Amikor annak idején az Európai Unió gondolata megszületett, az alapítók egy erős és egységes kontinenst vizionáltak. Fontosnak tekintették a minél komplexebb gazdasági, pénzügyi és bürokratikus együttműködést, szem előtt tartva Európa békéjét, biztonságát és a lehető legteljesebb jólétét. Mára mindez elúszni látszik. A Willkommenskultur tönkre vágta számos nagyváros közbiztonságát. Az Egyesült Királyság távozása és a Balkán távoltartása erősen az egység ellen hat. Ukrajnában háború dúl, a tökéletesen értelmetlen szankciók pedig a sok évtizedes nyugati jólétet is látványosan kikezdték. Az öreg kontinens régen gyengélkedett ennyire, mint manapság. Úgy tűnik, totális a káosz, teljes a széthúzás. Rövid európai körséta következik.
LONDON
"Úgy gondolom, ez egy miniszterelnök fontos kötelessége, és készen állok megtenni ezt” - válaszolta Liz Truss brit kormányfő (akkor még csak jelölt), amikor újságírók az atomrakéták kilövéséről kérdezték. Nyilvánvaló, hogy az ilyen kommunikáció többnyire csupán üres erőfitogtatás, amennyiben egy intelligens és megfontolt ember szájából hangzik el. Liz Truss azonban nem ezen tulajdonságairól híres. A legtöbben még emlékszünk Moszkvában tett februári látogatására, amikor Szergej Lavrov csúnyán beültette a hintába az akkor még külügyminiszteri pozíciót viselő politikusnőt. Lavrov megkérdezte brit kollégáját, hogy elismeri-e Oroszország szuverenitását a Voronyezs és a Rosztov területei felett, mire Truss közölte: "Az Egyesült Királyság ezt soha nem fogja elismerni." Legalább számolt volna magában háromig... A nagykövetnek kellett kijavítania, hogy ezek echte orosz területek. Nos egy ilyen felkészültségű és vérmérsékletű politikus vezeti a brit kormányt, őrködve az atomrakéták indítógombja felett. Még jó hogy Biden és Putyin legalább józan őrei a békének...
AMSZTERDAM
Múlt szerdán bejelentette lemondását Henk Staghouwer holland agrárminiszter, döntését a gazdák hónapok óta tartó tüntetésével indokolta. Kormánya a nitrogénkibocsátás redukálását célzó uniós szabályok végrehajtására drasztikus tervekkel állt elő: 11.200 állattenyésztő telep bezárását hirdette meg, további 17.600 gazdának pedig radikálisan csökkentenie kellene állatállományát. Nem alaptalan tehát a felháborodás. Az elmúlt hetek során az autópályák eltorlaszolása; rendőrautók megrongálása és némi gyújtogatás mellett a fő műsorszám az volt, amikor trágyalével szórtak meg számos kormányépületet...
STOCKHOLM
Svédországban a hét végén választásokat tartottak. Ez az az ország, ahol az elmúlt száz évben egyértelműen a baloldal dominált, szociáldemokráciát, jóléti társadalmat építve. Ez a program egészült ki a kritikátlan migránssimogatással, melyet a skandináv őslakosság egyre kevésbé tolerál. (Tegyük hozzá: elég lassan ébrednek.) A bevándorlásellenes Svéd Demokraták még soha nem szerepeltek ilyen jól, a szavazatok közel 21%-át szerezték meg. Növekvő népszerűségüket elsősorban annak köszönhetik, hogy ígéretet tettek rá: megfékezik a migránsbandák által elkövetett erőszakos bűncselekményeket. (Már az egy vicc, hogy egy jóléti államban a közbiztonság helyreállításáról egyáltalán beszélni kell. Ez volna az alap.) Érdekesség, hogy a svéd őslakosok aránya folyamatosan csökken, ugyanakkor a felmérések szerint a nem európai hátterű, választójoggal rendelkező bevándorlók 69%-a a baloldalt támogatja, s még ezzel együtt is a jobboldal előretörését láthatjuk; sanszos, hogy kormányt is alakíthatnak. Igen komoly lehet az elégedetlenség a svéd társadalomban, ha a baloldal győzelméhez még az importszavazatok tömege is kevés.
