Sokadszorra írom le: a magam részéről nagyon bírom Puzsér Robit, rengeteget tanultam tőle. Van azonban egy-két olyan kérdés, melyet valamiért képtelen reálisan látni.

A minap a hét fő erényről folyt a diskurzus az Önkényes mérvadó című rádióműsorban, itt hangzott el Puzsér részéről a következő gondolat: "Ha egy eszmét szolgálsz, egy éterikus eszményt; az igazságosságot, az emberi szeretetet, az emberi megértést, a méltányosságot, akkor szolgáló vagy, és az az életedet felmagasztosítja. De hogyha XY-t szolgálod, akinek neve van, lakcímkártyája van, hozzá tartozó TAJ-száma van, az már nem szolgálat. Az szolgaság, és ez az, ami lealjasít." Hitem szerint a nagy megmondóember ezúttal erősen el van tévedve. Bevallom: el sem tudom képzelni, miként lehet egy pozitív eszmét oly módon szolgálni, hogy annak ne volna hús-vér kedvezményezettje - névvel, címmel, TAJ-kártyával. És ugyanígy: ha egy ideológiához képtelen vagyok hozzárendelni olyan áldást, mely valós személyek sorsát segíti, úgy az adott eszmerendszer aligha támogatandó. Amikor olyat hallok, hogy az eszmét érdemes szolgálni, nem az embert, olyankor azonnal a történelem gyilkos ideológiáira asszociálok: a nácizmusra, a kommunizmusra, a fundamentalista kereszténységre és a fanatikus iszlámra. Puzsér persze siet leszögezni, hogy a maga részéről az évezredes eszményekre gondol, nem a tünékeny politikai ideológiákra, ám a rádióhallgató épp csak fellélegezne, máris visszatáncol: "A gyűlöletnek és a hitványságnak szolgálni még mindig nemesebb feladat, mint a nagyuraságnak szolgálni. Mert akármennyire is erkölcsileg alávaló, még mindig emberhez méltóbb egy eszménynek szolgálni, mint egy másik embernek." Akárhogy is csípem Robit, ezek a mondatok egyszerűen vállalhatatlanok. A világ valaha volt minden történelmi bűne ebből a beteg gondolatból sarjadt.

"Ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!" - hirdeti Jézus, ám Puzsér figyelmét mintha elkerülte volna ez az intelem. (Egy ateistánál ez még megbocsátható volna, ám nála, aki a morált a krisztusi tanításból vezeti le, aligha elnézhető.) Pedig nem kétséges, hogy megkerülhetetlen tanításelemről van szó: Jézus a szabad piacgazdaság alapvetését fogalmazza meg. A másoknak tett szolgálat ugyanis az egyetlen útja mindenfajta gazdagodásnak - tökéletesen mindegy, hogy munkavállalóként, eladóként, üzleti partnerként, valamely szeretetszolgálat karitatív tagjaként, avagy profi komornyikként szolgáljuk a másik embert. Ha a Honda nagyobb profittal zárja az évet, mint a Toyota, az egészen pontosan annyit jelent, hogy jobban szolgálta a vásárlóközönséget, mint a konkurens óriásvállalat. Már maga a SZOLGÁLTATÁS szó is beszédes, különösen 21. században, amikor a nagyfokú gépesítésnek köszönhetően a piac hús-vér szereplői egyre nagyobb hányadban jelennek meg a harmadik szektorban. Fodrászok, kozmetikusok, személyi edzők, csontkovácsok, masszőrök, magántanárok, plasztikai sebészek, lakberendezők... - a szó legszorosabb értelmében a megrendelőiket szolgálják, az ő legdirektebb kívánalmaikat teljesítik. Aligha találni ebben bármi kivetnivalót. A robotizált közeljövőben e folyamat várhatóan csak fokozódik majd; pont azok a munkahelyek fognak leggyorsabban megszűnni, amelyekben a másik embernek tett szolgálat csak közvetve jelenik meg. Természetesen a kombájnt vezető farmer; a futószalag mellett dolgozó gyári munkás; vagy épp a Budapest-Róma útvonalon ingázó kamionsofőr is alapvető szükségletek kielégítésében vesz részt, azonban az embertársának tett szolgálatot mégsem érzi át oly direkt módon, mint egy borbély vagy egy műkörmös. A betegápolók kapcsán Horváth Oszkár megjegyzi: "Ez abszolút nemes, ráadásul olyannyiban is szolgálat, hogy nincs igazán megfizetve." Oszit talán még jobban szeretem, mint Puzsért, ám ez a gondolat most nagyon félrement. Nem csupán azért, mert a világ számos részén a kórházi nővérek bére egészen kiemelkedő. Sokkal inkább azért, mert a SZOLGÁLAT értékéből az égvilágon semmit nem vesz el, ha azt busásan honorálják. Az ég óvjon minket egy olyan világtól, amelyben a tűzoltók, a rendőrök, vagy épp az orvosok alulfizetettek, mert a társadalom azt várja el, hogy szolgálatukat puszta hivatástudatból végezzék! 

