Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

téveszmék

téveszmék

"A szexrobotok ezer veszélyt rejtenek"

2020. november 23. - G. Nagy László

westworld2.jpg

 

Lassacskán megérkezünk a jövőbe. Ami tegnap még csak a sci-fi szerzők kreatív elméjében élt, az ma már szinte a valóság: a robottechnika a szexpiacon is egyre jelentősebb szerepet játszik. Borítékolható volt azonban, hogy ezzel párhuzamosan megjelennek a hivatásos károgók is, akik a szexrobotok elterjedésének ezer veszélyére hívják fel a figyelmet. Vajon érdemes-e hallgatni rájuk?

 

FIZIKAI DIMENZIÓ

 

Akik a klasszikus sci-fiken nevelkedtek, azok fantáziáját elsősorban a mesterséges intelligencia öntudatra ébredése mozgatja. Ha álmatlan éjszakákat azért nem is, de némi aggodalmat azért okoz számukra az a lehetőség, hogy a robotok - s köztük a szexrobotok is - az emberiség ellen fordulnak. Ez a gondolat vezérli a Westworld című sorozat alkotóit is, ahogyan a 2014-ben forgatott Ex Machina című film készítőit úgyszintén. A valamivel földhözragadtabbak csupán arra figyelmeztetnek, hogy e gépek önálló akarat nélkül is okozhatnak balesetet. Mivel a mesterséges intelligencia önmagát oktatja, egy kiforratlan szexrobot ölelhet, szoríthat, karmolhat, haraphat akkorát, amely nemhogy túlmegy az erotikus élmény határán, de akár maradandó károsodáshoz is vezethet. Az öntudatra ébredés meseszerűségével aligha érdemes komolyan foglalkozni, a balesetek kizárása pedig alapvetően mérnöki, technikai feladat. Egyetlen gyártó cég sem fogja megkockáztatni, hogy dollármilliókra pereljék féktelenül szenvedélyes produktumaik miatt.

 

TÁRSADALMI DIMENZIÓ

 

A károgók második nagy félelme, hogy felbomlik a társadalom évezredes szövete. Ha ugyanis a jövő szexrobotjai tökéletesen élethűek és vonzók lesznek, mi több, az MI segítségével számtalan személyiségjegyet és -stílust megjeleníthetnek, úgy - a gyermekszülést leszámítva - mi szükség lesz a továbbiakban a hús-vér nőkre? Ez az aggály természetesen nem teljesen alaptalan. A férfiak egy jelentős része nem támaszt túl nagy igényt, ha szexpartnerről van szó, ami pedig a házsártos feleségeket illeti, egy csendes és készséges robot akár még előrelépést is jelenthet életminőségük tekintetében. Minden férfiember visszatérő álma, hogy megformálhassa és legyárthassa magának a tökéletes nőt. Még emlékszünk az Aerosmith Hole in my Soul című számának videóklipjére, illetve azokra az amerikai tinifilmekre, melyek e megunhatatlan, örökzöld témát dolgozzák fel. Nem véletlen, hogy e kérdés mindig is izgalmas marad, hiszen amíg életünk lakását, sportkocsiját, vagy vitorlását bármikor megvásárolhatjuk - s ha már megvannak, valószínűleg nem is okoznak csalódást -, addig életünk nőjét sokszor évtizedeken át kutatjuk; ha megleltük, többnyire azonnal lepattint bennünket; s ha valami csoda folytán mégis sikerül behálóznunk, úgy pár éven belül garantáltan házisárkánnyá változik. E kevéssé kecsegtető forgatókönyvvel szemben a szexrobotok egyszerűen és üzembiztosan programozhatók. Ha valaki gyengéd, békés, szervilis társra vágyik, aki alázatosan lehúzza a csizmáját és megmasszírozza a hátát, lelke rajta. Akinek unalmas e permanens alárendeltség, az időről időre bekapcsolhatja a "hisztis hercegnő", a "zsörtölődő feleség", vagy épp a "harcos amazon" funkciókat. A fene se tudja, lesz-e dolgom valaha élethűre kidolgozott szexrobottal, azonban sanszos, hogy valódi érzelmeket sosem tudnék táplálni egy gép iránt, legyen bármennyire is összetéveszthető egy hús-vér nővel. Tekintve ugyanakkor, hogy a csajozásban számomra a vadászat jelenti a leggazdagabb örömforrást, a játék kedvéért azért beélesíteném a "vonakodó szűzlány" üzemmódot...

 

Ha visszatekintünk az elmúlt pár ezer év történetére, a szingliséggel járó társadalmi megvetésre, az előre elrendezett frigyekre és a házasság felbonthatatlan intézményére, valószínűsíthetjük, hogy a párkapcsolatok jelentős része nem nyújtott sem romantikus szerelmet, sem intimitást, sem családi harmóniát. A feleség talán sok esetben nem volt más, mint kötelességét teljesítő szexpartner, házicseléd és nevelőnő. Ugyanígy: a férj esetenként nem volt több, mint kakukkfiókákat tápláló, fáradhatatlan kenyérkereső és igavonó. Lehet sírni azon, hogy kihal az emberiség, ha a pasik a jövőben a szexrobotokat részesítik előnyben a hús-vér nőkkel szemben. Csakhogy ez legfeljebb a férfitársadalom - szexpiaci értékét tekintve - legalsóbb szegmenseit érintheti, akik eddig sem igazán jártak élen génállományuk reprodukcióját illetően. Ha ezek a lúzerek a jövőben egy készséges Angelina Jolie hasonmást ölelgethetnek ahelyett, hogy kelletlen nejüknél kuncsorognának a havi egy, szenvedélyektől mentes összebújásért, valójában csupán anyagi hozzájárulásuk fog hiányozni bárkinek, egyéb nemigen. S persze lehet sírni azon, hogy a nőknek innentől kezdve talán komoly versenytársuk akad. De mi ezzel a baj? Láttunk valaha olyan piacot, amelyet nem pezsdített fel a szabad verseny? Talán katasztrófa lenne, ha asszonyaink - a potenciális konkurenciától tartva - a jövőben kevesebbet zsörtölődnének, s odaadóbb szeretőkké válnának? Aligha.

 

PÁRKAPCSOLATI DIMENZIÓ

 

"A féltékenység olyan elmebaj, amely maga idézi elő kiváltó okait. Nem az lesz féltékeny, akit megcsalnak, hanem azt csalják meg, aki féltékeny." - írja Konrád György, s tegyük mindjárt hozzá: a legtöbb nőnél egy semmiség, egy ártatlan szemvillanás is elég ahhoz, hogy felébresszük bennük a zöldszemű szörnyet. Az elmúlt napokban minden szembejövő lányt megkérdeztem, mennyire zavarná őket, ha a pasijuk egy szexrobottal lépne félre, összevetve egy valódi megcsalással. Az eredmény igazán meglepett: szinte kivétel nélkül azt a választ kaptam, hogy ugyanolyan mértékben, vagy akár még jobban - miközben a szimpla bohócfényezést egyikük sem találta problémásnak. Világos, persze, hogy bárkiben, akit megcsalnak, számos érzés keveredik. "Nőnél a féltékenység csak a hiúság sebe. Férfinál mélységes gyötrelem, olyan mély, mint a lélek kínja, és olyan állandó, mint a testi szenvedés..." - ezek már Anatole France szavai, melyekkel - józanul - csupán részben lehet egyetérteni. Hitem szerint a féltékenység mindkét nem estén elsősorban hiúsági kérdés. Léteznek olyan élethelyzetek, amelyekben létérdek a párkapcsolat fennmaradása, például közös, kiskorú gyermekek nevelése esetén. Ezekre a családokra valódi, egzisztenciális fenyegetést jelenthet egy harmadik személy megjelenése. Egy szexrobot azonban egyetlen családot sem képes felrobbantani. Nem akar gyereket, nem vágyik saját házra, s hacsak tulajdonosa - valamiféle beteg játszmázást keresve - nem állítja féltékeny, zsörtölődő üzemmódba, úgy kizárólagosságot sem kíván. Mindez azt jelenti, hogy használata semmivel sem több, mint segédeszközzel elkövetett, ártatlan önkielégítés. Ha ezt egy nő nem így látja - márpedig sokan nem így látják -, abból csupán az következik, hogy valóban szimpla hiúsági kérdésről van szó. "Tényleg egy hülye géppel lép félre? Még ahhoz is béna, hogy egy igazi nőt összekaparjon? És még ez az ostobán affektáló baba is vonzóbb nálam???" 

 

A házasságokért aggódó pszichológusok - beszédes módon ezek minden esetben nők - kitérnek rá, hogy a felhasználó akár bele is szerethet a maga jól megkreált szexrobotjába. Ez persze nem zárható ki, találkoztunk már nagyobb őrültséggel is. Aki látta a 2013-as A nő (Her) című, Oscar-díjas filmet, melyben szerelem szövődik a felhasználó és az operációs rendszer között, az talán hajlamos többet belelátni a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségekbe, mint amennyit a valós jövő tartogat. Az MI számos csodára alkalmas - villámgyors adatfeldolgozásra, kreatív alkotómunkára és tökéletes verbális kommunikációra -, emberi érzelmekre és öntudat kialakítására aligha. A magam részéről egyáltalán nem gondolnám, hogy a szexrobothoz való emocionális kötődés jobban veszélyeztetné a párkapcsolatot, mintha a férfi a videójátékába, vagy a horgászbotjába szeret bele. Arról ugyanakkor ritkán esik szó, hogy egy harmadik személy megjelenése - akár titkos szeretőként, akár nyíltan vállalt elhajlásként, akár édeshármasban megélt kalandként - mindenképpen jót tesz a szenvedélynek, s optimális esetben e túlfűtöttségből minden érintett csak profitál. Egy szexrobot esetén mindez kockázatmentes vállalkozás - aligha kell attól tartani, hogy apa holnap költözni akar. A lényeget tekintve: egy jól működő házasságnak adhat némi fűszert a mesterséges intelligenciával működtetett erotikus játszótárs; egy válságban lévő kapcsolatot akár meg is menthet; amennyiben azonban ez adja a végső lökést a különváláshoz, úgy az adott frigy már egész biztosan halálra volt ítélve.

 

A PERVERZITÁS DIMENZIÓJA

 

Akik - hozzám hasonlóan - liberális szemüvegen át tekintenek a világra, a szexualitás terén két kivétellel minden egyebet ártatlan hóbortnak ítélnek. E kettő pedig az erőszak és a pedofília. Az aggodalmaskodók - negyedik számú félelmüket megfogalmazva - az ártó módon perverz magatartásformák esetleges felerősödésére figyelmeztetnek. A probléma mind morális, mind pszichológiai síkon megér pár mondatot, jóllehet következtetéseink nem lesznek ellentétesek. Ha maradunk az erkölcs vonalán: a vágyairól senki nem tehet, legyenek azok bármilyen vállalhatatlanok. A nemi erőszakot és a gyakorlatban megélt pedofíliát semmi sem menti, azonban lehet-e bármiféle etikai fenntartásunk azzal szemben, ha az érintettek ilyen természetű vágyaikat élettelen gépeken élik ki? Vajon ejtünk-e könnyet a bokszzsákért, melyet agyba-főbe püfölnek? Nyilván nem. Fontos látni, hogy a morál nem is nyújtózkodik e szférán túl; nem vizsgálja, hogy a perverzek személyisége miként változik; késztetéseik ilyetén kiélése gyengíti-e, avagy erősíti-e azokat. Ez már a pszichológia felségterülete, s a hivatásos rettegők újra és újra előállnak azzal a képtelenséggel, hogy az utóbbit fogadjuk el igaznak. Sok ezer esztendő tapasztalata igazolja, hogy a (részben vagy egészben) genetikailag kódolt szexuális irányultságok elfojthatatlanok. A különböző vallások évszázadokon át próbálták kordában tartani a testiség minden formáját - totál eredménytelenül. A homoszexualitást egyenesen bűnnek tartották és üldözték, mégsem sikerült kiirtani az emberiségből. Nincs egyetlen olyan vágyunk, amelyet az elfojtás ne erősítene a sokszorosára. Hitem szerint tapsvihar, pezsgő és konfettieső jár a perverzek számára készült szexrobotok készítőinek - talán épp az én gyerekeimet mentik meg egy brutális élménytől. S ha ne adj' isten tévednék; ha a károgóknak lenne igazuk, s a szexrobotok nem csillapítanák, sőt jelentősen fokoznák a perverz vágyakat, úgy a bűnügyi statisztikák fényében újratárgyalható a kérdés. Erre azonban nem fogadnék komoly összegekben. A kiskamasz fiam is halomra lövi az osztálytársait a Fortnite-ban, miközben a való világban egy ujjal sem bántaná őket. Egy minimális intelligenciaszint fölött az ember képes különbséget tenni valóság és fikció között.

 

Meggyőződésem, hogy akkor járunk el helyesen, ha a szexrobotokat egy új és izgalmas játékszernek tekintjük - nem többnek és nem is kevesebbnek. Ahogyan százszor megfogalmaztuk már: a konyhakést, a baseballütőt és a jégvágót is használhatjuk nemtelen célokra, mégsem sírjuk tele a világot azzal, hogy be kéne tiltani mindezeket. A szexrobotok e valódi fegyverekhez képest ártalmatlan szerkezetek csupán. Ha e játékbabák valakinek képesek tönkretenni a házasságát, az bőven meg is érdemli. Ha e játékbabák miatt kihalna az emberiség, azt bőven meg is érdemelnénk.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr9216289370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyalogbaka 2020.11.23. 15:15:48

Én megvárom a bioroidot.
Egy megfelelő celeb génkészlete tartályban leklónozva, agy helyett egy mikrokomputerrel.
Hátrányok: Nem takarít, és nem főz, de egy emancipált nő sem, mert ez a patriarchátus elnyomó nemi szerepeinek rákényszerítése a nőkre.
Előnyök: Éjjel meleg, és kellemesen puha. Szül. Viszont nincs anyósa, nem nyaggat, és nem jelent fel hazug módon hogy megszerezze a házadat.
Mivel nincs agya, így nem személy, hanem húsbábu. Placcod körül dróthurok ellátja árammal, mint a telefonodat a vezeték nélküli töltő. WiFi-n keresztül kapja a pincében levő szerverről a személyiségszimulációt, így upgradelhető.
Piac lenne rá? Igen. Etikailag kérdéses? IGEN! Kína megoldja? IGEN!!
Iszik, eszik, fürdetni neked kell, vigyázni kell rá meg oltani, és mégis. Nem Angelina Jolie, hanem a genetikai ikerhúga! mert a csíkszemű kínaiak ellopták a DNS-ét. Nem nehéz.
Ráadásul Magyarországon 14 év a beleegyezési korhatár, így onnantól nem pedofília. Ha úgy néz ki mint egy 14 éves, akkor minden rendben van. És ha nagyobbra akarod, akkor csak drágább lesz, mert annál több időt kell a gyártósoron töltenie amíg elkészül.

Almandin 2020.11.23. 15:21:42

Ennek komoly társadalmi veszélye van. Fokozza az elidegenedést. Főleg olyanok fognak műtársat venni, akik egyrészt félnek a valódi nőktől, másrészt a szociális készségeik a nulla közelében mozognak. Utóbbi tulajdonság ma már nemcsak az autistákra jellemző, a fejlett technika hatásai miatt egyre inkább gyengülnek a gyerekek szociális készségei. Inkább a telefont nyomogatják, mint hogy beszélgessenek. Szociális képességek nélkül párkapcsolatot se lehet létesíteni. Nem vagyok technikaellenes, sőt, nagyon is szeretem a netet, az okostelefont, stb., de sok ember életében már ezek játsszák a fő szerepet és sokaknál leépülnek, vagy ki se épülnek a kommunikációs készségek. Sőt, még a társra való igény is elhalhat. Japánban már ez egy előrehaladott folyamat, sok ottani férfi megelégszik a virtuális szexszel és a guminőkkel, állítólag a 30 körüliek negyede (!) még nem létesített nemi kapcsolatot, sőt, a többsége az ottani szüzeknek nem is tervezi.

GöTi 2020.11.23. 15:41:15

Mi_mennyi_gizi vs robot?

Árarányok? Pénzfolyam mai értéke?
A robot nem gyűjt adatot rólad és nem jelent fel? Pintér Sándor et. hangosan röhög...

Használat, fizetés után Mi_mennyi_gizi magától odébbmegy - nem kell elmosni.

Cikkíró gizi Maaargit? Noormális?

G. Nagy László 2020.11.23. 16:14:20

@Almandin: Valójában nincs vitám Veled. Viszont azt is látni kell, hogy - amint a posztban is írom - ez a férfitársadalom legalsóbb rétege. Ők azért nem létesítenek kapcsolatot a csajokkal, mert képtelenek rá. Most őszintén: mit veszít velük a társadalom? Én csupán őket sajnálom, hogy beérik egy egy szánalmas élettel.

Almandin 2020.11.23. 16:15:51

@G. Nagy László: Ez az, én már beszélgettem vele ugyanerről egy másik blogon. Gyűlöli a nőket a kudarcaiból kifolyólag és erre vágyakozik.
Legalább már látod, hogy lenne kereslet a szexrobotra, és szerintem nem is ritka a gyalogbakához hasonló őrült, csak a többségük nem kommentel.
Viszont Japánban sok férfi már azért elégedett a virtuális nőkkel, mert egy hús-vér nővel csak baj van, konfliktusok lehetnek és egy műnőnek nem kell fáradságosan udvarolni.

G. Nagy László 2020.11.23. 16:15:57

@GöTi: Göti, nézd el nekem, ha képtelen vagyok érdemben reagálni...

Almandin 2020.11.23. 16:17:10

@G. Nagy László: Pont nekik M.o.-n nem lesz pénzük robotnőre. Általában az incelek szegény, sikertelen pasik (bár van kivétel. Rodger pl.), ezért ez is csak bzonyos vagyoni szint felett "megoldás".

G. Nagy László 2020.11.23. 16:20:17

@Almandin:

"Japánban sok férfi már azért elégedett a virtuális nőkkel, mert egy hús-vér nővel csak baj van, konfliktusok lehetnek és egy műnőnek nem kell fáradságosan udvarolni. "

Világos. Egy dildóval is kevesebb a gond, mint egy hús-vér férfival. Teljesen elfogadok minden választást, legyen szabad a piac! Szerintem nagyon is jót tesz a homo sapiensnek, ha versenyre kényszeríti a technika.

Almandin 2020.11.23. 16:28:05

@G. Nagy László: Az biztos, hogy a verseny jót tesz a technika fejlődésének, mert új találmányok kifejlesztésére sarkall. Viszont az elidegenedés növekszik.
Én azon vagyok ledöbbenve, hogy bárkinek megfelelő helyettesítő lehet egy dildó vagy egy műnő. Fizikai orgazmust ki lehet velük provokálni, de élő érzet sincs, mint egy valódi partnerrel, valamint ezeknek a tárgyaknak nincs lelkük.Valódi kapcsolatot nem lehet velük kiépíteni. Beteg pszichéjű az az ember, akinek ennyi elég, vagy annyira fél a kapcsolatoktól, hogy ilyen pótszerekhez nyúl. Ez nem különb pl. az alkoholizmusnál, az alkohol is pótszer a legtöbb esetben.

Kelly és a szexi dög 2020.11.23. 16:28:42

Az a baj, hogy még legalább 30-40 év, amíg megjelennek az élethű szexrobotok - ezeket már csak max. bottal piszkálhatom.... :(

G. Nagy László 2020.11.23. 16:47:29

@Kelly és a szexi dög: Ugyan már, amíg élünk, aktívak vagyunk. Hála a gyógyszeriparnak... :)

G. Nagy László 2020.11.23. 16:55:15

@Almandin:

"Én azon vagyok ledöbbenve, hogy bárkinek megfelelő helyettesítő lehet egy dildó vagy egy műnő. Fizikai orgazmust ki lehet velük provokálni, de élő érzet sincs, mint egy valódi partnerrel, valamint ezeknek a tárgyaknak nincs lelkük.Valódi kapcsolatot nem lehet velük kiépíteni. Beteg pszichéjű az az ember, akinek ennyi elég"

Alapvetően ezzel is egyetértek, mindazonáltal három megjegyzést engedj meg.

1. Említetted a virtuális szexet űző japánokat. Ők ennyivel is beérik, pedig az a kanyarban sincs egy élethű szexrobothoz képest.
2. Ha nem láttad még, nézd meg a posztban hivatkozott filmeket - Ex Machina, Her. Ezek pont arra a fikcióra építenek, hogy lehet lelket növeszteni. Én ebben természetesen nem hiszek, de abban feltétlenül, hogy egy intelligens robot képes olyan alakítást nyújtani, mintha volna lelke.
3. Sosem gondolnám, hogy képes lennék beérni egy szexrobottal. De egészen biztos, hogy kipróbálnám. Nem is elsősorban az altestemben számítanék brutális vérbőségre, sokkal inkább a játék izgatna.

midnight coder 2020.11.23. 17:10:09

@Almandin: "Fokozza az elidegenedést."
És mi a baj az elidegenedéssel?

midnight coder 2020.11.23. 17:14:35

@G. Nagy László: "Viszont azt is látni kell, hogy - amint a posztban is írom - ez a férfitársadalom legalsóbb rétege."

Nem biztos. Gondolj bele, hogy az elmúlt pár évben hány világsztárt tett tönkre a #metoo.

gyalogbaka 2020.11.23. 17:32:12

@G. Nagy László: Mármint melyik része? Az hogy gyermeket akarok, vagy az hogy a némber bemondásra kirakjon a házamból, mert "A pasym agresszív állat, és veszélyt jelent a gyerekre" de a hitelt persze továbbra is fizessem, nameg a gyermektartást is akkor már.
Kolléga írta hogy vitázott már velem Idézem:

Ha gyermeket akarok, és akarok, akkor nem kell kockáztatnom, hogy a ribanc kirak a házamból, szóval ott leszek hogy van egy lakásom aminek nem mehetek a közelébe, de fizetem a bankhitlet, valamint van egy vagy több gyermekem, akiknek a közelébe sem mehetek a másik szülő engedélye nélkül, de a fizetésem fele megy gyermektartásra.

A szerencsés genetikájú nők pedig degeszre keresik magukat azzal hogy petesejtet árulnak.
A többi nő meg mehet férfit játszani a gyárba.
You can do it girl!
A woman needs a man like a fish needs a bicycle!
Tőlem oké. Csak ne legyen sírás, hogyha ez visszafelé is működik.

Ja, és ideje a dolgozó egyedülálló nők béréből levonni a megfelelő összegeket az egyedülálló apák támogatására!
Ér annyit mint egy férfi nem? Akkor ne járjon a szája! Adózzon a rászorulók javára!

Ahelyett hogy örülnétek.
A tudomány végre felszabadítja a nőket a gonosz patriarchátus által rájuk kényszerített anyai szerep alól, és végre eljön a kánaán. Mehetnek a szalag mellé melózni férfinak, miközben férfiként körhintáznak a menőcsávókon, immár társadalmi következmények nélkül,mert ugye a modern nő az 51 éves korában szeretne gyermeket vállalni az álompasyval ahogy azt a Sex és New York-ban látta.

Ja igen, szalagmunka. Sajnos a vezetői posztból nincs elég ahoz hogy minden nőnek jusson,de az egyenlőség nevében illene jelentkezni a bányászat, földmunkák, és a csatornázási művek jellegű cégeknél is melósnak, ideje kiszorítani a férfi többséget ezekből a teljesen elférfiasodott szakmákból.
Hölgyeim, az út nyílik, immáron felszabadulnak a biológia és az anyatermészet vasmarka alól, éllyen a tudomááány!
Miiiii? Hogy a nőknek nincs semmi értéke a fialtságán kívül valamint a lyuknak a lábai között?
RÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!
Nem kell ríni, érsz annyit mint egy férfi nem?, akkor irány a gyár, meg a lapát! Ha nekem megy, akkor neked is fog!
Férfi és nő között nincs különbség! Aki mást mond az soviniszta, kirekesztő, és náci!

Lányok, nincs semmi baj!
Mindegy mennyit körhintázol a menőcsávók f@szán, 50 éves korodban majd jön érted az álompasy kigyúrt jaguáron, szőke adoniszi fogsorral, és feleségül vesz, mint ahogy a Sex és New York-ban láttuk. Mindent megtehetsz, a következmények sose érnek utol, és ha mégis, mindig lesz egy szerencsétlen kiéhezett beta hím, akinek a kifizetett lakásába be lehet ülni némi havi egyszeri könyöradomány punciért, mert ugye ingyen pina csak a menő csávóknak jár, annak aki alád rakja a lakást, annak nem. Esetleg kipotyogtatni egy gyereket, (persze nem az övét, a marhája úgyis beszopja) és ráverni egy válópert, eltiltással(mert ugye agresszív és veszélyes a gyerekre), és már meg is vagyunk. A gyes, a gyermektartás meg az asszonytartás mellé esetleg 4-6 órában elmenni valamit dolgozgatni, de csak valami könnyűt, le ne essen a műköröm, mert az ugye drága.
És a mikulás is létezik. Meg a jézuska. Meg a fogtündér...

A nők saját magukat degradálták egyszer használatos maszturbációs segédeszközzé, a felső 20% számára. Mert a Bentlybe beleül, csak ha melléállsz, és kinyitod az ajtót. Aztán ha picsog, akkor kivágják, és jön a következő. Nekem a Wolkswagenbe nem szállna be, de gyönyörűen pucsít ha készpénzben kifizetem előre. És kifizetem.
Gondolj bele, nagyanyáinkat még feleségül kellett venni, ha meg akartad dugni! Micsoda idők voltak! Most meg a fiatal punci egy ebéd ára egy menő étteremben!
A feminizmus felszabadította a nőket a patriarchátus szörnyű elnyomása alól, miszerint egy igazi férfi a nőben gyermekei anyját látta. Most meg? Faszkörhinta!
De engem is felszabadított. Mert innentől nekem se kell megfelelni az évezredes férfiszerepnek. Ribancra nem húzunk gyűrűt, különben is a házasság, a nők elnyomásának szimbóleuma!

Gyermeket, utódot, családot szeretnék. Mint bármelyik alávaló Fehér Keresztény Férfi(pógármester úr után szabadon)
De ezt egy mai emancipált nőcskével nem lehet.
Amikor úgy gondolja hogy elege van belőlem, kirak a lakásból, ha nekem ez nem tetszik akkor kapásból távoltartási végzés, gyermektartás, asszonytartás... Én meg mehetek vissza anyám házába a padlásra/pincébe.
Amerre dolgoztam sok ilyet láttam. 40+ pasi munkásszállón lakik, fizetése felét se kapja kézhez, és annak egy részét is a gyerekre költi mikor végre láthatja, meg ugye anya követelése, hogy a gyereknek új cipő, iskolatáska, zokni stb kell, mert ugye ilyesmire a gyermektartásból nem költünk, mert az kell az új alfahím életmódjának a finanszírozására. Akitől fél, mert lecsapja ha nem szop elég lelkesen, de aztán úgy megrakja az ágyban, hogy végre nőnek érezheti magát. Az meg hogy a gyereknek nem jut elég pénz a rendes nevelésére az új hím sörcigiegyéb marhaságai miatt...
Hány ilyet láttam...
De persze a hibás én vagyok. tudom.

gyalogbaka 2020.11.23. 17:35:00

@G. Nagy László:
A korosztályom pedig... Ehh...
miért is rántanám magamra az öregségét és problémáit egy kiélt lehasznált némbernek, akinek mások élvezték ki a fiatalságát mikor 18 kHUF körül kapok 18 évest a piacon?
ja és ha a korosztályomtúl a 38-on nagy kegyesen leereszkedik átlagjózsi szintjére, még ő legyen hálás, hogy végre jut neki egy kis maradék... 40 000 kilométer f@szkörhinta után...
ja és persze tudja már a helyét, hiszen nálánál sokkal menőbb csávók dugtak már meg olyan minőségben, ahogy átlagjózsi sose lesz képes...

Te, mint egy nő, kólát árulsz. jött a macsó, odaadtad neki ingyen. az leitta a javát, telelőtte spermával a maradékot, és összef@szozta az üveg száját.
ezek után te teljes áron szeretnéd eladni a maradékot egy madárnak(házasság, és rámarad a zabigyerek meg a vénasszony).
és nem érted hol rontottad el.
egy 18 éves szűzlánynak nyertes lottószelvény van a lába között. Nemrég volt a velveten a legújabb ribi 2 millió angol fontért adta el a szűzességét.
egy 18 éves csávó senki.
egy 45 éves csávó, ha volt esze, felépítette magát. ház, kocsi, bankszámla.
egy 45 éves szingli nő a férfiak számára láthatatlan, bármekkora karriere is legyen. esetleg ha gazdag, akkor az erre specializálódott dzsigolók jó kis járadékért kezelgetik, de ez a vége.

Itt az idézet vége.
Felvetettem néhány problémát.
a megfogalmazásból kiérződik a kudarc okozta sértettségem. Ettől viszont nem lesz kevésbé igaz. Tömegjelenségről beszélünk, és csak rosszabb lesz. A tények makacs dolgok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.23. 17:42:00

Ugyanaz, mint mondjuk szekér helyett autó. Gépezet, nem ember.

gyalogbaka 2020.11.23. 17:42:19

@G. Nagy László:
Kis kiegészítés:
Ehh, eljutottam oda hogy leszarom. Egy ebéd áráért egy közepesen puccos helyen kapok 18 évest a farkamra, szóval nem vagyok kiéhezve.
Házasság kizárva. Én tudomásul vettem hogy egyedül fogok megdögleni, viszont ezzel nem leszek egyedül. Az országban minden egyes korosztályban 20 év felett több a nő mint a férfi. A többi matematika. Nekem van jó munkám rengeteg szabadidővel, hobbym(vitorlázórepülés), saját lakás(még 5 milla), saját kocsi, majdnem perfekt angoltudás... Én már készen vagyok.
Egy nőnek akkor kell pasit fogni amíg fiatal. Mert miután megöregszik, akkor baszhatja. A korosztályomnak nem kellettem. Egy nőnek termékenységi ablaka van, egy férfinak pedig romantikus ablaka, amíg gyűrűt lehet húzni rá. Ha egy nő kifut ezekből, akkor neki lesz nehezebb. Mert nem voltam menőpasy 20 évesen. Most se vagyok az, viszont ki vagyok tömve mindennel amire szükségem van, mert bármit meg tudok venni amit csak megkívánok 1 milla összeghatárig, mert az apám nem Rotschield.
A gazdag pasik meg 60 év felett is a 20 éveseket körhintáztatják, mert megtehetik. És ha kinézel a valóságra egyszer nyitott szemmel, akkor látod hogy igazam van.
A feminizmusnak pedig nagyon záros határidőn belül vége lesz. El lesz törölve, a feministák képe pedig be lesz verve kegyetlenül, a fogaik pedig ki. Nem tudom észrevetted e, de kiürül az ország. És nem csak ez, hanem európa. A fehér nők körhintáznak, és 50 éves korukban akarnak családot alapítani, miközben a moszlimniggerek teleszülik a kontinenst.
És ott leszünk majd néhány fehér ember a sok moszlimmal szemben, a sok feminista, aki azoktól a férfiaktól várná a védelmet, akiket addig szarba se nézett. Incel légió, válóperrel kizsigereltek hadosztálya, meg ilyenek. Az incel abban a pillanatban átáll, amikor mohamed megígéri nekik a hadizyákmányként megszerzett asszonyokat. A válóperesek közül a nagyja csak áll és röhög, nyugodtan nézi végig, ahogy a niggerek megerőszakolják a ribancot aki kiforgatta a vagyonából. Maradnak a neonácik, akiket viszont legyűr a túlerő. Azt ugye vágod hogy a neonácik a legjobb esélyed egy ilyen forgatókönyvben? Az pedig igencsak patriarchális lesz ha mégis győznek! A túlélő maradék fehér férfi elosztja a maradék fehér nőket, és befogja őket szülni, és amelyik nem hajlandó, az akkor is fog. A különbség mindössze annyi, hogy valamennyi tiszteletet azért fog kapni a náciktól a fehér bőre miatt, nem úgy mint azok a fehér lányok akiket a niggerek igáznak majd le, és adnak oda a hit harcosainak jutalmul.
A csónakok csak jönnek, és miközben a fehér nők nem szülnek, Fatima és barátosnéi 8 gyermekes családmodellel készülnek a harcra a prófétaparancsa szerint: Ha a moszlimok gyengék, akkor betelepedéssel és demográfiával kell vívni a dzsihádot. Majd ha a moszlimok erősek, akkor pedig erővel meghódítani a területet.
Menj ki bármelyik angol, francia, holland nagyvárosba, és járj egyet a külső kerületekben.
Most pedig eldöntheted hogy mit csinálsz: Becsukod a szemed, befogod a füled, és énekelsz hogy"sálálálálá mindenrendben", vagy fogod ezt a blogot, és használod valami értelmesre az olvasottságodat, és fehérellenes, családellenes propaganda, valamint femiista hazugságok helyett terjeszted a mielőbbi férjhezmenést és gyermekszülést, mert az idő fogy.

Megvannak a barátaim, megvan az életem.

gyalogbaka 2020.11.23. 17:43:04

@G. Nagy László:
Gyakorlatilag, ha olyan nőhöz mersz közeledni, aki számára nem ütöd meg a mércét, akkor az már erőszak.

