Van egy álmom: egy napon olyan világra ébredünk, ahol mindent a piac dönt majd el. Ahol árulhatunk bármit. Biozöldséget és egészségtelen, cukros édességeket; autót a kis srácoknak, rózsaszín pónit a lányoknak, s transzgender Barbit bárkinek, aki hajlandó pénzt áldozni rá. És ugyanígy: hirdethetünk százféle vallást és ideológiát; amíg (fizikailag) nem bántunk senkit, addig szabad minden szó, mém és gondolat. Nevezhetnénk e távoli, futurisztikus, álombéli világot akár liberális demokráciának is.
Ha manapság szóba kerül az LMBTQ kérdéskör, a téma kapcsán alapvetően kétféle attitűdöt, két egészen ellentétes viszonyulást látunk. A konzervatívok szerint egy káros és erőszakos ideológia nyomulásáról van szó, melynek fő célja a káoszteremtés és a nemi identitás teljes felszámolása; a progresszívek ezzel szemben az elfogadás fontosságát mantrázzák, s akár a végsőkig tagadják, hogy bármiféle ártó, vagy agresszív volna abban, amit képviselnek. Bevallom: engem a leginkább az foglalkoztat, hogy e szivárványos ideológia mennyire vonzó, kajálható, befogadható az átlagfogyasztó számára. A legtöbb vallás a világi hatalom támogatásával létezett és maradt fenn. A kommunizmus, a fasizmus és a nácizmus is mindig, mindenütt a szuronyokra támaszkodott. Vajon az LMBTQ-őrület olyan, mint annak idején a Beatles-imádat, amikor a rajongók önként vásárolták a lemezek és koncertjegyek ezreit, s önfeledt extázisban élvezték-ünnepelték a kultúra forradalmát; avagy inkább a marxizmushoz hasonlít, amelyet tölcsérrel kellett leerőltetni a többség torkán?
A következőkben néhány olyan - nemzetközi és hazai - jelenséget sorolok fel, amelyek talán segítenek eldönteni, hogy egy alulról érkező, népi, fogyasztói igényről van szó, avagy egy felülről diktált, marxista-típusú dogmatizmust tapasztalunk, amely a legkevésbé sem találkozik a hétköznapi szükségleteinkkel és elvárásainkkal. (Előre szpojlerezem a megoldást: a valóság e két véglet közt keresendő, a kérdés csak az, melyikhez áll közelebb.)
- BARBIE - A Laverne Cox színész előtt tisztelegni kívánó transzgender Barbie még csak a napokban került a bolti polcokra, piaci megmérettetése kapcsán egyelőre aligha nyilatkozhat bárki bármit. Viszont nagyszerű kordokumentum, kíváncsi leszek, mit mond majd róla harminc év múlva a tárlatvezető a Barbie-múzeumban.
- NICKELODEON - A mesecsatorna nézettsége négy év alatt a harmadára esett vissza. Az utóbbi időben szivárványcsaládok, pánszexuálisok és transzneműek is megjelentek a csatorna kisfilmjeiben, mi több, egy transznemű hóddal is találkozhatunk, amelynek mellén még látszanak a műtéti hegek... A Rugrats című sorozatban az édesanya karakteréből leszbikust formáltak, s még az is kiderült, hogy személyes kedvencem, Spongyabob maga is homoszexuális... Mi jöhet még? Egy biztos: a csatornára, melyet 2017 nyarán még átlagosan 1,3 millióan néztek, tavaly már csupán 372 ezren voltak kíváncsiak.
- DISNEY- Karey Burke, a Disney vállalat elnöknője meghirdette: a társaság produkcióiban legalább a szereplők felének LMBTQ, vagy valamely etnikai kisebbség képviselőjének kell lennie. A cég részvényeinek árfolyama 14 hónap alatt csaknem a felére zuhant.
- ERSTE - A bank a közelmúltban bevezetett netes felületét George névre keresztelte, s egy rózsaszín hajú, nemi identitászavarról árulkodó, fiús kislánnyal reklámozta. Úgy tűnik, a kislány karaktere kezd kikopni a vizuális rendszerből, a netbank felületéről mindenesetre eltűnt. Lehet, hogy a pénzintézet magyar ügyfelei nem fogadták kitörő lelkesedéssel?
- BIDEN - Az egyesült Államok elnöke a beiktatását követő egyik első rendeletével a férfinek született transzneműeket rászabadította a nő sportra. Joe Biden globális LMBTQ-politikáját azóta is az ideológiai elkötelezettség jellemzi. Támogatja, finanszírozza az olyan kezdeményezések elhallgattatását, amelyek megpróbálják megvédeni a kiskorúakat az LMBTQ-szervezetek befolyásolásától.
- MULTINACIONÁLIS MUNKAVÁLLALÓI KÖRNYEZET - Gyakorlatilag minden multinál folyamatosan tolják az érzékenyítést. A számos woke-idiotizmuson belül az LMBTQ-téma az, amelyre rendszerint a legnagyobb hangsúlyt fektetik.
- MATIC-JELENTÉS - Az Eutópai Parlamentben elfogadott Matic-jelentés kimondja: "transznemű férfiak is teherbe eshetnek".
- UEFA - Az Európai Labdarúgó-szövetség sokáig azt a nézetet vallotta: a focipályától távol kell tartani a politikai és ideológiai üzeneteket. Emlékszünk: egy évvel ezelőtt még megtiltották, hogy a müncheni stadiont a német-magyar EB-meccs idején szivárványszínben világítsák ki. A közönség soraiban megjelenő szivárvány-zászlókkal azonban már semmi gondjuk sem volt, ezzel szemben Magyarországot megbüntették egy "LMBTQ? Danke, nein!" felirat miatt. Minden ilyen jellegű döntésük rém következetlen - nagyon úgy fest, mintha folyamatos nyomás alatt lennének.
