Lassan egy évtizede mást sem hallunk, csak hogy Magyarország népe brutális diktatúrában szenved. Persze, semmi sem egyszerűbb, mint ilyen és ehhez hasonló, súlytalan frázisokat megfogalmazni. Ha azonban nem csupán elvakult érzelmeink vezetnek, de szeretnénk valamivel tisztábban látni, érdemes figyelmünket a tényekre, illetve a kérdést vizsgáló felmérésekre irányítanunk.

Ha a szabadság mértékét elemezzük, úgy ezen belül a gazdasági szabadság kifejezetten jól mérhető. Az amerikai Heritage Foundation évről évre közzé teszi a Föld országainak listáját e tekintetben. A kutatást végzők elsősorban az üzleti élet, a kereskedelem, a beruházások, a tulajdonviszonyok szabadságát; a bürokrácia és az adók mértékét, illetve az államtól való függőséget vizsgálják. Kezdjük a lényeggel: Magyarország 2011-ben 66,6 pontot kapott, ez az 51. helyre volt elég; tíz évvel később 67,2 ponttal az 55. pozícióban találjuk magunkat. (A magasabb érték nagyobb szabadságfokot jelöl.) Azt látjuk tehát, hogy a Fidesz-éra alatt - összességében - nem romlott a helyzet, de nem is igen javult. Ezek az adatok nyilván csak akkor mondanak számunkra bármit is, ha más országokkal összevetve vizsgálhatjuk hazánkat. Lengyelország - ugyanezen időintervallumot tekintve - a 68. helyről jött fel a 41-edikre; Szlovénia a 66-odikról a 48-adikra; Bulgária a 60-adikról a 35-ödikre; Lettország az 56-odikról a 30-adikra; s még Románia is húsz pozíciót javítva a 43. jelenleg. Mind rosszabb helyzetből indultak, s most előrébb tartanak. A közép-kelet-európai blokkból egyedül Szlovákia a visszaeső; az impozáns 37. pozícióból csúsztak vissza a 61. helyre. Magyarország állapota tehát gazdasági szabadság tekintetében messze még a kiválótól, mindazonáltal Franciaországot (64.) és Olaszországot (68.) még így is jelentősen megelőzzük. Bepillantva a számok mögé, számomra leginkább az adóterhek mértéke beszédes. Nos, ezen a téren kifejezetten jól állunk: Európában kizárólag Románia, Bulgária és Litvánia kínál kedvezőbb feltételeket, miközben egy évtizeddel ezelőtt még tökéletesen versenyképtelennek számítottunk.

Túllépve a gazdasági kérdéseken, tűnődjünk el egy percre a politikai és magánéleti szabadság sarokkövein! Alapíthat-e pártot, közéleti mozgalmat bárki? Indulhat-e választásokon akárki? Leváltható-e a jelenlegi kabinet? Működik-e a gyülekezési szabadság? Rendezhet-e tüntetést bárki bármikor? Működik-e a szólás és sajtószabadság hazánkban? Megjelenhet-e bármilyen vélemény képernyőn, nyomtatásban, avagy az internetes portálakon? A válasz mindegyik kérdésre nyilvánvalóan: IGEN. (A hiszti rendszerint azon megy, hogy az állami kézben lévő médiumok kormányközeli tematikát, beszédmódot és álláspontokat erőltetnek, ám ez sosem volt másképp e hazában, s nem is Magyarország az egyetlen demokrácia, ahol ez a jellemző gyakorlat.) Ami a magánélet szabadságát illeti, a magam részéről a drogfogyasztáson és a melegházasságon kívül nemigen tudnék problémás kérdést felsorolni; valójában még ezek is csupán a társadalom aprócska szegmenseit érintik. Ami az előbbit illeti: Az EU-ban sincs egységes álláspont a drogfogyasztást illetően, s a szabadság-deficitet kiáltók sem hivatkoznak e pontra sohasem. A terjesztők és a fogyasztók így is megtalálják egymást, csupán az állam esik el némi adóbevételtől. A 2003-as, botrányba fulladt kendertüntetés óta nem is igen forszírozta senki a liberalizáció ügyét. A melegházasság problematikája annál inkább napirenden szerepel - érthető módon, hiszen ezen kívül aligha lehet egyebet felhozni az Orbán-rendszerrel szemben, még ha nagyítóval keressük is a szabadságjogok korlátait. Ami azt illeti, hitem szerint értem a homoszexuálisok problémáját. Bizonyára úgy érzik, hogy mivel egyneműek nem köthetnek törvényes házasságot Magyarországon, így az ő kapcsolatukat a társadalom nem tartja egyenrangúnak a heteroszexuális szerelemmel. Az elmém felfogja az érzékenyek sérelmét, de a tragédiát nem igazán érzem át. És nem azért, mert jómagam nem vagyok érintett, sokkal inkább azért, mert a házasságkötés aktusát egy abszolút jelképes mozzanatnak látom. Régimódi, értelmetlen, kiüresedett, a gyakorlatban nem múlik rajta semmi. Körülbelül olyan ez, mintha azon problémáznék, hogy nem kaphatok "kiváló dolgozó" érdemrendet. Ki a fenét érdekel?

