téveszmék

téveszmék

"Tudjuk, mit jelent jónak lenni"

2024. október 08. - G. Nagy László

vigasztalasok_konyve.jpg

 

Több száz könyv szerepel a bakancslistámon. A legtöbbről halvány fogalmam sincs, hogyan került oda, ki ajánlotta. Kornis Mihály Vigasztalások könyve című műve kapcsán nem ez a helyzet. Tisztán emlékszem arra az éjszakára, amikor autómmal hazafelé tartva rádiót hallgattam, s a beszélgetős műsor vendége - atyaég, ki is volt az illető? - az egekig dicsérte. Egyszerűen muszáj volt megvásárolnom, hogy most én dicsérhessem az egekig. Pazar könyv, Kornis meglehetősen tisztán látja emberi dolgainkat. Pont ugyanazt fogalmazza meg, mint Jézus és Buddha, csak a lehető legközérthetőbb módon, ugyanakkor parádésan csillogó, irodalmi nyelvezettel. Valódi öröm volt minden mondata.

 

Ez a könyv annyira szép, annyira tiszta, annyira bölcs, hogy komoly kihívást jelent posztot írni róla. Kritizálni nem tudom, hiszen minden szavával egyetértek. Hozzátenni: aligha van mit. Mesél szerelemről, szeretetről, sikerről, alkotásról, életörömről és mindenről, ami magasztos. Mesél a másik oldalról is, a gonoszról, a szenvedésről, a gyűlöletről, a halálról. Érti az életet, kiáll a jóság mellett. Ám arra még a szerző maga sem tudja a választ, mit jelent, s főként hogy pontosan miként kell JÓNAK LENNI.

 

Amit minden élő embernek muszáj volna elolvasnia - akár kötelezővé is tenném -, az az irigységről szóló fejezet. "Az irigység kígyótojásából kelt ki a kevélységünk éppúgy, mint a fösvénységünk, a mohóságunk, és a csitulni képtelen gyűlölhetnék a szívünkben. (...) Az irigység teszi végérvényessé az irigykedő lemaradását. Az irigy maga intézkedik afelől (azáltal, hogy képtelen az irigységet felszámolni magában), hogy egy pillanatra se érezhesse magát egyenrangúnak az irigyelttel." Kornis jól látja: szinte minden emberi vétek ebből fakad. Semmi sem lényegesebb, mint ezt megérteni. És akármennyire kínos is ez az érintetteknek, attól még tény: a baloldali politika lelki indítórugója sem más, mint maga a tömény irigység. A szegény ember dühe, amelyet a gazdag láttán érez. A tehetségtelen haragja, melyet szívében táplál a tehetségesekkel szemben. A szeretet és elismerés nélkül botladozók gyűlölete a vonzók és sikeresek iránt. "Egyetlen esélyünk a menekülésre az, ha irigységünket - legalább egyetlen másik emberi lény előtt - beismerjük: elismerjük végre. (...) A gonosz indulat undorító gőze azokkal a szavakkal párolog el belőled, amikkel pironkodva megfogalmazod. Kiadod. Kiszellőzteted a lelked." Sietek megvallani (minden pironkodás nélkül), hogy bennem is jócskán munkál az irigység. No nem az anyagi javak iránt. Valószínűleg sosem lesz jachtom az Adrián, de ettől még kiválóan alszom. Nem is a hatalom, a hírnév, vagy a csillogás mozgat. Ezek elérhetők, ha az ember kellően tesz érte. Én azokon a frontokon érzek irigységet, amelyeken a mozgásterem igen-igen szűk. Az egyik ilyen a szerencse. Szívből irigylem azokat, akiket szeret a kártya. 17 év aktív pókerezés megtanított rá, hogy ennél az adottságnál semmi sem fontosabb; hiányát semmiféle magas szintű tudás nem pótolja. Igaz ugyan, hogy a szerencse forgandó, ám egyikünk sem él ötszáz évig, hogy a matematikai hosszútáv biztosan kijöjjön. A cudar valóság az, hogy Fortuna istenasszony nagyon nem egyformán méri kegyeit. A másik ilyen a vonzerő. Mindig is irigyeltem azokat a srácokat, akik csak leültek a bárpulthoz, s máris ott termett mellettük egy-egy ígéretes szépség. Persze nincs miért panaszkodnom: bőven lesz mit mesélnem az unokáknak. De azért az nagyon nem járja, hogy nekem órákon, napokon, heteken át kellett kellett szédítenem csaknem minden nőt, aki végül horogra akadt, míg másnak épp csak ki kell nyújtania a karját a zsákmányért...

 

"Az istenfáját, hát nem bírom tovább! Én is ember vagyok. Szükségem van némi nyugalomra. De ha én nem segítek, ugyan ki fog tenni valamit ezért a szerencsétlenért? Eddig sem akaródzott segíteni rajta másoknak. Akkor pedig mi értelme volt az egésznek? Mi a csuda volt ez, ha nem hazugság és szemforgatás - megmentetted hatszázhárom napra, de a hatszáznegyediken elfáradtál?! Nem lettél volna emberségesebb, ha már az első nap békén hagyod?" A szerző a jóság és a segítségnyújtás határait kutatja. Tisztában van azzal, hogy mindenki szenved valamitől, így valamennyiünkre ráfér a segítség. Ám ha leszűkítjük a problémák körét pusztán az anyagiakra, a megsegítendők köre még így is milliárdos nagyságrendű. Nyilvánvaló, hogy nem lehet minden földlakót kielégítően jómódúvá tenni. Ha viszont így van, akkor felesleges és hazug dolog olyan ideológiákat, olyan társadalmi programokat kínálni, amelyek ezt hirdetik. Kornis nem is megy bele ilyesmibe; ő végig csakis az egyénről - rólam, rólad - beszél, aki saját szándékából, önkéntesen nyújt segítséget. Ez bölcs, ez nemes, ez teljesen oké; nincs benne semmi kényszer, semmi erőszak, semmi rosszízű baloldaliság. A szerző dilemmája - erőforrásink szűkössége, szemben a rászorulók hatalmas tömegével - csakis úgy oldható fel, ha képesek vagyunk a bennünk lévő jóságot optimálisan adagolni. Ez alapvetően három dolgot jelent: Egyfelől csakis annyit adunk, amennyit dalolva és jó szívvel adhatunk, függetlenül attól, meddig jut vele a másik. Továbbá: olyan területen nyújtunk segítséget, amely örömteli számunkra. Ha rosszul vagyok attól, hogy százéves öregembereket gondozzak az elfekvőben, úgy sokkal többet tehetek a világért, ha más útját keresem a jótékonyságnak. Harmadrészt: igaz ugyan, hogy a valódi önzetlenség csak úgy mutatkozhat meg, ha vadidegenekkel jótékonykodom anonim módon, ám ez így ebben a formában bohém hóbort marad; nem épül belőle közösség, nem épül társadalom, nem épül jobb világ. Ha kevés az, amit adhatunk (márpedig törvényszerűen mindig az), úgy célszerű azt közvetlen környezetünk - családunk, barátaink, lakóhelyünk, városunk, nemzettársaink - számára felajánlanunk. A patriotizmus ugyan önző dolog, ám annál hatékonyabb és előremutatóbb.

