téveszmék

téveszmék

"A választási programok döntenek"

2022. február 21. - G. Nagy László

 

megafon_5.jpg

 

Persze, tudom, már a címbéli felvetés is megmosolyogtató. Nyilvánvaló, hogy a pártok programjai - ha léteznek ilyenek egyáltalán - nem sokat számítanak a voksolásnál. Akkor hát mi az, ami eldönti a választások kimenetelét? A múltbéli teljesítmények? Aligha. (Gyurcsányék nemigen rúgnának labdába ez alapján...) Talán a jelöltek személyes kvalitásai? Ez a szempont már minden bizonnyal többet nyom a latban, de még mindig messze járunk az igazságtól. A rendszerváltás óta eltelt 32 év azt látszik igazolni, hogy semmi sem olyan lényeges, mint a politikai marketing. Valószínűleg a választók közel harmada még úgy is Orbán ellen szavazna, ha biztosan tudná, hogy a baloldal - mint rendszerint - ezúttal is mély válságba sodorná az országot. Minimum ekkora a tábora azoknak is, akik akkor is a jelenlegi kormánypártokat tartanák hatalomban, ha az ellenük felhozott legdurvább ellenzéki vádak is bizonyítást nyernének. Igen ám, de e két szektásan elkötelezett tömeg között akad még egyharmadnyi bizonytalan, akikre a hírek, az álhírek, az elemzések, a vélemények, a sugallatok, a botrányok és a hirdetések - vagyis a politikai mémek - erős hatást gyakorolhatnak. Ezek a mémek azonban csak részben származnak maguktól a politikusoktól, a többségük az újságírók, a hírelemzők, a kulturális tér szereplői, a barátok, a szomszédok és a sarki zöldséges megnyilvánulásai nyomán keletkeznek és terjednek. Hitem szerint az az oldal nyeri a választásokat, amelyik dominálni képes a narratívák nyüzsgő piacát. Nem csupán a jelenlegi kampány, de az immáron hosszú évek óta zajló kultúrharc sem szól másról. Érdemes végigtekinteni, hogy kultúránk mely szegmensei azok, amelyek politikailag fertőzöttek; illetve azt is, melyik az uralkodó vírus az adott játéktéren.

 

SAJTÓ, TELEVÍZIÓ

 

A 90-es éveket egyértelmű baloldali dominancia jellemezte e téren. A Fidesz-kabinet 2002-es bukását sem magyarázhatjuk igazán mással; Gyárfás Nap TV-je és a Heti Hetes elég is volt ahhoz, hogy a kormányellenes hangokat pokolian felerősítsék. Az átlagos tévénéző egy olyan mesterségesen kreált világban találta magát, ahol érzékelhetően senki sem szívlelte Orbánékat. "Akinek tévé kell, vegyen magának!" - mondta Medgyessy Péter, és így is lett. A Hír TV és most már bő egy esztendeje a Pesti TV is a Fidesz szekerét tolja. A nyomtatott sajtóban is fordult a kocka: ma már itt is egyértelműen a jobboldal dominál.

 

SZÍNHÁZ

 

A kultúrharc legzajosabb csatáját a 2020. őszét végigkísérő SZFE-botrány jelentette. Bár a színház jóval szűkebb réteget ér el, mint a televízió, társadalmi-politikai véleményformálásra azért nagyon is alkalmas terep. Az erősen balos atmoszférájú közegben döbbenten konstatálták, hogy a nemzeti oldal ide is be akarja tenni a lábát. Hogy képzelik?

 

POPZENE

 

Kifejezetten érdekes terület. A popzene széles körben hat, a legfiatalabbak világát pedig különösen erősen képes befolyásolni. Számos muzsikus politikai hovatartozása pontosan tudható - s talán ez az a kulturális szegmens, ahol egész kiegyensúlyozott az összkép -, mindazonáltal a műfaj a legkevésbé sem bírja el a direkt üzeneteket; még Ákosnak is muszáj balladai homályba csomagolni mondandóját. A nyílt politizálás ezen a pályán nem tűnik kifizetődőnek, így a legtöbb zenész azért igyekszik távol tartani magát a pártoktól. A Back to Black együttesnek elég volt egyszer, 2006-ban fellépnie a Fidesz nagygyűlésén, hogy aztán hetekig hallgassák a másik oldalról érkező savazást. Kóbor János 1990-ben adta az arcát a Fiatal Demokraták plakátjaihoz, ám akkor még nem igazán bántották érte - Orbánék ifjak, tiszták, a sajtó kedvencei voltak. Ugyanekkor Koncz Zsuzsa és Bródy János az SZDSZ kampányfilmjében vállalt szerepet. A Szabad Demokratáknak később sikerült házi használatra leigazolniuk minden idők legigénytelenebb magyar popcsapatát, a Padödőt is. A mai napig kérdés, hogy melyiknek kellett jobban szégyenkeznie a másik miatt... Mindenesetre ahogy az SZDSZ 2013 táján végleg becsukta a boltot, többé a Padödőtől sem hallottunk semmi újat - hála a nagy Égnek!

  

HUMOR

 

"A humor baloldali műfaj" - hallottuk már oly sokszor, bár jómagam ezt Hofi Géza óta a legkevésbé sem tapasztaltam. Sas József és a Mikroszkóp Színpad bohóckodása mindig is inkább szánalmasnak hatott, mintsem viccesnek. Gálvölgyi János tehetségét aligha lehetne elvitatni, azonban bármilyen élethelyzetben, amikor politikai téma kerül terítékre, azonnal elveszíti minden humorérzékét. Egy idő után a Heti Hetes frissességét is Hajós András és Kern András tudták csak szavatolni. Bár jobboldalisággal ők sem vádolhatók, mindazonáltal mérsékelt megközelítésük kifejezetten üdének hatott Farkasházy, Hernádi és Gálvölgyi habzó szájú gyűlölködése mellett. A stand up műfaj jelenlegi üdvöskéi pedig jellemzően egyaránt osztják mindkét oldalt. Ezen a területen tehát sohasem éreztem balos hegemóniát, csupán az idézett - tökéletesen alaptalan - frázis próbált ilyesmit sugallni. 

 

VALLÁS

 

A vallás alapvetően konzervatív műfaj, így ezt a területet legújabban a balosok igyekeznek ostromolni és bevenni. A skandináv térségben komoly eredményekkel büszkélkedhetnek: a Svéd Evangélikus Egyházat immár tökéletesen bekebelezte a woke-mozgalom. Idehaza ilyesmiről nem beszélhetünk, bár néha-néha kétségkívül feltűnik egy-egy gyanúsan progresszív figura az egyház berkein belül, csak hogy felidézze a szocialista éra gyakorlatát, a vörös békepapok világát... A woke-őrület mindenesetre legyártotta a saját vallását, számos visszataszító dogmájával és rituáléjával; a kollektív bűnösség tanával, a nyilvános gyónások megkövetelésével, a sportolók térdepeltetésével. Valódi perverz legyen a talpán, aki önszántából a hívőjévé válik.

 

SPORT

 

Ez az a terület, amellyel a baloldal a legritkább esetben kacérkodik. Egyszerűen nem áll jól nekik. A pocakos, marxista professzorok és a horpadt mellű, láncdohányos, belpesti újságírók számára ez rém idegen terep. Zsigerileg irtóznak a lelátók hangorkánjától is, különösen, ha a nemzet válogatottját kéne buzdítani. E téren nincs valódi kultúrharc; a balos hangadók minden erőlködése - amellyel nagy ritkán előrukkolnak, hogy azért számukra is fontos a sport -, hiteltelen és izzadtságszagú. 

 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

 

A végére hagytam a lényeget. Ha 2002-ben a média-túlsúly döntötte el a választások kimenetelét, úgy húsz esztendő elteltével, 2022-ben a közösségi média lesz az, ami kulcsszerepet játszik majd a végeredményt illetően. A nemzeti oldal - akárcsak a hagyományos médiaeszközök terén - itt is lassan ébredt, ami vétkes felelőtlenség, hiszen csak a Facebook-ot tekintve közel hétmillió felhasználót számlál az ország. Szíjjártó Péter pár nappal ezelőtt mesélte el, hogy őt magát is éveken át piszkálták párttársai, míg végre 2020-ban létrehozta hivatalos profilját. (Ha belegondolok: konzervatív ismerőseim oroszlánrésze a mai napig messze elkerüli a Facebook-ot és minden más közösségi oldalt, miközben balos cimboráim szinte kivétel nélkül napi szintű felhasználók. Mintha ez irányú lelkesedésüket csomagban kapták volna politikai attitűdjükkel...) A külügyminiszter - elmondása szerint - csupán akkor döbbent rá a kérdés jelentőségére, miután ismerősei hívogatni kezdték, hogy látják, hány helyen jár, mennyit dolgozik... A vicc az, hogy korábban sem volt kevésbé aktív, csak azt a kutya sem látta, amíg stábja nem kezdte posztolni útjait. Oldala jelenleg csaknem 300 ezer követőt számlál. (Gyurcsányt 321 ezren, Orbánt 1,1 millióan követik. Márki-Zay 157 ezer főnél tart.)

 

A Megafon nevű szervezet azzal a céllal jött létre, hogy a közösségi média terén megtörje a balliberális narratíva hegemóniáját. Tudatosan keresik a nemzeti érzelmű tartalomgyártókat, véleményformálókat, hogy hangjukat felerősítsék. Már az a tény, hogy az ellenzéki oldal egyre zaklatottabban és egyre többet foglalkozik velük, azt jelzi: sikerült érzékeny pontra tapintaniuk. Bohár Dani, Rákay Philip, Deák Dani és a többiek tartalmai vírusként terjednek, a balos véleményvezéreknél lényegesen több interakciót generálva. Érthető az ijedtség: a kormányoldal szószólói a hagyományos újságírás, a televíziózás és a kultúra különböző platformjai után a Facebookon is berúgták az ajtót, és minimum egyenrangú ellenfelekké váltak. Jómagam is ugyanezt a döbbenetet tapasztalom: saját FB oldalamon ellenzéki ismerőseim egyszerűen nem értik, hogy a közösségi médiában miként jelenhet meg egyáltalán jobboldali vélemény. Hiszen ez az ő játékterük, az ő buborékjuk, ez nem ér...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr2517622164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2022.02.21. 11:34:17

azért azt nem gondolom, hogy a megafon különösebben sikeres lenne. mert az nem hiszem, hogy vidéken különösebb hatása lenne. budapesten egy négerező márki zay péterrel is rommá verik a fideszt. valamit máshogy kell csinálni.

G. Nagy László 2022.02.21. 16:32:58

@cvsvrs: Nézd, a politikai mémek kizárólag azokra hatnak, akikben van némi bizonytalanság. Akikben annyi a gyűlölet, hogy még akkor is leváltanák Viktort, ha ő lenne Földgolyó egyetlen lehetséges megmentője, azokkal nemigen lehet kezdeni semmit. Budapesten mindig is sok volt az ilyen idióta. Aligha rájuk kell koncentrálni.

2022.02.21. 16:59:30

@G. Nagy László:
2,5 éve budapesten a főpolgármestert még a fidesz adta. és most könnyen lehet, hogy összes fővárosi választókerületet elveszti. ezt azért nehéz politikai sikernek nevezni. a kormánypárthoz nem kötődő választói többség gyűlölködik. vajon miért? helyettesíthetik-e a programot a mémek?

G. Nagy László 2022.02.21. 17:37:38

@cvsvrs: De lehet az is, hogy a többségét behúzza. Angyalföldet nem, ezt tudjuk, de a legtöbb választókerület kétesélyes.

Helyettesítik-e az egyéb mémek a programot? (Hiszen a program is egy speciális, igen rosszul terjedő mém.) Nem igazán helyettesítik. Valójában mindkettőre szükség van. De a hatásuk közel sem egyforma. Kb. 9:1 az egyéb mémek javára.

baalint1 2022.02.22. 08:51:33

"A pocakos, marxista professzorok és a horpadt mellű, láncdohányos, belpesti újságírók számára ez rém idegen terep. "

Azért ez a rész különösen humoros, ha ránézünk a Fidesz politikusaira, illetve arra, hogy mit is értenek sport alatt... Elég nehéz elhinni, hogy ezt a részt komolyan gondoltad.

baalint1 2022.02.22. 08:58:44

@G. Nagy László:
De épp ez az, hogy a Megafon üzenete is habzó szájú, kimondottan azok vevők rá, akik amúgy is elkötelezett Fideszesek. A nem elkötelezett választók megnyerésében kb. annyira tudnak sikeresek lenni, mint Gyurcsány.

Az sem véletlen egyébként, hogy ahogy egyre több ellenzéki sajtóterméket szállt meg a pártállam, úgy nem az történt, hogy az olvasóközönség ott maradt a fideszesített sajtónál, és azt olvassa, hanem létrejöttek helyettük új, jórészt közösségi finanszírozású hírportálok, illetve néhány nyomtatott újság is, és a közönség átment oda. Ennek még pozitív hozadéka is lehet, hiszen kialakul egy fizetni hajlandó közönség. Az Orbán rendszer előtt mindkét oldali sajtó abból élt, hogy az állam hirdetett náluk, az Orbán rendszer után remélhetőleg teljesen piaci alapon fog működni a sajtó, és így sokkal kevésbé lesz kitéve annak, hogy egy újabb szélsőséges politikai erő zsarolni tudja, illetve lerombolni.

baalint1 2022.02.22. 09:09:29

Ami a színházakat illeti, korábban is volt "nemzeti" színjátszás, csak épp Budapesten a színházba járó közönség annyira nem szívleli a nulla művészi érték nélküli giccses, ál-romantikus nyáladzást. Valójában még a Fidesz közeli értelmiség is szívesebben néz elvont darabokat, csak max. hőbörögnek egyet a liberális, progresszív elhajlások miatt. Ez egyszerűen azért van, mert a színészeknek, rendezőknek valamennyire liberálisnak kell lenniük, hogy nyitottak legyenek az elvont témákra, üzenetekre. Ti neobolsevikek azt próbáljátok beadni, hogy valamiféle sorosista összeesküvés miatt vannak nyomatva a liberális színművészek, holott ez szimplán ebből fakad, mert ha szent tabuk sokaságában hiszel, legyenek nemzeti vagy vallási tabuk, akkor egyszerűen elveszik az alkotói szabadság, akkor nézőként is úgy jársz, mint pl. azok a Jobbikosok, akik Alföldi orális szex imitálós jelenetén hőbörögtek, anélkül, hogy valaha elolvasták volna az eredeti művet, ami konkrétan egy orgiát ír le diszkréten abban a jelenetben.

Megjegyzem, egy ismerősöm pár évvel a Színművészeti bolsevik megszállása előtt végzett, na neki volt olyan évfolyamtársa, aki bepróbálkozott többeknél is azzal a szöveggel, hogy itt biztos csak a zsidókat és a liberálisokat preferálják, és ő is azért kap szar jegyeket. Az ismerősöm erre beolvasott neki, hogy soha senkinek nem kérdezik a vallási, politikai hovatartozását, és nem is foglalkoznak vele. Csak ebben az a poén, hogy az illető biztos vagyok benne, azóta is azt adja elő, hogy ő az elnyomott a nézeteiért, hovatartozásáért, holott épp ő próbálkozott azzal, hogy a többieket ilyen alapon határozza meg.

G. Nagy László 2022.02.22. 09:22:34

@baalint1:

"hanem létrejöttek helyettük új, jórészt közösségi finanszírozású hírportálok, illetve néhány nyomtatott újság is, és a közönség átment oda. Ennek még pozitív hozadéka is lehet, hiszen kialakul egy fizetni hajlandó közönség. "

Telex támogatói: Amerikai nagykövetség, Holland Állami Human Rights Found, egy finn alapítvány stb
444: Soros

Miről beszélünk?

G. Nagy László 2022.02.22. 09:26:25

@baalint1:

"az Orbán rendszer után remélhetőleg teljesen piaci alapon fog működni a sajtó"

Remélem, hogy még egy jó ideig ezt nem tudjuk meg, de illúzióid ne legyenek. A nemzeti oldalt belülről, az ellenzékit kívülről pénzelik. Egyik sem szívderítő, de te is érzékeled a különbséget. Baszki, az amerikai nagykövetség??? Hogy a picsába jutottunk idáig?

G. Nagy László 2022.02.22. 09:27:47

@baalint1:

"csak épp Budapesten a színházba járó közönség annyira nem szívleli a nulla művészi érték nélküli giccses, ál-romantikus nyáladzást."

Ebben abszolút igazat adok.

baalint1 2022.02.22. 10:16:35

@G. Nagy László:
Tudtam, hogy egyre rosszabb nálad a helyzet, de nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy a baj. Csak bízok benne, hogy nem jár idegösszeomlással, ha egyszer kikerülsz a propaganda hatása alól.

G. Nagy László 2022.02.22. 11:30:59

@baalint1: Várj, Bálint, ezt megpróbálom lefordítani valami érthető, tárgyilagos nyelvezetre. Azt állítod, hogy valamelyik pénzáramlás, amiről írok, az nem valós?

hoplita 2022.02.22. 11:32:55

"....Ez az a terület, amellyel a baloldal a legritkább esetben kacérkodik. Egyszerűen nem áll jól nekik. A pocakos, marxista professzorok és a horpadt mellű, láncdohányos, belpesti újságírók számára ez rém idegen terep. .."

:DDDDDDDDDD

A slank fővezér, aki egy perccel sem látszik öregebbnek hetvennél és a társai.:)))))))

hoplita 2022.02.22. 11:36:04

Közösségi média és a megafon szárnyalása.
:DDDD
Aggyá' mán posztoló félmilliárd köszpénzt és úgy szárnyalok, hogy ihaj.:))))))
Vagy mán milliárdnál járnak a fijjuk?:)))

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 11:40:50

@hoplita: A médiaviszonyok kiegyensúlyozása állami feladat..

G. Nagy László 2022.02.22. 11:42:42

@hoplita:

"A slank fővezér, aki egy perccel sem látszik öregebbnek hetvennél és a társai"

Ebben sajnos abszolút igazad van. Ha van valami, ami igazán gáz Orbánnal kapcsolatban, úgy az elhízás feltétlenül az. Nyolc éve még egy sportos fiatalember volt, ma már közel sem egy atletikus jelenség...

hoplita 2022.02.22. 11:44:33

"..."Akinek tévé kell, vegyen magának!" - mondta Medgyessy Péter, és így is lett. A Hír TV és most már bő egy esztendeje a Pesti TV is a Fidesz szekerét tolja. ..."

A 10 éve kézivezérelt, pártszócsővé degradált, immáron nézhetetlen közmédiát huncutul kihagytad.:))))
A nyomtatott sajtó emlegetése vicces, gyakorlatilag a tetszhalál állapotában van, pár év és csendben kimúlik, az olvasóival, jellemzően 60 és a halál közöttiekkel, egyetemben.

hoplita 2022.02.22. 11:45:41

@CSOKKI MÁLNA:
Ja, ezt is jól tolják a fijúk, mint a többit.:)

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 11:52:34

@cvsvrs: Azon az önkormànyzatin összességében több szavazatot kapott a Fidesz országosan, mint az ellenzék, holott volt ugye egy Borkai ügy..Sztem egyébként még március 15-e előtt megtörténnek a letartóztatások a másik ügyben, amely akkortájt robbant ki...

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 11:55:23

@hoplita: Megértem, hogy visszasírod a ballibsi aranykort, amikor a Fidesz ott állt egy szál Hír tv-vel, meg egy Magyar Nemzettel, de ezek az idők elmúltak..:)

G. Nagy László 2022.02.22. 11:57:28

@hoplita:

"A 10 éve kézivezérelt, pártszócsővé degradált, immáron nézhetetlen közmédiát huncutul kihagytad.:))))"

Valóban így van. De ne áltassuk magunkat: azelőtt is pártszócső volt, csak a szociké. Valójában világjelenségről van szó, a köztévé szinte mindenütt kormánypárti. A magam részéről nem is pártolom a közmédia létezését és adópénzből való finanszírozását.

"A nyomtatott sajtó emlegetése vicces, gyakorlatilag a tetszhalál állapotában van, pár év és csendben kimúlik, az olvasóival, jellemzően 60 és a halál közöttiekkel, egyetemben."

Ez is megállja a helyét, egyetértek. A netes hírportálak ma már nagyságrendekkel több olvasót érnek el. (Csak a múlttal kezdtem, a kilencvenes években még ilyesmiről nem beszélhettünk.)

hoplita 2022.02.22. 11:58:48

@G. Nagy László:
Most komolyan, minden pártpolitikai vonzalmat és faszságot félretéve, nincs 59, és szörnyű, ahogy kinéz.
Egyetlen szerencséje, hogy oly sok sorstársával ellentétben nem fizikai munkával kell a betevőt összeszedni, mert akkor kurva nagy szarban lenne.
Genetikai okai vannak - nem, nem cigányozok - mert a két testvére is hasonló testméretekkel rendelkezik....de azé' arra sem lehet mindent fogni.:)

alöksz róz 2022.02.22. 11:59:33

@G. Nagy László: ha már telex: ajánlom figyelmedbe a transindex-sztorit :D

G. Nagy László 2022.02.22. 11:59:40

@CSOKKI MÁLNA:

"Megértem, hogy visszasírod a ballibsi aranykort, amikor a Fidesz ott állt egy szál Hír tv-vel"

És az már komoly előrelépés volt a kilencvenes évekhez képest, amikor minden tévéből csak ballibsi hangok szóltak.

hoplita 2022.02.22. 12:05:39

@G. Nagy László:
Nézd, én a hátam közepére kívánom a Napkeltét....de ha belekukkantok félévente a reggeli híradóba, akkor mán kávé nem is kell.
Minden európai, civilizált országban van közmédia, de bár nem vagyok ezekkel képben, de kétlem, hogy másik ilyen kézivezérelt, agitprop-papagájjá alázott közszolgálati média lenne valahol is az öreg kontinensen. Legalábbis az Európának számító részén, mer' a birkabaszó Balkán, meg a biliivó orosz nem ér.:)

hoplita 2022.02.22. 12:08:44

@G. Nagy László:
Viszont akkor futott fel a Magyar Nemzet, ami nagyon sokáig vállalható, színvonalas napilap volt, évekig járattam...hogy aztán abból is egy vállalhatatlan zsenminzsipaó váljon.:)

G. Nagy László 2022.02.22. 12:11:01

@hoplita: Bevallom, hogy az utóbbi tíz évben alig-alig néztem tévét. A királyi tévéhez csak a focimeccsek során van szerencsém, s a szünetekben megjelenő egyperces híradások tényleg propagandaszagúak. De ha azt gondolod, hogy mondjuk Németországban más a helyzet, úgy ki kell ábrándítsalak. Csak ott a másik oldal mantráit nyomják.

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 12:11:48

@G. Nagy László: No igen.. a Napkelte, amelyben már Mélykúti Ica szeme villanásából sejteni lehetett, hogy itt most nem jókedvű posztkommer-libernyák interjú következik, hanem egy rohadék jobbert fog nyilvánosan kivégezni őnagysága.És persze ott volt a kereskedelmi média is teljes fegyverzetben.

konrada 2022.02.22. 12:12:40

@hoplita: Mé mi bajod a köztévével??? Állandóan csak a Márki Zay, Gyurcsány, Karácsony van benne!;))

...egyébként tényleg elképesztő. Még az utolsó kis-hidegháború idején se volt ennyire elfogult, egyoldalú. Tán még Kim Dzsongunék is ide járnak tanulni...

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 12:15:24

@hoplita: A német “köz”média például durván bevándorlás és LMBTQ párti..

hoplita 2022.02.22. 12:24:03

@CSOKKI MÁLNA:
Elhiszem, azt se nézem, lévén a német tudásom már igencsak megkopott, de semennyire sem vigasztal, hogy más is gyökér.:)

@G. Nagy László:
Na, akkor ketten vagyunk, mert én is csak az M4-re kapcsolok, ha meccs van.:)

@konrada:
Tudod lehetne ezt ügyesebben is csinálni, indirekt módon, mert így már szerintem széles rétegek esetében kontraproduktív.

hoplita 2022.02.22. 12:27:07

@CSOKKI MÁLNA:
Hát a Kinn, padon vicces műsorszám volt....bár a Karácsony interjúnak a közelébe sem tudott egyik adása sem kerülni.
Szerintem az vót idáig az alja...vagy legalja.:)))))))))

baalint1 2022.02.22. 12:37:33

Mondjuk mikor a szocik voltak hatalmon, a közmédiában rendszeresen szerepeltek Fideszes politikusok, a híradó sem volt 100% propaganda, nem húztak fel mindent ugyanarra a bolsevik narratívára. Persze nektek minden ballib, ami nem a Fideszes pártpropagandát nyomja.

Konkrétan választások előtt egy időben megszámoltam az utolsó Híradókban mennyit szólal meg az egyik oldal és mennyit a másik, már a 2002-es választások előtt is 9:1 volt a Fidesz javára, 2010 után 10:0, a másik oldal hatalma idején ügyeltek rá, hogy fele-fele legyen. A 2000-es években még olyan is volt, hogy a Népszabadságban jelent meg Orbán Viktor véleménycikke. Nagyon más világ volt, vannak dolgok, amiket nem sírok vissza, sőt, de ahhoz, hogy újra szabad Magyarország legyen, meg kell szabadulni az MSZMP valódi szellemi utódjától, a Fidesztől. Szerintem nálad amúgy van esély arra, hogy utólag szégyellni fogod, hogy kommunista voltál.

baalint1 2022.02.22. 12:40:38

@G. Nagy László:
Egyre többen vagyunk, akik hajlandóak vagyunk fizetni a szabad sajtóért, erre te előhozod a nyugatról pénzelik a ballibsi médiát közhelyet. 40 évig ment a mocskos nyugatozás, 2010 óta újra ezt nyomjátok, most sem az lesz, hogy a dekadens nyugat omlik össze, hanem ismét mi szívjuk meg miattatok.

G. Nagy László 2022.02.22. 12:45:53

@baalint1: Csupán két kérdés:

1, Tudsz-e arról, hogy a Hír TV, vagy az MTV hányszor hív meg ellenzéki politikusokat, akik visszautasítják ezeket a szereplési lehetőségeket? (Mellesleg az nekem is visszatetsző, amikor Fegyőr makog a Hír TV stúdióinterjújában, s a riporter csúnyán belefojtja a szót, ugyanazzal az arroganciával, ahogy a BBC-nél beszélnek Szíjjártóékkal.)

2. Cáfolod a külföldi forrásokat a Telexnél, vagy egyetértesz azzal, hogy az USA nagykövetsége még ezt is megteheti?

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 12:46:07

@baalint1: Szabad sajtó..hehe. Mennyivel is pénzeli Gyuri bácsi pl. a 444-et?

midnight coder 2022.02.22. 12:51:12

@baalint1: Igazából a "szabad" sajtó arról szól, hogy nem a FIDESZ szekerét toljuk, hanem a ballibákét. És persze jórészt az is lopott pénzbõl megy, csak azt korábban lopták. A másik részét pedig azok a lúzerek fizetik, akik még pénzt is adnak azért, hogy megvezessék õket.

Ez legalább olyan nagy mûvészet, mint amit az amcsi agresszívek csinálnak a CRT kapcsán. Jó sok fehéret is be tudtak húzni a mozgalomba. Mintha anno Hitler a zsidókkal építtette volna fel a koncentrációs táborokat még a Kristály-éjszaka elõtt. Ez a propaganda igazi mesteri szintre emelése.

G. Nagy László 2022.02.22. 12:56:31

@midnight coder:

"Mintha anno Hitler a zsidókkal építtette volna fel a koncentrációs táborokat"

Tökéletes párhuzam.

Bevallom, nem igazán értem a zsidó barátaimat. Rendre elmondják: történelmi hagyománya van annak, hogy ők balosok. Nekik egyszerűen muszáj gyűlölniük Orbánt, hiszen apjuk is gyűlöli. Még akkor is, ha a balosok kedvencei a muszlimok és a feketék épp a zsidókra vannak a legjobban kihegyezve... No de ők tudják. Én csak féltem őket.

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 13:05:32

@midnight coder: A Gansperger felvételek egyértelműen bemutatják, hogy milyen szinten van bekötve az ellenzéki média nyugatra.

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 13:10:05

@G. Nagy László: Ők általában az ellentmondásokra úgy reagálnak, hogy nem vesznek róla tudomást. Valamint, azért azt is látni kell, hogy a zsidóság is megosztottá vált. Egész mást gondol a bevándorlásról és az LMBTQ-ról egy ortodox zsidó fiatal, illetve egy tipikus újlipótvárosi értelmiségi zsidó fiatal. Utóbbinak magyarázhatod, hogy Párizsból menekülnek a zsidók, mert napi szinten vannak veszélyben, elintézik azzal, hogy Fake, és kész. Nincs benne a véleménybuborékjukban, tehát fake. Már a zsido.com is fake..)

konrada 2022.02.22. 13:12:39

@hoplita:
...azért egymás között - két db hülye márkyzás* közben;) - Márkynak abban igaza van, hogy rendkívül alacsony az általános intelligencia, így az efféle sulykolás folyamatos fenntartása elég széles (választást eldöntő) rétegnél képes egyfajta vészhelyzeti pszichózist felépíteni, amelynél inkább az ismert biztosat választják az emberek a bizonytalan ismeretlennél.