Mindeközben ezek az erős és független nők, akik azt csinálnak a testükkel amit akarnak, nm szülnek. Még a cigányok 6+gyermekes családmodelljével sincs meg a 2.0 gyermekszülési ráta, márpedig a puszta stabilitáshoz kellene a 2.2. 10 nőnek 22 gyermeket KELL szülnie, különben kiürül az ország. Mindeközben innen kissé délebbre Alinak isten adta joga akkor és úgy erőszakolni a hadizyákmányát és a feleségét ahogy neki jól esik, mert "az asszony olyan mint a szántóföld, amit a férje úgy szánt fel ahogy akar"
Náluk meg túlnépesedés van. Nem udom megy e a matek.
Nem látom azt a kimenetelt, ahol a nőknek nem lesz beverve az arca. Vagy az iszlám harcosok fogják kiverni a fogaikat a saját férfi családtagjaik hulláin, mert akkor majd nem tud fogazni, vagy a maradék győztes fehér férfi fogja helyretenni őket de kegyetlenül, mert a háború után kelleni fog a létszám, és akkor senkit se fog érdekelni hogy melyiknek mennyire fáj a feje ha szülőképes korban van, valamint az is kibaszottul biztos, hogy ezek a háborús veteránok nem fogják a kevés maradék erőforrást feminista hülyeségekre költeni, hanem kihajtják az erős és független nőket dolgozni, ha már úgy érzi hogy ér annyit mint egy férfi.
Ahogy egy zuhanó repülőgépen nincs ateista, úgy háborúban sincsenek feministák.
És ezt már ők is érzik:
voiceofeurope.com/2019/01/swedish-female-yellow-vest-speaker-put-feminism-on-hold-for-10-20-years-and-reinstate-the-patriarchy/
Beengedték Ahmedet, és szembe jött a valóság. A nemi erőszakot jelenteni, ha barna az elkövető: Iszlamofóbia s rasszizmus.
Angliában 20 éven keresztül erőszakolták a pakik a gyermeklányokat. Felemlegetni: Rasszizmus.
444.hu/2014/09/10/igy-hunyt-szemet-16-evig-egy-angol-kisvaros-1400-ott-elo-kamasz-megeroszakolasa-felett
És nekem nem kell tennem semmit, azért hogy ez az egész rendeződjön. Megoldja ezt a természet. Anglia és franciaország már menthetetlen, 20 év múlva iszlám világ lesz. Németország és spanyolország kérdéses, ha az iszlám forradalom átcsap francia területről, akkor ők is elvesztek. Mi meg itt állunk népesség nélkül, mert a sok kis hercegnő még 40 évesen is válogat, várja Mr Tökélyt.. Szóval a majdani aktuális kormány vagy beveri a feministák arcát és beindítja a népszaporulatot bármi áron, vagy lerohannak minket a gecibe. 3. út nincs. Vagy szaporodik a magyar, vagy jön Ahmed, és ő csinál majd gyermeket a lányodnak. Csak azt nem látom, hogy a feminizmus hogyan marad fent, mert a feminizmus önmagát felszámoló elmebaj. Az a férfi akinek nem jut punci, halál nyugodtan fogja végignézni az inváziót. Miért is menjen harcolni? Talán az asszonyért és a gyermekei jövőjéért? Mert ali ide azért jön. Hogy gyermeket csináljon egy fehér nőnek.
Vannak a magasztos elvek, meg van a valóság.
A demográfia minden, a matematikával nem lehet vitatkozni, a fal pedig továbbra is legyőzetlen. A FAL nem szed túszokat, és nem könyörül.
A FAL előtt egy nő bármely férfit megkaphatja. A FAL után meg örülhet ha valami lúzer egyáltalán ránéz.
A FAL a természet jelzése a férfiak felé: Erre a nőre ne pazarold az energiádat, az a nő nem fog gyermeket szülni neked, mert öreg.
A nők húspiaci értékét kizárólag a szépségük, vagyis a termékenységre, és egészségre utaló jelek határozzák meg: Egészséges gyermeket képes e szülni?
Egy férfi piaci értékét a vagyona, és a státusza határozza meg. Minden más huszadlagos.
Ez van. Én ezt tudomásul vettem, belőttem a prioritásaimat, és azt csinálok amit akarok.
Melós vagyok, annyira nincs jó bérem, de azzal ahogy fentebb leírtam: Nem pazarlom, beosztom, egészségesen élek, szabad vagyok. Akkor, úgy, és oda mehetek ahova csak akarok, azt csinálok amit csak lehet, de a pináért fizetni kell. És az hogy két felnőtt ember közös megegyezéssel szolgáltatást ad pénzért/fizet szolgáltatásért, az nem erőszak.
Valamint igyekszem pozitív élményt hagyni a lányokban, mert nem vagyok agresszív állat. Nekem is van férfibüszkeségem, és kihívás hogy ő is élvezze amennyire lehet.
De te, ezt, az internet másik oldaláról persze jobban tudod.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.23. 17:47:27

@gyalogbaka:

A gond az, hogy nem lehet azonosságot tenni a boldog partnerség és az önkielégítés közé. Az előbbi tartós, a utóbbi meg pár másodpercig tart.

G. Nagy László 2020.11.23. 17:51:43

@gyalogbaka:

Sok igazság van abban, amit írsz. Én is rühellem a radikális feminizmust, mert végtelenül rombolónak tartom. Csakhogy érdemes szétszálazni a dolgokat, hogy lássuk, mi az érték és mi nem. Nem érdemes összekeverni a személyes problémáinkat a társadalmi kérdésekkel; nem érdemes szembeállítani a nőket a férfiakkal és főleg nem érdemes visszasírni a régi struktúrákat.

Érték a szerelem? Szerintem igen.
Érték a család? Szerintem igen.
Érték a házasság? Szerintem nem.
Érték a szex tilalma esküvő előtt? Szerintem semmiképpen sem.
Érték a szex bármiféle korlátozása? Szerintem nem.
Érték a bizalom? Szerintem igen.
Érték az óvatosság? Szerintem igen.

Mi következik mindebből? Olyan nőt kell találni, akiben megbízhatsz. Aki elég érett ahhoz, hogy valódi, nagybetűs ANYA lehessen, aki nem hisztizik minden szaron és nem a primitív bosszúvágy vezeti minden lépését. Ha találsz ilyet - és hitem és tapasztalatom szerint bőven van ilyen - úgy érdemes belevágni a családalapításba. Ha félted a vagyonodat, köss házassági, vagy élettársi szerződést, fixálva, hogy mi lesz, ha különmentek. Nem olyan bonyolult ez...

midnight coder 2020.11.23. 17:53:56

@josef_2: Matyika, ha lenne robotcsaj/fiú/kecske, akkor te is partnerhez juthatnál, és nem a blog.hu-t basztatnád. Mindenki csak nyerne vele. Szerintem lenne olyan robot ami még téged is elvisel egy ideig. Látod, a kis scripted is mióta kitart melletted.

G. Nagy László 2020.11.23. 18:00:59

@josef_2: Igazi idióta vagy. Most végre írsz pár valódi gondolatot, akár még vitatkozni is lehetne veled. De nem, visz a hülye lendületed megint. Nem is értelek.

gyalogbaka 2020.11.23. 18:14:04

@G. Nagy László:
" Érték a szex tilalma esküvő előtt? Szerintem semmiképpen sem."
A többiben egyet értünk.
A helyzet viszont az, hogy a nő, erősen tud érzelmileg kötődni az első néhány hímhez aki megrakja. Utána meg 12 egy tucat. Persze nem lehetetlen, de már nem jön magától, meg elég ritka, és főleg akkor jelentkezik, a a nő nyomorúsgágban tökéletesen rá van utalva a pasira. Inkább nem. Ez már nekem is túl mélyre van. Akkor inkább bioroid.
Érdekes még hogy nekem a legőszintébb kapcsolataim mind fizetősek voltak. Az a néhány ahol megpróbáltam valódi kapcsolatot létrehozni a szülői példa alapján, na ott csak a hülyének nézést kaptam. Kb ugyanaz amit a Puzsér is elmagyarázott.
www.youtube.com/watch?v=rWVpO1zYmhc
Javaslom tömegközlekedés vagy utazás közben mikor ráér. Kicsit több mint egy óra.

alien576 2020.11.23. 18:27:55

@josef_2:
a nőknek több mint 100 van szexrobotjuk, minden színben, formában, méretben, mindenféle funkcióban...
ugyanúgy ahogy a pasik nem vesznek tehenet egy kis tejért, a nők sem vesznek meg egy egész disznót egy aprócska kolbászért...

alien576 2020.11.23. 18:28:30

*több, mint 100 éve

G. Nagy László 2020.11.23. 18:29:37

@gyalogbaka: Kösz a linket, még ma meghallgatom (ha nem is tömegközlekedés során, de online pókerezés közben). Puzsértól pár száz óra anyagot meghallgattam az elmúlt évek során, nagyjából ismerem az álláspontját. Sok mindenben egyetértek vele, e kérdés kapcsán van vele némi vitám.

morph on deer 2020.11.23. 18:53:27

@Kelly és a szexi dög:
“ ezeket már csak max. bottal piszkálhatom.... :(”

Vagy robottal. ;)

Miután semmi okunk feltételezni, hogy csak nőnemű robotok készülhetnek, én már a következő lépésen merengek: nevezetesen, ha egy fiú- meg egy lányrobot szexel egymással!

Képzeld csak el, ha van egy nagyon elfoglalt és karrierorientált házaspár, ez milyen isteni megoldás lehet, ha épp egyikük sem ér rá a szexre..:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.23. 18:54:03

@G. Nagy László:

"Ha félted a vagyonodat, köss házassági, vagy élettársi szerződést, fixálva, hogy mi lesz, ha különmentek. Nem olyan bonyolult ez..."

Ez mindaddig igaz amíg nincs gyerek. Mihelyt van gyerek, simán kiraknak a lakásodból (amely ettől még a te tulajdonod marad annak minden terhével, a haszna nélkül), fizetheted a gyerektartást, asszonytartást, egyebeket. Na meg a lakásbérletet, mert a sajátodból kitúrtak.

morph on deer 2020.11.23. 19:01:14

@MAXVAL birсaman közíró:
“ Ugyanaz, mint mondjuk szekér helyett autó. Gépezet, nem ember.”

Ajjaj, Birca...
Miért, a szekér mi a bánat? Ember?

Almandin 2020.11.23. 19:07:48

@janos_3: Te csak nem a Matyi vagy már megint?
Laci, Matyitlanítást kérünk!

2020.11.23. 19:14:47

gyalogbaka hozzaszolasiaval teljesen egyet ertek.

Annyit tennek hozza, hogy kimondom akkor is ha nem PC: a nyugati vilag es kultura csak akkor fog megmenekulni, es a termekenysegi rata felemelkedni, ha elvesszuk (vagy visszavesszuk) a nok jogait, es restauraljuk a patriarchatust. Ezt tortenelmi peldakkal es jelenkori nepcsoportok megfigyelesevel is bizonyitani lehet. Es az is igaz allitas, hogy a nok jogai mindenkepp el lesz veve. Ha nem igy, akkor ahogy gyalogbaka hozzaszolasaiban fel lett vazolva.

Ezt meg mindenkinek ajanlom, par 3-5-10 perces audio Turd Flinging Monkey-tol aki gyakorlatilag ugyanerre jutott (vagy gyalogbaka is ot hallgatja :) )

tfm-shorts.imfast.io/

Almandin 2020.11.23. 19:20:52

@CaptainG: Ahhoz meg mit szólnál, ha a férfiak jogát vennék el? Egyszerűen nem lehet a 21. században úgy gondolkodni, ahogyan te. Bármilyen társadalmi csoport jogfosztása csak diktatúrában lehetséges.
Egyébként a férfiak se akarnak már sok gyereket a mai nyugati világban, észre kellene venned.
Ha pedig egy politikai hatalomra került párt belekezdene a nők jogfosztásába, abból a mai világban polgárháború lenne, mert érthető, hogy a nők se néznék tétlenül, hogy elveszik az alapvető emberi jogaikat. Én pl. biztos nem. Ha ez megtörténne, én vagy emigrálnék innen, vagy fegyveres felkelésben vennék részt az uralkodó hatalom megdöntésére, mert én inkább vállalnám a lelövetés vagy a 25 év munkatábor veszélyét, mint hogy szolgaként éljek életem végéig.

Alien2000 2020.11.23. 19:34:12

@gyalogbaka: SZia.
Olvastam a hozzászólásaid.
Keblemre ölellek gondolatban.
Teljes mértékben egyetértek veled, teljes mértékben igazad van.

G. Nagy László 2020.11.23. 19:36:51

@josef_2:

Rendben, válaszolok.

"Például ki se lát a saját, kis férfivilágából, ami férfivilágnak is korlátolt."

Abszolút így van.

"Csak egy példa: a szexrobot férfi is lehet. A férfi szexrobot neki is vetélytársa lehet."

Teljesen igaz. De szívesen versenyzek bármely robottal.

"Magyarul ő nem fog kelleni a nőknek, elvégre csak egy önző fasz, aki ráadásul még ronda is."

Nem lehet mindenki olyan pimaszul jóképű, mint te, Matyika :) Ettől még a következtetésed helytelen. Minden hibámmal együtt talán van bennem annyi érték, amely egy robottal való összevetésben engem hoz ki győztesen...

"Ezek után persze még mindig mondhatja, hogy a nők ellesznek a férfi szexrobotjaikkal, a férfiak meg a női szexrobotokkal. De a szaporodás kérdésre nem válaszolt"

Dehogynem, csak basztál elolvasni a posztot.

"No meg a vadászatnak is annyi. Egy olyan vadra vadászni, amelyet te állítottál be vonakodó szűzlány módra, de pontosan tudod, hogy megkapod, hiszen ha nem kapnád meg, visszaküldenéd az amazonnak retourral. No, az ilyen vadászat nem vadászat."

Igazad van. Olyan ez, mint amikor a főelvtársak elé terelték a vadat annak idején. Lehetett akármilyen béna, biztos volt a siker. Nem igazi vadászat, de azért jó móka.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.23. 19:40:48

@gyalogbaka: Az elméleted ott bukik meg, hogy nem csak megszülni kell egy gyereket, hanem fel is kell nevelni. Ha a csoda-robotod erre is képes lesz, akkor rád megint mi szükség? Ha meg mégis együtt maradtok, az milyen mintát közvetít majd a gyereked felé? Van egy robot, aki olyan, mint egy ember, gondoz, ápol... apa meg mindig csak üti-vágja, parancsolgat neki...

Mesterséges méh-vel már kísérleteznek, valószínű, hogy nem lesz ember formájú a gép. A mosógép se úgy néz ki, mint egy mosónő, a kocsikat se robotlovak vontatják...

2020.11.23. 19:44:57

@Almandin: Szeretnem jelezni hogy az USA alapitasakor a ferfiak kozul sem szavazhatott mindenki. Es az teljes, es mukodo demokracia volt.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.23. 19:45:23

@G. Nagy László: "A férfitársadalom legalsó rétege"

Na de mekkora ez a réteg? Japánban talán már most is 30%, pedig hol tart még a technológia? Sok-sok embernek nincs ma sem felesége, csak alkalmi kapcsolatai, mi lesz, ha sokkal de sokkal jobb lehetőségek lesznek?

A posztod első képe a Westwordből van, ott talán nem egy gazdag iparmágnás járt a parkba 30 éven keresztül szerepjátékozni? A valóságban ez teljesen elképzelhetetlen lesz?

Szerintem simán elképzelhető, hogy a robotok úgy fogják elsöpörni a párkapcsolatokat, mint ahogy az autó a lovakat!

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.23. 19:48:40

@G. Nagy László: "Teljesen igaz. De szívesen versenyzek bármely robottal."

Versenybe szállsz egy targoncával is vagy sakkban egy számítógéppel? A küzdelem könnyen esélytelenné válhat. Sok nő már ma is inkább egy kutyát választ társnak. Naívság azt gondolni, hogy minden marad a régiben, sőt még jobb is lesz minden!

2020.11.23. 19:53:35

" legalsóbb szegmenseit érintheti,"
Nos, egy silicon sexdoll ma 2000-3000 USD. Es ebben semmilyen extra feature nincsen, mint pl hang vagy barmilyen mozgas. Bizony, elsosorban a tehetosebb ferfiak fognak venni, akiknek amugy is magas a szexpiaci erteke, es akiknek amugy is a legtobb a vesztenivalojuk. Tovabba ahogy elobb emlitettek, a metoo alapjan latjuk mi tortenik a felso 0.0001% ba tartozo ferfiakkal is. Csak nehany nev: Brad Pitt, Will Smith, Jeff Bezos, es a mostani Johnny Depp - Amber ugy a legfelhaboritobb mind kozul.

G. Nagy László 2020.11.23. 19:56:01

@Balogh Zsolt:

"Szerintem simán elképzelhető, hogy a robotok úgy fogják elsöpörni a párkapcsolatokat, mint ahogy az autó a lovakat!"

Szerintem nem. Ami a közúti közlekedést illeti, az autó mindent tud, amit egy telivér, csak sokkal gyorsabban, gazdaságosabban, nagyobb teherbírással. Nem csoda, ha erről a pályáról kiszorultak a lovak. A szexrobotok sok tekintetben akár jobbak is lehetnek, mint a hús-vér nők, azonban a két legfontosabb ismérvet képtelenek hozni: nincs lelkük és nincs méhük. S amíg ez így van, addig egy komplex életre vágyó férfinak nem jelenhet valós alternatívát. Semmi baj azzal, ha a férfiak 20-30%-a feladja a szaporodást. Már így is elég zsúfolt a bolygó. Minél kevesebb férfi akar gyereket, annál inkább felszökik az értéke azoknak, akik hajlandóak családot alapítani. Ezt hívják szabad piacnak. Piszok jó dolog.

G. Nagy László 2020.11.23. 20:01:12

@Balogh Zsolt:

"Versenybe szállsz egy targoncával is vagy sakkban egy számítógéppel? A küzdelem könnyen esélytelenné válhat. Sok nő már ma is inkább egy kutyát választ társnak. Naívság azt gondolni, hogy minden marad a régiben, sőt még jobb is lesz minden!"

Egy targonca erősebb lesz, az MI meg lever sakkban. Viszont zúznám a targoncát sakkban és nagyobb súlyt emelek, mint bármely számítógép. Azt kell látnod, hogy a homo sapiens egy komplex lény. A halak jobban úsznak. A madarak jobban repülnek. A gepárdok gyorsabbak. Összességében azonban mi vagyunk az evolúció csúcstermékei. Egy nő ezer igényt támaszt egy férfivel szemben. Ha ebből 700-at elég jó szinten hozok, nincs ellenfelem. Nem kell mindenben a legjobbnak lennem.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.23. 20:02:22

@G. Nagy László: Viszont mivel sok nő sem akar gyereket, nekik jó az a férfi is, aki szintén nem.

Az előző kommentem tényleg túlzó volt, nem, nem fogja elsöpörni, inkább csak egy szeletet kihasítani. De vajon mekkora szeletet?

G. Nagy László 2020.11.23. 20:04:19

@CaptainG:

"Nos, egy silicon sexdoll ma 2000-3000 USD. Es ebben semmilyen extra feature nincsen, mint pl hang vagy barmilyen mozgas."

Csupán két szempont:

1. Egy hús-vér nőre ennek a sokszorosát költöd.
2. A tömeges gyártással a töredékére esik vissza az ár. Idő kérdése csupán.

2020.11.23. 20:09:24

@G. Nagy László:
"nincs lelkük "
Egy sex doll igazabol azert van, hogy neked jo legyen, erre hoztak letre. Egy husver no nem.
tfm-shorts.imfast.io/TFM%20-%20What%20is%20love.mp3
Ez az audio egesz jol leirja, hogy igazabol egy sexdoll jobban szeret, mint egy husver no, mert a sexdoll onnonletezesenek celja, esszenciaja a te boldogsagod, mig a husver no nem magadert szeret soha, hanem azert amit erte tudsz tenni, neki adni tudsz. (Amivel semmi baj nem lenne, mert ez az evoluciosan kialakult dolga, hogy igy szeressen)

"nincs mehuk"
A mesterseges meh zaros hataridon belul ki lesz fejlesztve.

Szerintem Zsoltnak van igaza. Max azert nem kell ettol felni, mert a robotok dolgozni is fognak, es meg is fognak vedeni katonailag, az emberi utanpotlast meg mesterseges mehhel, es allami nevelessel fogjak csinalni. (Ez utobbi, hogy allami tulajdon a gyerek mar a progresszivek erosen toljak) Es akkor fel sem kell nevelni, csak a genetikai anyagot adni.

Nem allitom hogy ez egy szep jovokep, de siman el tudom kepzleni hogy ez lesz.

2020.11.23. 20:14:58

@G. Nagy László:

1. Egy hús-vér nőre ennek a sokszorosát költöd.

Igen pont ezert lesz hogy a szegenyebbek meg egyaltalan nem jutnak majd szexhez. Multkor olvastam, hogy az amerikai 30 ev alatti ferfiak 30% reportolta 2018-ban, hogy az elmult 1 evben nem volt sexualis kapcsolata novel. Szerintem ez most 2020-ban mar 50%.

A masikkal egyet ertek, de az majd akkor, ha mainstream lesz, az elejen, meg draga lesz es a tehetosebbek fogjak a veteleikkel finanszirozni az innovaciot.

gyalogbaka 2020.11.23. 20:15:30

@CaptainG:
Obazz, a meetoo témát még csak nem is érintettem!
A válóperekről és Jeff Bezosról kis oktatóvideo angolul tudóknak. Kifejtve hogy lökésenként mennyit keresett az asszony:
www.bitchute.com/video/c1ak2G_JSzY/
Valamint Robin Williamsról:
youtu.be/6X6q5QqQ3VU

Humoros valóságelemzés arról, hogy mennyi "majonézt" fogyaszt egy átlagnő fiatalsága alatt:
Első 5 percben matematika és statisztika, utána pedig vizuális bemutató.
Sírvaröhögős!
www.youtube.com/watch?v=bcLLurRX_xE
5 perctől gyors magyarázat a látottakról magyarul:
A. Mond szépe A! Ezt lenyeled. Protein.
A2: Body. Mellek, arc, haj, jót tesz a bőrnek
C: Ebből lesz a csillagszemű trófea.
B: A Barna lyukba.

gyalogbaka 2020.11.23. 20:23:39

@CaptainG:
Bakker, Végre valaki aki ismeri a majom próféta munkásságát!
Majom barátunknak az igazságot prédikálja a bolondoknak, sajnos mindhiába. TFM- et lehet utálni, de sajnos mindenben igaza van. Bárcsak nem lenne, de ilyen a valóság, ezzel kell megoldani.

altera 2020.11.23. 20:32:47

Óriási nagy faszság. Már a cikk. Felszínes, szar, gagyi. Bulvárokádás.

gyalogbaka 2020.11.23. 20:36:47

@altera:
1: Nem kötelező elolvasni, bármikor kettyinthetsz máshova
2: Nem kötelező kommentelni
3: Nem fogsz hiányozni.
2009 óta 11 hozzászólás. Miért pont most jött meg a szófosási inger?

Almandin 2020.11.23. 20:37:43

@altera: Én a hozzászólások nagy részét tartom rémisztőnek. Egyrészt azt, hogy hány embernek jönnek be a hús-vér kapcsolatok helyett a műnők, másrészt a sok férfisoviniszta legszívesebben egy jogfosztott biorobot szintjére degradálná le az élő nőket is, ha tehetné. Nem tudom, mennyire elterjedt ez a gondolkodás a férfitársadalomban, mindenesetre az itteni hozzászólók közt nem ritka . Ha a társadalomban széles körben elterjed ez a gondolkodás, akár politikai hatalomra is juthatnak, abból meg egy újabb szörnyű totalitáriánus rendszer lesz.

G. Nagy László 2020.11.23. 20:41:30

@altera: Simán lehet, hogy igazad van. Ettől még elképesztően gáz az, hogy leírod: "felszínes, szar, gagyi" és ennyi. Semmi kritika. Semmi kifejtés. semmi mélység. Semmi konkrétum, hogy mi hiányzik. Baszki: felszínességgel és gagyisággal vádolsz, miközben a tiéd a legsemmitmondóbb komment a sok tucatból. Ez így kurva béna. Tessék érdemben kritizálni!

Almandin 2020.11.23. 20:43:35

@CaptainG: Érdekes, hogy a szexrobotok témakörében a többség csak női szexrobotot tud elképzelni, pedig vannak már férfi változatok is.
www.szeretlekmagyarorszag.hu/bionikus-penisszel-ellatott-robotferfiakat-keszit-egy-amerikai-ceg/
Itt is főleg azok a lelki sérült nők vásárolják őket, akik valami miatt nem tudnak, nem akarnak élő férfival kapcsolatot létesíteni, vagy nagyon félnek a valódi kapcsolat kockázataitól.
Ezek szerintem már beteg tendenciák, az emberek egyre inkább eltávolodnak egymástól. Robotokra cserélik egymást.

2020.11.23. 20:45:46

@Almandin: De ha megnezed a termeszetet, ez a termeszetes, a him dominancia es a nosteny alarendeltseg, es nincs nosteny independencia. A nok jogai pedig igy is ugy is el lesznek veve, erre nyugodtan keszulj fel lelkileg. Ha nem a mostani nyugati ferfi altal, akkor ahogy elobb emlitettek, a neonaci vs muszlim kozti nyertes altal. Es hidd el, az sokkal jobban fog fajni. Lehet mi ezt nem erjuk meg de gyermekeink, unokaink mar siman megerhetik. Van ez a tok jo mondas a Jurassic Parkban: "A termeszet utat tor."

G. Nagy László 2020.11.23. 20:48:20

@Almandin:

"Ezek szerintem már beteg tendenciák, az emberek egyre inkább eltávolodnak egymástól. Robotokra cserélik egymást."

Az a gyanúm, hogy a két nem igényei messze eltérőek. A nők többsége egy valódi társra vágyik, aki legalább húszféle módon kapcsolódik hozzá. A férfiak nem kötődnek ennyi szálon. Szeretőt és családanyát keresnek, a többi funkció sokaknál mellékes. Ezért fognak nagyságrendekkel több női szexrobotot eladni, mint fiúcskát.

2020.11.23. 20:54:01

@Almandin: Igen vannak es legyenek is. De az nem fogja tudni megadni a nonek a protection-provision -t, mig a noi sex robotok a sexet meg tudjak adni. (A protection-provision ma az allam agyja a noknek mindefele -tartas formajaban stb...) Nem ertek egyet azzal, hogy ez beteg. Szerintem ez szimplan kovetkezmeny, mindannak amit gyalogbaka felvazolt. Jomagam is jol szitualt ferfi vagyok, aki akar 3-4 gyerekes csaladot el tudna tartani mindenfele allami tamogatas nelkul is, de megsem teszem. Tudatosan kerulom a noket mert tul sok a risk. Es azt a konkluziot vontam le hogy a legjobb megoldas egy sexdoll a szexualis vagyaim kielegitesere, csaladot pedig addig semmikepp nem alapitok, amig nem kapok felette tejhatalmat. Ha nincs hatalmam felette nem is vallalom a felelosseget erte. Puzser tok jol megfogalmazta: a nok ferfiakka valtak, a ferfiak meg gyerekekke. Nade ez mind kovetkezmeny, nem jokedveben alakult at a 2 nem. Ez mind a nok jogainak kovetkezmenye. Es mivel ez teljesen termeszetellenes ahogy fentebb bovebben ki is lett fejtve, nem lesz hooszutavon fenntarthato.

Almandin 2020.11.23. 21:05:34

@CaptainG: Az állatvilágban sokféle faj létezik, sokféle nemi viselkedéssel, ezért ez nem mérvadó. A fekete özvegy nőstény pl. párzás után felfalja a hímet, az aztán a nagy hím dominancia! Vannak fajok, amelyek monogámok, máshol poligámia vagy promiszkuitás van, sok állat a szülőjével vagy a testvérével is párzik gond nélkül (macskák pl.).
A jövőben valóban veszélybe kerülhetnek a női jogok, ez tény, de ez se biztos. Ha Európa meg tudja védeni magát a muszlim bevándorlóktól, akkor erre nagy eséllyel nem kerül sor. A neonácik se biztos, hogy hatalomra kerülnének. Az biztos, hogy lesznek társadalmi változások a jövőben, de ez nem biztosan kiszámítható, sok tényező befolyásolja. A népességcsökkenés a fejlett országokban eleve bekövetkezik, mert a férfiak se akarnak sok gyereket, mint fentebb már írtam. Egy középosztálybeli nyugat-európai férfi életszínvonala jelentősen csökkenne, ha egy-kettőnél több gyereket vállalna. Ráadásul ma a gyereknevelés költsége sokkal magasabb, mint akár csak 40-50 éve. Jó példa erre a tavaszi távoktatás. Ha pl. mindkét szülő home officeból dolgozott és volt két gyerekük, akiknek szintén internetre kellett kapcsolódniuk a távoktatás miatt, az családonként minimum 4 laptopot és/vagy okostelefont feltételez. Amik amúgy időnként el is romlanak, akkor vagy javíttatni kell, vagy újat venni. Ez több százezres kiadás lehet évente. A legolcsóbb új laptop is 60 ezer körül van.
A nyolcvanas években még egy munkáscsaládból is kikerült úgy később diplomás ember, hogy gyerekkorában nem volt külön szobája, a vécé a folyosón vagy az udvaron volt, nem voltak márkás cuccai, nem járt drága különórákra és internet se kellett, a könyvtárjegy olcsó volt. Ma alacsony jövedelem mellett a gyerek életre szóló hátrányokkal indul. Emiatt is csökken a gyerekszám, nem kell mindent a női emancipációra fogni.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.23. 21:08:26

@Almandin: A szűkebb környezetemben úgy láttam, hogy inkább a nők voltak megőrülve a Szürke ötven árnyalatáért. Az nem volt jogfosztás? De említhetném még a Szolgálólány meséjét is.

A mostani vírus jól megmutatja, hogy amit a nagyvezér mond, azt a többség betartja, egy év alatt rengeteg szabadságtól fosztottak meg minket, és hangos szó is alig volt.

Csak hogy néhány példát is mondjak: eltűnt a kézfogás és a puszi is. Több ezer éves hagyományt számoltak fel néhány hónap alatt következmények nélkül. Ugyanígy apránként meg lehet tenni az emberek jogfosztását is.

G. Nagy László 2020.11.23. 21:11:15

@CaptainG:

"Jomagam is jol szitualt ferfi vagyok, aki akar 3-4 gyerekes csaladot el tudna tartani mindenfele allami tamogatas nelkul is, de megsem teszem. Tudatosan kerulom a noket mert tul sok a risk. Es azt a konkluziot vontam le hogy a legjobb megoldas egy sexdoll a szexualis vagyaim kielegitesere, csaladot pedig addig semmikepp nem alapitok, amig nem kapok felette tejhatalmat. Ha nincs hatalmam felette nem is vallalom a felelosseget erte."

A te életed, a te döntésed. Én csak annyit mondhatok: életem legjobb húzása volt a két gyerekem. Megértem mindazt, amit az antifeminista oldal megfogalmaz és jórészt igazat is adok nekik/nektek. A magam részéről azonban nem vágyom teljhatalomra senki felett. A legtöbb. amit adhatok a másik embernek - köztük az asszonynak és a gyerkőcöknek is - a teljes szabadság. Amikor gyereket vállalok, pontosan tudom, hogy az 100% felelősség és 0% jog, és szerintem ez így is van rendjén. (Ugyanez a képlet az anyjuknál is: neki sincs több joga.) Kutyát sem azért tart az ember, hogy hatalma legyen felette, családot pláne. Szerintem.

Almandin 2020.11.23. 21:13:07

@CaptainG: Én nő vagyok, mégse akarok senkin élősködni. Eltartom saját magamat, a férfi számomra társ és nem egy pénztárca. Állami csecsen se óhajtok lógni. Majd talán csak nyugdíjasként, de az más. Szükséghelyzetben is csak a legvégső esetben vennék segélyt igénybe. Utálnám, hogy belenéznek az életembe az állami vagy önkormányzati tisztviselők, hogy "érdemes vagyok -e". Sok ember lemegy kutyába egy kis anyagi juttatásért (természetesen most nem a valódi rászorulókra értem, ők megérdemelten kapják a segítséget). Az a nő, aki direkt arra utazik, hogy egy férfi eltartsa, az prosti. Sajnálom, hogy te azt hiszed, hogy minden nő az.
Kapcsolatot meg nem mersz létesíteni a félelmeid miatt és ezért ideológiákat gyártasz. Pedig nem muszáj megnősülni, ha félsz, hogy lehúz egy nő, akkor ne nősülj, ne költözz össze nővel, élj látogató kapcsolatban, vagy érd be alkalmi kalandokkal. Sokféle opció létezik, nemcsak a házasság.

G. Nagy László 2020.11.23. 21:17:14

@Balogh Zsolt:

"A szűkebb környezetemben úgy láttam, hogy inkább a nők voltak megőrülve a Szürke ötven árnyalatáért. Az nem volt jogfosztás?"

Az nem. Az egy szexuális játék, kifejezetten a női fantáziára és érzékekre hangolva.

"A mostani vírus jól megmutatja, hogy amit a nagyvezér mond, azt a többség betartja, egy év alatt rengeteg szabadságtól fosztottak meg minket, és hangos szó is alig volt."

Igen, mert a többség elfogadja, hogy van praktikus haszna, ha úgy tetszik, magasabb morális értelme a korlátozásnak.

"Ugyanígy apránként meg lehet tenni az emberek jogfosztását is."

Alig hiszem. Magyarországon a 21. században aligha. Sok helyen a világban simán. De talán mi kevésbé vagyunk birkák.

gyalogbaka 2020.11.23. 21:21:06

@Almandin:
Jelenleg kénytelenek vagyunk megosztani a bolygót egy olyan vallási fanatikus csoporttal, aki még annyira se nézi embernek a nőket mint azt te hosszászólásaimból vizionálod.

Mikor a Koránban le van írva, hogy az igazhitű akkor hághatja meg asszonyát mikor az neki jól esik, mert az asszony olyan mint a termőföld, tulajdonosa akkor szántja fel amikor csak akarja.
Javaslom tanulmányozásra az iszlám témakörét, itt egy tömör összefoglaló indításképp:
nemzetinet.tumblr.com/post/122022938081/miert-viselkednek-igy-a-muszlim-betolakodok-az-engedelme

Az pedig hogy ha a nők 80%-a kutyába se nézi a férfi társadalom alsó 80%-át, az még a moszlimniggerek nélkül is társadalmi összeomláshoz fog vezetni.
Egér utópia kísérletet javaslom tanulmányozásra:
ecolounge.hu/nagyvilag/ez-tortenik-hamarosan-a-tulnepesedett-emberiseggel-is
"Szépek" = MGTOW
Mikor a társadalmi berendezkedés anyagi öngyilkossággá teszi a társas kapcsolatokat. Válóper= hajléktalanság.
Ha nem vagy elég menőcsávó, és merészelsz leszólítani egy nőt, az már most erőszak egyes helyeken.
Kivonulni egyenlő az épeszű választással. A házasságok fele válással végződik. Milyen esélyeid vannak a feminista bírónő előtt ha fasszal a lábad között jelensz meg a tárgyaláson? Fel mered tenni az EGÉSZ jövődet egy érmedobásra? Meetoo? MGTOW. Jöjjenek a moszlimniggerek. És a női jogoknak mindörökre vége lesz. A nők vagy visszavesznek a 18. század európai szintre, vagy jön az iszlám középkor meg afrika. Harmadik út nincs. Mert nem lesz meg meg hozzá a létszámunk hogy legyőzzük őket. Ennyi.

Almandin 2020.11.23. 21:23:29

@Balogh Zsolt: A szürke ötven árnyalatáról én csak olvastam, de a sztori nem tetszik. Egy beteg, szadomazochista kapcsolatról szól, szerintem nem egészséges, aki ilyenre vágyakozik. Ez aberráció.
A szolgálólány meséje témája nagyon érdekes, egy elképzelt utópia. Jól bemutatja, hogy működne egy totális rendszer. Nekem Madách Imre falansztere jut eszembe Az ember tragédiájából róla. Igazából egy totális rendszer minden előjellel rémisztő és embertelen, akármelyik társadalmi csoport az áldozat (nők, zsidók, burzsoák, kulákok, stb.).
A vírus pedig valóban veszélyes. Most, a második hullám idején ezt nagyon jól látni. A nyugati világ elszokott a nagy pandémiáktól. Ma azokak jobbak a túlélési esélyei, akik kerülik a testi érinkezéseket, a tömeget, akik egy-két évre önkorlátozást hajtanak végre fegyelmezetten. Én semmilyen összeesküvést nem látok a vírus ügyében, ez tényleg veszélyesebb, mint az influenza. Szerintem az oltás után újra szabadabban tudunk majd élni, addig meg mindenkinek kitartást kívánok.

