Amikor a Fidesz tavasszal behúzta a negyedik kétharmadot, rögtön azon kezdtem agyalni, hogy ez már olyan brutális pofon, amely biztosan felébreszti az ellenzéket. Négy ekkora saller után egy kölyökkutya is megtanulná, hogy valamit változtatni kell. Több mint nyolc hónap telt el a legutóbbi pofára esés óta, ám úgy tűnik, az Orbán-gyűlölők pontosan ott folytatják, ahol abbahagyták. Nincs mondanivalójuk, nincs céljuk, nincs karizmatikus vezetőjük. Csak dühük van, minden irány és elképzelés nélkül.
Ez a poszt most nem elsősorban a politikusokról szól. Nincs értelme az önmagukat ezerszer lejárató bohócokat tovább rugdosni. Sokkal inkább a választópolgárokra gondolok. Azokra a jóravaló, esetenként szimpatikus és barátságos arcokra, akiknek valamiért mélyen beleégett az elméjükbe, hogy a Fideszt gyűlölni kell; hogy a Fidesz pocsékul kormányoz; hogy a Fidesz mindig mindent elront; s hogy bárkit is ültetnénk a miniszterelnöki székbe, ennél csak jobb lehetne... Ismerjük, sokszor, sokaknál megtapasztaltuk ezt az elkeseredett, a racionális megfontolásra már-már képtelen tudatállapotot. Meggyőződésem, hogy az ő társadalom-filozófiai igénytelenségük, s az ebből fakadó csatornázatlan dühük az, amely lehetetlenné teszi, hogy az Orbán-kormánynak bármiféle alternatívája megjelenjen. Ahhoz ugyanis, hogy érdemi politizálást folytathassunk, az első lépés az volna, hogy egyáltalán tudjuk, mit is akarunk.
Szemmel láthatóan létezik az a módosult tudatállapot, amikor Orbánt patás ördögnek, de minimum Rákosival egy szintet képviselő, vérengző diktátornak látja és mondja az érintett. Ez sokunk számára ugyan megmosolyogtató, de ismerjük az elborult tekinteteket - ők addig mantrázzák mindezeket, hogy a végén már őszintén hiszik is. És ha valaki Orbánt és Rákosit egy lapon említi, azt az embert meg lehet érteni, hogy akár fegyvert is fogna a rendszert megdöntendő. Igen ám, de amikor rohamra indul, döbbenten néz körül, hogy nincs körülötte szinte senki, magára maradt a fanatizmusával. Pont számukra volna a legfontosabb, hogy belássák: az O1G felkiáltás önmagában semmire sem elég. És ha ennek megértéséhez négy csattanós tasli is kevés volt, úgy tegyünk hozzá még két aprócska érvet. Először is: a forradalmár-lelkűeknek érzékelniük kell, hogy az ellenzéki oldalon is döntő többségben vannak a józan polgárok, akiknek kevés a kinyilatkoztatás, hogy "jöjjön bárki, ennél csak jobb lehet". Sokuk számára Gyurcsány múltja, Jakab Péter őrülete, Márki-Zay alkalmatlansága, vagy épp Karácsony teszetoszasága még ijesztőbb, mint az orbáni világ. Ők nem a puskapor szagát kívánják, csupán egy valamirevaló alternatívát. Másodszor: Orbánnal szemben a leggyakoribb vád: "szétlopta az országot". Ez aligha lesz elég elrettentő, ha a választók azt látják, hogy a másik oldal is ugyanezt teszi az elnyert önkormányzati pozíciókban. Arról nem is beszélve, hogy a hazai ellenzéket nyíltan támogató uniós politikusok ugyancsak tele vannak korrupciós ügyekkel, elég ha Guy Verhofstadt, Ursula von der Leyen, Stella Kyriakides, Elmar Brok, Didier Reynders, vagy épp a szexi szőke Eva Kaili, az EP szocialista alelnökének nevét említjük, akinek csuklóján épp minap csattant a bilincs.
Szóval: ha bárki Orbán leváltásában gondolkodik, először is tisztáznia kell, mi az a vonzó alternatíva, amely szavazók tömegeit csábítja majd el. Nem mindegy, hogy a választópolgárok milyen adórendszert, egészségügyet, oktatáspolitikát, családtámogatást és szociális hálót látnának szívesen; de talán minden másnál előbbre való, hogy a kormányzatnak legyen egy általános víziója a jövő társadalmáról. (Már csak azért is ez az első, mert a szakpolitikai intézkedések mind ebből következnek majd.) Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a képet, valójában kétféle irányzatot látunk a 21. századi fejlett világban.
