Persze, tudom, már a címbéli felvetés is megmosolyogtató. Nyilvánvaló, hogy a pártok programjai - ha léteznek ilyenek egyáltalán - nem sokat számítanak a voksolásnál. Akkor hát mi az, ami eldönti a választások kimenetelét? A múltbéli teljesítmények? Aligha. (Gyurcsányék nemigen rúgnának labdába ez alapján...) Talán a jelöltek személyes kvalitásai? Ez a szempont már minden bizonnyal többet nyom a latban, de még mindig messze járunk az igazságtól. A rendszerváltás óta eltelt 32 év azt látszik igazolni, hogy semmi sem olyan lényeges, mint a politikai marketing. Valószínűleg a választók közel harmada még úgy is Orbán ellen szavazna, ha biztosan tudná, hogy a baloldal - mint rendszerint - ezúttal is mély válságba sodorná az országot. Minimum ekkora a tábora azoknak is, akik akkor is a jelenlegi kormánypártokat tartanák hatalomban, ha az ellenük felhozott legdurvább ellenzéki vádak is bizonyítást nyernének. Igen ám, de e két szektásan elkötelezett tömeg között akad még egyharmadnyi bizonytalan, akikre a hírek, az álhírek, az elemzések, a vélemények, a sugallatok, a botrányok és a hirdetések - vagyis a politikai mémek - erős hatást gyakorolhatnak. Ezek a mémek azonban csak részben származnak maguktól a politikusoktól, a többségük az újságírók, a hírelemzők, a kulturális tér szereplői, a barátok, a szomszédok és a sarki zöldséges megnyilvánulásai nyomán keletkeznek és terjednek. Hitem szerint az az oldal nyeri a választásokat, amelyik dominálni képes a narratívák nyüzsgő piacát. Nem csupán a jelenlegi kampány, de az immáron hosszú évek óta zajló kultúrharc sem szól másról. Érdemes végigtekinteni, hogy kultúránk mely szegmensei azok, amelyek politikailag fertőzöttek; illetve azt is, melyik az uralkodó vírus az adott játéktéren.
SAJTÓ, TELEVÍZIÓ
A 90-es éveket egyértelmű baloldali dominancia jellemezte e téren. A Fidesz-kabinet 2002-es bukását sem magyarázhatjuk igazán mással; Gyárfás Nap TV-je és a Heti Hetes elég is volt ahhoz, hogy a kormányellenes hangokat pokolian felerősítsék. Az átlagos tévénéző egy olyan mesterségesen kreált világban találta magát, ahol érzékelhetően senki sem szívlelte Orbánékat. "Akinek tévé kell, vegyen magának!" - mondta Medgyessy Péter, és így is lett. A Hír TV és most már bő egy esztendeje a Pesti TV is a Fidesz szekerét tolja. A nyomtatott sajtóban is fordult a kocka: ma már itt is egyértelműen a jobboldal dominál.
SZÍNHÁZ
A kultúrharc legzajosabb csatáját a 2020. őszét végigkísérő SZFE-botrány jelentette. Bár a színház jóval szűkebb réteget ér el, mint a televízió, társadalmi-politikai véleményformálásra azért nagyon is alkalmas terep. Az erősen balos atmoszférájú közegben döbbenten konstatálták, hogy a nemzeti oldal ide is be akarja tenni a lábát. Hogy képzelik?
POPZENE
Kifejezetten érdekes terület. A popzene széles körben hat, a legfiatalabbak világát pedig különösen erősen képes befolyásolni. Számos muzsikus politikai hovatartozása pontosan tudható - s talán ez az a kulturális szegmens, ahol egész kiegyensúlyozott az összkép -, mindazonáltal a műfaj a legkevésbé sem bírja el a direkt üzeneteket; még Ákosnak is muszáj balladai homályba csomagolni mondandóját. A nyílt politizálás ezen a pályán nem tűnik kifizetődőnek, így a legtöbb zenész azért igyekszik távol tartani magát a pártoktól. A Back to Black együttesnek elég volt egyszer, 2006-ban fellépnie a Fidesz nagygyűlésén, hogy aztán hetekig hallgassák a másik oldalról érkező savazást. Kóbor János 1990-ben adta az arcát a Fiatal Demokraták plakátjaihoz, ám akkor még nem igazán bántották érte - Orbánék ifjak, tiszták, a sajtó kedvencei voltak. Ugyanekkor Koncz Zsuzsa és Bródy János az SZDSZ kampányfilmjében vállalt szerepet. A Szabad Demokratáknak később sikerült házi használatra leigazolniuk minden idők legigénytelenebb magyar popcsapatát, a Padödőt is. A mai napig kérdés, hogy melyiknek kellett jobban szégyenkeznie a másik miatt... Mindenesetre ahogy az SZDSZ 2013 táján végleg becsukta a boltot, többé a Padödőtől sem hallottunk semmi újat - hála a nagy Égnek!