"Hogy szolgának lenni szégyen vagy dicsőség, az attól függ, kinek a szolgája az ember." - Ezek már J. I. Packer, a tavaly elhunyt keresztény író szavai, melyekkel tökéletesen egyet tudok érteni. Tény, hogy létezik rossz értelemben vett szolgaság, történelmünk során ennek is láttuk már számos formáját. Amikor vallatótisztként, inkvizítorként, verőlegényként kiszolgálunk egy embertelen rendszert, abban nem sok nemes vonás fedezhető fel, ám vegyük észre: itt sem a szolgasággal van baj, hanem a kegyetlenkedéssel. Arra sem lehetünk különösen büszkék, amikor egy puha diktatúra fennmaradásához szervilis lapításunkkal járulunk hozzá - ilyet bőven láttunk és látunk Európa mindkét térfelén. Azonban pontosan érzékeljük, hogy ezúttal sem a szolgaság a fő gond, sokkal inkább a gyáva meghunyászkodás. És persze lehetünk a barbár világok meggyötört áldozatai is: rabszolgák, alacsony kasztbéliek, a munkatáborok politikai foglyai. Világos, hogy itt sem a szolgaság a probléma, hanem a brutális elnyomás. Mindezekkel szemben ha önként vállalkozunk humánus szolgálatra, abban aligha találnánk szégyellnivalót. Puzsér Robi azt nem látja át, hogy valójában minden erőszakmentes emberi együttműködés idesorolható. Ilyen tekintetben tökéletesen mindegy, hogy a papok, vagy a gésák jelmezét öltjük magunkra.

"Az ember nem méltó ahhoz, hogy magánál alacsonyabbat, vagy magával egy szinten lévőt szolgáljon. Ennél magasabb kozmikus entitás az ember. Az ember csak úgy válthatja meg az életét, ha önmagánál magasabb entitást választ és azt szolgálja és abba veti a hitét." - folytatja Puzsér vallásos hevülettel, majd mondatait Horváth Oszi egészíti ki: "És ebből eleget találunk, ebből van választék." Bevallom: halvány fogalmam sincs, miről beszélnek. Ha létezik is az embernél magasabb entitás, úgy az aligha szorul rá bármiféle szolgálatra. Ám ugyanez a helyzet akkor is, ha nem istenségekben, csupán ideákban gondolkodunk. Egyrészt azért, mert a nemes eszmék végtelenül szimplák; Platón aranyszabályától Kant kategorikus imperativusáig a lényeg évezredeken át mit sem változott. Jézus szavaival: "Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük!" Ebben az egy mondatban szinte minden benne van, amit a morál kapcsán tudni és alkalmazni érdemes; a legtöbbünk számára nem létezik olyan elméleti/intellektuális/spirituális szolgálat, amellyel ehhez bármi érdemlegeset hozzátehetnénk. Másfelől azt is látjuk, hogy a legmagasabb polcon lévő eszmények sem szólnak másról, mint a másik emberrel való bánásmódról. Puzsér nagyon el van tévedve: szolgálni valójában csakis olyanokat lehet, akik és amik velünk azonos, vagy alacsonyabb szinten állnak. S ha már az Önkényes mérvadó nagyhangú műsorvezetője nem is látja át a lényeget, Weöres Sándor bizonyosan. Keresve sem találhatnék jobb zárszót Rongyszőnyeg című költeményének négy soránál:

'Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség."