolható.

2023.08.28. 09:48:48

@G. Nagy László:
a neoliberalizmus az, hogy a tőkepiac szabad. és a magánbankok annyi pénzt teremtenek, amennyit akarnak a semmiből lényegében. és ha a fogyasztásnak nincs árufedezete, akkor inflációt eredményez. azonban a befektetések esetén ez nem probléma. ha az értékpapírok, a részvények, az ingatlan ára elinfálódik az a tőkepiaci nyereség. mert növekedett a portfolió értéke. ez a neoliberalizmus. az amerikanizmus. az oligopóliumok uralma.

az illiberális demokrácia az, hogy ugyenez a rendszer kell csak totális állami kontrollal. ez az ázsianizmus. az oligarchák uralma.

és orbán azt mondja, hogy kombináljuk ezt a két rendszert, mert az hosszú távon jólétet eredményez. és egyébként a kelet győzedelmeskedik nyugaton is. egyesek szerint orbán egy szuperzseni. mások szerint pedig egy közönséges tolvaj. a rendszer intézményesített lopásra, közbeszerzési csalásokra, közmédia hazudozására van alapozva. ez a keynes-i keresletélénkítő politikának egy olyan változata, amiben a közhatalom nem osztott. európa kiveti az orbánizmust. és ez a totalitárius egységállam rendszer történelem szemétdombjára kerül. ahogyan a soros féle nyílt társadalom koncepció is. mindkettő.

2023.08.28. 09:57:38

@G. Nagy László:
legyen egy pillanatra az ideológia az elemi matek. a "baloldal" ebben az osztás. a baloldal mást se akar csak osztani, osztogatni. ez a baloldali ideológia. a jobboldali pedig szorzás. sokszorozzunk meg valamit, valamicskét. ez a két művelet egymás inverze és nem a logikai ellentetje. aki ezt nem látja be az hülye.

az egyik osztani akar (és mellett kivonni, a különbségi hányados tudományosan a differenciál), a másik szorozni (és összeadni, ami tudományosan az integrál). tehát ha az ideológia a matek, akkor a baloldalnak rendesen differenciálnia kell, a jobboldalnak integrálnia.

érthető ez elemi matematikai okfejtés a politika nyelvezetén?

2023.08.28. 10:01:39

hogy érhető legyen, a szorzatösszeg az integrál. a jobboldalnak nem megosztani kell, hanem integrálni. a baloldalnak pedig differenciálni ebben a felosztásban. a baloldal osztogatással akar integrálni. az integrál az szorzatösszeg bazdmeg. és a jobboldal pedig produktivitással, szorzással akar differenciálni. az különbségi hányados bazdmeg.

az elemi matematikai ismeretek hiányoznak.

alöksz róz 2023.08.28. 10:03:51

@G. Nagy László: "Vegyük az állításodat: A SZEGÉNYEKET TÁMOGATNI KELL." - ez lett volna az állításom?

Boldeone2 2023.08.28. 10:04:00

@G. Nagy László: A nyugati jóléti állam szempontjából nem képmutatás. A globális adóverseny ott is társadalmi zavarokat okozott: valamiből fenn kell tartani a jóléti államot. Azokra az országokra amelyek nem fogadják el a minimumadót, a kettős adóztatás vár, a cégek pedig egyszer megkapják a székhely, majd a telephely szerinti adót is. ( Magyarország)
Valahogy az adóelkerülési bújócskának véget kell vetni!

Magyarországon lényegében van egy teljesen igazságtalan adórezsim. A nagy cégek alig fizetnek adót, a társasági nyereségadó 9%, de van egy csomó adóalap- csökkentő tétel.
Lényegében bevételarányosan alig fizetnek valamit, jóval többet fizet bevételarányosan a mikrovállalkozás ( nekünk az van)
Ez igazságtalan.
Az igazságtalan adórendszer miatt, a többi ember, a többség szenvedi karát: a világbajnok szegények adóját fizetjük ( Áfa )

Orbánék mindent megtiltanak, ami a nagytőke arányos megadóztatását és pl az önkormányzatok túlélését tenné lehetővé
Nekünk pl egyre több iparűzési adót kell fizetni, a here nagytőkés réteg meg mentesül. Most pl megtiltották a földadó kivetését, pedig a zöldbárók már eleve akár ingyen százmilliókat akvirálnak.....

A lényeg: ha "nagyember" vagy, akkor szinte csak zsebeled az ingyen vagy kamatmentes hitelt, cserébe adót sem kell fizetni. Ha közepesen állsz jól, akkor meg nyögöd az állami terheket. ( Mi is brutális adót fizetünk)

Az állam csecsén élősködő here réteg tökét kellene egyszer már diszkréten egy kormánynak elkapni! Jó lenne, ha valamit vissza is adnának a társadalomnak a jachtozók, mert csak az látszik hogy az ingyen milliárdokat akvirálják, a mi terhünkre...

Természetesen még az áfát is alig fizetik: a kocsik, a jacht mind külföldi strómanok nevén, de van hogy az ingatlan is...

2023.08.28. 10:16:54

a debreceni egyetemen beültem egyszer közgazdaságtan órára. szociológus lányokkal. és a közgazdász professzor (nem nevezném meg) megkérdezte, hogy két mennyiség arányát hogy mondják más szóval. és a szociológusok nem nagyon tudták. és gondoltam, hogy természettudományi karról érkezve csak megfejtem, hogy két mennyiség aránya a hányadosuk.

erre a közgazdász professzor (debreceni egyetem, de lehetne ez akármelyik) azt mondta, hogy ilyen hülyeséget még nem hallott, hogy két mennyiség aránya a hányadosuk lenne. az ugyanis a RÁTA. és ezek után kiadta, hogy mindenki olvasson el egy könyvet, vagy legalább abból fejezetet, vagy keressen valami újságcikket, amiben a RÁTA fontosságáról van szó. de nem tudják, hogy az közönséges osztás. mert a politikai gazdaságtannnak nem matematikai alapjai vannak, hanem szimplán teológiai, hogy ez vagy az a jó, vagy a rossz.

kivonás, osztás rossz, a gonosz. mert ez a baloldal. összeadás, szorzás jó. mert az a jobboldal. vagy megfordítva. és a közgazdaságtan hülyék gyülekezete. tökmindegy, hogy pogátsa zoltán, vagy akárki. és nemcsak ez ügyben, hanem szinte mindenben.

lehet egy kollektivizált, vagy félig kollektivizált konzervgyárat építeni egy magyar mezővárosban? lehet. feltétlen jó lesz, mert ez a szocializmus a reformokkal? nem, dehogy is. ebből vagy egy jól működő konzervgyár lesz, ami sokaké, vagy nem. ez a konzervativizmus és a reálpolitika. a zöldség, gyümölcs, hús konzerv. a konzerv tej, a konzerv kenyér, a konzerv leves. ez a konzervativizmus. lehet individuális konzerválás is, az a háziipar. a kollektivizált a konzervgyár.

MEDVE1978 2023.08.28. 10:35:32

@G. Nagy László:

Ha globálisan nézem a dolgokat, akkor az ingatlanpiac a legkudarcosabb terület mind közül.
Pár hónapja pont néztem egy hosszútávú, kb. 40-50 éves statisztikát az USA-ról, összehasonlítva a mai adatokkal. Néztem pár féle fogyasztási cikket (pl: TV, autó stb.), szolgáltatást (képzés ára) és ingatlant. A statisztikák azt mutatják, hogy az amcsiknál kis mértékű (mondjuk 10-20%) szórás mellett mindegyik tétel ára együtt mozgott a nominál bér változással. Tehát lehet, hogy mondjuk képződni 7%-al drágább, mint 1973-ban, de ez nem egy irtózatos változás, amitől mondjuk egy fiatal padlót fog. Ami az, az az ingatlanok árának / bérleti díjaknak a változása, ami emlékeim szerint valahol talán 50%-os drágulás körül volt.

Ehhez hozzáadva, hogy a 2008-as válság gyökere az ingatlanpiac volt, illetve, hogy a kínai gazdaság is az ingatlanpiac miatt "köhög" arra mutat, hogy ez az egyik legkudarcosabb terület ma a világgazdaságban. Persze itt lehet folytatni a piacbarát magatartást, azonban valószínűleg ez fokozódó egyenlőtlenségekhez és társadalmi leszakadásokhoz fog vezetni.

Szerintem itt pontosan a piaci kudarc miatt fokozott állami szerepvállalásra lenne szükség, szinte minden fejlett államban. Hogy mi ez a szerepvállalás és hogyan nem vezet spekulációhoz és hasonlókhoz az más kérdés, ami persze nagyon nehéz.

A németek például próbálkoztak a Mietpreisbremse-vel, ami a bérleti díj maximalizálás. Ez nem sikerült, egy óriási kudarc volt. A magyar állam például levitte az új lakások ÁFA-ját, illetve CSOK-ot adott, aminek szintén voltak negatív kísérőjelenségei, mert a kivitelezők gyakorlatilag simán lenyelték ezt. Ugyanakkor legalább épült valamennyi lakás.

Napestig lehetne sorolni az ingatlanpiacra visszavezethető problémákat, szinte mindenfele a világban. Szerintem ezeken nem a piaci fundamentalista gondolkodás segítene leginkább, hanem ötletes állami beavatkozások. Van ilyen is, például a finnek eredményesen küzdöttek a hajléktalanság ellen, az osztrákoknál sok a közösségi építésű bérlakás.

Az USA-ban látni, hogy mi történik, ha valaki a piacra bízza a hasonló szituációkat, egyfajta radikális libertariánus szemléletben. Pár példa: Detroit, San Fransisco és Portland. San Fransisco 15-20 éve az USA egyik legélhetőbb városa volt. Ömlött be a tőke, a gazdag lakosság stb. Egészen kb. 10 évvel ezelőttig, amikor egyszer csak egyre több hajléktalan költözött be és sátrazott le az utcán. Mivel az amcsik liberálisak, hagyták ezt, joguk van hozzá. Ugyanakkor a hajléktalanok egy idő után gyakorlatilag ellepték a várost. Emiatt már régebben elindult az elvándorlás San Fransiscoból. Mára már az üzletláncok mennek el, egyrészt a kereslet csökkenése, másrészt a folyamatos rablások miatt. Ilyenkor beindul a spirál, mert a piac rendezi az ingatlanárakat is, folyamatosan lefele mennek az árak, folyamatosan szakadtabb emberek költöznek be. Végül egy lepusztult gettó lesz az egészből, mint Detroitban. A folyamat ugyanaz egyébként, mint a magyar kisebb falvakban, csak itt a cigányok vesznek lakást. Aztán egyre több és több jobb módú "fehér" ember költözik el és a végén már csak a cigányok maradnak az elértéktelenedett lakásokban.

Ezek mind az ingatlanpiachoz kapcsolódó problémák.

G. Nagy László 2023.08.28. 10:40:42

@alöksz róz:

"ez lett volna az állításom?"

Hanem?

IdomitottFoka 2023.08.28. 10:43:46

"minél kisebb államra van szükség, ahol a politikusok a lehető legkevesebb kárt tehetik? A kérdés persze költői; azért, mert a baloldali gazdaságpolitika"

Azért is költői mert a magyar csoda még nagyobb államot eredményezett, mint a nyugati baloldali(?) berendezkedés. De persze ez nem gond.

"Ha én vagyok az osztály leglomhább diákja, úgy bizonyára annak fogok drukkolni, hogy ne legyen több futóverseny a tornaórákon. Sőt: töröljék el a testnevelést úgy, ahogy van!"

A pisa meg egyéb felmérések szerint egyre kevésbé hatékony az oktatás. És válaszul pont ezt csináljuk, még jobban leépítjük. Csak h még egy országközelibb analógiát is idevéshessek.

"lemondanánk az egyik legfontosabb versenyelőnyünkről"
Nekem ez az érvelés fáj a legjobban. Semmi hozzáadott értéket nem bír felmutatni, fogatlan löttyedt kurvaként olcsóbb a szaxi. 30 év a semmibe, felét viki regnálásában egy viszonylag hosszú 10 éves globális konjunktúra után. Gyakorlatilag bezzeg mindenki a posztszovjet térségből, ha a kezdeti helyzeti előnyünket is nézzük. Csakhogy legyen egy rózdeórja az újgazdag senkiknek.

"De kár úgy tenni, mintha a kormánypárt gazdaságpolitikája ehhez semmit sem tett volna hozzá."

A kohéziós támogatásokat becsatornázták a polgik tesójának térkövezős cégeibe. Meg a vej közsötétítő sajátlábába. Sose látott zsenialitás, a szocik erre képtelenek lettek volna. És hát ezt is feldughatjuk, ha a hatalommegtartás oltárán beáldozzuk.

"mindent elmond a baloldalról. Ennyit tudnak."

Nem látszik h az ellenfél kompetensebb lenne. Ismerve a szimpátiádat eléggé hiteltelenül kéred számon a kissebb, kapitalistább államot a nyugaton. Saját porta, mondhatná a nyugat. Amúgy nem rossz, mondom én, főleg az előző kukinuni gatyábaturkálós után, csakhát... az alapállás.

G. Nagy László 2023.08.28. 10:53:00

@MEDVE1978: Csak pár megjegyzés:

"A németek például próbálkoztak a Mietpreisbremse-vel, ami a bérleti díj maximalizálás. Ez nem sikerült, egy óriási kudarc volt. A magyar állam például levitte az új lakások ÁFA-ját, illetve CSOK-ot adott"

Vegyük észre az irdatlan különbséget! A bérleti díj maximalizálása brutális, erkölcstelen és káros beavatkozás, meg is lett az eredménye: Berlinben a kutya sem akart új ingatlant építeni... Az ÁFA-csökkentés ugyanakkor egyértelműen jó döntés, hiszen csökkenti a piaci működésbe való beavatkozás mértékét, ami mindig jót tesz.

"San Fransisco 15-20 éve az USA egyik legélhetőbb városa volt. Ömlött be a tőke, a gazdag lakosság stb. Egészen kb. 10 évvel ezelőttig, amikor egyszer csak egyre több hajléktalan költözött be és sátrazott le az utcán. Mivel az amcsik liberálisak, hagyták ezt, joguk van hozzá. Ugyanakkor a hajléktalanok egy idő után gyakorlatilag ellepték a várost. Emiatt már régebben elindult az elvándorlás San Fransiscoból."

Ez pontosan így van. Csakhogy ennek a jelenségnek az égvilágon semmi köze a libertarianizmushoz. Pont ellentétes azzal: ez a balliberális szemlélet pusztító hatása. Ég és föld a kettő.

G. Nagy László 2023.08.28. 11:01:47

@IdomitottFoka:

"Azért is költői mert a magyar csoda még nagyobb államot eredményezett, mint a nyugati baloldali(?) berendezkedés. De persze ez nem gond."

Már hogyne lenne gond? Évek óta másról sem papolok.

"lemondanánk az egyik legfontosabb versenyelőnyünkről - Nekem ez az érvelés fáj a legjobban. Semmi hozzáadott értéket nem bír felmutatni, fogatlan löttyedt kurvaként olcsóbb a szaxi."

Az analógia tetszetős és költői, de azért nem pont erről van szó. Ha egy befektető gyárat telepít bárhová, számos szempontot vizsgál: bérköltségek, szállítási költségek, szaktudás, munkamorál és persze adóvonzatok. Az utóbbi csak egy a sok közül, de nyilván lényeges szempont. Kurvák vagyunk természetesen, de egészen ép fogsorral...

"mindent elmond a baloldalról. Ennyit tudnak. - Nem látszik h az ellenfél kompetensebb lenne."

Valahogy behúztunk négy kétharmadot. A többség elég jól érzékeli a kompetencia-különbségeket.

2023.08.28. 11:04:06

@MEDVE1978:
ez magyarország első és egyben utolsó szocialista lakóparkja.
archivum.mtva.hu/images/medium/MTI-FOTO-Ylc5RGtIRzNYbGI3K1ZzcStwbEIxdz09.jpg
ehhez nem kellett túl sok konvertibilis pénz. mivel ez nagyrészt háév beton, váév cserép, alföldi porcelán, zalakerámia, graboplast. és korlátozott mértékben ugyan, de verseny van, mert ezekből a mérnöki irodák tervezhetnek különféle elrendezésű épületeket. ez az, ami olcsó. persze úgy, hogy van egy non-profit lakástakarékszövetkezet. az otp.

szocialista lakóparkban a szegény néprétegek laktak. akiknek zsiguli se jutott, csak dácia.
scontent.fbud7-4.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278486958_5409787779045793_7646104885265276324_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=THIPBxrPP2cAX89wWd3&_nc_ht=scontent.fbud7-4.fna&oh=00_AfD9A7ED96fvYFRdACjlJn7z7c-J5NM9jfk5bogSkJxuHg&oe=64F07BF4
túl sok fát nem ültettek. a füvet se locsolták. arra már nem jutott pénz. elvitte a főváros. egyébként a kertészet. csak kertész kell hozzá és nem schiffer andrás, aki segget nyal orbánnak. és megy a duma, hogy a szocializmus nem építhető újra. amerikából nem lesz minta.

2023.08.28. 11:16:07

@G. Nagy László:
a befektető a pénzhez úgy jut, hogy egy magánbank leüti az entert. és ott van a dollár, euró, forint. és ez ugye intézményesített csalás az egyik nézőpontból. ez a szabadság őshazája a másikból. és orbán azt mondja, hogy ez a rendszer szuperjó, csak félhülyéket kell kitömni pénzzel, mert azoktól könnyű lesz elvenni. csak lölő felesége, lányai is trükköznek. ondika is ügyeskedik. récsölnek meg eddig minden projektje becsődölt még így is. a temérdek szponzori tao pénzből működő "akadémiát" 4:1-re verte.

a legnemzetibb puskás összeállítás ez volt:
MARKEK, SZOLNOKI, GOLLA, STRONATI, MACEIRA, BATIK, PLSEK, LEVI, CORBU, SLAGVEER, COLLEY
annyi a magyar a vér, hogy csak na. meg még a türk.

2023.08.28. 11:20:23

@G. Nagy László:
orbán eddig 17 évet kormányzott és 16 évet volt ellenzékben. a történelmi megítélése erősen kérdőjeles. picikét utálják a nagyvilágban. és még a moszkvai irattár is ki fog borulni.

2023.08.28. 11:28:52

@G. Nagy László:
szóval orbán még nem bukott meg, van esélye javítani. csak azt gondolni, hogy történelmi értelemben nem áll rosszul az kétséges. putyin ideológusai szerint 56 fasiszta volt. orbán nagy imre koporsójánál mondott beszédet, hogy ruszkik haza (a csapatkivonás 87 nyarán indult el), aztán elbontották nagy imre szobrát, vagy 56 ellenforradalom? hogy lehet ebből törtélemet írni?

Boldeone2 2023.08.28. 11:29:30

@G. Nagy László: Ez pontosan így van. Csakhogy ennek a jelenségnek az égvilágon semmi köze a libertarianizmushoz. Pont ellentétes azzal: ez a balliberális szemlélet pusztító hatása. Ég és föld a kettő."

- A ballib szemlélethez sincs köze. Egyszerűen nem lehet és nem is emberséges olyan törvényeket hozni, hogy az emberek nem lakhatnak az után

Akkor hol lakjanak, ha az állam nem tud nekik lakhatást biztosítani? Nincs másra esélyük. A legtöbb condo eleve kizár minden olyan embert a lakhatásból, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek
Pl amikor mi ott éltünk, kb 28000 dollár/ fő volt a limit, a jobb házakban, vagy mész a négerek közé, ott nem kérnek semmilyen papírt, de akkor be kell vállalni a szegregációs problémákat is....

Kevés a lakóingatlan az összes globalizációs központban, mert a munka reményében özönlenek a bevándorlók, óriási a konkurencia. De, ez van Nyugat- Európában is: egyszerűen nincs hely 6 millió ukránnak meg másik 6 millió, az elmúlt pár évben érkezett afrikai és ázsiai migránsnak. Nekik jön a hajléktalanság. ( Nyilván nem az ukrán bombázóknak, őket befogadják, mindig )

A világvárosok fejlesztési területe végesek, ezt ismerte fel a nagytőke, így mindent magukhoz vesznek, mert az idő nekik dolgozik
Mindig jönnek új és pénzes vevők, ha kell külföldről, akik megfizetik az árat ..

A többség viszont vagy bérlő lesz, vagy adósrabszolgája a banknak. Ha pedig kicsúszik a talaj, akkor hajléktatlan...

A hajléktalanság sehol sem jó, de Kaliforniában egy kicsit az is " privilégium" San Fran , az " örök tavasz városa "

Ebből egyszer brutális világégés lesz. Nemhogy nem csökkenek a vagyoni különbségek, de inkább nőnek már a nyugati országokban is.

Pedig, 1945 után pont az volt az általános politikai törekvés, hogy legyen szociális piacgazdaság és jóléti állam. Erre volt társadalmi szerződés, Európában
Az USA- ban soha nem volt ez valós törekvés. A szociáldarvinizmus uralkodik: a vagyonok urai mesés gazdagságban élnek, a kispolgári meg a hitelek terhe alatt nyomorog....
Rags to riches" - nemzeti mítosz mese...

Ott kezdődik minden, hogy egy nívós egyetemet el sem tud végezni az átlag, anyagi okokból. Vannak ösztöndíjak persze, de a tények azt mutatják: az elit gyerekei vannak mindenhol...

Éppen ezért vannak az élesen szélsőjobb és szélsőbal társadalmi válaszok:

A kockás inges, fegyverbuzi, globalizáció- vesztes, őskonzerv, fehér vidéki kispolgár azt mondja, hogy: dögöljön meg a " ballib elit" meg azok is, akiket tutujgatnak a bevándorlók és négerek ( az utóbbi nincs kimondva ..)

A lázadó, városi, haladó nagypolgári, fehét ifjúság, meg a négerek azt mondják, hogy pusztuljon az álszent, mindent leuraló kivénhedő, örgecske, konzervatív elit réteg

2023.08.28. 12:00:52

@Boldeone2:
na de a magyar állam a leghülyébb pártitkárokkal is fel tudott építeni lakótelepeket. szovjet technológiával. és a reform az volt, hogy adják fel a marxizmus-leninizmust és lehessenek privát mérnöki irodák az állami típustervek mellett. tarlós istvánnak is volt egy magán mérnöki irodája. és egyébként a reform az volt, hogy az állami építőipari vállalatok egymással is versengenek és még a maszekok is építkezhetnek. és ebből lesz a vegyesgazdaság az építőiparban.

most azon megy a vita, hogy ki nyúlja le a pénzt. lölő vagy a strabag. és egy rakás suttyó egy épületet se tudott emelni külföldön. mert ahhoz már hülyék. tehát mi az, ami utoljára viszonylag jól működött? a késő kádár kori vegyes gazdaság. amikor suttyó tarlósnak még nem volt annyi hatalma, hogy kiszervezze a bizniszt a seggfej haveroknak. mert hogy őket korlátozta az állam. és a strabagot is. és akkor valahogy felépült a hungaroring és nem a magyar közberuházás volt a legdrágább ejrópában.

2023.08.28. 12:12:15

@Boldeone2:
valójában a reformokat kellett volna folytani és nem kellett volna rendszert váltani. az mszmp-t átalakítani egy magyar néppárttá. úgy, hogy abban a nők a baloldal. a fiatalok a liberálisok és az idősebbek a konzervatívok. és a párt az előválasztásokon több jelöltet állít. akik a jelölőgyűléseken eléri az 1/3-os támogatottságot azok elindulhatnak. a reformok folytatása az, hogy és a párton kívüliek is állíthassan egy jelöltet. és azok az esetleges visszalépések után megmérkőznek.

a reálértelmiségi nőnek nem kell baloldalinak lenni, ahogyan egy reálértelmiségi fiatalnak sem kell liberálisnak és idős reálértelmiséginek se kell konzervatívnak lennie. a reálértelmiségben az ideológa a MATEK.

a számok nélküli világban gondolkodó bölcsészek biologikusan tagozódjanak be az uralkodó állampártba, a magyar és az erdélyi magyar néppártba. ami az európai néppárt tagja. populizmus a köbön. ugyanakkor párton kívüliekból is megszerveződhet az elit. mert a szabad piaci elképzeléseket a közösség a szavazataival megvásárolja. a reálértelmiség pénzt kereshet egy valós politikai programmal.

ez a reformok egyenes folytatása. csak jöttek a rendszerváltók. a szocializmus reformálhatatlan.

