Rengetegszer hallom manapság, hogy nincs már értelme hagyományos jobb- és baloldalról beszélni. Ebben persze van is némi igazság, én azért mégsem engedném el a dogot ilyen könnyedén. Egyszerűen azért nem, mert ez is a káoszteremtők malmára hajtaná a vizet. Jómagam azt szeretem, ha a nevén nevezzük a dolgokat, világosan megjelölve, hogy a politikai arénában ki mit képvisel. 

Legyen a kiindulópontunk a klasszikus liberalizmus, a maga önzőségével, individualizmusával, végtelen közönyével. "Egyenlő pályák, egyenlő esélyek", a többi nem számít... Ha ehhez képest bármely leszakadó társadalmi csoportnak extra segítséget kívánunk nyújtani, máris baloldali politikát folytatunk. Szinte nincs is olyan számottevő párt a kontinensen, amelynek programjában, értékválasztásában ne lennének baloldali elemek, a kérdés sokkal inkább az, hogy mely áldozati csoportra fókuszálunk.

• FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK - Ők azok, akik valódi hátrányból indulnak, mégpedig három okból: problémájuk kézzel fogható; jellemzően nem gyógyítható és többnyire nem is tehetnek róla. Ők azok, akik minden további nélkül támogathatók, s nem is tudnánk olyan politikai erőt megnevezni, amely ezzel nem értene egyet. Tekintsük ezt alapnak, mely nem tesz különbséget a jobb- és baloldal szereplői között (miközben elkönyvelhetjük, hogy a velük szemben tanúsított empátia is baloldali érték).
• SZEGÉNYEK - A gazdasági elesettség már egy egészen más fejezet, ugyanis e szegmens tagjai kifejezetten tehetnek önmagukért, és az sem bizonyos, hogy önhibájukon kívül jutottak ide. (Az mindenesetre nem vitatható, hogy a vékony pénztárca valódi hátrányt jelent.) A hagyományos baloldal - nevezzük őket szociáldemokratáknak - kifejezetten ezt a réteget célozza.
• BŐRSZÍN ÉS SZEXUÁLIS ATTITŰD SZERINTI KISEBBSÉGEK - Ők a posztmodern baloldal kedvezményezettjei. Velük kapcsolatban a legnagyobb kérdés az, hogy valódi áldozati csoportoknak tekinthetők-e. Ha ugyanis pont ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint a többségi társadalom tagjai - és a nyugati civilizációban ez többnyire mindenütt így van - úgy józan szemmel nézve minden jajveszékelésük üres hisztinek tűnik csupán.
• BEVÁNDORLÓK - Speciális társadalmi szegmens, a témát illetően is legalább négy szempontból. Jellemzően szegények. Más kontinensekről érkeztek, jelentős részük fekete. Az európaitól merőben eltérő kultúrát képviselnek, ebből fakadóan nagyfokú biztonsági kockázatot is jelentenek. Ma már kevesen tagadják, hogy a migráció bűnözést és terrorizmust hoz a békés civilizációkba. De a bevándorlók legfontosabb ismérve mégiscsak az, hogy a nyugati országok önként vállalt, tudatosan importált problémájáról van szó. Simán lehet rá nemet mondani.
• NEMZETISÉGI KISEBBSÉGEK - Fura, hogy ezt a csoportot is meg kell említeni. Az Európai Uniónak pont az lett volna a lényege, fő küldetése, hogy mindez többé ne jelentsen problémát. Ismerjük a 20. századot: pogromok, kitelepítések, brutális és kendőzetlen elnyomás számos helyen. Ma már minden adott volna hozzá, hogy ezek a szörnyűségek a rossz emlékű, történelmi múltba vesszenek, s az átjárható belső határok, a szabad nyelvhasználat és a mindenkit megillető, alapvető emberi jogok biztosítása által a téma végképp lekerüljön a napirendről. Valamiért mégsem ez a helyzet.

A fenti ábra az egyes áldozati csoportokhoz való viszonyulás tükrében festi fel a 21. századot jellemző politikai attitűdöket.

