téveszmék

téveszmék


"A szexrobotok ezer veszélyt rejtenek"

2020. november 23. - G. Nagy László

  Lassacskán megérkezünk a jövőbe. Ami tegnap még csak a sci-fi szerzők kreatív elméjében élt, az ma már szinte a valóság: a robottechnika a szexpiacon is egyre jelentősebb szerepet játszik. Borítékolható volt azonban, hogy ezzel párhuzamosan megjelennek a hivatásos károgók is, akik a szexrobotok…

Tovább

"A szerelem idővel szeretetté szelídül"

    Ez az a frázis, mely mindig brutálisan kiakaszt. Amitől még ennél is jobban bepöccenek, az az, amikor a beszélgetőtársak, kommentelők, vagy akár fajsúlyos prédikátorok meggyőződéssel hangoztatják, hogy ez már csak így van; nincs mit tenni, ez a világ rendje. A szenvedély elillan, s örüljünk,…

Tovább

"Találd ki gyorsan a gondolatom!"

    Állítom, nincs a Földön olyan férfi, aki ne találkozott volna még a nők egyik legirracionálisabb elvárásával: amikor úgy tekintenek ránk, mintha gondolatolvasók volnánk. "Mi a baj?" - kérdezzük. "Semmi." - válaszolják, miközben minden egyes nonverbális jelzésük ennek ellenkezőjét harsogja:…

Tovább

"A szerelem mindent legyőz"

  A 2003-as Holtodiglan című film főszereplői is azzal a naiv lelkesedéssel kelnek egybe, hogy ha szerelem van, minden van. A kijózanodás pillanata azonban gyorsan eljön, elég hozzá egy, a tervezettnél kicsit hosszabbra nyúló nászút...    Nem véletlen, hogy felmenőink annak idején még hosszasan…

Tovább

"A szex csak a házasság keretein belül nyújt katarzist"

  Amióta világ a világ másról sem papolok, mint hogy a keresztény vallás mennyire szürke, élettelen, mennyire nem a lényegről beszél. Béri Renátó kármelita szerzetes üde színfolt ebben a fakó, egyházi világban, s olyan témákat feszeget, melyek a legszélesebb társadalmi rétegeket érintik, beleértve…

Tovább

"Mindig add önmagad"

  Ha a társkereső férfiak számára adható legpocsékabb útravalókat keressük, úgy a "mindig add önmagad" egészen biztosan ott lesz a dobogós helyek egyikén. Aki ilyen tanáccsal szolgál, azt fél percnél tovább nemigen érdemes hallgatni, mert valószínűleg halvány fogalma sincs a női lélekről.   A…

Tovább

"Senki sem bújhat ki a saját bőréből"

  Senki sem bújhat ki a saját bőréből; kutyából nem lesz szalonna; s hiába csókolgatja bárki, a csúf béka sem változik soha daliás királyfivá. Nincs mit tenni, minden eleve elrendeltetett... Kétségkívül létezik ez a lehangoló világlátás, s nem csupán a közmondások világában, de tíz emberből…

Tovább

"Házas ember ne járjon a tilosban!"

  "Nem szeretek a lányokkal cicázni, mert ha baj van, abból nehéz kimászni." - Imigyen szól a magyar nóta. Van ebben az attitűdben valami józan önismeret. Nem vagyok a magam ura, nem tehettem róla, a körülmények áldozata vagyok... - ezeket a nótákat is ismerjük. A közmondásinkban, a…

Tovább

"Nem fér két kard egy hüvelybe"

  Minden szerelem véget ér egyszer, s a legtöbb esetben nem a nagyharanggal. A szakítás után még hetekig, hónapokig nem tér magához az ember, és semmit sem érez olyan gyötrelmesnek, mint amikor azt látja, hogy a másik már továbblépett. Ha van valami, ami még tovább fokozhatja a kínt, ha az új…

Tovább

"Szerelem, méltóság egy székbe nem férnek"

  Kétségtelenül igaz, hogy a címbéli, ősrégi közmondás nincs ott a hétköznapok során legsűrűbben felemlegetett frázisok közt. Ám ami a tartalmát illeti, annál inkább: a mai napig úgy él a közhiedelemben, hogy a lángoló érzelmek és az egyenes tartás tökéletesen kizárják egymást. Ez a végtelenül…

Tovább
süti beállítások módosítása