 

"Nincs pénz a szegények segélyezésére, mondják közgazdasági értelemben jogosan egyes közgazdászok. A pénzt nem érdemes abba ölni, ami a pénzt nyeli, de abból szinte semmit visszaadni nem képes. Ha ennek ellenére megadjuk a szegényeknek is mindazt, amivel azok bírnak átlagosan, akik a javakat megtermelték, akkor hosszabb távon sokkal többen lesznek sokkal szegényebbek, mint ma. Az ablakon kidobott pénz elvész. A munka ellenértéke nélkül kifizetett jövedelemnek inflációgerjesztő hatása van. Ha szereted a szegényeket, bármi áron megakadályozod, hogy a számuk növekedjék, mondják a konzervatív közgazdászok is. Küzdj az új munkahelyek megteremtéséért! Vagyis: járj kedvében a tőkének, úgy szeresd a szegényeidet." Kornis leegyszerűsítő és szarkasztikus, de bárhogy is szeretne, nem tud vitába szállni az alapvető törvényszerűségekkel. A maga részéről magához ölelne és megmentene minden nyomorultat, ám tisztában van azzal, hogy a baloldali ideológiák nem alkalmasak a világjobbításra, még akkor se, ha a konzervatív nézőponttól is idegenkedik. "Valakiért érdemes csak élni. A szegénység ellen küzdeni értelmetlen. A szegények megsegítéséért küzd az, aki tényleg tenni akar valamit a szegényekért. Személyesen ismert szegények gondjával ébred és fekszik, különben válságos helyzetben sem tud majd kitartani az igaza mellett." Ez volna a lényeg. Önként adni a sajátunkból hús-vér embereknek - ez az egyetlen legitim útja a jóságnak. Ez nemes, ez tisztességes, ebben nincs semmi romlott baloldaliság, irigység, rabló lelkület. A világ minden gondját talán nem oldja meg ez a hozzáállás, különösen akkor, ha mindössze egy szűk kisebbség gondolkodik ily módon, de a szenvedést enyhíteni bizonyosan tudja valamelyest.

 

Kicsit szégyellem, hogy Kornis Mihály fennkölt művét így lerángattam a földre, ez némiképp méltatlan ehhez a pazar alkotáshoz. De akárhogy is: a szerző csupán a jóság egyik oldalát, a jótevő szemszögét tudta megvilágítani. (A megsegítettét, illetve a társadalmi aspektust aligha lehetséges.) Könyvéből bárki megtanulhatja, miként érdemes szeretni, adni, élni. Teljesen világos, hogy a másokkal való törődés elsősorban a cselekvő jólétét, lelki egészségét szolgálja. De azt még Kornis Mihály sem tudja megmondani - legyen bármilyen bölcs is - hogy a rászorulók szempontjából mit jelent az optimum, hol van az elég. Továbbá azt sem, hogy mi az az ideális társadalmi program, amely az alsóbb rétegeket úgy emeli fel, hogy közben nem szegényíti el a többséget. Ha a teljes glóbuszt tekintjük, nyolcmilliárd lakójának minden nyomorúságával, úgy aligha tudja bárki a biztos receptet, miként kell igazán jónak lenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr4418702222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boldeone2 2024.10.08. 11:38:53

Nekem is van bakancslistás szerzőm, úgy hívják hogy Jón Kalman Stefenánsson...
444.hu/2024/10/07/jon-kalman-stefansson-ha-van-pokol-orban-ott-fog-egni-sok-ezer-evig

A kérdés az, hogy miért nem tudunk jók lenni? A válaszom az, hogy a " sötétség" az önzés, a félelem leple borul ránk, pedig már az eredeti kereszténység szelleme is a "jóság" kiteljesedéséről szól. Franco Zeffirelli Napfivér Holdnővér c filmje az egyik legkiválóbb példáról, Assisi Szent Ferenc életéről szól, aki az evengéliumi szegénységet, a lemondást, az igazságosságot hirdette, de leginkább az "egyenlőséget" vagyis " baloldali" volt, bizonyos értelemben
Életével éppen azt bizonyította, hogy megéri altruistának és önfeláldozónak lenni! Kora " progresszív " gondoljodója volt, kis túlzással lehet mondani...
Az emberi önközpontúság a kapitalista- protestáns logika téveszméiben jött elő, amely piedesztára emelte a törtető embertípust, mely végül eljutott addig a tézisig, hogy aki "nem dolgozik ne is egyék " ...
Folyt..

Boldeone2 2024.10.08. 11:59:53

Jón Kalman Stefánsson"

A másik kérdés a "ressentiment " kérdése, a gyáva, irigy kisember viselkedése, amely saját kudarcait, irigységét vetíti ki a világra
Ő a nietzschei tömegember, a lapuló, gyáva a mindenkori elnyomó rezsimek kiszolgálója...Ő, a 21. században biztos nem a baloldalnak kikiáltott oldalon van, hanem a populista szélsőjobboldalon
A mai "baloldal" ma nagyjából egyenlő a felvilágosodottsággal, a jobb pedig a szellemi sötétséggel, sajnos...

Nézzük csak a velejéig romlott Orbán- rezsimet...Havi 28 ezer forint, vagyis afrikai nyomoroszintű a szociális támogatás, ami 14 éve változatlan. Szisztematkus szegénymegbélyegzés folyik, szociálpolitika nincs, csak hatalmi politika...

Az elosztás perverz, de brutális módon: a felső közép minden támogatást megkap, több tízmilliós állami forrásokat, közpénzből, hogy " szaporodjanak a rezsimnek"
Az állami pénzből megvette a család a 3. autót, amit par év múlva piacravág...

A NER- elit, a felső réteg, meg egyenesen százmilliárdokat akvirál...magánrepülőgépeket, jactokat, dubai lakásokat vásarolnak a közpénzekből...

Erre mondja az ostoba, buta kisember, hogy: "Lopjatok csak tovább"!

Orbán hívei igent mondanak a tolvaj, korrupt rezsimre, a lopásra; Putyin híve meg a korlatlán gyilkolásra ...

Ez a megvetett, a Nietzsche által megvetett kisember, aki nagyon NEM JÓ, hanem egy mindentől rettegő, buta, alkalmazkodni képtelen létező...

G. Nagy László 2024.10.08. 13:15:40

@Boldeone2:

Először is érdemes volna két szálra bontani azt, amit általában jóságnak nevezünk.

1. Az első a kötelező gyakorlat, ami azt jelenti, hogy NEM VAGY ROSSZ, NEM ÁRTASZ. Ez megkövetelhető mindenkitől.
2. A másik a szorgalmi feladat: az adakozás, a jótékonykodás, a segítségnyújtás.

Jó lenne e kettőt világosan szétválasztani egymástól. Már csak azért is, mert a posztmodern baloldal önmagáról a legjobb bizonyítványt állítja ki, mintha maga lenne a tömény jótékonyság, miközben még az első pontot sem tartja be: szándékosan árt és rombol.

G. Nagy László 2024.10.08. 13:33:25

@Boldeone2:

"Életével éppen azt bizonyította, hogy megéri altruistának és önfeláldozónak lenni!"

Jómagam az életemmel azt igyekszem bizonyítani, hogy megéri Pink Floydot, Beatlest, Guns 'N Rosest és Aerosmith lemezeket hallgatni. Mármost mi történik, ha te nem hallgatsz rám és nem hallgatod e pazar muzsikákat sem? Te leszel szegényebb! Én nem foglak ostorozni érte. Ugyanez a helyzet az altruizmussal is. Tök jó, ha valaki felfedezi annak örömét, milyen klassz dolog másokért élni. Megemelem a kalapomat és elégedetten csettintek. De nem mindenki választja ezt az utat, ahogyan a Pink Floydot sem szereti mindenki. Az ő dolguk.