2023.08.28. 12:16:09

melyik a jó vagy a rossz az egyenőség, vagy az egyenlőtlenség. ha az ideológia a matek, akkor az egyenlőség az EGYENLET. és az egyenőtlenség, meg az egyenlőtlenség. tehát nem a jó, vagy rossz, hanem kisebb, nagyobb. a "kacsacsőr". és ezek után számolni kell. nincs jó, meg rossz. a nagy felosztások, örök kettébontások egyesülnek. egyenletekké és egyenlőtlenségekké. ezek nem egymás logikai ellentétei ugyanis.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.08.28. 12:20:41

"Ez történik akkor, ha a szervezők két balos szakembert ültetnek a pódiumra"

orbán krisztián nem balos, de sebaj. Keynes se feltétlen balos, egy értelmes embertől szívesen megkérdezném, hogy Keynes jobboldali gazdaságilag, vagy baloldali? milyen érdekes kérdés, nem?
amilyen neolibsi meg piaci fundamentalista vagy, biztos baloldalinak mondanád, részigazságok vannak is benne. csak nem biztos hogy attól még feltétlen igaz.
vagy mondanád inkább elavultnak? :) jobboldali gazdaságilag? baloldali? tudod hol a határ a kettő közt? te hova tennéd?

de milyen érdekes, a briteknél, meg skandinávoknál 4x magasabb a fizetés mint itthon, mégis ingyen kapják nemcsak a tankönyveket az iskolások, de még az irodaszereket is, mégis kapitalizmus van ott is. fura neked ez is, mi? honnan szedik az pénzt ezek az oktatátis minisztériumok szerinted? tippelj.

"ezekben az időkben már a munkásosztály is olyan színvonalon él, hogy szemmel láthatóan nincs szüksége többé a szakszervezetekre, az újraelosztásra, a baloldali politikára. És ha ez így van – márpedig Pogátsa maga is így látja –"

nem így látja, és nem él ezekben az időkben olyan színvonalon, te még az ideológia szón rágódjál ne ilyen komplexebb dolgokkal funkc. analf-ként.
Pogátsa egy dolgoban nagyon téved, nem a középosztály hagyta el a munkásosztályt, hanem a plutokrata elit korrumpálta lobbierejével az államot. state capture történt. nem tudatos döntés a középosztályban, ez valójában elég gyermeteg gondolat...
fura hogy ezt nem tudja összekrakni.

" Ők a hetvenesek évek után sem kerültek az út szélére."

nem, az amerikai álom:
www.youtube.com/watch?v=oaGXd0GzD5U

www.youtube.com/watch?v=p3O6bKdPLbw

érdemes lenne néha a valósággal is foglalkozni ezen a blogon.
már Bruce S. is megénekelte a Philadelphiában és megmutatta a videóklipjében. 25 éve? 30?

www.youtube.com/watch?v=4z2DtNW79sQ

"Hiszen ők már jólétbe születnek, s a továbbiakban magas bérekre számíthatnak"

hatalmas bérekre, de te bányászként is többet keresnél náluk.

"Csak nem azokra az egészséges rétegekre, amelyeknek eszük ágában sincs tenni magukért, s kizárólag a szociális ellátásokra hajtanak?"

akiket kitömtek CSOKKAL? olyan jó az érdekérvényesítő képessége ezeknek a csoportoknak hogy az utcáról tudják irányítani a politikát. a roncstársadalomban hiába dolgozol ha nem bírsz megélni a fizetésedből, olyan egyszerű őket hibáztatni.
nyilván vannak olyanok akik alkalmatlanok a munkára, ezért a tanköelezettséget nem levinni kell, hanem felemelni, hogy arányaiban kevesebb legyen az ilyen.

groteszk egy erkölcsileg vállalhatatlan lénytől hogy másokat akar címkézni ezzel.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.08.28. 12:22:04

@alöksz róz: kérdezd meg a bányász skilleket megint

MEDVE1978 2023.08.28. 12:51:01

@G. Nagy László:

"Az ÁFA-csökkentés ugyanakkor egyértelműen jó döntés, hiszen csökkenti a piaci működésbe való beavatkozás mértékét, ami mindig jót tesz." Nem mindig. Az ÁFA csökkentés volt akkora a lakáspiacon, hogy építést indukáljon. 2016-ban vezették be, amikor csak 10.000 lakás épült, ezt növelte meg a duplájára az akkor beütő konjunktúra és az ÁFA csökkentés. Ez a pozitív oldala. A negatív az, hogy ez az ösztönzés is egy óriási összeget hagyott a kivitelezők zsebében, mert egyszerűen "lenyelték" ezt, illetve az új lakások építése egy folyamatos radikális áremelkedés mellett történt meg.

A bérleti díj maximalizálás nem ördögtől való dolog. A második világháború után katasztrofális volt szerte Európában a helyzet, Nyugat-Európában is évekig voltak érvényben bérleti díj korlátozások, hogy az embereknek legyen hol laknia. A szovjet blokkban ehhez képest még gázabb dolgot alkalmaztak, beköltöztettek embereket a másik lakásába. jobb esetben mellé, rosszabb esetben a helyére...

San Fransiscot illetően nem az eleje a folyamatnak a témám, hanem a felgyorsulása és a vége. Az eleje ugye az, hogy ki hagyja a hajléktalanokat az utcákon, vele együtt pedig a bűnözést, drogozást stb. Ez egy dolog, ezek valóban a woke-ok San Fransiscoban.

Viszont a piac erre reagál, ha végig hagyjuk menni a folyamatot, akkor annak a vége az, hogy a város leépül, gettósodik. Ez viszont már a piac hatása, ezért érdemes beavatkozni.

G. Nagy László 2023.08.28. 13:08:38

@MEDVE1978:

"A bérleti díj maximalizálás nem ördögtől való dolog."

Én minden ársapkát annak látok.

Ha a világ teljes ivóvízkészlete egyetlen ember tulajdonában összpontosulna, akinek feltett szándéka, hogy elpusztítja az emberiséget, ott talán elgondolkodnék rajta. Addig azonban a piac megold mindent.

alöksz róz 2023.08.28. 13:34:57

@G. Nagy László: nem kell senkit elnyomni, letaposni.

nem rossz a keret, nem vagyok antikapitalista vagy piacellenes, de korlátokat kell állítani és azokat jól pozicionálni.
ezeket ideológiából, elméleti alapon nem nagyon lehet levezetni, meg kell nézni mi hogy működik a gyakorlatban.

a nagy többség meg egyszerűen nincs olyan helyzetben, hogy ezt megtegye, ezért nem is a felső pár százalék amorális hozzáállása lesz a többség álláspontja :-)

(mondjuk afelől sincs sok kétségem, hogy rögtön megváltozna az egyén álláspontja, ha ő kerülne olyan pozícióba)

alöksz róz 2023.08.28. 13:37:40

@G. Nagy László: "Addig azonban a piac megold mindent." - ennyi erővel BÁRMI megold mindent...

legfeljebb szarul, mint sokszor "a piac" is teszi :-)

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.08.28. 14:18:31

@G. Nagy László: túl sok volt a szuperhősfilm. kevesebb marvelt kéne nézned.

mit számít hogy egy gonosz, vagy sok gonosz, akinek a célja a profit maximálása?
ettől nem lesznek szomjasak a mexikóiak?

és ahhoz mit szóltok ti százezrek, hogy orbán épp eladja kínának az országot? a vízkészletünket már eladta, jó érzés mexikóinak lenni?

parameter.sk/23-millio-ember-alig-jut-ivovizhez-addig-coca-cola-es-heineken-vigan-uzemelnek

telex.hu/kulfold/2022/07/28/coca-cola-monterrey-mexiko-vizhiany-aszaly

www.vg.hu/kozelet/2022/07/csak-a-lakossagot-sujtja-a-vizvalsag-mexikoban-az-italgyartokat-nem

filléreket fizetnek a multik a vízért. az átlagembernek drágább

2023.08.28. 14:45:19

@alöksz róz:
azért lehet logikai korlátokat is állítani. a pénznek nincs aranyfedezete. na jó. azt éppenséggel lehet mondani, hogy a magánbankokban levő pénznek legyen jegybanki fedezete. tehát a jegybank kibocsátott x összeget, akkor legfeljebb annyi pénz van forgalomban.

mert most a neoliberális rendszer az, hogy bármennyit hozzá lehet tenni. amivel a bank a saját tőkéjét kockáztatja. és ha bedől, akkor konszolidálják. a részvény árfolyama fel és leértékelődhet. de a folyószámla hitel az korlátos.

nagyon bonyolult matek nem kell hozzá. 50% tartalékrátát kell előírni. 100 forint jegybanki betétből első körben 50 forint hitel folyósítható. amelyik megjelenik betétként a rendszerben. abból második körben feles tartélékolással újabb 25 forint. abból 12.5 forint és így tovább.

csak ez egy olyan szigorú fiskális politika lenne, amivel az ország veszít a versenyképességéből. működtessünk ilyenformán szocialista pénzrendszert. nem konvertibilis monétával. és lássuk, hogy az mire képes. lehet mondani, hogy semmire. ezt azonban nem tudjuk. próbáljuk ki, hogy milyen a vegyes gazdaság.

2023.08.28. 14:55:06

@G. Nagy László:
debrecenben van egy vízmű. az a debreceni vízmű. ilyen fantáziudús marketingelt neve van. ez a társaság a debrecenieké. minden egyes debreceni ingatlanhoz tartozik egy vízközmű részvény. és akkor a részvénytársaság dönti el, hogy ad-e vizet a kínaianak. és ha igen, akkor mennyiért. szocializmus a reformokkal. társadalmi tulajdonlás és szabad piaci mechanizmus. szociáldemokrácia.

2023.08.28. 15:00:08

@G. Nagy László:
valamikor a 70-es években a vízmű pártitkára azt mondta, hogy a debreceni konzervgyár fizessen többet a vízért, mivel az átlagnál többet fogyaszt. erre a konzvergyár pártitkára úgy határozott, hogy saját kutakat fúrnak. megépítik a saját közműveit. és azt mondták, hogy ezt a városi pártbizottság felügyelje. ezt elfogadták.

na most kósa lajos és társaik még a vízközműveket is megépítik a kínainak, mégpedig blindre 100 uszkve 150 milliárd forintért. vajon miért? hacsak azért nem, mert ez közbeszerzés és biznisz. ezt a brancsot legalább helyi szinten lehessen leváltani, vagy népszavazást tartani. erről ne a kedves nemzetvezető döntsön győzikével a tranziton. esetleg.

alöksz róz 2023.08.28. 15:54:40

@G. Nagy László: "Ha a többség így látja, akkor nem kell állami újraelosztás, mert a sok flantróp megoldja maga." - egy nagy hiba van ezzel, hiába látja úgy, ha nincs rá módja, mert egy szűk (és totál erkölcstelen) rétegnél van a pénz.

alöksz róz 2023.08.28. 15:56:01

@G. Nagy László: "Már a társadalom 10%-ának aktív segítőszándéka is komoly szociális hálót létrehozhat" - ha van neki miből.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.28. 16:26:29

@alöksz róz:

Hát még a felső decilis aktív segítsége.

alöksz róz 2023.08.28. 16:31:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a közösen finanszírozott oktatáson és egészségügyön kívül milyen aktív segítség kell?
már ha ezt aktívnak tekintjük

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.28. 16:47:02

@alöksz róz:

Mindegy, minek tekintjük.

Pl. a hajléktalanság megszüntetése, na persze nem úgy, hogy lezúzható lakásokat kapjanak, hanem differenciáltan, az együttműködési hajlandóságtól függően. És persze a társadalmi igazságosság érdekében a közegészségügyileg még elfogadható _legalacsonyabb_ színvonalon, hogy senkit ne ösztönözzön az ingyenélésre.

Ezt mellesleg nem szabad jótékonyságnak tekinteni. A jobb színvonalon élő polgároknak is érdekük, hogy a közterületek ne legyenek tele micskis, szaros-húgyos, kéregető, részsg hajléktalanokkal. Alapvetően köztisztasági feladatnak lehet tekinteni. :)

Motorogre 2023.08.28. 18:20:30

@cvsvrs: ott a pont ! A közgazdaságtan használhatja a saját szakmai nyelvezetét, de nem lenne szabad hülyének tetetnie magát - legalább az érettségi matek-szintet el kéne érnie. Vagy ha már nem beszélhetnek latinul mint az orvosok, a tudományosság látszatát keltik azzal hogy "rátáznak" ? A határhaszont se akarják érteni, hogy az az első differencia-hányados nulla értéke . No mindegy.

G. Nagy László 2023.08.28. 18:30:22

@alöksz róz:

"egy nagy hiba van ezzel, hiába látja úgy, ha nincs rá módja"

Akkor hát jöjjön a proletárdiktatúra! Csupa jó szándékból, de tényleg. Csóró vagyok, a körülmények áldozata. Csupán a többi csórónak szeretnék segíteni. Vagyok annyira bölcs, hogy tudom, a gazdagok mind erkölcstelenek, egy sem a tehetségével és a szorgalmával lett sikeres. Á, dehogy! Az a minimum, hogy elkobzom a vagyonukat, s még örüljenek, hogy nem zavartam el őket Szibériába..

alöksz róz 2023.08.28. 18:33:52

@G. Nagy László: "Akkor hát jöjjön a proletárdiktatúra!" - na ez már az igazi laci.
csak kettőt ismer, de azt a legszéléről.

Motorogre 2023.08.28. 18:40:36

@cvsvrs: Köszönöm, nagyon jó a megfogalmazás. Igen, a gazdaságpolitika az ázsiai termelési mód, mondván hogy velük kell versenyeznünk. Vajon lesz-e olyan alacsony (ejtsd: kötséghatékony) a magyar ember bére mint pl. Vietnam, Bangladesh-ben?
És ebből következik: nincs szükség tanárokra, a betanított-munkás tömeg tud össze-szerelni Pilinszky nélkül is. Orvos se kell: a munkaképtelen öregek csak terhelik a költségvetést. Az ország munkaerejének kiárusítását , azaz az államot szűk körú elit irányítja busás jövedelemért (még legálisan is, de van illegális bónusz...).
A gázszerelő hibája nem az hogy tulajdonol, hanem hogy soha egy forint árbevételt nem ér el - nyilván mert megbukna a nemzetközi piacon. A Mercedes AG arab befektetők tulajdonában van (a Volvo meg.. ) - de a német ipar zászlóshajója, adózik, exportál, munkahelyeket teremt, munkakulturát közvetít stb. Nálunk mentális katasztrófa hogy a fiatalok azzal nőnek fel: itt sikerre csak kornányzati kapcsolat és megrendelés esetén lesz esély: a tehetség-szorgalom nálunk értéktelen.
Hiába mondják, a tudásalapú kitörés sose fog sikerülni: egyrészt mert a szomszédaink is innovatívok, másrészt a tehetséges fiatalok elmentek külföldre (vagy itthonról on-line külföldre dolgoznak).

Az talán meg lehet érteni hogy a lőfegyveres arabok hogy tudták rabigába kergetni afrika lakosságát - de hogy történt az, amikor a törzsfőnök üveggyöngyért eladott párszáz falujabelit rabszolgának ?? Miért tűrték, miért nem szegültek ellen?

Lehet hogy már azt is illiberális faluközösségnek hívták ?

G. Nagy László 2023.08.28. 18:45:01

@alöksz róz: Oké, de mi a közepe? Én továbbra sem értem a logikádat.

Beleszületsz valamibe. Vagy jóba, vagy rosszba. Ha a szüleid gazdagok voltak, ha tehetséges vagy, esetleg szerencséd van, szóval bejön neked az élet, úgy elég messzire nyújtózhatsz. Csinálhatsz akár 10 gyereket, élhetsz nagy lábon, sőt jótékonykodhatsz is. Ha csóró vagyok - mindegy miért - akkor legyen bennem annyi önmérséklet, hogy nem vállalok sok gyereket, talán egyet sem. Akkor élem a visszafogott életemet egészen addig, amíg nem sikerül kitörnöm a nyomorból. Ha egy demokratikusan működő országban nem tudok egyről a kettőre jutni, úgy belátom, hogy ennyit is érek. És nem fogok többet követelni a világtól, mint ami jut. (Én átlagos fickó vagyok. Két gyereket el tudok tartani, több nemigen menne. Elégedett vagyok a 63 négyzetméteres lakásommal és a négyéves autómmal. Valószínűleg ennyit érdemlek, nem többet.) Tényleg nem értem: hogyha valaki nem képes felemelkedni, az miért nem dolgozik keményebben, vagy miért nem enged az álmaiból?

alöksz róz 2023.08.28. 18:45:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ezt könnyű támogatni, ha az együttműködésben az is benne van, hogy valamit dolgozik érte (pl szemetet szedni vagy parlagfüvet irtani szinte mindegyik tud).

nagyon jót mondtál, a lakhatás biztosítása is mehetne közösségi alapon (tisztán piaci alapon egyértelműen rosszabb a helyzet), vegyes rendszerben mint az oktatás és az egészségügy.

alöksz róz 2023.08.28. 18:49:26

@G. Nagy László: "Én továbbra sem értem a logikádat." - ha nem érted, hogy akkora hamis dilemmát rajzoltál ide megint, mint egy ház, akkor felesleges magyarázni

alöksz róz 2023.08.28. 19:04:40

kb mint ha a vaknak magyarázná az ember, milyen a lila :-)

alöksz róz 2023.08.28. 19:23:46

@G. Nagy László: "Ha egy demokratikusan működő országban nem tudok egyről a kettőre jutni, úgy belátom, hogy ennyit is érek" - egyedül (v egymagában) senki se ér szart se

Mesterséges Geci 2023.08.28. 19:47:54

Téveszme, hogy te normális vagy

nemecsekerno_007 2023.08.28. 20:33:04

:))))))))))

Én úgy vagyok ezekkel az ,,eszmékkel,, mint a régi szovjet viccben Szergej aki a traktorgyárban dolgozik és lopja haza az alkatrészeket.

De bárhogy rakja össze csak tank jön ki belőle.

2023.08.28. 20:43:14

@Motorogre:
a magyar társadalom döntő többségének a késő kádárizmus való. illetve ebbe a széttagolt városszerkezetbe ahol a medián település mindössze 17.5 ezer főt számlál. kiskőrös kisváros, nagykőrös nagyváros magyar viszonylatban.

nagykörősön mi lesz globálisan versenyképes? olyan nagyon semmi, vagy alig valami. globus konzerv. csak erre azt mondják, hogy az nem tudásalapú, high tech, szoftver. oké, az is kell, az is egy kitörési pont: a szoftver. a gyügyén a falusi tornácon is lehet szoftvert fejleszteni feltéve, hogy van internet szélessáv. de kizárólag az egyéni fejlesztés és a szoftver nem elegendő. és mellé ab start szocializmust kell teremteni, illetve azt kellene visszahozni. a késő kádár kort. szövetkezetek, háztáji birtokokkal. gmk rendszer és vegyesvállalatok. és mellette működhetnek egyéni vállalkozások, polgárjogi társaságok. de nem kizárólag kft és nyrt. az is lehet. csak magyarországon 1 nyrt nem jött létre az állam nélkül. 1 se. kicsik a települések, a társadalom földrajzilag széttagolt. és ehhez jön a politikai megosztottság.

nem kellett volna rendszert váltani. hanem a késő kádár kori reformokat folytatni. és lépésről lépésre liberalizálni.

Motorogre 2023.08.28. 22:02:29

@cvsvrs: Köszönöm, lehet hogy a javaslatod lett volna (anno) a helyes út. A történelem nem ír piszkozatot, tehát sose tudjuk már meg. Lehetne elemezni pl. hogy a szerencsétlen privatizációval kezdődött-e a baj (a csehek térségi szinten irigylésreméltóan jól élnek, még euró nélkül is ) . Akárhogy is, a 90-es években mi voltunk a bezzegország (pl. a PHARE program mérései szerint) - erről leküzdöttük magunkat a lista aljára. Lehet hogy pl. Románia GDP-ben még utánunk van, vásárlóerőpariban már "pariban" de ami a fontos: gyorsan fejlődik,, hatalmas potenciál - tuti előz minket pár éven belül.

Pl. Dánia: nincsenek természeti adottságok, bányakincsek - de a Bang Olufsen cég világelső a maga területén. Mi meg buszt se tudunk gyártani, hiába a Dicső Múlt - bezzeg a lengyelek a semmiből létrehoztak egy Solaris busz-márkát, és versenyképes !

A település-szerkezethez nem tudok hozzászólni, nem látok rá stb.

alöksz róz 2023.08.28. 22:30:39

@Motorogre: "Akárhogy is, a 90-es években mi voltunk a bezzegország (pl. a PHARE program mérései szerint) - erről leküzdöttük magunkat a lista aljára." - buksisimi a hülyegyereknek.
ezt jelentette az akkori bezzegország vagy még gyakrabban hangoztatott osztályelső státusz.
osztályelsők voltunk a saját tulajdonú gazdaságunk felszámolásában, a nyugati tőke kiszolgálásában és a jövőbeni lehetőségeink aprópénzre váltásában, az olcsómunkaerőországa kiépítésében.
még szép hogy minket dicsértek a legjobban.
legyünk még büszkék is rá, meg hátha a többi is lesz olyan hülye...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ szerint a pedofília természetes · https://zordidok.blog.hu/2020/09/28/meses_csapda 2023.08.29. 00:15:45

@alöksz róz: "osztályelsők voltunk a saját tulajdonú gazdaságunk felszámolásában, a nyugati tőke kiszolgálásában és a jövőbeni lehetőségeink aprópénzre váltásában, az olcsómunkaerőországa kiépítésében."

Csak nem o1g-re gondolsz és a sok akkugyárra?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ szerint a pedofília természetes · https://zordidok.blog.hu/2020/09/28/meses_csapda 2023.08.29. 00:17:35

@G. Nagy László: "Tényleg nem értem: hogyha valaki nem képes felemelkedni, az miért nem dolgozik keményebben, vagy miért nem enged az álmaiból?" - és még te írsz téveszmék blogot? :-))

2023.08.29. 08:00:25

@alöksz róz:
a magyarország rendszerváltók a neoliberalizmusban és a az illiberalizmusban is elsők akarnak lenni. egyik se vált be. ki az a barom, aki azt gondolja, hogy filipet kitömik pénzzel, megveszi a ráckevei dunaszakaszt, szétszereli az akkumulátort és ez lesz a zöld fordulat. mert ezt timmermans is támogatja. persze, hogy az elektromobilitás sarát hozzák kelet-európába. a magyar érdek is az lenne, hogy ezt vigyék koszovóba. koszos munkákat végezzenek. a nagy albán enver hodzsa rámutat egy megafonos hülyére, hogy ő lesz az oligarcha. és ha nagy albániában azt mondják, hogy ó, igen, igen, akkor a cigányoknak is lenne végre országuk.

2023.08.29. 08:07:48

@Motorogre:
a debrecen melletti bmw gyártól (illetve gyár egyelőre nincs, csak vasbeton) autópálya vezet nagyváradig. csakhogy romániából nézve a magyarország már nem célország. a román bérek lassan elhagyják a kelet-magyarországit. nominálisan is. de majd hozunk ide filippinókat ezrével, a haverok építenek nekik munkásszállókat állami támogatással, a filippinók lakhatását támogatja a "sportos" miniszterelnök, aki egy szupezseni, lecsökkentjük az adókat, lenyomjuk a munkabért és növekszik a dzsídípí. efdíáj sztratedzsi. miért jó ez az átlag magyarnak?