Ez annyira működik, még a törzsszavazó MSZMP-MSZP-DK sorozatú ismerőseim között is sok bekajálja, rettegnek a migráncsoktól, a gyerekeket megrontó homokosoktól, és már nem bíznak abban, hogy a kisgyerekesen hazudozó Karácsony, vagy a hülyeséget beszélő Márky jó lesz, és tőlem is kérdezgetik, hogy nem lehet-e mégiscsak Klárika a minielnök, hogy ők orr-befogva szavazhassanak.;))

*Márkyval talán volt esély de annyi hülyeséget beszél, hogy "amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket."

MEDVE1978 2022.02.22. 13:34:40

1. Programok. Programokat pár ezer emberen kívül senki sem olvas.
2. Hagyományos média (TV, rádió, újság). Ez egy eléggé komplex téma, itt írtam róla bővebben: politikazabalo.blog.hu/2022/02/19/a_ner_ereje_a_mediaban
A lényege, hogy az MSZMP éra örökségeként a rendszerváltást követően megmaradt egy olyan kapcsolati háló a médiamunkások között, ami gyakorlatilag érdemi szócsövek nélkül hagyta az Antall kormányt. Az Antall kormány ezt követően megpróbált az Új Magyarországgal saját sajtót kreálni magának, de megbukott. A közmédiákat, amik akkor kulcsfontosságúak voltak az MSZP és az SZDSZ uralta egészen 1998-ig. EKkor volt Orbán első felismerése, de akkor még csak arra jött rá, hogy neki mindenképpen el kell foglalnia a közmédiát és saját propagandára kell használnia. Maradt viszont az akkori ellenzéknél a nyomtatott sajtó döntő része, illetve kormánykritikus volt a két új jelenség is, a kereskedelmi TV-k. Ezeknek végül nagyon nagy része volt Viktor első bukásában. Utána rájött, hogy neki is kell a teljes vertikum: TV (Hír Tv, Echo Tv) rádió (Lánchíd rádió, Info rádió) és nyomtatott sajtó (Heti Válasz, Magyar Nemzet) is. Lényegében ezekkel együtt kampányolva nyerte meg a 2010-es választást. Viszont időközben azt a következtetést vonta le, hogy nem elég a passzív koegzisztencia, hanem agresszív térfoglalás kell. Ez volt a megyei lapok bedarálása, a TV2, az origo és az index elfoglalása, a Népszabadság és a Klubrádió lényegi megszüntetése. Az egykori baloldali médiafölény egyébként a 90-es években a régi elvtársak kihalásával, illetve azzal, hogy MSZP-SZDSZ koalíció lett és a későbbiekben az MSZP gyakorlatilag neoliberális pártttá vált, megszűnt. A helyét egy liberális konszenzus vette át a sajtó döntő részében (2000-es évek). A liberális konszenzust pusztította el aztán Orbán 2010 után és helyettesítette a kormánypropagandával. Az egyik oldali médiafölény tehát a másikba fordult át.

Humor: itt van egy utalás a heti hetesre. Lényegében a Heti hetes egy gúnyrajz, egy groteszk volt. Az első Orbán kormányban pedig nagyon sok mindent lehetett ábrázolni. Az ideális célpont a néhai Torgyán József volt, aki önmaga is karikatúraként mozgott és hatalmas, földtől elrugaszkodott baromságokat mondott. Mögötte ott volt Viktor, akin pozitívan nézve már akkor is látszott hatalmas ambíciója (negatív nézve az, hogy egy egoista, öntelt kisgömböc). Ez betalált, ezért vesztette el Orbán az 1998-as választásokat. Ezután a Heti 7-es már sohasem találta a helyét, mivel ellenzékbe került Orbán, Gyurcsányékról meg nem akartak gúnyrajzot csinálni.

Vallás: Orbánék egyértelmű társadalomszervező ideológiaként tekintenek a nagy vallásokra és nagy egyházakra. A pénz pedig nagy úr, az egyre világibb társadalomban az egyházak örülnek ennek az eszköznek.Viktorék megkapják az indoktrinált elitképzőket (egyházi iskolák) cserébe pedig az egyházak az ifjakat és a lehetőséget, hogy megtérítsék, hívővé tegyék őket.

Közösségi média: valamikor 2015 tájékán volt az hír, hogy a FIDESZ elszakadt a fiataloktól. Anno az internetadó is megmutatta, hogy Orbán mennyire a saját generációjának a fogja, az egykori dinamikus forradalmárból pókhasú, savanyú nagyszülő lett, aki irtózik az újdonságoktól és a fiatalság mindenféle hülyeségétől. Ahogy minden érdemi kollégája is túllépett a 40-en, a FIDESZ vezetése főként 40-en túli férfiakból állt. Aztán jött a menekültválság és ez kitartott témaként 2018-ig. A FIDESZ-nek nem kellett újabb téma, az ellenzék külön indult, esélye sem volt, így igény sem volt rá, hogy a közösségi médiában villantsanak. Ami megváltozott az egyrészt az ellenzék szervezettségének növekedése, illetve a social média, elsősorban facebook és youtube elérés. A facebook óriási tömegeket ér ma el (bár a fiatalok pont emiatt már elhagyták és instragrammoznak), a youtube videónézés pedig mindennapivá vált. Érdekes, hogy az egész: legyünk újra vonzóak a fiatalok szemében nem a neten indult: a FIDESZ bepróbálkozott a Pesti TV-vel, ami viszont egyáltalán nem működött. Ezt követően jött a közösségi média nyomulás a facebookon, ami már sokkal jobban működött, hiszen a facebookon ma már a 90 éves Mari néni is tudja lájkolni Viktorkát.
A facebook viszont csak a rajongótábor egybentartására jó. Ennek az oka, hogy a facebook véleménybuborékban tart az algoritmusával, csak a neked szimpi üzeneteket hozza fel vagy amelyeket ismerősök írnak. Ha tehát neked és ismerősöknek is csak Viktor / Feri áll képként az éjjeli szekrényén, akkor csak a saját elveid megerősítését fogod látni. Ami maradt az a youtube, ami szintén szűkít algoritmussal, de ott van a youtube hirdetés is. A FIDESZ jelenleg is óriási pénzt nyom a youtube propagandába, amit beszélő fejek mondanak bár el, de mindig ugyanaz. (Érdemes megnézni, adott héten általában mindig papagájozzák a korábban KESMA lapokban is rögzített napirendet). Érdekes például a témában megnézni a fókuszcsoport videóját, hogy mennyit költött youtube és facebbok terjeszkedésre MZP és mennyit a Megafon...

G. Nagy László 2022.02.22. 13:41:16

@MEDVE1978: Kimerítő, lényeglátó, és szinte minden szavaddal egyetértek.

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 13:50:46

@MEDVE1978: A magyar közbeszédben a liberális és a baloldali ugyanaz, Mégha nincs is ez így tankönyvi értelemben. Maradjunk annyiban, hogy a hazai belpolitikát komolyan befolyásoló lényeges kérdésekben komoly átfedések voltak a két eszmerendszer között.. Egyébként meg a két irányzat elhálta bűnös nászát '94-ben. Nagyon szoros szimbiózisba kerültek egymással, és innentől gyakorlatilag közös médiáról beszélhetünk.
Heti hetes..Farkasházy Teddy szerint a humor mindig ellenzéki. (Kivéve , ha a baloldali-liberális koalíció van hatalmon.) Bőven lett volna támadási felölet a kétezres évek közepének kormánypolitikáján, de ők még ekkor is Orbánékkal voltak elfoglalva többnyire.
A Facebook pedig hónapokra hetekre elnémít bevándorlás és LMBTQ kritikus véleményeket posztoló közéleti szereplőket. Durván lejt a pálya.

A nyugaton egyre erőteljesebben terjedő woke ideológia egyre inkább egy vallás jellemzőit mutatja. Egy új szinkretikus világegyház van kialakulóban..

dare 2022.02.22. 14:25:07

Ezt a választást csak egy személy döntheti el, és az Márki-Zay Péter.
Itt most a programok vajmi keveset fognak érni, a bizonytalanok dönthetik el ezt a csatát,

dare 2022.02.22. 14:44:33

@dare: folyt. (véletlenül elküldtem).
Ezért is támadja őt a Fidesz gőzerővel, ha sikerül annyira felpaprikázni őt, hogy nehezen tudja majd uralni az érzelmeit, akkor majd körbe tudják hordozni mint egy véres kardot a kirohanásairól a közmédiában azokat a felvételeket, amik ezeket megörökítenek.
Jelenleg ez zajlik, az elbizonytalanítja.
Ez a ti jelöltetek, ez az ember, hát képtelen uralkodni önmagán ez a szerencsétlen, ő kell nektek, pont ő, legyen már eszetek, erre akarjátok leváltani Orbánt.
Megnéztem a minap MZP 2018-as győzelme után az interjút Kálmán Olgával.
Mennyivel higgadtabb, nyugodtabb személyiség volt akkor, és mennyivel feszültebb, sokszor már fanatikusnak ható most.
4 év politikai csatározás a fidesszel, ennyit jelent ez a kellemes politikai légkör.
De benne még mindig jelen vannak a liberális, és a konzervatív eszmék is.
Én liberális konzervatívnak vallom magamat, és mindig azokat a személyeket keresem a hazai közéletben, akik ezeket a tulajdonságokat egyaránt kellő kiegyensúlyozottsággal magukban hordozták.
MZP liberális is, és konzervatív is.
Orbán is az volt, de nála a liberális eszmék a minél több hatalomban töltött idő után egyre kevésbé látszanak.
Ha egy MZP-hez hasonló jelölt lenne jelen pillanatban a Fidesz élén ( az ellenzéknél pedig mondjuk Dobrev Klára), akkor valószínűleg én is Fideszt támogatnám a szavazatommal.
Ezért lehet MZP személye a fő szempont a választás kimenetelében.
Ha sikerül lejáratni, akkor persze marad a Fidesz.

dare 2022.02.22. 14:51:41

@dare: sorry a hibákért.

konrada 2022.02.22. 14:59:59

@dare: amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

alöksz róz 2022.02.22. 15:08:08

@MEDVE1978: "Ennek az oka, hogy a facebook véleménybuborékban tart az algoritmusával, csak a neked szimpi üzeneteket hozza fel vagy amelyeket ismerősök írnak." - ez így ebben a formában nem igaz, pl. a politikai hirdetéseket még akkor is megjeleníti neked, ha aktívan tettél vmit ellene (pl. már többet jelentettél vagy letiltottál abban a témában vagy attól a csoporttól).

nem a facebook tart amúgy véleménybuborékban, hanem az emberek saját magukat.
ami részben érthető is, minek nézze pl a vidéki fideszes azt hogy őt személyében támadják, köpködjék, mocskolják...

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 15:36:58

@dare: Sztem ő már el is döntötte..:)

dare 2022.02.22. 15:50:52

@konrada: Igen,sajnos a kapkodás jelei észrevehetőek rajta.
De ha MZP hasonló médiatámogatással bírna, mint mondjuk az Orbán, nem is kellene hatalmon lennie, már akkor lehetne látni az emberi különbséget.
Így viszont egyre nehezebb.
@CSOKKI MÁLNA: Lehet, sokat ér az a Kesma, simán eldöntheti az egész párharcot.
Ha néma lenne MZP, és csak írásban kommunikálna, akkor is tudnának úgy szemezgetni az írásaiból, hogy az dehonesztáló legyen rá nézve.
Nincs az a makulátlan jellem, akin ne tudna a Kesma fogást találni és földre vinni.

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 16:14:21

@dare: Úgy értem, hogy MZP döntötte el. Néha az az érzésem, hogy a Lendvai utcából kapja az utasításokat..:))

G. Nagy László 2022.02.22. 17:03:06

@dare:

"Én liberális konzervatívnak vallom magamat, és mindig azokat a személyeket keresem a hazai közéletben, akik ezeket a tulajdonságokat egyaránt kellő kiegyensúlyozottsággal magukban hordozták. MZP liberális is, és konzervatív is."

Jó pár blogposztot olvastál tőlem. Pontosan tudod, hogy magam is a konzervatív-liberális (ha úgy tetszik, jobboldali liberális, nemzeti liberális, vagy épp libertárius) vonalat képviselem. Amikor egy évvel ezelőtt Márki-Zay a Partizánnak adott nagy interjút, még ki is emeltem, hogy piacpártiságával unikális az öt ellenzéki miniszterjelölt között. És igazad van: Márki-Zay gondolatai közt nagyon sok olyan van, amivel magam is egyetértek. Ne de ettől még nem lesz alkalmas vezető. Mondok is pár szempontot, hogy miért nem:

1. Egy miniszterelnök-jelölt először is legyen diplomatikus. Ez az "ami a szívemen, az a számon" attitűd már egy ötéves gyereknél is gáz. Gondolhatja ő úgy, hogy nincs szükség minimálbérre és hogy legyen fizetős az egészségügy, én sem mondok mást. De én egy senkiházi blogger vagyok, aki azt ír, amit akar. Aki választást szeretne nyerni, az ilyen gondolatokkal nem állhat elő. Mélyen el kéne temetnie magában.

2. Az ellenzéki összefogásban szereplő MINDEN párt mélyen balos. Egyik sem fog melléállni a minimálbér eltörlése, a fizetős egészségügy, vagy más piacpárti elképzelések terén. Ezeket illő lett volna korábban tisztázni. Így most csak káosz van, s mindenki csak néz, hogy miket beszél ez az ember. Ez már önmagában aláássa a kormányképesség leghalványabb ígéretét is.

3. MZP nagyon gyenge. egészen szimpla követeléseit sem tudja átvinni.

4. MZP katasztrofálisan felkészületlen. Fél tucat olyan eseten röhög az ország, amikor elfelejti, hogy mikor tart országértékelőt, hogy hány napig tart a munkanélküli-ellátottság, vagy még azt is, hogy hány gyereke van... (tényleg.)

5. Egy egy verbális botlása után letagadja az előző napi állítását. Ott van a neten, mindenki megnézheti, meghallgathatja százszor, ez az idióta meg letagadja. Ez már önmagában is az alkalmatlanság egyértelmű jele.

6. Messiás-tudat. Nyilvánvalóak a tünetek, tényleg orvosi eset a fickó. Tucatnyi szófordulata árulkodik róla.

7. Veri a gyerekeit. Ő maga mondta. Ennél undorítóbbat keveset tudok elképzelni.

Amikor egy éve először írtam MZP-ről, aligha gondolhattam, hogy ő lesz a közös jelölt. De úgy tűnik, amiket akkor megfogalmaztam, a mai napig érvényesek.

teveszmek.blog.hu/2021/04/14/_marki-zay_peter_idealis_miniszterelnok-jelolt

dare 2022.02.22. 17:36:35

@G. Nagy László:
1. Orbán sem így született, több mint 30 év politikában eltöltött idő után lett ilyen diplomatikus (azért néha...)
2. Inkább csak a kicsik.
A DK és a Jobbik nem annyira, az egyik gazdasági, a másik ideológiai okokból.
3. Van amit átvisz azért.
Persze enged is ha kell, de én úgy látom idővel erősebb lesz majd.
Igaz kis mértékben, de folyamatosan erősödik.
4. Ezt adom, de én nem fogom felróni ezeket neki (még).
5. Ha beismerne bármilyen nyelvbotlást (azért elég sokat elismer) akkor azt úgy hordozza körbe a közmédia, mint valami leleplező anyagot.
De még ezt is vállalja, ha hibázik akkor szokott javítani.
6. Ha nincs küldetéstudata, akkor már az első lépéseknél nyomott volna egy gyors hátraarcot.
Ez úgy látszik kell ahhoz, hogy valaki tömegeket tudjon maga mellé állítani (lásd Orbán vagy Gyurcsány).
7. Ugyan már, ez ne legyen érv.
Előfordult ilyen,és nem rendszeresen teszi ezt.
Nem voltam ott, nem tudom megítélni látatlanban a helyzetet, ezért nem fogom ezt se ráolvasni a fejére.

Ezektől még lehet alkalmas, ráadásul hatpárti szövetség élén a jelölt, működhetne a dolog.

CSOKKI MÁLNA 2022.02.22. 19:44:31

@G. Nagy László: Ha netán nyerne a böszme áprilisban ugyanúgy kikukázná MZP-t, mint annak idején Megyót, és jöhetne Klárika.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.23. 09:54:47

"A Hír TV és most már bő egy esztendeje a Pesti TV is a Fidesz szekerét tolja. A nyomtatott sajtóban is fordult a kocka: ma már itt is egyértelműen a jobboldal dominál."

Az ellenzék itt is a mártír alapból vesztes szerepére gyúrt. Megvehette volna a Népszabadságot, mégsem tette, jobb volt az egész Nyugat előtt eljátszani a hattyú halálát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.23. 10:18:32

@konrada:

" még a törzsszavazó MSZMP-MSZP-DK sorozatú ismerőseim között is sok bekajálja, rettegnek a migráncsoktól,"

Talán nem alaptalanul. Épp elég nekünk a cigányság, meg az, hogy kb. 10 év múlva több cigány gyerek fog születni, mint magyar, s innentől kezdve a magyarság gyorsan kisebbséggé válik a saját hazájában.

A nyugat-európai őslakosság (már maga az is elkeserítő, hogy ezt a szót kell használni) öngyilkos önfeladása előrevetíti, hogy nem telik bele 50 év, és ők is kisebbségbe kerülnek a saját hazájukban. Onnantól aztán keresztet vethetnek - ó, a kereszténység addigra kihal - a saját kultúrájukra, történelmükre, majd saját népükre is.

Lehet szép szavakat mantrázni befogadásról, humanitárius segítségről, miközben a hülye is látja, hogy nem is olyan csendben Európa meghódítása zajlik. Ami meg a "menekültek" megsegítését illeti, ha Európa évente 10 millió "menekültet" fogadna be, ez akkor is csak jelentéktelen töredéke lenne a "donor" (milyen hülyén is hangzik a szó ebben az összefüggésben) országok éves szaporulatához képest, vagyis gyakorlatilag semmi segtséget nem jelentene. Viszont ez esetben 10-20 év alatt megszűnne az európai kultúra.

Sokatmondó az a transzparens, amelyet valamelyik nyugat-európai országban fényképeztek le: Weiße Frau, integrier dich! Ez még akkor is szimptomatikus, ha nyilvánvaló, hogy a transzparenst nem iszlám bevándorlók, hanem éppen egy bevándorlásllenes csoport tette ki figyelmeztetésképp:

i.prcdn.co/img?regionKey=WiIXyLZyF7eRlD2aJSYszA%3D%3D

baalint1 2022.02.23. 13:18:16

@G. Nagy László:

"1. Egy miniszterelnök-jelölt először is legyen diplomatikus. Ez az "ami a szívemen, az a számon" attitűd már egy ötéves gyereknél is gáz. Gondolhatja ő úgy, hogy nincs szükség minimálbérre és hogy legyen fizetős az egészségügy, én sem mondok mást. De én egy senkiházi blogger vagyok, aki azt ír, amit akar. Aki választást szeretne nyerni, az ilyen gondolatokkal nem állhat elő. Mélyen el kéne temetnie magában."

Mondjuk eltekintve a narancsbolsevik által szövegkörnyezetéből kiemelt dolgoktól (az indiai fogorvosos a legdurvább, járj utána), azért mondjuk vicces, ha emiatt nem támogatod őt, miután pár sorral feljebb jobboldali-liberálisnak mondod magadat, közben meg az államosító, piaci monopóliumokat építő, árszabályozó bolsevikek mellett teljes mellszélességgel kiállsz. Igen, lehet valaki ellen érv, ha olyat mond, amivel egyetértesz, de nem népszerű, és ezért sok szavazatot veszít, csak az nem arra érv, hogy amiatt nem támogatod.

"2. Az ellenzéki összefogásban szereplő MINDEN párt mélyen balos. Egyik sem fog melléállni a minimálbér eltörlése, a fizetős egészségügy, vagy más piacpárti elképzelések terén. Ezeket illő lett volna korábban tisztázni. Így most csak káosz van, s mindenki csak néz, hogy miket beszél ez az ember. Ez már önmagában aláássa a kormányképesség leghalványabb ígéretét is."

Ha a programjaikat, kijelentéseiket nézed, akkor egyedül a PM az amelyik megközelíti a Fideszt baloldaliságban, az összes többi jobbra áll tőle. MZP és Fegyőr is utalt fizetős egészségügyre, korábban maga Gyurcsány és a kormánya is. Te mégis azokra szavazol, akik a vizitdíj és a korházprivatizáció ellen kampányoltak, akik ördögöt kiáltottak, mikor Molnár Lajos többiztosítés egészségügyet lengetett be.

Másrészt a választási rendszer egyszerűen olyanra lett csinálva a kedvenceid által, hogy baloldaltól jobboldalig minden politikai erőnek össze kell fognia, hogy leváltsák a bolsevik kormányt. Ezt nyilván komrpomisszumok mentén lehet megcsinálni, amiben rengeteg hiba, kapkodás, rossz döntések is lesznek, de ez még mindig jobb, mint ha teljhatalma van egy egyre kevésbé leváltható szűk csoportnak, és csapdába ejtik az országot. Persze tudom, te ennek tapsikolsz, de ha ezeket támogatod, azért korrekt lenne, ha nem hablatyolnál olyanokról, hogy az ellenzék túl baloldali neked, miközben olyan kormányt támogatsz, amelyik kimondottan kommunista intézkedésekre alapozza a kormányzását.

"3. MZP nagyon gyenge. egészen szimpla követeléseit sem tudja átvinni."

Mire gondolsz? A saját frakció azért nem szimpla követelés volt, hiszen az előválasztás előtt már megegyeztek ebben a kérdésben. De nem folytatta végtelenségig, letett róla. Néha szükség van kompromisszumokra is.

"4. MZP katasztrofálisan felkészületlen. Fél tucat olyan eseten röhög az ország, amikor elfelejti, hogy mikor tart országértékelőt, hogy hány napig tart a munkanélküli-ellátottság, vagy még azt is, hogy hány gyereke van... (tényleg.)"

Konkrétan mire gondolsz? Tudsz rá hiteles forrást mutatni?

"5. Egy egy verbális botlása után letagadja az előző napi állítását. Ott van a neten, mindenki megnézheti, meghallgathatja százszor, ez az idióta meg letagadja. Ez már önmagában is az alkalmatlanság egyértelmű jele."

Mire gondolsz? Eddig csak olyannal találkoztam, amikor mondott valamit, amit kiragadtak a szövegkörnyezetből a propagandista elvtársaid. Lásd pl. az indiai fogosrvosos eset.

"6. Messiás-tudat. Nyilvánvalóak a tünetek, tényleg orvosi eset a fickó. Tucatnyi szófordulata árulkodik róla."

Ez Orbán Viktor esetében, aki ha megnézed mindig mindent egyes szám első személyben ad elő, nem zavar?

"7. Veri a gyerekeit. Ő maga mondta. Ennél undorítóbbat keveset tudok elképzelni."

Na, emiatt nem tudok teljes mellszélességgel kiállni mellette, volt is sok vitám az MZP hívőkkel ebben a témakörben. Nem csak az a baj, hogy veri a gyerekeit, hanem az is, hogy több százezer gyerekeit verő szülőnek ad felmentést azzal a szövegével, hogy. Nekem az előválasztáson nagyon nehéz döntés volt, hogy kire szavazzak, és ennek ellenére mindkét körben rá szavaztam, mivel politikai elképzelésekben az ő nézetei álltak legközelebb hozzám, plusz láttam azt is, hogy csak online több százezer olyan Gyurcsány fób van, aki bizonygatta, hogy ha Dobrev lesz a jelölt, akkor nem megy el szavazni.

Mondjuk hozzáteszem korábban a családon belüli erőszak problémáját simán lepattintottad, hogy balos faszság.

MZP-vel úgy vagyok összességében, hogy társadalompolitikai téren vannak olyan konzervatív dolgai, amivel nem biztos, hogy egyetértenék, viszont azon kevés politikusok közé tartozik Magyarországon, aki nem épít a baloldali demagógiára. Ritka az ilyen, sajnos a jobboldali pártokat anno bedarálta a Fidesz, így a jobboldali politika sajnos háttérbe szorult, ami meg is látszik az ország versenyképességén. Nyilván ha hatalomra jutna, nem csak a narancsbolsevikek csapdái és a költségvetési hiány elszállása miatt nem tud mindent megvalósítani, nyilván kompromisszumokra kényszerül.

baalint1 2022.02.23. 13:28:58

@G. Nagy László:
"Pontosan tudod, hogy magam is a konzervatív-liberális (ha úgy tetszik, jobboldali liberális, nemzeti liberális, vagy épp libertárius) vonalat képviselem"

Attól, hogy leírod, ez nem lesz igaz. A libertariános vagy jobboldali ideológia a kicsi, gazdaságba nem vagy csak minimálisan beleszóló államot, szabad piac pártiságot preferálja. Te néha elvben előadod ezt, aztán gyakorlati kérdésekben az erősen szabályozó, államosító, piackorlátozó, árszabályozó államot preferálod, ilyen ügyekben értesz egyet az adott politikusokkal. Amit te képviselsz, az egyre inkább színtiszta bolsevizmus, csak néha jegyzed meg mellékesen, hogy ez meg az már sok, aztán legközelebb már racionalizálod is (lásd pl. árszabályozás). Ugyanez társadalmi kérdésekben, előadod a nagyhalált, hogy a gonosz Soros, az ilyen-olyan nyugati szervezetek mennyi mindent ránk akarnak kényszeríteni, aztán tapsikolsz annak, amikor az állam még a hálószobákban történő dolgokba is nyíltan beleszólna. Előadod, hogy ne az állam szabályozzon, hanem libertariánus módon mindenki döntse el hogyan akar élni, kikkel akar barátkozni, aztán ha konkrét dolgokról van szó, tapsikolsz, ha az állam ezt vagy azt nem engedi.

A te eszmerendszered összességében szélsőbal-kollektivista, ami nagyjából ellentéte annak, amivel azonosítod magadat.

G. Nagy László 2022.02.23. 15:43:27

@baalint1: Én nem tudom, miért öröm neked az, ha nyilvánvaló hülyeségekkel provokálsz. Persze, ha ez kell a boldogságodhoz, akkor csináld!

Csak három dologra fogok gyorsan reagálni.

1. "Konkrétan mire gondolsz? Tudsz rá hiteles forrást mutatni?" Konkrétan leírtam, és természetesen van rá hiteles forrás, te is megnézheted a saját szemeddel. A járadék témája egy parlament előtti sajtótájékoztatón merült fel pár hete, az évértékelő dátuma pedig az ATV-ben egy hete. Élő adásban súgtak ennek a szerencsétlennek. Kétszer javította ki saját magát.

2. "Mondjuk hozzáteszem korábban a családon belüli erőszak problémáját simán lepattintottad, hogy balos faszság." Ezek a legótvarabb mellébeszélések. SOHA nem volt ilyen. MINDIG elítélem az erőszakot. A béna picsogásról mondom, hogy baloldali faszság, amikor a NANE azt hazudja, hogy erőszak, amikor apa nem hallgatja meg anya gondjait (meg még vagy tucatnyi semmiséggel vizezi az erőszak szigorú fogalmát.)

teveszmek.blog.hu/2021/08/09/_a_parkapcsolati_eroszak_otfele_formaja_letezik

3. Nem a balos intézkedései miatt támogatom a Fideszt, hanem azok ELLENÉRE. Még ezekkel együtt is messze feléjük billen a mérleg. Mi a fenét nem lehet megérteni ezen?

baalint1 2022.02.23. 15:53:59

@G. Nagy László:
Ja, hogy ha felhozom azokat az ellentmondásokat, amiket újra és újra előadsz, akkor az nyilvánvaló hülyeség. Hidd el, nem akarlak meggyőzni, hogy ne a bolsevikeket támogasd, már régen leesett honnan fúj a szél, nem lehet mindenkit meggyőzni arról, hogy miért nem működött a legutóbbi 40 évben sem, amit műveltek. Csak azt várnám el korrekt módon, hogy ne maszatolj, ha valamivel szembesítenek, hanem mond ki a dolgokat. Erre nem vagy hajlandó, újra és újra előjössz az állítólagos jobboldali-liberális elveidről, amiről minden gyakorlati kérdésben kiderül, hogy az ellenkezőjét vallod.

CSOKKI MÁLNA 2022.02.23. 17:52:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jót röhögtem az idézeten. Megint a szokásos önellentmondás: “nem nézi senki a Pestit”, DE “a Pesti miatt van fideszes médiafölény”. A televíziókról csak annyit, hogy az ország legnézettebb tv híradója keményen ellenzéki. Netes hírportálok tekintetében komoly ellenzéki fölény tapasztalható: Telex, 444, azonnali, 24.hu, HVG.hu. Ahogy a nyomtatott országos hetilapok terén is: HVG, 168 óra, Magyar Narancs, ÉS, Magyar Hang..
süti beállítások módosítása