2020.11.23. 21:24:05

@G. Nagy László: Gratulalok a gyermekekhez. MIndazonaltal az a 100% felelősség és 0% jog altalaban frusztraltsaghoz vezet, es te is tudod hogy mekkora risk-ben vagy jelenleg. Te vallaltad ezt a risket a te dontesed. A magadfajtat szoktak "tradcuck"-oknak hivni.

aranyláz 2020.11.23. 21:27:35

Mindenkit más zavar, de mindenkit zavar valami. "Hindu nacionalisták körében egész Indiában egyre elterjedtebb a szerelemdzsihád nevű összeesküvés-elmélet, ami szerint az Indiában élő muszlim kisebbség tudatosan gyengíti a hindu többséget azzal, hogy a muszlim családok fiainak igyekeznek hindu feleségeket találni." 444.hu/2020/11/23/egy-indiai-allam-a-rendorseget-kuldene-a-netflixre-miutan-egy-sorozatban-csok-csattant-muszlim-ferfi-es-hindu-no-kozott

2020.11.23. 21:37:47

@Almandin: Felreerted. Mi ferfiak pont az "eloskodo" noket szeretnenk. Es nagyon szivesen el is tartjuk oket. Azt akarjuk hogy fuggjenek a nok tolunk,. Nem akarunk fuggetlen noket. Birtokolni akarjuk a noket. Es az eltartasert cserebe korlatlan szexet es hatalmat akarunk a no felett. Hasonloan a gyermeket is birtokolni akarjuk es koraltlan hatalmat felettuk. A muszlim es mas (pl amish) kozossegekben ez igy van es tokeletesen mukodik. Es ebben tudja a ferfi is es a no is kielni a nemi szerepet. Lehet hogy te ettol tavol alsz, de a nok es ferfiak tobbsege is erre vagyik, szoval ne magadbol indulj ki. Mert ez a termeszetes az emlosoknel. Ehelyett lathatjuk a sok boldogtalan parkapcsolatot es amegannyi valast. A ferfiak meg teljesen kiszolgaltatott helyzetben vannak raadasul a jog miatt. Csodalkozunk hogy inkabb tudatosan keruljuk a parkarkapcsolatokat? Nem. A felelmeink pedig teljesen jogosak.

Valszeg tobbet mar nem fogok tudni valaszolni, koszonom a vitazast.

G. Nagy László 2020.11.23. 21:48:05

@CaptainG:

"A magadfajtat szoktak "tradcuck"-oknak hivni."

Ezzel azért vitatkoznék. Annyi Red Pill irodalmat olvastam, hogy azokból egy komolyabb könyvszekrényt tele lehetne pakolni. Őszintén mondom: nincs bennem semmi pincsikutyaság, ha punciról van szó, nagyon keményen beleállok bármilyen konfliktusba.

Azzal együtt, hogy látom a radikális feminizmus, a metoo, és az összes balos szarság romboló hatását, a környezetemben csupán a nagyon puhapöcs srácok szívnak, a többiek egész jól muzsikálnak. Még csak alfának sem kell lenni ahhoz, hogy az ember egy viszonylag harmonikus és stabil családot működtessen anélkül, hogy örökösen a kisemmizéstől kelljen rettegnie.

G. Nagy László 2020.11.23. 21:52:06

@CaptainG:

"Es nagyon szivesen el is tartjuk oket. Azt akarjuk hogy fuggjenek a nok tolunk,. Nem akarunk fuggetlen noket. Birtokolni akarjuk a noket. Es az eltartasert cserebe korlatlan szexet es hatalmat akarunk a no felett. Hasonloan a gyermeket is birtokolni akarjuk es koraltlan hatalmat felettuk. A muszlim es mas (pl amish) kozossegekben ez igy van es tokeletesen mukodik."

Ez is legitim modell, ehhez is lehet társat találni. Én ezt kurvára utálnám. A gyerekeim anyja legyen tökéletesen autonóm, legyen maximálisan szaban és abszolút egyenrangú. Én nem csinálok kitartottat egy nőből sem, de nem is várom el, hogy parancsszóra cumizzon. Erre ott a szexrobot.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.23. 21:53:30

@Almandin: Félreértés ne essék, nem vírustagadó vagyok. Csak példát írtam rá, hogy a hatalom bele tud embereket kényszeríteni olyan helyzetekbe, ami korábban elképzelhetetlen volt.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.23. 21:54:58

@Almandin: Félreértés ne essék, nem vírustagadó vagyok. Csak példát írtam rá, hogy a hatalom bele tud embereket kényszeríteni olyan helyzetekbe, ami korábban elképzelhetetlen volt. Ha 2018-ban azt mondtam volna neked, hogy 2020-ban államilag tiltva lesz a kézfogás és a puszi, amit a többség be is tart, hittél volna nekem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.23. 21:55:25

@Almandin:

"Ha Európa meg tudja védeni magát a muszlim bevándorlóktól"

MÉG meg tudná védeni magát, de szemmel láthatóan ez nem áll szándékában. A világtörténelemben első alkalommal fordul elő, hogy egy egész civilizáció (Európa, legalábbis Nyugat-Európa) önként és dalolva adja fel kultúráját, adja át hazáját és kulturális-gazdasági-politikai hatalmát és örökségét a hódítóknak, akik ráadásul fegyvertelenül érkeznek.

Treff Bubi 2020.11.23. 21:58:18

Jó móka lehet egy élethű szexrobot, de kellemetlen, amikor egy szép napon közli (a rá töltött kémprogram), hogy akkor most vagy elutalsz egy jelentősebb összeget valahova, vagy megy ki a netre az eddigi összes együttlétetek felvétele:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.23. 21:58:35

@Balogh Zsolt:

"a hatalom bele tud embereket kényszeríteni olyan helyzetekbe, ami korábban elképzelhetetlen volt."

Pl. olyan felháborító helyzetekbe, hogy ne adják át a fertőzést másoknak?

"államilag tiltva lesz a kézfogás és a puszi"

Nincs tiltva. Ahogy az sincs tiltva, hogy a konyhakéssel felvágd az ereidet.

G. Nagy László 2020.11.23. 22:01:24

@Treff Bubi:

"Jó móka lehet egy élethű szexrobot, de kellemetlen, amikor egy szép napon közli (a rá töltött kémprogram), hogy akkor most vagy elutalsz egy jelentősebb összeget valahova, vagy megy ki a netre az eddigi összes együttlétetek felvétele:) "

Jogos. Ez megért volna egy külön bekezdést.

G. Nagy László 2020.11.23. 22:03:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"(Európa, legalábbis Nyugat-Európa) önként és dalolva adja fel kultúráját, adja át hazáját és kulturális-gazdasági-politikai hatalmát és örökségét a hódítóknak, akik ráadásul fegyvertelenül érkeznek. "

Úgy beköltöznék egy napra egy migránssimogató svéd, vagy német fejébe. Mi történhet ott???

Almandin 2020.11.23. 22:12:05

@Balogh Zsolt: Ha járványról van szó, hittem volna.
Klímakutatók egyébként már évtizedekkel ezelőtt jelezték , hogy a 21. században a túlnépesedés miatt több járvány lesz, mint a huszadikban.
A baj az lenne, ha ok nélkül tiltanák a kézfogást és a puszit. Most nyomós indok van rá.
Volt a rokonságomban tisztiorvos, amíg élt, sokat beszélgettünk orvosi témákról. Örököltem orvosi könyveket is a családból, szerettem ezeket olvasni, ezért én még a központilag elrendelt intézkedések előtt foganatosítottam magamra nagyon hasonló szabályokat.
A járvány előtt sokat tömegközlekedtem, minden évben volt egy-két onnan származó fertőzésem. Ismerősök, kollégák is rengetegszer megfertőztek, mert náthásak voltak és néhány órát együtt tartózkodtunk zárt légtérben. A járvány kezdete óta sima "megfázásom" se volt, mert kerülöm a kontaktot másokkal. Most pont azokkal kell leginkább, akik a legközelebbi hozzátartozóim, barátaim, mert kockázati csoportba tartoznak. Egyikükkel néhány napja találkoztam, hozott nekem egy műszaki alkatrészt, a kertkapuig mentem ki, ott maszkban megálltam, átvettem a cuccot, utána másfél méter távolságban beszélgettünk, de mondtam, most biztos ami biztos, ne jöjjön be. Van, akivel hónapok óta csak telefonálunk és az a tervünk, hogy csak az oltás után, vagy a második hullám lecsengése után találkozunk. Tavasszal ugyanezt tettük és nyáron néhányszor találkoztunk.
Szerencsére már közel az oltás, utána kicsit lazítani lehet. Én nagyon nehezen viseltem régen a bezártságot, de a járvány megváltoztatott. Most napokig ülök úgy otthon, hogy nem szenvedek tőle. Természetesen várom, hogy visszatérjek az eredeti létformámhoz, de egy-két évig inkább ez, mint a korona.

Almandin 2020.11.23. 22:13:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Teljesen egyetértek veled. Most még nincs teljesen veszve a dolog, csak el kellene csapni Merkelt és a hasonszőrűeket és lezárni a határokat.

Almandin 2020.11.23. 22:17:31

@G. Nagy László: Az történik ott, hogy azt hiszi, minden nácizmus, ami jogos önvédelem, azt hiszi, nincsenek kulturális különbségek az emberek fejében és az afgán kecskepásztor 2 évvel a bevándorlás után úgy fog élni, mint a középosztálybeli európai és tisztelni fogja a nőket.
Azt nem fogják fel ezek a hülyék, hogy a bevándorlók intoleráns kultúrában nőttek fel, ezért talán ezerből egy, ha képes átállni az európai gondolkodásra, a többinek csak a dzsihád számít.

gyalogbaka 2020.11.23. 22:19:24

@Treff Bubi:
Talán a Fülöp szigetek miniszterelnöke volt?
A KGB ráuszított egy gyönyörű szőke orosz ügynököt, és végig tolták a káma szutrát.
Kicsit később megpróbálták megzsarolni a felvételekkel. Elnök úr viszont inkább kért egy másolatot is, saját használatra. Dagadt a begye a kis sárga gecinek, mert sárga pondró létére gerincre vágta a szőke fehér nőt.

Rakd ki gecc! Híres leszek! Nem vagyok vadember, nincs mit titkolnom, és ugye ha már egyszer bioroidot veszek, akkor az nagyon aranyos lesz. Viszont a felvétel értéktelen lesz. A 10/10 húsbábuk tömegével a pornó is végleg elértéktelenedik.

gyalogbaka 2020.11.23. 22:21:59

@Almandin:
Már most késő a békés megoldáshoz. Már most nem lehet megoldani tömeggyilkosságok nélkül. Túl sokan vannak. És nem fogják eltűrni hogy milliószám hajóra rakják őket afrikába. A szaporodási rátájukkal kiszorítanak minket. Jön a faji háború a létezésért. 200 év múlva európában vagy fehér ember nem lesz, vagy fehéren kívül semmijen más nem lesz, leszámítva esetleg néhány japánt/koreait, mert azokkal együtt lehet élni békében.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.23. 22:23:16

Akit érdekel, ncore-on is fenn van.

gyalogbaka 2020.11.23. 22:35:37

@gergely_3:
Óbazmeg megint itt van ez a retardált...

odamondó 2020.11.23. 23:08:34

@gyalogbaka: @CaptainG: egy 5+ évvel ezelőtt totál egyetértettem volna mindkettőtökkel. Aztán rádöbbentem, hogy nem az én küldetésem megmenteni a világot. Élni kell benne úgy ahogy te jónak érzed. Ha a világ meg neked nem tetsző irányba megy akkor ez van. Túl kell rajta lépni.

Vén motoros 2020.11.23. 23:24:16

Mennyi filozófia és bonyolult eszmefuttatás! Egy igen idős parastt nénit meginterjúvoltak a jó házasságról - a szókimondásból gondolom, hogy írásos - (újság, net) - interjú volt, és a néni balladai tömörséggel (és nem homállyal) fogalmazott: "Teli has, kivert f@sz - és a férfit kenyérre lehet kenni!" El is magyarázta: amikor az uram hazajött a földekről, jól megetettem, MINDEN ÁLDOTT NAP KIVERTEM A F...-át! Ez a jó házasság titka."
Ha a harcos feminista nők megfogadnák a falusi öregasszony tanácsát, mennyi jó házasság lehetne... zeke a nők talán megrémülnek tőle, hogy a férfiak zöme ilyen egyszerűen működik, mint a faék. érdekes, hogy a pár elemit végzett öregasszony tudta, a doktor kékharisnyák meg nem is sejtik.

gyalogbaka 2020.11.23. 23:25:26

@odamondó:
Legalább felszólalok ellene. Tudom hogy hiába prédikálok, de akkor is. Azé a nép aki megműveli. A médiával nem vehetem fel a harcot, de akkor is. Sok mindent feladtam már az életben. Család, gyermek, jövő. Ez a MGTOW szájtépés mint hobby jelentkezik, és a gőz kiengedése. Hátha meglátja valaki aki tanul belőle. Ha csak egy embernek épülésére szolgál, már megérte.

Real_Time 2020.11.24. 05:57:40

@gyalogbaka: Ezen a szőke adoniszi fogsoron jót röhögtem most :D De nagyjából így képzeli el a modern nő a dolgokat. Ezek tök normális elvárások, főleg 50 évesen már, röhögni nem illik. Amúgy már most is sokféle élethű robot van, nem kell erre szerintem 20 éveket várni. Igaz egyenlőre még elég sokba kerülnek, de hát mihez képest, van szép számban olyan nő aki annál jóval többet leakasztott már a férjétől egy válással.

CleanYourRoom 2020.11.24. 09:09:33

@gergely_3: Kár, hogy a példádnak semmi valóságalapja. A férfi szexrobot sosem lesz piacképes, ugyanazért, amiért egy vibrátor sem képes helyettesíteni egy férfit. A projekció hibájába estél ugyanis: míg te férfiként egy nőtől alapvetően csak szexet akarsz, ezért azt hiszed, hogy egy nő is csak ugyanilyen elvárása van a férfiak felé. Csakhogy ez egyáltalán nincs így, mert ha így lenne, a dugás lenne a világ legkönnyebb, legegyszerűbb dolga. A nők válogatósak, és a férfiak nagy része ezt hamar megtapasztalja. A nők szex mellett és előtt egy csomó egyéb dolgot várnak el a férfiaktól, egy rakás előfeltételt és előzetes akadályt kell megugrani egy férfinak egy nőnél ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerülhessen mint potenciális partner. A fizikai jellemzők/gének mellett a nők mindenek előtt anyagi javakat vagy azok megszerzésének képességét és státuszt várnak el a férfiaktól, és mindig az elérhető hierarchiarendszer csúcsáról szeretnek szemezgetni, legyen az akár sport, művészet, vagy valamilyen szakma krémje. Mindez következik a nők evolúciós stratégiájából, ami pont az ellentéte a férfiak "szétszórjuk a magokat" típusú, mennyiségi elven alapuló stratégiájának, ugyanis egy nő véges számú petesejttel rendelkezik és az utódok kihordásának fizikai-és időbeli ráfordításának költségei teljes mértékben nála jelentkeznek, ezért jól felfogott érdeke az elérhető legmagasabb minőségű férfit partnerként választani és hoszabb időre lekötni maga mellett.
Egy férfi szexrobot nem tud semmilyen státuszt vagy anyagi javakat biztosítani, ellenkezőleg, pénzbe kerül. Egy férfi szexrobottal egy nő anyagilag nem lesz beljebb, ugyanott van, ahol a part szakad. Tehát egy férfi szexrobot igazából nem más, mint egy nagyon drága vibrátor. Féltékenykedett-e valaha a férfiak a vibrátorra, talán féltek tőle, hogy a vibrátorok leváltják őket? Dehogy, mert tudják, hogy egy vibrátorhoz képest mennyivel sokoldalúbban használhatóak egy nő számára. Ráadásul ha egy nő egyedülálló anyaként gyereket szeretne, spermát tud szerezni a spermabankból sokkal olcsóbban. Ezért eleve elvetélt ötlet a férfi szexrobot. Egy női szexrobot sem képes ugyan teljes mértékben helyettesíteni egy nőt, mint ahogy egy prostituált sem helyettesíti a feleséget, csak egy bizonyos funkciót tekintve, a szakma történelmi korokon átívelő töretlen népszerűsége viszont azt bizonyítja, hogy erre a funkcióra viszont mindig lesz kereslet.

G. Nagy László 2020.11.24. 10:36:40

@Lórobot:

"Szerintem itt az idő lezárni ezt a témát."

Vette mindenki? Ha nem akarjátok Lórobotot bosszantani, ne kommenteljetek többet! :)

"Nem kell esszét írni erről, mert ez ilyen egyszerű. "

Én kérek elnézést, hogy ilyen posztokat írok :)

Szőrös Kaméleon 2020.11.24. 11:47:14

@gyalogbaka: +1000 Teljesen egyetértek minden hozzászólásoddal. Az Európa jövőjét felvázoló erősen disztópikus, de nehéz vele vitatkozni.

Treff Bubinak én is ezt írtam volan. Rakd ki öcsisajt! Még narrálom is! Oktató anyag.

A '80-as években valami szilveszteri műsorban megkérdeztek akkor ismert újságíróókat, TV-s arscokat arról, hogy látták-e a legújabb magyar szexfilmet? A legtöbb csak zavartan hmmögött. A nem éppen adoniszi külsejű Aczél Endre meg blazírtan azt válaszolat: "Mi az hogy láttm-e? Még szerpeltem is benne!"

odamondó 2020.11.24. 11:52:41

@gyalogbaka: én ezzel úgy vagyok, hogy a mai fiatal fiúkat valahogy erre a helyzetre észvesztés nélkül fel kéne készíteni. Elsősorban, hogy foglalkozzanak magukkal és a saját jövőjükkel. Éljenek a hobbijaiknak. A nő az legyen mondjuk az 5. a listán. Ehhez természetesen arra is szükség lenne, hogy a társadalom ne attól lásson valakit 'férfinak', hogy hány nőt kapott el x időn belül. De ezzel is úgy vagyok, hogy majd megoldják maguknak. Vagy nem :)

G. Nagy László 2020.11.24. 12:18:02

@odamondó:

"én ezzel úgy vagyok, hogy a mai fiatal fiúkat valahogy erre a helyzetre észvesztés nélkül fel kéne készíteni."

Egyetértek.

"Elsősorban, hogy foglalkozzanak magukkal és a saját jövőjükkel. Éljenek a hobbijaiknak."

Maximálisan egyetértek.

"A nő az legyen mondjuk az 5. a listán."

Ez illúzió. A legtöbbünknél mindig is az első lesz. Viszont feléjük valóban azt kell eljátszani, hogy csak az ötödik helyen vannak.

"Ehhez természetesen arra is szükség lenne, hogy a társadalom ne attól lásson valakit 'férfinak', hogy hány nőt kapott el x időn belül."

Ez is illúzió. Léteznek időtálló értékmérők: fizikai megjelenés, határozottság, intelligencia, vagyon és természetesen a trófeák száma is ilyen. Ezen SOHA nem fogsz tudni változtatni.

pet77 2020.11.24. 12:51:40

A hagyományos értékek szétverésének legújabb eszközét láthatjuk... de mindenki azt kapja, amit érdemel.

2020.11.24. 13:29:42

@Lórobot: Halottam tanulmanyokrol, amik ezt cafoljak. Amikor maszturbalsz akkor mivel az agyad tudja hogy maszturbalsz, es a mozdulatsor teljesen mas mint a szexnel, a dopamin release csak kb 75%-os, Mig amikor szexrobottal szexelsz, akkor meglepo modon 100%, azaz emulalja az igazi szezet. Megvan ugyanaz a thrusting mozdulat, a masik testenek atolelese, csokolgatasa, es kialakul a kotodes.

steery 2020.11.24. 13:50:54

1. Egy szexrobotnak nem kell feltétlenül úgy kinéznie, mint egy szép férfinek vagy nőnek. Lehet gyerek is, aggastyán is, csápos szörny is, utált vagy kedvenc színész, énekes, politikus, ismerős is, földönkívüli lény is, tehát akármilyen. Akárhány, akárhová beépített, akármilyen nemi szervvel. Ez korábban elképzelhetetlen perverziók kiélése előtt nyitja meg az utat.

2. A mesterséges intelligenciával vezérelt szexrobotoknál sokkal nagyobb és jobb, élvezetesebb megoldás lesz a távirányított szexrobotok használata. Ha van otthon egy szexrobotom, a hálózaton keresztül bárki, akinek megengedem, bejelentkezhet rá és vezérelheti, távjelenléttel, mintha itt lenne. Ez persze nem csak karantén idején hasznos, de kiválóan alkalmas bűncselekmények elkövetésére is, de nem teszi megúszhatóvá őket, megfelelő biztonsági és nyilvántartási protokollok esetén.

3. A távjelenléti szexrobotoknál sokkal nagyobb, jobb, élvezetesebb megoldás lesz a saját távvezérlésű szexrobotok használata, amikor én irányítom a szexrobotom és egyszerre élem meg rajta keresztül a velem való szexet. Azaz önmagammal szexelek, két testben. Vagy akár háromban, négyben is, ha bírom agyi kapacitással egyszerre irányítani őket. Ez csak interfész, teherbíróképesség és tanulás kérdése. Ha be van ültetve az agyamba egy morzsányi számítógép interfész, a bőrömön kívül meg van egy átjátszó jelerősítő antenna az asztali számítógéphez (helyi wifihez), akkor bármikor, bárhol használhatom. Az egyik babámmal a konyhában főzök, a másikkal a fürdőszobában mosok, a harmadikkal a nappaliban takarítok, a negyedikkel elmegyek bevásárolni, az ötödiket meg éppen dugom a hálószobában. Egyszerre. És máris kész családnak érzem magam. Még beszélgethetek is magammal, boldog társas életet élve. És soha nem megyek a saját agyamra, nem veszek össze magammal, nem csalom meg magam, nem hagyom el magam, stb.
Aztán innen már csak egy lépés, hogy saját magamat is átültetem egy robottestbe és kvázi halhatatlanná válok.
Ez a jövő, emberek!

2020.11.24. 13:52:10

@G. Nagy László: Pedig amit irsz az jol definialja a tradcuck-ot. Persze maga az elnevezes shaming language, nem is szeretem az ilyen elnevezeseket, szolval nem bantasbol irtam.

Eloszor is a Pincsikutyaság az nem tradcuck, az a "simp".

A tradcuck abbol adodik szamomra hogy:
- "Amikor gyereket vállalok, pontosan tudom, hogy az 100% felelősség és 0% jog"
- bevallalod a nyilvanvaloan vallalhjatatlan riskeket.
- "A gyerekeim anyja legyen tökéletesen autonóm"
- "legyen maximálisan szaban és abszolút egyenrangú" (egalitarianizmus)

Es a tradcuck is lehet dominans, es remenykedhet abban, hogy az o csaladja nem fog szetesni, mint ahogy az elso hazassagok kb 80% (Az 50%-os statisztikaban ban benne van minden hazassag, a n+1-edik is, es nincs benne a jovobeni valasok). Remenykedik ebben, hogy jol fogja tudni kezelni a tarsat. De ki vagy szolgaltatva a no akaratanak de ezt bevallalod. Es siman lehet hogy nalad ez nem lesz gond, mert te is meg a parod is ertelmes ember, de ha az ossztarsadalmat nezed, akkor ezek problemak.

Teszed mindezt az elveid menten, mert igy lettel nevelve. Nincs is ezzel semmi gond.

Mi viszont nem az elveket nezzuk, hanem a kovetkezmenyeket. Es amikor azok bekovetkeznek, az elvek nem fognak szamitani.

A kovetkeymenyek pedig jol mutatjak tortenelmi es jelenkori kulturak megfigyelesevel, hogy azok a kulturak amik emancipaltak a noket, mind eltuntek a tortenelem sulyesztojeben, es a maiak is eltunni latszanak az alacsony szaporulattal. (Mig az amishok, ortodox zsidok, indiai nagak, muszlimok szaporodnak)

Meggyozni persze a tradcuckokat nem lehet, akik altalaban makacsul ragaszkodnak a "jonak tuno" elvekhez (beleertve az egalitarianizmust). TFM is volt, hogy konkretan meggyozott tradcuck-okat az igazarol, de a megoldasrol mar nem lehetett, a valasz nem az volt, hogy jo akkor vegyuk vissza a nok jogait, hanem akkor vesszen a tarsadalom. Mert ha a "jonak tuno" egalitarianizmus menten nem lehet tarsadalmat szervezni fenntarthatoan, akkor megerdemli hogy elpusztuljon. Es el is fog.

Ugyhogy mi MGTOW-ok csak csak hatradolunk es elvezzuk a decline-t.

Nade nagyon eltertunk a targytol.

Alick 2020.11.24. 14:04:49

A kínálat növekedése csökkentheti a pina túlárazottságát.

hátsó szándék 2020.11.24. 14:07:03

Végre felhozta valaki a témát.

Szerintem előbb-utóbb a szegényebb rétegnek is lesz vállalható robotnője, ha akar, de nem az elsők között, lásd pl. okostelefon, 15 évvel ezelőtt státusszimbólum volt, ma már a hómleszeknek is van - a piac megoldja, ha elterjed a technológia, lesz olyan gyártó, aki az alacsonyabb jövedelműeket célozza meg.

Régebben úgy gondoltam, valós veszélyt jelentenek a szexrobotok, lásd elidegenedés, szociális készségek csökkenése, családok felbomlása, a perverziók megerősítést kapnak, hogy igen, oké azokat kiélni, stb.. Gazdag téma egyébként, megérne néhány PhD-t is a kutatása.

Ma már inkább úgy vélem, az a réteg, aki hosszú távon is felcserélné az igazi nőket robotnőre, az alapvetően kétféle férfiból állhat:

1. incel, lúzer, béta, nem versenyképes, warcrafton és pornón élő örök gyerek - köszi, ők inkább ne is örökítsék a DNS-üket. Leszarom, hogy a szilikonból gyártott Angelina Jolie-babája jobban néz ki, mint az én valódi csajom.

2. A nők felett állandó dominanciára törekvő, elnyomó, csajokat dísznek tartó, nagypofájú, mindenkit letaroló alfa, aki majd megveszi a robotnők Bentley-jét, hogy ezzel is felvágjon a haverok előtt. Na ebben az esetben a nők járnak jobban, ha nem telepszik rájuk egy ilyen aggresszív állat.

Ezzel kiiktattuk a férfiak 50%-át. Köszi, több valódi nő marad nekem.

Egyébként egyes kommentelők a fentiekben igen sötét képet festenek a nőkről úgy általában: puncijukat pénzért és BMW-ért áruló, álnok, hűtlen, önző ribancok. Biztos sok ilyen van, de én azért láttam rengeteg tűrhetően kinéző, nem lelki sérült, anyaságra-otthonteremtésre alkalmas, művelt és szexuálisan vonzó csajt, aki egyszerűen annyit akart, hogy:

1. figyelj rá, hallgasd meg
2. ne legyél igénytelen a környezetedre és a testedre
3. alapvetően elfogadható szinten tudj megoldani egyes általános problémákat, pl.: munkahely, normális hajlék, pénzügyek, stb.
4. ne hozd kínos helyzetbe mások előtt
5. néha lepd meg egy kis figyelmességgel
6. ne csald meg, de ha igen, bánd meg nagyon
7. bizonyos dolgokban legyél jobb, mint ő , általános műveltség, technikai érzék, stb.,
8. ismerd el, ha ő jobb valamiben
9. alapdolgokban értsetek egyet, pl. házasság, gyerekek, stb.
10. minél gyakrabban éreztesd vele, hogy őt tartod a legjobb nőnek a világon.

Bizony mondom uraim, nem nagy dolgok ezek, és csodákat lehet elérni velük. Aki meg egy nárcisztikus, hímsoviniszta fasz, vagy egy játékfüggő lúzer, az felőlem vásároljon be mielőbb a gyártósorról.

2020.11.24. 14:29:43

"Bizony mondom uraim, nem nagy dolgok ezek, és csodákat lehet elérni velük. Aki meg egy nárcisztikus, hímsoviniszta fasz, vagy egy játékfüggő lúzer, az felőlem vásároljon be mielőbb a gyártósorról."

A shaming language-ed be is arazza az ertelmi szinvonalad.

hátsó szándék 2020.11.24. 14:36:19

@CaptainG:

Felőlem... Akkor is ez a véleményem.

Egyébként mi a tököm az a "shaming language"?

Almandin 2020.11.24. 14:59:00

@CaptainG: Te még mindig azt gondolod, hogy a női emancipáció az egyedüli oka a kevés gyereknek. Említettem, hogy a mai európai férfi se akarna annyi gyereket, amennyivel fenntartható a szaporulat.
Kérdezem tőled, vállalnál-e a "szent ügy" érdekében legalább 3-4 gyereket átlagos jövedelmi viszonyok mellett? Különösen úgy, hogy az általad elképzelt világban a feleséged csak háztartásbeli, tehát csak a te fizetésed van? Szerintem nem. Egy mai átlag középosztálybeli család szegénységbe süllyed, ha sok gyereket vállalnak.
A 20. sz. első felében azért volt még az európai családokban sok gyerek, mert vitték tovább a 19. századi automatizmusokat. Műveletlenek voltak a fogamzásgátlás terén, sőt, sokan az egyházak hatására még bűnnek is tartották. Emiatt még középosztálybeli családokban se mindig jutott a gyerekek rendes táplálására elég pénz. Pl. egy cipőjük volt, nem jutott mindig hús az asztalra, stb. Ennek lehetnek káros következményei az egészségre, pl. a zsíros kenyér gyakori fogyasztása már korán tönkreteheti az érrendszert, a kevés fehérje az agy és az észbeli képességek fejlődésére is negatív hatással van.
Nem hiszem, hogy te boldogan bevállalnál kettőnél több gyereket, mert az a te életnívódat is negy eséllyel visszavetné, nagyon nagy stresszt pakolhatna rád a család eltartása terén.

Glokta 2020.11.24. 15:17:27

@G. Nagy László: @Almandin: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem Balogh Zsoltnak igaza van.
Nem arról van szó, hogy ne lenne értelme a vírus ellen így védekezni, hanem hogy az emberek többsége gond nélkül elfogadja, ha korlátozzák a szabadságjogait és fel kell adnia a szokásait egy, a sajtó és állam által mindenhol szajkózott, vélt vagy valós 'súlyos veszélyre' hivatkozva.

Nem csak a vírusra gondolok, mondjuk a 9.11. után történtek is elég jól ábrázolják azt, hogy az embereket könnyen pánikba és félelembe lehet kergetni és ebben az állapotban szinte bármilyen szabadságjog korlátozását elfogadják (na meg elhiszik, hogy a terrort úgy lehet a legjobban legyőzni, ha megtámadunk más országokat).

Glokta 2020.11.24. 15:41:05

@CaptainG: "Es a tradcuck is lehet dominans, es remenykedhet abban, hogy az o csaladja nem fog szetesni, mint ahogy az elso hazassagok kb 80% (Az 50%-os statisztikaban ban benne van minden hazassag, a n+1-edik is, es nincs benne a jovobeni valasok)."

Ez kamu, pont fordítva van: a második, harmadik stb. házasságok sokkal nagyobb arányban végződnek válással, mint az elsők, és azok is benne vannak a statisztikában.
www.psychologytoday.com/ie/blog/heart-the-matter/201704/do-half-all-marriages-really-end-in-divorce

A valóságban mondjuk az USA-ban a válási ráta gyorsan csökken - a válások száma/új házasságok arányszám most ugyanakkora, mint 1970-ben(https://ifstudies.org/blog/the-us-divorce-rate-has-hit-a-50-year-low)!
Egy mostani 'átlagos első párnak' nagyjából 75% az esélye arra, hogy a házasságuk nem végződik válással.

Ráadásul a válás esélye jóval kisebb, ha a pár női tagja egyetemi diplomával rendelkezik: www.pewresearch.org/fact-tank/2015/12/04/education-and-marriage/

Almandin 2020.11.24. 15:45:50

@Glokta: Sajnos azt kell mondanom, hogy a 9/11-es eseményekre adott reakció se volt eltúlzott.
Van egy régi mondás: a legjobb védekezés a támadás. Nyilván nem jó minden korlátozást elfogadni, de sokszor ez a jó megoldás. A terrorizmus is komoly veszély korunkban. Több biztonsági ellenőrzés azért jó, mert kevesebb a lehetőség a terroristáknak.
A jelenlegi járványban azért van sok korlátozás, mert sok ember ön-és közveszélyesen viselkedne amiatt, hogy nem méri fel a veszély valós szintjét. Most is sok renitenst látni.
Ami pl. értelmetlen túlszabályozás, az a Handó Tünde-féle fehérnemű-szabályozás. H.T. néhány éve botrányos rendelkezést hozott, ami szerint a bíróságokon dolgozó nők csak fehér, fekete, vagy testszínű alsóneműt viselhetnek. Ez már valóban a szabadságjogok nyirbálása, mert egy elegáns öltözék alól úgyse lóg ki a bugyi, teljesen mindegy, hogy hupilila, vagy fehér, vagy mintás, stb. Egyedül akkor lehet zavaró, ha áttetsző blúzt visel valaki, akkor valóban szólhatnak érte egy ilyen helyen, de pl. egy fekete garbó alól nem látszik ki a melltartó se. Másrészt hogy ellenőrzik a szabály betartását? Na ez már valóban a hülyeség, én, ha bíróságon dolgoznék, ezt tutira nem tartanám be (büntetéstől amúgy se lehetne tartani, mert ez ellenőrizhetetlen, ha meg kilesne valaki a vécén és felnyomna, az egész sajtót telepanaszkodnám, hogy egy bugyi miatt rúgtak ki, tehát egy kirúgást ezért nem mernének valszeg megreszkírozni).

2020.11.24. 15:56:53

@Glokta: E npont forditott szamokat ismerek mas cikkekbol.

2020.11.24. 15:57:44

@Almandin: "Te még mindig azt gondolod, hogy a női emancipáció az egyedüli oka a kevés gyereknek. "

Nem gondolom, hanem tudom, mert bizonyitekok vannak ra.

tfm-shorts.imfast.io/TFM%20-%20women%20dont%20want%20kids.mp3

gyalogbaka 2020.11.24. 16:13:07

@CaptainG:
kellene nekem egy link erről a gyűjteményről...
Sajnos nem archiváltam TFM egész életművét indexálva tartalom szerint amíg még fent vilt a yutubon.

Almandin 2020.11.24. 16:24:07

@CaptainG: Te mindent elhiszel, amit a hitelesnek LÁTSZÓ jöttmentek állítanak. A sikertelen pasik létrehoztak egy inceloszférát, ahol áltudományos nézeteket fejtegetnek látens vagy nyílt nőgyűlölettel fűszerezve.
De te se válaszoltál a kérdésemre, hogy te vállalnál-e annyi gyereket, amivel túlszaporodnánk a migránsokat/a roma kisebbséget? Szerintem nem véletlen, hogy nem válaszoltál, mert vagy nincs is gyereked, vagy nem is akarsz, de ha akarsz, akkor is max. egy-kettőt. Ami nem alkalmas egy nép reprodukálására. Akkor pedig dől az elméleted, miszerint csak azok az átkozott feministák tehetnek minden bajról, a népességfogyástól kezdve a sok szerencsétlen szűzférfiig, meg a válás során kisemmizett férfiak szegénységéről.
Nekem ez inkább bűnbakképzésnek látszik, nem tudományos igényű érvelésnek. Sok sikertelen pasi nyíg és bosszút akar. Igazából az zavarja őket, hogy a régi privilegizált helyzetüket elvesztették, am már nem lehet a nőkön úgy uralkodni, mint régen, nem lehet megverni őket, ha nem csinálják azt, amit mondasz, nem lehet szexre kényszeríteni (mert a kényszerházasság az valójában nemi erőszak). Te is félnél már egy egyenrangú kapcsolattól is, ha nem basáskodhatnál, inkább bele se mész és hőbörögsz, hogy menjünk vissza több száz évet az időben és újra elnyomottak legyenek a nők.

