Gyakran előfordul, hogy egy teljesen politikamentes témájú beszélgetés során is előhúzom a BALOLDALI, avagy annak szélsőértékét jelentő KOMMUNISTA jelzőket. Ilyenkor a finnyások azonnal rám szólnak, hogy ne politizáljak, azonban muszáj helyretennem őket: szó sincs ilyesmiről. Ezeket a fogalmakat, illetve egészen pontosan azt, amit takarnak, nem a közélet hozta létre. A baloldaliság a lélek betegsége, melyet emberek milliói hordoznak magukban. Az ő romlottságuk volt előbb, a pusztító ideológiák már csak kihasználták ezt az ideális táptalajt, hogy azon szárba szökkenjenek. A pszichikai tünetegyüttest pedig mindannyian jól ismerjük.
FRUSZTRÁCIÓ
Tökéletesen érthető, ha lázadunk az embertelen körülmények ellen, ha elutasítjuk az elnyomás minden formáját. A baloldali ember azonban mindenben elnyomást lát, mindenhová elnyomást vizionál. Képzeljük magunk elé a 20. század végének Nyugat-Európáját: csaknem teljes politikai, gazdasági és személyes szabadság, továbbá mérhetetlen jólét - az ember azt hinné, hogy ez már a földi mennyország, ahol végre hátra lehet dőlni. De nem: a permanens frusztráltságban élők még ekkor sem képesek leállni. Ha nincs már semmiféle ördög a láthatáron, ők akkor is festenek maguknak párat. Vegyük észre, hogy ez a mentalitás a buddhista lelkület tökéletes ellenpontozása. A buddhizmus megnyugvást, elfogadást, békét hirdet, s pontosan tudjuk, hogy ez vezet a lélek egészségéhez. Az állandó forradalmi hevület beteg állapot; a hosszútávon magas pulzusszám kikészíti a szívet.
IRIGYSÉG
Nyilvánvaló, hogy a baloldaliak örök frusztrációja az irigységből fakad. Hiszen hogy is érhetne véget a világforradalom, ha a szomszéd jachtja fél méterrel nagyobb?? A lelki egészség kiindulópontja, hogy képesek legyünk azt mondani: ennyi elég, nem vágyunk többre. Ehhez pedig nem csupán egy viszonylagos jólét szükséges, de egy csöppnyi fantázia is. El kell érnünk azt az állapotot, amelyben már nem a pénz áll a gondolkodásunk fókuszpontjában; az már csupán egy eszköz marad, s még véletlenül sem a cél. Muszáj új, felemelő célokat találnunk, melyek valódi boldogságot adhatnak. (Az sem számít, hogy ezek egyéni ambíciók - sport, alkotóművészet, hobbi -, avagy közvetlenül a közösséget szolgáló törekvések.) Aki képes felhőtlenül élvezni a bőséget, magasról téve rá, hogy mások még gazdagabbak, még nagyobb hatalommal és lehetőségekkel bírnak, abból garantáltan sosem lesz radikális baloldali.
ÖNÁLLÓTLANSÁG
Természetesen sokan vannak, és mindig is sokan lesznek, akik egy adott pillanatban még messze állnak attól, hogy megnyugodva hátradőljenek. Talán épp most kezdték a pályájukat; talán épp tegnap ment tönkre a vállalkozásuk; talán még nem törlesztették vissza minden hitelüket - ezernyi életút sok ezernyi életszakaszát láthatjuk. Az egyetlen lényeges lélektani szempont minden esetben az, hogy az érintett képes-e, kíván-e tenni magáért, avagy elsősorban a külvilágtól várja a megoldást. Az egészséges, jobboldali gondolkodásmódú ember csupán annyit kíván: hagyják szabadon élni és dolgozni, megteremt ő mindent magának. A baloldali attitűd ezzel szemben magatehetetlenséget, életképtelenséget, a gyermekkorban rekedt személyiséget takar, mely mindig kívülről jövő megváltásra vár.
SZERVILIZMUS
Mivel a baloldali ember nem hisz az önállóságban, a saját erejében és képességeiben, jólétét minden esetben valamiféle felsőbb hatalomtól, az államtól, vagy még inkább egy államok feletti birodalomtól reméli. Hozzáállását ebből fakadóan a szolgalelkűség jellemzi; a párt, a központi ideológia, a birodalmi politika dogmáit és döntéseit kritikátlanul elfogadja és magáévá teszi.
