1990 óta, a rendszerváltás utáni első szabad választások óta mást sem hallok, mint hogy két táborra szakadt az ország, s e két világ közt hatalmas szakadék tátong, mely egyre csak mélyül. Kommunisták és antikommunisták. Urbánusok és népiek. Orbán-gyűlölők és nemzeti érzelműek... Mindig akad egy-egy hozzám hasonló naiv idealista, aki az árkok betemetéséről fantáziál, ám ennél több nemigen történt az elmúlt 34 esztendőben.
Ha a jelenkort tekintjük: a Mi Hazánk képes számos lényeges kérdésben együtt szavazni a kormánypártokkal. A baloldalról kizárólag az LMP részéről láttunk konstruktivitást, a többi formáció 14 éve képtelen bármiben is egyetérteni Orbánékkal. Talán Karácsony Gergely részéről érzékelhettünk némi együttműködő szándékot az árvízi védekezés kapcsán - sokan meg is lepődtünk rajta. Nincs olyan illúzióm, hogy valaha is összetartó, egységes nemzetet alkotunk majd - ennél sokkal szabadabb és individuálisabb a magyar lélek. Viszont 1990 táján még gyakorta használt kifejezésnek számított a KONSTRUKTÍV ELLENZÉK szóösszetétel, egyfajta elvárásként megfogalmazva önmagunkkal szemben, hogy miként kéne felépíteni az egypártrendszer sötét évtizedei után az egymást tisztelő, elegáns demokráciát. Sokatmondó, hogy e fogalom mennyire kikopott a közbeszédből. Mintha ma már elképzelni sem tudnánk, milyen az, amikor a lényeges, a teljes nemzetet érintő, a választópolgárok oroszlánrészének akaratát tükröző kérdésekben egy irányba szavaz a parlament.
2022. március 10. után a baloldali ellenzék gyakorlatilag megsemmisült. Világosan kirajzolódott, hogy a három talpon maradt párt - a Fidesz, a DK és a Mi Hazánk Mozgalom - mellett megnyílt egy 30%-os szabad pálya, amelyet bárki befocizhat. Akkor még nem gondolta senki sem azt, hogy erre kívülről érkezik vadiúj jelentkező, sem pedig azt, hogy e lehetőséget bárki is ennyire kimaxolja majd, mint ahogyan a Tisza Párt tette június 9-én. Igaz ugyan, hogy ezért a 30%-ért épp csak le kellett hajolni, ám az elmúlt 14 esztendő ellenzéki töketlenkedését látva már az is politikai bravúrnak számít, ha valaki nem követ el orbitális hibákat, nem mond falatrengető ostobaságokat. Magyar Péter minden kétséget kizáróan másfél évtizede a legígéretesebb messiásjelölt az Orbán-fóbiások körében. Ehhez szüksége volt némi megjelenésre és kommunikációs készségre, valamint arra, hogy búcsút intsen az idehaza mélyen megvetett, de világszinten is egyre inkább bukásra álló progresszív őrületnek. Az O1G tábor új reménysége gyakorlatilag minden lényeges kérdésben - migráció, háború, az EU-hoz fűződő viszony - egy az egyben a kormány álláspontját kezdte hirdetni, beszédei pedig kísértetiesen emlékeztettek a miniszterelnök korábbi mondataira. Már csak egy dolog maradt kérdés: képes-e, illetve akar-e konstruktív ellenzéki szerepet magára ölteni, avagy marad az immár sok évtizedes hagyománynál, s beleköt még abba is, amibe nem kéne. Ma már látjuk: egyértelműen az utóbbi útra lépett.