Glokta 2020.11.24. 16:28:31

@CaptainG: Hát én csak a konkrét tényeket mutattam be neked. Azok pedig nem igazán egyeznek azzal amit mondasz, és többek közt azt mutatják, hogy ha egy diplomás nővel házasodsz össze, akkor jóval kisebb az esélyed a válásra, ami egyébként összecseng a tapasztalataimmal.

Mutass már valami bizonyítékot arra, hogy az első házasságok 80%-a végződik válással! Mert ezt egyszerűen NEM hiszem el.

A válási szabályok pedig valóban a nőknek kedveznek, de ezen törvényi erővel lehet változtatni, pl. a kötelező közös szülői felügyelet bevezetésével.

"A kovetkeymenyek pedig jol mutatjak tortenelmi es jelenkori kulturak megfigyelesevel, hogy azok a kulturak amik emancipaltak a noket, mind eltuntek a tortenelem sulyesztojeben, es a maiak is eltunni latszanak az alacsony szaporulattal."
A legalacsonyabb reprodukciós rátával rendelkező országok jellemzően ázsiaiak (nem nagyon feministák), szerinted ők el fognak tűnni a történelem süllyesztőjében?
A 'legfeministább' országok közül néhányban (Svédország és Franciaország ) pedig még a muszlimok nélkül is elég nagy (1,8-1,9) a reprodukciós ráta (www.pewforum.org/wp-content/uploads/sites/7/2017/11/PF_11.29.17_muslims-update-16.png).

Arra esetleg nem gondoltál, hogy inkább azt kéne elérni, hogy az általad említett kultúrákban is csökkenjen a szaporulat és a túlnépesedést megállítsuk? Mert nekem ez tűnik a logikusabb útnak, valamilyen mértékben ez is történik, de gyorsítani kéne a folyamatot (csak a nyugati harmadik generációs feministák ezek helyett baromságokkal foglalkoznak).

2020.11.24. 16:53:55

@Almandin: Na innentol veled sem erdemes vitazni. De nem gond, megszoktuk.
Arra meg valaszolok, hogy igen, alapbol 4 gyereket szerettem volna minimum.

2020.11.24. 16:55:36

@gyalogbaka:

tfm-shorts.imfast.io/

Ezen elmeletileg latod az osszes filet. Sajat gyujtemeny. A cikkek, peldak, chartok amiket emlit sajnos nincsenek meg igy kigyujtve.

Glokta 2020.11.24. 17:10:36

@Almandin: "Sajnos azt kell mondanom, hogy a 9/11-es eseményekre adott reakció se volt eltúlzott."
Hát sajnos te is azok közé tartozol, akik egy minimális veszélyért feladnák a szabadságjogaikat és hagyják, hogy az állam megfigyelje őket. Pedig ahogy Benjamin Franklin mondta: "Azok akik feladnák alapvető szabadságukat egy ideiglenes biztonságért, nem érdemelnek sem szabadságot, sem biztonságot."

"A terrorizmus is komoly veszély korunkban. Több biztonsági ellenőrzés azért jó, mert kevesebb a lehetőség a terroristáknak."
Dehogy komoly veszély, a nyugati világban legalábbis - leszámítva Izraelt - egyáltalán nem az! Sokkal nagyobb az esélye annak, hogy elüt egy autó vagy meghalsz egy autóbalesetben, mint hogy terrortámadás áldozata leszel.
A terrorizmus valós veszélye minimális, csak az a baj, hogy az erről cikkek tucatjaiban beszámoló média eléri, hogy az emberek biztonságérzete drasztikusan romoljon.
Azzal, hogy behódolunk a félelemnek és mindenféle intézkedéseket hozunk ellen, éppen a terroristák kezére játszunk, az ő céljukat teljesítjük. A legjobb az lenne, ha a terroristáknak még a nevét se közölnék, ez alighanem elvenné a motivációjuk legnagyobb részét.

G. Nagy László 2020.11.24. 17:38:24

@CaptainG:

"Amikor gyereket vállalok, pontosan tudom, hogy az 100% felelősség és 0% jog"

Ez nemtől független. Jó estben kultúrától is. Ez az elemi erkölcs. Amikor gyereket vállalsz, nem kérdezed meg, akar-e a világra jönni. Saját döntésed nyomán nemzel/szülsz egy új életet. Nincs az égvilágon semmi jogod ahhoz, hogy hatalmat gyakorolj felette, ugyanakkor felelősséged, hogy tápláld, gondozd, neveld.

- "A gyerekeim anyja legyen tökéletesen autonóm"
- "legyen maximálisan szabad és abszolút egyenrangú"

Ez is alapmorál, sőt alapszükséglet, de az égvilágon semmi köze az egalitarianizmushoz. Nem vagyunk azonosak az égvilágon semmilyen téren. Még a szerepeink sem azonosak, férfiként szinte minden téren én irányítok. De két független, egyenrangú és egyenjogú emberről van szó, bármelyik mondhat nemet bármire.

"Es siman lehet hogy nalad ez nem lesz gond, mert te is meg a parod is ertelmes ember, de ha az ossztarsadalmat nezed, akkor ezek problemak."

Egyetértek, csak a probléma kezelésével nem. Ezek nem társadalmi szintű szabályozást igényelnek, hanem a feleknek kell intelligensen lemeccselniük. Már az is szégyen, hogy válásnál ügyvédeket fogadnak és pereskednek.

"Teszed mindezt az elveid menten, mert igy lettel nevelve. Nincs is ezzel semmi gond."

Szó sincs erről. Rengeteget olvastam és még többet tapasztaltam. Az álláspontom irgalmatlanul messze van attól, amit a szüleim képviselnek.

"Mi viszont nem az elveket nezzuk, hanem a kovetkezmenyeket. Es amikor azok bekovetkeznek, az elvek nem fognak szamitani."

Ez egy hülyeség. Nekem nem sok elvem van: ne ölj, ne lopj, ne kényszeríts, ne alkalmaz semmilyen erőszakot. Ezek MINDIG számítanak.

"A kovetkeymenyek pedig jol mutatjak tortenelmi es jelenkori kulturak megfigyelesevel, hogy azok a kulturak amik emancipaltak a noket, mind eltuntek a tortenelem sulyesztojeben"

Ez egyszerűen nem igaz. SOHA a büdös életben nem volt még olyan társadalom, amely a miénkhez hasonló technika-gazdasági-tudati szinten állt és elpusztult volna, függetlenül a férfi-női szerepektől, jogoktól, dominanciától.

"es a maiak is eltunni latszanak az alacsony szaporulattal."

Igen és ebben a fő ludas a jóléti társadalom, a magas adók és az ebből finanszírozott segélyek és központi szolgáltatások. A feminizmus MINDIG baloldali, az államot igyekeznek felhasználni a férfiak kiherélésére és kifosztására. De erre nem az a válasz, hogy a nőket az alacsonyabb jogok szintjére kell visszarugdosni. Hanem sokkal inkább az állam leépítése a feladat. Legyen valódi egyenjogúság, versenyezzenek a férfiak és a nők minden pályán kvóták és mindenféle állami segítség nélkül!

"Meggyozni persze a tradcuckokat nem lehet, akik altalaban makacsul ragaszkodnak a "jonak tuno" elvekhez"

Az én elveim: szabadság, szabad verseny, erőszakmentesség. Kicsi állam, semmi központi belenyúlás, győzzön a természetes és szexuális szelekció! Semmi sincs ilyen távol a harmadik generációs feministák világától.

2020.11.24. 17:53:26

"Ez az elemi erkölcs."
"Ez is alapmorál"

Csak hogy tudd, nincs elemi erkolcs, nincs alapmoral:

tfm-shorts.imfast.io/TFM%20-%20objective%20morality.mp3

"
Egyetértek, csak a probléma kezelésével nem. Ezek nem társadalmi szintű szabályozást igényelnek, hanem a feleknek kell intelligensen lemeccselniük. Már az is szégyen, hogy válásnál ügyvédeket fogadnak és pereskednek.
"
Egyetertek.

"Ez egy hülyeség. Nekem nem sok elvem van: ne ölj, ne lopj, ne kényszeríts, ne alkalmaz semmilyen erőszakot. Ezek MINDIG számítanak."
Mohamedet nem fogja erdekelni.

"
Ez egyszerűen nem igaz. SOHA a büdös életben nem volt még olyan társadalom, amely a miénkhez hasonló technika-gazdasági-tudati szinten állt és elpusztult volna, függetlenül a férfi-női szerepektől, jogoktól, dominanciától.
"
Nem is ezt allitottam, e technika gazdasag tudat szavak nem szerepltek az allitasban, es ahogy mondod azok ettol fuggetlenek. Ez az allitas is onmagaban igaz, de nem azert mert emancipaltuk a noket, hanem mert soha nem is volt ilyen magas szintu tarsadalom. Az elpuszulasra viszont a jelek boven megvannak. Nem veletlen hogy a magyar kormany szorja a csaladokra a penzt, a fancia meg tart karokkal varja Mohamedet.

"
Igen és ebben a fő ludas a jóléti társadalom, a magas adók és az ebből finanszírozott segélyek és központi szolgáltatások. A feminizmus MINDIG baloldali, az államot igyekeznek felhasználni a férfiak kiherélésére és kifosztására. De erre nem az a válasz, hogy a nőket az alacsonyabb jogok szintjére kell visszarugdosni. Hanem sokkal inkább az állam leépítése a feladat. Legyen valódi egyenjogúság, versenyezzenek a férfiak és a nők minden pályán kvóták és mindenféle állami segítség nélkül!
"
Evvel egyetertek, de emellett is el kell venni a nok jogait. A szavazathoz, a munkahoz es a tanulasho egy bizonyos szint felett. Maskulonben a nok nem akarnak gyereket megfelelo mennyisegben:
tfm-shorts.imfast.io/TFM%20-%20women%20dont%20want%20kids.mp3

"
Az én elveim: szabadság, szabad verseny, erőszakmentesség. Kicsi állam, semmi központi belenyúlás, győzzön a természetes és szexuális szelekció! Semmi sincs ilyen távol a harmadik generációs feministák világától.
"
Egyet ertek, nekem is ugyanezek. Viszont a termeszetes szexualis szelekcio resze, hogy a nok nem egyenjoguak a ferfiakkal, itt kulonbozunk.

G. Nagy László 2020.11.24. 18:35:26

@CaptainG:

"Csak hogy tudd, nincs elemi erkolcs, nincs alapmoral:"

Mind a két szélsőség így gondolja. Az ortodoxok és ultrakonzervatívok is: amit a próféta/egyházfő/uralkodó/führer mond, az a törvény és az az erkölcs, függetlenül minden mástól. A szélsőbalosok - köztük a radikális feministák is így gondolkodnak. Ez maga az erkölcsi relativizmus. Jómagam középen állok és hiszek az OBJEKTÍV morálban, melyet akár természetjognak is nevezhetünk, mélyen az ember szívébe írva, génjeibe kódolva.

"Evvel egyetertek, de emellett is el kell venni a nok jogait."

Sokszor, sokféle fórumon vitáztam már hasonlóan gondolkodókkal. Az csak egy dolog, hogy tökéletesen irreális ez az elképzelés, azonban sokkal érdekesebb az, hogy vonzó-e ez egyáltalán? Én a nőben meghódítandó és leterítendő vadat, társat, barátot, otthonteremtőt, anyát, életörömtől sugárzó boldog embert szeretnék látni. Te csaknem mindentől megfosztanád őket, ami számomra értékes.

2020.11.24. 19:02:56

@G. Nagy László: Nos, abban egyetertunk hogy nem ertunk egyet, en meg hiszem, hogy nem letezik OBJEKTÍV morál.
Nekem peldaul olyan no kell, aki behodol, es nekem tejhatalmam van felette, es nem egyenrangu velem. Termeszetesen a felelosseget teljes mertekben vallaom is erte. Mondhatjuk, hogy ez az en moralitasom.

"Én a nőben meghódítandó és leterítendő vadat, társat, barátot, otthonteremtőt, anyát, életörömtől sugárzó boldog embert szeretnék látni. Te csaknem mindentől megfosztanád őket, ami számomra értékes."

En is pont ugyanezeket latom bennuk, plusz a behodolast. De ez mitol szunne meg ha elvennenk a szavazati, munka es tanulashoz valo jogaikat? Sot, allitom, hogy a "életörömtől sugárzó boldog ember" reszt pont ezen jogok gyakorlasa veszi el a nok tobbsegetol, mert az anyasag helyett a karriert vagy esetleg egyszerre mindkettot akarjak megelni, igy valtak ferfiakka, es latom rajtuk, mennyire szenvednek ettol. Nyilvan van egy retege a noknek, akiket ez nem tenne boldogga, de allitom, hogy ez a kisebbseg.

Persze szamomta megoldas lehet elkoltozni egy amish / muszlim / delkeletazsiai kozossegbe es olyan csaladot ott alapitani, ami nekem ezt megadja. Sokat is gondolkodom rajta. Csak ott termeszetesen mindig masodrendu polgar lennek.

G. Nagy László 2020.11.24. 19:38:46

@CaptainG:

"Sot, allitom, hogy a "életörömtől sugárzó boldog ember" reszt pont ezen jogok gyakorlasa veszi el a nok tobbsegetol, mert az anyasag helyett a karriert vagy esetleg egyszerre mindkettot akarjak megelni, igy valtak ferfiakka, es latom rajtuk, mennyire szenvednek ettol."

Simán lehet, hogy a nők egy jelentős hányada valóban szenved ettől. (A gyerekeim anyja például elképesztően boldog lenne, ha annyival többet pakolnék a közösbe, amit ő keres, így csakis a gyerekekre és a háztartásra koncentrálhatna.) Ám akkor is: hadd döntsenek ők! Ha valaki képes kifogni egy kifejezetten jómódú pasit, aki tokkal-vonóval eltartja, az ma is dönthet úgy, hogy csakis az anyaságra koncentrál. Akár úgy is, hogy teljesen alárendeli magát és behódol. Ezek járható utak ma is. De az a sportszerű, ha megtalálod azt a nőt, aki erre hajlandó, nem az, ha az államot használod fel, hogy kikényszerítse a nők alávetettségét. Ez PONTOSAN olyan, mint a feminista attitűd, ahogy fent írtam: ők is az államot használják ERŐSZAKOS céljaik eléréséhez. Jogod van hozzá, hogy így lásd a világot, ez esetben azonban muszáj érzékelned, hogy az erkölcsöd fikarcnyit sem nemesebb a legvadabb feministákénál sem.

Pont ettől lesz háború a nemek közt: nem áll meg az inga középen soha. Ugyanez a helyzet a feketékkel, lásd Dél-Afrika, vagy épp a Black Lives Matter őrület. Ugyanez a gazdaság szintjén, lásd kommunizmus. Béke, gazdagság, jólét és népszaporulat csak ott lehetséges, ahol helyreáll az egyensúly. Te pedig a háborút szítod, nem a béke útját egyengeted. Csupán ez a különbség kettőnk világlátása között.

G. Nagy László 2020.11.24. 20:11:48

@CaptainG:

"Sot akkor egyezzunk meg abban, hogy teljesen toroljuk el az allamot."

Tökéletes kiindulópont.

"Ebben az esetben is visszaallna a termeszetes rend, es a nok behodolnanak a ferfiaknak,"

Szó sincs róla. Azt kell látnod, hogy a matriarchális és patriarchális berendezkedések, a családmodellek, a vallások és minden egyéb, amit kultúrának nevezhetünk, a gazdaság következményei. A földművelő kultúrákban az izomerő számított, ez adta a férfi magasabb hozzáadott értékét és fölényét. A mai technikai-gazdasági szinten ezer olyan terület van, amelyen a férfiak jobban teljesítenek és másik ezer, ahol a nők. Semmi okuk a nőknek a behódolásra.

"A kommunizmusban gazdasagi egyenlosegrol hiitek hogy kikezxdhetetlen es mindenek fellti, az egalitarianizmusban a jogi egyenlosegrol hiszik azt hogy kikezdhetetlen es mindenek feletti."

A jogi egyenlőség annyira alapvető morális érték, hogy ennek hiányában bárki bárkit a rabszolgájává tehet. Alig hiszem, hogy ilyen világról álmodsz. A gazdasági egyenlőség kizárólag erőszakos úton, konkrétan rablással valósítható meg, így szembemegy a jogi egyenlőséggel (hiszen a szegények jogai erősebbek a gazdagabbakénál.) Az erőszakos gazdasági egyenlősdi valóban összeomláshoz vezet, a történelem százszor megmutatta. A jogi egyenlőségnek nincsenek ilyen negatív következményei.

És ha eltöröltük az államot, onnantól ki fogja érvényesíteni e jogi aszimmetriát? A puszta férfiököl? Vissza a barbárság kora-középkori világába?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.24. 20:29:18

@G. Nagy László:

"SOHA a büdös életben nem volt még olyan társadalom, amely a miénkhez hasonló technika-gazdasági-tudati szinten állt és elpusztult volna, függetlenül a férfi-női szerepektől, jogoktól, dominanciától. "

De csak azért, mert eddig még SOHA a büdös életben nem létezett olyan társadalom, amely a miénkhez hasonló technikai-gazdasági-tudati szinten állt volna. A mai fejlett világ (ide számítom magunkat is) a történelem során egyedülálló fejlettségi szintet ért el, amely minőségileg különbözik minden korábbitól.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.24. 20:35:26

A trióból természetesen a technikai rész a legjelentősebb, azon belül is a (tele)kommunikáció. A könyvnyomtatás ielőidézte hatalmas változások meg sem közelítik azt, amit a rádió, televízió és az internet hozott. A social media áldásos és áldatlan hatásairól most nem is beszélve. Mi már nagyrészt beleszülettünk ebbe, természetesnek tartjuk, ezéer felfogni sem vagyunk képesek, mekkora változást hozott.

G. Nagy László 2020.11.24. 20:35:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, pontosan ugyanezt írom. Vagyis: nem igaz, az állítás mely szerint azok a kultúrák, amelyek emancipálták a nőket, mind eltűntek a történelem süllyesztőjében.

G. Nagy László 2020.11.24. 20:40:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem a gazdaságból fakad minden. Ha azt mondjuk: a technológia határozza meg a gazdaságot, ilyen értelemben valóban ez áll az első helyen. A tudati szint már erősen összefügg a gazdaság általános szintjével, ám abban igazad van, hogy a technika közvetlenül is hat a tudatra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.24. 20:40:57

@G. Nagy László:

Mert mi vagyunk az első ilyen kulltúra. :) Az előttünk létezett ilyen kultúrák halmaza üres, így ezek alapján következtetéseket sem vonhatunk le, jóslatokat sem tehetünk esetleges sorsunkról. Csak játék a szavakkal, hogy ez téged támaszt alá.

Bocsáss meg, nem kötekedésből írok, még ha annak látszik is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.24. 20:48:49

@G. Nagy László:

Igazad van, egyrészt a technika közvetlenül is hat a tudatra, ahogy írod, de ami szintúgy lényeges, az az, hogy az internet, azon belül is főleg a social media lehetőséget teremt olyan potenciálok kibontakozására, amelyekről korábban nem is álmodhattunk.

Tudom, közhely és kommersz hasonlat, sántít is valamennyire, de attól még áll, hogy a social media révén az emberek kezdenek spontán úgy összekapcsolódni, ahogy az agyban az egyes neuronok összeállnak egy nagyobb, komplex entitássá. Talán véletlen, hogy az utóbbi két amerikai elnökválasztás (beleértve a mostanit) már nagy valószínűséggel nem a televízióban, hanem a social mediában ill. annak révén dőlt el?

G. Nagy László 2020.11.24. 20:54:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Lassan kezdődik a Juve-Fradi, így nem eresztem bő lére. Ha azt mondom, hogy káros a pálinka, mert minden marslakó elpusztult, aki megkóstolta, úgy ez az állítás nem mond el semmit a pálinkáról. Sem azt, hogy egészséges, sem azt, hogy káros. Mivel sosem láttunk még marslakót, így az egész mondatom érvényét veszti.

CapitanG. állítása - történelmi tapasztalatok híján - abszolút megalapozatlan volt. Csupán ennyit állítottam, nem többet és nem kevesebbet.

szemet 2020.11.25. 07:25:46

Hát, elég szélsőséges ez a kommentfolyam. Főleg ez "elnyomott férfi" panaszáradat.

Azon túl, hogy általában se szimpatikus ez az érzelmi alapú ofefended-snowflake identitáspolitika (oldaltól és valóságmagtól függetlenül), itt még nem is látom, hogy nagyon mellettük lenne sz igazság.

A dolog számomra egyszerű, végiggondolva hogy cserélnék-e a nőkkel, nem olyan szempontból, hogy mondjuk férfiakkal szexeljek eztán ;), hanem pusztán társadalmi viszonyulás szempontjából.

Hát ez könnyű: a világ legtöbb országában gondolkodás nélkül: nem

Fejlett nyugaton: kis gondolkodással, nem

Tuti nem szeretném, hogy külsőm sokszoros súlyt kapjon a megítélésemben, pláne hogy azt lássam harminc felett egyes embertársaim szemében olyan tempóban csökken az értékem mint a szalonból kikerülő új autónak. A gyereknevelés terheinek nagyobb fele automatikusan az enyém, a fizetésem automatikusan kisebb (talán a munkáltatók beszámítják az előzőt - biztos ami biztos akkor is, ha nincs és nem is akarok gyereket), szexuális téren ha válogni találok jön az itteni férfifajta hogy ezzel rombolom a férfitársadalmat, ha nem válogatok annyit az se jó: akkor egy kurva vagyok stb...stb.. Szubjektíve úgy értékelem férfiként sokkal kellemesebb az életem mint amire fordítva számíthatnék!

A férfiaknak is vannak problémái, de hogy ennek megoldása a női jogok csökkentése, még a fentiek felett, hát számomra eszméletlen nonszensz...

Még egy védekezés lehet, hogy a cserélnék-e velük hibás gondolkodás, mert a nők másra vágynak(pont a fentiekre pl.):

Erről csak egy analógia: ez történetileg híres érv, pontosan ez az arisztotelészi védelme a rabszolgaságnak - miszerint vannak akik a szolgaságra születtek abban teljesednek csak ki, hogy tulajdonolják őket - a történelem ott már szerintem bizonyította, hogy ez a tétel elég csúnyán megbukott és pusztán az akkori status quo megideologizálása volt, azóta pedig szerencsére csak egy sötét folt az arisztotelészi életművön...

És nekem a jelenlegi vitában sincs sok bizodalmam ebben az érvben.

G. Nagy László 2020.11.25. 08:02:04

@szemet: Ezúttal tökéletesen egyetértek veled.

Számtalanszor vitatkoztam már radikális antifeministákkal - a szélsőséges feministák tükörképei. Kudarcaik miatt épp ugyanúgy gyűlölik a nőket, ahogy a vad feministák a férfiakat. Ugyanúgy az erőszakban, a másik jogfosztásában gondolkodnak. Holott ez az az irány, amely - ahogy te is írod - elvezet a rabszolgaságig, a gulágig, a gázkamrákig.

Maga az MGTOW vonal egyébként számos pozitívumot tartalmaz. Az, hogy egy férfi öntudatára ébred; hogy nem lesz többé bábja egyetlen nőnek sem; hogy kézben tartja a pénzügyeit, s nem lép közös kasszára senkivel; hogy nem társfüggő, s képes inkább egyedül lenni ahelyett, hogy egy vállalhatatlan, hisztis házisárkánnyal kötné össze az életét - ezek nagyon is üdvözlendő vonások. Csakhogy ezek az értékek átmenthetők bármely kapcsolatba. Én legalábbis így élek már csaknem huszonnégy éve.

szemet 2020.11.25. 10:52:18

@G. Nagy László: "az MGTOW vonal egyébként számos pozitívumot tartalmaz"

Az én szemben ez már nem sokat lendít rajtuk - ugyanis hibásnak tűnik nekem a mögöttes motiváció, ami (bár bevallom 0 ismeretem van témában az itteni kommentfolyamon túl;) valami olyasminek tűnik hogy a nők (tudatosan, tudattalanul, biológiai vagy társadalmi estlegességek miatt,stb ez most nekem tökmindegy) a férfiak ellenségei és a romlásukra törnek, vagy (ha akár tudattalanul) akkor is ezt okozzák...

Megint egy analógia: vegyük mondjuk azokat akik azért viselkednek "helyesen" mert Isten ezt kívánja tőlük. Lehet, hogy többségében remek emberek emiatt - de mellette mindig ott a kockázat, hogy rájuk dől a szarból épített vár - aminek aztán jó eséllyel valami előre megjósolhatatlan józan ésszel szembemenő következménye lesz - ahogy ez időről időre meg is történik némelyik elborult fundamentalistával.

szemet 2020.11.25. 11:05:58

@szemet: Vagy hogy a közelibb példát hozzak az (akármilyen-)soviniszta oldalról: mondhatnád hogy dicséretes, hogy azok a fasiszták akik az erő/testkultuszt is magukévá teszik rendszeresen edzenek - hát hadd ne essek már hasra ettől... :)

G. Nagy László 2020.11.25. 11:10:53

@szemet: Nálam az első a cselekedet. Ha az rendben van, akkor a mögöttes motiváció már személyes ügy, pszichológiai kérdés. Nyilvánvalóan igazad van: az a szerencsés, ha az ember tudatosan éli úgy az életét, ahogy, s nem homokra építi várát.

Attól kevésbé félek, hogy galamblelkű emberekből terrorista válik, ehhez mindig szadista-pszichopata alkat kell. A fundamentalizmussal az a fő baj, hogy a keblére öleli, de legalábbis csendesen támogatja e pszichopatákat.

szemet 2020.11.25. 11:31:02

@G. Nagy László: "Nálam az első a cselekedet"

Ezzel egyet értek, csak vegyük jegyzőkönyvbe hogy közben átmozgattad(átmozdult) a terepet - itt ugrottunk az ideológiák értékeléséről az egyének értékelésére.

Mert a kiindulás ez volt:
"az MGTOW vonal egyébként számos pozitívumot tartalmaz"

És én is főleg erre reagáltam. És továbbra is fenntartom, ugyanis egy ideológiának nincsenek cselekedetei, de pl. inkonzisztencái, sőt tévedései lehetnek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.25. 14:56:11

@G. Nagy László:

"Nálam az első a cselekedet. Ha az rendben van, akkor a mögöttes motiváció már személyes ügy, pszichológiai kérdés."

Első körben igazad van. A mögöttes motiváció azért nem lényegtelen, mert kiszámíthatóbbá teszi az illető viselkedését előre nem látott, szokatlan helyzetekben.

Primitív példa: Ha valaki azért nem lop meg, mert fél a lebukástól és a büntetéstől, azzal nagyon óvatos leszek, mert mi van, ha egyszer alkalma nyílik kockázat nélkül meglopni. Aki erkölcsi megfontolásból (pl. tízparancsolat) nem lop meg, abban inkább meg tudok bízni.

G. Nagy László 2020.11.25. 18:54:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezzel abszolút egyetértek. A legjobb az, ha az adott erkölcsi megfontolás valódi, saját, bensőségesített, nem csupán egy külső parancs gépies teljesítése.

Amikor azonban a bűn szóba sem jön, olyankor tökéletesen mindegy, hogy mi a motiváció. Ha azért sportolok, mert jól akarok kinézni, vagy azért, hogy egészséges legyek - nincs jelentősége, minden út a Nirvánába vezet. Ugyanígy: ha egy sebész megmenti az életedet, tök mindegy, hogy a pénzre hajt, vagy a szakmai dicsőségre, esetleg az emberi jóság vezérli. A lényeg, hogy jól bánjon a szikével. A többi az ő dolga.

gyalogbaka 2020.11.26. 08:53:54

Összeomlás előtt áll a nyugati civilizáció. A demográfia MINDEN.
Magyarországon még a cigányok 6+gyermekes családmodelljével sincs meg a 2.0 gyermekszülési ráta, márpedig a puszta stabilitáshoz kellene a 2.2. 10 nőnek 22 gyermeket KELL szülnie, különben kiürül az ország. Mindeközben innen kissé délebbre Alinak isten adta joga akkor és úgy erőszakolni a hadizsákmányát és a feleségét ahogy neki jól esik, mert "az asszony olyan mint a szántóföld, amit a férje úgy szánt fel ahogy akar"
Náluk meg túlnépesedés van. Nem tudom megy e a matek.
Nem látom azt a kimenetelt, ahol a nőknek nem lesz beverve az arca. Vagy az iszlám harcosok fogják kiverni a fogaikat a saját férfi családtagjaik hulláin, mert akkor majd nem tud fogazni, vagy a maradék győztes fehér férfi fogja helyretenni őket de kegyetlenül, mert a háború után kelleni fog a létszám, és akkor senkit se fog érdekelni hogy melyiknek mennyire fáj a feje ha szülőképes korban van, valamint az is kibaszottul biztos, hogy ezek a háborús veteránok nem fogják a kevés maradék erőforrást feminista hülyeségekre költeni, hanem kihajtják az erős és független nőket dolgozni, ha már úgy érzi hogy ér annyit mint egy férfi.
Ahogy egy zuhanó repülőgépen nincs ateista, úgy háborúban sincsenek feministák.
És ezt már ők is érzik:
voiceofeurope.com/2019/01/swedish-female-yellow-vest-speaker-put-feminism-on-hold-for-10-20-years-and-reinstate-the-patriarchy/
Beengedték Ahmedet, és szembe jött a valóság. A nemi erőszakot jelenteni, ha barna az elkövető: Iszlamofóbia s rasszizmus.
Angliában 20 éven keresztül erőszakolták a pakik a gyermeklányokat. Felemlegetni: Rasszizmus.
444.hu/2014/09/10/igy-hunyt-szemet-16-evig-egy-angol-kisvaros-1400-ott-elo-kamasz-megeroszakolasa-felett

Azé a világ aki teleszüli. A próféta igazhitű éhező tömegei már most a nyakunkon vannak. A csónakok megállás nélkül jönnek, és további 100-150 millió szeretne jönni csak afrikából. Még ugyanennyire lehet számítani pakisztán s környéke irányából.
A már bejutottakkal nem tudnánk mit kezdeni ha kitörne a dzsihád. Miért? Ha az a 20 millió moszlimnigger franciaországban megindul akkor mi lesz? Ha a fehér ember győzi mer, akkor majd jönnek a yenkik, és felkötik mindet a második nürnbergi perben, mert merészelték bántani az elnyomott színeseket. Ugyanez érvényes angliára, és sokkal inkább érvényes a nácigyanús németekre.

gyalogbaka 2020.11.26. 08:55:41

Amelyik nép beverte a saját lányai arcát, és kényszerítette őket szülni, azé lesz a bolygó.
Ez puszta matematika, nem több.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.26. 09:18:20

@gyalogbaka:

"Azé a világ aki teleszüli. "

Sajnos ebben abszolút igazad van. Arafatnak tulajdonítják azt a mondatot, hogy a palesztin asszonyok méhe fogja meghozni nekik a győzelmet - pontosan nem emlélkszem rá, de a palesztin asszonyok méhe benne volt.

A vicces az egészben az, hogy nagyjából ugyanazok tesznek meg mindent a fehér ember fertilitásának lenullázásáért, akik tárt karokkal fogadják, sőt hívják a néger/muszlim betolakodókat. És gyorsan hozzáteszem, nekem legalábbis nem a bőrszínnel van problémám, hanem azzal a "kultúrával", amelyet ezek magukkal hoznak, és amelyet nem hajlandók feladni.

"A próféta igazhitű éhező tömegei..."

Valaki írta valahol, hogy a mostani bevándorlók nem éhező szehények, hanem katonák. Talán kissé túlzó katonáknak hívni őket (értem persze, hogy nem reguláris sereg katonáira gondolt), de az biztos, hogy nem a szegények tudják megfizetni az embercsempészeket.

gyalogbaka 2020.11.26. 10:05:17

@G. Nagy László:
A föld jelenlegi technológiai fejlettsége nagyrészt a fehér emberek(R&D), és kisebb részben(tömeggyártás) a sárgáknak köszönhető.
Egyre több a színes, és egyre kevesebb a fehér.
Fatima és barátosnéi: 6+ gyermek.
Gertrud, Marion és barátosnéi: esetleg 1 gyermek ha egyáltalán.
A világ azé aki teleszüli. Milyen színe lesz a gyermeknek aki 1000 év múlva európa földjét tapossa? Ismerni fogja e az elektromosságot, fejlet matematikát, az emberi jogok nyilatkozatát? Tud e majd olvasni bármit a koránon kívül? Nem is 1000. Elég az 100 évnek is.

G. Nagy László 2020.11.26. 10:19:17

@gyalogbaka: Értem én, hogy kongatod a vészharangot, s jogos is. Olvasd el a két belinkelt posztot, azokban az okokról - és azokon keresztül a megoldásról - írok.

G. Nagy László 2020.11.26. 10:21:59

@gyalogbaka: A helyzet az, hogy a problémát minden értelmes ember látja. Az okokat - és a kiutat - azonban nagyon kevesen. Az antifeministák javaslata - térjünk vissza a múltba - a legkevésbé használható út.

gyalogbaka 2020.11.26. 10:41:54

@G. Nagy László: A baj a magadfajtákkal az, hogy elvekben gondolkodtok, és nem végeredményben.
Erre a helyzetre van egy sor lehetséges akcióterv. Vannak azok az akciók, amik (a)megoldják a problémát, vannak azok amik (b)nem hatnak a problémára, és vannak amik (c)rosszabbítják.
Pl: Ég a ház. a: Hívom a tűzoltókat, és addig is a slaggal locsolom. b: Elmegyek a parkba hintázni c: Benzint locsolok rá.

Te és a magadfajták, elvi felsőbbrendűségük tudatában ránéznek a lehetséges megoldásokra, és kiszedegetik azokat, amikkel elvi alapon nem értenek egyet. Ha ezek után nem maradt olyan cselekvési akció ami megoldaná a problémát(a), akkor: Hát, így jártunk, hát meghalunk, kihalunk, ennyi volt.
Én, viszont abban gondolkodok, hogy először is kizárunk mindent ami nem hat a problémára, vagy rosszabbítja azt, majd az (a) csoportból választjuk a legkevésbé rosszat.
Puha partiarchátus, a nőnek nincsen szavazati joga, és nem adhat be válópert. Ha akar lelép, de nem forgatja kia avagyonából a pasit csak mert ma ez a menő. A nőre vigyázunk, mert a nő érték. A nő a nemzet jövője, mert ő szüli meg a jövő generációit. Éppen ezért nem tűrjük el tőle hogy 40-50 éves koráig faszcsizni mag baszcsizni akarjon, hanem fiatalon befogjuk szülni, és segítjük mindenben, hogy egészséges gyermekeket szüljön. Tehát iszákos életmód, láncdohányzás, drogok... Ki kell pofozni ezeket a csinos kis fejéből. Ezért törődést, védelmet és biztonságot adunk neki. Védjük a propaganda ellen, ami az önpusztító életmódot propagálja. Pl a dohányzást a feminizuson keresztül adták el a nőknek, mint a szabadság szimbóleumát. Most meg a menőcsávó a roksztár drogozik, a menő snoop dogg füvezik.