"Kora progresszív gondolkodója volt, kis túlzással lehet mondani..."

Nem, a legkevésbé sem lehet ezt mondani, már ha a PROGRESSZIÓ kifejezést a mai jelentéstartalma szerint alkalmazzuk. A mai progresszió ugyanis MEGKÖVETELI A JÓSÁGOT, illetve azt, amit véleményvezérei jónak kiáltanak ki. Ferenc ilyet soha nem tett. Senkit sem kényszerített, hogy belépjenek a rendjébe.

Hetven évvel ezelőtt az emberi jogok egyetemes nyilatkozata még a természetjog és a józan erkölcs jegyében született. Ma már erről szó sincs. Az Európai Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága - egyre eszementebb ítéleteivel, s az ebből eredő lopakodó jogalkotással - szándékosan torzítja a világunkat egyre undorítóbbá. A feladatunk az volna, hogy megálljunk egy percre, és szétszálazzuk az egyes élet-területeket: eutanázia, abortusz, migráció stb. Mindre van objektív válasz.

G. Nagy László 2024.10.08. 13:41:46

@Boldeone2:

"A menekültek 99 százaléka a háborúk vagy az éghajlati viszonyok miatt hagyja hátra addigi életét, a szeretteit, jól ismert tereit, az emlékeit. Aki rászánja magát, hogy mindezektől elszakad, az végtelenül elkeseredett, és segítségre szorul. Milyen emberek vagyunk, ha nem nyújtunk segítő kezet nekik? Rendben, sokan jönnek, de a számuk elenyésző Európa teljes lakosságához képest. Ez a kontinens elbírja a menekültek áradatát, és ha a hataloméhes politikusok nem keltenének gyűlöletet, akkor erre minden európai magától is rádöbbenne. Semmi másra nincs szükség, csak egy kicsivel több bátorságra és sokkal nagyobb, melegebb szívre.”

Az izlandi seggfejnek minden szava azonnal cáfolható hazugság, te mégis neki tapsolsz... Érdekes.

ulpius66 2024.10.08. 13:58:40

@Boldeone2: "Assisi Szent Ferenc életéről szól, aki az evengéliumi szegénységet, a lemondást, az igazságosságot hirdette, de leginkább az "egyenlőséget" vagyis " baloldali" volt, bizonyos értelemben."

Te hülyék hülyéje!

Az "EGYENLŐSÉG" az mindössze annyit jelent, hogy a törvény előtti egyenlőség, azaz a törvények mindenkire (még a megszállott ballibsikre is) vonatkoznak!!!!!!
(évszázadokig a törvény előtti egyenlőségért küzdöttek a polgárok, ami a francia forradalommal sikerült is elérniük....)

Bayaz 2024.10.08. 14:02:20

@G. Nagy László: Csak referenciaként, Izlandon kb 3000 muszlim él, és több mint ezer km-nyi tenger választja el őket Európától. Nem ők fogják befogadni a "menekültek áradatát". :-)

ulpius66 2024.10.08. 14:05:48

Gyengébbek kedvéért:

"Szabadság, egyenlőség, testvériség!"

szabadság ---- a röghözkötés eltörlése, a szabad lakhely-választás
egyenlőség ---- a törvények előtti egyenlőség
testvériség ---- ne tedd azt másokkal, amit magaddal nem tennél

ulpius66 2024.10.08. 14:06:53

"Szabadság, egyenlőség, testvériség vagy halál” – 1789. július 14-én ezzel a híres jelmondattal tört ki a francia forradalom."

Azóta ezeket a jelszavakat mindenki a saját szája íze szerint magyarázza....

ulpius66 2024.10.08. 14:11:50

Mind e közben:

"243 milliárd forint uniós forrás jött szeptemberben, rögtön többlettel zárt az államháztartás"

NEM LENNE SEMMI, DE SEMMI BAJ A MAGYAR NEMZETGAZDASÁGGAL, HA AZ EU VEZETÉS FOLYAMATOSAN UTALNÁ A MAGYAR EMBEREKNEK JÁRÓ PÉNZEKET, ÉS NEM MINDENFÉLE JOGÁLLAMI BASZKULÁRÉ MIATT BÜNTETNÉ A MAGYAR EMBEREKET, A MAGYAR VÁLLALKOZÁSOKAT, A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKET, ÖNKORMÁNYZATOKAT, STB-KET!!!!!!!!

Gelimtrtrddddd 2024.10.08. 14:29:38

Kornis Mihály Vigasztalások könyve című műve kapcsán nem ez a helyzet. Tisztán emlékszem arra az éjszakára, a
--------------------------
1. Nem kapocs, a kap jevevényhang, a kapcs ronda cs-vel van, úgy rakanta. A helyzet bullshit z-s hang, úgy ősmagyarabb lagu. Nem tiszta, hanem bolo vagy harjana. Az éjszaka egy bulslhit hang, szaku magyarul Messer.

2. Az egész cikk új-ónemmagyaron van, és fingem nem van, hogyan is makog. A vígasztal vagy vígaszt totál mást rekk. A víg vagy víga ahogy vígár az indogermán au-ue partikel energikus eredésjétől ered, ahogy víh, vív az vagyis, de inkább víh, víhar, víd-vít vagyis űz. A víg úgy az ember, ha víh, vív, ahogy úgy vídám és vída, üdvös az ember, ha űz, víd és vít. A víg attól van így, hogy az ember víh, vívás van, úgy vígasztni ahogy vígasztalni annyi, hogy vívásra erjeszteni valakit, hogy öljön, vagyha nem van ölni, úgy jen egy másik ősmagyar és odadob nekje egyet, hogy víhjon és ölje meg.

Nem bírem ezeket a bullshit új-ónemmagyar halandzsákat, attól, hogy zagyvaságok, fingjuk nem vna, hogyan is beszélnek, nem is magyarul beszélnek, hanem aljan, idegen nyelven.

Gelimtrtrddddd 2024.10.08. 14:34:13

@ulpius66: "Szabadság, egyenlőség, testvériség!"

szabadság ---- a röghözkötés eltörlése, a szabad lakhely-választás
egyenlőség ---- a törvények előtti egyenlőség
-----------------
1. Nem höz, ez itt nem Örményia, hanem nak-nek. Nem töröl, nem törünk, de az tar volna, úgy dúrunk, dúrgerünk. A lak egy bullshit hang, inkább vesz. Nem hely, hanem lagu.
2. A törvény az tarvány, szántott feld, magyarnak rakvány van, a libcsi law fájandja.

3. He? A szabadság nem a seu, se indogermán stumától ered, nem a Sippe, hanem a szab-tól, vagyis egyrészt azt rekkje, hogy liberti, a Sippetől szabott, a lotyó, szahajha is, másrészt azt rekkja, hogy szabad, szakad a kutya a libcsi lánctól.

He? A libsizmus az nem szabadság, már Dózsáék is erjeszedtek a libcsizmusodnak anta, gegen. Az, anaról te írsz libernyák diktatúra.

4. Rakvány van, de a rakvány a logosztól ered, az univerzális. Stakhogy vannak göndörök és libcsik, a probléma ma az, hogy ez van univerzalizálva, a libcsizmus, a Sklavenaufstand.