IdomitottFoka 2023.08.29. 10:34:16

@G. Nagy László: Mégis milyen empirikus példából indulva gondolod h egy szegény és szerény képességű ember belátja és el is fogadja h neki nem jár az amit a tv-ben lát? Mi az ami erre a következtetésre eljuttathatná? Mert mondjuk a ner nemigen, ott senki se a piacból, saját teljesítményből lett vki. És uez a gyerekvállalással kapcsolatban: az nem egy elmélettel megkerülhető dolog h egy jókora embertömeg számára a gyerek nem vmi tudatos vállalás hanem csak jön.

Wildhunt 2023.08.29. 12:36:16

@IdomitottFoka: Laci elméletében liberális embertípus van. Abban tér el a szocialista embertípustól, hogy ezt nem kinevelni kell, hanem a libertárius rendszerben kihalásos alapon nem marad más.

2023.08.29. 13:34:10

@Wildhunt:
addig addig kavargott az őslégkör, amíg létre nem jött a kommunista embertípus. és ez az evolúció csúcsa. innen továbblépni már nem lehet. hiszen ez a történelem vége. aztán jött a rendszerváltás. és azóta az van, hogy az evolúció csúcsa a globális kapitalista embertípus. azzal ér véget a történelem.

baalint1 2023.08.29. 14:32:19

"Döbbenetes, hogy számos értelmes közgazdás a mai napig isteníti Marxot, s nem látja be, hogy nem Sztálin, Brezsnyev, Rákosi és Kádár vitték zsákutcába az ügyet, hanem a kommunizmus önmagában is egy rettenetes disztópia."

Ez egy olyan mondat, amit be kellene keretezni. Nagy kár, hogy a gyakorlatban meg tapsikolsz a neomarxista gazdaságpoltikának.

A társasági adóval az a gond, hogy nemzetközi szinten azzal tudnak trükközni a cégek, hogy olyan országban számolják el a nyereségüket, a tranzitárak ügyes alkalmazásával, hogy ott adózzanak, ahol kisebb az adókulcs. Ez ilyen formában már nem a szabad versenyről szól, hiszen az adott tevékenység nem feltétlenül kötődik azon országhoz, ahol adózik a cég.

Erre hosszútávon márpedig az a megoldás, ha egységesebb az országok adózása, a piaci versenynek is ez tenne jót. A globalizmus pont hogy jót tesz a piacgazdaságnak, mert fokozza a piaci versenyt.

Ami a korrupciót illeti, senki nem gondolja, hogy az ellenzéki politikusok szentek lennének, sőt. A gond ott van, amikor nincsenek semmiféle fékek, a kormánynak teljhatalma van, az ügyészséget olyan ember vezeti, aki segíti a kormány korrupcióját, és a bíróság is egyre inkább a kormánypárt kezében van. Így teljesen ellenőrízhetetlen a kormány korrupciója, és nem véletlen hogy itt nem csattannak azok a bilincsek, amik miatt te fikázod a dekadens nyugatot, holott ott bele lehet bukni a korrupcióba, itt meg bármit megúszhat a politikai vezetés, hiszen teljhatalmat építettek ki, illetve itt már a rendszer része a korrupció, nem valamiféle hiba.

2023.08.29. 15:03:49

@baalint1:
ezzel a probléma az, hogy ha csak egy ország is kilóg az egységes adóztatásból, akkor a multik többsége odamegy. vagy ott számolja el a nyereséget. és egyébként az európai unió egyetlen tagállama sem akar egységes belső piacot.

tudomásul kellene venni, hogy a földkerekség gazdagsága feudális. ez az alaptermészete. van vagy földbirtok egy feudum. annak van egy választott uradalma és az diktálja a jogot. a közjogot. aztán lehet hirdetni, hogy a gravitációs állandó is egy, akkor az adókulcsok is legyenek egyek. egy gravitációs törvény van, az adótörvények is egyféle egyforma. matolcsy gyuri meghirdeti a söralátétet és mindenki elfogadja. a picsába a sok közgazdásszal, adószakértőkkel. egy számjeggyel arrébb toljuk a tizedes vesszőt, vagy pontot az árbevételből és annyi. egy tized. és mindenki fogadja el szépen. csak monacóban azt mondják, hogy neki 1% is bőven elég. és vegyenek lakosztályt a hercegségbe. nem is feltétlen kell ott lakni, csak papíron. ugyanezt csinálják a luxemburgi ügyvédek csak cégekkel.

szóvel ezzel ez a gond.

baalint1 2023.08.29. 15:17:28

@cvsvrs:
Hát azért az EU már most elég sokáig eljutott közös piac terén, másrészt gazdaságilag a globális konkurencia az Egyesült Államok és Kína egy nagyságrend az EU-val, így külön zárt nemzetállami piacgazdaságokkal a kontinensünk durván lemaradna.

A probléma meg akkor is fennáll, ha nem próbálunk egységesíteni adózásban, mert így is trükköznek a transzferárakkal a cégek és oda jegyzik be magukat, ahol jobban megéri, miközben nem ott történik a tevékenységük. Ha nincsenek egyezmények, akkor az van, mint amit az USA csinál pl. a withholding tax-el, de a kisebb országoknak nincs akkora súlya, hogy az ilyesmi ne üssön vissza.

Egy másik gond, hogy így egyezmények nélkül a jövedelmek nem egységesen adóznak, mert alkalmazottként ki vagy téve a saját lakóhely országodnak még akkor is, ha külföldi a munkaadód, addig a nagy cégek trükköznek azzal hogy hol számolják el a nyereségüket, így az állam az alkalmazottal mer szívózni és elvenni az általa megtermelt jövedelem felét, addig aki cégtulajdonosként vesz fel osztalékot, mindenestül együtt sokkal kevesebb adót fizet be.

baalint1 2023.08.29. 15:29:54

@cvsvrs:
Egyébként a feudális rendszert az haladta meg a történelem során többször is, hogy nem a föld vált a legértékesebbé. Ez igaz volt akkor is, mikor az ókori Athénban és más városállamokban a kereskedők, iparosok tehetősebbé váltak az arisztokráciánál, ezért politikai hatalmat követeltek maguknak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.29. 15:39:45

@baalint1:

A feudális rendszer - bár abból ered - nem kötődik a földtulajdonhoz. Ez könnyen belátható, elég csak a másik nevén, hűbéri rendszernek hívni.

És nem, nem a Fidesz vezette be. Már Antall idején nagyjából kialakult, a szoclib kormányok alatt pedig már virágzott. Tagadhatatlan persze, hogy 2010 óta is fénykorát éli.

alöksz róz 2023.08.29. 15:46:59

@baalint1: "A társasági adóval az a gond, hogy nemzetközi szinten azzal tudnak trükközni a cégek, hogy olyan országban számolják el a nyereségüket, a tranzitárak ügyes alkalmazásával, hogy ott adózzanak, ahol kisebb az adókulcs." - na és. mindenki számára adott a lehetőség, hogy csökkentse az adókulcsokat. milyen liberális az, aki kötelezően előírná, milyen adókulcsokat kell alkalmazni.

"A probléma meg akkor is fennáll, ha nem próbálunk egységesíteni adózásban, mert így is trükköznek a transzferárakkal a cégek és oda jegyzik be magukat, ahol jobban megéri" - na és. a liberalizmusban azt is szabad.

"Egy másik gond, hogy így egyezmények nélkül a jövedelmek nem egységesen adóznak" - na és. egy liberálisnak ezt üdvözölnie kéne.

még a végén kiderül, hogy saját epveiddel se értesz egyet :-)))

alöksz róz 2023.08.29. 15:48:26

@baalint1: "Egy másik gond, hogy így egyezmények nélkül" - az ilyen egyezmények szabadpiacellenesek :-)

alöksz róz 2023.08.29. 15:52:50

@IdomitottFoka: "belátja és el is fogadja h neki nem jár az amit a tv-ben lát?" - hát ja, arra van kondicionálva.
akár lehetőségei felett is.

2023.08.29. 15:53:23

@baalint1:
a feudalizmus az, hogy a jog a földhöz kötődik. a földkerekséghez akarsz jogot rendelni az is feudalizmus. csak ahhoz világkormány kellene, vagy valami efféle, amihez az embersiség hűséges. mert minden ember elfogadja az egyesült nemzetek határozatát, beleértve az egyesült államokat és szövetségeseit is a globális minimimadóról. ha ez megvalósulna a glóbuszon, avagy a földkerekségen, akkor az is feudalizmus lenne per definitionem. hiszen a jog a földhöz kötődne.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.08.29. 16:07:45

@baalint1: "a kommunizmus önmagában is egy rettenetes disztópia."

"Ez egy olyan mondat, amit be kellene keretezni"

de a szociáldemokrácia meg jóléti államot teremt és szabadabb kapitalizmust. a mai közgazdászok erről beszélnek inkább, mármint amelyiknek van esze. és nem szektás neolibek akik a multikat védik.

mellesleg Marx nem lenne büszke a megvalósíult kommunista gazdasági rendszerekre, olyannyira hogy el is határolódna tőlük.
dehát ez részletkérdés, nemigaz? ehhez már Marxot kéne olvasni. kb rálátni arra amiről beszélsz, dehát minek is ez. mikor lehet kinyilatkoztatni is.

lásd a skandináv országos kognitív disszonanciád, amire behisztiztél, mert elérted a közgáz tudásod határát. csupán csak személyeskedtél, és én kérjek bocsánatot? de miért kéne?
mert azt mondom hogy ez gerinctelen viselkedés? dehát az.

alöksz róz 2023.08.29. 16:11:02

@cvsvrs: "akkor a cigányoknak is lenne végre országuk" - lesz is, sajnos

2023.08.29. 16:20:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
a feudalizmusnak sokféle formája van. ha a földhöz egyáltalán nem kötődik uralkodó az az anarchia. ha egy, akkor monarchia. és ha kevés, alig valamennyi, akkor oligarchia. ha a népakarat érvényesül az a demokrácia. és ha egy köztestület uralkodik az a köztársaság, a respublika.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.08.29. 16:32:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: akkor hogy szavazhatsz a fideszre?

megvédenek a migránsoktól? nem vehetik el a munkádat a 10 000 filippinók?

az nem elég ok becsületes embereknek, hogy tőlük kapod a fizetésed.

baalint1 2023.08.29. 16:36:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem csak földhöz kötődhet, de abban a kontextusban, amit cvsvrs felvetett, ott a földhöz kötődő feudalizmusról van szó.
Nem az Antall idején alakult ki, hanem soha nem számolódott fel teljesen Magyarországon a feudalizmus, még a szocializmus is megtartott belőle elemeket és a fejekben fennmaradt a gondolkodásmód egy része is.

baalint1 2023.08.29. 16:39:17

@alöksz róz:
"na és. mindenki számára adott a lehetőség, hogy csökkentse az adókulcsokat. milyen liberális az, aki kötelezően előírná, milyen adókulcsokat kell alkalmazni."

De ez csak akkor igaz, ha a cégek nem tudnának trükközni azzal, hogy máshol adózzák a tevékenységüket, mert ha egyébként ténylegesen vinnék a tevékenységüket az adóparadicsomokba, akkor azzal semmi baj nem lenne.

Az nem liberalizmus, hogy egyesek teljesen kibújnak az adófizetés alól, míg mások emiatt többszörösét fizetik, kifizetve az előbbiek által kapott állami szolgáltatásokat is. Ha egységesen mindenki kevesebbet adózna és kisebb lenne az állam, az lenne a liberalizmus gazdasági értelemben.

alöksz róz 2023.08.29. 16:59:16

@baalint1: dehogynem liberalizmus. nincs benne erőszak.

2023.08.29. 17:02:27

@baalint1:
a feudalizmus az, hogy a városoknak, és a vidéknek van valamiféle (partikuláris, provinciális) jogállása. van a debreceni uradalom és abban reformált köztestületek uralkodnak. mert az egy keresztény respublika. ez feudalizmus. hogy létezik uradalmi jog. és szanaszéttagolt jogrend a föderalizmus.

és a felvilágosult abszolutizmus mondja azt, hogy olyan nincs. mert azt felülírja az egységes birodalmi jogrend. az imperalizmus. a föld adás-vétel tárgya. és az impérium, a birodalom megmondja, hogy mi a birodalmi jog. hogy na kérem legyen 15% a társasági adó, és mindenki köteles annyi adót kivetni, mert ha nem, akkor kiveti az impérium. csak félő, hogy az impériumnak túl nagy hatalma lesz. ha valaki többet vetne ki, akkor pórul járhat. ha kevesebbet, akkor is.

alöksz róz 2023.08.29. 17:02:32

@baalint1: erre amúgy se az a megoldás, hogy akkor mindenkinek kötelező legyen ugyanolyan magas adókulccsal adózni, hanem jól meg kell büntetni :D

alöksz róz 2023.08.29. 17:03:34

@alöksz róz: hogy a tisztességesek ne szopjanak már a tisztességtelenek miatt

baalint1 2023.08.29. 17:04:15

@alöksz róz:
Eleve a nagyon nem liberális, túlbonyolított adórendszer teszi lehetővé, hogy trükközni lehessen a transzferárakkal. Pl. ha egyféle vagy legfeljebb egy-kettő faék egyszerű adó lenne a világon mindenütt, akkor nem lenne téma, hogy ki hová adózik, ha pl. mindenütt csak sales tax lenne, akkor hiába jegyeztetnéd be a Kajmán-szigetekre a céged, akkor is Magyarországon fizetnéd ezt az egyetlen adót, ha itthon adnál el valamit.

Egyébként összekeversz valakivel, nem én vagyok akinek a liberálizmus azt jelenti, hogy szabadon kitilthatod a kocsmából a négereket.

baalint1 2023.08.29. 17:07:54

@alöksz róz:
De mi alapján bünteted meg, mi alapján határozod meg, hogy mennyi a tisztességes transzferár? Mert az árakat alapból a piaci kereslet-kínálat határozza meg, de konkrét esetben az üzleti megegyezés, és nem tudod egzakt módon megmondani, hogy most akkor tisztességes-e ha egy multi A országban végzi a termelési folyamat egy részét, B országban egy másik részét, akkor mekkora áron kell átvennie A országbeli leányvállalattól a B országban lévő leányvállalatnak a félkész terméket. Valami alapján mindenképpen büntetned kell, ami idővel így is úgy is nemzetközi egyezmények témája lesz, mivel alapból mindegyik ország azt szeretné, hogy az adózás nagyobb része nála történjen.

alöksz róz 2023.08.29. 17:14:13

@baalint1: "De mi alapján bünteted meg, mi alapján határozod meg, hogy mennyi a tisztességes transzferár" - mi köze a transzferárnak az adokulcshoz

baalint1 2023.08.29. 17:28:50

@alöksz róz:
Az, hogy ha több országban van jelen a vállalatcsoport, akkor milyen áron veszi át egymástól a termékeket, szolgáltatásokat, az végső soron meghatározza azt, hogy hol számolják el a nyereséget.

Az egy szélsőséges példája, mikor egy adóparadicsomban nem végez a cégcsoport ténylegesen semmilyen tevékenységet, csak lepapirozza.

A lényeg, hogy valamilyen módon mindenképpen fellépnek ez ellen az országok, és valamilyen módon mindenképpen tárgyalnak erről egymással.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.08.29. 17:31:50

@cvsvrs: "a neoliberalizmus az, hogy a tőkepiac szabad"

nem, a tőkepiac szabad Keynes alatt is, neolib az hogy fokozatosan építik le a jóléti államot és az állami szerepválalást, ami valójában a foglyul ejtett állam, a poltiikusok lefizetettek a nagytőke által

@Motorogre:

a crony kapitalizmus, valójában feudalizmus. . hűbérrendszer

a state capture: plutokrácia

alöksz róz 2023.08.29. 17:33:36

@baalint1: hát ez igencsak sántít, na de egyelőre elengedem.

mi indokolja, hogy ezért a tisztességes cégeket is magasabb adókulccsal büntesd?

G. Nagy László 2023.08.29. 18:56:27

@IdomitottFoka:

"És uez a gyerekvállalással kapcsolatban: az nem egy elmélettel megkerülhető dolog h egy jókora embertömeg számára a gyerek nem vmi tudatos vállalás hanem csak jön."

Tökéletesen igazad van, ugyanakkor talán egyetértünk abban, hogy KÍVÁNATOS állapot volna, ha az emberiség döntő többsége tudatosan vállalna utódot. Ennek - szerintem - egyetlen módja, de mindenképp a leghatásosabb, ha az egyén azzal szembesül, hogy senki sem tartja el a gyerekét helyette, csakis magára számíthat e téren.

alöksz róz 2023.08.29. 19:03:06

@G. Nagy László: "Ennek - szerintem - egyetlen módja, de mindenképp a leghatásosabb, ha az egyén azzal szembesül, hogy senki sem tartja el a gyerekét helyette, csakis magára számíthat e téren." - mert ki tartja el a koldusszegény afrikai országokban az egyén gyerekét?

(roppant erkölcsös javaslat, hogy ott dögöljön meg mind ahol van, majd a többi megtanulja belőle, hogy ne csináljon gyereket)

alöksz róz 2023.08.29. 19:04:03

@alöksz róz: hasonló a logika, mint a bálinté. büntesd meg azt, aki nem is tehet róla.

G. Nagy László 2023.08.29. 19:12:49

@alöksz róz:

"dehogynem liberalizmus. nincs benne erőszak."

Én pontosan így gondolom.

És minden egyebet csak mellébeszélésnek látok, a transzferárat is. Mondok egy hasonló példát: Magyarországon belül az iparűzési adó mértéke nem homogén, ami lehetővé teszi, hogy a települések versenyezzenek egymással a cégekért. Igen ám, de azon tevékenységek, melyek helyhez kötöttek: mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, logisztikai szolgáltatások stb - ott kell adózzanak, ahol a tevékenység zajlik. Legfeljebb az informatikai szolgáltatások, üzleti tanácsadások és hasonlók vihetők át szabadon bárhová. Vagyis az üzleti szféra oroszlánrészénél csupán jogalkotói szándék, hogy a nemzetállamot, vagy a multit szopatják. Nyilván az utóbbit nem merik, így mi szívunk...

G. Nagy László 2023.08.29. 19:16:43

@alöksz róz:

"roppant erkölcsös javaslat, hogy ott dögöljön meg mind ahol van, majd a többi megtanulja belőle, hogy ne csináljon gyereket"

Senki se dögöljön meg, de azt se érezze senki, hogy bármit tesz, az állam majd a hóna alá nyúl. Ma a migránsok olyan királyi ellátást kapnak Angliában, Svédországban és Németországban, hogy hülyék lennének nem jönni és nem teleszülni Európát.

alöksz róz 2023.08.29. 19:24:05

@G. Nagy László: hát pedig éhen szomjan halnak a gyerekek afrikában.
és mégse tanulták meg a szüleik.
mit tehetnek a gyerekek arról, hogy a szüleik felelőtlenek voltak.

és hogy miért ugrok ennyire: mert olyan szinten antihumanista gondolatokat fogalmazol meg itt, hogy az már fáj.

2023.08.29. 19:24:19

@Tesz vesz XVI.:
ezt tanítják az iskolában, hogy feudalizmus = imperealizmus. dehogy is.

a feudalizmus az, hogy a jog földhöz kötődik. 1361-ben anjou lajos elrendeli, hogy debrecen a "saját kebeléből válasszon bírát", akkor ez a jog nemzedékről nemzedékre öröklődik. az a debrecen uradalom joga. függetlenül attól, hogy éppen ki az uraság. és a habsburgoknak is azt mondják, hogy ez a feudális privélégium, Isten kegyelméből van elrendelve. a felvilágosult abszolutisták azt mondják, hogy ez egy hülyeség. mert majd a bécsi udvar kinevezi a helytartótanácsot és azok majd igazgatják a városokat, bíráskodnak, stb. a birodalmi jogrendet érvényesítik. ez az imperalizmus. a jog a császár személyéhez kötődik. és nem a földbirtokhoz.

G. Nagy László 2023.08.29. 19:42:11

@alöksz róz:

"mit tehetnek a gyerekek arról, hogy a szüleik felelőtlenek voltak."

Nyilván nem tehetnek róla és nyilván sajnálom is őket. Egyedül őket.

"és hogy miért ugrok ennyire: mert olyan szinten antihumanista gondolatokat fogalmazol meg itt, hogy az már fáj. "

Neked mi az építő javaslatod?

2023.08.29. 19:58:00

@G. Nagy László:
a szocializmusban ha valaki kijárt valamilyen szakiskolát, akkor ahhoz automatikusan kapcsolódott egy munkahely. most nem úgy képeznek ki valakit, hogy automatikusan kapcsolódik hozzá egy közalkalmazotti státusz, mert azt mondják, hogy a munkaerő piac szabad. mindenki azt csinál, amit akar. és ebből szociális problémák tömkelege adódik.

a reform az volt, hogy legyen a kettő együtt. minden egyes szakiskolai bizonyítványhoz tartozik egy alapértelmezett közalkalmazotti státusz. és ha az nem tetszik, akkor valaki választhat másik iskolát, vagy munkahelyet. és ha valaki szakképzetlen, akkor beosztják valahová.

csak így a munkaerőpiac nem teljesen szabad. a multik nem válogathatnak a kedvükre.

alöksz róz 2023.08.29. 20:13:41

@G. Nagy László: "Nyilván nem tehetnek róla és nyilván sajnálom is őket." - így sajnálkozva küldenéd őket a halálba.
és miért, nehogy tőled egy fillért is elvegyenek. nagyon szép ideológia ez a libertarianizmus, mondhatom...

"Neked mi az építő javaslatod?" - nagyon egyszerű és roppant könnyen megvalósítható javaslatom van, annyira egyszerű, hogy csodálom h nem jutott egyből eszedbe: adni kell nekik enni meg inni.

alöksz róz 2023.08.29. 20:16:21

@alöksz róz: vagy ugyanez orbánul, hátha így neked is szimpatikusabb lesz:
a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van, nem a bajt idehozni.

alöksz róz 2023.08.29. 20:18:57

@alöksz róz: mennyivel szebb ez, mint pl a coca-colának hagyni, hogy szabadon elpocsékolja az ivóvizet, nem?

alöksz róz 2023.08.29. 20:24:24

@baalint1: ja amúgy nem keverlek össze, csak közben párhuzamosan oltogatom őt is egy kicsit :-)))

2023.08.29. 20:41:24

@alöksz róz:
intézményes gyermekjólét. csak ehhez az alapvetőélelmet az állami gazdaságoknak kellene előállítani. és ezek után a reform az, hogy verseny van. a járási állami gazdaságok versenyeznek egymással. amelyiknek a termékei fogynak a legjobban a közértben azok magasabb bérhez jutnak. dolgozói üzletrészük van. és ha egy állami gazdaság veszteséges, akkor átmenetileg felvásárolhatja egy nyereséges. és rosszul működő vezetőket lecserélik. ez is a reform része volt. szocialista keretek között mímelik a kapitalizmust. vegyes gazdasági forma. és erre azt mondták, hogy na ilyet aztán nem lehet. miért ne lehetne?

alöksz róz 2023.08.29. 20:51:54

@cvsvrs: akár működhet is a vegyes gazdaság, csak az a kérdés milyen szinten.
ha mi egyedül vezetnénk be, egy nagy pusztulat lenne az eredmény, ez nem kérdés :-)

alöksz róz 2023.08.29. 21:03:29

@G. Nagy László: amúgy az egész globális minimumadó abból indult, hogy az usa a versenyképessége csökkenése nélkül szeretné finanszírozni a fegyverkezését (bocsánat, zöld átállását, muhaha).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.29. 21:20:29

@alöksz róz:

"adni kell nekik enni meg inni."

Nem én vagyok az első vagy egyetlen, aki régóta azt hajtogatja, hogy Afrikába és az egyéb túlnépesedő szegény országba élelmiszersegély helyett kondomot kellene küldeni - már évtizedek óta.

Az élelmiszersegély eredménye az, hogy hatására több kicsi néger fog ivaréretté válva exponenciálisan több kicsi négert csinálni - akiknek egyre több élelmiszersegélyre van szükségük. S akik aztán ivaréretté válva exponenciálisan több kicsi négert fognak csinálni, akik ivarérdtté válva exponenciálisan.....

Röhej, hogy a fehér ember a kicsi négerek (ide hozzáértem persze az egyéb rasszokat is) segélyezésével saját maga idézi elő azt a túlnépesedést, amelyből aztán nem kis részt származik az a migránsáradat, melynek eredményeképp néhány országban pár évtizeden belül sz őslakosság kisebbségbe kerül a saját hazájában.

No lersze mi se állunk jobban. szűk 50 éven belül a csökkenő születésszám és a kivándorlás miatt a cigányság többségbe kerül Magyarországon. Jelenleg 20+% az arányuk a teljes lakosságban, de az iskolás korú gyerekek körében meghaladja a 20%-ot. Érzésem szerint pedig amint a teljes felnőtt lakosságban is elérik ezt a 20%-ot, az országból megindul és egyre erősebbé válik a magyarok kivándorlása.

Esélyes, hogy az itt kommentelők nem kis része ezt még látni fogja. Sőt maga is a kivándorlást választja.

Már ha lesz hova. A Svéd, a Német vagy a Francia Kalifátus nem biztos, hogy akkorra vonzó célpont lesz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.29. 21:21:59

Jelenleg 10+% az arányuk a teljes lakosságban

G. Nagy László 2023.08.29. 21:26:02

@alöksz róz:

"adni kell nekik enni meg inni."

Legalább ötven éve ez megy. Segélyszállítmányok, gyógyszerek, védőoltások. Az eredmény: egyre pusztítóbb népszaporulat. Kíváncsi leszek, mit mondasz majd, amikor nyolcvanmilliós afrikai nagyvárosokat látunk majd, csupa nyomorgóval.

2023.08.29. 21:31:15

@alöksz róz:
ehhez korlátozni kell a kínálatot. van a debreceni állami gazdaság. az előállítja a róna üdítőt. hogy lesz ehhez pénze. debrecen elvonja a nyugdíj, a köztisztviselői bér egy részét. nem az összeset. csak mondjuk a 13. havi illetményt. és cserébe kapnak dág részvényt. azt a pénzt befekteti az agráregyetem. vásárol belőle palackozó üzemet. az a város tulajdonába kerül. aztán kinyomtatnak közraktárjegyet. amiért cserébe meg lehet venni a róna üdítőt. coca colát nem lehet belőle vásárolni. vagy fantát. marika néni részvényt kap, közraktárjegyet a 13. havi illetmény helyett.

de ha ezek után el az állami gazdaság el tudja adni a róna üdítőt, akkor a részvénynek hozama is lesz. marika néni vállalja, hogy korlátozott kínálatban a 13. havi illetményből állami gazdaság termékeit fogyasztja.

na most ezt lehet jó is, meg rossz is. attól függően hogyan menedzselik. lehet az, hogy a pénz elúszik. mert szétlopják. vagy nagyon drágán állítanak elő nagyon rossz minőséget, amit nem lehet eladni. de az is lehet, hogy működne. ez a vegyes gazdasági modell évtizedes időtávban nincs kipróbálva.

a debreceni állami gazdaság előállította a róna üdítőket. és amikor jöttek a reformok, akkor megvette a balatonboglári állami gazdaságtól vett szőlősűrítményt és a traubi előállításának jogát, az pedig reklámozott a tévében. és ilyenformán a debrecenben gyártott traubit is eladták. és a nyereség a dág kezében maradt. a szocialista vállalatok maguk gazdálkodtak. és lehet választani agrárkamarást. kik legyenek, akik az ágazatokat irányítják, felügyeljék. ez egy paraszti társadalom. ami képes a kapitalizációra.

értem, hogy a coca cola hatékonyabban palackoz. abból marika néninek nem lesz tőkejövedelme. persze lehet mondani, hogy a róna meg csődbe megy. és most is befektetheti a 13. havi illetményt egy részvénytársaságba. csak ez esetben ab start nincs globális verseny. a hivatalnok közraktárjegyre kapja az üdítőt. és lehet mondani, hogy még őket is korlátozzák. na ne.

alöksz róz 2023.08.29. 21:36:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem én vagyok az első vagy egyetlen, aki régóta azt hajtogatja, hogy Afrikába és az egyéb túlnépesedő szegény országba élelmiszersegély helyett kondomot kellene küldeni - már évtizedek óta." - jól beszélsz.
(csak nem helyett, hanem mellett.)

bár ha már a cigányságot felhoztad, azok a közép-afrikai négerek felett állnak valamivel, mégse védekeznek, pedig lehetőségük lenne rá. de azért valamit biztos hogy érne az óvszersegély.

"Az élelmiszersegély eredménye az, hogy hatására több kicsi néger fog ivaréretté válva exponenciálisan több kicsi négert csinálni" - inkább pusztuljanak éhen mielőtt ivaréretté válnak, roppant humánus...
(akkor már inkább sterilizáld őket, még mindig sokkal jobb mint az éhhalál.)

Wildhunt 2023.08.29. 21:44:48

@G. Nagy László: valamint ha azzal is szembesül hogy idős korában nem számíthat az államra. Másképp nem megy.

alöksz róz 2023.08.29. 21:45:28

@G. Nagy László: @Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Legalább ötven éve ez megy. Segélyszállítmányok, gyógyszerek, védőoltások."
"Az élelmiszersegély eredménye az, hogy hatására több kicsi néger fog ivaréretté válva exponenciálisan több kicsi négert csinálni - akiknek egyre több élelmiszersegélyre van szükségük"

talán első lépésben nem kéne kirabolni őket :-)

alöksz róz 2023.08.29. 21:49:04

@Wildhunt: ez pont ellenkező hatást érne el, nem?
minél jobban számíthat az államra, annál kevésbé kell h gyereke legyen aki idős korában támogatja. gondolom én.
de lehet tökmindegy, úgyse gondolkodik rajta, csak jön.

G. Nagy László 2023.08.29. 21:49:35

@alöksz róz:

"akkor már inkább sterilizáld őket, még mindig sokkal jobb mint az éhhalál."

Csak tudod, ezt hívják fasizmusnak. Nem teheted meg. Nincs jogod hozzá. Ez az igazi embertelenség, hogy te eldöntöd helyettük, hogy mi a jó nekik. Gyakorlatilag azt állítod, hogy szellemi fogyatékosok, nem cselekvőképesek, nem is emberek. A dehumanizáció egyik legdurvább megnyilvánulása.

Wildhunt 2023.08.29. 21:49:43

@alöksz róz: pontosan. Viszünk élelmiszert, felütve fogamzásgátlóval. Természetesen ezt világossá is tesszük, így lehet választani.

alöksz róz 2023.08.29. 21:52:13

@Wildhunt: és gondolom elnevezzük ezt szabad választásnak

Wildhunt 2023.08.29. 21:55:10

@alöksz róz: itt másról beszélünk. Jelenleg a munkaerőpiac annyira lejt a gyermekteleneknek, hogy ha nem támogatod a gyermekvállalást, viszont továbbra is kockázatmentesíted a gyermektelen életét, akkor elfogy a társadalom.

Wildhunt 2023.08.29. 21:55:55

@alöksz róz: egyetlen választás sem szabad.

alöksz róz 2023.08.29. 21:56:29

@G. Nagy László: wildhunt nagyon jót írt.
nekem nincs jogom, de ők eldönthetik. igazi liberális megoldás, kérdezd meg az éhezőt, melyiket választja szabad akaratából.

alöksz róz 2023.08.29. 21:58:32

@Wildhunt: ja értem.

de most az a cél, hogy fogyjon.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.29. 22:09:24

@alöksz róz:

"talán első lépésben nem kéne kirabolni őket :-)"

A kirablásuk - más néven eredeti és újkiri gyarmatosítás - nélkül ma nem gépfegyverekkel, hanem íjjal és nyíllal gyilkolnák egymást.

Komolyabban: A gyarmatosítás velejárójaként a legtöbb afrikai országban viszonylag fejlett ipar és infrastruktúra van. Gyarmatosítás nélkül még ma is félvadan élnének, ahogy éltek a fehér ember megjelenéséig, és falándzsával vadásznanak, kőszerszámokat használnának.

A rabszolgaság megítélésekir sem szsbad feledni, hogy minden kegyetlensége és embertelensége mellett a rabszolgák mai utódai mérhetetlenül jobban élnek, mint élnének az őshazájukban.

Ezért is álságos és alaptalan, amikor újabban az utódok jóvátételt követelnek a rabszolgatartók utódaitól. A jóvátételt már rég megkapták - még ha ehhez kellett néhány Martin Luther King is.

alöksz róz 2023.08.29. 22:09:26

@G. Nagy László: "Gyakorlatilag azt állítod, hogy szellemi fogyatékosok" - 70-es átlag iq-val zseninek csak nem lehet őket nevezni

alöksz róz 2023.08.29. 22:11:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Gyarmatosítás nélkül még ma is félvadan élnének, ahogy éltek a fehér ember megjelenéséig, és falándzsával vadásznanak, kőszerszámokat használnának." - na de nem is voltak kétmilliárdnyian.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.29. 22:16:59

@alöksz róz:

"csak nem helyett, hanem mellett."

OK, velem lehet alkudni. 10% élelmiszer- és gyógyszersegély, 90% kondom. De változatlan összérték mellett.

@Wildhunt:

"Viszünk élelmiszert, felütve fogamzásgátlóval. Természetesen ezt világossá is tesszük, így lehet választani."

Tökéletes. Humanus és megadja a szabad választás lehetőségét.

Azt kell végre tudomásul venni, hogy nem kötelességünk feltételek nélkül segíteni a túlnépesedett országoknak. Sem jogilag, sem erkölcsileg, sem másképpen nem kötelességünk. Nogunk van nem segíteni vagy feltételekhez kötni a segítséget.

G. Nagy László 2023.08.29. 22:18:17

@alöksz róz:

"wildhunt nagyon jót írt.
nekem nincs jogom, de ők eldönthetik. igazi liberális megoldás, kérdezd meg az éhezőt, melyiket választja szabad akaratából."

Nekem tetszik, valóban liberális és hitem szerint abszolút szabad is. Egy normális világban működne is. A mai, progresszív légkörben aligha.

alöksz róz 2023.08.29. 22:19:32

@Wildhunt: csak mert eszembe jutott, hogy lehet nem is annyira hülyeség a predesztináció

alöksz róz 2023.08.29. 22:30:49

@G. Nagy László: hát akkor nem nagyon marad más, mint befejezni a kizsákmányolásukat, és segíteni nekik felemelkedni gazdaságilag és kulturálisan is.

vagy tényleg letarolnak mint a sáskák.

Motorogre 2023.08.29. 23:01:57

@Tesz vesz XVI.: Köszönöm, a "feudalizmus" igen találó jellemzés.

Boldeone2 2023.08.29. 23:07:36

....csakhogy soha nem lesz befejezve a "gazdasági kizsákmányolás" mivel az európai országok helyébe belép Kína, aki a legnagyobb játékos már, főleg az importban...
Valójában ez a kapitalizmus működése: az egyik jön, a másik megy. Afrikában nincs elég szellemi tőke, sem anyagi sem technlógia
Mindig rá lesznek szorulva másokra
Az EU - nak van egy 150 milliárd dolláros fejlesztési terve Afrikának, támogatva az új zöld technológiákat, az oktatást
Szomorú, amit az afrikai demagóg diktátorok művelnek, miközben az orosz felforgatók is ott vannak évtizedek óta, láttuk mi sült ki anno az afrikai szocializmusból...

Pedig valami elindult ott is a legtöbb országban, szinte már csak ott van igazán súlyos baj, ahol a muszlim szélsőség bontja a társadalmat, minden súlyosbítva a Szahel- problémával...
Éppen Afrika ezen részei vannak viszonylag közel Európához
Ghána példája mutatja, hogy szépen lassan el lehet érni egy minimál életszínvonalat békés fejlődéssel
Most viszont a nagyon sok országban van baj. Európából ma már a szart veszik át minden ideológiai szinten
Ami Afrikában megy, az abszurd. A lakosság jelentős része sok helyen még mindig analfabét, vagy csak minimális készségek jellemzik
Amit most látunk migráció téren, csak az előszele a jövőbeli nagy migrációs hullámoknak. Az EU kontrollja már régen szinte nulla Afrikában
Már Debrecenben is óriási afrikai populáció van, főleg nigériaiak
Az élelkiszállítást ők végzik, meg a pakisztániak
A gyárakban nem alkalmazzák őket, oda ázsiai munkarő kell ( keleti , nem déli...)

Motorogre 2023.08.29. 23:08:46

@alöksz róz: ugye tudjátok hogy szigorú előírások vannak a transzferárak kapcsán - a piaci ártól eltérően a kapcsolt vállalkozásoknak korrigálni kell az adóalapjukat : hogy annyi után adózzanak mintha piaci áron kereskedtek volna a testvérvállalattal (tömören mondva). De tény, hogy számos egyéb sarc is terhelheti a hazai adóalapot: management fee, royalty stb. No és a számos "szinvonalas" tv vetélkedő (pl. Szerencse-kerék, X-faktor) után fizetendő jogdíjak is csak a magyar adóalap csökkentését szolgálják - mert ugye mindannyian tudjuk, hogy magyar ember is ki tud találni vetélkedőt .. nem is rosszat.

Motorogre 2023.08.29. 23:10:46

@alöksz róz: azért a tényeket se dobjuk sutba, pl. a GDP alakulása nálunk és a szomszédoknál. Tudom a pénz nem boldogít .. de jó ha van.

Motorogre 2023.08.29. 23:13:06

@cvsvrs: Nem jó, egyetértünk. A kelet-magyarországiak már átjárnak Romániába dolgozni, de vásárolni is (ha határközelében vannak). És azt is elmondják hogy oda ömlik a pénz (a brüsszeli) el se tudják költeni az önkormányzatok (pl. Nagyszalonta, Érmihályfalva). A román kormány inkább a kisebbségeknek adja mintsem hagyná elveszni. Látványos a fejlődés.

2023.08.30. 07:48:16

@Motorogre:
nekem is járnak át ismerőseim vásárolni az érmellékre, nagykárolyba. ott vannak rokonaik és olcsóbbak az ottani szupermarketek, hipermarketek. és látványos a fejlődés. egy előnye lesz. az erdélyi magyarok visszatérnek a szülőföldjükre. keleti-magyarország már most szegényebb, vagy akár borsod, somogy. nógrádról nem beszélve. csakhogy ez "bezzeg románia" brutális egyenlőtlenségeket eredményez.

Wildhunt 2023.08.30. 08:54:58

@alöksz róz: az a baj, hogy hivatalosan csak a kiválasztásra vonatkozik. Az életét ettől még mindenki önállóan tolja el.

2023.08.30. 09:00:21

@Motorogre:
valójában egyik kelet-európai se sikertörténet. a román se lesz az. mindegyik pályán vannak felzárkózási időszakok, de ezek meglehetősen rövidek és összeurópai méretekben leszakadás tapasztalható. magyarországon mind a neoliberalizmus, mind az illiberalizmus zsákutca. ezek kombinációja az orbánizmus. totális elvtelenség.

de ennek a neolib-illib kombónak is volt egy rövid felfutása. amivel a reálbérek nőttek. a haverok lenyúlták az eu-s pénzeket, a multik ehhez asszisztáltak. mert ezekből számukra ipari parkokat építettek, amiből új munkahelyek jöttek létre, a reálbérek növekedtek. csakhogy a szabad munkerő elfogy. szélhámosok, talpnyalók, esetenként félhülyék lenyúlják a temérdek pénzt, és nem jut tulajdonhoz se a dolgozó, nem tud bekapcsolódni a maszek. mert a német azt mondja, hogy a kínai gyáripar jöjjön beszállítónak. és az érkező ázsiai munkaerő növeli az ingatlanárakat, lenyomja a bérek, a nyugati mellett keleti irányba is kiszolgáltatottá válik az ország.

nem a ner történelmi bukása a kérdés, hanem az, hogy mi az alternatíva, mi következhet utána.

alöksz róz 2023.08.30. 09:47:53

@Motorogre: "azért a tényeket se dobjuk sutba, pl. a GDP alakulása nálunk és a szomszédoknál." - mert miben és hogyan cáfolja a gdp alakulása amit írtam?
(tényt ugyanis elfelejtettél írni)

alöksz róz 2023.08.30. 09:51:03

@Motorogre: a transzferárakat ne nekem meséld, hanem a bálintnak, én az adókulcsra kérdeztem rá.

(nyilván azzal is lehet trükközni, én is láttam már ilyet. és a szememnek jobban hiszek.)

alöksz róz 2023.08.30. 09:55:33

@Wildhunt: nem feltétlen abban a formában :-)

de a természeti törvények és adottságok elég erősen meghatározzák a dolgokat. nyilván nem olyan szinten, hogy márpedig holnap pontban 13:27-kor fingani fogsz kettőt, meg van némi szerepe a véletlennek is, de azért elég erősen be van határolva minden

2023.08.30. 10:08:49

@alöksz róz:
a gdp éves növekedési rátája magyarországon 1995 óta.
d3fy651gv2fhd3.cloudfront.net/charts/hungary-gdp-growth-annual.png?s=hugptotl&v=202308160645V20230410&d1=19230924
2010 után látható ebben valami tartós nagy kiugrás? nem. az orbánizmusban nincs semmiféle gazdasági csoda. és csőd sem. egyelőre legalább is.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.08.30. 11:18:59

@G. Nagy László: na mi van szijjártóval ? ennyire lefoglalja a győzikés szelfi, meg a dijátadó a 200 milliáros veszteségű atlétikai rendezvényen?

vagy épp megint valami orosz kémprogramot rak megint a külügyi gépekre, amikért kap mégegy lavrov-díjat?

www.klubradio.hu/adasok/sz-biro-zoltan-be-kellene-hivatni-az-orosz-nagykovetet-a-kulugybe-az-orosz-tankonyv-miatt-138047

nem reagál a nemzeti hősöd az orosz tankönyvekre, amikben az 56-osok, akik nem voltak békapártiak, fasiszták.

hogy lesz belőle így "félisten"?

Boldeone2 2023.08.30. 16:06:14

értem én, hogy a balosok szerint mindenért a neoliberalizmus a hibás. Önmagukra nyilván nem mutogathatnak, ha a nehéz idők bűnbakjait keresik. Márpedig aligha tehetnek mást. És most nem csupán arról van szó, hogy a történelem valaha volt összes marxista kísérlete (törvényszerűen) véres diktatúrába fordult. "

- Csakhogy most nem erről van szó, mivel a nehéz időket most nem a "balosok" okozzák, hanem a szélsőjobboldali, populista, bolsevik erők.
Magyarországon a Fidesz. Ami itt folyik, azt teljesen elképesztő, olyan szintű a közszolgáltatások, az egészségügy leépülése. A " racionalizáció " , az összevonások tulajdonképpen nem más, mint hogy az állam bevallja: nincs pénze

A Fidesz pártállamnak tulajdonképpen csak saját magára van pénze, azt pedig az agymosó propaganda fenntartása szolgálja amibe az KESMA, Közmédia, Megfon központ, de az MCC is beletartozik
Az élsport kiemelt támogatása is erről szól: hazug, idilli képet festeni az agonizáló országról
A fegyverkezési versenybe kapcsolódás pedig egy másik, hamis lázálomkép fennatartasára szolgál: "Közép- európai nagyhatalmiság " státusza

Annyiban hasonlít az államszocializmusra, hogy most is jelentős részben államilag túlkontrollált a gazdaság és voluntarista gazdaságpolitika folyik

Persze, most tele a nadrágjuk, az látszik, Matolcsy elvtárs hosszú évek elképesztő pénzrontása után behúzta a féket
Innen már Orbán fiskális politikai tere is beszűkült

Keserű évek következnek: jön a fokozatos elszegényedés, miközben megváltás nem jön....

Motorogre 2023.08.30. 16:54:28

@alöksz róz: az adatok hozzáférhetőek, most én innét dolgoztam:
ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/sdg_08_10/default/table

És mit látok 2000 vs 2022 reál GDP-re ?
Bulgária feljött 38%-ról 50 %-ra
Cseh és Horvát o - tartja Mo-hoz képest az arányt
Lengyelország 82%-ról 102 %-al megelőzött
Szlovákia 98%-ről 112 %-ra nőtt - megelőzött.
(a százalék a magyar gdp arányában) Nekem ez azt mutatja, hogy a régi leggyengébben teljesítő országa vagyunk. Uff.

alöksz róz 2023.08.30. 17:18:17

@Motorogre: figyelj már, uff, szerinted ez miben vagy hogyan cáfolja azt, amit írtam?

IdomitottFoka 2023.08.31. 09:45:11

@G. Nagy László: Nem úgy néz ki h ez megoldaná a problémákat. A favellák, a slumok, meg az egyéb néven létező afrikai, délázsiai emberek gyerekeit semmiféle szociális rendszer nem védi, mégis tömegével születnek oda gyerekek. És ez csak részben a szegénység nem tervezéséből és a korlátozott fogamzásgátlási lehetőségekből (amit egyes helyeken vallási és/vagy törvényi szinten tiltanak is) fakadnak, hanem ez még egyfajta (szociális) evolúciós stratégia, 10 gyerekből talán túlél 1, aki majd csinál még 10-et. A hatékonyabb orvosságok (oltások ti) meg azért ezt megtámogatják. Úh az EU-ban se fogja csökkenteni a mélyszegények reprodukciós rátáját a jóléti segélyezés, csak a gyereknek/szülőnek lesz tőle szarabb.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "élelmiszersegély helyett kondomot kellene küldeni"
Hah, micsoda vallásellenes, libsi megnyilvánulás ez kérem? Szexedukációt propagálni ott is? Hát hiába harcol viki itt prüsszel ellen?

IdomitottFoka 2023.08.31. 09:47:32

@IdomitottFoka: "Úh az EU-ban se fogja csökkenteni a mélyszegények reprodukciós rátáját a jóléti segélyezés, csak a gyereknek/szülőnek lesz tőle szarabb."
Mármint a jóléti segélyezés megszüntetése.

Motorogre 2023.08.31. 10:31:05

@alöksz róz: Kipótoltalak konkrétumokkal, mert hiányzott. Nem célom a cáfolat, arra mutattam rá hogy azért van "sikertörténet" a régióban. A szlovákok, románok, de a lengyelek is bizony sikertörténetnek élik meg az elmúlt évtizedeket (és ezt nem GDP alapon mondom). Tessék utazni, beszélgetni, lemerülni a nép lelkéhez (no ez se konkrétum)

De mindettől függetlenül a kitörést, a dinamikus növekedési pályára állásunk módját nem tudom, ahogy mások se. A legnagyobb akadály nem a tőkehiány (ami nem is igaz), hanem az átlagos erkölcsi szint: az urambátyám világ, a tehetség és innováció leértékelődése. A médiák is sokban hibásak, ma minden fiatal influencer vagy vetélkedő műsorvezető szeretne lenni - ács, burkoló, patikus meg sehol. Ami viszont biztos: a javulás (ha lesz) lassú lesz, forradalomra nincs se szükség se lehetőség.

2023.08.31. 11:31:09

@Motorogre:
az átlagos magyar településen az átlagos magyar család aligha lesz globálisan versenyképes. akkor se ha nincsenek "urambátyám" kapcsolatok, és mellette finn iskola van, stb. és ezek után azt mondják, hogy versenyezzenek évszázadok óta kapitalizálódó százcsillió dolláros amerikai tőkealapokkal, vagy gigantikus üzemméretben működő kínai félkatonai üzemekkel. vámospércs akkor se lesz globálisan versenyképes ha lennének transznemű influenszerei. ez a neolib modell nem működőképes magyarországon.

