A legtöbben hozzá vagyunk szokva, hogy az ellenzéki oldalon csupa idióta ténfereg. Amikor Szabó Tímea artikulálatlanul rikácsol a parlamentben; amikor Karácsony Gergely összevissza hablatyol; amikor Dobrev Klára a leglaposabb, legelcsépeltebb populista közhelyekkel fárasztja szűkülő közönségét; amikor Márki-Zay Péter az őrület egyértelmű jeleit mutatja - nyilvánvalóan üdítően hat, ha valaki józanul, higgadtan és hozzáértő módon kommunikál. A Magyar Hang stábja nemrégiben Rácz András Oroszország-szakértővel készített nagy interjút, s a videó alatti hozzászólásokból is tisztán érződik: sikerült mindenkit alaposan megvezetni.
Rácz Andrásnál profibb szélhámost ritkán látni. Szemmel láthatóan minden adottsága megvan hozzá. Kifejezetten intelligens. Remek előadó: tisztán, érthetően, magabiztosan beszél. Minden, amit tényként közöl, abszolút valós és megállja a helyét. S miután hitelesen felépíti az elfogulatlan szakértő imidzsét, a valóság színtiszta posztóját azonnal elkezdi teleszőni privát és erősen elfogult narratívájával, úgy téve, mintha továbbra is tényeket közölne. Rendkívül beszédes, hogy a riport első 17 perce abszolút beleköthetetlen. Mintha pontosan tudná, hogy ennyi idő bőven elég is a hitelesség megalapozásához - innentől már nyugodtan jöhetnek a csalárdságok... Rácz András attitűdje természetesen emberileg érthető. 2022. június 30-ig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa volt, azonban ezt követően nem hosszabbították meg szerződését. Nyilvánvaló, hogy a mai napig erősen sértve érzi magát.
A békemisszió kapcsán a következőképpen nyilatkozik: "Mit értünk el vele? Kinek jó? Mi abból a profit, hogy a magyar miniszterelnök - tényleg nem tudok rá jobb szót - egy ilyen ego trip keretében... A kijevi látogatásnak volt értelme. (...) De hogy a moszkvai tripnek mi volt az értelme, pláne a pekinginek?" Egészen döbbenetes ez komoly arccal előadott értetlenkedés. A nyár elején Orbán egy hét alatt végighaknizta a világot. Mindenütt fogadták. Minden profin le volt szervezve előre. Ha az egész tényleg nem szólt többről, mint a kormányfő ázsiójáról, már úgy is egy diplomáciai bravúr, már úgy is bőven megérte. Borzasztó kisstílű dolog, ha valaki ezt ellendrukkerként képtelen elismerni. Arról nem is beszélve, hogy egyedül a kijevi kirándulást méltatja: "Ott egy csomó dolog elindulhatott..." Persze, persze. Zelenszkij be is jelentette: leállítják az olajszállítást a Barátság vezetéken. Tényleg jobb és barátságosabb lett azóta az ukrán hozzáállás... No de nem is ez a lényeg. Sokkal érdekesebb, hogy miként látja ugyanezt egy olyan elemző, aki szintén nem Orbán embere, ennek ellenére igyekszik elfogulatlan maradni. Tölgyessy Péter a Partizán múlt heti adásában így fogalmaz: "A dolog lényege, hogy egy nagyon kis ország vezetője fölmutatta, hogy ő az egész világrend ellen lázad. És fogadták a világ vezetői (...) Orbán Viktor valójában kihívást intéz a régi elitek egészével szemben, és az egész magyar külpolitikát arra alapozza - szinte hihetetlennek tűnik egy kis országtól - hogy a régi elitek meg fognak bukni." Elképesztő a különbség a két elemzés közt. Rácz András feje mélyen Brüsszel fenekében, így mindent csak ebből a látószögből képes megközelíteni. Tölgyessy ugyanakkor valóban független; képes tárgyilagos maradni, képes megérteni a motivációkat és értékelni a tényleges teljesítményt (még akkor is, ha ő maga nem ért egyet az irányvonallal).
De ha már békemisszió, az Oroszország-szakértő határozottan állítja: "Jelenleg arra, hogy bármilyen közvetítő békét tudjon teremteni, gyakorlatilag nulla az esély. Azért, mert mindkét fél továbbra is elsősorban katonai erővel akarja elérni a saját céljait." Milyen érdekes: Orbán Viktor majdnem pontosan ugyanezt fogalmazta meg kijevi és moszkvai látogatását követően. Mindkét idióta háborúzni akar. Lehet, hogy a miniszterelnöknek nem is kellett volna júniusban repülőre ülnie, ez a nagyon okos Rácz András előre megmondta volna, mit fog hallani? Ami azonban az Egyesült Államok szerepét illeti: már a kezdetektől világos, hogy minden Washingtonon múlik. Az USA azonban aligha nevezhető kívülálló közvetítőnek - vastagon főszereplője e drámának.
S hogy miért nem született meg az isztambuli béke közvetlenül a háború kirobbanását követően? A szakértő ezzel magyarázza: "Az a kérdés, ha én mondjuk ukrán döntéshozó vagyok, akkor biztos lehetek-e abban, hogy ha aláírok egy ilyen megállapodást, akkor azt Oroszország be fogja-e tartani." Beszarás. Nincs hozzá köze a sietve Kijevbe látogató Boris Johnsonnak. Sem az Egyesült Államoknak. Csakis az ukránok általános bizalmatlansága az oka... Ez kész röhej. És a műsorvezető nem reagál, hogy ennyi erővel soha a történelem folyamán nem jöhetett volna létre egyetlen békemegállapodás sem. És nem jegyzi meg, hogy nem feltétlenül a jóhiszeműség, sokkal inkább a bábáskodó nagyhatalmak jelentik a garanciát. És nem kérdi meg, hogy az USA miért nem állt rögtön a béke mellé, erejével szavatolva a megállapodás betartását...