Persze pontosan tudjuk, hogy a társadalmi, s főként a politikai természetű ügyekben sohasem a tények számítanak, csakis az érzések. Vagyis nem az az igazán fontos, hogy mennyire vagyunk szabadok, hanem elsősorban az, mennyire érezzük magunkat annak. Nos, ezt is megkérdezték: a Mediaworks Hírcentrum egy 12 uniós országot érintő közvélemény-kutatásról számol be, melyet 2021 május végén, június elején készítettek, összesen 16.267 fő részvételével. A kutatás fő csapásvonala: „Ön mennyire érzi magát szabadnak a mindennapokban, mennyire tudja képességeit kibontakoztatni, az Ön által helyesnek ítélt életvezetést megvalósítani?" A végeredmény sokakat meglepett (már csak azért is, mert a felmérésben oroszlánrészt vállalt az Open Society Foundationshöz köthető nemzetközi szervezet, az Európai Külügyi Kapcsolatok Tanácsa): Magyarország az első helyen áll, polgárai négyszer olyan szabadnak érzik magukat, mint a sereghajtó németek. A feltett kérdésre háromféle módon lehetett válaszolni: az alany érzése szerint teljesen szabad, részben szabad, avagy egyáltalán nem szabad. Idehaza a megkérdezettek 41%-a vallotta magát tökéletesen szabadnak, míg Németországban ez az érték mindössze 11%, és Ausztriában sem magasabb 15%-nál. Ezzel szemben Magyarországon csupán 12% állította önmagáról, hogy egyáltalán nem szabad, míg Németországban 49% (!!!), Ausztriában pedig 42% érzi a szabadság teljes hiányát. Ezek döbbenetes adatok, még akkor is, ha a felmérés több mint egy éves pandémiás időszakot követően készült, s a válaszokban a járvány miatti korlátozások hatása is markánsan megjelent. (Ugyanez a közvélemény-kutatás rákérdezett arra is, miként látja a polgár kormánya járványkezelését, a hozott intézkedések szigorúságát. Hazánk itt is az első helyen áll: a válaszadók 71%-a szerint a kabinet megfelelően járt el. A sor végén ezúttal Franciaország áll, ahol a megkérdezettek mindössze egyharmada gondolja így.)

Van ebben valami furcsa ellentmondás. Az EU bürokratái és a hazai ellenzék szerint Magyarország a kontinens fekete báránya, rajtunk kívül még Lengyelország az, ahol sáros csizmával tapossák az emberi jogokat, máshol mindenütt - különösen Európa nyugati felén - édeni állapotok uralkodnak. Érdekes, hogy az emberek nem így látják (a felmérés szerint a 12 vizsgált országból hazai polgárok érzik magukat a legszabadabbaknak, Lengyelország pedig az ötödik helyet tudhatja magáénak), továbbá a tények sem támasztanak alá különösebb demokrácia-deficitet. Érdekes az is, hogy az angol labdarúgó válogatott egy héten belül Budapesten és Varsóban is járt, és szervilisen térdeplő focistáik ugyanazt a füttykoncertet kapták mindkét fővárosban. (Sajnos a pályán már közel sem tudtuk azt nyújtani, amit a lengyelek...) A balos sajtó továbbra is kitart amellett, hogy ez skandalum, s néhány agymosott hívő el is hiszi nekik. Pedig gondoljuk csak át: Magyarország és Lengyelország olyan helyek, ahol szabad térdepelni és szabad fütyülni is. Ez maga a liberalizmus, ez maga a sokszínűség, ez maga a teljes véleményszabadság.