és az illib se. illetve egy illib-neolib kombó van. vámospércs. "hajdú" napok. dudások szivárványos esernyőkkel. nénik fejkendőben. tini kurválkodás.
www.youtube.com/watch?v=2jBB48nrqh0
csak a ballib média ezt kulturálisan megalázza. a fideszesek tapsikolnak. és azt mondják, hogy még néhány ezer vendégmunkás valami akkumulátorgyárba, pintér sanyi bá megregulázza a tanárokat és az orvost és szipiszupi lesz. nyilván az ázsianizmus is bukó, ahogyan az amerikanizmus is.

alöksz róz 2023.08.31. 11:32:16

@Motorogre: "Kipótoltalak konkrétumokkal, mert hiányzott" - csak nem értem, mit. nagyon másra gondolunk.

"arra mutattam rá hogy azért van "sikertörténet" a régióban. A szlovákok, románok, de a lengyelek is bizony sikertörténetnek élik meg az elmúlt évtizedeket" - hát mi volt az állítás?

(tényleg ilyen nehéz egy írott szöveg értelmezése? pedig kevés a kommentszekcióban a fiatal, akit már nem tanítottak meg és igénye sincs rá... és igyekszem a lehető legrövidebben és legegyszerűbben, mondhatni primitíven fogalmazni, de láthatóan ez is meghaladja sokak képességeit)

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.08.31. 11:55:11

@alöksz róz: vitatod hogy a románoknál jobb az életszínvonal, mint a "nemzeti szabadságharcos" magyaroknál? - csak hogy szóljon valamiről a vita.

ez az ára a "szabadságharcolásnak"? streetfighter bezikli.

vitatod hogy a román tanárok több bért kapnak mint a magyarok?
hogy kb 800 háziorvos hiányzik?
hogy pár szülészeten hétvégén már nem lehet szülni?

ilyenek még kádárnál se voltak, ezeket vitatod?

2023.08.31. 13:40:05

@alöksz róz:
regionális összehasonlítás egy főre jutó gdp nominális / ppp.
2021. nincs benne a "csodás" 2022-23. a rendeleti kormányzás.

erdély
center (romania) 11,900 / 22,900
north-west (romania) 11,700 / 22,600
west (romania) 12,500 / 24,300
kis-magyarország
észak-magyarország 10,700 / 16,900
észak-alföld 10,100 / 15,900
dél-alföld 11,200 / 17,600
tehát az ország keleti felén a gdp nomimálisan is kevesebb, mint erdélyben. amikor ez fordítva volt, vásárlóparitáson is szegényebb volt erdély, akkor gyurcsány volt a népellenes. hogy nem támogatta a határon túliakat. és most orbán, aki támogatja.

vásárlóerő paritáson a magyar vidék nagyrészt szegényebb, mint erdély. csak a leggazdagabb középdunántúl előzi meg valamelyest a legszegényebb erdélyi régiót. most orbán vált népellenessé, a székelyeket kellene megkérni, hogy legyenek szolidárisak. nyilván nem lesznek azok, hanem ennek annyi előnye lesz, hogy az erdélyi magyarok tömegével visszatérnek a szülőföldjükre. előtte még demeter sziszi és társaik szétbasszák a kultúrát. ők is népellenesek, akik a székelyeket akkor is megalázták, amikor tényleg menekültek voltak. ma nem azok. persze ott is brutális vagyoni különbségek vannak, a fideszes haverokat maga a székelység fogják leváltani. győzikés, kis gófós projekt se véletlen. a cigányság támogatása se olyan biztos.

elkúrás van minimálisan a rendeleti kormányzás óta. nem orbán vezette, vezeti jól a fideszt, hanem annak a másod, harmadvonala a filléres önkormányzati munkával teremtett egy szociokulturálisan szerethető kis világot, a neolib megalázottság helyett. csakhogy az illiberális gazdpol a románnál is korruptabb.

MEDVE1978 2023.08.31. 13:43:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Afrikát érintően: meddő dolog lenne kotont szállítani oda. A négerek döntő része nem húz kotont, számos okból. Egyrészt, ezek olyan társadalmak, amelyekben a sok gyerek még mindig egy pozitív társadalmi státuszt jelent. Társadalombiztosítás híján itt az van, hogy az öt-hat gyerekből egy majd úgyis itthon marad és idős korában segíti az öreg szülőket. Másrészt ezek tradiconális, vallásos és iskolázatlan társadalmak. Tehát első körben a férfi élvezete van előtérben, a gumi pedig ezt csökkenti, a második körben Isten, a nagy szellem stb. akaratából úgy sem fertőződik meg / nem lesz terhes, illetve harmadik körben fogalma sincs, hogy a betegségeket vagy terhességet mi okozza.

Itt egy pillanatra az erkölcsöt félretéve történelmi fókuszban kellene vizsgálni az egész kérdéskört. Mi történik jelenleg a szubszaharai országokkal? Túlszaporodnak. A történelem számos olyan példát mutat, amikor egy régió lakosai túlszaporodtak vagy az élelmiszer ellátottság mértéke csökkent egy korábbi optimális állapotról. A "természetes megoldása" ezeknek az eseményeknek mindig a következő volt:
1. Éhínség. Szimplán éhen haltak azok, akiknek a terület nem tudott elég élelmet nyújtani.
2. Betegség. A nagyobb populáció, a viszonylag rossz higiénia mellett ragályokat jelentett, így sokan meghaltak betegségekben.
3. Migráció. Itt megdobban az emberbarátok szíve, hiszen szegény afrikai embertársaink most is migrálnak. No igen, csak a történelemben a migráció nem volt békés, hanem folyamatos háborúval járt. A magyarok története egy pozitív migrációs történet: Közép-Ázsiából indultunk és sok háborút követően megérkeztünk a Kárpát-medencébe, majd államiságot hoztunk létre. Sok nemzet nem járt ilyen jól, a besenyők, az alanok, a kazárok sem. Soha nem volt tehát igaz, hogy össze-vissza lehetett migrálni, a migrációs célpontok védték magukat, háború volt, rengetegen meghaltak.

A természet a fenti 3 módon szabályozta a túlszaporodást. Jelenleg Afrikában az ember kiiktatja a betegséget és az éhínséget. A globális szállítóháló gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy tömeges éhínségek és éhhalálok legyenek, mert egy-két humanista milliomos / milliárdos / politikus így is, úgy is odaszállíttat majd egy rakat búzát vagy rizst. A betegségek közül a gyorsan ölők döntő részét felszámolták, védőoltásrendszert, orvosi infrastruktúrát raktak Afrikába is. Ezzel jóval több afrikai éri meg az ivarérett, felnőtt kort és szaporodik. Marad a háború és ez várható. Persze ezt nem európai háborúként kell elképzelni. Majd Nigéria háborúzik Csáddal vagy Kongóval. Elsősorban azért, mert pénzt kapnak majd az EU-tól vagy Kínától.

Az afrikai helyzetnek nincs "humánus" megoldása. Ugyanazt tesszük, mint a középkori magyarok a szerbekkel, határőrző népként alkalmazzuk az észak-afrikai arab államokat. Ők majd megszűrik, lemészárolják azokat, akik átjönnek a sivatagon.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.08.31. 14:59:35

@MEDVE1978: te amúgy a fideszre szavazol?

régen nyomattál fideszes dumákat is úgy rémlik.

G. Nagy László 2023.08.31. 15:41:57

@MEDVE1978:

"A négerek döntő része nem húz kotont, számos okból."

egyetértve mindazzal, amit írsz, két megjegyzés:

1. Bill Gates egyik alapítványa ezzel foglalkozik: modern és humánus fogamzásgátló módszerek terjesztése Afrikában.
2. Üdvös lenne, ha a pápa végre kimondaná, hogy nincs baj a gumival (Afrika fele katolikus). Néhányszor már egész közel álltunk ehhez.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.31. 15:51:15

@MEDVE1978:

A kotonszállításon a fogamzásgátlás minden etikus, humánus és önkéntes módját értettem.

Amúgy mindenben egyetértek azzal, amit írtál.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.31. 15:58:48

@G. Nagy László:

"Üdvös lenne, ha a pápa végre kimondaná, hogy nincs baj a gumival"

Két okból sem mondhatja ki - még akkor sem, ha szeretné. Egyrészt abszolút szembemenne a keresztény tanítással, másrészt jelenleg úgy tűnik, hogy Latin-Amerika mellett Afrika a katolikus egyház egyetlen szilárd jövőbeli bázisa.

Nálunk már ma konganak a templomok az ürességtől, tőlünk nyugatabbra még inkább.

G. Nagy László 2023.08.31. 16:35:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Pontosan így van, ahogy írod, viszont az Egyháznak muszáj lenne a tisztesség oldalán állni. Az nagyon gáz, ha egy vallási dogma okoz tömeges éhezést, vagy háborút, de mindenképp valamiféle demográfiai eredetű katasztrófát.

Az iszlám a barbár népek vallása, nem várunk többet tőlük. A kereszténység viszont nem mehetne ennyire mélyre.

MEDVE1978 2023.08.31. 17:03:40

@Tesz vesz XVI.: Nem szavaztam még a FIDESZ-re egyébként.

MEDVE1978 2023.08.31. 17:05:57

@G. Nagy László:
A probléma azzal van, hogy Afrikán nem fog segíteni az általános humanitárius megközelítés. Gates tette szép és emberbaráti, meg hasonlók, de a strukturális válságot csak mélyíti. Jelenleg technológiai áttörés és "megváltás" nélkül nem nagyon látom, hogy mi mentené meg Afrikát attól, hogy a következő 70-100 évben földi pokol legyen / maradjon.

alöksz róz 2023.08.31. 18:17:08

@MEDVE1978: "Gates tette szép és emberbaráti, meg hasonlók, de a strukturális válságot csak mélyíti." - az lehet, de az is sanszos hogy az ilyenek miatt nem indultak még el tízmilliók európába

alöksz róz 2023.08.31. 18:22:44

@MEDVE1978: "Jelenleg technológiai áttörés és "megváltás" nélkül nem nagyon látom, hogy mi mentené meg Afrikát attól, hogy a következő 70-100 évben földi pokol legyen / maradjon." - mondjuk egy fasza kis globális éghajlatváltozás ami a szahara környékét csapadékosabbá teszi.

nem kell technológiai áttörés, a rendelkezésre álló elegendő lenne, csak át kellene adni és finanszírozni, a saját érdekünkben.

Boldeone2 2023.08.31. 18:31:35

@MEDVE1978: Kétségtelenül súlyos problémák vannak, de az ördögöt nem fessük falra! ( Persze, lehet, hogy jön..)

Afrikának minden esélye meglenne ahhoz, hogy lassan kitörjön a fejletlenségi csapdából. Minden attól függ, hogy az ésszerű politika, vagyis a liberális demokrácia és piacgazdaság építése folyik tovább, ahogy a példaállamokban, vagy ott is teret nyer a demagógia, az erőszak és populizmus, és mindenhol katonai junták veszik át a hatalmat, orosz és kínai befolyásra
Sajnos, ez egy rossz trend: Mali, Burkina Faso, Niger, Guinea, tegnap Gabon...ennek nagyon rossz vége lesz...
Több millió afrikai is megindulhat
Ezért kellett volna már hamarabb az EU aktívabb Afrika politikája, ma már késő a 150 millirdos afrikai fejlesztési program, zöld átállásra, oktatásra, meg kisvállalkozások fejlesztésére, annak többszörösére lenne többség

A Szahel- probléma kb 50 éve közismert folyamat. Valójaban békés körülmények között sok mindent lehetne orvosolni. Erdősávok ületésével a sivatag terjedését lehet akadályozni, a modern technológiával valójában a félsivatagos területeken is lehet termelni és még a gyorsan növekvő lakosság igényeit is ki lehetne elégíteni

Az extrém éhezés még a ezen az övezeten belül is inkább ott jellemző, ahol politikai bizonytalanság van: Csád, Mali, Nigéria ÉNY, Dél- Szudán, meg délebbre Közép-Afrikai- Köztarsaság, és Szomália

A legtöbb bajt az iszlamisták okozzák: az IA, Al- Queda és Boko Háram meg az orosz felforgatók, akik mindenhol ott vannak ....

A népességrobbanas Afrikában is lefelé cseng már a legtöbb orszagban, lényegében ott extém magas, - Niger, Szomália, Mali, Csád, CA ahol amúgy is a legelmaradottabbak ráadásul ott van iszlám

Ghána fejlődése is azt mutatja, hogy politikai stabilitással, a piacgazdasággal, többé- kevésbé liberális demokráciával, tisztességes megélhetési viszonyokat lehet teremteni afrikai szinten is, kb közepes szintű adottságokkal

alöksz róz 2023.08.31. 18:38:58

@Boldeone2: "Ezért kellett volna már hamarabb az EU aktívabb Afrika politikája" - csak hát fontosabb volt a nyerészkedés

Boldeone2 2023.08.31. 18:48:30

Így néznek ki a kibbutzok az izraeli Negev- sivatagban. Elég pénz és technológiával mindent meg lehet változtani:

stock.adobe.com/search/images?k=kibbutz

alöksz róz 2023.08.31. 21:00:00

@Boldeone2: ügyes vagy, hogy ezúttal nem a telefonodra lementett képhez adtál linket :-)

MEDVE1978 2023.09.01. 08:44:17

@alöksz róz: Ha leszeded róla a humanista mázat, ez elsősorban matematika. www.statista.com/statistics/1072803/child-mortality-rate-africa-historical/

1955-ben a gyermekhalandóság 31%-os volt, most 7%-os. Ez matematikailag egy multiplikátor hatást ad, a túlélő generációk sokszorosan szaporodtak. És ez csak a gyermekhalandóság, a felnőttek jobb egészségi állapotáról még nem is beszéltünk.

Erre írtam, hogy humanitárius szempontból ez egy pozitív cselekedet, ugyanakkor kétségtelenül jelentősen növeli a népességet. A népességnövekedés pedig fokozza a migrációs nyomást.

MEDVE1978 2023.09.01. 08:56:26

@alöksz róz:
"nem kell technológiai áttörés, a rendelkezésre álló elegendő lenne, csak át kellene adni és finanszírozni, a saját érdekünkben."
Ez kicsit wishful thinking. Valaki egyszer kiszámolta, hogy ha a gazdag olajmonarchiák megosztanák a jövedelmüket a teljes arab világgal, mindenki egy szép, nyugatitól némileg elmaradó színvonalon élhete. Valahogy ez is hasonló gondolatmenet. Reális lehetősége nincs annak, amit írsz. Még ha Európa vissza is vesz és "fairen" kezeli Afrikát, ami igazából ellentétes a globális kapitalizmus elveivel, akkor is ott lesz az USA és Kína, akik nem így tesznek. Kína új gyarmatosítását már most látni és ez a kínaiak stratégiája.

A helyzet kínai szempontból ugyanis nagyon egyszerű. 2030-ra jelentősen megidősödik a kínai legszélesebb generáció, az emberek száma elkezd majd csökkenni. A passzív lakosság (nyugdíjasok) egyre nagyobb mértékben nyomják majd a kínai államkasszát, a lakosság elöregszik. A tendencia fokozottabb, mint Európában. Ez gazdasági visszaeséssel, világpolitikai súlycsökkenéssel fog járni, Kína ezt próbálja most az afrikai "gyarmatszerzéssel" kompenzálni. A kínai módszer nagyon egyszerű, a "belt and road" initiative-en keresztül infrastruktúrát bővítenek, kölcsönöket adnak abból pedig mondjuk kikötőt, utat, vasutat építenek. Az afrikai kormányoknak ugye nem erőssége a jó gazdálkodás, ezért a hitelt nem tudják fizetni. Ilyenkor jön az, hogy az érintett kormánytól átveszik a kikötő, infrastruktúra üzemeltetését, amire az adott ország rá van szorulva. Így az ország kvázi kínai gyarmat lesz, nem lesz képes a Kínaiak nélkül kereskedni, üzletelni.

Nincs és nem lesz tehát szép összefogás Afrika megmentésére.

Wildhunt 2023.09.01. 09:25:02

@G. Nagy László: mitől a vallási dogma okozza? Ugyanez a dogma 2000 éven át nem okozott ilyesmit. Megint kiveszel 1 pontot, és megállapítod, hogy e miatt a pont miatt a katolikus dogma a hibás.
A katolicizmus kérem egyben értelmezendő. A fogamzásgátlás tiltása mellett kötelező az 1 Tim 5:8-is. Abban hogy Mugabe hülye ennek felfogásához a pápa elég kevéssé hibás.

MEDVE1978 2023.09.01. 09:33:50

@Boldeone2:

"Minden attól függ, hogy az ésszerű politika, vagyis a liberális demokrácia és piacgazdaság építése folyik tovább, ahogy a példaállamokban, vagy ott is teret nyer a demagógia, az erőszak és populizmus, és mindenhol katonai junták veszik át a hatalmat, orosz és kínai befolyásra"

A baj az, hogy ez nem működik. Az orosz, kínai, USA befolyás ott lesz, mert üzleti vagy nagyhatalmi érdek. Az EU itt önmagában semmit nem tud tenni, ahogy leírtam. Hozzáteszem, hogy a kínaiak, az oroszok vagy amcsik helyében mi is ezt tennénk, mert nem fenyegetne minket közvetlenül a bevándorlási nyomás.

Erre az egész fos helyzetre jön most rá a klímaváltozás és a vízhiány. Fekete Afrikában eddig se volt elég tiszta víz, most, hogy kiszárad, főként kevés lesz. Emiatt mennek majd egyre inkább a háborúk.

"150 millirdos afrikai fejlesztési program, zöld átállásra, oktatásra, meg kisvállalkozások fejlesztésére, annak többszörösére lenne többség"

Fejlesztési segélyeket effektíven egy nem korrupt rendszer tud felvenni. A legtöbb afrikai ország annyira korrupt, hogy a pénz el fog tűnni.

"A Szahel- probléma kb 50 éve közismert folyamat. Valójaban békés körülmények között sok mindent lehetne orvosolni. Erdősávok ületésével a sivatag terjedését lehet akadályozni, a modern technológiával valójában a félsivatagos területeken is lehet termelni és még a gyorsan növekvő lakosság igényeit is ki lehetne elégíteni"

Alapvetően a zöld fal egy jó ötlet, de nem működik. Erről már én is hallottam évekkel ezelőtt, most ránéztem: szinte egyáltalán nem ellenőrzik, hogy mi lett az érintett fákból, volt-e hatásuk, megállították-e a sivatag terjeszkedését. Itt is a korrupció, a rendezetlen helyi viszonyok az, ami halálra ítéli az egész projektet. Kisebb mértékben meg ott a globális felmelegedés, ami a vízre hat.
en.wikipedia.org/wiki/Great_Green_Wall_(Africa)

Tökéletesen látszik, hogy egy stabilabb diktatúrában ez jobban működik, hiszen Kína hasonlót csinált sikeresen a Góbi sivatagban. Ott már sikerült is visszaszorítani a sivatagok. Ugyanakkor már ott is láthatók a jelentős hátrányok, amelyek főként Afrika esetében fenntarthatatlanná teszik ezt a projektet - az erdők elszívják a talajvizet, ami egyébiránt is csökken a növekvő mezőgazdasági igénybevétel, humán igénybevétel és a globális klímaváltozás miatt. Emellett ezek az erdők szárazságtűrő növénykultúrák és viszonylag szűkös genetikai készletűek, így különösen fenyegetik őket a mindenféle kártevők. (en.wikipedia.org/wiki/Great_Green_Wall_(China)

"A legtöbb bajt az iszlamisták okozzák: az IA, Al- Queda és Boko Háram meg az orosz felforgatók, akik mindenhol ott vannak ...."
A felforgatók általában ott jelennek meg, ahol eleve szar van a palacsintában.

"A népességrobbanas Afrikában is lefelé cseng már a legtöbb orszagban, lényegében ott extém magas, - Niger, Szomália, Mali, Csád, CA ahol amúgy is a legelmaradottabbak ráadásul ott van iszlám"

Jelenleg a legmagasabb szaporodású Afrikai országokban egy átlag párnak 5-6 gyereke van.
worldpopulationreview.com/country-rankings/total-fertility-rate

Könnyű kiszámolni, hogy ez 20 évente gyakorlatilag megduplázza-háromszorozza ezeknek az országoknak a lakosságát. Ez minden szempontból fenntarthatatlan, a modern gazdaságban nincs olyan növekedés, ami ezt lekövetné, folyamatosan 5-6%-al kellene évente nőnie a reál gazdasági tevékenységnek. Az egyetlen outputja ennek a háború.

"Ghána". No igen, van néhány működőképes állam. Egy darabig. Maguk az államok nem elszigetelten léteznek, Ghánától nem messze pedig brutálisan gyorsan szaporodó, instabil országok vannak. Namíbia, Dél-Afrika stb. környéke is viszonylag stabilabb egész Afrikánál. Nyilvánvaló, hogy ha a szomszédod lakosságszáma 20 éven belül a háromszorosára nő, akkor vagy masszív bevándorlásra vagy pedig háborúra számíthatsz.

alöksz róz 2023.09.01. 09:59:36

@MEDVE1978: "Ha leszeded róla a humanista mázat, ez elsősorban matematika.
1955-ben a gyermekhalandóság 31%-os volt, most 7%-os. Ez matematikailag egy multiplikátor hatást ad, a túlélő generációk sokszorosan szaporodtak. És ez csak a gyermekhalandóság, a felnőttek jobb egészségi állapotáról még nem is beszéltünk." - mert mi alapján feltételezed, hogy ugyanúgy 31% lenne a gyermekhalandóság a bill gates nélkül is? vagy nem javult volna valamelyest a felnőttek egészségi állapota?
(valahogy el kell adni azt a sok oltást és gyógyszert bill gates nélkül is...)

"Erre írtam, hogy humanitárius szempontból ez egy pozitív cselekedet, ugyanakkor kétségtelenül jelentősen növeli a népességet. A népességnövekedés pedig fokozza a migrációs nyomást." - ez se ilyen egyszerű. ha nem kétmillárdan vannak, hanem csak egymilliárdan, de olyan szar körülmények között, hogy elindul menekülni a harmada, az nem fokozná szerinted a migrációs nyomást?

alöksz róz 2023.09.01. 10:04:52

@MEDVE1978: "Ez kicsit wishful thinking." - biztos hogy nem. nincsenek illúzióim.
viszont a technológia adott lenne hozzá, az érdekünk szerintem egyértelmű és az eredményhez se férne kétség szerintem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.09.01. 10:20:49

@G. Nagy László:

Az egyház nem prédikálhat mást Afrikában, mint a világ más részein. Még akkor sem, ha ez lenne az észszerű és humánus.

Amúgy sem hiszem, hogy a vallásnak nagy szerepe lenne a túlnépesedésben, inkább a tudatlanság és a sok gyerek által biztosítani vélt öregkor lehet az ok. A kereszténység afrikai elterjedése előtt is megvolt a 15 gyerek, csak míg régebben a természet tette a dolgát a magas csecsemő- és gyermekhalandóság révén, addig ma...

Lehet, hogy tévedek, de a kereszténység Afrikában sem egy elvakult, fanatikus hívőket kinevelő vallás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.09.01. 10:48:07

@MEDVE1978:

"Jelenleg a legmagasabb szaporodású Afrikai országokban egy átlag párnak 5-6 gyereke van."

Ez csak az egyik része a dolognak. Többször leírtam, alapszintű matek, mégsem szokták említeni, hogy nemcsak a reprodukciós ráta számít, hanem az is, hány évesen szülnek a nők.

Minél fiatalabban szülnek, annál gyorsabban jelenik meg az új, népesebb generáció, miközben a régiekből is több van életben. Vagyis azonos gyerekszám mellett is nagyobb a népszaporulat ott, ahol a nők hamarabb kezdenek szülni.

Az európai, ezen belül a magyar népesség fogyása azért is tragikus mértékű, mert a fehér nők idősebb korban szülnek. Ezért pl. Magyarorszagon még akkor is folyamatisan nőne a cigányság aránya a népességben, ha a magyar nők is pontosan annyi gyereket szülnének, mint a ciganyok.

Boldeone2 2023.09.01. 10:59:57

@MEDVE1978: Könnyű kiszámolni, hogy ez 20 évente gyakorlatilag megduplázza-háromszorozza ezeknek az országoknak a lakosságát. Ez minden szempontból fenntarthatatlan, a modern gazdaságban nincs olyan növekedés, ami ezt lekövetné, folyamatosan 5-6%-al kellene évente nőnie a reál gazdasági tevékenységnek. Az egyetlen outputja ennek a háború."

- Jobban fejlődő, békés országok hozzák is ezt a növekedést, nagyjából. Egy alacsony bázisról mindig könnyebb nagyon. növekedési számokat elérni. Ezek még nem modern gazdaságok, a több ember nagyobb munkaerő, nagyobb fogyasztás , stb...

Befektetni is éppen a stabil afrikai országokba érdemes. Máshol már kialakult piacok vannak, éppen azt a lehetőséget veszti el Európa most...

A népességrobbanás valóban súlyos probléma, de egy kicsit elmentek a szakemberek a túlzottan apokaliptikus víziók irányába

Nem régen olvastam, hogy az ENSZ 100 millióval csökkentette Nigériára a 2060- As projectiot. Lehet 10 év múlva meg 200 millióval csökkentik....

Az ember hajlamos mindig a múlt trendjeiből kiindulva elkészíteni a "jövőjóslást" holott inkább modelleket lehet csak elkészíteni, vagy bejön vagy nem....

Kb 25 éve azt nyomják az egyetemeken is, hogy Afrikában a helyzet nem fenntartható, környezeti válság, a népesedési válság, stb...
Összeomlás jön, meg migránsapokalipszis...

Lehet. Vagy nem.

Én ma inkább abban hiszek, hogy fokozatosan jobb lesz ott is helyzet. ( bár a jelen politikai folyamatok ennek ellentmondanak..)

Nyilván erős lesz a migráció Európa felé, ez egy stabil évtizedes folyamatos lesz, mint hirtelen milliók megindulása egyfajta migráns- zombiapokalipszis

Wildhunt 2023.09.01. 11:09:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a matematika aljas orbánista ármány...

Boldeone2 2023.09.01. 11:11:15

A tények azt igazolják, hogy Afrikában - annak ellenére hogy nem aranyidőket élünk, még Kínában is gazdasági nehézségek vannak- elég jól növekszik a gazdaság:

www.statista.com/statistics/1121013/gdp-growth-rate-of-african-countries-by-country/

Ott a legjobb dolog amit tenni lehet: hagyni hogy a szabadpiaci gazdaság minél jobban működjön

Kar, hogy most olyan katonai diktatúrák kerülnek hatalomra, amelyek éppen az ellenkező úton járhatnak

A szovjat-szocialista kísérlet anno éppen olyan káros volt, mint az éghajlatváltozás...

Boldeone2 2023.09.01. 11:26:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ez csak az egyik része a dolognak. Többször leírtam, alapszintű matek, mégsem szokták említeni, hogy nemcsak a reprodukciós ráta számít, hanem az is, hány évesen szülnek a nők."

- Egy valami számít igazán: ahol a nők átlagos iskolai végzettsége magas, ott öntudatra ébrednek, majd karriert akarnak csinálni
Ezután nem állnak meg szinte senkinek sem, hogy gyermekük legyen

Afrikában is a leggyorsabb út, ha elősegítik Soros György women's empowerment programjait, akkor a nők alapból meg fogják gyűlölni az afrikai férfiakat, így kevesebb lesz a gyerek...

Ezért kell minél liberálisabb, szekuláris társadalom Afrikában

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.01. 12:59:08

@MEDVE1978: még? :D majd a következő választáson? :D

valamiért úgy akadtál be hogy valami nagyon fideszes párti mondataid voltak régen, de akkor örülök. mert túlságosan is intelligensnek tűnsz te fideszesnek.

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: de cmrs most már úgy tűnik nagyon nem fideszes. jobb későn ébredni a szabad embernek, mint soha.

a korrupt-hitvány-agyhalott meg sose ébred fel.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.01. 13:08:02

@G. Nagy László:

"Az iszlám a barbár népek vallása, nem várunk többet tőlük. A kereszténység viszont nem mehetne ennyire mélyre."

mit tudsz te a kereszténységről? ezeket?:

"A klasszikus liberalizmus lényege, hogy engedjük dolgozni az evolúciót. Pont akkor teszel erőszakot, ha elveszed a tehetősek pénzét és odaadod másoknak - csóróknak, bevándorlóknak, korrupt politikusoknak, Ukrajnának "
"az önzés a legmagasabb szintű erkölcsiség"
"a hazugság csak szavak"
"az ukránok megérettek a pusztulásra"

ha lenne pokol, akkor ezekért odakerülnél. te szdsz-es voltál régen, ugye? amíg nem a fidesz pénzelt.

eddig az volt a liberalizmus, hogy nem ártunk a másiknak, nem az hogy az az evolúció, hogy a szegényeket hagyjuk megdögleni. persze a gazdagokat nehogy megkárosítsuk pár fillérrel! NE! nem az a jézusi tanítási hogy a gazdag akkor lesz boldog ha minden vagyonát a szegényeknek adja, meg nem azért terjedt el kereszténység VALÓJÁBAN, mert a "fasiszta" rómaiakkal ellentétben ápolták a betegeket, szegényeket, leprásokat, nem, ott dögöljenek meg a kanyjukban, valójában ez a kereszténység üzenete lacika szerint.

nem a klassz. liberlizmus, hanem a fasziták és neolibek mondják hogy az evolúció dolga kiiírtani a szegényeket.

"Az nagyon gáz, ha egy vallási dogma okoz tömeges éhezést, vagy háborút, de mindenképp valamiféle demográfiai eredetű katasztrófát."

vagy épp államcsődöt, mert a szektatagok szétlopják az országot, hogy nem emelnek a tanároknak bért, bezárják a szülészetet hétvégére, és 800 háziorvosi hely hiányzik. stb

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.09.01. 16:44:00

Ezeknek segítsünk?
Ha egy kis tisztesség van a magyar kormányban, megvétózza (vagy nem szavazza meg) az Ukrajna EU-csatlakozásáról folytatandó tárgyalásokat, továbbá ugyanezt teszi minden Ukrajnának nyújtandó segítséggel.

Jellemző, hogy a hír nem érte el a függetlenobjektív telex.hu ingerküszöbét.

"Pénteken tovább folytatódott a határon túl élő magyarok jogfosztása Ukrajnában. A kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Középiskola arról számolt be, hogy a pénteki tanévnyitón betiltották a magyar himnuszt, tilos volt a magyar zászló és nemzeti színek használata, és az igazgatói köszöntő is csak ukránul hangzott el."

index.hu/kulfold/2023/09/01/ukrajna-karpatalja-iskola-iskolakezdes-tanevnyito-magyar-zaszlo-himnusz/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.09.01. 16:45:38

Ukrajna Európa pöcegödre volt, és minden jel szerint az is marad(t).

Wildhunt 2023.09.01. 17:51:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: törvény szerint járnak el, 22 szeptembertől demokratikusemberjogilag betiltottak minden nem ukrán tannyelvű iskolát. Az EU USA+ngo-ik szerint ez rendben van, mert az LMBTP oktatást meg bevezetik.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.01. 17:58:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Ha egy kis tisztesség van a magyar kormányban, megvétózza"

ez a skrabski-sejtés. egy propagandaminisztériumban dolgoztok.

"ugye vétózol Peti?" hazudja ezt a sztorit szijjártó európa külügyminisztereiről skrabsiéknak hogy megnyugtassa a kis lelküket.
titokban kell sajnos szijjártóban bíznia európa motorjainak, mert a közvélemény nyomása nem engedi meg ezeknek a tisztességes európai külügyminisztereknek egyedül, hogy a népirtó agresszort támogassáK

HÁT HOL ÉLÜNK MÁR KÖNYÖRGÖM?! A CSÜRHE mondja meg az államférfiaknak hogyan viselkedjenek!? egyik hatalmas ország sem képes rá, csak Mi, Magyarok. így szerényen.
még szerencse hogy szijjártót nem ilyenből faragták! csak mi magyarunk vagyunk képesek lemenni kutyába, banánköztársaságként, ruszki bábkormánykényt, hogy kiszolgáljuk putyint, és szijjártó már vért izzad mikor kínjában valamit hazudni kell a félhülyéknek maga körül.

mi van Fegyir sándorral? Traski Viktorral?

www.valaszonline.hu/2022/05/06/ukrajna-karpatalja-haboru-matematika-traski-viktor-interju/?fbclid=IwAR1Qiag6ZfZ7PfQJqY3_nCSvo2KniueHkDwCe_M0U9vwh3inOVlkhalwWrE

ezek tanult emberek, professzorok, szegényeknek nem amgyarázta el szijjártó hogy az ukránok milyen rosszak velük! hát igen, szijjártó még egy proffeszornál is okosabb, még az ott élő magyaroknál is jobban tudja és átérzi hányatatott sorsukat! nem hazug ő, csak jár a szája állandóan a harci kakadunak.

Fegyir Sándor: „Azért harcolunk, mert nem akarjuk, hogy az oroszok megöljék a rokonainkat"
hvg.hu/itthon/20230130_Fegyir_Orban_haboru_Karpatalja?fbclid=IwAR3hDFSaYdtxt_Xyh0MueGYw7tPOBMk7YL_TJ8R2eyrzFJ64x2pbEY_8rJU

Wildhunt 2023.09.01. 19:07:05

@Tesz vesz XVI.: fegyir mindent megtett az Ungvári egyetem magyar karának indítása ellen. Neked persze ez nem számít. Attól hogy tud magyarul még nem lesz magyar.

2023.09.01. 20:23:49

@alöksz róz:
az előző generációs technológiát kell átadni. vegyesvállalati formában. és cserébe bányajogokat kérni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.09.01. 20:44:12

@Wildhunt:

Akit Zelenszkij és bandája alkalmasnak tart a budapesti nagyköveti posztra, az nem lehet a magyarság barátja.

IdomitottFoka 2023.09.01. 21:31:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem az a kérdés h a ner miért segítsen az ukránoknak, hanem h miért segít az oroszoknak. A ner putyin seggét nyalja. Tényleg érthetetlen, miért nem barátja Ukrajna a magyaroknak. Ami meg az EU tagságot illeti, lassan el kell döntenetek h az EU vagy a ner, mert huxit szag van.

Wildhunt 2023.09.01. 21:42:12

@IdomitottFoka: miben segít az oroszoknak?

alöksz róz 2023.09.01. 22:08:29

@Tesz vesz XVI.: látom kicsit tovább olvastál a szalmabábon, most a tekintélyre hivatkozást gyakorlod.
hát gyakorolnod kell még egy kicsit...

IdomitottFoka 2023.09.01. 23:29:59

@Wildhunt: Az nagyon bájos amikor úgy tesztek, mintha a ner nem az oroszok érdekében nyilvánulna meg mindig. A többi meg mi? Nyilván nem mi vagyunk az egyetlen csicskája, de lukasenki után viki dörgölőzik a legjobban. Mo nyilván egy vizesnyolcas, inkább csak ballaszt, de az is milyen szomi h ékorea többet tud nálunk, nem a daginak kellett térdelnie. viki meg hiába törleszkedik a putyin seggéhez, az inkább kitörölte 56-al. És ehhez is csak jóegészséget sikerült kivánni a nemzeti szuverenitásunk legnagyobb szrítfájterének.

G. Nagy László 2023.09.02. 07:17:56

@Wildhunt:

"mitől a vallási dogma okozza?"

Nem a vallási dogma a kiváltó ok. Az csupán gátja a civilizált családtervezésnek.

"Ugyanez a dogma 2000 éven át nem okozott ilyesmit."

A művelt kollégák már sokat írtak a korábbi magas gyermekhalandóságról, a járványokról, a háborúkról, a tömeges éhhalálról. Ezek időről időre megtizedelték a népességet. az utóbbi 200 évet azonban mindez már kevésbé jellemzi, s látjuk is az eredményét.

"Megint kiveszel 1 pontot, és megállapítod, hogy e miatt a pont miatt a katolikus dogma a hibás.
A katolicizmus kérem egyben értelmezendő. A fogamzásgátlás tiltása mellett kötelező az 1 Tim 5:8-is."

'Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.' - jogos. Csakhogy az, hogy Pálnak is van néha jó gondolata, nem jelenti azt, hogy Mugabe be is tartja azt. Ugyanis időrendben nem úgy néz ki, hogy először gondoskodó szülő vagy, azután megérkezik a gyerek, hanem fordítva. S Mugabe talán arra még emlékszik, hogy "népesítsétek be a Földet", meg hogy "ne használjatok óvszert", de mire Pálhoz érne, már lanyhulni fog a vallás iránti elkötelezettsége :)

"Abban hogy Mugabe hülye ennek felfogásához a pápa elég kevéssé hibás"

Ez alapvetően igaz. Viszont Mugabe 70-es IQ-val rohangál, te pedig egy svájci, egyetemi professzor bölcsességét kéred rajta számon. A pápa abban hibás, hogy a "népesítsétek be a Földet" küldetést már sokszorosan túlteljesítettük. Innentől öncélú a sztori: a vallás a híveinek számát igyekszik növelni, miközben a nyomort dagasztja. A lejárt instrukciók kapcsán időszerű volna az újratervezés.

G. Nagy László 2023.09.02. 07:23:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Az egyház nem prédikálhat mást Afrikában, mint a világ más részein. Még akkor sem, ha ez lenne az észszerű és humánus."

Nem kell mást prédikálnia. A kétgyerekes családmodellt és a szabad óvszerhasználatot meghirdetheti mindenütt.

"Amúgy sem hiszem, hogy a vallásnak nagy szerepe lenne a túlnépesedésben, inkább a tudatlanság és a sok gyerek által biztosítani vélt öregkor lehet az ok. A kereszténység afrikai elterjedése előtt is megvolt a 15 gyerek, csak míg régebben a természet tette a dolgát a magas csecsemő- és gyermekhalandóság révén, addig ma..."

Egyetértek.

"Lehet, hogy tévedek, de a kereszténység Afrikában sem egy elvakult, fanatikus hívőket kinevelő vallás."

Tényleg nem az. Ettől még (részben) hozzájárul a túlnépesedéshez, mivel háttér-ideológiát szolgáltat hozzá.

G. Nagy László 2023.09.02. 07:31:47

@Tesz vesz XVI.:

"mit tudsz te a kereszténységről?"

Ha már könyvet írtam a téma kapcsán, némi fogalmam talán lehet.

Az iszlám egy olyan vallás, amely Mohamed rablóbandájának szolgáltatott ideológiai hátteret, hogy erőszakos támadásaikat vallási köntösbe lehessen csomagolni. (Az iszlám ilyen tekintetben olyan, mint a kommunizmus: már az induláskor el van baszva; már az alapok is ocsmányak.) A kereszténység ezzel szemben jó alapra, Jézus tanításaira épül. (Az már más kérdés, hogy a megvalósult egyház mennyi bűnt halmozott fel, s hogy mennyire félrevitte az eredeti tanítást.) S ha már az előbb a kommunizmust említettem, legyen itt analógia a kapitalizmus: jó alapok, helyes gazdaságfilozófia - de nyilván csúsznak bele hibák, tévutak.

Wildhunt 2023.09.02. 08:59:36

@G. Nagy László: megint : abban hogy Mugabe hülye, nem a pápa a hibás.

G. Nagy László 2023.09.02. 09:12:46

@Wildhunt: Abban valóban nem. De abban igen, hogy nem gyomlálja ki a vallásból az értelmetlen elemeket. Az óvszerhasználat tilalma egyrészt nem ütközik egyetlen bibliai passzussal sem; másfelől a civilizált, nyugati hívők ötven éve tojnak rá. A harmadik világban volna valódi jelentősége, és igazi áldás volna, ha a pápa végre eltörölné e tilalmat. Afrika csaknem fele keresztény. Nem mellesleg: ha az Egyház megmutatná ilyetén rugalmasságát, naprakészségét, frissességét, talán még a nyugati hívek közül is vissza tudna csábítani pár eltévedt bárányt.

(Attól tartók azonban, hogy itt is győz a politika az erkölcs felett. Ha a Vatikán úgy kalkulál, hogy több ortodox hívet veszít az egyik oldalon, mint ahány liberálisat nyer a másikon, úgy inkább marad immorális. Ahogy a Fidesz is Szájer Józsi esetében.)

G. Nagy László 2023.09.02. 09:15:28

@IdomitottFoka: a "pincsi" szót még kifelejtetted. Enélkül is el lehet élvezni?

Wildhunt 2023.09.02. 09:31:24

@G. Nagy László: az én (meg az összes vallásfilozófus) értelmezésemben minden vallás egy világképet ad, amire az ember az életét alapozhatja. A katolicizmus tartalmazza az élet mindenek felett való szentségét, a kötelező felelősségvállalást, meg az önmegtartóztatás dicséretét. Az, hogy Mugabe hülye ehhez, nem a pápa hibája. Attól hogy nálad még be van csípődve a white man's burden, nem a katolikusoknak kell Afrikát felelős családtervezésre tanítani.

G. Nagy László 2023.09.02. 10:20:49

@Wildhunt: "minden vallás egy világképet ad, amire az ember az életét alapozhatja"

Ezek elég dinamikus világképek lehetnek. Zsinatok, reformáció, pápai levelek... Semmi sincs kőbe vésve.

"A katolicizmus tartalmazza az élet mindenek felett való szentségét, a kötelező felelősségvállalást, meg az önmegtartóztatás dicséretét."

Az első kettő pozitív, a harmadik pedig nettó faszság, ha öncélú, és Jézus tanításához sincs semmi köze.

"nem a katolikusoknak kell Afrikát felelős családtervezésre tanítani."

De igen. A vallás első számú feladata, hogy a földi élet minőségét javítsa. Különben öncélú mesevilág az egész.

Wildhunt 2023.09.02. 11:08:06

@G. Nagy László: egyszer az a bajod, hogy beleszólnak mindenbe, egyszer meg hogy nem eléggé...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.09.02. 12:09:39

@G. Nagy László:

"A vallás első számú feladata, hogy a földi élet minőségét javítsa."

A keresztény vallás deklarált fő célja az üdvözülés elősegítése. Isten szolgálata, a bűnbánat (minden ember bűnös!) és a földi életben vállalt szenvedés a legbiztosabb út az üdvözüléshez.

Onán esete pedig megmutatja, hogy Isten elítéli a fogamzásgátlást. Egyetlen megengedett módszere a naptármódszer, de tudomásom szerint ez későbbi egyházi engedmény, a Bibliából nem vezethető le. (De lehet, higy itt tévedek.)

Wildhunt 2023.09.02. 12:28:32

@G. Nagy László: vallás első számú feladata, hogy a földi élet minőségét javítsa

Nem.

Wildhunt 2023.09.02. 12:32:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: just for the record, Onán azért kellett meghaljon, mert anyagi megfontolások miatt nem teljesítette halott testvére iránti kötelességét.

Wildhunt 2023.09.02. 12:33:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: blogajánló... Vigyázat, hitetlennél agyérgörcsöt okoz!

prochristo.blogspot.com/?m=1

G. Nagy László 2023.09.02. 12:48:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"A keresztény vallás deklarált fő célja az üdvözülés elősegítése."

Ha ez oly módon valósul meg, hogy közben az érintett földi létet pokollá teszi, úgy vagy vagy az van, hogy az érintett perverz, vagy az, hogy a vallás szembemegy a jézusi tanítással.

"Isten szolgálata"

Isten tökéletes, nincs szüksége szolgálatra. Ez csupán jelképes beszéd, azt jelenti, hogy egymást érdemes segítenünk.

"a bűnbánat (minden ember bűnös!)"

Dehogy bűnös mindenki! Beteg gondolat.

"és a földi életben vállalt szenvedés a legbiztosabb út az üdvözüléshez."

Ezt sem Jézustól hallottad, hanem valami perverz pátriárkától.

"Egyetlen megengedett módszere a naptármódszer, de tudomásom szerint ez későbbi egyházi engedmény, a Bibliából nem vezethető le. (De lehet, higy itt tévedek.)"

teveszmek.blog.hu/2019/09/02/_a_fogamzasgatlas_sulyosan_ellenkezik_a_hazassagi_tisztasaggal

G. Nagy László 2023.09.02. 13:03:10

@Wildhunt: "egyszer az a bajod, hogy beleszólnak mindenbe, egyszer meg hogy nem eléggé..."

Te is tudod, hogy ez nem jó érvelés. Én érzek különbséget a között, amikor az inkvizíció kínzókamráiba visznek bárkit, aki nem hisz a szűznemzésben, illetve abban, ha a pap tanácsot ad pl. jegyesoktatás keretében. A kulcsszó mindig az ERŐSZAK. Ha erőszakkal megkövetelsz valamit (miben higgy, kivel, mikor, hogyan szexelj stb.) az durva beavatkozás az egyén életébe. Ha a pap elmondja a vőlegénynek, hogy minden alkalommal pazarul elégítse ki aráját, hogy kettéálljon a füle is - az megfogandó jótanács, nincs benne semmi erőszakos követelés. (Tudomásom szerint soha nem vitt el senkit az inkvizíció, csak azért, mert bénán maszatolt a hitvesi ágyban.)

alöksz róz 2023.09.02. 13:50:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Onán esete pedig megmutatja, hogy Isten elítéli a fogamzásgátlást." - tudtommal az speciális eset volt, nem általános parancs

alöksz róz 2023.09.02. 13:53:33

@G. Nagy László: "Isten tökéletes, nincs szüksége szolgálatra." - mégis megköveteli.
"Ez csupán jelképes beszéd" - nem, konkrét parancs.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.09.02. 14:27:12

@alöksz róz:
@Wildhunt:

Igen, nem akart gyereket csinálni testvére özvegyének, mert az a gyerek jog szerint a testvére gyerekének számított volna, 8gy megisztva az örökséget - ha jól emlékszem, mist nem nézek utána.

Nem mondom, hogy nem lehet vitatkizni rajta, ez tiltja-e a figamzasgátlást.

A sokasodjatok oarancsból azonban következik, függetlenül attól, mit pakolt még rá az egyház.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.09.02. 14:50:03

@G. Nagy László:

"...vagy az, hogy a vallás szembemegy a jézusi tanítással."

Nem. Jézust általában valami lágyszívű filantrópnak képzelik, de nem az volt - pontosabban tudott nagyon kemény is lenni. Explicite kimondta, hogy nem megváltoztatni jött atyja parancsait.

"Ez csupán jelképes beszéd, azt jelenti, hogy egymást érdemes segítenünk."

Is. Ez is benne van. De a legfőbb parancs Isten szeretete és szolgálata, mely utóbbi nem elsősorban egymás segítését jelenti. Tudom, van benne ellentmondás, de ez nem az én hibám. :)

"Dehogy bűnös mindenki! Beteg gondolat"

Az eredendő, mai szóhasználattal áteredő bűn alapján mindenki bűnös.

"Ezt sem Jézustól hallottad, hanem valami perverz pátriárkától."

Jézus minden szava az apostolok közvetítésével ismert. Nehéz kideríteni, _ő_ pontosan mit mondott.

