A Rubicon legutóbb közzétett közvélemény-kutatása szerint mindössze egyetlen hazai párt létezik, amely az elmúlt hónapok során számottevően növelni tudta támogatottságát. Ez pedig a Jobbik, mely március végére beérte a DK-t és a Momentumot, s jelenleg hármas holtversenyben állnak az ellenzéki népszerűségi verseny élén, egyaránt 9%-kal. Ha minden más politikai erő hosszú ideje egy helyben topog, miközben Jakabék folyamatosan jönnek fel, annak érdemes kinyomozni a mögöttes okait.
Aki olyan perverz, hogy parlamenti összefoglalókat néz, az mostanság újra és újra ugyanazt a jelenetet látja: Jakab Péter - abszolút uralva az ellenzéki térfelet - napirend előtt Orbán fejéhez vág valami vaskos pimaszságot, melyet a miniszterelnök rendre visszaver, helyenként egészen szellemesen. Tekintve, hogy a Jobbik részéről nem látunk sem más nyilatkozó politikust, sem egyéb említésre méltó aktivitást, így muszáj arra következtetni, hogy a választópolgárok egy része kifejezetten kajálja e pofátlanul provokatív attitűdöt.
Minden bizonnyal ezt ismerte fel Gyurcsány Ferenc is, aki e szerepet mindeddig átengedte Jakabnak, míg ő maga igyekezett a mérsékelt, szelíd bölcs karakterét eljátszani, helyenként akkora beleéléssel, hogy Coelho is megkönnyezné. Hogy ez a stílus mennyire hiteles a részéről, abba nem mennék bele, egy azonban biztos: a múlt héten irányt váltott, visszatérve a keményebb kommunikációs vonalra. Olyan fenyegetőzést adott elő, amilyet még a magyar baloldaltól is ritkán látni. "Maguknak nem lesz kegyelem!" - közölte az egykori kormányfő, hozzátéve: "Magukat is el fogják vinni. Nem is olyan soká. Egy év múlva, másfél év múlva, mert maguk nem megvédték a magyarokat, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy százak haljanak meg,"
Számomra a legfurább az, ahogyan Puzsér Róbert nyilatkozott a Jobbik pártelnökének stílusa kapcsán: "Nekem nagyon imponál az, ahogyan Jakab Péter beszél Orbán Viktorral. (...) Amikor a Momentum politikusait látom, azt látom, hogy remegő térddel állnak a nagy formátumú miniszterelnök úrral szemben, aki föléjük magasodik. A DK meg egyenesen démonizálja Orbán Viktort, ami a tiszteletnek egy igen magas foka. Én azt hiszem, hogy ahogyan Jakab Péter beszél Orbán Viktorral, ez az a beszédmód, amit Orbán Viktor érdemel." Muszáj ezt a beszédmódot legalább három oldalról megvizsgálni ahhoz, hogy Puzsér álláspontját némiképp megértsük.
- POLITIKAI REKLÁM - Ahogy a Rubicon felmérése mutatta, a gátlástalan pimaszság - népszerűség dolgában - hozhat a konyhára. Jakab magatartását már önmagában ez a szempont legitimálja, azonban Puzsér véleményét - aki semmit sem gyűlöl annyira, mint az öncélú marketinget - a legkevésbé sem magyarázza.
- ELEGANCIA - Amikor a Jobbik vezérszónoka Orbán fizikai megjelenését minősíti vagy épp lókupecnek nevezi; a nemzeti konzultációt bohóckodásként említi, avagy beszédét a "ne röhögjön államtitkár úr, ne röhögjön!" kiszólásokkal tarkítja, ezekre mindent lehet mondani, ám azt semmiképpen, hogy elegáns megnyilvánulások volnának. Simán lehet, hogy a választópolgárok egy részét mindezek a legkevésbé sem zavarják, azonban kultúra tekintetében Puzsér önmagát kifejezetten konzervatívnak tartja. Meglepő, hogy Jakab csiszolatlan stílusán egyáltalán nem akad fenn.
