Itt az új progresszív elmebaj, melyet nyugodtan sorolhatunk a súlytalan, ostoba bulvárhírek közé. A Cambridge Egyetemhez tartozó Trinity College kápolnájában - egy esti istentisztelet során - egy fiatal kutató, Joshua Heath középkori és reneszánsz festményeket mutatott be a híveknek. E képek mindegyike a keresztfáról levett Jézust ábrázolja, oldalán a római katona által ejtett sebbel. Heath szerint ez a seb a szóban forgó festményeken leginkább egy vaginára emlékeztet. Michael Branner, a Trinity College dékánja megerősítette: szerinte is jogalappal bír az az elképzelés, mely szerint Jézus transznemű volt...

"Krisztus egyszerre férfias és nőies testtel rendelkezik ezekben a művekben. Így ha Krisztus teste, ahogyan ezek a művek sugallják ugyanolyan mint mindenki másé, akkor az ő teste egyben transz is." - zárta beszédét az Egyetem fiatal kutatója. Alig hiszem, hogy ezt a tömény hülyeséget érdemben méltatni kéne. A motivációk és a reakciók sokkal lényegesebbek. Vajon miért folytat bárki ilyen természetű "kutatásokat" és miért tárja a hívő közösség elé? Nettó trollkodás? Szándékos provokáció ádvent táján? 15 perc hírnév? Vagy egész egyszerűen kapott a srác egy kellően vastag támogatást, hogy körbejárja a témát, csak nem talált semmi használhatót, viszont valamit prezentálnia kell? Úgy tűnik, sokan ügyködnek azon, hogy bebizonyítsák: a transzneműség a történelem során mindig is velünk volt, s mindig is lényeges társadalmi kérdésnek számított. Még akkor is, ha ennek az égvilágon semmi jelét nem látjuk sem az irodalomban, sem a festészetben, sem egyéb művészeti ágakban. Még akkor is, ha erről a témáról - az elmúlt pár esztendőt leszámítva - évszázadokon át kizárólag a bohózatok és viccek szintjén esett szó.

Pénteken temettük anyámat. Miközben a koporsót a földbe engedték, felcsendült az ének: "Jézusom szent szívét lándzsa döfte át, Megnyitotta nékünk drága oldalát." A pillanat különösen alkalmas volt, hogy átérezzem a hívek felindultságát, akiket bánt Joshua Heath okoskodása. Jézus szenvedéstörténete még a magamfajta pogányokat is megérinti; nem csupán bizarr, de méltatlan is egy brutális kínhalál záróakkordját jelentő, szúrt sebet egy vaginához hasonlítani. Mindazonáltal a túlzott felháborodás is indokolatlan. "Többek sírva fakadtak és kirekesztve érezték magukat, egyikük pedig távozáskor eretneknek nevezte a kutatót." Ez szóról szóra ugyanaz a mimózáskodás, amit a baloldali hiperérzékenyeknél látunk. Aki így viselkedik, az méltatlan arra, hogy komolyan vegyék, mindegy, hogy a keresztény hitről, avagy a progresszív vallás dogmáiról van szó. Aki így viselkedik, annak szemmel láthatóan gyenge lábakon áll a hite. Egy józan hívő Joshua Heath szemébe néz, és higgadtan közli, hogy mindez alaptalan, abszurd és erőltetett; még arra sem érdemes, hogy vitába szálljunk vele. Majd mosolyogva kisétál a kápolnából.

Hogy megértsük, miért ez a béna erőlködés a transzneműség körül, egy pillanatra evezzünk át a bulvárvilág egy másik területére! Az elmúlt félév során számos hírt kaptunk Jamie Lee Curtis kisebbik gyermekéről, többek közt nyári esküvőjéről is. A hírfolyam így kezdődött: "Jamie Lee Curtis büszkén jelentette be, hogy 25 éves lánya transznemű".