Gelimtrtrddddd 2024.10.08. 14:37:09

@ulpius66: Az "EGYENLŐSÉG" az mindössze annyit jelent, hogy a törvény előtti egyenlőség,
-------------------

Az egyenlőség inkább rekktamány, nem jelent, hanem rekk. Az egyenlőség, rekktamány materiálisan egyenlőség, hogy egynelően, rakktán bírunk. A törvény az tarvány, de rakvány van. Ma a baszott libernyák law-nál a libernyák egyenlőség az, hogy te is egy libcsi vagy, ha nem, úgy szopjákl le. Ezt makogják! Stakhogy én nem vagyem libcsi. A libcsizmus és a liberáltiálat a libcsi law már posztulálja nálad, hogy baszódjon meg. De egal, így az unverzalizmust nem is rakem.

Gelimtrtrddddd 2024.10.08. 15:01:02

irigységről szóló fejezet. "Az irigység kígyótojásából kelt ki a kevélységünk éppúgy, mint a
-------------------
1. Nem szól, a szó jevevényhang. A fjezet hangot is dúrgerni. A kel jevevényhang, úgy erjeszed, a kígyó laguáján szalanga is oké volna.

2. Ajaj! Ajaj! Újra stak mese a bullshitről, hogy raknánk, hogyan is van az irigy hang! Az irigy etimológiája bizonylosza, attól, hogy nem van ir stuma, úgy két opció volna, indogermán er vagy indogermán uer. Én az indogermán er stuma egy ir-es formájának mondanám, vagyis ereg, rokonja a német arg-nak. A probléma ezzel, hogy az arg ilyen interpretációja rád is rejmedne, attól, hogy az arg hang azt is rekkja, hogy unmännlich, schlecht, weibisch. De nálem az ereg-től az irigy inkább azt rakná, hogy ha ránézel a nőmre, úgy a torokodat metszem, úgy ereg az ember, nem unmännlich. A féltékeny hang egy bullshit, a fél az indogermán pel-től ered, folyni-tól, germán fél-tól, vagyis félni, annyi, ahogy Vegtia fél Dermeszőtől, félteni annyi, hogy Dermesztő féltja Vegitat, vagyis flattern machen.

Az indogermán uer stumától ki volna rakni irigy, örigy, örögy hang Missgunst-ként, de gonoszságként is, de inkább nem az uer stumától rakunk ki ilyet, úgy az irigy az eregy hang eredetileg, ahogy a görög Érisz, ez is az er stumától ered, sőt Árész is, magyar hang is volna, attól, hogy az ár stumától ered. A görögök bírták Ériszt, stak a probléma itt az, hogy ezt németül eifersucht-nak rakkja át az ember, úgy a másik libcsi banda már azt mondaná, hogy az Érisz rakta, jó.

Noshát eredetileg irigy az er stumától eregy, rekkésje: há ránézel a nőmre a torokodat metszem. Ezt az Éríszt bírták a görögök is, nem a Wetteifer-t eredetileg.

Módosulás: arg, ez a te típusod, weibisch, unmännlich. Az erigy, eregy eredetileg így ha ránézel a nőmre a torkod metszem, nálad ez arg, attól, hogy :
A szegény ember dühe, amelyet a gazdag.

Onto: a szegény hangot dúrgerni, etimológia bizonylosza, a gazdagot is, a gazdát fel kell akasztani.

Te így nem erigy vagy eredetileg, hanem arg, de a magyar nyelvnél még most is inkább erigy volna, Érisz. A tijédre nem van a magyar nyelvnél nama, az erigy eredetileg, ahogy írtem.

A másik probléma az, hogy már magadat mentegetnéd, hogyha az volna ide írva, hogy eifersucht avagy Wetteifer, vagyis attól, hogy te eifersüchtig vagy, az fasza, attól, hogy neked az oké, attól te eifigvá válsz, megy a Wetteifer, vagyis saját magadat mentegeted, hogy te hogy úgy mondjem neidisch vagy. A német Neid hang is energikus eredéstől eredne, de ma ide inkább rakódna a hang, hogy Eifersucht.

Ígyhát van:
- Eifersucht.
- Argheit.
- Neid.

Magyarul irigy a Neid volna, de az erigy rokonja az arg. Na így nehéz mondani.

Gelimtrtrddddd 2024.10.08. 15:07:44

"Tudjuk, mit jelent jónak lenni"
-----------
Rakjuk, hogyan rekk, jónak vanni.

A jó hangot dúrgerni, indogermán ie stumától ered, rekkésje verbinden, verbunden, vagyis arete, rakta, logosz, racionális. A jó hang lagujár ainkább rakta, raktaga, racionális, logoszi. A jó rakta, raktaga, a logosz, a rend, a ráció.

G. Nagy László 2024.10.08. 15:29:35

@Bayaz: "több mint ezer km-nyi tenger választja el őket Európától. Nem ők fogják befogadni a "menekültek áradatát". :-) "

Ez volt az első gondolatom nekem is... Képmutató szarházi.

wigotah224 2024.10.08. 16:23:36

Blogger, neked igencsak szar lehet, ha bármilyen könyvet elolvasol, legyen az a Biblia, a Mein Kampf vagy ez a Vigasztalások könyve, mindenről a baloldal jut eszedbe. Ennél még a viccbéli páciensnek is jobb, ő legalább valami jó dologra van ráfixálódva (pina).

Bayaz 2024.10.08. 16:32:26

@wigotah224: mondjuk Boldi se különböző, neki mindenről Orbán jut eszébe. :-)

G. Nagy László 2024.10.08. 17:11:26

@wigotah224: Amikor a szerző a szegények megsegítéséről beszél, ráadásul annak társadalmi vetületeiről, arról minek kéne eszembe jutnia? A balettnek? A kohászatnak? Tényleg szánalmas az, hogy úgy csinálsz, mintha logikailag oda nem illő elemekkel operálnék, avagy ködös asszociációkat gyártanék. Nem vagyok hülye, pontosan érzékelem, hogy miből mi következik, s hogy két gondolat között mekkora a szakadék. Ha erőltetett volna, amit írtam, úgy nem született volna meg a fenti poszt.

A valóság az, hogy létezik tiszta lelkű segítő szándék. És létezik a politikai baloldaliság, amely erőlteti, kötelezi, ezáltal bemocskolja ezt a szép és nemes szándékot. A hozzád hasonló romlottak erős küldetést éreznek, hogy összemossák az eredeti jót a politikai baloldaliság gonoszságával. Pedig egyszerűbb volna, ha inkább a tisztesség útját választanátok, s nem kéne folyton szégyenkeznetek a vállalhatatlan baloldaliságotok miatt.

G. Nagy László 2024.10.08. 17:15:38

@Bayaz:" mondjuk Boldi se különböző, neki mindenről Orbán jut eszébe. :-) "

De nagyon is különböző. Boldinak akkor is Orbán ugrana be, ha egy horgász-cikket írnék. Ezzel szemben ami engem illet: én írom a posztot. Én választom a témát. Nem írnék olyat, amelyben logikai bakugrás, bántó témaváltás jelenik meg.

ulpius66 2024.10.08. 17:34:23

Szegények mindig voltak, és mindig lesznek!

Szerintem 99%-ban saját maguk tehetnek "szegénységükért"!!!!!!!
... ÉS 99%-UK SEMMIT, DE SEMMIT SEM TESZ A SZEGÉNYSÉGBŐL VALÓ KITÖRÉSRE, DE!!!!!! ELVÁRJA, HOGY SAJNÁLJUK, ÉS SEGÍTSÜK ŐT!!!!!

"Herbert J. Gans: Mire szolgálnak az érdemtelen szegények?"

EZ SEM ROSSZ OLVASMÁNY!
(az "érdemtelen szegények" nem "érdemlik meg" hogy támogassuk őket!!!!)