- TEKINTÉLYTISZTELET - 1990. őszén a világ botránya volt, amikor Orbán Viktor így fogalmazott: "A kormány hazudott!" (Micsoda idők, amikor még ez volt a pimaszság netovábbja...) A Fidesz frakciója persze nem csupán Antall József előtt nem állt remegő térdekkel. Az őszödi beszéd után Gyurcsány minden egyes felszólalásakor kivonultak az ülésteremből. Magam is egyetértek azzal, hogy nincs az a pozíció, amelynek automatikusan járna a tiszteletadás. Ez csakis az embernek szólhat, már ha az illető kiérdemli. Azt gondolom, Puzsér szimpátiája Jakab viselkedésmódja iránt kizárólag ebből az aspektusból táplálkozhat.
Természetesen nem állná ki a valóság próbáját, ha azt mondanánk, hogy a Jobbik és a DK vezérszónokán kívül mindenki elegáns, szeretetteljes és az árkok betemetésén munkálkodik. Ők ketten csupán harsány paradicsommadarak az össznépi gyűlölködés sötét dzsungelében. Nap mint nap tapasztaljuk: az ellenzék a járvány minden halottjáért a kormányt teszi felelőssé; míg a kabinet erre rímelve a baloldal oltásellenességét jelöli meg fő veszélyforrásként. Amikor az ellenzék pár napja közös videóban állt ki az oltakozás mellett, Orbán erre sem tudta azt mondani, hogy, nagyon helyes, végre megjött az eszük. "Én nem hiszek nekik. A baloldal oltásellenes. Ez nem hiszem, hogy vita tárgyát képezhetné." Persze az ellenzék sem úgy kommunikálja e váltást, mint ahogyan ez felnőtt emberekhez illene. A DK honlapjáról például minden kommentár nélkül eltüntették azt az aláírásgyűjtő felhívást, mely a kínai vakcinát támadta, mintha sosem lett volna ott. A fene se érti, hogy miért nem lehet elismerni azt, ha valakinek - idővel - változik az álláspontja. Talán mert emberibbé válna tőle? Mintha manapság már senki sem kívánná a szelídség és az együttműködés útját járni. Fekete-Győr András a Hír TV-ben nyilatkozik, ahol a riporter - Kovács Andrea - folyamatosan a szavába vág, egy árva mondatot nem hagy végigmondani. A kommentelők 90%-a konkrétan elélvez ettől. (A maradék 10% szerint még túlságosan barátságos is volt interjúalanyával...) A Hertha - egyetlen riport miatt - kirúgja Petry Zsoltot, s az ellenzéki térfélen nincs egy olyan kósza hang, amely elismerné, hogy ez minden, csak nem liberális hozzáállás. Meghal a DK koronavírussal fertőzött tatai képviselője, s az Origo rögtön Dobrev Klára nyakába varrná, összefüggésbe hozva korábbi látogatásával. Ez annyira ízléstelen, hogy már nálam is kiveri a biztosítékot. (Lehet, hogy Fletó is ezen pöccent be igazán?)
Valójában minden ellenem szól. Azt már nagyon régen tudjuk, hogy a politikai üzenetet egyszerűvé és közérthetővé kell butítani, hogy még a legiskolázatlanabb rétegek is értsék. Az azonban némiképp talán új, hogy gyűlölködőnek is kell lennie. Jelen állás szerint úgy tűnik: tényleg nem értünk a szép szóból. Ezt viszont valamiért képtelen vagyok elfogadni. Talán csak az idealizmusom az oka. Talán az, hogy tegnap volt a költészet napja, s ez automatikusan emelkedetté teszi a lelket. Valamiért rendületlenül hiszek az együttműködésben, a barátságban és egymás tiszteletében. Lehet, hogy a közéletben ez ma még nem működik, de talán majd holnap. Vagy holnapután. Tényleg naivitás?