Eközben ali ezt erősen tiltja az asszonyának, mert azt akarja, hogy a fia egészséges legyen. De ha ezt én merem, akkor én egy elnyomó szörnyeteg vagyok.
Eközben meg a 9 hónapon túli abortusz elfogadását hangosan ünneplik a haladó értelmiségiek:
www.youtube.com/watch?v=puPPDhQI1p4 (magyar felirat bekapcsolható)
De a szörnyeteg én vagyok.
Nem a nőket megkövező iszlám, ezt felemlegetni iszlamofóbia. Az iszlamofób szörnyeteg én vagyok.
Miért jön ez a végtelen mennyiségű életellenes propaganda a csapból:
www.youtube.com/watch?v=gbFPBtUTWp4
A propaganda mint eszköz:
www.youtube.com/watch?v=ou0e9XU5rs4

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.26. 10:43:03

@G. Nagy László:

A jelen állás szerint a világ a posztodban posztmodern kommunizmusnak nevezett felállás felé közelít. A posztmodern kapitalizmusra nincs sok esély, hiszen látható, hogy igenis óriási mértékű újraelosztás történik a bevándorlók javára, akár a saját ország szegényei rovására is.

"hetek alatt elszegényedik és nyomorba jut a teljes népesség - mert minden kommunista kezdeményezésnek ez a logikus végállomása -, kénytelenek leszünk belátni e frázis hamisságát."

Lehet, hogy tényleg általános elszegényedés lesz belőle. Na de mennyivel lesz jobb nekünk, ha nem azé lesz a világ, aki teleszüli, hanem az egész világ tönkremegy?

Persze a felvázolt szcenárió nem ér véget az általános elszegényedéssel, a kommunizmus bukása után sem szűnt meg a Szovjetunió ill. utódállamai létezni. Ám bármi jöjjön is utána (vagy bármelyik másik szcenárió után), a nyomasztó többséget mindenképpen a túlszaporodottak fogják alkotni, amelyet a filmbéli következtetéssel is összhangban a legalacsonyabb IQ és műveltség fog jellemezni.

A fehér ember (fehéren itt természetesen nem a bőrszínt értem, hanem a kultúrát, vagyis ide értem pl. a Távol-Kelet kultúrnépeit is: Kínát, Koreát, Japánt, nagyrészt Indiát stb.), ezen belül is a nyugati államok elképesztő önfeladása csak a nyugati civilizáció megszűnését fogja eredményezni, heéyette lesznek Európában is afrikai és közel-keleti állapotok. Ettől azonban igaz marad az állítás, hogy azé lesz a világ, aki teleszüli - az már más kérdés, milyen világ lesz az.

G. Nagy László 2020.11.26. 10:55:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Valójában mindennel egyetértek, amit írsz, csupán a végkövetkeztetéssel van vitám.

"a nyugati civilizáció megszűnését fogja eredményezni, heéyette lesznek Európában is afrikai és közel-keleti állapotok. Ettől azonban igaz marad az állítás, hogy azé lesz a világ, aki teleszüli - az már más kérdés, milyen világ lesz az. "

Sajnálni fogom, hogy a nagy történelmi múlttal bíró Franciaország iszlám országgá válik, de ez az ő bajuk. Lesz azért jó pár állam - köztük mi is - akik megőrzik a kultúrájukat és a népességüket. És - egymás közt szólva - piszok jól fogunk kijönni a buliból. Értelmesebbek és szorgosabbak vagyunk a feketéknél és az araboknál is, miközben fogynak a fehér versenytársak...

gyalogbaka 2020.11.26. 10:59:59

@G. Nagy László:
Elfelejted azt hogy az iszlám kötelezően előírja a dzsihádot, addig amíg az egész világ iszlámmá nem lesz.
Most csak dél felől jön a veszély, de ha nyugatról is...
Linkeltem az előbb pár videót... Érdemes megnézni.

G. Nagy László 2020.11.26. 11:05:44

@gyalogbaka:

"Ha ezek után nem maradt olyan cselekvési akció ami megoldaná a problémát(a), akkor: Hát, így jártunk, hát meghalunk, kihalunk, ennyi volt."

Pontosan. Képzeld el, hogy elragad valami szörnyű kór, például megtámad egy húsevő baktérium, s csak úgy élhetsz tovább, ha leamputálják mind a négy végtagodat. Mit mondanál? Én gondolkodás nélkül a halált választanám. Te most ezt a gyógyírt hozod elő: amputáljunk le szinte mindent a modern társadalomból, ami értékes. A helyzet az, hogy a társadalom 99%-a viszolyog az ilyen "gyógyítástól". Igazából nem is világos, miért nem szimpatikus neked az arab módi. Hiszen ugyanezt valósítanád meg idehaza is...

G. Nagy László 2020.11.26. 11:06:39

@gyalogbaka: köszi a linkeket, este mindet megnézem!

gyalogbaka 2020.11.26. 11:12:48

@G. Nagy László: Ha az arab módit itt bevezetik, akkor addigra ebben az országban már nem marad férfi, mert a hit harcosai levágták/rabszolgaságba taszították mindet.

Ha mi vezetjük be, akkor a nőknek kb 1800-as éveknek megfelelő szintre térnek vissza a jogaik. Mindezt egy technológiailag fejlett környezetben... hű de szörnyű.

Ha Ali valósítja meg, akkor itten afrika lesz.

Ez a két lehetőség van. Az idő fogy, más választás pedig nincsen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.26. 13:16:28

@G. Nagy László:

"És - egymás közt szólva - piszok jól fogunk kijönni a buliból. Értelmesebbek és szorgosabbak vagyunk a feketéknél és az araboknál is, miközben fogynak a fehér versenytársak..."

Bárcsak igazad lenne - de sajnos ebben kételkedem. Attól ui., hogy Franciaország, Németország stb. iszlamizálódik, még megmarad a gazdasági és katonai hatalmuk. Nézd Irán példáját, azért náluk is van műszaki értelmiség, ráadásul Franciaország és Németország esetében ott lesz a behódoló fehér műszaki értelmiség.

Aztán meg az amerikai cégeknek tökmindegy lesz, ki van hatalmon Nyugat-Európában, őket csak az üzlet érdekli. Ahol vannak szankciók, azok is inkább a politikai=gazdasági érdekek érvényesítése érdekében vannak.

Szóval itt lesz Magyarország mint Nyugat-Európa összeszerelő üzeme, és ott lesz az iszlamizálódott Franciaország és Németország, amelyeknek gazdaságilag teljesen ki vagyunk szolgáltatva. És ha a Német Iszlám Köztársaság úgy dönt, hogy annektálja Magyarországot, ugyan ki/mi akadályozhatná meg ebben?

szemet 2020.11.26. 13:51:11

Közben rájöttem, hogy valahonnan mégis ismerős az itteni gondolkodás: Houellebecq!
Gyakorlatilag az egész életművének elemei felsejlenek itt...

(És - mellesleg - akit kimondottan jó írónak tarok: és ezt a tényt most gyorsan memorizálom is magamban, hogy majd legközelebb ha azzal vádolnak, hogy csak azért tartom pl. Wass Albertet rossz írónak mert politikailag nem szimpatikus, akkor előhúzom H.-t hogy lám őt például tehetséges írónak tartom, pedighát... Ez tul. képpen. a klasszikus ...soviniszta "Ismerek rendes cigányt is/nekem is vannak meleg barátaim de..." védekezési taktika mása lesz nálam, csak az én világnézetemre/ és irodalmi ízlésemre fordítva! ;)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.26. 13:55:56

@G. Nagy László:

Egy korábbi kommentedre reagálok, melyben arra voltál kíváncsi, vajon mi lehet egy migránssimogató német fejében. Megmondom neked: nagyjából ugyanaz, ami a nácizmus alatt Hans Müller (a német John Doe) fejében. A hatalomnak való engedelmeskedés, annak elfogadása, hiszen most is a legtöbben gondolkodás nélkül váltak migránssimogatóvá (vagy legalábbis nem mernek fellépni ellene), max. a négy fal között mernek kételkedni ennek helyességében. A dolog annál súlyosabb most, hiszen bármikor lehet őket erkölcsileg zsarolni a náci múlttal, amit aztán ők jól túlkompenzálnak, lásd Willkommenskultur meg Refugees Welcome.

Kvára tévedett Kertész, amikor a magyarokat nevezte genetikailag alattvalónak. A német az. Mondom ezt úgy, hogy magam is német felmenőkkel rendelkezem. Igaz, ők dunai svábok voltak. Noha alig pötyögtek magyarul, magyarnak vallották magukat, a gyerekeiknek olyan magyar neveket adtak, mint pl. Géza - a lányoknál sajnos ez már nem sikerült, akkoriban még nem voltak közismertek az echt magyar női keresztnevek. És volt annyi gerincük, hogy a leghatározottabban elutasítottak minden aktív vagy passzív együttműködést a Volksbunddal és úgy általában a náci ideológiával, hatalommal. Nem is érte őket később sem semmi hátrány a németségük miatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.26. 14:00:49

Bizonyára ismered, olvastad Ladislav Fuks Hullaégetőjét, s akkor érted, mire gondolok.

G. Nagy László 2020.11.26. 19:02:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"nagyjából ugyanaz, ami a nácizmus alatt Hans Müller (a német John Doe) fejében. A hatalomnak való engedelmeskedés, annak elfogadása, hiszen most is a legtöbben gondolkodás nélkül váltak migránssimogatóvá"

Magam is így hiszem.

"Bizonyára ismered, olvastad Ladislav Fuks Hullaégetőjét, s akkor érted, mire gondolok."

Még nem, de felvettem a bakancslistámra.

G. Nagy László 2020.11.26. 19:06:19

@szemet: Houellebecq-től csak a Behódolást olvastam, nincs teljes rálátásom az életművére. Wass Albertet ugyanakkor kifejezetten kedvelem. Nem egy Steinbeck, vagy egy Remarque, de azért jól ír és - hitem és meglátásom szerint - kifejezetten példaértékű erkölcsiséget képvisel. Természetesen elfogult, de számomra kicsit sem bántó módon. Én is az vagyok.

Glokta 2020.11.26. 22:32:34

@gyalogbaka: @G. Nagy László: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Miért azt látjátok fő problémának, hogy a nyugati világ népessége csökken, és nem azt, hogy a harmadik világé drasztikusan növekszik?

A túlnépesedés már most is komoly probléma, nem hinném, hogy fokozni kéne azzal, hogy a Nyugat is kiveszi ebből a létét. Régebben erről másképp gondolkodtam, de egyértelmű, hogy sokkal kedvezőbb lenne a harmadik világ "népességszabályozására" rámenni, nem pedig megpróbálni növelni a nyugati szaporulatot, sokkal inkább a "minőségre" kell rámenni.

Ugyanis kb. minden tapasztalat azt mutatja, hogy családpolitikai eszközökkel nagyon-nagyon nehéz és költséges növelni a reprodukciós rátát, 2,1 köré pedig nagyjából esélytelen felvinni azt. Viszont a harmadik világban elsősorban a szexuális oktatással, fogamzásgátlás ingyenessé tételével és a második/harmadik... gyerek után járó támogatások megszüntetésével, másodsorban az abortusz megkönnyítésével és a feminizmus terjesztésével hatalmas csökkenést lehet elérni.

Igazából egy közepesen fejlett muszlim országban még a utóbbiak ('másodsorban') nélkül is hatalmas eredményeket lehet elérni: pont Iránban az 1980-as 6 körüli reprodukciós ráta 2000-re 2 alá csökkent. Hogy hogyan érték el?

"Iran's government "declared that Islam favored families with only two children", as one historian put it. Iran's Health Ministry launched a nationwide campaign and introduced contraceptives—pills, condoms, IUDs, implants, tubal ligations, and vasectomies.

In 1993, Parliament passed further legislation withdrawing food coupons, paid maternity leave, and social welfare subsidies after the third child for government and para-government employees. The backlash to this law was severe and application of it remains limited.
Birth control classes were required before a couple could get married. Dozens of mobile teams were sent to remote parts of the country to offer free vasectomies and tubal ligations."

Ez egyértelműen azt mutatja, hogy jóval könnyebb eredményeket elérni a fertilitási ráta csökkentésében, mint a növelésében. Na meg azt, hogy nem a feminizmus a legfontosabb faktor: a még európai mércével is "feministának" számító (mindenféle listákon az élen szereplő) Botswanában még mindig 3 körüli a reprodukciós arányszám.

Glokta 2020.11.26. 22:33:08

@Glokta: nem létét, hanem részét veszi ki :)

Glokta 2020.11.26. 22:47:47

@G. Nagy László: @Kovacs Nocraft Jozsefne: A másik meg az, hogy szerintem az iszlamizálódás veszélyét túlbecsülitek.
Egyszerűen azért, mert az európai muszlimok részéről nem nagyon van meg az indíttatás, hogy pártot szervezzenek - a (többségében) szegény, kisebbségi csoportok nem szoktak pártot szervezni. Nyilván vannak imámok, akik ezt hirdetik, de ha ezeket kibasszák (ami most történik Franciaországban), akkor a politikai iszlámnak nagyon-nagyon hosszú ideig nem lesz realitása.

G. Nagy László 2020.11.26. 22:53:39

@Glokta:

"de ha ezeket kibasszák (ami most történik Franciaországban), akkor a politikai iszlámnak nagyon-nagyon hosszú ideig nem lesz realitása."

Ámen

gyalogbaka 2020.11.26. 22:59:47

@Glokta:
"Miért azt látjátok fő problémának, hogy a nyugati világ népessége csökken, és nem azt, hogy a harmadik világé drasztikusan növekszik?"
Mert nem számít hogy mennyi niggert szarnak a világra ha nem képesek lerohanni minket, mert erősek vagyunk, előbb utóbb úgyis összeomlanak, és ha a parti őrség a tengerbe géppuskázná a csónakázó niggereket ahogy azt kéne, még csak nem is próbálnának idejönni.

"a politikai iszlámnak nagyon-nagyon hosszú ideig nem lesz realitása. "
Nem is kell. Egyszerűen túlszaporodják az őshonos népeket, kiszorítva őket a mindennapokból. Mit számít mit papol az a senki a parlamentben ha senki nem figyel rá, mert már a hadsereg és a rendőrség is beőlük áll?
www.nytimes.com/2020/11/13/world/europe/london-police-discrimination.html
Egyelőre csak 40%. De mivel kvóta van, azt bármikor meg lehet változtatni akár 80-ra is.
Numerus clausus? Most valahogyan nem visít a szokásos brigád akik ilyesmire specializálódnak, de a Biden már Orbán fenyegeti a nem megfelelő viselkedése miatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.27. 12:35:34

@G. Nagy László:

Érdemes megnézni a regényből készült csehszlovák filmet is, szerintem nagyon jó! A rendező Juraj Herz, az imdb-n 8.0 pontot kapott, ami akkor is jelent valamit, ha tudjuk, hogy nyilván nincs objektív mérce.

www.imdb.com/title/tt0063633/

ncore-on is fenn van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.27. 12:46:06

@Glokta:

"Miért azt látjátok fő problémának, hogy a nyugati világ népessége csökken, és nem azt, hogy a harmadik világé drasztikusan növekszik?"

Azért, mert ha nem fogyna drasztikusan az európai országok lakossága, akkor nem lenne ilyen súlyos a népesség elöregedése, és nem lehetne azzal indokolni a migráció támogatását, hogy kell a fiatal munkaerő. Na meg egyszerűen hely sem lenne a migriknek. Aztán a fiatalabbakat már kevésbé lehetne a néci múlttal való zsarolással rávenni a bevándorlás eltűrésére.

Továbbá egyetértek @gyalogbaka: kommentjével is. Nem kell pártot alapítamiuk, elég, ha egyszerűen túlszaporodnak bennünket, és idővel elkerülhetetlenül megjelennek a politikában, az államgépezetben és mindenhol. Tényeg te is olvasd el a Behódolást, érdemes. És ez még a békés hatalomátvétel szcenáriója, holott egyáltalán nem biztos. hogy a valóságban is ilyen békés lesz.

Glokta 2020.11.27. 15:47:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyszerűen nem látom, hogyan 'szaporodnának túl', legalábbis látható távon belül.
A Pewresearch 2050-es, közepes migrációra (ami nagyjából a jelenlegi) vonatkozó becslése szerint is csak Európa 11,2%-a és Franciaország 17,4%-a lesz muszlim.
Nem mondom, hogy ez nem fog komoly gondokat okozni* - nem vagyok a Földközi-tengerből kihalászott "menekültek" befogadásának nagy támogatója, maradjunk annyiban - de egész biztosan nem hoz el valamilyen apokaliptikus állapotot, ha belegondolunk, hogy Izrael 20%-os arab populációval, ráadásul arab államokkal konfrontációban is képes működni.
Ott ráadásul vannak arab pártok (érthető okokból), itt viszont a baloldal a apellál a muszlimok szavazataira, és mindent megtenne, hogy egy esetlegesen létrejövő iszlám pártot tönkretegyen (lehet hogy most nem tűnik így, de mondjuk megnézheted az USA-ban, mennyire voltak sikeresek a fekete szeparatista mozgalmak, amelyek a feketéket elszipkázták volna a Demokratáktól).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.27. 17:04:40

@Glokta:

Vedd figyelembe, hogy

1) a jelenlegi "közepes" migráció jó eséllyel nőni fog, ahogy egyre nagyobb politikai befolyásra tesznek szert a bevándorlók. Ezt a befolyást te magad is elismered, amikor azt írod, hogy "itt viszont a baloldal apellál a muszlimok szavazataira".

Szóval a muszlim/néger politikaik befolyás a népességbeli arányuknál sokkal n agyobb lesz.

2) A muszlimok/négerek közrében sokkal nagyobb a fertilitás. Ennek hatása a növekvő részarányukkal fokozatosan tovább fog nőni.

3) És amit sokan nem vesznek figyelembe, vagyis hogy a muszlim/néger nők - hasonlóan nálunk a cigányokhoz - sokkal fiatalabb korban kezdenek szülni. Gyorsabban nő fel egy következő generáció, hamarabb kezd el az is szülni, vagyis a fertilitási ráta önmagában alulbecsüli a várható demográfiai hatásokat.

Ha a francia nő 30 évesen szül, a muszlim nő viszont már 20 évesen, akkor 60 év alatt 2 francia generáció jön létre, ezzel szemben 3 muszlim/néger. Ezzel az eleve sokkal magasabb fertilitási rátájukat máris meg lehet szorozni 1.5-del, mert ez lesz a effektív fertilitásuk.

"Izrael 20%-os arab populációval, ráadásul arab államokkal konfrontációban is képes működni."

Kérdés, vajon még meddig.

G. Nagy László 2020.11.27. 17:43:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @Glokta:

"Izrael 20%-os arab populációval, ráadásul arab államokkal konfrontációban is képes működni."

Izrael - mióta csak létrejött - puskaporos hordó. Ha a nagyhatalmak nem támogatnák, már valószínűleg nem is létezne. Kurvára nem szeretnék úgy élni, ahogy ők, permanens fegyverropogásban.

"itt viszont a baloldal a apellál a muszlimok szavazataira"

És joggal, mert csakis a baloldal hajlandó feláldozni a fehérek által megtermelt javakat a bevándorlók szociális támogatására. Ez nyílt rablás, politikai érdekből elkövetett nyílt népességcsere, s mint ilyen, mélyen erkölcstelen. Ha a migránsok semmilyen gazdasági és biztonsági kockázatot sem jelentenének Európának, akkor is ellenezni kéne a folyamatot, hiszen már azzal mérhetetlen kárt okoznak, hogy erősítik a baloldali pártokat.

szemet 2020.11.27. 18:39:01

Marha nehéz a jövőbeli demográfiát megjósolni, pl. be kéne számítani a fertilitás jövőbeli változását is.

A trend amúgy kb. mindenhol csökkenő.
Ha csökkentés irányába ható korrelációkat nézünk, úgy tudom első a nők oktatásban eltöltött átlagos éveinek száma (bár fejlett országokban egy ponton ez átfordul mert csak a jómódú (ami korrelációban áll a tanulttal) párok engedhetnek meg maguknak több gyereket ugye), második a gazdasági helyzet, utána jön a többi (politikai programok, családtervezés támogatása, vallás stb...).

Ez alapján remélhető (bár a korreláció nem feltétlen ok okozat), hogy ha nők oktatása, és a gazdasági helyzet tovább javul a fertilitás is csökken majd.

És akkor ott van az, hogy a 10+ évet iskolában töltött és elfogadható gazdasági körülmények között élő nők gyerekei (statisztikailag nézve) töredék társadalmi problémát fognak jelenteni - mennyiségtől függetlenül...

Glokta 2020.11.27. 18:41:05

@G. Nagy László: "Izrael - mióta csak létrejött - puskaporos hordó. Ha a nagyhatalmak nem támogatnák, már valószínűleg nem is létezne. Kurvára nem szeretnék úgy élni, ahogy ők, permanens fegyverropogásban."
Ami azt illeti, Izrael manapság egy elég biztonságos ország, a 'fegyverropogásra' pedig nem az izraeli arabok miatt kerül sor.

Amire rá akartam mutatni ezzel a példával, hogy még egy olyan országban, ahol 20%-nyi arab él és elég sok okuk van szabotálni a működését, sem tört ki az ott élő arabok miatt polgárháború, szimplán van néhány pártjuk, amivel a többi izraeli párt nem is szövetkezik.

Ehhez képest mondjuk Svédországban sokkal kevesebb okuk van a muszlimoknak saját pártot alapítani, szinte egyáltalán nem politikailag aktívak (ahogy mondtam, a szegény kisebbségek nem szoktak politikailag aktívak lenni), és többségük gazdasági érdekeit jól képviseli a baloldal.

Szóval én nem hiszek ebben az iszlám hatalomátvételben és apokalipszisben.
Az egy más kérdés, hogy jó-e a jelenlegi bevándorlási rendszer - szerintem nem, baromság olyan embereket beengedni az országba egy 'menekültügyi eljárás' idejére, akiket a (valószínű) elutasítás után nem tudnak majd kitoloncolni. Az ausztrálokhoz hasonlóan, célzottan, valamiféle objektív pontrendszer alapján kéne bevándorlókat befogadni, az állampolgárságnak pedig szigorúbb feltételeket szabni.

Ezt az álláspontot mondjuk a klímaváltozáshoz vallott nézeteimhez tudnám hasonlítani: nem hiszek a zöldek egy része által vizionált 'klímakatasztrófában', de úgy gondolom, hogy tenni kell a klímaváltozás ellen.

Glokta 2020.11.27. 18:44:26

@szemet: "Marha nehéz a jövőbeli demográfiát megjósolni, pl. be kéne számítani a fertilitás jövőbeli változását is."
A Pew felmérésében ezeket mind figyelembe vették, beleérve a fertilitási ráta esetleges változását is.
Neked amúgy mi az álláspontod erről? Mert amit leírtál, az maszatolás.

G. Nagy László 2020.11.27. 18:46:44

@Glokta:

"Az ausztrálokhoz hasonlóan, célzottan, valamiféle objektív pontrendszer alapján kéne bevándorlókat befogadni, az állampolgárságnak pedig szigorúbb feltételeket szabni. "

Tökéletesen egyetértek.

szemet 2020.11.27. 19:50:48

@Glokta: "Neked amúgy mi az álláspontod erről?"

Politikusok nem várok semmit, vagy a helyzet tovább rontását: az ő érdekük az kisebbség fenntartása részint mint gyülölhető ellenségkép (jellemzően jobboldal) a mi és ők, vagy mint segélyen/közmunkán tartható megvett szavazók (minden oldal). Nálunk ugye a romák töltik be ezt a politikailag fontos szerepet, ha ők nem lennének minden okos politikus megnyitná a határaink, hogy legyen ilyen rétegünk! ;)

(A politikai megoldás amúgy hosszútávon a felzárkóztatás lenne és ez talán "legkönnyebben" az oktatási rendszeren keresztül indulhatna meg szerintem.)

Amiben én még bízom az jobb hiján "Hollywood": mármint a nyugati életforma, jogok, kultúra vonzereje, a kitörési/tanulási vágy ami alulról terjed a társadalomban. (lásd pl. Malála).

De nem tudom megjósolni mire lesz ez elég, és milyen tempóban...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.27. 22:34:57

@szemet:

"A politikai megoldás amúgy hosszútávon a felzárkóztatás lenne és ez talán "legkönnyebben" az oktatási rendszeren keresztül indulhatna meg szerintem."

Ehhez megfelelő szellemi képességek is kellenének, ám a cigány gyerekek igen jelentős része még a 8 általánost is csak kegyelemkettesekkel végzi el - vagy még úgy sem. Az ok pedig a legtöbb esetben az alacsony IQ. Ez nem megalapozatlan vélemény részemről, több alkalommal voltam tanúja, ahogyan elvégezték 10-12 éves cigány gyerekeken a koruknak megfelelő IQ-tesztet (benne olvasás, írott és hallott szövegértés, multiple choice teszt, egyebek), és az eredmény bizony siralmas volt, jóval átlag alatti. A tesztek jellemzője volt, hogy az írás és olvasás kivételével a kérdések/feladatok nem alapoztak az iskolai tananyagra, vagyis valóban a kognitív képességet mérték, nem a tananyag elsajátítását. Ez amúgy minden IQ-tesztre igaz.

gyalogbaka 2020.11.28. 08:30:47

A német helyzetről. A németek képteleneklennének ellnállni egy iszlám forradalomnak már most. Seprűnyéllel gyakorlaoznak, mert nincsen elég fegyver az amúgy is erősen csökkentett létszámú hadseregnek. Klikk a free-re és olvashatod. Német kalifátus, ahogy az elkezdődik.
www.washingtonpost.com/gdpr-consent/?next_url=https%3a%2f%2fwww.washingtonpost.com%2fnews%2fworldviews%2fwp%2f2015%2f02%2f19%2fgermanys-army-is-so-under-equipped-that-it-used-broomsticks-instead-of-machine-guns%2f%3fnoredirect%3don%26utm_term%3d.b34f4509848b&noredirect=on&utm_term=.b34f4509848b

Almandin 2020.11.28. 17:50:03

@gyalogbaka: Elég riasztó elképzeléseid vannak arról, milyen lenne a "puha" patriarchátus.
Egyrészt a válási jog korlátozása is súlyos jogsértés és a szavazati jog megvonása is. De hogyan képzelnéd el a szülésre való befogást? Pl. 25 éves korig megkötendő kötelező házassággal, aki nem megy férjhez, azt kényszerrel kiházasítani? Vagy azt, hogy megint a szülők kényszerítsék férjhez a lányokat, mint az régen szokás volt? Házasságon belül nem mondhatna nemet egy nő a nemi aktusra, ha nem akar, a férj jogszerűen leteperhesse és megerőszakolhassa? Nem írathatna fogamzásgátlót egy nő, csak a férje írásos engedélyével? Hajadonoknál ehhez az apa (inkább: atya) beleegyezése lenne ugyanehhez szükséges? Az alkoholt betiltanád, mint a Szovjetunióban, vagy a húszas évek Amerikájában? Vagy csak a nőket büntetnék ivás esetén? Razziák lennének a nők lakásaiban, hogy van-e otthon alkohol, és ha van, súlyos bírságot szabnának ki? Dohány esetén szintén?
Az is nagyon fura, hogy a férfiaknak engednéd az ivást-dohányzást. Arról még nem hallottál, hogy az apai alkoholizmus és a dohányzás rontja a spermiumok minőségét? Tehát, ha annyira aggódnál a jövő nemzedékének egészségéért, akkor légy következetes, és mindkét nemnek tiltsd be a dohányzást, ivást (ha te lennél M.o. diktátora, amit lelked mélyén szeretnél). De szerintem te csak a nők jogait korlátoznád, olyan életre vágysz, hogy te ihatnál, dohányozhatnál, kurvázhatnál kedvedre, amikor meg hazamész a tivornyáról, akkor az alázatos, józan szolgafeleség lehúzza a csizmádat és egész este a kiszolgálásoddal foglalkozik.

gyalogbaka 2020.11.28. 18:56:54

"Razziák lennének a nők lakásaiban"... Hehh! Méghogy lakása! Hogy a picsába lesz átlagjózsinak lakása ha a lakások árát felhajtják az erős és független magányos nők? Esetleg bérelhet, vagy mint a kádári korban, tömegszállás munkásoknak. Menjen férjhez ha sajátban akar lakni.
A válást tiltanám, de csak jogilag. Ha nem tetszik neki, akkor lelép, és mehet hova akar. Ha annyira akar, akkor dolgozhat, de az államtól ingyen lakást, vagy bármilyen segélyt nem kap, akkor se ha az újszülöttjével áll a sarkon mezítláb. Felnőtt erős nő, akinek nincsen szüksége a férfitől semmire, se adóbevételből fizetett segélyre, se tetőre. Majd üzletet köt valamelyik férfival, ki szabad puncihasználatért befogadja, eteti, ruházza. Mert jelenleg a feminista törvények miatt lehetséges hogy egy nő "önfenntartó" a segíjekből, pl gyesgyed, meg lakhatási támogatás stb. Nem ez csak a férfinak járjon. Mert különben nem fog elmenni az átlagjózsival, hanem vár a hercegre amíg vénasszony lesz.
Házastársi kötelesség. Ne menjen férjhez olyanhoz akit nem akar megbaszni. Ennyire egyszerű. Mert most az van, hogy az esküvői torta után a szex mélyrepülésbe kezd, és nagyon hamar havi 1-2 alkalom lesz, és nemi erőszak ha mégis meghágja az asszonyt. Nem. Házasságban nincs nemi erőszak. Az oltárnál mondhat nemet, utána már nem.
Szülésre való befogás? Van előttünk példa, pl a muszlimok. Nem feltétlen kell annyira fullba tolni ahogy ők, de ha nem működik másképp, akkor vagy mi csináljuk, vagy majd Ali fogja lányodat teherbe rakni a hulládon.
Egy nőnek akkor kell pasit fogni amíg fiatal. 40 felett hozzá akarna menni a herceghez mint a Sex és new york ban látta mi? Na ilyen nem létezik. Egy lánynak akkor a legmagasabb az értéke amikor már éppen csak legális, és szűz. Utána folyamatosan csökken az értéke. Magyarországon szülői beleegyezéssel 18 alatt is lehet házasodni. 40 éves kiélt ribanc nem fog magának igazi alfa hímet begyűjteni, viszont egy éppen legális szűzlány viszont válogathat.
Ha pedig nem ment férjhez, akkor eléldegél a tömegszálláson, és élvezi a függetlenséget.

Dohányzás ivás? Tiltani? nem. De slut shaming mintájára kicsi koruktól bele verni a ahülye fejükbe, hogy rontja a minőségüket. Aki pedig drogot mer árulni BÁRKINEK, azt nyilvánosan karóba húzni a hősök terén. Nem engedély köteles szerek listája: Alkohol, koffein, nikotin. Orvos egyébmást szükség esetén beadhat, pl égés, csonkolás és nyílt törés esetén a morfin mehet, de ha bármilyen egyéb droggal megfognak a határon vagy az utcán, akkor karóba húzás.

"fogamzásgátlót egy nő, csak a férje írásos engedélyével?" jó ötlet. Én se akarok 10 gyereket, de minimum kettő azért jól esne.
Tanulás? Problémás. Az egyetem éppen a legtermékenyebb éveiktől fosztja meg őket, amikor babázhatnának. Vannak különleges aggyal született lányok, akik képesek Marie Curie nyomdokaiba lépni, de éppen ezért nekik kéne a legtöbb gyermeket szülniük, hogy kiváló génjeiket tovább örökítsék. Mellesleg említett hölgy szült, és továbbörökítette genetikai örökségét. De csak kettőt. Neki pont többet kellett volna.

"ha te lennél M.o. diktátora, amit lelked mélyén szeretnél"
Akkor bevezetném az amerikai alkotmányt annak eredeti formájában, olyan apró változtatásokkal mint: csak azok a férfiak szavazhatnak, akik behívhatók frontszolgálatra, ÉS adót fizetnek. Bárki kérheti felmentését a szolgálat alól, de akkor nem szavaz. Aki nem kért felmentést és békeidőben katasztrófa behívóra nem reagál, az elveszti a szavazati jogot, aki pedig hadi helyzetben nem reagál, kötélre kerül. Akik vállalták a hadkötelességet azoknak atom, bio és vegyifegyver kivételével BÁRMILYEN fegyver szabadon tartható, de saját tulajdonú harcjárművet katasztrófahelyzet és hadiállapot esetén a nemzeti gárda rendelkezésére kell bocsájtani. Bárki másnak feketelőporos korlátozás nélkül de automata tilos. Pl M16 Vs AR-15. Civilnek csak Ar-15. És miután mindezt belevertem a társadalom hülye fejébe, eltakarodnék a trónról, és mennék a saját dolgomra.
Tanulás? Problémás. Az egyetem éppen a legtermékenyebb éveiktől fosztja meg őket, amikor babázhatnának. Vannak különleges aggyal született lányok, akik képesek Marie Curie nyomdokaiba lépni, de éppen ezért nekik kéne a legtöbb gyermeket szülniük, hogy kiváló génjeiket tovább örökítsék. Mellesleg említett hölgy szült, és továbbörökítette genetikai örökségét. De csak kettőt. Neki pont többet kellett volna.

A női jogok és szabadság nem a tudományok és találmányok áradatát hozta el nekünk, hanem a Marxista feminizmus tombolását. Megbaszták az összes macsót, meggyilkoltak több millió magzatot, létrehoztak egy "jóléti államot", ami a férfiak adójából van fenntartva, azért, hogy mindezt megtehessék az ÉN kontómra, és mindezt megideologizálták maguknak, ráadásul mindez az ÉN hibám.

G. Nagy László 2020.11.28. 19:10:06

@gyalogbaka:

"Nem. Házasságban nincs nemi erőszak. Az oltárnál mondhat nemet, utána már nem."

Ez nagyon jópofa. Tudod mihez vezet ez az elgondolás? Hájas, mosdatlan, pálinkaszagú férjekhez. Kinek jó ez? Mintha minden alkalommal egy kelletlen kurvával bújnál ágyba. A szexben pont az a legjobb, hogy felkelted a másik vágyát, s az őszinte és vad gerjedelemmel fogad magába - függetlenül attól, hogy harminc perce, vagy harminc éve ismeritek egymást.

Valami egészen szar minőségű szexet eredményez ez a kötelességből fakadó testiség. Sosem kérnék belőle. Negyvennyolc múltam, de ennél mindig ezerszer jobbat kaptam.

Almandin 2020.11.28. 19:42:53

@gyalogbaka: Elég komoly agybajod van, ez látszik a kommentjeidből. Nos, miből gondolod, hogy egy nőnek biztos nem lenne saját lakása? Van, aki örököl lakást, van, aki lottónyereményből vesz, van, akinek a szülei vesznek, van, aki magas jövedelemmel bír nő létére is. Pl. egy női orvos, ügyvéd, menedzser kereshet annyit, hogy csupán a keresetéből is lakást tud venni. Te gondolom, azt hiszed, hogy egy nő csak egy férfi lehúzásával tud lakástulajdonhoz jutni.
Az európai népességszám pedig azért se növelhető jelentősen, mert a férfiak többsége se akar sok gyereket, mert azokat főleg nekik kellene eltartani. Egy mai középosztálybeli férfi ugyanúgy féltené az életszínvonalát a sok gyerektől, mint egy mai nő.Az abortuszok jelentős része a férfi akaratából történik, aki pl. megzsarolja nőt, hogy elhagyja, vagy nem fizet tartásdíjat, ha meg meri szülni a gyereket a nő. Te meg gondolom, azt hiszed, hogy csak azok a nők csináltatnak abortuszt, akik fűvel-fával összefekvő ribancok. Házasok is gyakran csináltatnak abortuszt, ha a tervezett gyerekszám megszülése után mégis becsúszik egy terhesség.
Az is naivitás, hogy nem látod, miért csökken a nemi aktusok száma a házasságban. Nos, emögött inkább egymás megunása van, nem más. Az emberek többsége nem jól viseli a monotóniát és a házastárs gyorsan veszít vonzerejéből. Ilyenkor csak akarattal tartható fenn egy elfogadható nemi élet, de sokan tesznek magasról a párjuk igényeire és bottal se piszkálják meg a másikat. Emiatt is ritka a valóban jó házasság évekkel vagy évtizedekkel az esküvő után.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.28. 20:24:52

@Almandin:

Egy kicsit ellentmondásosan érvelsz. Egyfelől azt írod, hogy "a férfiak többsége se akar sok gyereket, mert azokat főleg nekik kellene eltartani". Másfelől pedig azt, hogy a nő saját erejéből is tud lakáshoz jutni.

Na mármost, ha az utóbbi igaz, akkor nem igaz, hogy _főleg_ a férfinak kell eltartania a gyerekeket. Ha viszont mégis neki kell, akkor ez azt jelenti, hogy a nőnek sokkal kisebb esélye van egyedül lakáshoz jutni.

A mai családpolitikai intézkedések miatt egyébként egy nő sokkal könnyebben juthat lakáshoz, mint egy férfi.

A fentiekkel nem azt akarom mondani, hogy nincs igazad, csupán azt, hogy kicsit árnyaltabb a helyzet.

gyalogbaka 2020.11.28. 20:34:49

@Almandin:
"mert a férfiak többsége se akar sok gyereket, mert azokat főleg nekik kellene eltartani"
FŐLEG ÚGY HOGY NEM IS LÁTHATJA ŐKET!!!

"Te meg gondolom, azt hiszed, hogy csak azok a nők csináltatnak abortuszt, akik fűvel-fával összefekvő ribancok. Házasok is gyakran csináltatnak abortuszt, ha a tervezett gyerekszám megszülése után mégis becsúszik egy terhesség. "
Lengyel abortusztörvényy? Akkor van abortusz ha a gyermek vérfertőzésből, vagy direkt nemi erőszakból fogant.

@G. Nagy László: Ha nem rakhatom meg amikor csak akarom akkor miért is vegyem el? Felnevelhetem a zabigyerekét, fizethetem a tartásdíjat ha nagy kegyesen nekem is szül, arról hogy kirak a házamból ne is beszéljünk.

Ingyen pina. Ennyit ér ma egy modern nő. Én főzök, én mosok, én takarítok, emellett neki adom a pénzemet, és még pina sincs mert márkét hónapja "fáj a feje"?
A nők döntik el hogy a kapcsolatban mikor, vagy egyáltalán van e szex. Viszont én meg eldönthetem hogy kiállok e az oltár elé.
Meg azt is eldönthetem, hogy félre állok Ali és Hasszán útjából, mert megdögleni egy ilyen rendszerért nem fogok. És Ali olyan rendszert fog építeni ahol ha szerzek asszonyt, annak kuss lesz a neve. Szül, takarít, főz, gyermeket nevel, én meg megszakadok hogy etessem őket.
És ehez nekem semmit sem kell tennem, csak ülni a seggemen és várni, mert az idő Alinak dolgozik.
Vagy bepucsítanak a nők a fehér férfiaknak és szülnek, az 1800-as évek nagypolgári szintjére visszaállított jogi szintjükkel, vagy betöri őket Jamal, Hasszán, és Ali.
Harmadik út nincsen.

G. Nagy László 2020.11.28. 20:39:27

@gyalogbaka:

"Vagy bepucsítanak a nők a fehér férfiaknak és szülnek, az 1800-as évek nagypolgári szintjére visszaállított jogi szintjükkel, vagy betöri őket Jamal, Hasszán, és Ali.
Harmadik út nincsen."

Mindig ezt írod és mindig makroszinten, össztársadalmi szempontból érvelsz. Nem véletlen, hogy TÉGED, személy szerint kérdezlek, a személyes vágyaidat, szükségleteidet illetően. Te élveznél egy ilyen házasságot? Ahol a nőnek nincs szava, nem mondhat nemet, nem is lehet valódi társad, csak amolyan szolgaféléd. Erre vágysz tényleg?

gyalogbaka 2020.11.28. 21:00:38

@G. Nagy László:
Nekem is vannak álmaim, és van a realitás. Mint korábban írtam, nem vagyok a nők kedvence. Százmilliók nélkül, a férfi társadalom alsó 80%-ához, és annak se a tetejéhez tatozva, esélyem sincs egy valamire való nőnél hacsak nem fizetek készpénzben előre tárgyalt műsorral.
1 től 10 ig.Nem én határozom meg mennyit érek a húspiacon. A nők sem. Viszont megvan a statisztika, a férfiak 80% a a nők szerint átlag alatti. Nekem megfelelt volna egy szintemnek megfelelő nő. Csakhogy azok a nők akikkel a valóságban szinten voltam, megkapták maguknak a macsót, mert két sör után jó volt nekik az ingyen punci mindig is. És mivel csajszit megdugta a MENŐCSÁVÓ, az rájött hogy ő hercegnő, és velem már szóba se álltak. És ha ő nem ment el a szintjével, nekem akkor miért kéne szint alatt? Pláne hogy aki engem kinézett az vagy akkora volt hogy egyszerűbb volt átugrani mint megkerülni, vagy drogos volt, vagy már terhes(ezt elfelejtette közölni és csak az mentett meg, hogy a sok meló miatt nem értem rá elmenni 100km-t megdugni,és kifutott az időből hogy rámfogja). Meg aztán lassan, így túl negyvene, azok a nők, akik fiatalságom idején a szintemen voltak, lassan már betalálnak. Mert kéne a tető a zabigyereke feje fölé. Kéne egy megbízható lúzer, aki majd kifizeti a számlát a vénasszony egészségügyi nyavalyáira. Csak éppen a fiatalságát adta másoknak. Most már ide tartaná nekem a szénné használt arany punciját. Nagy kegyesen, kelletlenül. És még én legyek hálás. És ugyan tudjam már a helyem, mert őt nálam sokkal menőbb csávók dugták(tucatjával) olyan minőségben, amire én sose leszek képes. Cserébe megnyertem a vénasszonyt. Aki ESETLEG kipotyogtat nekem egy gyermeket, és adjak hálát az istennek ha egészséges lesz anyuka korábbi életmódja(sörcigipálinkakávékokszfűspeed), meg a kora miatt.
Puzsér MGTOW" a yutubba.
Elmész az anyádba a haverjaiddal együtt. Jöjjenek a niggerek. Téged agyonütnek, a fiadat elviszik janicsárnak, a lányodat meg teherbe rakják. És inkább bevállalod mindezt, mert az egyetlen megoldás ellenkezik az elveiddel.
A népesedés MINDEN. A föld azé aki teleszüli. Illetve azé aki kiírtja a konkurenciát. Jönnek. Gyalog, csónakon, és Merkel még repülővel is hozta őket.

Almandin 2020.11.28. 21:04:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az, hogy ki mikor jut lakáshoz, nem a nemtől függ, hanem az anyagi háttértől. Jövedelem, családi háttér, esetleges szerencse (nyeremény) befolyásolja ezt. Sok férfi és sok nő sose lesz lakástulajdonos, mert a családja is szegény, és ő is. Más pedig már születésekor lakást kap a gazdagabb szülőktől. Van, aki több lakást is örököl, más egyet se, vagy csak egy felet, vagy harmadot.
Csak írtam gyalogbakának, hogy férfilehúzás nélkül is lehet egy nő lakástulajdonos, mert az volt a benyomásom, hogy ebben a sztereotípiában gondolkodik.

Almandin 2020.11.28. 21:07:46

@G. Nagy László: El kell hogy keserítselek, de sok férfi van, akinek csak egy cseléd meg egy luk a nő, pluszban gyerekszülő gép. Sok férfi nem is tudja elképzelni, hogy társ is lehet a nő, mert eleve hülyéknek gondolja a nőket, akiket a műkörmön és a sztárpletykákon kívül semmi se érdekel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.28. 21:14:04

@Almandin:

"eleve hülyéknek gondolja a nőket, akiket a műkörmön és a sztárpletykákon kívül semmi se érdekel."

Ilyenek a valóságban is vannak szép számmal. (Meg persze igénytelen, műveletlen férfiak is.)

gyalogbaka 2020.11.28. 22:30:33

@Almandin:
Szüleim mintája volr előttem. Én társat kerestem. Nem találtam, csak ribancokat, akik ki akartak használni, illetve mások által agyonhasznált, levedlett romokat. Ha eddig jóvolt nekik menőcsávó aki szarnak, eszköznek, szopógépnek nézte, akkor visszamehet hozzájuk. Ha hogy a menőcsávó most már szarba SE nézi, az nem az ÉN bajom. 40 től 80 ig magányos lesz egyedül. De én ehhez már hozzászoktam az elmúlt huszonegynéhány évben. De nekik majd most jön a koppanás. Nincs többé menőcsávó, nincs többé béemvé, meg utazgatás a menőcsávó kontójára. Az nem vette el, mert miért is vette volna? Most is kap 20 évest a faszára, ribancra meg nem húz gyűrűt az se, meg én se.

www.youtube.com/watch?v=JqCnQSoLzUI
www.youtube.com/watch?v=uWvFeija4S8

gyalogbaka 2020.11.28. 22:35:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Amelyiknek van esze, az fiatalon beújít egy megfelelő partyt. Szűzességet ad egy luxus életért, és megszüli a gyermekeit. Nem válik el, mert van annyi esze, hogy válás után ő maga nem lesz képes ezt fenntartani, pláne hogyha a férje lelép dél Amerikába új életet kezdeni. Odatartja a picsáját, és neveli a gyermekeket.
Amelyik meg nem elég szép, az szintén idejekorán, fiatalon lefixálja magának a szakember józsit, aki ugyan nem menő, de nem is agresszív, nem iszik/drogozik, és hazahordja a pénzt.
De ez mára rettenetesen ritka.
Ma a menőcsávó faszát szopni a menő, aki nagyon menőn szívja a kokaint, a cigit, és a pálinkát. Lassan a hit gyülekezeténél kell keresni a valamire való nőket, akik nem isszák/drogozzák el a gyerek eszét a terhesség alatt.

Almandin 2020.11.28. 23:12:33

@gyalogbaka: Gratulálok, te a prostitúciót javaslod a nőknek (aki okos, az fiatalon gazdag pasit szerez és azért nem válik el, nehogy csökkenjen az életszínvonala, a szüzességét gyakorlatilag eladja). A feleség státuszú prostikat becsülöd, az útszélit lenézed-pedig a logika ugyanaz, csak az ügyfelek száma változó.

gyalogbaka 2020.11.28. 23:40:31

@Almandin:
Az"ügyfelek" optimális száma egy.
Prostitúció? Nem is tudom... világtörténelem kb az EGÉSZ? Szerelmi házasságok aránya globálisan Vs valamilyen anyagi, vagy egyéb kényszer, pl szülői kényszer, rabszolgaság, stb?
Ami most van az természetellenes. Persze jó az ha szerelmi házasság, meg az érzelem kitart halálig, de ha mindenki a lelki társ hercegre vágyik fehér jaguáron, akkor kihalunk, Ali és haverjai pedig itt tobzódnak a déli határon. Attól hogy nincs elég top5% férfi, attól még fent kellene tartani a társadalmat. Akkor is, ha ez őnagyságának nem tetszik. Mert ha a fehér ember nem fogja be szülni a fehér nőket, akkor befogja majd Jamal meg Ahmed.

Glokta 2020.11.29. 03:00:40

@gyalogbaka: "Ami most van az természetellenes."

Hát ebben lehet hogy igazad van.
Tudod mi lenne a 'természetes', figyelembe véve a nők hipergámiára és a férfiak monogámiára való 'hajlamát'?
Az, hogy a top 5-10% férfi (alfahímek) háremeket tartson, a béták örülnek, ha jut nekik egy asszony, a legrosszabbaknak meg semmi sem jut.
Ezt szeretnéd?

Glokta 2020.11.29. 03:07:37

@gyalogbaka: "Mert nem számít hogy mennyi niggert szarnak a világra ha nem képesek lerohanni minket, mert erősek vagyunk, előbb utóbb úgyis összeomlanak, és ha a parti őrség a tengerbe géppuskázná a csónakázó niggereket ahogy azt kéne, még csak nem is próbálnának idejönni."

Ahhoz, hogy a bevándorlást sikeresen korlátozd, nem kellenek fiatal férfiak tömegesen. Lásd Japán (vagy a problémát jelentő migrációra Ausztrália)...
Ami nyilvánvaló probléma - és a tömeges migráció (illetve klímaváltozás, ami többek között tömeges migrációt erősíti) egyik okozója - az az afrikai túlnépesedés.
Ha ezt sikerülne kezelni (mondjuk 10-15 éven belül 2 körüli értékre csökkenteni a fertilitást az afrikai országokban), akkor a jövőben a migráció mértéke is drasztikusan csökkenne.

Mindeközben az általad támogatott drasztikus lépések a 19. századba vetnének vissza bennünket (súlyos szabadságkorlátozások), nincs semmiféle reális támogatottságuk, plusz a túlnépesedés okozta problémákat tovább súlyosbítanák. Miért ezt kéne választani?

Glokta 2020.11.29. 03:25:08

@gyalogbaka: Az meg elég nagy tévedés a részedről, hogy a népességcsökkenést a feminizmusnak tulajdonítod.
Irán ill. Botswana példájával illusztráltam - de egyébként erről jó kis grafikonok meg kutatások vannak . hogy a legfőbb tényezők a jövedelem (minél gazdagabb egy ország, annál kisebb fertilitás), illetve a fogamzásgátlás.
Szóval ha betiltanád a válást illetve a nők szavazójogát megvonnád, egész biztosan nem emelkedne meg jelentősen a fertilitási ráta, sőt jelen körülmények közt inkább azt érnéd el vele, hogy a nők ne házasodjanak össze és lecsökkenjen.

A jóléti államot - aminek én nem vagyok igazán nagy támogatója, bár egyes államokban láthatóan működik - elsősorban nem a "marxista feminizmus" hozta létre, hanem a nagy világválság, a két világháború és az azt követő újjáépítések.
Ha megnézed, a XXI. század elején NAGYSÁGRENDEKKEL jobban élünk, mint 100 évvel ezelőtt (a "marxista feminizmus" tombolása előtt), szóval azért azt mondani, hogy "a világ tönkrement" egy szemenszedett hazugság.
Illetve az is, hogy a "mai nők ribancok, akik mindig csak a menőcsávóval kefélnek" - kétségtelenül vannak ilyenek (és többen, mint 20 éve), de szerintem a saját rossz tapasztalatodat húzod rá a világra.

Amit meg te be akarsz vezetni, az egy katonai diktatúra. Köszönöm, de ebből nem kérek, ennél még egy kicsit normálisabb muszlim többségű ország - mondjuk Indonézia - is jobb alternatíva.

gyalogbaka 2020.11.29. 07:27:48

@Glokta:
A "felesleges" férfipopuláció tömegesen elterjedve robbanásveszélyes elegyet képez, és képes civilizációkat elpusztítani. Erre találták ki nyugaton a törvényi erővel kikényszerített monogámiát, Mohamedék pedig a Dzsihádot.

Katonai diktatúra? Én a Heinelein-i megközelítés híve vagyok, annak kissé lightosabb változatával, és nők NEM szolgálhatnak, maximum mint civil kisegítő, pl titkárnő, konyhás, és takarító személyzet.
www.youtube.com/watch?v=NkzqGf45BdE
Kb 40 perc szórakoztató elemzés.

gyalogbaka 2020.11.29. 07:47:29

@Glokta: Japán könnyen ugrál., szigetország. Viszont ennek ellenére bajban van. A férfi populáció 80%-ára rá se néznek a nők. Tömegével laknak internet cafe kuckókban, anyjuknál, gyermek meg nincsen. A vidék lassan kiürül, egyelőre még húzzák, de nemsokára egyszerűen nem lesznek elegen hogy ellássák a boomer generáció öregjeit. Már most robotizálni kényszerülnek a kórházi személyzet jelentős részét, mert nincs elég ápoló.

gyalogbaka 2020.11.29. 08:12:30

@Glokta:
Rossz link. Nem rossz a cucc, de azt akartam eredetileg:
www.youtube.com/watch?v=h7L9G2tv6wE
A moralitás a rendszer mögött. Érdemes végighallgatni. Nem diktatúra, bárki csatlakozhat a döntéshozó-szavazó réteghez. De ez nincs ingyen. Halhasd végig, megéri.

gyalogbaka 2020.11.30. 13:08:10

@Glokta:
@Almandin:
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
@G. Nagy László:
@CaptainG:

ÉÉÉÉÉS, INDEX címlap!!!
index.hu/mindekozben/poszt/2020/11/29/video_-_szexbabat_vett_felesegul_a_kazah_testepito/
A csávó nem csóringer. A testépítés DRÁGA hobby. A csávó kiváló fizikai állapotban van. És mégis... Vajon milyen tapasztalatok hajtották a csávót a guminő karaiba?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.30. 13:48:54

@gyalogbaka:

"Vajon milyen tapasztalatok hajtották a csávót a guminő karaiba?"

Talán mert nem talált olyan élő nőt, aki kibírta volna a napi több órás döngölést? :P

Alternatív lehetőség: így akarta megkapni az a bizonyos 15 perc hírnevet.

odamondó 2020.12.01. 14:55:38

@gyalogbaka: érdemes megnézni a csávó instagram profilját. Teljesen elmeháborodott.

Glokta 2020.12.03. 17:36:27

@gyalogbaka: Ez az ember egy őrült, ahogyan azt odamondó is írta. Ne kezdj el egyéni esetekből általánosítani.

Glokta 2020.12.03. 18:59:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @gyalogbaka: Most így jobban utánanézve a témának, egyáltalán nem látom igazoltnak, hogy a feminizmus okozná az alacsonyabb fertilitási rátát, a kevesebb gyereket.
Nézz rá ezekre a görbékre:
www.statista.com/statistics/1033074/fertility-rate-uk-1800-2020/
www.statista.com/statistics/1033137/fertility-rate-france-1800-2020/
www.statista.com/statistics/1033027/fertility-rate-us-1800-2020/
www.statista.com/statistics/1033102/fertility-rate-germany-1800-2020/
www.statista.com/statistics/1033535/fertility-rate-sweden-1800-2020/
A 19. század elejétől, az ipari forradalomtól kezdve csökken a nyugati országokban a fertilitási ráta és már egyszer, a 20-as-30-as években 2 köré csökkent, pedig akkor aztán nem igazán volt feminizmus.
Ezt követte egy emelkedés az 'újjáépítés' idején, aztán a 60'-as évek végétől kezdve - amikor véget ért a gyors gazdasági növekedés és lehetőség nyílt a fogamzásgátlásra - lecsökkent 1,6-2 köré, és azóta nem nagyon változik (sőt egyes országokban megemelkedett).

A 'nemek közti egyenlőség' listák tetején álló Botswanában sokkal magasabb a fertilitás (3 körül), mint a vallásos diktatúra Iránban (ahol a 2000'-es években 1,7 köré csökkent, azóta próbálták növelni).
Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a fertilitási ráta elsősorban a fogamzásgátláshoz való hozzáféréstől és a gyermekhalandóságtól függ, utóbbira itt egy jó illusztráció:
www.ted.com/talks/hans_rosling_global_population_growth_box_by_box#t-465022

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.03. 20:56:46

@Glokta:

Köszönöm a linkeket! Nagyrészt egyetértek veled, az alábbi apró kiegészítéssel:

Feminizmus nem volt ugyan még, ám épp akkor teremtődött meg a feminizmus gazdasági és társadalmi alapja, mégpedig a ők belépésével a munkaerőpiacra. Ez "ágyazott meg" a feminizmusnak.

Ami a gyermekhalandóság és a fertilitás inverz összefüggését illeti, ezt már pár éve valaki egy kommentben írta nekem, és nagyjából sikerült is meggyőznie. De csak azzal a kiegészítéssel, hogy a gyermekorvosi és általában az orvosi ellátás javítása önmagában messze nem elehgendő, ehhez elengedhetetlenül szükséges az oktatás és a gazdaság megfelelő fejlesztése. Ha ez nem történik meg, akkor a gyermekhalandóság csökkentésével csak fokozzuk a bajt. Épp ezért tartom elhibázottnak a túlnépesedett országok élelmiszerrel és gyógyszerekkel való segítését - ez ui. önmagában nem elég, sőt.

Sadist 2020.12.04. 19:47:51

@G. Nagy László: "Viszont azt is látni kell, hogy - amint a posztban is írom - ez a férfitársadalom legalsóbb rétege. Ők azért nem létesítenek kapcsolatot a csajokkal, mert képtelenek rá. Most őszintén: mit veszít velük a társadalom?"

Konkrétan a saját fennmaradását. A nukleáris családra épülő patriarchális rendszer legfőbb vívmánya, hogy annak a 80-95%-nyi, általad lúzernek nevezett férfinek is lehetőséget teremtett, hogy saját utódjuk legyen, így kihasználva minden bennük rejlő potenciált. A civilizációt ők tartják fenn és működtetik, nem az a néhány százaléknyi alfahím, akik különösebb erőfeszítés nélkül kapják meg bármelyik nőt és annyi utódot csinálnak, amennyit akarnak. A "lúzerek" nélkül az emberi civilizáció összeomlik a picsába.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.04. 20:08:35

@Sadist:

Na igen. Érdemes - akár csak gondolatban - végigszámolni, vajon a tudományok jelentősebb művelőinek - illetve azok apjainak - mekkora hányada tartozik/tartozott az alfahím kategóriába. Ezeket a tudósokat, kutatókat mind elveszítette volna az emberi civilizáció, ha annyiban hagytuk volna, hogy "Most őszintén: mit veszít velük a társadalom?"

G. Nagy László 2020.12.04. 21:46:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @Sadist:

Nana, azért itt álljunk meg egy szóra!

"A nukleáris családra épülő patriarchális rendszer legfőbb vívmánya, hogy annak a 80-95%-nyi, általad lúzernek nevezett férfinek is lehetőséget teremtett, hogy saját utódjuk legyen"

Ha már matekozunk:

A) Elfogadom a számaidat: 5-20% alfa. Legyen!
B) Jöjjenek a béták - magamat is ide sorolom. Szerintem ez a férfitársadalom 60-70%-a. Nem lúzerek. Nem elveszettek. Átlagosak. Nem róluk álmodoznak a bombacsajok ovuláció idején, de azért elég jól elboldogulnak.
C) És végül az omegák: max 20-30%. Tényleg nem veszít velük semmit az utókor. Még a patriarchális korokban is csak fintorogva bújt ágyba velük a az asszony, s jó eséllyel kakukkfiókákat nevelgettek. Aligha találsz köztük tudóst, vagy feltalálót, hiszen ekkora intelligencia birtokában minimum a béta szekcióba felküzdenék magukat.

Almandin 2020.12.04. 23:31:36

@Sadist: Nos, én emberileg együttérzek a "lúzerekkel", vagy az omegahímekkel, de senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy szánalomból szexeljen velük. Személyes tragédia, hogy ha valaki olyan rossz kvalitásokkal rendelkezik férfiként, hogy semmi vonzó nincs benne a nők számára, de a nők egy része is így jár (főleg idősebb korban). A szex nem alapjog, nem jár senkinek alanyi jogon, az emberek olyan emberekkel szeretnek párosodni, akik vonzók, akikről érzik, hogy jó géneket képesek örökíteni. Azt azonban túlzás állítani, hogy a férfiak 80-95 százaléka esélytelen lúzer lenne, a környezetemben nem ezt látom. A pasik közül csak talán minden tizediknek nem volt nővel kapcsolata és talán nem is lesz, annyira nem vonzóak. Olyan pasiknak van nőjük, sőt, családjuk, akiket én bottal se piszkálnék meg, tehát csak nagyon kis részük kerül az örökvesztes kategóriába.

Sadist 2020.12.04. 23:45:20

@G. Nagy László: "És végül az omegák: max 20-30%"

MOST ennyi omega van, de felhívnám a figyelmed arra, hogy az emberi történelem folyamán volt olyan időszak, amikor a génjeiket továbbörökítő férfiak és nők aránya 1:17-hez volt. A ma élő embereknek is kétszer annyi nő felmenőjük van, mint férfi.
A mostani 20-30% se egy elhanyagolható réteg, mert így is hozzájárulnak a társadalom fenntartásához főleg azzal, hogy olyan főleg fizikai munkákat végeznek, amit más nem hajlandó, ha pedig a hipergámiára nem teszünk zablát, akkor repülünk vissza az őskorba és abból a 20-30%-ból nemsokára 80-95% lesz.

Almandin 2020.12.05. 00:01:11

@Sadist: A múltban ezek az arányok azért alakultak ki, mert sok kultúrában többnejűség volt. A vezérek meg nagy háremeket tartottak. Sokat háborúztak, ezért a férfiak jelentős része eleve meghalt a csatákban.
Nem hiszem, hogy a közeljövőben a férfiak 80-95 %-a sose jutna életében nőhöz. Alkalmi szexet sok olyan férfi is tud szerezni, aki hosszabb távra nem kell a nőknek, aki pedig még erről is lemarad, az még mindig járhat prostikhoz. Laci véleményét se osztom, mert nem 20-30 százaléknyi omega van ma se, hanem 10 százalék alatti. Én pl. nem tartom omegának azt a férfit, aki lehet, hogy csak 25-30 évesen veszti el a szüzességét, mert addig sikertelen, és utána se lesz sok nője, esetleg elvesz egy bálnát jobb híján. Az omega az, aki már legalább 40 éves és addig se jött össze semmi, nem mer próbálkozni, vagy csak nagyon félszegen, még a prostiktól is fél. Többnyire testileg-lelkileg taszító, esetleg szellemi fogyatékos, vagy nagyon súlyos elmebeteg. Ilyen azért kevés van.
Hogy gondoltad a hipergámiára való zablatételt? Kényszerházasságok elrendelésével? Régen, amikor a lányokat a szülők a család anyagi érdekei mentén házasították ki, voltak olyan esetek, hogy valakit hozzákényszerítettek egy olyan emberhez, akitől viszolygott. Muszáj volt lefeküdnie vele, ez olyan lehetett, mint egy nemi erőszak. Tulajdonképpen az is volt, a szülők erőszakoltatták meg a lányukat a férjével, mert ha valakinek nincs szexuális önrendelkezési joga, akkor szexre kényszeríthetik azok, akik hatalmat gyakorolnak felette (szülők, férj).

G. Nagy László 2020.12.05. 00:08:54

@Sadist:

"repülünk vissza az őskorba és abból a 20-30%-ból nemsokára 80-95% lesz."

Alig hiszem. Magam is úgy gondolom, hogy az őskorban jellemzően az alfák szaporodtak, s ennek legalább két oka lehetett:

1. Nem volt szükség a béta tulajdonságokra, hiszen a törzs, a falu, a nagycsalád felnevelte és táplálta az utódokat, akár anélkül, hogy bárki is tudta volna, ki az apa.
2. A vadaszók-gyűjtögetők szimpla világában kizárólag a testi adottságokon múlt a vonzerő. Ez persze ma is sokat nyom a latban, de nem véletlenül növesztettünk ilyen brutálisan nagy agyat. Ma már több tucatnyi olyan lehetőségünk nyílik, ahol kiegészíthetjük, felturbózhatjuk a vonzerőnket. Lehetünk gazdagok, híresek, rocksztárok, társadalmi vezetők, az üzleti élet cápái, kiemelkedően intelligensek, humorosak, jól öltözöttek és nagy dumások - rengeteg utunk nyílt a felemelkedésre. A magam részéről sokkal inkább a nőkért aggódnék: nekik SEMMIFÉLE új vonzerejük nem keletkezett. Mi továbbra is a termékenységet keressük bennük, vagyis azt, hogy bitang jól nézzenek ki. Számunkra nem lesz vonzóbb egy nő attól, hogy cégvezető, vagy hogy milliárdjai vannak.

Almandin 2020.12.05. 00:15:11

@G. Nagy László: Egy nő is a vonzerőt keresi egy férfiban. Nekem voltak olyan férfi ismerőseim, akik barátnak ideálisak voltak, intelligensek is, de testileg taszítóak, ezért nem tudtam volna velük ágyba bújni. Vagy pedig egyszerűen a férfias határozottság hiányzott belőlük, nőiesek voltak lelkileg, nem volt sármjuk.
A nők esetében is az van, hogy ha egy férfinak fontos is, hogy a szeretett nő ne legyen buta, legyen szellemi partner is, akkor se fog egy okos, de ronda nővel összejönni, mert kell az a plusz, ami a nemi vonzerőben rejlik.

G. Nagy László 2020.12.05. 00:29:55

@Almandin: Az imént néztem meg a Lódító hódító című filmet. Nem a magaskultúra része, de pontosan a témába vág és egészen szórakoztató, másfél órát simán megér, ha még nem láttad.

szemet 2020.12.05. 07:58:16

@Almandin: "Alkalmi szexet sok olyan férfi is tud szerezni, aki hosszabb távra nem kell a nőknek"

Én ezt az elméletet fordítva szoktam látni megfogalmazva.

Valahogy így: Ha a férfiak kissé előnyben részesítik az alkalmi míg a nők a tartós kapcsolatot, akkor a kereslet kínálat törvénye alapján: ha egy nő hajlandó az alkalmi kapcsolatra, az sok hátrányát ellensúlyozza és magasabb ligában válogathat, illetve ha egy férfi hűséget fogad és tart, ezzel egyéb hátrányos tulajdonságait ellensúlyozhatja a "piacon"

gyalogbaka 2020.12.05. 07:59:16

@Almandin:
Ali, Hasszán meg Muhhamad nem fogja megkérdezni hogy tetszel-e neki. Te, meg a lányod, a hadizsákmány kategóriába tartoztok. Jogod van nem fogazni.
"senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy szánalomból szexeljen velük."
Erről kérdezd meg bármelyik Iszlám országban élő nőt, meg a nyolc gyermekét.
Demográgia. Nem tart már sokáig hogy nem leszünk elegen hogy ezt a kis átmeneti "senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy szánalomból szexeljen velük." mizériát kikényszerítsük hatóságilag. Onnantól pedig az idézett mondat a közröhely kategóriába fog átkerülni a jogi helyett.

G. Nagy László 2020.12.05. 09:36:37

@szemet:

"Én ezt az elméletet fordítva szoktam látni megfogalmazva."

Pontosan úgy van, ahogy írod.

Almandin 2020.12.05. 14:58:26

@gyalogbaka: Én megfordítanám a kérdésfeltevésedet, hátha megérted az egész lényegét (bár nem hiszem, mert nincs sok empátiád): mit szólnál ahhoz, ha pl. törvényileg a férfiaknak írnák elő, hogy kötelező feleségül venniük ráncos öregasszonyokat, mert szegények annyira magányosak? Még az is törvénybe lenne iktatva, hogy havonta x alkalommal közösülni kell a vénasszonnyal, ha nem teszi valaki, bírságot kap. Ha nem megy, az állam ingyen biztosít potencianövelőt. Hogy tetszik a felvetés?
Az elméleteddel oda lyukadnánk ki, hogy ugyanolyan diktatúra lenne, mint a muszlim hódítók diktatúrája. Cseppet se lenne jobb, kivéve az omega pasiknak, akik így elnyernék az államtól a legális nemi erőszak jogát.
Az a fő baj az elméleteddel, vedd már magad észre, hogy tárgyként kezeled benne a nőket, csak a férfi az ember nálad. A nők, mint tárgyak, amiket szétosztogatsz szegény szenvedő omegák között.

gyalogbaka 2020.12.05. 17:40:33

@Almandin: Szóval rám kényszeríti a kormány a 90 éves nagymamát. Meg is kell dugnom, és belém erőltetik a viagrát. Oké. Hány gyermeket fog nekem szülni a boszorkány?

ég mindig nagyvonalúan elsiklasz a tény felett, hogy megosztjuk a bolygót egy olyan népcsoporttal, akik gyakorlatilag pont azt csinálják amiért engem ekézel, csak éppen az általam felvázoltnál is sokkal keményebb, és borzasztóbb formában. Allah ackbar.
Azé a bolygó aki teleszüli.
Fel kell fogni végre:
VAGY 19. századi európai módi lesz női jogok területén, VAGY középkori iszlám módi, megfűszerezve némi Afrikával, és női körülmetéléssel.
Harmadik út nincs, válassz bölcsen, mert az idő fogy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.05. 18:16:54

@szemet:

"ha egy nő hajlandó az alkalmi kapcsolatra, az sok hátrányát ellensúlyozza és magasabb ligában válogathat"

Ezzel egyetértek.

"illetve ha egy férfi hűséget fogad és tart, ezzel egyéb hátrányos tulajdonságait ellensúlyozhatja a "piacon""

Ezzel már nem, mert csak látszólag igaz. Az alacsonyabb ligában játszó férfi a hűséggel elnyerhet ugyan egy nőt, de csak azzal együtt, hogy jó eséllyel becsúszik egy-két zabigyerek, akiket sajátjaként iog felnevelni, na meg jópár megcsalás.

Olvastam valahol, hogy a nők az ovuláció idején kihívóbban viselkednek, hajlamosabbak megcsalni a párjukat. Nyilván egy felsőbb ligában játszó hímmel.

szemet 2020.12.05. 19:01:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát kicsit utánanéztem, és etikai okokból nincs erre pintos felmérés. Röpködnek olyan számok, hogy 10% feletti gyerek hiszi rosszul, hogy ki az apja, de ezek önkéntes teszteken alapulnak (tehát amikor az illetőkben magukban felmerült a gyanú). Olyat olvastam, hogy a valós szám 1-2% lehet de ezt max. csak szexuális szokásokról való kérdőivekre alapozzák. De ez mondjuk már a lottó kettes nagyságrend - azaz kb. peched volt, rosszul választottál kategória.

És van aki ennek is örülhet, egy magyar szappanoperában (színházas) láttam a jelenetet, amikor Csányi Sándor(nem az OTPs;) megkapja az orvostól a papírt hogy terméketlen. Menne haza a kisbabával otthon lévő feleségéhez, hogy kiverje a balhét, erre az anyja leteremti hogy olvasgassa csak azt a papírt, vegyen pár mély levegőt és gondoljon bele vajon lesz-e még az életben új lehetősége, hogy valaha is gyereke legyen... Ez mondjuk egy extrém szappanopera forgatókönyv persze. :)(Spoiler: hazament és nem szólt egy szót sem.)

Sadist 2020.12.05. 19:09:25

@Almandin: "Személyes tragédia, hogy ha valaki olyan rossz kvalitásokkal rendelkezik férfiként, hogy semmi vonzó nincs benne a nők számára, de a nők egy része is így jár (főleg idősebb korban)."