2023.09.02. 14:52:51

@Wildhunt:
a vallás magyarul egy vállalás. te vállalod ezt és ezt. az a vallásod. és az egy választás is egyben. amit viszel a válladon. világos? az a világképed. a tested a válladnál válik ketté. és még a valahol. valagodnál. a nő is test elől is ketté van válva. a latinusan a vulva. a magyar a mágusok nyelve. kimagyaráznak mindent.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.09.02. 14:53:39

@G. Nagy László:

A szenvedés dicsőítése szerintem Jézus kereszthalálából ered. Ő a szenvedésével megváltotta az embert bűneitől, így az ember is szenvedéssel szerezhet megváltást a bűnei alól.

alöksz róz 2023.09.02. 15:00:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A sokasodjatok oarancsból azonban következik" - de az nem következik hogy mindenki csináljon annyi gyereket amennyit csak bír akkor is ha éhenhal a fele... és az se következik hogy védekezni se lehet

alöksz róz 2023.09.02. 15:03:25

@alöksz róz: ez egyszerű logika.
amire az az egyházi válasz, ki vagyok én, hogy megmondjam. mert a pap kicsoda, azon kívül hogy az egyház fizetett néphülyítője?

alöksz róz 2023.09.02. 15:04:25

@alöksz róz: pontosabban: a kizárólag saját hatalmáért létező egyház fizetett néphülyítője.

Hartrigel 2023.09.02. 15:04:59

@G. Nagy László: Valahol értem mit akarsz mondani, mert én is érzem úgy a környezetemben, hogy emberek egyszerűen túl támogatottak, vagy nincs kellő stratégiai gondolkodásuk, hogy éljenek azokkal a "segítségekkel" amiket az állam ad nekik.
Viszont nem merném ad absurdum kijelenteni, hogy az állami támogatás és projektek eredendően bűnösok és rosszak. A történelemben számos példa van, hogy "jól is lehet ezt csinálni csak akarni kell."
Példa éppen a távol-keleti gazdasági csodák, ahol az állam mint valami bonszáj kertész nevelgette a kis gazdaságát. Nem az volt, hogy na én fentartok tartok rendőrséget, meg 2-3 iskolát, nesztek itt van csilliárd IMF hitel pár éppen kéznél levő "vállalkozónak" aztán szevasztok. Négy évig ne szóljatok hozzám.
Nem, ezek elitjének voltak tényleges tervei. Még Amerikában is, amikor befostak a "sputnyik-sokk"-tól és a kormányzat kezébe vette a tudományos-technikai kutatást, és frigyet hozott össze a állam az egyetemek és a vállalatok között. De ezt az USA kormányzat pakolta össze, nem valami álmokat dédelgető filantróp, vagy pénz helyet a társadalom jobbítástás mindenek felett tartó cégvezér.
A másik meg van bennem egy ilyen gondolat, hogy a kapitalizmusban, és a magántulajdonért folytatott versengésben, generációról generációra egyre szűkül azoknak a köre akik kezében a tulajdon összpontosul. Ez látható a mai holding vállalkozásokban.
Így lassan azt látom, mint valami ellentétes előjelű kommunizmusnál. Ugye ott ilyen bazi-nagy állami vállalatok voltak, akik leuralták, amit érdemes, és elvették mindenki kkv-jét. Most bazi-nagy magán vállalatok vannak, akik leuralnak mindent, amit érdemes, és felvásárolják és megölik a kkv-ket, akik nem a beszállítóik, vagy valami hűbéresük, őket meg kimentik közpénzen, mindig.
Ott van pl. a Marshall-terv példája is. Nem a vállalat vezérek kapták eredetileg, hanem államivezetők, akik persze tudták hogyan kell felhasználni. Persze, akkor az egy egyszerűbb világ volt: sok volt a komcsi olaszoknál-franciáknál, és ment a fosás, hogy nehogy megtetszedjen nekik ez a kommunista handa-banda, ezért jóléti állammal fogjuk ki a szelet a kommunisták vitorlájából, és ebből alakult ki az a 45 utáni "nyugati jóléti modell", ami után az egész világnak nedves álmai lettek, és leirigyeltek róluk. Teacher és Ragen már látta, hogy a kommunizmus és a szovjet unió már a egy élő halott, szóval már nem kell a prolinak gazsulálni jóléti állammal, de ezért nem is húzhatták ki a padlót alóluk máról holnapra.
Én nem úgy látom, hogy az állam rossz gazda és csókolóm nincs itt semmi látni való, hanem a fejekben kell rendet rakni. Mert a piac "mechanizmusa" nem egy fizikai erő, ami helyes utón tartja a dolgokat. Ha az emberek rosszak, a piaci körülmények között is rosszak és korruptak lesznek.
a Bibliából idézve: “Az Ige testté lesz.” (János 1,14)
Semmi sem történik a politikában (közéletben) ami előzőleg ne zajlott volna le a kultúrában. A gazdasági gondok politikai problémákban gyökereznek, amelyek kulturális okokra vezethetők vissza, ezek pedig antropológiai/teológiai kérdéseket vetnek fel. Mi magyarok cinikusak vagyunk és semmiben sem hiszünk: ebben sem a piac, sem az állam nem fog változtatni. Ehhez vagy 50 év nyugi kéne, hogy a fejekben rendet rakjunk. Mert mi még a anachro-kapitalista rendszerből is viccet csinálnánk. Persze, vannak aktivistaink , akik Brüsszeltől és nyugattól várják a megváltást saját maguk helyet, hogy ők majd idejönnek és megcsinálják nekünk Svédországot. A másik meg nem néz szembe vele, hogy aki itt van, nem hisz abban, hogy számít az amit csinál, és ha csinál is valamit, az a saját portájáig terjed. Azaz, menő-manó magyar vállalkozó zseniális vállalkozói érzéke az ország határig tart, és ő abból már Csák Mátéként él, nincsenek neki olyan ambíciói, hogy Alasztkától-újzélandig az én termékemet fogja vásárolni a világ, fuck YEAH! De hogy! Minek az? Hülye vagy? Nekem itt már jó dolgom van! Oszt elég az! Kis stílűek vagyunk ehhez a játékhoz. No, meg a zöme teljesen elégedett a langyosvízben a "biztos mávos állásával". Valahogy ez benne van a magyarban: akik nyugtra mennek sem vállalatot alapítani mennek oda, hanem "jól bedolgozni valami német segge alá, és büszkékrá", nem az, hogy én ott megalapítom a nagy álmomat, ott is csak a "biztos mávos állás" kell nekik. Legalábbis nem halottam olyat, hogy magyar kiment Svédországba és ott megcsinált valami világmárkát vagy céget.

alöksz róz 2023.09.02. 15:05:00

az egyházakat utálom.
kivéve a krisnásokat.

2023.09.02. 15:15:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
a hit rendesen két dolgon alapul. általános emberségen és azon túl nem evilági bölcseleten. és ebből következően nem az a kérdés, hogy a világi találmány a gumi óvszer jó, vagy nem jó, hanem az, hogy mire jó, és az, hogy mire nem. a szenvedélyt csökkenti valamelyest, a nemi betegségektől való szenvedésben akadályoz.

a katolikusok ezt teologikusan megszakértik, hogy na kérem szépen, itten van ez az izé. amit erre használnak, akik szexelnek. jézus nem szexelt, vagy nem tudunk róla tehát. van még ez a zsidó onan. tehát. nem értik ezt a passzust.

Máté 22:36-40
36 Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
37 Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedből és teljes elmédből.
38 Ez az elsõ és nagy parancsolat.
[ez a nem evilági bölcseletben higgyél.]
39 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
[ez az általános emberség.]
40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

2023.09.02. 15:20:58

@alöksz róz:
erre van kitalálva a reformáció. válaszd meg a papot. a vallás egy közösségi vállalás, választás. amire azt mondja a német-római, hogy ő közösségileg nem vállal semmit, nem választ senkit. a szentatya a szentszékben a führer. az egyén a lényeg és a führerprinzip. ez a kettő.

alöksz róz 2023.09.02. 15:23:30

@cvsvrs: te megválasztottad a papodat?

2023.09.02. 16:17:09

@alöksz róz:
a református egyházban megválaszthatom. most van presbiteriumi választás. talán a héten fejeződött be a jelöltállítás. és utána lesz választás. 2024-2030 közötti időszakra. ők a nagytemplomi gyülekezet presbiterei.
www.nagytemplom.hu/presbiterek/
a reformáció következtében az egyháztanács választott.

alöksz róz 2023.09.02. 16:26:12

@cvsvrs: "most van presbiteriumi választás. talán a héten fejeződött be a jelöltállítás" - és kik a jelöltek?
akiket elétek raknak, tessék válasszatok?

2023.09.02. 16:28:27

@alöksz róz:
a reformáció az, hogy debrecenben van választott városi államtanács (szenátus), egyháztanács (zsinat), bírói tanács (jurátus), vásárbírák, ispotálymester, skólamester (és mellette még diákköztársaság), céhmesterek (ágazatonként kettő, hogy legyen konkurrencia), jegyző (nótárius), a nagy összegű pénzügyletek nyilvánosak, küldöttet, prédikátort, aki országgyűlésre, részországgyűlésre megy erdélybe, követeket, akik ha kell, akkor mennek bécsbe a császárhoz, sztambulba a szultánhoz és választanak még kapitányokat.

a hajdúvárosokban ez le van egyszerűsítve. kapitányt választnak, hadnagyot, a vitézlő rend élére, és városgazdákat. presbitériumot és prédikátort (országgyűlési képviselőt).

ez a reformáció.

2023.09.02. 16:40:23

itt van a hajdúvárosi országgyűlési képviselő fizetése. ennyiért vettek meg egy latinul írn olvasni tudó prédikátort a hajdúk 1646-ban.

"Az prédikátor uram, az hol szereti, az városnak határán tartoznak 12 kasza alja fűvel , azt megkaszáltatván és begyűjtetvén kertében tartozunk és azon kívül 16 szekér fával, 200 kéve náddal, ha nád nem leszen, kóróval elégítjük ki. Azon kívül 100 magyar forint készpénz, egy verő disznó, 50 köböl búza, fele tiszta és fele abajdóc, 25 köböl tavasz árpa és köles. Az prédikátorsághoz való föld, ki volna, avval tartozunk betakarítani és bevetni, de nyomtatásával nem tartozunk. Ha országyülésre megyen űkegyelme, 1 forinttal tartozunk, ha penig részgyűlésre, 50 pénzzel, szekérrel, lóval mi tartozunk. Vízimalomban való őrléssel három vitellel tartozunk. Az mester uramnak penig 40 forinttal készpénzzel, 25 köböl búzával, 5 szekér fával tartozunk. Az gyűlésre penig, mikor az országgyűlésre megyén, 50 pénz, ha penig részgyűlésre 25 pénz."

2023.09.02. 17:46:02

@alöksz róz:
aki papi hivatást választja, papnak tanul a kollégiumban.

a kollégium az úgy lesz, hogy a ferenceseknek van egy rendháza. az egy koldulórend. koldulnak a szerzetesek. és megeszik és megisszák, amit kapnak. az aranyat átviszik a váradi püspöknek. és a debreceniek azt mondják, hogy a helyükbe lépjen a helyébe egy reformált tanítórend. az lesz a kollégium.

és lesznek reformált teológusok. és közülük választnak papokat. ezek énekmondók, van köztük könyvterjesztő, botanika könyvet írnak, félig világias egyház jön létre ezáltal. amiben a hit nem evilági bölcseletre van alapozva, a vallás, a vállalás, a választás azonban világias.

magyarország legrégebbi vállalata a debreceni nyomda. ami úgy jön létre van egy huszár gál (latinosan gallus anaxius) nevű egy nyomdászt, aki lefordítja a heidelbergi kátét az egri püspök elől menekül debrecenbe. után meghívják papnak komáromba. és a nyomdáját a debreceniek megveszik.

és aztán egy protestáns prédikátor azt mondja: "A könyvnyomtató betűk, noha némák, de mégis hangossabban kiálthatnak az Isten népének füleiben a leghangossabban kiáltó tanítóknál." hogy milyen jó dolog a nyomda. azt nem evilági bölcseletre alapozva magyarázzák.

alöksz róz 2023.09.02. 18:42:46

@cvsvrs: "aki papi hivatást választja, papnak tanul a kollégiumba" - és úgy látják, ki lehet rakni elétek.

2023.09.02. 19:07:02

@alöksz róz:
a zsinati képviselőket is a nép választja. és ők döntik el. nekem van egy rokonom, aki püspök is volt. kérdeztem tőle hogy lett pap. gyerekkorában annyira hitte a bibliát? azt mondta, hogy hitte is, meg nem is. csak egyszer verset kellett mondani a faluban, és ő a bibliából mondott "verset". és fiúként úgy mondta, ahogyan a nagyapja beszélt. férfiasan, veretesen. és azt mondta a tanító, hogy ez a gyerek papnak való. gondolta, hogy az nem olyan rossz. és megválasztották püspöknek. nem mondom meg, hogy melyiknek. és már nem él egyébként.

2023.09.02. 19:23:18

@alöksz róz:
fazekas mihályt is kicsapták a kollégiumból. úgy ment el katonának. harcolt galíciában és moldvában. később franciaországban, németországban, németalföldön. hadnagyként hazatért debrecenbe. a város és a kollégium pénztárnokává választják, a nagytemplom építésének világias gondnoka. nagyrabecsült felvilágosult költője, meseírója. botanikus könyvet ír társszerzőként. azért megy el katonának, mert kirúgják. de azért térhet vissza, mert utána megválasztják. mert a nép azt mondja, hogy nem kellett volna kirúgni. csokonai is hasonló. tehát egy protestáns nem nagyon hiszi, hogy a demokrácia jó. jó is, rossz is.

petőfi azon pampog, hogy debrecenben egyszer megtapsolták. másszor meg. és miért nem?

Voltál-e már Debrecenben, barátom? láttad-e a pusztai várost, vagyis e városi pusztaságot? ha porba vagy sárba akarsz fúladni, csak ide jőj, itt legkönnyebben célt érhetsz; de az orrodat jól befogd, mert különben, mielőtt megfúlnál, a guta üt meg a szalonnaszagnak miatta. Mennyi szalonna, menyi hízott disznó van itt! a szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, éppen mint az idevaló híres talyigás lovaknak. Itt, ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak. Az 1843–44-iki telet e kövér városban húztam ki éhezve, fázva, betegen egy szegény, de jó öreg asszonynál, az isten áldja meg. Ha ő gondomat nem viselte volna, most e levelet a más világról írnám hozzád. Olyan elhagyott kis vándorszínész fiú voltam, akire se isten, se ember nem nézett, nem ügyelt. Harmadfél évvel utóbb ugyanazon színházban, hol akkor senkitől figyelembe nem véve játszottam kis szerepemet, harmadfél évvel utóbb, mondom, a mint beléptem a nézők közé, minden szem rajtam függött, s a lelkesedés az égiháború hangján kiáltá: éljen Petőfi Sándor!... Talán, ha harmadszor lépek e színházba évek múlva, ismét nem vesznek észre, mint nem vettek először, talán nem lesz, a ki tudná, hogy itt engem egykor megéljenezett a közönség. Ilyen a hír; jön és megy. Ilyen a világ; csak azért emeli az embert hírre, hogy legyen kit felednie. S a magyar különösen szeret felejteni ... azért nem fog az ő emléke sem fönnmaradni.

2023.09.02. 19:40:32

@alöksz róz:
a lúdas matyi 1804-es. és az társadalomkritika debrecenről. az egy nagyon régi sumér mese, a nippúri fiú esetének átdolgozása, amit fazekas talán a török háborúban hallhatott valakitől.
döbrög az nyilván döbröcön. ahol 1552 óta nincs földesúr. a város ettől még egy uradalom. tehát ettől függetlenül elképzelhető, hogy basáskodnak benne. és nem feltétlen az oszmánok. döbrögi uraságnak bólogatnak a hajdúk. aztán meg nem.

a légy jó mindhalálig is társadalomkritika. debrecenben imádják. jó kis régénynek tartják ennek ellenére. vagy szabó mada regénye az abigél árkodon játszódik. árkod is debrecen. árkádia. így nevezte kazinczy. és csokonai védte meg a várost, akit ugye a kollégiumból kirúgtak.

a választott egyháztanács jó is, meg nem is. lehet hinni, hogy van a választott nép. és abban is, hogy a nép választhat.

alöksz róz 2023.09.02. 20:47:49

@cvsvrs: ezt mondom, kiraknak elétek valakit aki elmondja szépen amit kell :-)

IdomitottFoka 2023.09.02. 20:49:41

@Wildhunt: Végülis, tényleg nem bájos, de nem is szó szerint értettem, valójában szánalmas kapálózásnak látszik.

@G. Nagy László: A pincsi szó nélkül is el lehet élvezni, sőt. De sokkal többet tudtam meg rólad, mint szerettem volna.

alöksz róz 2023.09.02. 20:50:23

@cvsvrs: "a zsinati képviselőket is a nép választja. és ők döntik el" - az országgyűlési és eu-parlamenti képviselőket is is nép választja. és ők döntik el. nem a nép :-)

alöksz róz 2023.09.02. 20:51:39

@cvsvrs: aszongya a püspök, ezt ne válasszátok meg. és nem választjátok meg.

Wildhunt 2023.09.03. 08:57:38

@IdomitottFoka: vagyis szokás szerint hazudsz, és bonmottal próbálsz kimászni.

Wildhunt 2023.09.03. 08:58:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: akkor sem vennéd észre az igazságot, ha pofánvágna egy szívlapáttal.

2023.09.03. 09:19:54

@alöksz róz:
a probléma többségi alapú listás választás. plusz a racionalitás mit jelent.

kalózhajó. 100 arany. 10 fős személyzet, sorba állítva és a kapitány osztja a pénzt. a legénység többségi alapon dönt hogyan osztást elfogadják, vagy sem. szavazategyenlőség esetén a kapitány szava az első. ha viszont kisebbségbe kerül, akkor a kapitányt leváltják és kitehetik egy szigetre. látszólag teljes a demokrácia. a 100 aranyból mennyit tarthat meg?

és a válasz az, hogy 95-öt.
mert ha ketten vannak, akkor a kapitány nyilván magának oszt 100-at. és a másiknak 0-át. aki nem fogadja el. 1:1 szavazatarány. a kapitány dönt. és ő nyert.
ha hárman vannak, akkor a kapitány 99-et tarthat meg. az első tisztnek nem ad semmit. a másodtisztnek ad 1 aranyat. mert ha az nem fogadja el, akkor a kapitányt kiteszik egy szigetre. és ő elsőtisztként nem kap semmit. lásd az előző esetet.

a listán minden másodiknak kell adni 1 aranyat. és is elég a többséghez. örülnek, hogy kaptak valamit. és akik nem kapnak semmit azok várják, hogy előre lépjenek. és a kapitány brutális túlhatalma a racionalitásból következik. (nyilván fellázadhatnak a kalózok és érzelmi alapon kidobhatják a kapitányt. azt kell megadályozni. és ahhoz egy ellenséget kell kreálni.)

az országos lista a probléma. ami a közvetlen kiválasztást nagyon erősen korlátozza. viszont ezt a fővárosnak érdeke fenntartani. régen megyei listák voltak. budapest azt eltörölte. hogy a képviselők többsége fővárosi lehessen. budapestnek van brutális túlhatalma. nem a fidesznek, vagy orbánnak. hanem orbánnak, gyurcsánynak és a többi pártnak együttvéve.

2023.09.03. 09:45:16

@alöksz róz:
lista legfeljebb budapestre kell. mert a településszerkezet olyan. debrecenben már működne egy közvetlen kettős kiválasztás. van a városnak egy országgyűlási főképviselője. aki megnyeri a választást. és a második az alképviselő. és egy szervezet több jelöltet is állíthat. tehát 2/3-os támogottsággal akár mindkét helyet megszerezheti. érvényesül az, hogy akinek nincs 1/3-a az közvetlen nem szól bele. a megyék, megyei jogú várososok (ahol kisebb ott környező beosztott nagyközségekkel, falvakkal) és kettős kiválasztással elműködhetnének. országos lista nélkül is.

budapesten legyen lista, mert sűrűn lakott és kevéssé számít, hogy az utca melyik oldalán lakik és melyik választókerületbe esik. és az kapjon arányos képviseletet. (teljesül az ellenzék álma. amivel a fidesz nyerne, mert arányosan többet kapna). ugyanakkor vidéken kettős kiválasztással kisebbségi képviselők is bejutnának a parlamentbe. a fidesz mögött a második helyet behúzná a mi hazánk.

csak a fidesz nem szeretné, hogy vidéken jobber ellenzéke legyen. és persze gyurcsányak is kell orbán. hogy az ellenzék élére állhasson. és a kalózos példával minden másodiknak igérjen egy fillért. a másik felének semmit. és aki lázadozik azt kidobja.

2023.09.03. 10:09:13

@alöksz róz:
az eu csatlakozás idején hosszasan érveltem, hogy mivel nagyjából 0.5 emberre jut 1 képviselő legyenek félmilliós elektori körzetek. kapjanak jogot a megyék. (néhány kisebbet össze kellene vonni.) és csak budapesten (az agglomerációval egybekövetve) legyen lista.

kettős kiválasztással. és a városi, urbánus megy az európa parlamentbe képviselni az országot. és a vidéki, rurális marad itthon és vezeti a megyei kormányhivatalt. az összes pártoskodó azt mondta, hogy ilyet nem lehet. különösen a főváros. kapjon 3, vagy az agglomerációval együtt összesen 5 képviselőt. debrecent és környékét is képviselje valaki az ep-ben. vagy pécset, vagy szegedet, vagy győrt is. és még legyen képviselője székesfehárvárnak, vagy veszprémnak és a balatonnak. budapestnek mi marad. és a pártoskodóknak, az számít, hogy ki a "szocialista", "liberális", "nemzeti" lófaszkarika. budapesten számítson ez, ha ez annyira fontos.

a lista arra való, hogy a központ, pártközpont elnyomja a többséget. úgy, hogy a lista élére kerülnek. ideológiától függetlenül. lehetnek szociálliberálisok, népi nacionalisták, narancsosak, zöldek, barnák, szivárványosok, stb.

a közvetlen kiválasztás erősen korlátozott.

Boldeone2 2023.09.03. 11:35:39

@cvsvrs: 1848- ig kéttáblás, rendi országgyűlés volt, ahol voltak delegáltak, a főnemesek és a főpapok és voltak a nemesség, a megyék választott képviselői.
Csakhogy kb a társadalom 10%-nak volt választójoga. 1867 után is megmaradt a kétkamarás parlament egy rövidebb időszakot kivéve 1945- ig

Sajnos, a rendszerváltók nagyon elszúrták anno, de ki gondolta akkor, hogy Orbán diktátor lesz, a Fidesz meg állampárt, amikor 1994- Ben majdnem kiestek a parlmamentből

Senki nem gondolta, hogy itt újra diktatórikus rezsim lehet, pedig ha akkor észnél vannak, és egy az egyben veszik át a német arányos választási rendszert, akkor ma nincs Orbán- rezsim

Voltak máshol is -pl a Balkánon- Orbánhoz hasonló, ámokfutó gazemberek, csakhogy ott a választási rendszer gátat szabott nekik ( Bojko Boriszov )

Máshol stabil kormány is alig volt, mint Románia és lehet hogy pont azért tudtak jól fejlődni. Egy autokrata sem erőszakolta rá az akaratát az egész országra

Magyarországon a kizárólagos politikai rezsim törvényszerűen kitermeli ellenségeit, ami a fejlődés gátja
Ha egy gyenge kormány lenne, akkor meg kellene alkudni, úgy pl lenne pedagógus - béremelés stb

Kötelező konszenzuskényszer lenne, ami jó össztársadalmilag

Boldeone2 2023.09.03. 11:50:01

@cvsvrs: Itt vagyunk a 21. században, a posztmodern korban, a válságot pedig az okozza Magyarországon - szerintem - hogy óriási a dichotómia van a társadalomban

Van a félfeudális, elmaradottabb, alkalmazkodni képtelen társadalom, mondjuk úgy a globalizació vesztesei, ők Orbán anakronisztikus társadalma; ezzel szemben pedig van egy kisebb, de mégis több milliós tömeg, lényegében azok akik nyugati típusú, autonóm szabad társadalomban hisznek. Főleg a Budapesti de már a debreceni értelmiség és polgárság is

Ez a dichotómia pedig feloldhatatlan. A társadalom egyik része bevette a rezsim hazug populista narratíváit, hogy úgymond azért kell az abszolút hatalom, mert a globalizáció ellen és a szuverenitás megvédésért küzdünk

A társadalom másik része meg azt mondja, hogy ez csak egy zsivány, tolvaj banda, akik leuralták az államot, felszámolták a plurális demokráciát aljas eszözökkel, propagandával miközben Crony - kapitalizmust építettek ki
Ráadásul elárulták Magyarországot az orosz- kínai orienációval

Boldeone2 2023.09.03. 12:02:21

...ahhoz pedig hogy javulás legyen, a rezsimnek kellene konszolidálódni elsősorban, csakhogy erre esély sincs ...

