A balosok hónap óta mást sem mantráznak, mint hogy Orbán elszigetelődött, elveszítette szövetségeseit, s már a kutya sem figyel rá. Az orosz-ukrán háború kapcsán tanúsított békepárti álláspontja miatt valóban hűvösebbé vált a Visegrádi Együttműködés eleddig kifejezetten baráti légköre, ám ezen túlmenően csupán vágyvezérelt ellenzéki gondolat, hogy a magyar miniszterelnök nem tényező többé a nemzetközi közéletben. A Tucker Carlson által készített, egy héttel ezelőtti interjút több tízmillióan látták (jelenleg folyik a számháború, hogy ez "csak" 25 millió, vagy még 125 milliót is meghaladja), ami azt mutatja, hogy Orbánra kifejezetten figyelnek a világ minden táján. Ami magát a riportot illeti, az átlagos magyar politikafogyasztó számára nem sok újdonságot hozott. Annál érdekesebbek azonban a kommentek, melyek azóta is ömlenek minden létező platformon.

A legtipikusabb hozzászólás, nemzeti hovatartozástól függetlenül: "Bárcsak nekünk is ilyen vezetőnk lenne..." Ezt már megszokhattuk; évek óta minden nemzetközi riport, illetve pódiumbeszélgetés után - az adott videó alatt - százával látjuk az ehhez hasonló kommenteket. Most akadt olyan kommentelő, aki egyenesen a Nobel-békedíjra jelölné a magyar miniszterelnököt... (Ezt még magam is erős túlzásnak érzem.) Jó páran - jellemzően a németek - még azt is hozzáteszik, mennyire szégyellik magukat jelenlegi kormányuk miatt. Szembetűnő, milyen sokan vannak azok, akik kiemelik Orbán intelligenciáját. Ez egy olyan valós erény, amely aligha elvitatható a magyar kormányfőtől, azonban számomra meglepő, hogy ez a jelen riport kapcsán is ilyen markánsan felemlegetésre kerül. Korábban, más riportokban találkozhattunk Orbán részéről komolyabb politikafilozófiai értekezéssel; párszor már megvillantotta olvasottságát, történelmi tudását; illetve néhanap a szikrázó szellemességet is előhúzza tarsolyából. Ezekhez képest a Carlson-interjú kis túlzással olyan volt, hogy szinte bármelyikünk hozta volna a kötelező válaszokat - hatalmas intellektuális teljesítményt aligha fedezünk fel benne. S mégis ez a reakció... Elképesztő szellemi mélyrepülés jellemezheti a nyugati politikai elit egészét, ha már ennyitől elalélnak. (Joe Biden, Annalena Baerbock, vagy épp Liz Truss megnyilvánulásiról már sokszor esett szó; tényleg úgy tűnik, hogy nincs magasan a léc...) "Remek interjú. Orbán Viktort az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Nagy-Britannia, Németország stb. vezetőivel összehasonlítani olyan, mintha egy felnőtt zsenit állítanánk a kétéves óvodások közé."

Amin igazán meglepődtem: a kommentelők egy része méltatja Orbán nyelvtudását: "Jobban beszél angolul, mint az amerikaiak többsége." - írják többen is, ám ez sokkal inkább a tengerentúli viszonyokról árul el többet, mint a magyar kormányfőről. Orbán - látjuk, halljuk - viszonylag megbízhatóan, tárgylóképes módon tolja az angolt, de azért messze az anyanyelvi szinttől. Nem csupán a kiejtése borzalmas - aligha kevernénk össze egy született bostonival, vagy liverpoolival -, de az is érződik beszédén, hogy messze nem tudja olyan szofisztikáltan és színesen kifejezni magát, mint ahogy magyarul teszi. Mondjuk Karácsony Gergelyhez képest e téren is meglehetősen jól áll. Demszky Gábor épp a napokban tette szóvá, hogy utódja - angol nyelvtudás híján - teljesen elvágja magát a nemzetközi közélettől (szemben vele, aki előadásokat tartott Brüsszeltől Washingtonig), s talán ez lesz a legnagyobb akadálya annak, hogy Orbán méltó kihívója lehessen. (Szerintem ehhez 8-10 egyéb adottság és képesség is hiányzik belőle, de ez a poszt most nem Karácsonyról szól...)

Amikor a hazai baloldal a nyugati viszonyokról beszél, az alaphang mindig ugyanaz: nincs itt semmi látnivaló, ugyanolyan szólásszabadság és médiaegyensúly jellemzi a fejlett világot, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Ehhez képest meglepően sok az olyan komment, amely egyenesen rácsodálkozik a világra; mintha Orbán egy új ablakot tárna szélesre előttük. "Elképesztő ezt hallani... micsoda interjú! Egy zseniális európai szemével láthattuk, mi az, ami valójában történik. Ezek azok a beszélgetések, amelyek tökéletesen hiányoznak az amerikai médiából. Minden amerikainak meg kell hallgatnia ezt az interjút, és meg kell értenie, mit akar mondani ez az ember." Nekünk ez rém fura, mert a politikusok, az újságírók és a magánszféra szintjén is szabadon kommunikálunk bármiről, nem is értjük, Orbán mondatai mitől számítanak tabudöntögetésnek. "Kaliforniában élő amerikai állampolgárként ez az első alkalom, hogy ténylegesen megértettem, mi történik Ukrajnával és Oroszországgal." Másfél évvel a háború kitörését követően... no de jobb későn, mint soha. "Számomra évek óta nyilvánvaló, milyen brutális hazugságokkal tömnek minket, amerikaiakat. Beteg vagyok tőle. De egyre kevésbé lehet eltitkolni az igazságot, többek közt az ilyen interjúknak köszönhetően." S bár az orwelli gépezet egyre erőtlenebbnek tűnik, azért leállni még mindig képtelen: "Amikor ezt az interjút megpróbáltam megosztani a Facebookon, azonnal eltávolításra került. Amerikai állampolgárként szégyenletesnek és undorítónak tartom a politikai cenzúra világát."

Csupán pár tucat kommentet futottam át a sok ezerből, de még így is szívet melengető volt látni, hogy a világ minden részéről érkeznek az Orbánt támogató üzenetek. Nem tudnék olyan európai országot megnevezni, ahonnan nem találtam pozitív visszhangot. Öröm olvasni, amikor az angolok, a franciák és a németek arról írnak: ők is ilyen vezetőre vágynak; de mindennél többet elárul az, amikor echte románok, szlovákok szerbek méltatják a magyar kormányfőt. Igaz, hogy nem élünk könnyű időket, de semmi sem áll olyan távol a valóságtól, mint hogy Orbán Viktor a perifériára került volna.