Az óriási különbség az, hogy az idős nők mind voltak fiatalok, termékenyek, a külsőre nem vonzó férfiak viszont életük során nem voltak és lesznek soha magas, jóképű Adoniszok.
Ezért nem tudom egy kicsit se sajnálni a negyvenéves korukra egyedül maradó vénlányokat, húszévesen ott volt a lehetőség mindegyikük előtt.

"A szex nem alapjog, nem jár senkinek alanyi jogon, az emberek olyan emberekkel szeretnek párosodni, akik vonzók, akikről érzik, hogy jó géneket képesek örökíteni."

Érdekes, amikor a feltétel nélküli abortuszról vagy a fogamzásgátlás költségeiről van szó, akkor a nők mindig úgy beszélnek a szexről, mintha olyan alapjog volna, mint a szólásszabadság :) Nem ide tartozik, csak megmosolyogtató széljegyzetként említem.

"Azt azonban túlzás állítani, hogy a férfiak 80-95 százaléka esélytelen lúzer lenne, a környezetemben nem ezt látom."

Nem esélytelenek, nekik is összejöhet egy 2-3 szinttel alacsonyabb, vagy megfelelő anyagi háttér megvillantásával egy szintjüknek megfelelő nő, de az tény, hogy a nők értékelése szerint a férfiak 80%-a átlagon aluli (értsd csak önmagukért nem jönnének össze velük se rövid, se hosszútávra).

Sadist 2020.12.05. 19:39:42

@Almandin: "Alkalmi szexet sok olyan férfi is tud szerezni, aki hosszabb távra nem kell a nőknek"

HAHAHAHAHAHAHAHA :D
Amelyik férfi erőfeszítés nélkül kap alkalmi szexet, az rendszerint nem is akarja az arra az estére befűzött nőt hosszútávra. Pont, hogy a nők azok, akik az ilyen jóképű amorozókat szeretnék megszelídíteni és hosszútávra lefoglalni, csak soha nem jön össze, emiatt a fenti mondat kb. úgy hangzik, mintha valaki elvesztené kártyán az autóját, aztán azt mondaná, hogy úgyse kellett neki.

"Hogy gondoltad a hipergámiára való zablatételt? Kényszerházasságok elrendelésével?"

Semmi ilyesmire nem volna szükség, elég volna pusztán a nőkre kényszeríteni MINDEN döntésük következményét. El kellene törölni az összes családtámogatást, gyerektartás intézményét, válás utáni vagyonmegosztást, betiltani az abortuszt, bevezetni a kötelező DNS vizsgálatot minden újszülöttnél, csupa olyan dolgot, amitől felértékelődnek az olyan tulajdonságok, mint a megbízhatóság, felelősségteljesség, családcentrikusság és leértékelődnek a felszínes kvalitások.
A mai nők azért viselkedhetnek társadalomromboló, hipergám ösztönlényekként, mert rájuk nézve nincs SEMMILYEN következménye.

G. Nagy László 2020.12.05. 20:42:08

@Sadist:

"elég volna pusztán a nőkre kényszeríteni MINDEN döntésük következményét"

Az teljesen legitim gondolat, hogy mindenki vállaljon felelősséget a saját életéért. Olyan képet azonban kár festeni, mintha máris beköszöntött volna "feminista kánaán", ahol bármelyik nő, aki egy átmulatott éjszaka után teherbe esik, rögtön megüti a főnyereményt, s az állam kipárnázott kényelemmel segíti őt és a nem várt kis jövevényt az adófizetők és általában a kizsigerelt férfiak kontójára. (Lehetne egy ilyen fantáziafilmet forgatni, de hála az égnek nagyon nem tartunk itt.) Érdemes végignézni a felsoroltakat:

1. El kellene törölni az összes családtámogatást - El kéne törölni az adók nagy részét. Amíg ez nem történik meg, addig én tapsolok a családtámogatási intézkedéseknek. Az államtól a pénz visszatér a polgárhoz, ráadásul a gyermeket vállalóhoz (többnyire apuhoz és anyuhoz, így, együtt).
2. gyerektartás intézményét - Ketten hozták össze, a férfinek is vállalnia kell a felelősséget, Baszki, te nem húzol gumit minden kalandozásnál? Nem bonyolult.
3. válás utáni vagyonmegosztást - Erre ott a házassági szerződés. Itt sokszor a férfiak a barmok, mert fel sem merik hozni a kérdést. Amikor meg ott állnak kisemmizve, már késő bánat.
4. betiltani az abortuszt - az abortusz a legneccesebb erkölcsi kérdés mind közül. Maradjunk abban, hogy nemi erőszak esetén, beteg magzatnál, vagy az anyát veszélyeztető terhesség esetén te sem gondolhatod komolyan, hogy betiltsák.
5. bevezetni a kötelező DNS vizsgálatot minden újszülöttnél - ez tök jó, de nem lehet kötelező, legalább két okból. Egyrészt: nem fogom én finanszírozni az adómból más hóbortját, másfelől: ha valaki nem akarja tudni: szíve joga. Ha egy férfinek ez fontos, beleírhatja a házassági szerződésbe. Abszolút korrekt út. Csak a legtöbb faszi töketlen ehhez.

Egyszer egy fórumon feltettem egy kérdést: mit választanátok, egy egészséges, szép, okos és boldog gyereket, aki nem a ti DNS-eteket örökölte, avagy egy beteg, csúnya, buta és boldogtalan srácot, aki a tiétek. Le voltam döbbenve, milyen sokan szavaztak a B) verzióra. Van még hová fejlődnünk...

Almandin 2020.12.05. 21:26:51

@Sadist: Miből gondolod, hogy minden nő a feltétel nélküli abortusz pártján van? Én pl. nem. Nem tiltanám be, de az a véleményem, hogy csak az az abortusz lehet erkölcsileg elfogadható, ha pl. a terhesség az anya életét veszélyezteti, a magzat súlyos fejlődési rendellenességgel küzd, vagy erőszak következménye a terhesség. A többi okból végzett abortusz az emberi önzés következménye. Ha valaki úgy érzi, semmiképpen sem akarja felnevelni a gyereket, adja örökbe.
Arra a problémára, hogy több az olyan férfi, aki életében senkinek se kellett, mint hasonló helyzetű nő, a prostitúció a megoldás. Ha valaki akkora lúzer, hogy még az alkalmi kalandok se jönnek össze neki soha, akkor még ez a lehetőség ott van.

Almandin 2020.12.05. 21:46:34

@Sadist: Ezekkel nem lehetne megfékezni a hipergámiát. A nők ösztönösen a legjobb génállományú embertől szeretnének gyereket. A férfiaknak mindig is versengeniük kellett a nők kegyeiért. Ha nem lenne gyerektartás, meg családtámogatások, abból az lenne, hogy sok nő elköttetné magát, ha nem lenne pénze eltartani egy gyereket, vagy az is a fogamzásgátlás egy módja, ha pl. nem megy bele vaginális szexbe, csak orálisba. Ha be lenne tiltva az abortusz, attól még megoldaná, aki nagyon akarja. Magyarországon virágzott az angyalcsináló biznisz a legalizálás előtt. Pl. kiderült, hogy Radnóti és a felesége sorozatban abortáltatták a gyerekeiket a harmincas-negyvenes években, tehát ők is megoldották (meg még rajtuk kívül sokan). De ha nem abortáltatnának, akkor megugrana az állami gondozottak száma, mert sokan szülés után leadnák őket az államnak. Sőt, sok nő inkább nem választana társat, inkább ábrándozna, mert azt mondaná, inkább senki, mint egy szint alatti. Tehát a javaslataid nem oldanák meg a helyzetet.

gyalogbaka 2020.12.05. 21:52:10

@Almandin: " a javaslataid nem oldanák meg a helyzetet. "
Ne félj, megoldja majd Muhhamad népe. A házastársi nemi erőszak fogalma ismeretlen, az asszony és a rabszolga olyan mint a termőföld: A tulajdonosa saját kénye kedve szerint szántja fel.
A testi fenyítés nem hogy lenézett, de követendő példa. Ha Mohamed csinált valamit, akkor az követendő példa, pl feleségül vett egy 6 éves kislányt, majd a jóval 50 feletti Mohamed várt türelmesen, amíg a kislány 9 éves lett, és akkor elhálta vele a házasságot. EZ a követendő példa.
Mohamed rabszolga kereskedő volt, rabszolgáit természetesen fenyítette. EZ a követendő példa. Az asszonyait is verte természetesen. EZ a követendő példa.

Almandin 2020.12.05. 21:58:48

@gyalogbaka: Ezért kellene megálljt parancsolni a muszlimok bevándorlásának, mert ez valóban rémisztő. Egyébként valószínűleg a vallásalapító rossz példája miatt van több olyan muzulmán ország, ahol pubertás előttiekkel is lehet házasodni.
Sajnos Európa rossz irányba halad, ezt nemigen lehet megakadályozni, mert a vezetőink rosszak.
Engem személy szerint nem fenyeget az, hogy feleségül kényszerítsenek egy muszlimhoz, mert mire ezek hatalomra kerülnek, öreg leszek (legalábbis a családalapításhoz biztosan). Mindenesetre a társadalmat és az utánunk következő nemzedékeket sajnálom ebből a szempontból.

gyalogbaka 2020.12.05. 22:01:10

@Almandin:
A fehér ember vagy befogja a leányait szülni, vagy befogják majd őket szülni a muszlimok.
Azé a bolygó aki teleszüli.
Fel kell fogni végre:
VAGY 19. századi európai módi lesz női jogok területén, VAGY középkori iszlám módi, megfűszerezve némi Afrikával, és női körülmetéléssel.
Harmadik út nincs, válassz bölcsen, mert az idő fogy.

Almandin 2020.12.05. 22:15:50

@gyalogbaka: Nőként én biztos nem támogatnám azt, hogy megnyirbálják a jogaimat. Nem lehet 200 évet visszamenni az időben.
Nyilván azé a bolygó, aki teleszüli. A muszlimok gondolkodását nem tudjuk áthangolni. Tudomásul kell venni, hogy növekedni fog az arányuk a Föld össznépességében. Európának inkább a hadseregét kellene erősíteni, hogy kívül tartsuk őket. Erre meglenne az anyagi fedezet, csak a 21. században túlzottan agresszióellenes lett a mentalitás, ezért pszichikailag nem tud védekezni az európai lakosság. Itt már a vegánizmus is hódít és sokan a disznók levágását is elfogadhatatlan agresszióként kezelik, nem csoda, hogy a katonai harc az ilyenek szemében nem elfogadható. Sok európai eléggé életképtelenül gondolkodik.
De az se lenne megoldás, ha itt a nőket a te megfogalmazásodban "befognák szülni". A gyerekeknek apjuk is van. Az európai férfiak többsége nem akar, csak maximum egy-két gyereket. Erre mi lenne a megoldásod? Fegyvert fognál a férfiak fejéhez, hogy tessék menni nemzeni a harmadik-negyedik gyereket, különben lelövöd?
Európa valóban zsákutcában van népesedési szempontból, de erre nincs jó megoldás. Egyedül a bevándorlók erőszakkal való kint tartása lenne az, ami valamennyire megóvná Európát a gondok nagy részétől.

gyalogbaka 2020.12.05. 23:21:42

@Almandin:
"Nem lehet 200 évet visszamenni az időben."
Akkor majd visszamegyünk 800 évet. Harmadik út nincsen.

Sadist 2020.12.06. 02:07:58

@G. Nagy László: "El kéne törölni az adók nagy részét. Amíg ez nem történik meg, addig én tapsolok a családtámogatási intézkedéseknek."

Igen, amihez az kellene, hogy mindenféle állam által adott juttatást nullára kellene csökkenteni, gyakorlatilag megszüntetni az újraelosztást. Mindenki boldoguljon maga illetve azzal az emberrel, akit házastársának választ.

"Ketten hozták össze, a férfinek is vállalnia kell a felelősséget"

Miért KELL vállalnia egy kizárólag a jog által létrehozott mesterséges felelősséget? A nő tud teherbe esni, konszenzusos szex esetén vállalja ő a felelősséget, ne akarjon már állam bácsinál kuncsorogni azért, hogy a férfitől erőforrásokat szerezzen.

"Erre ott a házassági szerződés. Itt sokszor a férfiak a barmok, mert fel sem merik hozni a kérdést. Amikor meg ott állnak kisemmizve, már késő bánat."

És nem gondolod, hogy inkább olyan jogi környezetet kellene teremteni, ahol eleve nincs lehetőség kisemmizni a másikat? Miért nem az a default, hogy válás esetén mindenki azt kapja, amit beletett? Amúgy még a házassági szerződés se biztosíték semmire, bíróság bármikor dönthet úgy, hogy a megállapodás az egyik fél számára nem volt méltányos, ezért semmisnek tekintendő.

"az abortusz a legneccesebb erkölcsi kérdés mind közül. Maradjunk abban, hogy nemi erőszak esetén, beteg magzatnál, vagy az anyát veszélyeztető terhesség esetén te sem gondolhatod komolyan, hogy betiltsák."

Az abortuszpártiaknak mindig ez az ultimate érvük, csak ott van bukón, hogy az abortuszoknak kevesebb mint 1%-a történik azért, mert a terhesség veszélyezteti a nő életét, nemi erőszak következménye, vagy a magzat bizonyíthatóan olyan súlyos fejlődési rendellenességgel születne, ami csak fölöslegesen veszélyeztetné az anya életét.
Egyébként meg nem is írtam sehol, hogy ilyen esetben is tilos volna, még a hithű keresztények is kivételként kezelik a nemi erőszakból fogant magzatot.

"ez tök jó, de nem lehet kötelező, legalább két okból. Egyrészt: nem fogom én finanszírozni az adómból más hóbortját, másfelől: ha valaki nem akarja tudni: szíve joga."

Ennyi erővel ne legyen közegészségügy, rendfenntartás, infrastruktúra, honvédelem, mert ezek is csak más hóbortját szolgálják. Ezekre mégis azért fordít az állam pénzt, mert közérdek, hogy legyenek utak, ne irtsa ki egy járvány a fél országot és ne legyen anarchia. Az apasági DNS vizsgálat is ilyen közérdek, ráadásul szülésenként elvégezni egyet még csak nem is olyan hú de súlyos összeg.

"Egyszer egy fórumon feltettem egy kérdést: mit választanátok, egy egészséges, szép, okos és boldog gyereket, aki nem a ti DNS-eteket örökölte, avagy egy beteg, csúnya, buta és boldogtalan srácot, aki a tiétek. Le voltam döbbenve, milyen sokan szavaztak a B) verzióra. Van még hová fejlődnünk..."

Miért, bármilyen szinten fejlettebb az, aki kakukkfiókát nevel?

Sadist 2020.12.06. 02:11:42

@Almandin: "Miből gondolod, hogy minden nő a feltétel nélküli abortusz pártján van?"

Nem minden nő, de 10-ből legalább 9 igen.

"Arra a problémára, hogy több az olyan férfi, aki életében senkinek se kellett, mint hasonló helyzetű nő, a prostitúció a megoldás."

A szex részére igen, a család és saját gyerek problémára viszont nem.

Sadist 2020.12.06. 02:42:04

@Almandin: "Ezekkel nem lehetne megfékezni a hipergámiát. A nők ösztönösen a legjobb génállományú embertől szeretnének gyereket."

Teljesen megfékezni természetesen nem lehet, de ha a nők természetes módon rá volnának kényszerítve, hogy a rendes családapának való férfiakat válasszák, akkor nem omlana össze a társadalom.

"Ha nem lenne gyerektartás, meg családtámogatások, abból az lenne, hogy sok nő elköttetné magát, ha nem lenne pénze eltartani egy gyereket"

Dehogy köttetnék el magukat, némi kötetlen ungabungáért 70 fölötti IQ-jú nő nem dobná sutba a legnagyobb értékét.

"Ha be lenne tiltva az abortusz, attól még megoldaná, aki nagyon akarja."

Oldja meg, aztán mehet a sittre előre megfontolt szándékos emberölésért.

"De ha nem abortáltatnának, akkor megugrana az állami gondozottak száma, mert sokan szülés után leadnák őket az államnak."

Az első ilyen eset után akkor preventív célzattal jöhetne az elköttetés.

"Sőt, sok nő inkább nem választana társat, inkább ábrándozna, mert azt mondaná, inkább senki, mint egy szint alatti."

Ez a másik súlyos probléma, hogy míg ezelőtt 100 évvel az átlagos nőnek volt élete során egy, ha megözvegyült, akkor kettő szexuális partnere, ma viszont a 10 alatt megálló partnerszám még eléggé visszafogottnak tekinthető, aminek az a következménye, hogy az aktuális férfit nem 0 vagy 1 másik férfihez fogja hasonlítani, hanem 10-hez, emiatt garantálható, hogy szinten alulinak fogja tekinteni még a kifejezetten jó partit is.
Ismert pszichológiai jelenség, hogy ha az embernek sok választási lehetősége van, akkor akárhogy is választ, nem lesz annyira boldog és elégedett a döntésével.
www.ted.com/talks/barry_schwartz_the_paradox_of_choice
Tökéletesen megmagyarázza, hogy miért van az, hogy pont a nagyvárosi, átlagnál vonzóbb, társkeresőket használó nők nem találnak olyan férfit, akivel elégedettek tudnak lenni.
Ezért kellene drasztikusan lekorlátozni a nők választási lehetőségeit.

Sadist 2020.12.06. 02:56:51

@Almandin: "Sajnos Európa rossz irányba halad, ezt nemigen lehet megakadályozni, mert a vezetőink rosszak."

Nagyon kényelmes a vezetőkre hárítani a felelősséget, de az a helyzet, hogy az európai társadalmak az erkölcsi értékek teljes hiánya miatt omladoznak, arról pedig nem a vezetők tehetnek.

Sadist 2020.12.06. 03:38:22

@Almandin: "Nőként én biztos nem támogatnám azt, hogy megnyirbálják a jogaimat."

Nem megnyirbálni kellene, hanem a jogok mellé végre felelősséget is társítani. Régen pl. a nőknek nem azért nem volt szavazati joguk, mert az undok férfiak úgy döntöttek, hogy nekik nem adnak, hanem azért, mert a szavazati jog a katonai szolgálatért járt, amiből a nők értelemszerűen nem vették ki a részüket. Most is nagyon jó volna egy hasonló rendszer pl. befizetett adó alapján. Aki többet rak a közösbe, mint amennyit kivesz, az kap szavazati jogot és beledumálhat a közügyekbe, aki meg az adott ciklusban többet vett ki a közösből, mint amennyivel hozzájárult, annak négy évig kuss van. Nők esetén két gyerek szüléséért is megkaphatnák a szavazati jogot, mert azzal nagyban hozzájárulnak a társadalom fennmaradásához.

"Európának inkább a hadseregét kellene erősíteni, hogy kívül tartsuk őket. Erre meglenne az anyagi fedezet, csak a 21. században túlzottan agresszióellenes lett a mentalitás, ezért pszichikailag nem tud védekezni az európai lakosság."

Ez azért van, mert Európának már nincs morális értékrendje, győzött a kultúrbal. Európa nem fizikai, hanem szellemi, morális és kulturális síkon vesztette el a háborút.

"A gyerekeknek apjuk is van. Az európai férfiak többsége nem akar, csak maximum egy-két gyereket."

Nem kell ezt is a férfiakra kenni. A férfiak átlagban több gyereket szeretnének, mint a nők.

"Európa valóban zsákutcában van népesedési szempontból, de erre nincs jó megoldás."

Volna, csak az lemondásokkal járna, amire a szinte korlátlan szabadsághoz szokott, individualista ember nem volna hajlandó.

"Egyedül a bevándorlók erőszakkal való kint tartása lenne az, ami valamennyire megóvná Európát a gondok nagy részétől."

Európa a bevándorlók nélkül is haldoklik, botor dolog azt gondolni, hogy ha sikerülne visszaverni a megszállókat, akkor hirtelen felvirágozna és 2.1 fölé ugrana a fertilitási ráta.

Glokta 2020.12.06. 05:01:19

@Sadist: "Európa a bevándorlók nélkül is haldoklik, botor dolog azt gondolni, hogy ha sikerülne visszaverni a megszállókat, akkor hirtelen felvirágozna és 2.1 fölé ugrana a fertilitási ráta."
Ebben az esetben miért lenne baj, ha 2.1 alatt van a fertilitási ráta? Ettől még nem 'haldoklik' a társadalom. Baromság azt feltételezni, hogy a népességszám csökkenésének minden esetben hanyatlással kell járnia, és az emberiség jövője szempontjából (klímaváltozás, szennyezés stb.) egyértelműen jobb ha kevesebben vagyunk.

Glokta 2020.12.06. 05:08:03

@Sadist: A másik dolog amit nem értek, az az abortusz. A hozzád hasonlók általában azt mondják, hogy x és y korlátozásra a társadalmi rend érdekében, a nyugati civilizáció fennmaradása miatt van szükség.
Viszont az abortusznál meg morális érvekkel jöttök, ami elég szembeötlő.

Ugyanis az abortusz tiltásának a gyakorlati következményei egyértelműek: durván megnövekvő szegénység - mert az alacsonyabb néprétegek (különösen a kisebbségek) abortálnak - és bűnözés, meg állam bácsi felügyelete a nők teste (mert igen, a magzat a nő testének a része) fölött.

Glokta 2020.12.06. 05:14:25

@Sadist: "Miért, bármilyen szinten fejlettebb az, aki kakukkfiókát nevel?"
Hát bizonyos szempontból igen... arról van szó, hogy a döntésnél az ösztöneink (saját gyereket nevelünk, hogy továbbadhassuk a DNS-ünket) vagy az eszünk (okosabb, értelmesebb gyereket akarunk-e felnevelni) esik nagyobb súllyal a latba.

Glokta 2020.12.06. 05:16:31

@G. Nagy László: "5. bevezetni a kötelező DNS vizsgálatot minden újszülöttnél - ez tök jó, de nem lehet kötelező, legalább két okból."
A kötelező szerintem se jó ötlet, de ingyenessé kéne tenni (nem túl drága), hogy bárki számára elérhető legyen és felhasználhatóvá a bíróságon arra, hogy ne kelljen gyerektartást fizetned, ha nem tőled van a gyerek.
Ehhez képest a legtöbb országban bírósági végzés kell még az engedélyezéshez is.

Glokta 2020.12.06. 05:17:45

@G. Nagy László: @Glokta: és persze a bárki számára elérhető DNS teszttel a gyerektartás intézménye is teljesen jogos lenne... mert ha tőled van a gyerek, akkor nyilván felelősséget kell vállalnod a nevelésében.

G. Nagy László 2020.12.06. 08:53:47

@Glokta: Abszolút egyetértek mindennel, amit megfogalmaztál, így @Sadist: nem is válaszolok külön, csak azokat ismételném, amiket Glokta már leírt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.06. 10:15:02

@Glokta:

"a legtöbb országban bírósági végzés kell még az engedélyezéshez is."

Sőt nemrég olyanról is olvastam, hogy egy európai országban eleve tiltva van az apasági DNS-vizsgálat - az ürügy az, hogy sértené a gyerek személyiségi jogait.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.06. 10:27:35

@Sadist:

"Európa a bevándorlók nélkül is haldoklik, botor dolog azt gondolni, hogy ha sikerülne visszaverni a megszállókat, akkor hirtelen felvirágozna és 2.1 fölé ugrana a fertilitási ráta."

Egyetértek @Glokta: válaszával. A népesség fogyása gondokat jelenthet ugyan, de csak rövid távon. A technika fejlődésével idővel úgyis egyre kevesebb emberre lesz szükség, tehát a mostani emberimport csak tetézni fogja a későbbi bajokat.

Sadist 2020.12.06. 13:47:12

@Glokta: "Ebben az esetben miért lenne baj, ha 2.1 alatt van a fertilitási ráta?"

Mondjuk mert egyszerűen elfogy a népesség? Nyilván nem egyik pillanatról a másikra, hanem hosszú évtizedek alatt.

"Baromság azt feltételezni, hogy a népességszám csökkenésének minden esetben hanyatlással kell járnia, és az emberiség jövője szempontjából (klímaváltozás, szennyezés stb.) egyértelműen jobb ha kevesebben vagyunk."

Az emberiség klímára gyakorolt hatása közel sem akkora, mint amivel a sötétzöldek riogatnak. Voltak a történelem során felmelegedések és lehűlések, de egyáltalán nem bizonyított, hogy a mostani felmelegedés az emberi tevékenység következménye.
Ha már mindenképp csökkenteni kellene a Föld népességét, akkor Afrikában, Kínában, Indiában kellene kezdeni.

Sadist 2020.12.06. 13:52:40

@Glokta: "meg állam bácsi felügyelete a nők teste (mert igen, a magzat a nő testének a része) fölött."

Ennek olvass utána, a magzat NEM a nő testének a része, hanem benne fejlődik, ami óriási különbség mind biológiai, mind morális szempontból, de ebbe a kérdésbe most mélyebben nem szeretnék belemenni, mert az utóbbi pár hónapban nagyon sokat vitáztam abortuszkérdésben és már unom, hogy milliomodszorra kell ugyanazt elmagyaráznom és az abortuszpárti oldal milliomodszorra sem akarja megérteni az érveket.

Sadist 2020.12.06. 14:02:20

@Glokta: "és persze a bárki számára elérhető DNS teszttel a gyerektartás intézménye is teljesen jogos lenne... mert ha tőled van a gyerek, akkor nyilván felelősséget kell vállalnod a nevelésében."

Abban az esetben, ha elvetted a nőt feleségül.
masculineprinciple.blogspot.com/2015/03/the-fraud-of-modern-marriage.html
"Note that while the children of a marriage are supposed to belong to the husband, children born out of wedlock are the property of the woman. A woman who is not married owns her own sexuality and the products/children of that sexuality are also her property"

Sadist 2020.12.06. 14:06:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Sőt nemrég olyanról is olvastam, hogy egy európai országban eleve tiltva van az apasági DNS-vizsgálat - az ürügy az, hogy sértené a gyerek személyiségi jogait."

Franciaország, Németország
en.wikipedia.org/wiki/DNA_paternity_testing#France

Sadist 2020.12.06. 14:08:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A technika fejlődésével idővel úgyis egyre kevesebb emberre lesz szükség, tehát a mostani emberimport csak tetézni fogja a későbbi bajokat."

A technika fejlődésével folyamatosan tűnnek el egyes munkakörök, de ugyanúgy születnek újak, olyan soha nem lesz, hogy kényelmesen hátradőlhetünk és majd robotok elvégeznek helyettünk minden munkát. Ezért nem fog megvalósulni a feltétel nélküli alapjövedelem se.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.06. 18:28:52

@Sadist:

Az, hogy eddig - legalábbis nagyjából - úgy történt, még nem jelenti, hogy mindig is így fog történni.

Mellesleg eddig sem mindig történt így. A munkanélküliség komolyabb mértékben eleve az ipari forradalommal jelent meg, és semmi garancia nincs arra, hogy a technikai fejlődés által megszűnt munkakörök helyett mindig lesz annyi új, hogy felszívja a munkaképes népességet. Főleg annak kevésbé képzett/képezhető részét.

G. Nagy László 2020.12.06. 18:47:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"A munkanélküliség komolyabb mértékben eleve az ipari forradalommal jelent meg"

Ez így ebben a formában nem állja meg a helyét. Mi több, pont ellenkező a helyzet. Az ipari forradalom nem csupán az új technológiák miatt változtatta meg a világot, s hozta létre az ipari kapitalizmust, de ebben a folyamatban komoly szerepet játszott az is, hogy rengeteg volt a vidéki nincstelen. Ezt a tömeget szívták fel a városi gyárak. Magam is azt gondolom, hogy az új technológiák - manapság az MI és az automatizáció - legalább annyi új munkahelyet teremtenek, mint amennyi megszűnik általuk. Ha nem is az adott ipari területen, de - mivel a megnövekedett jövedelmeket is el kell költeni valahol - a különböző szolgáltatások területén feltétlenül.

A csökkenő népességgel alapvetően nem volna baj. (Afrikában meg egyenesen muszáj lenne ebbe az irányba mozdulni.) A jóléti társadalmakban a fő gondot az állami nyugdíjrendszer jelenti. Ha ez nem létezne, a népesség szabadon mozoghatna, néha emelkedve, néha akár a felére csökkenve - semmi gáz nem volna vele.

Glokta 2020.12.06. 20:24:46

@Sadist: @G. Nagy László: Egy ideig én is egyetértettem a nézetetekkel, de jobban belegondolva Kovacs Nocraft Jozsefnének van, a TÉNYEK azt mutatják, hogy bizony egyre kevesebben dolgoznak egyre kevesebb időt (szóval az egy főre eső végigdolgozott órák száma nagyon lecsökkent), amiért alighanem a gépesítés és a hatékonyság növekedése felelős.

A 18. században a mezőgazdaságban MINDENKI dolgozni kényszerült a 10 éves gyerektől a 70 éves aggastyánig, míg ma a népesség jelentős része - gyerekek, nyugdíjasok, munkanélküliek, gyereket nevelő anyák, segélyből élők - nem dolgozik.

Mindemellett a munkaórák száma radikálisan csökkent, az ipari forradalom idején heti 80 órákat is dolgoztak a munkások, manapság a 40 órás munkahét a normális.

Egyébként úgy gondolom, ennek folytatása a legjobb reális megoldás (mert egy libertárius reformnak nincs realitása) az - általam károsnak tartott - alapjövedelem bevezetésének elkerülésére, vagyis mondjuk a 4 napos munkahét bevezetése.

Almandin 2020.12.06. 23:26:16

@G. Nagy László: A múltban a nincstelen szegényparasztoknak is jutott munka. Eleve az emberek többsége nem bérmunkát végzett, hanem pl. egy jobbágytelken gazdálkodott. A parasztok a legtöbb helyen egy nemes birtokán éltek és abból kaptak egy jobbágytelket saját használatra. Robotoltak is a földesúrnak. Nem úgy nézett ki a munkavégzés, hogy valakit felvesznek egy állásba és órabérben fizetik. A parasztok beleszülettek egy parasztcsaládba, ahol totyogós koruktól a munkaképtelen öregségig non-stop dolgoztak, vagy a földeken, vagy a háztartásban vagy a háztájiban. Kevesen voltak alkalmazottak a szó mai értelmében véve. Nem kellett munkát se keresni, a munka találta meg az embert. A huszadik század nagy részében az emberek vagy alkalmazottként, vagy vállalkozóként dolgoztak, az esetek többségében elkülönült a lakó-és a munkahely, valamint a szabadidő és a munkaidő. Ma megint jelentős változások vannak, mert a technológiai fejlődés átalakította a munkaerőpiacot, sok lett a felesleges ember a gépesítések miatt. A hagyományos állások megint ritkábbak lettek, a home office világában a lakó-és a munkahely megint nem különül el, összefolyik sokszor a munkaidő és a szabadidő is. Ma ugyanolyan mértékű változások vannak, mint az ipari forradalom idejében.

2020.12.15. 16:46:45

@Almandin:
A hazai feudalizmus második felében rengeteg volt a zsellér, a jobbágyság rendszere csak addig volt fenntartható, amíg bőven volt föld.

Reactor 2023.07.29. 04:29:20

Nos, ez egy érdekes állítás. Bizonyos szemszögből nem tévhit a dolog. Rögvest elmondom, miért, de szerintem ti is tudjátok - a nők miatt.

Volt egyszer, hol nem volt, a feminizmus, vagyis legyenek a nők egyenrangúak a férfiakkal. Ebben nem is volt semmi probléma, ésszerűnek, sőt, hasznosnak tűnt, így némi hercehurca után meg is valósult a dolog, legalábbis a világ civilizáltabb részén. Azelőtt se voltak rabszolgasorban a nők, de most nem ez a lényeg: megvalósultak a feminizmus céljai, amiket objektíven, jelentősebb károk nélkül meg is lehetett valósítani. Amit nem, annak meg többnyire igen jó okai vannak. A feminizmus maga tehát okafogyottá vált, hisz megvalósította önmagát, nem volt már miért verni a tamtamot.
Igen ám, csakhogy eddigre már rengeteg szervezet, csoportosulás, érdekképviselet, előadó, szerző, mindenféle tótumfaktum söpredék termelődött ki, akik anyagi hasznot realizáltak a a feminizmus megvalósításából, és ahogy a "CÉL" mezőbe érkezett a bábu, rájöttek, hogy itt a nincs tovább. Becsületes munkához egyiknek se fűlt a foga, mert hiába nyavalyogtak munkajogokért, azt természetesen úgy értették, hogy a többi nő dolgozzon, ne ők, nem is voltak semmiféle munkára se alkalmasak, mert olyan szinten gyagyásak voltak, hogy kiskorúsítani kellett volna mindet. Nos, ezek létrehozták a feminizmus 2.0-t, vagy ha úgy tetszik, a turbófeminizmust, ami már rég nem az egyenlőség-szabadság-testvériség triászról szól, hanem többletjogokról, pozitív diszkriminációról, kivételezésről. A felvevőpiacnak (nők) nagyon tetszettek ezek a szirénhangok, hogy ők mind királynők, istennők, tőlük szép ez a világ, a passzát is az ő seggükből fújdogál, a férfiak meg mind szexmániás mocskos sörvedelő disznók, és most jóóóól megfizetünk nekik a 2000 év elnyomásért muhahahaha. Gátlástalanul át is vették, társadalmilag is beérett a gyümölcs: a nők ingyen bepotyázhatnak fesztiválra, szórakozóhelyekre, a bíróságon is enyhébb elbírálást kapnak (lásd "pussy-pass"), az albérletek 90%-át is ők kapják meg, rengeteg állást csak ők kaphatnak meg, de még az unisex munkahelyeken is sokkal könnyebben másszák meg a szamárlétrát - de ami a legfontosabb: a párkapcsolati piacon monopolhelyzetbe kerültek. És persze profán módon vissza is élnek az előnyükkel, olyannyira, hogy már azért is dokumentáltan elvihet a rendőr, ha csak ránézel egy csinosabb lányra, és ő ezt zaklatásnak veszi. Kilométeres elváráslistákat írnak, és ha csak egy ponton is hibázik az adott udvarló, inkább beáll sokadiknak egy bulikirály menőmanó háremébe (aztán persze farizeus arccal szörnyülködik azon, hogy az álompasija mekkora egy rohaccemét megcsalós állat).

Következmények? Bődületesen, aránytalanul felszaporodott egy olyan réteg, aki ha a feje tetején ugrál se jut barátnőhöz. A férfiak egyszerűen elkezdtek tömegesen, hihetetlen gyorsasággal leszokni a szexről. A 2018-as US Social Survey alapján a 18-35 év közötti férfiak 30%-a már évente EGYSZER SEM szexel. Ha extrapoláljuk, úgy 50% nem szexel havi egyszer, 80% heti egyszer se. A középvezető vagy afölötti férfiak NEGYVEN százaléka már egy helyiségben sem hajlandó tartózkodni nőkkel a metoo óta. Mindeközben például Spanyolországban a szexbaba/szexrobot bordélyok többet kapnak 1 óra használat után mint a hús-vér prostik. Na? Összejön hogy 2+2 az mennyi?