Orbánt olyan szinten elvakította az abszolút hatalom, hogy képtelen bármilyen önreflexióra. Ezt én Putyin- szindrómának nevezném. Nemcsak hogy képtelen belátni, nemcsak ellenségeket lát mindenhol, de önmaga gyártja is
Pl a pedagógusok nem feltétlen lennének a kormány ellenségei, őket Orbán jelölte ki ellenségnek, nyilván úgy ha szerepbe kényszerülnek, akkor felveszik a harcot
Az iskolák jelentős részét átjátszották a szemforgató klerikális " reakciónak" . Egy ismerős tanár hölgy panaszkodott tegnap, hogy egyetemi végzettséggel 300 nettót keres, középiskolában, miközben egyre nagyobb az elvárás, egyre több a munka. De, az iskola fenntartója lényegében rabszolgaként bánik velük

Ez a rezsim nem fenntartható, de Orbán ezt nem ismeri be magának. Ahogy a többi pszichopata: a kudarcot sikertörténetnek látja

2023.09.03. 12:18:29

@alöksz róz:
a presbitérium arra való, hogy meg a püspöki kar jelöltjét a faluban meg lehessen vétózni. és ha ez nem tetszik a püspökségnek, akkor őket is le lehessen váltani. mindezt közvetlen kiválasztásra alapozva, listák nélkül. ezek a falusi presbitériumok kb. 1 millió választót csatornáznak be. valójában ezek voltak a "polgári" körök. orbán rájött, hogy olcsón lehet szavazatot vásárolni. kimeszelik a templomot. a reformátusban nincs semmi csicsamicsa. olcsó. falunap. ezzel filléres presbiteri munkával nyertek nagyon sok szavazót. és nem a handbandázzással. a városi plakátokkal és az ellenkampányokkal sorra vesztenek. az egy másik kérdés, hogy ebben is van pitiáner tolvajlás, és a felsőbb szinteken nagyobb pénzlenyúlás is akár.

2023.09.03. 12:35:51

@Boldeone2:
a feudalizmus azt jelenti, hogy a jog a földhöz, a feudumhoz kötődik és nem az uralkodó személyéhez, az impériumhoz, vagy a despotához. az uralkodó imperátor akkor ha külső hódító. és despota ha ilyenekkel nem rendelkezik. orbán despota.

debrecenben brankovics györgy volt magánföldesúr, despota. amikor a debreceni család férfiágon kihalt, akkor királyi birtokká vált. és luxemburgi zsigmond az usankájában eladta debrecent (a szász városokkal és szentendrével) az oszmánok elől menekülő szerbeknek azért, hogy megvegye belgrádot. csakhogy a polgárságot a feudális jog megvédte. mert lajos király Isten kegyelméből elrendelte, hogy a város a saját kebeléből válasszon bírát, tehát brankovics nem hozhatta a saját emberét. hanem egy latinul írni-olvasni tudót választhatott, abból viszont nem volt túl sok. és a debreceni családba nőágon beházasodott köznemesek, polgárok úgy döntöttek, hogy ez a tanult réteget megfizetik. aki deákul tanul azokat támogatják. és így választottak bírót. majd beperelték a földesurat, brankovicsot. aki úgy döntött, hogy hagyja a picsába debrecent, minden jogot megerősített és cserébe évi 300 aranyat kért. ami azért nem volt túl nagy összeg.

a feudális jogrend korlátozták a despotát. az árpádok adta jogokat elfogadták az anjouk, azokat a luxemburgiak, azokat a hunyadiak. és mindezeket az erdélyi fejedelmek. és akik ezt nem fogadták el azok a habsburgok voltak. mondván, hogy az impérium, a birodalom joga az uradalmak jogrendet felülírja. amiben kétségtelen volt modernizációs elem is, de elnyomatás is. debrecen úgy lett szabad város, hogy a helytartótanács felét a császári udvar nevezte ki.

még az oszmánok is elfogadták a feudális jogokat feltéve, hogy az uradalmak hódoltsági adót fizettek. és a reformáció az, hogy megválasztható a városi uraság, az úriszék. vagy ha nem, akkor szabad költözködés van. ugyanakkor az uradalom biztosítja a jólétet. tehát nagyfokú önkormányzatiság van.

és ez az, amit egyik párt se akar. csak budapest kapna önállóságot. éppen azt kell korlátozni. a főváros belső kerületeiben az önkormányzatiságot átmenetileg felszámolni. orbán meg a fordítottját teszi. és az ellenzék az ebből következő népellenességet járatná csúcsra.

2023.09.03. 12:38:27

@Boldeone2:
debrecen 1848-ban 48 ezer lakosú volt. és kevesebb mint 2 ezer ember rendelkezett korlátozott választójoggal. csakhogy ez a felvilágosult abszolutizmus következménye volt. a reformáció minden polgári háznak választójogot adott. minden lakóépületnek. és bécs modernista világképe volt az, hogy nehogy már minden viskó szavazzon.

2023.09.03. 12:40:24

vagy ugye bocskai kollektív nemesi jogot osztott. a habsburgok miért nem adtak kollektív nemesi jogokat magyarország teljes lakosságának?

2023.09.03. 12:54:47

@Boldeone2:
a feudumnak, a vármegyének van joga választani az alkotmánybírákat. 19 kis-magyar vármegye választott vezető bírája és budapestről 5 bírói vezető (felőlem lehetnek demokraták) alkotják a 24 fős kis-magyar alkotmánybíróságot. lakosságarányosan jut ennyi.

most minden alkotmánybíró budapesti. és azt mondják, hogy a "baloldal" nincs jelen. milyen baloldal. budapesten nincs valódi baloldal. ahogyan valódi nemzeti érzület se nagyon. különösen a jobboldalon. a centristák között még úgy ahogy. csak nekik nincs hatalmuk. a pártoskodás csúcsra járatásáből ők kerülnek ki vesztesen.

a vármegyéknek legyen joga csapatokat indítani a nemzet bajnokságban. úgy felcsút betagozódik fejér megyébe, lehet ott ifjúsági sportcentrum, mezőkövesden, vagy kisváradon (kisvárdán). van 24 vármegyei csapat. 2×12 csapatos kis-magyar bajnokság, amiben van 5 budapesti.

ezt nem fogadják el a fővárosban mondván, csak ennyi. ennél kevesebb akkor ha még felvidék, erdély és a délvidék magyarlakta településeit, vagy településrészeit is az országhoz kapcsonánk. budapestnek van túlhatalma függetlenül attól, hogy ilyen, vagy amolyan párt.

Boldeone2 2023.09.03. 16:13:31

@cvsvrs: Persze hogy nem fogadják el a fővárosban, mivel ott a többség - hiába a 13 év szisztematikus agymosása- nyugatorientált, zöld és/vagy liberális illetve progresszív
Erősen dolgozik a Fidesz rajta, hogy ez megváltozzon, de ez inkább csak a pesti lakótelepeken jön össze, ahol amúgy is vidéki gyökerű emberek vannak

Budapest olyan mint a csapongó, szeszélyes, posztmodern nő: az Orban - rezsimnek a túl direkt és erőszakos módszereivel meghódíthatatlan...
A romkocsmákban ott könnyen terjed a suttogó propaganda, mindenki tudja, sőt látja hogy mit művel a hitvány NER - elit: luxusautó gyűjtemény, milliárdos budai villa, emberkedés a szigeten ...
Éppen ezért, többek között, a budapestieknek hányingere van az Orbán rezsimtől

A helyi választásban kevésbé tud a fidesz - rezsim ereje érvényesülni, kevesebbet tudnak csalni, a propaganda sem működik úgy, mint vidéken
Kari Geri újra nyerni fog, de nem ezért mert kitűnő polgármester, hanem mert csak ez az egy mód van a lealjasult rendszer ellen tiltakozni

Orbán ezért nyíltan harcol a főváros ellen: több milliárd adóbevételt vontak el, hogy megbukjon Karácsony, de ez sem fog összejönni
A főváros közvetlen EU pénzekért lobbizik, amiből a rezsimet kihagynák
Pl Bécs 10x annyi pénzből gazdálkodik, ezért is a világ legélhetőbb városa
Budapest nagyobb önállóságot szeretne, mert ott kapcsolódunk be igazán a globalizációba
Lényegében a külföldiek 90% -a nem is kíváncsi másra, csak Budapestre

Boldeone2 2023.09.03. 16:31:27

@cvsvrs: Magyarországon felgyorsultak a regionális fejlődés különbségei

Van a főváros, mint globalizációs központ, majd következnek azok a regionális vagy egyéb központok, amelyek valahogy be tudnak kapcsolódni a globalizációba az iparfejlesztés által mint Győr, Debrecen, Tatabánya, Székesfehérvár vagy csak egyetemi városok inkább , de már hallhatók ezreit fogadják külföldről
Vannak idegenforgalmi központok, mint Sárvár vagy Hajdúszoboszló, Balatonpart, ahol szintén van jövőbeli perspektíva

A települések kb 80%-ára pedig lassú agonizálás vár, falusi CSOK ide vagy oda, beleértve az alföldi mezővárosokat, észak-magyarországi kisebb iparközpontokat

A mezőgazdaság önmagában nem képes 20-30 ezer embert eltartani egy mezővárosban, fejlett ipar meg nem fog települni, csak veszélyeshulladék feldolgozó ....

Közben meg a roma lakosság létszáma szépen felkúszik 20%- ra... Elég csak megnézni egy város vagy falunapon a meghívott vendégek listáját: roma zenészek a romáknak énekelnek ...

A Fidesz ma már nem a belpesti "biboldó, libsi " értelmiséget akarja meggyőzni: kevesen vannak ,hanem a romákat, ők sokan vannak, elég egy kis alamizsna, meg ha lejön Kis Grofó énekelni...

Tegnap Tasó úr is nagycirkuszt rendezett Hajdúsámsonban...Ingyen koncert a romáknak.

alöksz róz 2023.09.03. 17:17:07

@cvsvrs: "a presbitérium arra való, hogy meg a püspöki kar jelöltjét a faluban meg lehessen vétózni. és ha ez nem tetszik a püspökségnek, akkor őket is le lehessen váltani." - lehessen. az eu parlamentet is le lehessen. elméletben bármit lehet.
elméletben én is jól mebbasztam a palvinbarbit.
számtalanszor.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.09.03. 17:19:34

@Wildhunt: Mintha nektek kevésbé tetszene a kétharmad, mint nekünk....! :))

2023.09.03. 18:37:40

@alöksz róz:
a gyakorlatban is megtehetik, megteszik. a presbitériumok a fidesz vidékies "polgári" körei.

alöksz róz 2023.09.03. 19:33:50

@Boldeone2: "Budapest olyan mint a csapongó, szeszélyes, posztmodern nő" - prolinő kirúzsozva.

előittad a költői éned? :-)))

G. Nagy László 2023.09.03. 20:06:11

@IdomitottFoka:

"De sokkal többet tudtam meg rólad, mint szerettem volna. "

:) :)

G. Nagy László 2023.09.03. 20:17:45

@Hartrigel:

"Példa éppen a távol-keleti gazdasági csodák, ahol az állam mint valami bonszáj kertész nevelgette a kis gazdaságát."

És főként, hogy védték a hazai ipart a nemzetközi konkurenciától.

"Mi magyarok cinikusak vagyunk és semmiben sem hiszünk"

Ezt én is így látom. Minket mindig mindenki megrabolt: tatárok, törökök, németek, oroszok, a környező népek és a nyugati nagyhatalmak egyaránt. Jó is, ha óvatosak vagyunk és nem bízunk senkiben, csak magunkban.

IdomitottFoka 2023.09.03. 20:46:57

@Wildhunt: én fenntartom az állításom, a ner oroszpárti, propaganda és politika szinten, és gazdaságilag is igyekszik partner maradni. ezt csak egy böfögéssel próbáltad diszkreditálni, engem nem győzött meg, a linkelt cikkek nem cáfolnak, és irrelevánsak is. de kapálózhatsz még.

Wildhunt 2023.09.04. 08:42:31

@G. Nagy László: ha a mindenkori ellenzék olyan volt, mint a mai libbancsaink, nem nagyon kellett rabolni. Elcsépelt ugyan, de nekünk még hazaárulóból is csak a legaljára telik...

Wildhunt 2023.09.04. 08:43:51

@IdomitottFoka: az állításod természetesen hazugság, amit legfeljebb pár lózunggal próbálsz bizonyítani (ha egyáltalán)

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.04. 10:17:10

@Wildhunt:

"fegyir mindent megtett az Ungvári egyetem magyar karának indítása ellen."

forrás erre is olyan mint a bucsai népirtásra ugye? keressük meg?
pedig olyan szépen lengette a magyar zászlót a fronton, jól átb*szott akkor minket, meg a többi magyart is fronton. Traksi viktort is megtévesztette Fegyir! valójában egy ukrán ügynök, nem is hazafi!

csak ti hazug férgek, tudjátok az egyetlen izgazságot, biztos hogy vakon meg kell bíznod a gátlástalanul hazudozó fideszes lapoknak és propagandistáknak?

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.04. 10:20:04

@alöksz róz: konkrétan beszélj csöpike. hányszor mondjam még el? még 200x?

a kis fejecskédbe nem megy bele az ész.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.04. 10:22:44

@G. Nagy László: könyvet írtál? és ki ellenőrizte? duplán kellene.

a lényegre megint nem reagáltál, nagyon aranyos.

Boldeone2 2023.09.04. 12:24:09

Dráma zajlik Ukrajnában, ártatlan emberek százezrei halnak, millók menekülnek; de, dráma zajlik Magyarországon is fejekben :

a "zombitársadalomban" : a putyini gyilkos rendszert üdvözlik, mert az ukrán nyelvtörvény és társai ...Az "ellenségem ellensége" a barátom, mindegy melyik cselekedet milyen súlyú...

Tehát azt mondják: dögöljön meg több százezer Ukrán mert van egy igazságtalan nyelvtörvény Ukrajnában, ahol éppen Putyin háborúja miatt végzi be az ottani magyar lakosság, amely eleve nem volt ukránellenes, jelentős részben kettős identitású, sok közülük magyarul beszélő roma. Ahogy fordítva sem volt magyarellenesség, a legtöbb problémát Putyin agressziója indukálta, így a rossz törvényeket is

Orbánék hazug narratívájával ellentétben az ottani magyarok többsége az ukrán kormányt támogatja

Ma már azt lehet mondani, hogy az a hazug és aljas narratíva amit Orbánék felépítettek, hazaárulásnak minősül

Túl azon, hogy Európában egy Putyin- csicska páriaként tekintenek ránk, egy közel 40 milliós népet Orbán politikája ellenséggé tett
Ez történelmi bűn!

Hiába a hazug békegalamb narratíva, látható mi folyik itt a második vonalban: felsejlik mindenhol az aljas putyizmus

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.04. 12:45:00

@Boldeone2: ráadásul a nyelvtörvényt az oroszok ellen vetették be az ukránok, és különtárgyalások voltak róla magyarországgal, a magyar hang megírta, csak éppen kellett a direkt ok, a cassus beli, hogy lehessen mutogatni valamire, az hogy a valódi ok hogy orbán putyink megzsarolt hazaáruló kis csicskása nem hangzik túl jól, hogy ezért kell ostorozni az ukránokat.

hang.hu/magyar-hang-plusz/magyarorszag-felrugta-a-kijevvel-kotott-megallapodast-156713

szijjártó se erre , se az 56-os fasiszta tankönyvre nem ér rá,
mert az oroszok egy új megfigyelőprogramot találtak ki, és azt telepíti a magyar gépekre. a lavrov-díjas. lukasenkó is hamarosan kitünteti.

Boldeone2 2023.09.04. 13:10:34

@Tesz vesz XVI.: Így van. Szerintem meg lehett volna egyezni az ukránokkal. Mindenki látja: nem a pár tízezres magyar közösség sorsa a fontos Orbánéknak, azok ügye csak a nyíltan oroszbarát politika elpalástolására szolgál

Orbánt politikája egyre mélyebb árkokat ás a két nép között, ezeket egyre nehezebb lesz betemetni...

Komolyan mondja amit gondol

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.04. 13:16:44

@Boldeone2: gondolom láttad bencsiket ahogy kirakja a lenin-kötetet és oroszul nácizza az ukránokat, akár rákosi pajtás alatt is szolgálhatna, a személyi kultuszos propaganda hasonló.

www.youtube.com/watch?v=FR9E_po7Yt0

akkora elvtelen féreg, tipikus fidesz-támogató, és fidesz kitartott.
olyan folyékonyan beszél oroszul, hogy lehet már nem is orbán, hanem moszkva parancsol neki. pedzegetik ezt pár oligarcháról is már, talán lantos csaba is üzletel feltűnőeen sokat a ruszkikkal, vagy akár szijjártóról is feltételezhető ez.

Boldeone2 2023.09.04. 13:24:39

Komolyan mondja amit gondol"

Vagyis ha komolyan mondja amit gondol: " Ukrajna veszteni fog, adja meg magát, minél hamarabb" ( nagyjából ez) Akkor ez egy rendkívül nihilista gondolat...Ehhez hozzáteszik még, hogy "a nyugat a hibás " hiszen ha a nyugat nem támogatja tovább Ukrajnát , akkor összeroppannak és vége lesz a háborúnak. Tehát : Orbán azt kívánja, hogy hagyjuk magára az agresszió áldozatát és legyen az agresszor hazugsága az igazság ...Mekkora erkölcstelenség ez???
Az ukránok nem azért halnak, mert védekeznek, hanem mert Putyin támad! Ez az ok és az okozat közötti összefüggés én nem fordítva!
Ha nem gondolja komolyan Orbán amit az ukrán háborúról mond, akkor viszont komoly szinten egy nagypolitikai játszma eszközeként tudatos hazaárulást követ el...

Boldeone2 2023.09.04. 13:35:18

@Tesz vesz XVI.: 444.hu/2017/01/09/kisz-titkarkent-harcolt-a-kommunistak-ellen-gajdics-o

- EZ egy másik "rezsimbizalmi" ...

A mai Fidesz tulajdonképpen egyfajta bolsevik- fasiszta szellemiségű, nihilista - populista párttá vált.

A társadalmi szellemi alapok az államszoci rendszerig vezethetők vissza

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.04. 13:57:34

@Boldeone2: a szellemiség is hazugság. nem fasizmus, mert a nacionalizmusban is hazudnak, nem kommunista, mert neoliberális. mindenben hazudnak, abban is hogy az oroszoknak cska és kizárólag kirakja a lenin-kötetet bencsik. de a magyaroknak, nincs ideológiája, vag ahogy lacika mondaná: nincs "filozófiája", haha.
elvtelen, gerinctelen, becstelen kleptokrácia. gátlástalanul hazudozó köztörvényes bűnözők, a legkártékonyabb, legundorítób hitvány csőcselék.

és persze az agyhalott szektások tapsikolnak neki.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.04. 13:58:31

@Boldeone2: *abban is hogy az oroszoknak csak és kizárólag kirakja a lenin-kötetet bencsik. de a magyaroknak nem rakná ki az a patkány féreg. a magyar tévének.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.09.04. 14:22:24

@IdomitottFoka: pontosan! Érdekes módon 2022 február 24-e előtt egy fideszbirkának sem volt baja az ukránokkal.
Aztán beindult az ukrán ellenes propaganda mindenhol.

Wildhunt 2023.09.04. 15:09:00

@Tesz vesz XVI.: a hülyeségeidet itt sem olvasom, a blogod hányásában fetrengj magad.

Wildhunt 2023.09.04. 15:10:09

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ahogy akarok. Csak nektek kötelező naponta leszopni Zelenszkijt meg Gyurcsányt.

Wildhunt 2023.09.04. 15:12:38

Van annak valami szépsége, mikor a libsijeink megmagyarázzák miért jó a nácizmus és a kisebbségek elnyomása. Közben lehazudva a csillagokat is az égről.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.04. 15:48:38

@Wildhunt: de azért nyugtass meg hogy tudsz hosszabb szöveget is olvasni, ugye?

azt is sikerült elolvasnod hogy nem volt népirtás bucsában, vagy hogy az ukránok voltak és magukat irtják, hogy rákenjék a ruszkikra, szóval ne hazudj hogy nem olvasol hülyeséget.

szeretsz te a moslékben fetrengeni, csak nem veszed észre.

senki nem beszélt arról itt hogy miért jó a nácizmus, látod, ezért vagy funkcionális analfabéta. nem érted a leírt szöveget. a fideszesekben egy közös biztos van, és ez a funkc. analf.

neked meg orbánt szijjártót és a többi hitvány gátlástalanul hazudozó hazaárulót kötelező lesz*pni. ki dicsérte itt gyurcsányt te darab szar? most már tényleg pofázzál már valami relevánsat is. putyint is kötelező lesz*pnod b*zikám?

aki nem fideszes az már egyből libsi lesz csöpike? fáj hogy ennyire hogy lehet ostoba a nemzetem nagyrésze.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.04. 15:51:30

@Wildhunt: ja és orbán 8 évig volt a LIBERÁLIS INTERNACIONÁLÉ KIBEB*SZOTT ALELNÖKE TE AGYHALOTT!
hogy beszélt te a libsikről? te hazaáruló, orbán a nagy nemzeti. mi? idióta.

IdomitottFoka 2023.09.04. 16:00:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Dehogynem, 2014-óta viki hangsúlyosabb putyinszereleme vagy a nyelvtörvény*, de leginkább mindkettő miatt megy az utálkozás. De a háború második felvonása után kapcsoltak rá jobban.

* A nyelvtörvény egy vaddisznólkodás az ukránok részéről, de érdemi lépést ellene a ner nem tett. (A pózolós felvagyunkháborogva nem számít érdemi lépésnek). Ennek az oka egyrészt az inkompetencia (petiminiszter), másrészt h vikinek az a jó, ha kavarog a szar. Ha a csürhe ízesen nácizhat és a kisebbségek balsorsán boronghat. Addig se kell észrevenni az üzemi lopást és a oroszokat a spájzban, a kgb lehallgatószekrényét a sarokban. H egy paródiája csak egy (amúgy anakronisztikus) nacionalistának.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.09.04. 17:09:19

@Wildhunt: tudsz olyat mondani, ami ellen a 2010 előtti orbán beszélt és nincs benne a 2010 utáni orbánban?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.09.04. 17:12:46

@IdomitottFoka: lehet nem figyeltem. De itt a koment szekcióban nem emlékszem ukrán ellenes kommentekre.
De a háború kezdete után....!!
Nyelvtörvény tényleg faszság, akármelyik környező országtól.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.09.04. 17:15:26

@Wildhunt: nem értem mit mondasz.
Talán a szádban lévő putyinfasz az oka.

alöksz róz 2023.09.04. 19:28:25

mi ez a nagy röfögés

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.09.11. 15:46:49

@alöksz róz: sokat kapsz a fidesztől hogy ilyen hülye legyél, vagy te ingyen csinálod és balek vagy te is?
süti beállítások módosítása