Boldeone2 2024.10.08. 17:45:40

@G. Nagy László: Boldinak akkor is Orbán ugrana be, ha egy horgász-cikket írnék. Ezzel szemben ami engem illet: én írom a posztot. Én választom a témát. Nem írnék olyat, amelyben logikai bakugrás, bántó témaváltás jelenik meg."

- Te keverted bele a blogba a politikát, én csak leütöm a feladott labdákat, erről szól a kommentelés! Ha pedig már itt van a politika- márpedig itt van- akkor használjuk ki a lehetőséget a vélemények ütköztetésére!
A budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, a Budapest Nagydíjjal kitüntetett Jón Kalman Stefánsson izlandi író, akit nem túl szép szavakkal illettél, pedig ő csak teszi a dolgát: felhívja a figyelmet a társadalomban eluralkodó embertelenségre. Hogy mondjak egy kis bosszantót: " érzékenyít" :)
Mert lássuk be, a magyar számos okból nem egy érzékeny társadalom...

Egy Pink Floyd dal jut eszembe: "I have become, comfortably numb" ...
Ugyanazok a kedvenc együtteseink...:)
Nyilván nekik van/ volt introspekciójuk, magukkal is képesek beszélni, ami sokaknál hülyeségnek tűnik...

Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila - mind haladni akartak, a koruk progresszív gondolkodói voltak... Ez a művészet egyik küldetése: tükröt tartani a társadalomnak; megkérdezni, hogy mi a jó; hogy miért vagyunk a világon...
ÉS: felkérdezni az aktuális, elnyomó politikai rendszert, néha extrém művészeti eszközökkel...

Az Orbán- rendszer = totális nihilizmus, az önzőség, a cinizmus hirdetése! Orbán azt mondja lényegében, hogy legyen mindenki önző, önközpontú: "Mi a saját tengelyünk körül forgunk"

ulpius66 2024.10.08. 17:47:09

A ballibsi politika erre épül!!!!!!

Mán az a büdös zsidó Marx megmondta. "Világ proletárjai egyesüljetek!"

SZEDJÉTEK EL A GAZDAGOKTÓL, ÉS OSSZÁTOK SZÉT A SZEGÉNYEK KÖZÖTT!!!

... ÉS AZÓTA MINDEN, DE MINDEN BALOS POLITIKA ERRE ÉPÜL!!!

SZEGÉNY SZEGÉNYEK! MENTSÜK MEG ŐKET!!!!!

KEDVES SZEGÉNYEK SZAVAZATTOK RÁNK!!! MINK BALOLDALIAK MAJD JÓL MEGMENTÜNK BENNETEKET!!!
(lásd: a rendszerváltás óta a ballibsik minden nagyváros írigy panel-proli rengetegében tarolnak...)

ulpius66 2024.10.08. 17:54:18

"Adj halat az éhezőnek és aznap megmented a haláltól. Tanítsd meg őt halászni - örök életére jóllakott lesz, sem ő, sem családja nem szenved majd hiányt"

G. Nagy László 2024.10.08. 17:55:58

@ulpius66:

"Mán az a büdös zsidó Marx"

Nézd, Marxról hasonlóan rossz a véleményünk. Ám arra kérnélek, hogy a "büdös zsidó" szóösszetételt - és ugyanúgy mindenféle etnikai csoport általános gyalázását - kerüld e blogon. Én ezt már általában sem szeretem, de a zsidó és cigány származásúak között rengeteg barátom van, az ő bántásuk nekem is fáj.

Boldeone2 2024.10.08. 18:02:41

Eszembe jutott egy Váci Mihály versrészlet:

" a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: – az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!"

Hiába írt bármit, mivel egy rezsim szolgája volt, később elvesztette népszerűségét, ahogy Herczeg Ferenc is, aki a Magyar Reviziós Liga elnöke volt, kiváló író, 3x jelölték irodalmi Nobel- díjra, nem kapta meg soha....

A költő, író, művész soha ne szolgáljon egy rezsimet sem, hanem gyakoroljon kritikát, ez az egyik küldetése!
Vagy lássa be, hogy félrevezették!

ulpius66 2024.10.08. 18:05:58

Eközben Brüsszelben ez a 19 éves DK-s nyikhaj meg ellopta a sót a Magyar gyerek elől, most ő csinált botrányt, amiért meg is kapta apuci fejsimogatását!!!!!
(gyengébbek kedvéért: apuci = gyurcsányi)

Boldeone2 2024.10.08. 18:13:03

Régebben ez volt a szemlélete a kisembernek: "Mindig azt mondják hogy legyek jó!
De miért mindig csak én, csak én legyek a jó?" De, azért többé- kevésé csak megpróbálta, mert ott volt az implicit társadalmi elvárás

Ezt "szabadította fel" a miniszterelnök, hiszen lehet szabadon gyűlölni: hajléktalant, migránst, buzit, feministát, ukránt - azokat ,akik nem ütnek vissza ( még)

Ez egyfajta feszültséglevezető lett, lám Ulpius is tele szájjal zsidózik...

Zsidózni viszont nem éri meg, erre rájött Orbán is...

ulpius66 2024.10.08. 19:07:20

@Boldeone2:

Figyusz mán!!!!!!!!!!!!!!!

Aztán mért zsidózás az, ha én leírom egy zsidóról, hogy zsidó!

Ha én egy lengyelről vagy örményről vagy görögről leírom, hogy lengyel, örmény vagy görög..... az mért nem zavar senkit?

RÁADÁSUL "EZEK" ÁLLANDÓJAN AZZAL JÖNNEK, HOGY ŐK MEKKORA ZSIDÓK, ÁLLANDÓJAN AZZAL HENCEGNEK, AZZAL KÉRKEDNEK, HOGY ŐK BIZONY ZSIDÓK, ÉS MINT ILYENEK ŐKET NEM SZABAD BÁNTANI, MERT..............

ulpius66 2024.10.08. 19:12:00

Itt van pl. ez a "főzsidó" és "főbuzi" Presszmanusz!!!!!!!!!!!!!!

SEMMI, DE SEMMI, DE SEMMI MÁS HÍR NINCSEN RÓLA CSAK AZ, HOGY MEKKORA ZSIDÓ ÜNNEPEKET TARTOTT A REZIDENCIÁJÁN, ÉS MEKKORA AKTIVISTA A BUZIK MENETÉN!!!!!

EZEN KÍVÜL HÍREKET NEM TALÁLNI RÓLA!!!!!!!!!

AKKOR MOSTAN ÉN MIRŐL KOMMENTELJEK?

ulpius66 2024.10.08. 19:15:11

A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ NAGYKÖVET NEM AKKORA ZSIDÓ, MINT EZ A BUZI PRESSZMANUSZ!

G. Nagy László 2024.10.08. 19:20:16

@Boldeone2:

"hiszen lehet szabadon gyűlölni: hajléktalant, migránst, buzit, feministát, ukránt - azokat ,akik nem ütnek vissza"

Ez az, amit mindig szándékosan félreértesz. Ez az, amit az izlandi faszfej is szándékosan félreért. Szó sincs ilyesmiről.

Az, hogy nem engedjük be a migránsokat, nem jelenti azt, hogy gyűlöljük őket. A hajléktalanokat sem gyűlöljük, amikor nem osztjuk meg velük a lakásunkat.

A feministákat sem gyűlöljük, csupán helyretesszük a hazugságaikat.

Az ukránokat sem gyűlöljük, csak nem szeretnénk tönkremenni miattuk.