HUMOR
"A humor baloldali műfaj" - hallottuk már oly sokszor, bár jómagam ezt Hofi Géza óta a legkevésbé sem tapasztaltam. Sas József és a Mikroszkóp Színpad bohóckodása mindig is inkább szánalmasnak hatott, mintsem viccesnek. Gálvölgyi János tehetségét aligha lehetne elvitatni, azonban bármilyen élethelyzetben, amikor politikai téma kerül terítékre, azonnal elveszíti minden humorérzékét. Egy idő után a Heti Hetes frissességét is Hajós András és Kern András tudták csak szavatolni. Bár jobboldalisággal ők sem vádolhatók, mindazonáltal mérsékelt megközelítésük kifejezetten üdének hatott Farkasházy, Hernádi és Gálvölgyi habzó szájú gyűlölködése mellett. A stand up műfaj jelenlegi üdvöskéi pedig jellemzően egyaránt osztják mindkét oldalt. Ezen a területen tehát sohasem éreztem balos hegemóniát, csupán az idézett - tökéletesen alaptalan - frázis próbált ilyesmit sugallni.
VALLÁS
A vallás alapvetően konzervatív műfaj, így ezt a területet legújabban a balosok igyekeznek ostromolni és bevenni. A skandináv térségben komoly eredményekkel büszkélkedhetnek: a Svéd Evangélikus Egyházat immár tökéletesen bekebelezte a woke-mozgalom. Idehaza ilyesmiről nem beszélhetünk, bár néha-néha kétségkívül feltűnik egy-egy gyanúsan progresszív figura az egyház berkein belül, csak hogy felidézze a szocialista éra gyakorlatát, a vörös békepapok világát... A woke-őrület mindenesetre legyártotta a saját vallását, számos visszataszító dogmájával és rituáléjával; a kollektív bűnösség tanával, a nyilvános gyónások megkövetelésével, a sportolók térdepeltetésével. Valódi perverz legyen a talpán, aki önszántából a hívőjévé válik.
SPORT
Ez az a terület, amellyel a baloldal a legritkább esetben kacérkodik. Egyszerűen nem áll jól nekik. A pocakos, marxista professzorok és a horpadt mellű, láncdohányos, belpesti újságírók számára ez rém idegen terep. Zsigerileg irtóznak a lelátók hangorkánjától is, különösen, ha a nemzet válogatottját kéne buzdítani. E téren nincs valódi kultúrharc; a balos hangadók minden erőlködése - amellyel nagy ritkán előrukkolnak, hogy azért számukra is fontos a sport -, hiteltelen és izzadtságszagú.
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
A végére hagytam a lényeget. Ha 2002-ben a média-túlsúly döntötte el a választások kimenetelét, úgy húsz esztendő elteltével, 2022-ben a közösségi média lesz az, ami kulcsszerepet játszik majd a végeredményt illetően. A nemzeti oldal - akárcsak a hagyományos médiaeszközök terén - itt is lassan ébredt, ami vétkes felelőtlenség, hiszen csak a Facebook-ot tekintve közel hétmillió felhasználót számlál az ország. Szíjjártó Péter pár nappal ezelőtt mesélte el, hogy őt magát is éveken át piszkálták párttársai, míg végre 2020-ban létrehozta hivatalos profilját. (Ha belegondolok: konzervatív ismerőseim oroszlánrésze a mai napig messze elkerüli a Facebook-ot és minden más közösségi oldalt, miközben balos cimboráim szinte kivétel nélkül napi szintű felhasználók. Mintha ez irányú lelkesedésüket csomagban kapták volna politikai attitűdjükkel...) A külügyminiszter - elmondása szerint - csupán akkor döbbent rá a kérdés jelentőségére, miután ismerősei hívogatni kezdték, hogy látják, hány helyen jár, mennyit dolgozik... A vicc az, hogy korábban sem volt kevésbé aktív, csak azt a kutya sem látta, amíg stábja nem kezdte posztolni útjait. Oldala jelenleg csaknem 300 ezer követőt számlál. (Gyurcsányt 321 ezren, Orbánt 1,1 millióan követik. Márki-Zay 157 ezer főnél tart.)
A Megafon nevű szervezet azzal a céllal jött létre, hogy a közösségi média terén megtörje a balliberális narratíva hegemóniáját. Tudatosan keresik a nemzeti érzelmű tartalomgyártókat, véleményformálókat, hogy hangjukat felerősítsék. Már az a tény, hogy az ellenzéki oldal egyre zaklatottabban és egyre többet foglalkozik velük, azt jelzi: sikerült érzékeny pontra tapintaniuk. Bohár Dani, Rákay Philip, Deák Dani és a többiek tartalmai vírusként terjednek, a balos véleményvezéreknél lényegesen több interakciót generálva. Érthető az ijedtség: a kormányoldal szószólói a hagyományos újságírás, a televíziózás és a kultúra különböző platformjai után a Facebookon is berúgták az ajtót, és minimum egyenrangú ellenfelekké váltak. Jómagam is ugyanezt a döbbenetet tapasztalom: saját FB oldalamon ellenzéki ismerőseim egyszerűen nem értik, hogy a közösségi médiában miként jelenhet meg egyáltalán jobboldali vélemény. Hiszen ez az ő játékterük, az ő buborékjuk, ez nem ér...