- NÉPSZAVAZÁS - Magyarország az egyetlen hely a világon, ahol megkérdezték a választókat az LMBTQ-téma kapcsán. A szavazópolgárok meglehetősen egyértelmű válaszokat adtak.
- PSZICHOLÓGIA - A Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság annak idején megfogalmazta véleményét a gyermekvédelmi törvényt illetően, mely szakmai állásfoglalás helyett ideológiai kinyilatkoztatásban öltött testet, szóhasználatában a transzmozgalom által erőltetett kifejezéseket alkalmazva.
- ÁKOS - Kovács Ákos nyíltan vállalja konzervatív attitűdjét. A T-com annak idején szerződést bontott vele ezért, a rajongók azonban szemlátomást kitartanak mellette.
- CARSON COMA - Ákoson és Majkán kívül nem sokan képesek telt házat összehozni a Budapest Parkban. Pénteken a Carson Coma koncertjén egy gombostűt sem lehetett leejteni. A közönség átlagéletkora 16-18 év; megdöbbentően sokan szivárványos zászlókkal. Létezik tehát olyan közeg, ahol az LMBTQ-program nem kényszer, hanem piaci alapon is működik.
Ha a magyarországi állapotokra fókuszálunk, érdekes kép tárul elénk. Úgy tűnik, hogy a felnőtt lakosság oroszlánrészétől elképesztően messze áll a szivárványos ideológia. Az áprilisi népszavazás mind a négy - igaz, profin megformált, mondhatni: irányított - kérdésére 92% felett volt a NEM válaszok aránya az IGEN-ekkel szemben. Még ennél is beszédesebb az, hogy az ellenzéki politikusok - akiknek pedig az egész világképük arra épül, hogy szembemennek Orbán Viktorral - sem mertek az IGEN-ekre buzdítani, hiszen pontosan tudják: még az ő szavazóik között is kisebbségben vannak a woke-ideológiát vallók. Ha létezik olyan társadalmi réteg, amely igazán fogékonynak mutatkozik az LMBTQ-üzenetek befogadására, úgy azok egyértelműen a kamaszok, s valójában nincs is ebben semmi meglepő. Minden egészséges tinédzser forradalmár, ez ennek az életszakasznak a sajátja. Tombolnak a hormonok, a tékozló fiú lelép otthonról, vagy épp rockbandát alakít. Csakhogy amíg a történelem folyamán egészen eleddig mindig volt miért lázadni - az előttem járó generációknak például 1956-ban és 1968-ban, az én nemzedékemnek a rendszerváltás idején -, addig a mai fiataloknak már nemigen maradt semmi, amiért forronghatnának. Ez a szivárványos ideológia amolyan forradalom-pótlék lehet némelyek számára. Kockázatmentes, kipárnázott fotelzendülés, de azért mégiscsak valami. (Amikor a hatvanas évek szexuális forradalma berobbant, még egész más volt a világ. Csak Nagy-Britanniában közel ötvenezer embert ítéltek el homoszexualitásért a 20. század során, s még a rendkívül progresszív Norvégiában is csak 1972-ben törölték el a melegek bebörtönzését előíró törvényt. A Föld civilizált felében manapság egyetlen LMBTQ arcnak sincs mitől tartania: Los Angelestől Bukarestig mindenki szabadon megélheti szexualitását, akár fel is vonulhat, ha akar.) A hormonváltozásból fakadó forradalmi hevületen túl akad még két lényeges szempont, ami miatt a fiatalok elméje kiváló termőföldet jelent bármiféle új eszmeiség számára. Az egyik a tapasztalatlanság. A különböző mérgező ideológiákról csupán a dögunalmas történelemórákon hallottak - valószínűleg a legkevésbé sem áll össze bennük, hogy ugyanazt a lejárt szavatosságú, százszor a kukába hajított, romlott vackot kapják újracsomagolva. S ami legalább ilyen lényeges: a tizenévesek zöme abszolút kütyü-függő. Instagram, TikTok, Snapchat - egy valamirevaló marketinges manapság abba az irányba orientálja a gyerekeinket, amerre csak akarja, s ez természetesen az ideológiák terén sincs másképp.
Végezetül, visszakanyarodva a címben, illetve a bevezetőben felvetett kérdésre, számomra - a fent leírt jelenségeket átfogóan tekintve - határozottan úgy tűnik, hogy az LMBTQ-ideológia nem egy alulról érkező, széles néprétegek igényét kielégíteni igyekvő kezdeményezés, de még csak nem is egy sikeres piaci termék, mint amilyen a kóla, a britpop zene, vagy épp a Big Mac. (Még akkor sem, ha akadnak kivételek: az LMBTQ-vonatra felülő Carson Coma együttes kifejezetten népszerű; szövegei pedig tagadhatatlanul intelligensek.) Sokkal inkább egy felülről erőltetett, agresszíven terjeszkedő dogmavilágot látok, amely az ELFOGADÁS-ra hivatkozva semmiféle kikacsintást sem fogad el; s a SOKSZÍNŰSÉG-et hirdetve megpróbál mindent egyformára, szivárványszínűre mázolni. S ha létezik ilyen ideologikus szándék, úgy értelemszerűen LMBTQ-lobbi is létezik.