BERN
Svájcot az elmúlt évek során mindig is európai mintaállamként emlegettem. A Heritage jelentései szerint hosszú esztendők óta itt a legszabadabb a gazdaság a kontinensen, mi több, e példásan működő ország 2022-re világszinten is a második helyre küzdötte fel magát (egyedül Szingapúr előzi meg). Ehhez képest brutális pofon az egy héttel ezelőtt bevezetett energiatakarékossági szabályzás: akár börtönbüntetést is kockáztat az, aki 19 fok fölé fűti a házát. Pláne, aki szaunát működtet... Atyaég, ha ezt valaki csak pár héttel ezelőtt mondta volna, simán körberöhögöm. Értjük ezt? Nem arról van szó, mint idehaza, hogy az állami intézményekben spórolást rendelnek el. Dehogy. Megtiltják a polgároknak, hogy kedvükre fogyasszanak!! Ez valami téboly. Ennek az intézkedésnek csakis akkor lehetne bármiféle létjogosultsága, ha valami brutális természeti katasztrófa folytán hirtelen kiapadnának a Föld energiaforrásai, elsötétülne a Nap és azt a nagyon picike maradékot kéne puritán módon beosztanunk a túléléshez. No de erről szó nincs: a bolygó energiakészletei - egyelőre - bőségesek. És az csak hagyján, hogy a jólét tetőfokán élők dideregni kényszerülnek. A leggroteszkebb az, hogy az energiaválságot előidéző szankciós politika moralitásból fakad, ehhez képest a svájci intézkedés erkölcsi tekintetben ugyancsak elfogadhatatlan. Nem csupán a fogyasztás korlátozása és a szabadságvesztéssel való riogatás a botrányos. Még ennél is szörnyűbb, hogy a központi hatalom a polgárokat egymás ellenőrzésére és feljelentésére biztatja. Hová jutottunk?
BERLIN
Szeptember 5-én a német fővárosban és Lipcsében is tüntettek a kormány döntései miatt. A demonstrálók azt követelték, hogy a kabinet enyhítsen megélhetési nehézségeiken. Az elszabaduló élelmiszerárak mellett természetesen itt is az energiaválság a fő probléma: egyetlen esztendő alatt nyolcvan százalékkal nőttek a rezsiköltségek Németországban.
VARSÓ
A lengyelek az elmúlt hónapok során mindent megtettek, hogy Brüsszel kedvében járjanak. Élharcosaivá váltak az oroszellenes vallási fanatizmusnak (ez mondjuk zsigerileg nem esett nehezükre), és elszántan keresték az utat a kiegyezésre. Az EU vezető bürokratái - hosszú hitegetés után - végül simán a képükbe röhögtek. Guy Verhofstadt közölte: Lengyelország egy fillért sem kap a helyreállítási forrásból. Nem csoda, ha Mateusz Morawiecki miniszterelnök rendesen kiakadt, s keményen neki is ment a kontinens vezető hatalmainak. "Az uniós imperializmus ellen ugyanúgy küzdeni kell, mint az orosz imperializmus ellen” - közölte, később pedig hitet tett a Visegrádi Együttműködéshez való visszatérés mellett. Ébredés itt is.
PRÁGA
Tíz nappal ezelőtt a cseh fővárosban hetvenezren tüntettek a kormány lemondását követelve. A kabinet kizárólag a brüsszeli és ukrán érdekeket tartja szem előtt, a saját polgárait cserben hagyta - ez volt a demonstráción elhangzó beszédek általános üzenete. A felszólalók az Európai Uniót is élesen bírálták, elhibázottnak ítélve az orosz-ukrán konfliktushoz való hozzáállását, valamint Brüsszel energiapolitikáját. Követelték, hogy Csehország maradjon semleges, a kormány pedig állapodjon meg Moszkvával az orosz gáz behozataláról.
MOSZKVA
Nincs két hete, hogy eltemették Mihail Gorbacsovot, a 20. század egyik meghatározó, Nobel-békedíjas politikusát. Döbbenetes, hogy egész Európából mindössze egyetlen kormányfő vett részt a szertartáson: Orbán Viktor. Gorbacsov - amíg élt - a Nyugat kedvence volt. Joggal: jelentős szerepet játszott a hidegháború befejezésében, s abban, hogy Közép-Kelet-Európa országai felszabaduljanak a szovjet gyarmati uralom alól. Halálában mindenki magasról tett rá. Hitem szerint zseniális diplomáciai húzás, hogy a magyar miniszterelnök részt vett a temetésen. Nem csupán azért, mert politikai marketing tekintetében mindig kifizetődő, ha valaki mer szembemenni a kolompoló birkanyájjal. De azért is - és természetesen ez a lényegesebb -, mert az egység nem azt jelenti, hogy pocsék és szégyenletes ügyeket támogatunk közösen. Az egység csakis pozitív célok esetén üdvös. Ha létezik lényeges liberális alapelv; ha van bármi értelme a diverzitásnak, az pontosan ez: kilépni a sorból, ha a többiek rossz irányba masíroznak. Orbán még szabadelvűségből is leckét ad a dekadens, öreg kontinensnek.
Ami engem illet: hiszek az európai egységben. Hiszem, hogy az eredeti elképzelések az EU kapcsán - belső határok eltörlése, külső határok megerősítése - építőek és a kontinens polgárainak érdekeit szolgálják. Kár, hogy a jelen politikai elképzelései igen messze keveredtek a kezdeti tervektől. A naponta újabb őrületekkel előrukkoló progresszív ideológia feltétel nélküli követése; a volt szocialista országok másodrendűként való kezelése; az egyre antidemokratikusabb működés; a vétójog eltörlésének terve; a külső határok feladása; a háborúpárti döntések és az elmebeteg szankciós politika már szinte nyomokban sem tartalmazza az alapítók álmait. Ideje volna visszatérni a startmezőre, hogy Európa újra erős és egységes lehessen.
Az utolsó 100 komment: