Tisztán emlékszem: a rendszerváltás idején jártunk, amikor ezt az ostoba és hamis frázist először hallottam. Már akkor is azt éreztem, hogy színtiszta kamu az egész.
Az első kérdés, ami felmerül az emberben, rögtön az, hogy jelent-e a SZABADOSSÁG kifejezés bármit is? Van-e valódi létjogosultsága e szónak? Létezik-e olyan idevágó, egzakt jelentéstartalom, amelynek leírásához a SZABADSÁG kifejezés kevés volna? Ha morálfilozófiai megközelítéssel és józanul kívánunk válaszolni, úgy azt kell mondanunk: semmi szükség e szóra. Amennyiben azonban engedékenyek maradunk azokkal szemben, akik gyűlölik és elviselhetetlennek tartják a szabadságot, egész pontosan a másik ember szabadságát, ugyanakkor ezt az ellenérzésüket nyíltan nem vállalják, inkább becsomagolnák egy szalonképesebb formába - úgy máris megértjük, miként is keletkezett e szó. (Olyan ez, mint a KIZSÁKMÁNYOLÁS fogalma. Az sem jelent az égvilágon semmit, tekintve, hogy létezik önkéntes alapon megkötött üzlet, mely szent; s létezik rablás, ami pedig súlyos bűn. A kettő közt nincs valódi átmenet.) Mert mit is jelent valójában a SZABADOSSÁG kifejezés? A 19. század derekán így definiálták: "A rosszul használt szabadság fattyú kinövése; a szabadság palástja alá takaródzó kicsapongás, helyesebben: korlátlanság, zabolátlanság." A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint az illemet, a szeméremérzést sértő magatartásról van szó. Azt a tipikus logikai bakugrást látjuk tehát, amikor egy tisztán ízlésbeli kérdést egyesek megkísérelnek felemelni a morál szférájába. Mivel ők maguk rosszul vannak a tényleges szabadságtól, s vélhetően önmagukkal szemben is szigorúbbak (szívük joga), lehetőség szerint a másik ember szabadságjogait is megnyirbálnák (amihez meg semmi közük). A probléma csupán az, hogy nem a valóságot kommunikálják. A tiszta beszéd így hangzana: "Egy diktátor lakik bennem, aki feljogosítva érzi magát, hogy beleszóljon a másik ember életébe." Ehelyett legyártanak egy üres kifejezést és útjára indítanak egy hamis eszmét, mely szerint az egyén szabadságjogaiból simán ki lehet szelektálni bármit. Mi több, képesek magát a nyelvet is meghamisítani. A TELJES SZABADSÁGOT elnevezik szabadosságnak, mintha az egy erkölcsileg alacsonyabb rendű kategóriát képviselne, míg a MEGCSONKÍTOTT SZABADSÁGOT valódi szabadságnak hazudják, és úgy tesznek, mintha ez lenne a morál netovábbja. Vicces.
Semmi sem jelzi oly tisztán a SZABADOSSÁG kifejezés feleslegességét és értelmetlen mivoltát, mint az, hogy szemmel láthatólag senki nem próbálja egzakt módon meghatározni, keretbe foglalni, voltaképp melyek is azok a vadhajtások a szabadság pazar virágoskertjében, melyeket lenyesni volna érdemes. Magát a szabadságot könnyű definiálni: minden ide tartozik, ami önkéntes, ami erőszakmentes. A szabadossággal sem az a gond, hogy nehézkes volna körülírni, sokkal inkább az, hogy megmosolyogtató. Akár a legprűdebb vallási fanatikus, akár a legfelvilágosultabb liberális demokrata veszi a szájára (tollára), annál tovább egyik sem merészkedik, mint hogy valami féktelen, gátlástalan, feslett, erkölcstelen és illetlen dologról van szó. Talán érdemes lenne elmagyarázni, hogy mi a baj a féktelenséggel és a gátlástalansággal (nyilván semmi). Talán érdemes lenne kitérni rá, hogy mitől erkölcstelen az, ami teljességgel önkéntes (nyilván nem az). Talán érdemes lenne felhagyni azzal, hogy régi idők dohos illemtanát kérjük számon a mai nemzedékektől. Világos, hogy egy végletesen prűd prédikátornak rém kínos a belemerülés a számára oly idegen, ismeretlen és megvetett szexualitás kérdéskörébe. Egyetlen szigorú tekintetű erkölcscsősz sem fog belemenni abba, hogy a szexuális örömszerzés módozatait taglalni kezdje, kitérve a kívánatos és az elvetendő formákra. Egyetlen vaskalapos rmegmondóember sem fogja felvállalni a szabályalkotást, hogy a színes magazinok címlapján az ünnepelt színésznők, popsztárok és modellek mennyit mutathatnak meg magukból. Egyetlen ortodox véleménydiktátor sem lesz annyira bátor, hogy meghatározza, meddig mehetünk el a publikus érzelemnyilvánítás terén. Hiszen tudjuk: tisztán ízlésbeli kérdésekről van szó. A leghagyományosabb, misszionárius pózban történő behatolás is lehet kellemetlen, fájdalmas, avagy szánalmas maszatolás; ugyanakkor egy anális közösülést is át lehet élni szerelemteljes intimitással. A tökéletes meztelenség is tálalható művészi módon, miközben gyárthatunk olcsó és igénytelen pornográfiát, mely szinte semmit sem mutat. A zsúfolt metrón is belemarkolhatok úgy az asszony fenekébe, hogy abban lesz elevenség, visszafogottság és a másikkal való finom összekacsintás, és lehetek faragatlan paraszt anélkül, hogy egyetlen ujjal is hozzáérnék.
A szabadság nem egyenlő a szabadossággal? Talán tényleg nem, hiszen utóbbi az előbbi elválaszthatatlan, lenyeshetetlen részét képezi. Bevallom: szívesen eltöltenék egy fél napot annak a fejében, aki a feslett és erkölcstelen szabadosságról papol, kíváncsian várva, milyen gondolatot találok a háttérben. Gyanítom persze, hogy semmilyet, hiszen ilyen nem létezik, maximum ízléstelenségről beszélhetünk. Ahogyan mi is húzzuk az orrunkat, ha gagyival, giccsel, vagy gusztustalansággal találkozunk, úgy természetesen a karót nyelt is fintoroghat, ha prüdériáját bármi bántja. De ennyi. Muszáj elviselni, hogy nem mind ugyanazt a kultúrát fogyasztjuk.