Amikor Magyar Péter (és közvetlen stábja) döntést hoznak, hogy miről és milyen stílusban essen szó, abban egyetlen szempont bír jelentőséggel: a szavazatmaximalizálás szándéka. Természetesen érzékelhető, hogy MP habitusához igazán közel áll a fikázás, a kendőzetlen kritika, a mindenszarizmus. De ne tévedjünk! Szemben a teljesen komolytalan Jakab Péterrel, a gyakorló őrült Márki-Zay Péterrel, vagy épp a puszta tekintetével is gyűlöletet árasztó Dobrev Klárával, a Tisza Párt húzóarca minden további nélkül alkalmas volna a kooperatív szerep eljátszására. Vegyük csak a magunk mögött hagyott dunai árhullámot! Magyar Péter előtt két út állt. Megtehette volna, hogy elismerően nyilatkozik Orbánék szervezőmunkájáról, s maga is beáll egy-két órára valós lapátolásra. Ehelyett igyekezett hibát találni a hibátlanban, s üres pózolásokkal észrevétetni magát. Nem kérdés, hogy számomra az előbbi lett volna szimpatikusabb. Ha a Tisza Párt nem csupán a baloldali ellenzéket kívánja felzabálni (ezt már megtette), hanem a Fidesz-táborból is csipegetne, úgy az effajta sportszerűség sokat hozhatna a konyhára. Arról nem is beszélve, hogy az országvezetői kompetenciát is erősítené a konstruktivitásra való készség, illetve annak bemutatása. Bevallom: el sem tudom képzelni, hogy az O1G tábor csupa primitív suttyóból állna. Kell, hogy legyenek köztük valódi értelmiségiek, akik képesek értékelni, sőt el is várják ezt az érettebb attitűdöt. Ám bizonyára felmérések százai támasztják alá, hogy ők vannak kevesebben. Magyar Péter népes szektájának oroszlánrésze bármit megbocsát a vezetőnek - az önellentmondásokat, a hazugságokat, a részeg balhézásokat, a nőkkel szembeni kegyetlenkedéseket is akár -, de azt aligha néznék jó szemmel, ha bármilyen téma mentén kesztyűs kézzel bánna a kormánnyal.
Gyakran az az érzésem, hogy a tipikus baloldali abszolút nincs tisztában az erő valódi természetével. Akár nemzetközi kitekintésben (Antifa, BLM), akár történelmi távlatokban (jakobinusok, Lenin-fiúk) vizsgálódunk, azt látjuk: számukra a direkt erőszak jelenti a határozottságot, semmi egyéb. Holott mindannyian ismerünk kiemelkedő küzdősportolókat - a legtöbbjük jámboran mosolygós. Simán megvédenék magukat és másokat is bármilyen éles helyzetben, de soha nem használják emberfeletti erejüket öncélúan, provokatív módon. A baloldali lelkület ennek szöges ellentéte, így a Tisza Párt szavazóbázisa egyenesen elvárja Magyar Pétertől az állandó hisztit, őrjöngést, botránykeltést, haragot és kötekedést. Számomra a legfurább az, hogy még a nőkkel szemben tanúsított viselkedésmódját is simán elnézik, pedig Vogel Evelin immáron a harmadik olyan lány, aki megengedhetetlen bánásmódról számol be. Meglepődni persze ilyesmin már aligha fogok - MZP esetén az sem zavarta ugyanezt a tábort, hogy saját bevallása szerint a gyerekeit verte.
"Úgy látom, soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon, talán az Európai Unióban sem. Soha ilyen sokfajta és magas ösztöndíj nem állt a diákok rendelkezésére, mint jelenleg. Soha ilyen széles spektrumú és kedvező feltételű diákhitelezés nem támogatta a fiatalok továbbtanulását, mint a jelenlegi rendszer. Magyarországon soha ilyen széles családi adókedvezménnyel nem támogatták a fiatalok munkába állását, otthonteremtését és családalapítását, mint jelenleg. A statisztikákból pedig azt látjuk, hogy megindult a hazavándorlás. Az emelkedő fizetések, az egyre jobb körülmények, a családtámogatások arra sarkallják a fiatalokat, hogy hazajöjjenek." Ezek Magyar Péter szavai, melyek alig három éve hagyták el a száját. Ma mit mond? Hogy minden második fiatal kivándorolna, annyira szörnyű a magyar valóság... Vagy akkor hazudott, vagy most, egy biztos: ennyit nem változott a világ. De mindegy is, melyik állítása van közelebb az igazsághoz, hiszen tisztán látszik: ha a helyzet úgy kívánja, bármiféle szerepet képes eljátszani. Ez a fajta szélhámos-attitűd jól jön a pókerasztalnál, vagy akár Árpa Attilánál, a Gyilkosság a kastélyban című pazar játékban, de a politikában aligha. Egyszerűen azért, mert itt gyorsan lelepleződik az ember, s a Tisza Párt elnökének ez már a sokadik szembetűnő hazugsága. Egy valódi vezetőben ugyanakkor bízni szeretnének a követői, még a legigénytelenebb balos prolik is. Így miként lehet?
Sokan azt mondják: az ország két fele közt tátongó szakadékért a Fidesz a felelős. Bizonyos szempontból nekik is van igazságuk. A magam részéről díjaznám, ha a kormányoldaltól is több együttműködő szándékot látnék. Az viszont pokoli csalódás, amikor épül egy új erő, amely öndefiníciója szerint ideológiamentes, középutas, jobbközép párt, és a konstruktivitás leghalványabb jelét sem mutatja. Hogy lesz ebből árkok betemetése?