KÉPMUTATÁS
A szervilizmusból egyenesen következik. Ha nem a saját gondolatainkat szajkózzuk, ha nem a saját érdekeink szerint cselekszünk, ha nem tudunk mit kezdeni egy önkényes dogmavilág önellentmondásaival és ocsmányságával, úgy e kognitív disszonanciából csakis a gerinctelen farizeusság jelenthet kiutat. Jómagam a nyolcvanas években jártam általános iskolába, s még emlékszem a november hetedikei ünnepségekre. Sokadmagammal mindig azt éreztem: ehhez az égvilágon semmi közünk. Felidézhetjük a régi utcatáblákat is: Lenin körút, Tolbuhin körút, Vörös Hadsereg útja... Ki a fene az a Tolbuhin? Miféle ízléstelenség egy idegen, elnyomó hatalom regimentjéről utat elnevezni? Igazán beteg és nyomorult lélekről árulkodik, ha valaki képes vallani a vállalhatatlant, amiért a gyerekei, diákjai, barátai előtt is pironkodnia kell.
KISHITŰSÉG
A baloldali lelkületű ember gyűlöli a versenyt. Nem véletlen, hiszen tudja, hogy alulmaradna. Tisztában van azzal, hogy az ő hozzáállásával a tisztességes, sportszerű győzelem lehetetlen küldetés. Így mindent megtesz azért, hogy a versenyt elkerülje, sőt lehetőség szerint meg is szüntesse. "A múltat végképp eltörölni" - énekelték a lelkes kommunisták annak idején, s nyilvánvalóan erre rímel a mai cancel culture is. A mögöttes szándék végtelenül szimpla: ha eltöröljük a múltat, úgy nincs összehasonlítási alap, nincs mivel versenyezni. A párkapcsolati féltékenység is ugyanez a jelenség: ha valaki hallani sem akar az exekről, s rosszul lesz, ha találkoznia kell velük; aki legszívesebben kalitkába zárná a másikat, az egészen biztosan komoly önbizalomhiánnyal küzd.
MÁRTÍROMSÁG
A baloldali ember mindig áldozat. Néha a körülmények áldozata. Máskor más emberek áldozata. Mindegy, hogy történt-e erőszak, bűncselekmény, tényleges elnyomás. Ő áldozat és kész. Lubickol ebbéli szerepében, hiszen ez adja számára a vélt erkölcsi magaslatot. Ő szent, hiszen bántják, kisemmizik, elnyomják. S ha e kamaszos, ostoba önsajnálat nem lenne épp eléggé pusztító, a baloldali lelkületű ember még ideológiát is társít képzelt (vagy ritkán valós) nyomorához. Ezen ideológia szerint ő maga kárpótlást, támogatást, kvótát, safe place-t és különleges elbánást érdemel; mindenki más ugyanakkor köteles ugyanilyen mártírrá válnia - szétosztani vagyonát, befogadni bármiféle jöttmentet, bűnhődni, szenvedni, önmagát teljességgel háttérbe szorítani. Innen ered a kötelező altruizmus hamis és mérgező tana. Boldog és elégedett ember sosem hirdet hasonlót.
BARBARIZMUS
Mindez a lelki nyomor egyetlen gyilkos attitűddé sűrűsödik össze, melyet akár a civilizáció tagadásának, nyílt barbarizmusnak is nevezhetünk. A radikális baloldali nem tiszteli a magántulajdont, hiszen nem elégedett a sajátjával. A radikális baloldali nem tiszteli a rendet, a biztonságot és a békét, mert a frusztráltsága és dühe mindennél erősebb, továbbá az a hamis gondolat vezérli, mely szerint nincs vesztenivalója, rosszabb már nem lehet. A radikális baloldali nem tiszteli a szabadságot, hiszen az számára semmit sem jelent.
***
Sokszor, sok helyen megfogalmaztam már: a szolidaritás, a közösség, az elesettek istápolása megkérdőjelezhetetlen értékek. De csakis akkor nemes a tett, ha a szándék önkéntes. A baloldaliság legnagyobb bűne, hogy nem hisz az önkéntességben, kizárólag az erőszakban. S ha megkapargatjuk a felszínt, úgy az erőszakosság mögött minden esetben frusztrációt, irigységet, önállótlanságot, kishitűséget, szervilizmust és visszataszító mártíromságot találunk, de minimum képmutatást, cinizmust, szélhámos üzleti érdeket. Akit ugyanis jó szándék vezérel, az minden esetben ragaszkodik a békés megoldásokhoz.