Egyszerűen túl nagy kockázatot jelentenek a nők az élet minden terén és drámai gyorsasággal jelennek meg a jobb opciók. Lassan véget ér a hegemóniájuk, menthetetlenül elavultak. Eddig csak a hivatásosakkal kellett versenyezniük, mostanra viszont már a technológia is ellenük dolgozik - és mivel a műszaki szakemberek, feltalálók döntő többsége férfi, tudják, hogy a szexrobotokkal szemben már képtelenek lennének győzni. Komoly veszélybe kerültek, és ezt ők is tudják. Tehát - az ő szemszögükből teljesen igazuk van, a szexrobot borzasztóan veszélyes. Hogy indirekt módon nekik is vastagon közük van ahhoz, hogy már egy szexrobot is jobb választás, mint ők, arról persze mélyen kussolnak.
Szeles őszi éjszakákon arra alszom el, ahogy csikorgatják a fogaikat tehetetlen dühükben. Zene füleimnek.

G. Nagy László 2023.08.03. 13:04:14

@Reactor:

"Igen ám, csakhogy eddigre már rengeteg szervezet, csoportosulás, érdekképviselet, előadó, szerző, mindenféle tótumfaktum söpredék termelődött ki, akik anyagi hasznot realizáltak a a feminizmus megvalósításából, és ahogy a "CÉL" mezőbe érkezett a bábu, rájöttek, hogy itt a nincs tovább. Becsületes munkához egyiknek se fűlt a foga, mert hiába nyavalyogtak munkajogokért, azt természetesen úgy értették, hogy a többi nő dolgozzon, ne ők, nem is voltak semmiféle munkára se alkalmasak, mert olyan szinten gyagyásak voltak, hogy kiskorúsítani kellett volna mindet. Nos, ezek létrehozták a feminizmus 2.0-t, vagy ha úgy tetszik, a turbófeminizmust, ami már rég nem az egyenlőség-szabadság-testvériség triászról szól, hanem többletjogokról, pozitív diszkriminációról, kivételezésről"

Egészen eddig minden szavaddal egyetértek. Innentől azonban kevered a dolgokat. Azt kell világosan látni, hogy két totál különböző szálat mosol össze: az egyén és állam viszonyát, illetve az egyén-egyén közti interakciókat.

Abszolút igazad van: a feminizmus elérte a célját, a jogegyenlőséget a múlt század közepe táján. Azóta már a pozitív diszkriminációról és a kvótákról folyik a diskurzus - ez abszolút helytelen. Az állam, a bíróság, vagy épp a rendőrség nem tekinthet másként egy férfira, mint ahogy egy nőre.

Viszont a magánszféra egészen más tészta. Az, hogy ki kivel szexel, vagy hogy ki kinek ad ki albérletet, az mind totál magánügy. Nyilvánvaló, hogy a nők sok téren előnyt élveznek, de így van ez az okosokkal, a magasakkal, a szépekkel és a sportosakkal is a buták, az alacsonyak, a csúnyák és a kövérek ellenében. A teremtés nem igazságos, de háborogni, panaszt tenni max a Jóistennél lehet.

baalint1 2023.08.03. 14:52:33

@G. Nagy László:
Az a helyzet, hogy ugyanazt az elborult konteót valljátok, de veled ellentétben Reactor ebből levon egy még elborultabb, egyébként tipikusan az incelek által vallott következtetést.

Egyébként épp fordított a helyzet, a nők ingyen mehetnek be a szórakozóhelyekre, ingyen piálknak, mert mindenki meghívja őket, golddiggerkednek az épp a hagyományos, feminizmust megelőző szerepből fakad.

G. Nagy László 2023.08.03. 15:44:03

@baalint1: Azt azért áruld már el, miféle konteóról van szó, mert én még azt sem tudom elképzelni, mire is gondolsz.

Lássuk a tényeket!

1. Tény, hogy a feminizmus elérte első hullámának MINDEN törekvését. A nők törvény előtt egyenlőekké váltak a férfiakkal, ez ENSZ és EU alapérték, mi több: minden civilizált ország alkotmánya rögzíti.

2. Tény, hogy a feminizmus ezt követően sem állt le. Erre szakkifejezés is van: Szent György szindrómának hívják. A sárkány feje a porban, de a harcost még hajtja a lendület...

3. Épp a közelmúltban fogadott el az EU egy női kvótára vonatkozó jogszabályt, melynek értelmében egy bizonyos méret felett a nagyvállalatok igazgatótanácsában minimum 30%-nyi nőnek kell lennie... Ezt még te is ellenzed.

Hol itt a konteó? A történelem a szemed előtt játszódik, s te csak azt hajtogatod: ördögöt festesz a falra :)

baalint1 2023.08.03. 15:51:22

@G. Nagy László:
1. Nem, ez a te véleményed, hogy ha papíron megvan minden egyenjogúság, akkor nincs több látnivaló. Ez nem tény, hanem a véleményed.

2. Mert mondjuk az élet legtöbb területén nem valósul meg a nemi egyenjogúság. Sok mindenben fordítva sem, mert megjegyzem, a hagyományos szerepek nekünk férfiaknak is sok területen rosszat tesznek.

3. A különbség, hogy én felismerem a problémát, amire egy rossz választ adnak, te meg tagadod.

Reactor 2023.08.03. 16:25:42

@G. Nagy László: Persze, más tészta, a savazás mégis teljesen jogos. Itt a női nem komplett tömbként viselkedik, a lakosság uszkve 50%-áról beszélünk, és egy ekkora tömegnek már van társadalomformáló ereje jócskán.

@baalint1: Konkrét tényeket közöltem. Persze egyszerűbb a könnyebb utat járni, kijelenteni hogy konteó az egész, és nem komolyan venni. Papíron, jogilag igenis megvalósult a feminizmus nagy álma. Innentől fogva, ha túltolják, már csak károkat fog okozni - az élet kb. minden területén. Arra meg bőven akad ellenpélda, hogyha a nők kerülnek a trónszékre és ők kezdenek dirigálni, semmivel se jobb, mint a "gaz, elnyomó patriarchátus".

G. Nagy László 2023.08.03. 16:37:43

@baalint1: Egyrészt: ebben mi a konteó?

Másfelől: Mi az az egyenjogúság, amely papíron megvan, de nem valósul meg? Fogalmam sincs, mire gondolsz.

baalint1 2023.08.03. 17:24:32

@G. Nagy László:
Milliószor átrágtuk, milliószor lepattant rólad minden felvetett probléma, hogy nincs látnivaló. Legalább ne játszd a naiv idiótát.

baalint1 2023.08.03. 17:26:12

@Reactor:
Mondjuk semennyire nem valósult meg, hogy karrierben, társadalmi elvárásokban, bíróság előtti egyenlőségben ne számítson mi a nemed. Akár egyik, akár másik irányban (pl. bíróságon sokkal több esetben ítélik a gyereket az anyukának).

G. Nagy László 2023.08.03. 17:35:47

@baalint1: Vagyis: konteózol, miközben azt sem tudod, miről beszélsz. A karriert emlegeted, aminek semmi köze a jogrendszerhez, 100%-ban az egyénen és a piacon múlik, ráadásul ami a gyakorlatot illeti, sosem látott női karrierek tömkelegével találkozunk. Mind a politikában, mind a gazdasági szférában, mind a tudományban ugrásszerűen megnőtt a nők aránya. Ezek olyan tények, melyeket jól ismersz. Társadalmi elvárások: liberálisként van képed ilyet leírni??? Egy liberális magasról szarik a hülye konvenciókra. Mellesleg: ez az, ami tipikus szalmabáb. Semmi ilyesmivel nem találkozom. Bíróság előtt egyenlőség??? Egyetlen példát hozol, az is a nők felé billenti a mérleget.

Baszki, elmész te a büdös fenébe! Pufogtatod az üres, feminista frázisokat, és egyik mögött sincs semmi. De tényleg semmi: kurvára üres a panaszláda, amit kinyitottál, szar lehet belenézni...

baalint1 2023.08.03. 17:49:40

@G. Nagy László:
Erről a fanatikus őrületről beszélek, amely egyre inkább uralkodik feletted. Liberálisnak vallod magad, aztán gyűlölsz minden olyan törekvést, ami az egyén szabadságát erősítené.

Igen, olyan példát hoztam, amelyik pont a féfiakat hozza hátrányos helyzetbe. Mert az ugyanúgy probléma. Pedig papiron az sem létező probléma, a gyakorlatban mégis létezik. Elvileg egy ilyen példán keresztül pont könnyebben megérthetnéd mi a gond, de nem is akarod megérteni. Egyszerűbb woke-ozni, marxizmust kiáltani, ha neked nem tetszik a liberalizmus. Csak akkor ne hazudnád magadat liberálisnak. Régi vonalas marxista vagy, és látom az is maradsz.

alöksz róz 2023.08.03. 18:25:14

@G. Nagy László: "Azt azért áruld már el, miféle konteóról van szó, mert én még azt sem tudom elképzelni, mire is gondolsz." - bálint totál agymosott, tehát mindenben konteót lát :-)

alöksz róz 2023.08.03. 18:31:27

@alöksz róz: pontosabban mindenre konteót kiált

baalint1 2023.08.03. 18:38:08

@alöksz róz:
Jujj, megvilágosodtam, hogy valós veszélyt jelentenek a vérszomjas feminácik, át fogják venni a hatalmat, és elnyomnajk minket férfiak. Mert kb. erről szólt amit Reactor előadott, G. Nagy elvtárs meg csak az inceles következtetésével nem értett egyet.

G. Nagy László 2023.08.03. 18:38:20

@baalint1:

Mivel sunnyogsz, félrebeszélsz, személyeskedsz és nem válaszolsz, ismét felteszem a kérdéseimet:

1. Milyen konteóról beszéltél? Ilyenekkel nem dobálózunk óvodás módra. Legalább azt illik leírni, hogy mit gondolsz: véleményed szerint miféle összeesküvés-elméletben hiszek a téma kapcsán. Az is egy megoldás, ha elismered, hogy hülyeséget beszéltél, hogy nem is gondoltál semmire, csak amolyan szitokszóként használtad a konteó kifejezést.

2. Mi az a törekvés, amely az egyén szabadságát erősíti, és én gyűlölöm? De tényleg! Évek óta egy ilyet sem írtál soha.

Marxistázol óvodás módra, miközben mindketten tudjuk, hogy a feminizmus harmadik és negyedik hulláma egyértelműen marxista gyökerű, s pont te véded ezt a védhetetlen ideológiát.

Na, kapd össze magad, s legalább egyetlen érvet, szempontot rángass elő, amely melletted szól!

alöksz róz 2023.08.03. 18:49:33

@baalint1: tuti még a gyíkembereket is elhiszik ezek

alöksz róz 2023.08.03. 18:54:23

@baalint1: de mi benne a konteó?
létező dolgokról beszélnek, igazolható ok-okozati összefüggésekről.
és nem állították azt se h az adott csoport előre megtervezve világuralomra tört, amit a reactor írt, az nem egy összeesküvés, hanem az egy bolond százat csinál elv

baalint1 2023.08.03. 18:58:32

@G. Nagy László:
Baszki, te küldtél el mindenhová, te maszatoltál, játszottad a naivat, mint ha nem rágtuk volna ezerszer át, és minden egyes alkalommal maszatoltál, hazudoztál.

1. Amit Reactor elvtársad felvázolt, mely szerint a feministák nőuralomra hajtanak. Ezzel egyetértettél. Azzal nem, hogy emiatt nem talál nőt.

2. Baszki, legalább ennyire nyíltan ne hazudozz, rendszeresen felsoroltam egy rakás ilyet, újra és újra érvek nélkül lepattan rólad, hogy nincs semmi látnivaló.

"Marxistázol óvodás módra, miközben mindketten tudjuk, hogy a feminizmus harmadik és negyedik hulláma egyértelműen marxista gyökerű, s pont te véded ezt a védhetetlen ideológiát."

A te normatív társadalommérnökösdid ami marxista eredetű. Néha jössz gazdasági kérdésekben a libertarianizmussal, de a társadalompolitikai szemléleted 100%-ban arról szól, hogy hogyan kellene működniük az embereknek, hogy miért nem formáljuk át a buzikat, a nőknek hol a helye, mi a szerepe, stb., stb.

Büdös komcsi vagy, ráadásul a végtelenül rosszindulatú, gyűlölködő fajtából, ez a helyzet. Látod, nem maszatolok, nincs PC, leírom mi a helyzet.

Reactor 2023.08.03. 19:17:46

@baalint1: És mi okozza ezt? Úgy van: a turbófeminizmus.

Nothin' t'see here, folkz...

G. Nagy László 2023.08.03. 19:42:09

@baalint1:

1. "Amit Reactor elvtársad felvázolt, mely szerint a feministák nőuralomra hajtanak." És ez mitől összeesküvés-elmélet??? Suzanna Danuta Walters szociológiaprofesszor így ír a Washington Postban megjelent cikkében: "Tehát, kedves férfiak, ha valóban velünk vagytok, és azt szeretnétek, hogy ne gyűlöljünk titeket azért az ezredévnyi szenvedésért, amit okoztatok nekünk és amiből profitáltatok, kezdjétek ezzel: Álljatok félre, hogy felállhassunk anélkül, hogy elnyomnátok minket. Csak feminista nőkre szavazzatok. Ne induljatok a hivatali pozíciókért. Ne álljatok semminek az élére. Mondjatok le a hatalomról. Majd mi intézzük. És értsétek meg, hogy soha többé nem fogjuk letörölgetni a krokodilkönnyeiteket. Minden okunk megvan rá, hogy gyűlöljünk titeket." Ez tény. Már a "toxikus maszkulinitás" fogalmát is azért hozták létre, hogy azt hirdessék: a férfiak generálisan agresszívek és bántalmazóak. Már a második generációs feministák is azt hirdették, hogy a nők erkölcsileg felsőbbrendűek a férfiaknál. (Ezt abból eredeztették, hogy a rabszolgaság elleni harcot részben a patriarchátus ellen vívták.) Ezek mind tények. Senki sem beszélt arról, hogy a nők sötét, elfüggönyözött szobákban világuralmi terveket szőnek. Csupán arról, hogy a radikális feministák gyűlölik a férfiakat, és ennek megfelelően is kommunikálnak. Szóval hagyd ezt a konteós faszságot, ennél indokolatlanabbul még senki nem használta e kifejezést.

2. "Baszki, legalább ennyire nyíltan ne hazudozz, rendszeresen felsoroltam egy rakás ilyet, újra és újra érvek nélkül lepattan rólad, hogy nincs semmi látnivaló."

Soha egyet sem írtál. De tudod mit? Biztosan megtetted, csak én vagyok kurva feledékeny. Legalább egyet ismételj már meg, a kedvemért! A többi olvasó tényleg azt fogja hinni, hogy kamuzol, és tök üres a tölténytárad.

baalint1 2023.08.03. 19:57:17

@G. Nagy László:
1. Az a baj, hogy te gyűjtöd ezeket. Fogalmam nincs ki a tököm az a Suzanna Danuta Walters, de te megtaláltad az idióta kijelentését, hogy triggelelődj. Nem tűnik fel, hogy milliószor többször írod le, hogy woke, mint akiket oda sorolsz? Te néhány szélsőséges idióta alapján ítélsz meg teljes ideológiákat, aztán előadod a nagyhalált, hogy ezek miket akarnak és hogy nem is liberálisok. Miközben a feminista mozgalmaknak egy rakás eredeti célja nem teljesült attól hogy papiron így van. Direkt írtam is egy ellenkező példát, ahol hiába vagyunk mi férfiak papiron egyenrangúak, a bíróságon ez nem teljesül.

Akkor ismét felsorolok párat:
- Támogatod a homofób törvényt, amely megmondja milyen tartalmakat hol hogyan árulhatnak a boltok
- Támogattad az államot, amely megzsarolta a Telekomot, hogy igenis szponzorálni kell a szerintük a hímsoviniszta szövegéért vállalhatatlan Ákost
- Felháborodtál hogy egy magán szervezet elvette egy szakácstól a Michelin csillagot.
- Többször is támogattad az anti-gay mozgalmakat, mert szerinted a melegeknek jobb lenne, ha nem lennének melegek.
- Szinte minden párkapcsolattal, férfiakkal, nőkkel, melegekkel, transzokkal kapcsolatos cikkedben kijelented, hogy melyiknek hogyan kellene élni, hogyan kellene viselkedni. Az egész blogod erről a normatív felfogásról szól

De még kurva sokat fel tuddnék sorolni, de mi a francnak, ha úgtyis ugyanazokat a hazugságokat ismétled meg, érvek nélkül tagadsz, hazudozol, stb., stb.. Közben ráadásul azon neobolsevik politikusokat támogatod, akik erősen autokrata módon kormányoznak, rendszeresen hoznak olyan törvényeket, amelyek beleszólnak az állampolgárok magánéletébe, alkotmányban rögzítik a nemi szerepeket. Ja, és persze ez nem baj, de ha civil szervezetek ugyanilyen témákban véleményt mondanak, az már baj, miközben te az állam által előírtaknak tapsolsz.

G. Nagy László 2023.08.03. 20:48:34

@baalint1:

"- Támogatod a homofób törvényt, amely megmondja milyen tartalmakat hol hogyan árulhatnak a boltok"

Nyilván a gyermekvédelmi törvényre gondolsz. Pontosan tudod: semmiféle korlátot nem helyeslek, amely FELNŐTT emberekre vonatkozik. De a GYERMEK az más tészta. Nem véletlenül vannak korhatáros filmek és egyéb tartalmak. Ennek a logikának kell érvényesülnie itt is. ha ez így van, úgy mi kivetnivalót találni benne?

"- Támogattad az államot, amely megzsarolta a Telekomot, hogy igenis szponzorálni kell a szerintük a hímsoviniszta szövegéért vállalhatatlan Ákost"

Ákos kurvára nem vállalhatatlan, de ez mellékes. Azt írtam: a Telekom azt szponzorál, akit akar. Senkinek semmi beleszólása nincs. És az állami döntéshozók is - a jogszerűség keretein belül - simán szolgáltatót válthatnak. Mi a gond??

"- Felháborodtál hogy egy magán szervezet elvette egy szakácstól a Michelin csillagot."

Nem tudtam, hogy magánszervezetről van szó. Ahogy felnyitottátok a szemem, rögtön azt írtam: egy magánszervezet azt tesz, amit akar.

"- Többször is támogattad az anti-gay mozgalmakat, mert szerinted a melegeknek jobb lenne, ha nem lennének melegek."

Lófaszt. Egy felnőtt meleg döntse el maga, hogy miként akar élni. (Egy dohányosnak sem veszem ki a cigit a szájából, pedig arról mindketten tudjuk, hogy káros.) Ha az anti-gay mozgalmon olyan pszichológiai szolgáltatást értesz, ahová bárki önkéntesen betérhet és bárki önkéntesen el is hagyhatja azt bármikor, azzal mi baja lehet egy liberálisnak?

"- Szinte minden párkapcsolattal, férfiakkal, nőkkel, melegekkel, transzokkal kapcsolatos cikkedben kijelented, hogy melyiknek hogyan kellene élni, hogyan kellene viselkedni. Az egész blogod erről a normatív felfogásról szól"

Természetesen így van. Miért ne lehetne véleményem? Ha liberális vagyok, az azt jelenti, hogy nem drukkolhatok egy csapatnak sem? Lófaszt. Az azt jelenti, hogy nem kívánom kivégezni, bántani, korlátozni sem az újpestieket, sem az MTK-sokat. De fradista simán lehetek.

Szóval, ötből semmi. De a kérdéseimre továbbra sem válaszoltál:

1. Milyen konteóról beszéltél? Az is egy megoldás, ha elismered, hogy hülyeséget beszéltél, hogy nem is gondoltál semmire, csak amolyan szitokszóként használtad a konteó kifejezést.

2. Mi az a törekvés, amely az egyén szabadságát erősíti, és én gyűlölöm? Ebből az ötből egy ilyen sem volt. a Telekom és a Michelin kifejezetten fasiszta módon jártak el, nemhogy az egyén szabadságát akarták volna erősíteni, hanem kifejezetten megbüntettek ártatlan embereket a véleményük miatt. Az anti-gay klinikák kapcsán PONTOSAN TE kívánod korlátozni az egyén szabadságát, amikor ezeket bezáratnád. Én liberális vagyok: virágozzék minden virág! Ne vedd el, kérlek, te sem meleg embertársaim lehetőségét, hogy ilyen helyeket látogassanak! És végül: az én személyes véleményszabadságomat is megnyirbálnád. Miért tennél ilyet? Hát nem az az egyéni szabadság kiteljesedése, ha arról írhatok, amiről akarok?

Mintha kurvára fordítva ülnél a lovon. Gazdasági kérdésekben abszolút tisztán látsz mindent, ha viszont bármi woke-faszság megjelenik, rögtön elborul az agyad. Vannak melegek a környezetedben, azért ez a nyilvánvaló érzelem-vezéreltség?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.03. 22:52:31

@baalint1:

"milliószor többször írod le, hogy woke, mint akiket oda sorolsz? Te néhány szélsőséges idióta alapján ítélsz meg teljes ideológiákat"

A woke sajnos már jóval több néhány szélsőséges idiótánál. Hatásában főképp.

grundigg 2023.08.04. 10:53:50

@G. Nagy László: "Pontosan tudod: semmiféle korlátot nem helyeslek, amely FELNŐTT emberekre vonatkozik. De a GYERMEK az más tészta."

Na de az, hogy pl. óvoda vagy imaház 200 méteres körzetében lévő könyvesboltban felnőtt ember nem adhat el és nem vehet olyan kiadványt (legyen az szépirodalmi vagy tudományos), ami megjeleníti a homoszexualitást, ez felnőtt emberekre vagy gyerekekre vonatkozó korlátozás?

Miközben Gulyás Gergely közli, hogy az iskolai szöveggyűjteményekre - amik szükségképpen a gyerek kezébe kerülnek - nem is vonatkozik a "gyermekvédelmi" jogszabály. (Igaz, a jogszabályban erről nincs szó, de a magyar jogállam így működik, hogy a miniszter egy sajtótájékoztatón elmondja, kinek mit szabad és mit nem.)

baalint1 2023.08.04. 11:41:22

@G. Nagy László:
"Nyilván a gyermekvédelmi törvényre gondolsz. Pontosan tudod: semmiféle korlátot nem helyeslek, amely FELNŐTT emberekre vonatkozik. De a GYERMEK az más tészta. Nem véletlenül vannak korhatáros filmek és egyéb tartalmak. Ennek a logikának kell érvényesülnie itt is. ha ez így van, úgy mi kivetnivalót találni benne?"

A korhatáros filmek szexuális tartalom és erőszak esetére vonatkoznak, ez a törvény szexuális orientáció alapján. Amit a tinik már maguk is megélnek.

Attól, hogy gyerekvédelmi törvénynek hazudod, te is tudod hogy köze nincs a gyerekek védelméhez.

"Ákos kurvára nem vállalhatatlan, de ez mellékes. Azt írtam: a Telekom azt szponzorál, akit akar. Senkinek semmi beleszólása nincs. És az állami döntéshozók is - a jogszerűség keretein belül - simán szolgáltatót válthatnak. Mi a gond??"

Ha szerinted oké, hogy ideológiai alapon választ szolgáltatót, zsarolva azokat, hogy azok azt a nézetű celebet támogassák, aki kedves őnekik, akkor ne hazudd már magadat liberálisnak, mikor nyíltan tapsikolsz az állam ideológiai befolyásának.

Ugyanez megy másban is, a kormánypárti propagandasajtó nagyrészt abból él, hogy állami cégek szponzorálják, ami gondolom szintén rendben van szerinted. Csak akkor mitől vagy te jobboldali-liberális, ha mindennek tapsikolsz? Büdös komcsi vagy, aki szerint az a jó, ha kézi vezérléssel irányítja az állam az emberek életét.

"Lófaszt. Egy felnőtt meleg döntse el maga, hogy miként akar élni. (Egy dohányosnak sem veszem ki a cigit a szájából, pedig arról mindketten tudjuk, hogy káros.) Ha az anti-gay mozgalmon olyan pszichológiai szolgáltatást értesz, ahová bárki önkéntesen betérhet és bárki önkéntesen el is hagyhatja azt bármikor, azzal mi baja lehet egy liberálisnak?"

Te is jól tudod, hogy kikről beszélek, mert olvastál a témában. Rengeteg embert tettek tönkre a hazugságaikkal, köztük fiatalkorúakat, akiket a szüleik küldtek el ilyen sarlatánokhoz. A pszichológia pedig egy tudomány, ne keverjük már ide, az ex-gay mozgalmaknak annyira van köze a pszichológiához, mint a szcientológusoknak (akik szintén nem tartják tiszteletben az emberi jogokat).

"Természetesen így van. Miért ne lehetne véleményem? Ha liberális vagyok, az azt jelenti, hogy nem drukkolhatok egy csapatnak sem? Lófaszt. Az azt jelenti, hogy nem kívánom kivégezni, bántani, korlátozni sem az újpestieket, sem az MTK-sokat. De fradista simán lehetek."

Vélemény az, ha azt mondom, utálom a pacalt, szerintem nagyon rossz az íze. Ítélkezés az, amikor azt mondom, hogy akik pacalt esznek, azok az agymosott pacallobbi áldozatai, vagy szarházi emberek, és egyébként is sokkal jobb lenne ha lecsót ennének, mert az nekik is jobb lenne.

Természetesen jogod van ítélkezni is. Csak akkor miért tartod magadat liberálisnak? A liberális nem csak azt jelenti, hogy nem tiltjuk törvénnyel a dolgokat (bár a homofób törvénynél és jópár más dologban annak is tapsikolsz), hanem egy gondolkodásmódot is, hogy elfogadjuk, hogy vannak más ízlésű emberek, és ha nem ártanak a tevékenységükkel másoknak (lásd pacalevés), akkor nem ítélkezünk, csak véleményt mondunk, ha nekünk nem ízlik.

"Szóval, ötből semmi. De a kérdéseimre továbbra sem válaszoltál:"

Ötböl öt megint lepattant érvek nélkül, a szokásos semmi látnivaló. Aztán legközelebb ismét naivan előadod, mint ha ez a vita le se zajlott volna. De mit várok egy hazug bolsevik féregtől...

1. Már leírtam többször is, lepattant. Minek törjem magamat sakkozásban, ha asztalra borítod a sakkfigurákat, ha valami neked nem tetszik?

2. Ha szerinted nem igaz, akkor érvelj. Pl. az 1-esnél megint behazudtad gyermekvédelmi törvényként. Ehhez képest a törvény tiltja azt, ha két homoszexuális karakter egymás kezét fogja egy rajzfilmben, ugyanez egy ellenkező nemű párnál nem igaz. Szóval ha ez szerinted a gyerekeknek káros, hogy két szereplő egymás kezét fogja, akkor utóbbi esetben is károsnak kellene lennie. Nyilván nem az, és ezt te is tudod, de a lényeg, hogy a törvény egyértelműen a homoszexualitással szemben lett létrehozva. Te meg simán érvek helyett megismétled a kormány hazugságát. Tapsolsz, mikor az állam nyíltan beleszól az emberek magánéletébe, aztán utána meg eljátszod a liberálist. Ugyanez Michelin és Telekom esetében, ahol magánszervezetről és cégről van szó, nem is érted a különbséget köztük és az állam beleszólása között.

baalint1 2023.08.04. 11:43:01

@G. Nagy László:
"Mintha kurvára fordítva ülnél a lovon. Gazdasági kérdésekben abszolút tisztán látsz mindent, ha viszont bármi woke-faszság megjelenik, rögtön elborul az agyad. Vannak melegek a környezetedben, azért ez a nyilvánvaló érzelem-vezéreltség?"

Bocs, de a woke továbbra is a te vesszőparipád. Én az ő faszságaikat ugyanúgy elítélem, lásd kvóta, lásd a svédek faszsága a prostitúció tiltásával. Ellenben te még a legdurvább illiberális faszságokat, még a homofób törvényt is élteted. Te ülsz fordítva a lovon, a legszélsőségesebb illiberális-bolsevik nézeteket vallod, miközben mutogatsz egy kisebbségre a liberális-jobboldali oldalon, akik túltolják a szekeret.

baalint1 2023.08.04. 11:43:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Persze, gyíkemberek állnak mögöttük és világuralomra törnek.

Tesz vesz IV · www.kkbk.blog.hu 2023.08.04. 11:46:33

@baalint1: mindaketten teljes sötétségben éltek gazdasági kérdésekben, tündémesékben hisztek és emellett bálint te még undorító módon hisztizel és hitványkodsz a releváns kommunikáció helyett. nagyot csaódtam benned.túl sokat lúgtál a pszichopata fideszes haveroddal.

még midnig várom hogy reagálj
amúgy jó lenne nem hisztiznél meg személyeskednél gyerekesen, hanem válaszonál konkrétan a gazdasági kérdéseimre, mert látom elvesztettted a fonalat, de akkor nem gerinctelenül kéne hitványkodni
- a gazdaság zéró öszegű játék, miért is? Offshore-os példámat láttad rá?
- skandináv kongnitív disszonancia? nem érted mire kéne reagálni?

a céheknél színvonalasan tudutnk vitatkozni. érvekkel. a gazdaságnál nem megy?
ide várom a választ

teveszmek.blog.hu/2023/06/29/_nincs_mas_valasztasunk_mint_a_monogamia#c42135045

G. Nagy László 2023.08.09. 15:41:59

@baalint1:

Egy csomó mindenre kéne reagálnom, de maradjunk csupán a legfontosabbnál. Talán ez a kulcsa minden nézetkülönbségünknek.

""Vélemény az, ha azt mondom, utálom a pacalt, szerintem nagyon rossz az íze. Ítélkezés az, amikor azt mondom, hogy akik pacalt esznek, azok az agymosott pacallobbi áldozatai, vagy szarházi emberek, és egyébként is sokkal jobb lenne ha lecsót ennének, mert az nekik is jobb lenne.

Természetesen jogod van ítélkezni is. Csak akkor miért tartod magadat liberálisnak? A liberális nem csak azt jelenti, hogy nem tiltjuk törvénnyel a dolgokat (bár a homofób törvénynél és jópár más dologban annak is tapsikolsz), hanem egy gondolkodásmódot is, hogy elfogadjuk, hogy vannak más ízlésű emberek, és ha nem ártanak a tevékenységükkel másoknak (lásd pacalevés), akkor nem ítélkezünk, csak véleményt mondunk, ha nekünk nem ízlik."

Ez szerintem nagyon rossz megközelítés. Valójában itt térsz le a liberalizmus nyílegyenes sugárútjáról.

Először is: véleményt megfogalmazni és ítéletet mondani EGY ÉS UGYANAZ. Ne ebben a szóhasználatban keresd a lényeges eltérést. Gondolj bele: nem csak ELÍTÉLNI, de MEGÍTÉLNI is lehet valakit/valamit. De nyilván nem ez a lényeg.

Amikor valamit véleményezel/megítélsz, az a dolog természeténél fogva három síkon történhet:

1. AZ ÍZLÉS SZINTJE - Finom-e a pacal, vagy sem? Az ilyesmin csakis a gyerekek vitatkoznak, nem érdemes mélyen belemenni.
2. AZ ERKÖLCS SZINTJE - Bűnös-e (ezért büntetést érdemel-e) az, aki pacalt fogyaszt? Nyilvánvalóan nem, csakis a beteg, tekintélyelvű vallások (iszlám, zsidó) fogják korlátozni a híveiket ilyen tekintetben.
3. A MINŐSÉG SZINTJE (ez valójában a fenti kettő közt helyezkedik el) - Itt arról van szó, hogy a pacalt megítéljük tápértéke szerint; hogy segíti-e a diétánkat, hogy fehérjebevitel szempontjából jobb-e, mint a natúr, grillezett csirkemell stb. Ezek mindig objektív, vagy közel objektív szempontok.

Te is, minden ideologikusan gondolkodó, ott tévedsz el, amikor összekevered e síkokat. Lássuk ugyanezt a felnőttkorú buzikkal:

1. AZ ÍZLÉS SZINTJE - Szexuálisan vonz-e egy másik férfi? Szeretem-e nézni, ha két férfi fogja egymás kezét? - Totál irreleváns. A magánügyem. Elmebeteg az is, aki korlátozná a buzikat csak azért, mert neki nem tetszik, s ugyanúgy elmebeteg az is, aki korlátozná a homofóbokat, mert neki meg az nem tetszik.
2. AZ ERKÖLCS SZINTJE - Bűnös-e (ezért büntetést érdemel-e) az, aki meleg? Nyilvánvalóan nem, csakis a beteg, tekintélyelvű vallások (iszlám, zsidó, keresztény) fogják korlátozni a híveiket ilyen tekintetben.
3. A MINŐSÉG SZINTJE - Ezek mindig objektív, vagy közel objektív szempontok. Lehet-e közös gyereke két buzinak? Nyilván nem. Szegényebb-e ezáltal egy meleg kapcsolat egy heterónál? Nyilvánvalóan igen. Elmebeteg az, aki ezt tagadja. Az pedig a liberalizmus igazi ellensége, aki elvárja, hogy ezt soha senki ne említse.

Kezded már érteni? Kezded érezni is, hogy mennyire kilépsz abból a hűvös és racionális világból, amelyet a pacal kapcsán képviselsz, amikor a buzikról lesz szó? Ezt hívják vallásosságnak. Nem bántásból írom, igyekszem szeretettel kommunikálni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.10. 06:57:28

"véleményt megfogalmazni és ítéletet mondani EGY ÉS UGYANAZ."

Lényegében igen, de azért van némi különbség.

Ha vélemény fogalmazok meg, akkor abban benne van, hogy a SAJÁT nézőpontomból, a saját elveim, elvárásaim stb. szerint nézem az adott bármit. Tehat világosan elismerem, hogy szubjektív vagyok.

Aki ítéletet alkot, az ezzel szemben valami külső, általa objektívnek és általános érvényűnek tekintett szabályra, rendre hivatkozva teszi ezt. Vagyis NEM ismeri el, hogy ő szubjektív, ezért aztán ellentmondást, kritikát, más nézőpontot nem tűr.

G. Nagy László 2023.08.10. 08:47:04

Kétségkívül van egy ilyen íze a dolognak. De ha azt nézed, hogy a "megítélésem szerint" pont ugyanazt jelenti, mint hogy "véleményem szerint", mindkettő transzparensen hirdetve, hogy megkérdőjelezhető, hogy szubjektív, úgy láthatóvá fog válni, hogy nem a szavak a fontosak, hanem a fenti három kategória.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.10. 09:51:14

"A Hozzászólások betöltése nem sikerült
Hozzászólások újratöltése"

Ezt az üzenetet kapom ma reggel óta minden blogban, és van, ahol a hozzászólás ablak sem jelenik meg. Természetesen az újratöltés sem sikerül. Két telefonon is ugyanez van.

Nálatok minden OK?

G. Nagy László 2023.08.10. 09:59:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nálam mindig szarakodik a rendszer. Van, amikor nem enged kommentelni. Van, amikor a kommentmező megjelenik, de válaszoni nem enged. Van, hogy nem enged be és jelszót kér, mert elfelejtette... Én már fenn sem akadok az ilyesmin. Ma csak simán elúszott egy kommentem. Volt, hogy egy egész poszt... Lassan muszáj lesz mindenből másolatot készíteni, annyira megbízhatatlanul működik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.08.10. 17:14:45

@G. Nagy László:

A blog.hu hibája lehetett, mert most újra OK.

Nálam is szokássá vqlt, hogy elküldés előtt a clipboardra másolom, amit írtam. Nagyon hosszú kommentjeim is vesztek már el, amiket nem volt kedvem újtra bepötyögni a telefonon.
süti beállítások módosítása