Szerető Szabolcs - bár végig alákérdez Rácz Andrásnak - néha azért adekvát témákat is felvet, még ha óvatosan is teszi, konteóként címkézve: "Egy háború a nemzetközi hadiiparnak komoly üzleti lehetőség, és ilyen értelemben ez a hadipari lobbi is szerepet játszik abban, hogy egy konfliktus elhúzódjon." A beszélgetőfelek mindegyike tudja, hogy triviális igazságról van szó; az érdek nyilvánvaló. A riportalany azonban nem kacsinthat ki a saját narratívájából: Oroszország az ördög, Ukrajna és Amerika angyalok - ebbe nem fér bele, hogy Putyinon kívül bárki bármilyen felelősséget viseljen: "Korábbi háborúk tapasztalatai alapján én erre azt tudnám mondani, hogy a háborúkat a hadiipar nagyon ritkán robbant ki." Esküszöm, szekunder szégyent érzek, amikor egy okos és felkészült szakember ilyen nyomorultul mellébeszél. Még a műsorvezető is a konfliktus elhúzódását, s nem a kirobbanását említi, de Rácz Andrást ez sem zavarja: szemrebbenés nélkül mentegeti a menthetetlent.
"Nem tudom megmondani, hogyan fog hatni az amerikai elnökválasztás Ukrajna támogatására, ami valószínűnek tűnik, hogy Európának a korábbinál többet kell költenie." Számomra döbbenetes: a műsorvezetőnek meg sem fordul a fejében, hogy feltegye a kérdést: miért is? Miért is kell Európának egyáltalán bármit is költenie Ukrajnára? Mitől olyan evidens ez? A beszélgetőtársak szemmel láthatóan egy zárt véleménybuborékban csücsülnek, úgy téve, mintha a tízparancsolatról lenne szó, miközben két éve még senki sem gondolta volna, hogy az öreg kontinens legfőbb célja önmagának lenullázása, s feláldozása Ukrajna oltárán.
Rácz András biztos abban, hogy nem kell tartani a háború térbeli eszkalációjától, sem pedig az atomfegyverek bevetésétől. Ezekben speciel jómagam is bízom, azonban ilyen öntelten biztosan nem nyilatkoznék a mindnyájunk előtt ismeretlen jövőt illetően. Ami viszont az ezzel kapcsolatos kormánykommunikációt illeti, kritikája egészen vérlázító: "Az EP választások után - nézzünk ki az utcára - látunk egy darab háborús plakátot? Hirtelen, egy csapásra elmúlt az eszkaláció veszélye. Na ugye, hogy ostobaság volt?" Esküszöm a bicska kinyílik a zsebemben, amikor ekkora demagógiát hallok. Hát nem azzal riogatott a baloldal hónapokon át, hogy Oroszország megindul, s letarolja fél Európát? Pont a kormányoldal képviselte azt az álláspontot, hogy ez egy helyi konfliktus és akár meg is maradhatna annak. És vajon miként kéne kommunikálni egy választási kampány során? Hogy építsen mindenki atombunkert? Teljesen adekvát volt az üzenet: aki békét szeretne, szavazzon olyan politikai erőre, amely a béke elősegítésén dolgozik. Vagy az a gond, hogy a plakátokat a kampány végeztével - annak rendje s módja szerint - leszedik? Egészen elszomorító, hogy egy ennyire értelmes ember úgy nyilatkozik a politikai marketing területéről, mintha négyéves óvodás volna és az égvilágon semmit sem értene. (Holott nem az, tökéletesen ért mindent, s azzal is tisztában van, milyen aljasságot művel.)
Napestig sorolhatnám még Rácz András további értelmiségi maszatolásait. Ahogyan a magyar külpolitikát ekézi, miközben egyetlen szót sem ejt annak kapcsán, mi volna a helyes. (Azt azért ő sem tudná rezzenéstelen arccal, szégyenkezés nélkül előadni, hogy mindenben Washington és Brüsszel döntéseihez kéne igazodni, kritika és ellenvetés nélkül.) Beszél arról, hogy micsoda károkat okoznak a magyar gazdaságban a kifizetetlen EU-s pénzek, de meg sem említi azt a százféle jogtalanságot, amelyet az Unió elkövet ennek kapcsán. (Itt is csak érezteti, hogy be kéne húznunk fülünk-farkunk, semmiben ellent nem mondva Brüsszelnek. Tölgyessy e téren is lényegesen korrektebb: felhívja a figyelmet a brüsszeli elit, azon belül is az EP mélyen antidemokratikus voltára.) Amikor az ukránok korábbi kegyetlenkedései kerülnek napirendre, rögtön arról kezd értekezni, hogy az ENSZ definíciója szerint nem történt népirtás. És persze igaza van: ha csupán 38 ember égetnek el elevenen, az kevés ahhoz, hogy népirtásról beszéljünk... Döbbenetes ez az ember. Döbbenetes a gátlástalansága. És döbbenetes az, ahogyan eljátssza a független, elfogulatlan szakértőt. Azon már meg sem lepődöm, hogy a balosok kérdés nélkül beszopnak mindent.