Megtudhattuk, hogy Ruby valójában Thomasként született, s vinnyogva röhöghettünk a minden politikai korrektséget nélkülöző, pazar kommenteken. De ami a legfontosabb, sokunknak megakadt a szeme a kulcsszón: a színésznő BÜSZKÉN tárja a világ elé mindezt. A bajok itt kezdődnek. Voltak idők, amikor a normalitástól való eltérés miatt szégyenkezni kellett. Ez aligha helyes. Ha valakit még bántalmaznak is a mássága miatt, az különösen fasiszta lélekre vall. De miért kéne átesni a ló túloldalára? Próbáljunk objektívek maradni, és eltűnődni azon, szeretnénk-e transzneműként élni! Nem gondolom, hogy bárki is irigyelne egy férfitestbe zárt női lelket. És most teljesen mindegy, hogy világlátásunk függvényében az ilyesmit az elme betegségének nevezzük, avagy teljesen egészségesnek mondjuk. A lényeg az, hogy borzalmas állapot lehet, melyet egyikünk sem választana önként. Akkor hát miért is kéne BÜSZKÉNEK lenni rá? Ha kövérek vagyunk, ha asztmások, ha hullik a hajunk, görbe a hátunk, vagy vastag a bokánk, ezekre sem vagyunk büszkék. Igyekszünk kezelni a problémát, s ha nem megy, úgy megpróbálunk békés lélekkel együtt élni a nehézséggel. Megtanulunk nem szorongani tökéletlenségeink miatt, de még véletlenül sem tesszük ezeket a kirakatba, eljátszva az eljátszhatatlant, hogy mindezen átok valójában mekkora áldás. Megértem Jamie Lee Curtist, hogy mindennél jobban drukkol szerencsétlen sorsú gyermeke boldogságának, de annak transzneműsége kapcsán BÜSZKESÉGRŐL beszélni - ez maga a tömény öncsalás. Mi jön ezután? Holnap majd kiáll Tom Hanks, hogy elégedett mosollyal bemutassa dadogó fiát? Vagy Julia Roberts pózol majd lúdtalpas lányával, közölve az újságírókkal, milyen boldog gyermeke bokasüllyedése miatt? Vegyük észre, hogy a posztmodern progresszió sportot űz abból, hogy mindent relativizál. A klasszikus liberalizmus annyit mond: ne bántsunk senkit a mássága miatt, épp elég baj az neki. A progresszió azonban nem áll meg e ponton, hanem egyenesen értéknek hazudja azt, ami rettenetes hátrány (mi több: szankciókkal fenyeget mindenkit, aki másképp látja). Ég és föld e két gondolkodásmód.

Visszatérve Jézus állítólagos transzneműségére, a Trinity College dékánja így nyilatkozott: "A magam részéről úgy gondolom, hogy ez a spekuláció jogos volt, függetlenül attól, hogy te vagy én vagy bárki más nem ért egyet az értelmezéssel, mást mond az adott művészeti hagyományról, vagy ellenzi annak alkalmazását a transzszexualizmus körüli kortárs kérdésekre." Voltak idők, amikor az egyetemi szféra a tudományt, az igazságot, a világ megismerését szolgálta. A szomorú az, amikor már nem ez a cél, hanem a valóság meghajlítása, ráfeszítése valamely beteg ideológiára. Az értelmiség árulása, a tudomány totális lejáratása megbocsáthatatlan. Még akkor is, ha az egyetem szóvivője - az általános felháborodás hatására - mentegetőzésbe kezdett: „Sem az egyetem dékánja, sem a prédikáló doktorandusz nem gondolja, hogy Jézus transznemű lett volna. Az istentisztelet Krisztus művészeti ábrázolásáról és annak különböző értelmezéséről szólt. A prédikációban a vallás művészeti természetének feltárása és a kritikus szemlélet összhangban van a Cambridge-i Egyetemen folyó vitakultúrával és párbeszéddel.” Ebben annyi igazságot mindenképp el kell ismerni, hogy egy egészséges világban valóban nincsenek tabuk, bármiről lehet eszmecserét folytatni. De legalább legyen némi alapja...

Vannak, aki szerint Jézus kitalált karakter, valójában sosem létezett. Mások ábrázolták már feketének, homoszexuálisnak és családos embernek is (gondoljunk csak a Krisztus utolsó megkísértése c. Scorsese filmre). Nyilván mindenki igyekszik úgy formálni a Názáreti alakját, tanítását, mondatait, hogy az a saját világlátásának a leginkább megfeleljen. Ha maradunk az evangéliumi szövegeknél, azokból egy teljesen aszexuális férfi képe áll össze, akit hidegen hagy a testiség, s nem is beszél ilyesmiről szinte soha. Nem tilt, nem bátorít, nem ítélkezik a szexualitás semmilyen megnyilvánulási formája kapcsán sem. Ennyit tudhatunk, minden egyéb csak találgatás, puszta fantáziajáték. Az, hogy transznemű lett volna, talán a legbizarrabb mind közül.