Ezek mind okos önzések, semmi közük a gyűlölethez.

ulpius66 2024.10.08. 19:26:38

@Boldeone2:

Boldikám!

Azért mert te éjt-nappallá téve a migráncsok, a buzik és az ukránok seggét nyalod, azért, mert mink nem ilyenek vagyunk, azért még nem kell gyűlölnöd bennünket!!!!!!

ulpius66 2024.10.08. 19:29:11

@Boldeone2:

Boldikám!

Egyebekben te a "szófosáson" kívül mivel támogatod pl. az ukránokat????
(mész ki a frontra harcolni az oroszok ellen???? avagy ukrán menekülteket pátyolgatsz?)

ulpius66 2024.10.08. 19:30:40

@Boldeone2:

Boldikám!

ARRÓL IS SZENTÜL MEG VAGYOK GYŐZŐDVE, HA AZ ORBÁN TÁMOGATNÁ AZ UKRÁNOKAT, AKKOR TE EZ ELLEN IS FELSZÓLALNÁL, HISZEN NINCSEN SEMMI AMIBEN EGYETÉRTENÉL AZ ORBÁNNAL!!!!!!!

erol 2024.10.08. 19:42:48

"az a büdös zsidó "
vs.
"Aztán mért zsidózás az, ha én leírom egy zsidóról, hogy zsidó!"

Nincs több kérdésem. Egyébként igen jellemző amit a kolléga akaratlanul is bemutatott, ez egy nagyon gyakori megnyilvánulás, nem csak a zsidókkal kapcsolatban.

ulpius66 2024.10.08. 19:47:22

"A jogállamiságot vizsgáló EP-képviselők szerint Magyarország ma nem tudna csatlakozni az EU-hoz"

index.hu/kulfold/2024/10/08/orban-viktor-europai-parlament-magyarorszag-jogallamisag-tineke-strik-sajtotajekoztato/

Kibaszott jó cikk!!!!!!... csak hatszor röhögtem fel hangosan......

ulpius66 2024.10.08. 19:51:01

@erol:

Te ültél mán zsidó mellett?

... és bírtad a szagát?????????
(nem csak a testük büdös, a szájszagukat sem bírom.....így vagyok az összes sémi-hámi emberkével ..... nyilván az éghajlat miatt van... menjenek vissza Izraelbe!!!)

ulpius66 2024.10.08. 20:08:54

Az EU jogállamisági jelentéstevői jelentéséből kiderült, hogy Észak-Koreában a jobb a jogállamiság helyzete, mint Magyarországon.....

ulpius66 2024.10.08. 20:18:02

Nekem ez teccett legjobban:

„a korrupcióról; arról, hogy 24 órás propagandagépezetet működtet; hogy a demokráciát foglyul ejtette, és hogy a magyar társadalom minden ellenzéki hangját elfolytja”.

index.hu/kulfold/2024/10/08/orban-viktor-europai-parlament-magyarorszag-jogallamisag-tineke-strik-sajtotajekoztato/

Magyarországon a ballibsi firkászok és az ellenzék hangja el van "folytva"!!!!!!!!
(AZTA KURVA!!!!!!... ÉS EZ ÍGY VAN AZ index.hu címlapján..... DE TÉNYLEG!!!!!)

Boldeone2 2024.10.08. 20:23:31

@G. Nagy László: Ezek mind okos önzések, semmi közük a gyűlölethez"

- Nem. Ez sajnos vegytiszta, csalárd szándékból felszított gyűlölet, magától a kormánytól eredezve!

Itt a blogon is gyakran tobzódik a xenophóbia, a homofóbia, az antiszemitizmus, nőgyűlölet, balodali gyűlölet, az ukrángyűlölet- ez a jobboldal, mindnyájan látjuk és tudjuk. A menekülteket a tengerbe lőnék, az ukránokat hagynák megdögleni, stb...

Egy másik blogon arról ment a vita, hogy fasiszta- e az Orbán- rendszer, és abban egyeztünk meg, hogy számos elemében igen...

ulpius66 2024.10.08. 20:32:20

@Boldeone2:

Ugye tik szeretitek az Orbánt, a Fideszt, a hazafiakat, a nemzeti-keresztény-konzervatív emberkéket?

G. Nagy László 2024.10.08. 20:33:39

@Boldeone2: Továbbra is keversz mindent mindennel.

Most például beillesztetted a listába a "baloldali gyűlölet" tételt is. Nézd: én nem gyűlölök személy szerint senkit. De a bűnt, a gonoszságot, a szemétséget igen. A politikai baloldaliság az irigységben fogant és az erőszakban ölt testet. Ez mitől nem gyűlöletes???

ulpius66 2024.10.08. 20:33:46

@Boldeone2:

Boldikám!

Neked mi a véleményed a Fidesz-KDNP szavazókról?
(... vagy úgy általában azokról, akik nem értenek egyet veled???)

Boldeone2 2024.10.08. 20:34:40

Épp most boncolgattuk, hogy miért "fasizmus light" az Orbán- rendszer:

Medve egyik érve

"Ellenségkép: a totalitárius ideológiáknak általában csoportszinten kreált ellenségképe van. Igaz ez a nácikra (bolsevikok, zsidók, cigányok, alsóbbrendű népek stb.) és a kommunistákra is (kulákok, burzsoák stb.). Viktornál is megjelenik az ellenségkép: a migránsok, Soros, brüsszeliták, körúton belüli részeges egyetemisták, elkényeztetett tanárok stb. De a totalitárius ideológiákkal szemben itt tilos a konkrét atrocitás, nincs erőszak."

Többit most nem részletezném, hanem a saját érveimet írom :
-A többség akaratára való folyamatos hivatkozás, a demokrácia- rombolás, a fékek és ellensúlyok szükségességének megtagadása, felszámolása, a hatalmi ágak egy kézbe adása is fasisztoid jellegű

- A folyamatos küzdelem, a " mozgósítás" a külső- belső ellenségek ellen, ehhez a kormány melletti tömegfelvonulások szervezése, tipikus fasiszta módszer

- A hagyománykultusz, a feudális csökevények visszahozatala, a vármegyék, ispánok...

- A folytonos cselekvési kényszer, a "világot szeretném megváltoztani" kényszernarratíva...

- Szexizmus, rasszizmus, homofóbia, idegengyűlet mixe..."Lázadás a modern világ ellen " - ahogy mondaná Julius Evola...

- A külpolitika. Tapsolnak az orosz fasiszta agresszornak, diktatúrákkal cimborálnak, echte fasiszta barátaik vannak: Salviniék, Meloni

ulpius66 2024.10.08. 20:35:21

@Boldeone2:

Boldikám!

Csokorba szedem az összes kommentedből, hogy te miket írogattál Orbánról, a Fidesz kormányról.....

ulpius66 2024.10.08. 20:38:39

@Boldeone2: "...echte fasiszta barátaik vannak: Salviniék, Meloni..."

Na, mán Salvini, és Meloni is fasiszta?

UGYE AZ MINDENKIRE ÍRHATÓ, HOGY FASISZTA, DE AZ NEM, HOGY BÜDÖS ZSIDÓ?

Boldeone2 2024.10.08. 20:40:02

@ulpius66: Neked mi a véleményed a Fidesz-KDNP szavazókról?"

- Ugyanúgy félre vannak vezetve, mint azok, akik anno a szocialista rendszerben hittek...Persze, olyan is van, aki tudja hogy romlott az egész, de jól megfizetik...

Magyar Péter is tudta, hogy korrupt a rezsim, de sokáig ő is benne volt a buliban...

ulpius66 2024.10.08. 20:52:00

@Boldeone2:

Boldikám!

Segítsél mán nekem, mint "félrevezetett" emberkének, kire szavazzak legközelebb, és mért rá?

ELŐRE IS KÖSZIKE AZ ÚTMUTATÁSODÉRT!
(persze azt is kérdezhettem volna, te kire fogol savazni?)

ulpius66 2024.10.08. 21:31:42

Na, Boldikám! Várom válaszod, kire szavazzak legközelebb.

Ugye azért aztat nem várod el tőlem, hogy egy árulóra szavazzak?

Ez kb. olyan lenne, mintha aztat várnád el egy hívő kereszténytől, hogy Júdást válassza Jézus helyett!
(egyebekben meg marad a Mi Hazánk Mozgalom....mert a többi pártnak esélye sincs a Parlamentbe kerülésre.... aztat meg ne várd el, hogy vesztett szavazatom legyen...)

ulpius66 2024.10.08. 21:52:51

"Kamala Harris: Ha valaki betör a házamba, azt lelövöm"
Portfolio
2024. október 08. 21:38

"Kamala Harris alelnök egy élő televíziós interjúban tett meghökkentő kijelentést a fegyvertartással kapcsolatban, ami várhatóan újabb vitákat generál a téma körül. Harris kijelentette, hogy a házába betolakodó embereket le fogja lőni."

JAJJJJJ, DE JÓ!

LŐJÜK BE A BETOLAKODÓKAT!

HA MINDEZT ORBÁN VIKTOR MONDANÁ MAGYARORSZÁG HATÁRAIRA, AKKOR Ő LENNE A FŐNÁCI!!!!!!!!

ulpius66 2024.10.08. 21:57:43

Bezzeg Magyarországon tíz év börtönt kap, aki a házát úgy kívánja megvédeni, hogy 220 voltot vezet a kerítésébe.....
(... vagy a pincéjébe álladójan betörő tolvajoknak fagyállót tölt a bor helyébe...MENNYIVEL NAGYOBB DEMOKRÁCIA ÁMERIKA!!!!!!!!!!!!!!!!)

G. Nagy László 2024.10.09. 10:10:12

@Boldeone2:

"Többit most nem részletezném, hanem a saját érveimet írom"

Egyiknek sincs semmi köze a fasizmushoz. Még olyat is írsz, ahol magaddal keveredsz szembe:

"A többség akaratára való folyamatos hivatkozás, a demokrácia- rombolás"

Hogy tudod ezt a kettőt egymás után leírni???

1. Az Orbán-kormány az ország többségének támogatását élvezi. Erről szólnak a választások.
2. Nyugodtan hivatkozhat a többség akaratára, hiszen a választásokon túl népszavazásokon, nemzeti konzultációkon és egyéb módokon is szondázzák a polgárok álláspontját. (Nyugaton hol volt népszavazás pl. migráns-ügyben?)
3. Ezt hívják demokráciának. Nem többet és nem kevesebbet. Megkérdezni a népet, hogy mit akar. És vicces, hogy ezt te a DEMOKRÁCIA ROMBOLÁSÁNAK nevezed...

Boldeone2 2024.10.09. 17:52:56

@G. Nagy László: Az Orbán-kormány az ország többségének támogatását élvezi. Erről szólnak a választások.
Nyugodtan hivatkozhat a többség akaratára, hiszen a választásokon túl népszavazásokon, nemzeti konzultációkon és egyéb"

Magyarország "hibrid választási autokrácia", a társadalom manipulált. Az Alkotmány, a jogrend, a gazdaság átalakítása, a média leszalmámizása, mind Orbán hatalomban maradását szolgálja. A fékek ellensúlyok nem léteznek, a közjogi méltóságok Orbánhoz hű pártemberek. Különleges jogrend van érvényben, a 2/3 folyamatosan erőszakolja a politikai rendszert , lsd budapesti választási rendszer
Az ideológia disznóságokat most ki sem emelném...

A lényeg: Orbán elnyomó, antidemokratikus, lényegében megdönthetetlen politikai rendszert épített, innen ered az abszurd, demokráciában lehetetlen többsége is
A "nemzeti konzultáció" fasiszta játék, irányított, manipulatív játék a közvéleménnyel:
"Akarja, hogy holnaptól megszűnjön a bűnözés"? Mindenki akarja Ebbe már csak egy szót kell becsempészi, azt, hogy "migráns"..
Vegytiszta, szélsőjobb politikai manipuláció!

Boldeone2 2024.10.09. 18:11:28

@G. Nagy László: Nézd meg mekkora indulatok vannak Orbán Viktorral szemben! Mit kapott ma Ursulától, Webertől, vagy Kamalától, aki a diktátorok, gyilkosok közé sorolta Orbánt...

Nem veszed észre: "tüskék vagytok a köröm alatt", Orbán lett az abszolút rossz példa a nyugati világon belül, a renegát felforgató
A lőtéri kutyát nem érdekli, hogy mit csinál Orbán a migránsokkal, az az érdekes, hogy belső ellenség, önkontroll nélküli felforgató lett, a rossz példa mindenkinek

A vak is látja, hogy elnyomó, monolit rendszer épült Magyarországon, autoriter rezsim, vagyis semmi szín alatt nem lehet " árkokat betemetni", kiegyezni! Valakinek menni kell, az pedig Orbán lesz az...

Ilyen szégyent mint ez a szélsőjobboldali, demagóg felforgató hozott az országra, még nem hozott senki, ennek közösen fizetjük az árát!

Elég volt a hülye lózungjaiból! A románoknak volt vagy 22 kormánya, mégis lassan jobban állnak! Az pofázzon, aki elért valamit, de itt mi a szegényház vagyunk, ezért is röhög rajtunk Európa!

baalint1 2024.10.09. 18:18:06

Ami a szegények segítését illeti, az sokféle módon történhet, és nyilván azok az alapítványok csinálják jól, akik rengeteg munkát beletesznek abba, hogy azt tanítsák meg, hogy hogyan tudnak a szegények talpon maradni, és nem pedig szimplán anyagi juttatásokkal segítik őket. Ez viszont nagyon munkaigényes folyamat a segítők részéről.

Alapvetően a jobboldali elgondolást pártolom, és azt vallom, hogy a segélyek meg más juttatások újratermelik a szegénységet. A másik oldala viszont az a dolognak, hogy ha egy réteg kiesik a társadalomból, akkor az is iszonyat káros tud lenni (pl. mert nincs veszteni valójuk), ezért valamilyen szociális hálóra szükség van, csak nem úgy hogy szimplán pénzt kapnak a szegények.

Boldeone2 2024.10.09. 18:21:11

A tervei - amit az EU - nak ajánlott - főleg lózungok

-Nem kell/ lesz Európa "újraiparosítva" - a feltételek nem adottak. A munkaerő, az emberek nem akarnak gyárakban melózni!
Ezt is meg kellene érteni, és nem akarják lepusztítani a környezetet sem, ami az erős iparosítással jár

- Szaporodni sem akar csak mérsékelten max, a többség! Orbán "mérnökösködné a társadalmat"

- Orbán "megvédené az európai határokat", de a magyar határ is "porózus"...miről beszélük?