• KLASSZIKUS LIBERÁLIS - Ez sajnos merőben elméleti kategória, manapság nem sok párt képviseli e letisztult gondolkodásmódot. A klasszikus liberalizmusban elemi szempont a törvény előtti egyenlőség, az alapvető emberi jogok biztosítása, a szabad vallásgyakorlás és nyelvhasználat, a gazdasági egyenlőség kérdése azonban a legkevésbé sincs napirenden. Tekintve, hogy ezen eszmerendszer szerint mindenki megkapja azt, ami neki alapvetően jár, és senki sem részesül extra kedvezményekben, a klasszikus liberális gondolkodásmód nem tart számon semmiféle áldozati csoportot (kivéve természetesen a fogyatékossággal élőket).
• SZOCIÁLDEMOKRATA - A klasszikus baloldaliság a gazdasági különbségekre fókuszál és elsősorban a nehéz anyagi körülmények közt élőket kívánja segíteni. Modellünkben ez a gondolkodásmód nem nézi sem a bőrszínt, szem a szexuális irányultságot, ezeket ugyanis lényegtelennek ítéli. Egy jómódú roma vállalkozó, vagy egy meleg milliárdos aligha tekinthető áldozatnak e világlátás szerint.
• BALLIBERÁLIS - A jelenkort leginkább meghatározó balliberális attitűd magasról tesz a vagyoni és jövedelmi különbségekre, és ennek három, egymással összefüggő okát ismerjük. Egyfelől piacpárti gondolkodásmód jellemzi az érintetteket, ebbe nem fér bele, hogy könnyet ejtsenek a szegényekért. Másfelől cinikusak, hiszen a kaviárbaloldal képviselői jól fizetett politikusok és gazdasági vezetők, ez nem az ő problémájuk. Abban azonban feltétlenül igazuk van - és ez már a harmadik szempont - hogy a 21. századra a nyugati átlagpolgár már bőven elégséges anyagiakkal bír, egyre kevésbé van jelentősége a klasszikus baloldali gondolatnak. Az új kedvencek a fehértől eltérő bőrszínűek, a szexuális kisebbségek és a bevándorlók, függetlenül attól, hogy az érintettek valódi áldozatok, vagy sem. Egyszerűen ezt diktálja a kordivat. Mivel a balliberálisok jellemzően globalisták, a nemzetiségi kisebbségek problémái sem hatják meg őket. Egy spanyol progresszív előbb fog könnyet ejteni egy tunéziai migránsért, mint a katalán nemzettársáért. Ugyanígy: a pesti balliberálisok szívében bármely ukrán kedvesebb, mint a határon túl élő magyarok.
• NEOMARXISTA - A jelen modellben neomarxistának címkézzük azokat a felforgatókat, akik a jómódú, heteroszexuális, fehér férfiakon kívül mindenki mást áldozatnak tekintenek. Számukra nem jelent problémát, hogy támogatandó kisebbségeik összességében a Föld lakosságának 96%-át kiteszik, a lényeg, hogy permanens frusztráltságukat őrült káoszteremtéssel enyhíthessék.  
• KONZERVATÍV - Amit ma modern konzervativizmusnak nevezünk, az a klasszikus liberális világlátáshoz áll legközelebb, kiegészítve valamelyes szociáldemokrata jelleggel, meghintve némi patrióta-keresztény porcukorral. Ez utóbbi inkább csak a szóhasználatban és a külsőségekben ölt testet, a tartalmi elemekhez nem sokat tesz hozzá.
• SZÉLSŐJOBB - A radikális jobboldal nem jelenik meg az ábrában, de nincs is rá szükség: ilyen erő ma már gyakorlatilag nem létezik a civilizált világban. A szélsőjobb a jelenben nem több, mint falra festett ördög, mellyel riogatni lehet. A balliberálisok és a neomarxisták rá is sütik a bélyeget mindenkire, akik szembemennek a gondolkodásmódjukkal. A német AfD például egy tökéletesen szalonképes jobbközép párt, melynek programjában semmiféle szélsőséges nézet nem jelenik meg, továbbá kínosan ügyelnek rá, hogy a tagságukba se szivárogjanak be erőszakos elemek. Ennek ellenére a német sajtó leprásként kezeli őket. Hasonló a helyzet az Osztrák Szabadságpárttal, Olaszországban Meloni és Salvini pártjaival, vagy épp itthon a Mi Hazánk Mozgalommal. 

"Nincs ma már jobb- és baloldal" - mondják sokan. Ami biztos: a tőkés és munkás ma már nem két különálló kaszt, így a hagyományos pártstruktúrák is eltűnőben. Ami viszont az értékválasztást és a centrumtól mért távolságot illeti, e kettő nagyon is megragadható. A konzervatív világot a múltban a királypártiság, az arisztokraták előjogainak védelme, a patriarchális világ szokásainak őrzése jellemezte. Kivételezés az erősebbel, a nagyobbal, a kiválasztottal. Ennek ma már nyoma sincs. A baloldal ezzel szemben egyre több és több áldozati csoportot tart számon. Kivételezés a gyengébbel, a kisebbel, az elnyomottal. A jobboldal már szinte a klasszikus liberalizmus jelentette centrumig hátrált, míg a baloldal csak egyre távolodik attól. Árulkodó az agresszióhoz való viszony is. A jobboldal nem sírja vissza a csendőrséget; Prónayt, Gömböst és Szálasit pláne. Nem is tudom, mikor hallottam hírét utoljára jobbos erőszak-cselekménynek. A baloldal ezzel szemben ünnepli és támogatja a terrorista Antifát, a BLM mozgalmat, a palesztin kegyetlenkedést, továbbá szemet huny a bevándorlók kíméletlen bűncselekményei felett is. Idehaza a rendszerváltás óta eltelt 33 évben kizárólag Gyurcsány idején találkoztunk rendőri brutalitással. Ezek valós, kézzelfogható és lényeges jelenségek. Ha jobb- és baloldal a hagyományos értelemben már nem is létezik, az egyes politikai szereplők értékválasztásai attól még nagyon is megragadhatók.