"Egy texasi tankerület vezetői többek között a Biblia eltávolítására szólították fel az iskolák könyvtárait, miután közérdekű panaszra vizsgálat indult több kiadvány ellen, hogy összeegyeztethetők-e a tanintézmények oktatási elveivel. A Biblia nem tartozott azok közé, ami összeegyeztethető, úgyhogy Texasban lekapkodták az iskolai könyvtárak polcairól." - tálalja a hírt showműsorában Bayer Zsolt a szokásos felháborodással.

Természetesen jogos a felindultság: egy meghatározó irodalmi műről van szó, tökéletesen lényegtelen, hogy a szellemisége bejön-e a tankerület progresszív ideológusainak. Szophoklésztől Steinbeckig alig találnánk olyan szerzőt, akinek minden soráért lelkesednének a posztmodernek, így már a felvetés is tökéletesen értelmetlen. Bayer Zsolt kommentárja azonban ugyancsak nem helytálló. Miután felvázolja a szürreális képet, melyben szakértők vizsgálják a "ne paráználkodj!", a "felebarátod házastársát ne kívánd!", vagy épp a "ne ölj!" parancsolatok jelen korszellemmel való kompatibilitását, Julien Benda Az írástudók árulása című művéből idéz: "Az emberiség cselekedni többnyire mindig a rosszat cselekedte, de méltányolni a jót méltányolta. És ez volt az a kiskapu, amin keresztül be lehetett jutni a mennyországba. Majd bekövetkezik az írástudók árulása, és ettől a pillanattól kezdve az emberiség már nem csak cselekszi a rosszat, de méltányolja is." Ez az a pont, ahol átesünk a ló túloldalára. Odáig tökéletesen rendben van a dolog, hogy kritikával illetünk egy irracionális, vallásos megközelítést (a Biblia ideológiai alapú megítélését és eltávolítását). De rögtön semmivé foszlik a kritika morális alapja, ha érveinket ugyancsak irracionális, vallásos forrásból eredeztetjük.

Aki olyat állít, hogy általában "a rosszat tesszük, de a jót preferáljuk", annak először is kutya kötelessége volna eltűnődni azon, miből fakad ez az aszimmetria. Ha mérnökként tervezünk egy gépet, amely az Istennek sem akar úgy működni, ahogyan mi azt megálmodtuk, úgy elég ostoba dolog volna dühöngve hibáztatni konstrukciónkat - inkább tervezünk egy újat. Ha a homo sapiens - ösztönösen - többnyire a rossznak mondott utat választja, úgy muszáj elgondolkodni azon, miért tituláljuk rossznak az adott ösvényt. Ez nem árulás az írástudók részéről, épp ellenkezőleg: intellektuális kötelesség. Ugyanis vagy az van, hogy a Jóisten elbénázta a teremtést és olyan késztetésrendszert kódolt a genetikánkba, amilyet nem is akart; avagy az alkotás nagyon is oké, csak mi fantáziálunk, mi társítunk hozzá tökéletesen fals elvárásrendszert. Olyat, amilyenről a Teremtő soha a büdös életben nem is álmodott. Én egészen bizonyosan a második verzióra szavazok.

A Biblia elérésének korlátozása nyilvánvalóan szembemegy a liberalizmus alapelvével; valódi intellektuális bűntett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Szentírásban található minden gondolat követendő, elfogadandó volna. Az Ótestamentum féltékeny, haragos, gyilkos Istene például bizonyosan nem példaértékű karakter. Az Ószövetség történetei többnyire totál betegek, semmiképpen sem tekinthetők morális iránytűnek. Ami pedig a tízparancsolatot illeti, ideje volna tényleg végigfutni e rendelkezéseken, épp úgy, ahogyan Bayer Zsolt ezt rém gunyorosan javasolja.

I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! - A világi etikában értelmezhetetlen.
II. Isten nevét hiába ne vedd! - A világi etikában értelmezhetetlen.
III. Az Úr napját szenteld meg! - Ugyanígy: a világi etikában értelmezhetetlen.
IV. Atyádat és anyádat tiszteld! - Semmiféle konkrét tartalmat nem hordoz.
V. Ne ölj! - Valódi, fajsúlyos morális premissza. Minden ember élete szent.
VI. Ne paráználkodj! - A világi etika szerint a felnőtt emberek önkéntes interakciói nem lehetnek bűnösek. A szabad akaratból létrejövő szexualitás szent.
VII. Ne lopj! - Valódi, fajsúlyos morális premissza. Az embernek a munkával szerzett tulajdonhoz, az életét biztosító anyagi javakhoz való joga szent és sérthetetlen.
VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! - A világi etika szerint a szólásszabadság szent. A hazugság nem büntethető (mindenki börtönben ülne, aki valaha csajozott, vagy járt állásinterjún), a becsületsértés pedig szubjektív műfaj. Ez az a parancs, amely alulról már súrolja a világi etika szféráját, ám ebben az általános formában súlytalan, tartalmatlan.
IX. Felebarátod házastársát ne kívánd! - A világi etikában értelmezhetetlen. Az ösztönök definíció szerint nem lehetnek bűnösek, ahogyan a felnőtt emberek önkéntes interakciói sem.
X. Mások tulajdonát ne kívánd! - A világi etikában értelmezhetetlen. A vágyak sohasem bűnösek, a lopásról pedig a hetedik parancs már rendelkezett.

Tízből kettő a valódi parancsolat - ez a mérleg. A többit tekinthetjük szimpla ajánlásnak. Teljesen felesleges foggal-körömmel ragaszkodni mindhez, csak azért, mert pár ezer évvel ezelőtt Mózesnek volt egy villanása. Az pedig valódi morálfilozófiai bűntett, ha a kőtábla mind a tíz rendelkezését azonos súlyú parancsolatként tartjuk számon. A helyes, Istennek tetsző élet sokkalta könnyebb annál, mint ahogy azt a kereszténység örök aszkétái gondolják.

"A rosszat tesszük, de a jót preferáljuk." Az ilyetén gondolkodásmód nem csupán maga a kognitív disszonancia; nem csupán az örök szorongás mérgező táptalaja, de a Teremtő mérhetetlen lebecsülése, valamint valódi árulás is a jézusi tanítással szemben. "Legyetek tökéletesek!" - int mindannyiunkat a Názáreti, s közismert példázataiban mintát is kínál a perfekt életvezetéshez. A tíz szűzről szóló példabeszéd az éberséget, a tudatosságot hirdeti. A talentumokról szóló tanítás - többek közt - az intellektuális fejlődés fontosságára hívja fel a figyelmet. A tékozló fiúról; a farizeusról és a vámosról; valamint a szívtelen szolgáról szóló történetek pedig világossá teszik, hogy a dogmatikus gondolkodásmód mennyire mérgező. Ha valóban a jézusi úton járunk; ha valóban nyitottak vagyunk a világ megismerésére; ha tényleg azt gondoljuk, hogy a teremtés tökéletes, úgy soha nem fogjuk beérni az olyan beteg frázisokkal, mint hogy "tudjuk, mi a jó, de mégsem tesszük". Nem lehetünk ennyire hülyék.