- "Versenyképesség növelése": kb 25 éves duma, kb... Európának éppen az az előnye, ami nem teszi a leginkább versenyképessé...Ez - szerintem- változni drasztikusan nem fog

baalint1 2024.10.09. 18:22:17

@G. Nagy László:
Nyilván az uszító kék plakátoknak semmi köze nem volt a kormánynak...

baalint1 2024.10.09. 18:26:16

@G. Nagy László:
Most az egyszer komolyan válaszolhatnál. Te tényleg komolyan elhiszed, hogy a nemzeti konzultációk irányított kérdései tényleg demokratikus eszközök, és nem csak kampányfogás a hangsúlyozom, erősen irányított kérdésekkel? Vagy tényleg csak azért írod, mert védelmedbe veszed a Fideszt. Nyugodtan írhatsz magánba is, nem fogom felhozni itt, ha azt írod, hogy ezt csak a vitában érvként hozod fel, de neked is ugyanúgy világos, hogy az irányított kérdések nem eszközei a demokrációnak, mert eleve nincsen a kérdésekre olyan válaszlehetőség, amely egyszerre értelmes és ellenkezik a kérdező álláspontjával.

baalint1 2024.10.09. 18:29:08

És mielőtt megint az jön, hogy Orbánfób vagyok meg hasonlók, engem ugyanúgy zavartak Karácsonyék irányított kérdései, meg egyáltalán ha bárki csinálja. A demokrácia látszatát csinálják, mert eleve koncepcionális a felmérés, minden körülményt úgy alakítanak előre, hogy a kérdőív azt az eredményt hozza, amit elvárnak.

Valójában ha a lényegét nézzük a Fidesz azon módszere, hogy bizonyos döntései előtt (pl. hogy lemondassák-e Novák Katalint) közvéleménykutatásokat rendel, és a népszerűbb válasz szerint döntenek, sokkal közelebb áll a demokráciához, mint a nemzeti konzultáció, persze ezzel is elég súlyos problémák vannak, csak más miatt.

atomic power 1986DucaDuca 2024.10.09. 19:43:49

@Boldeone2:

"A lényeg: Orbán elnyomó, antidemokratikus, lényegében megdönthetetlen politikai rendszert épített, innen ered az abszurd, demokráciában lehetetlen többsége is"

A többség szerint nem lett rosszabb a demokácia helyzete Magyarországon azóta, hogy O.V. a miniszterelnök.

A Pew Research Center elemzése szerint tízből négy magyar felnőtt (38%) azt állítja, hogy országa kevésbé demokratikus, mióta Orbán miniszterelnök lett. Egyharmaduk szerint demokratikusabb lett, és tízből két (21%) szerint nem változott.

www.pewresearch.org/short-reads/2022/08/03/hungarians-differ-in-their-evaluations-of-democracy-under-orbans-leadership/

"A románoknak volt vagy 22 kormánya, mégis lassan jobban állnak! Az pofázzon, aki elért valamit, de itt mi a szegényház vagyunk, ezért is röhög rajtunk Európa!"

Bezzeg romániában a miniszterelnök szerint immár a 6,5 milliót közelíti a szülőföldjükről elvándorolt, boldogulását külföldön kereső románok száma.

24.hu/kulfold/2024/10/03/romania-miniszterelnok-6-millio-kivandorlo/

atomic power 1986DucaDuca 2024.10.09. 22:03:11

@Boldeone2:

"Egy másik felmérés szerint meg azt mondja a többség, hogy nincs demokrácia"

A Pew Research Center egy deklaráltan független szervezet, amely nem vállal fel semmilyen politikai álláspontot.

A 21 Kutatóközpont munkatársai ellenzéki pártok és ellenzéki polgármester jelöltek szakértőiként segítik a választási felkészülést.

G. Nagy László 2024.10.09. 22:07:32

@baalint1:

"Ami a szegények segítését illeti, az sokféle módon történhet, és nyilván azok az alapítványok csinálják jól, akik rengeteg munkát beletesznek abba, hogy azt tanítsák meg, hogy hogyan tudnak a szegények talpon maradni, és nem pedig szimplán anyagi juttatásokkal segítik őket. Ez viszont nagyon munkaigényes folyamat a segítők részéről. Alapvetően a jobboldali elgondolást pártolom, és azt vallom, hogy a segélyek meg más juttatások újratermelik a szegénységet. A másik oldala viszont az a dolognak, hogy ha egy réteg kiesik a társadalomból, akkor az is iszonyat káros tud lenni (pl. mert nincs veszteni valójuk), ezért valamilyen szociális hálóra szükség van, csak nem úgy hogy szimplán pénzt kapnak a szegények."

Mindenben egyetértek.

"Te tényleg komolyan elhiszed, hogy a nemzeti konzultációk irányított kérdései tényleg demokratikus eszközök, és nem csak kampányfogás a hangsúlyozom, erősen irányított kérdésekkel?"

Tény, hogy irányítottak a kérdések. Nincs A, B, C és D lehetőség, sokszor magam is bajban vagyok és nem válaszolok egyikre-másikra. Ám ettől még kiválóan megmutatja az általános választói akaratot. Ami a migrációt érintő, 2016-os népszavazást illeti:

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Ez szerintem korrekt. Hogyan kellett volna szerencsésebben, jobban megfogalmazni?

Boldeone2 2024.10.09. 22:17:38

@atomic power 1986DucaDuca:

Putyin megtévsztett birkái is azt képzelik, hogy " demokrácia van", ilyen szisztematikus agymosás romboló hatása..

Boldeone2 2024.10.09. 22:20:56

Ebben Orban Viktor és rezsimje is "világbajnok..." Fekete öves valósághajlítók, szisztematikus agymosók...

Annyi, hogy itt még nem záratnak be börtönbe ellenzékieket, bár már közel vagyunk...

Ez egy beteg demokrácia, de már közelebb a hibrid rezsimhez...

Boldeone2 2024.10.09. 22:36:48

@G. Nagy László: "minden ország meghatározott számú emberért lenne felelős, de nem feltétlenül kellene befogadnia őket.Azok az országok, amelyek nem hajlandóak befogadni az EU-ba ad hoc érkező illegális migránsokat és menekülteket, pénzzel - személyenként mintegy 20 000 euróval -, felszereléssel vagy személyzettel segíthetnék a befogadó országokat."

A migráció egész Európát sújtja, olyan nincs, hogy a magyar állam nem hajlandó semmilyen részt vállalni a problémákból!

A vak is látja, hogy nem védtük meg Európát, a határ átjárható, a bevándorlók 99,9% a gazdag nyugatra megy, a magyar nyomorba kevesen vágynak!
Szegény országként - nem vagyunk célpont - könnyű dumálni és fenyegetőzni!

G. Nagy László 2024.10.09. 23:17:50

@Boldeone2:

"A migráció egész Európát sújtja, olyan nincs, hogy a magyar állam nem hajlandó semmilyen részt vállalni a problémákból!"

Ezt magyarázd már el, kérlek! Miért is? És ha árvíz van Ausztriában, Lengyelországban, Romániában, akkor annak az összes kárát is nekünk kéne viselni? Miért? Hol van az leírva bármiféle EU-s szerződésben, hogy más országok folyó problémáit ránk terhelik majd?

"Nézd meg mekkora indulatok vannak Orbán Viktorral szemben! Mit kapott ma Ursulától, Webertől"

Inkább azt nézd meg, mit kapott Weber és Ursula Orbántól! Az EP falai közt a legjobb beszéd volt, amit valaha hallottam. Új világ jön, vége az udvarias jópofizásnak. A patrióták idővel el fogják söpörni Európa elárulóit.
süti beállítások módosítása