- GLOBALISTA-PROGRESSZÍV - korlátlan bevándorlás, multikulturális társadalom, a nemzeti jelképek és érdekek leépítése, kvóták és támogatások a különböző áldozati csoportok számára, LMBTQ-ideológia, a politikailag korrekt kommunikáció megkövetelése, cenzúra, erényfitogtatás, transzneműek kirakatpozíciókba emelése, egyre sűrűsödő és szigorodó törvényi előírások, kíméletlen büntetés és meghurcolás a másképp gondolkodóknak.
- NEMZETI LIBERÁLIS - kontrollált bevándorlás, az adott állam polgárainak, vagyis a nemzet érdekeinek előtérbe helyezése, az állampolgárok törvény előtti egyenlősége, szólás-, vélemény- és gondolatszabadság, a lehető legkevesebb törvényi szabályozás, normalitás, ráció.
Tudjuk, hogy a jenlegi magyar kabinet az utóbbi irányvonalat célozza. Tudjuk azt is, hogy az angolszász világban, továbbá az öreg kontinens nyugati és északi szegmenseiben a globalista-progresszív trend az uralkodó. A kormányváltást sürgetőknek először is azt kell tisztázniuk, hogy ők maguk melyik vonulat mellé teszik le a garast. A Demokratikus Koalíció például meglehetősen nyíltan képviseli a progresszív ideológiát, s a legkisebb kétséget sem hagyja a választópolgárban afelől, hogy feltétel nélkül kiszolgálna minden brüsszeli törekvést. Ez tiszta beszéd, még akkor is, ha a legtöbbünk számára rém ijesztő. Léteznek olyan ellenzékiek is - ilyen például Schiffer András, vagy Puzsér Róbert - akik képesek úgy kormány-kritikusak maradni, hogy közben a globalizmus, illetve a progresszió kapcsán szóvá teszik ellenérzéseiket. Ezek azok a tisztességes attitűdök és álláspontok, melyekhez valódi függetlenség és magas fokú intelligencia szükséges. A problémát az jelenti, hogy az O1G tábor fennmaradó, túlnyomó többségének halvány fogalma sincs, mit gondoljon a világról. Ebből fakadóan pártjaikat sem késztetik színvallásra. Egyáltalán nem véletlen hogy a DK-n kívül egyetlen ellenzéki párt sem penget progresszív húrokat, hiszen tudják, hogy a józan magyar ezekre nem vevő. De tagadni sem merik a woke-dogmákat, hiszen azzal hitük szerint a Fidesz igazságát erősítenék. S ha ez nem lenne elég, hárommilliárd további érvet tudnak, hogy miért ne menjenek szembe a globalista vonulattal...
Ne feledjük: az elmúlt évek során két népszavazást is tartott az ország. 2016-ban migránsügyben, 2022-ben pedig gyermekvédelmi kérdések kapcsán kérdezték meg a polgárokat. Az ellenzék előbb bojkottot hirdetett, utóbb érvénytelen voksolásra buzdított. Megértem őket: ezek olyan ügyek, melyekből nehéz jól kijönniük. Ha a kormány mellé állnak, karakterüket és nyugati szponzoraikat is elveszíthetik; ha a kabinet álláspontjával szembe helyezkednek, úgy a szavazóik számottevő hányadának inthetnek búcsút. A pártok mismásolása tehát érthető, híveik társadalomfilozófiai igénytelensége aligha. Ha jómagam történetesen a Párbeszédre, vagy a Momentumra kívánnék szavazni, engem piszkosul érdekelne, hogy választottjaim miként vélekednek a bevándorlásról, avagy a kiskorúak szexuális indoktrinációja kapcsán. Szégyen az is, ha valakit mindez nem foglalkoztat, s szégyen az is, ha igen, de nem meri vállalni az álláspontját.
Véleményem szerint egyszerű a képlet. Amíg az ellenzéki szavazó maszatol, s nem tudja, mit is gondoljon, addig az ellenzéki pártok is maszatolni fognak, s eszükbe sem fog jutni, hogy nyíltan állást foglaljanak. Márpedig bujkálva, szégyenkezve és mismásolva aligha lehet választásokat nyerni. Az is egy út, ha lesz végre egy párt a baloldalon - mondjuk az LMP, visszatérve a Schiffer-vonalra, önmaga legjobb arcára rátalálva -, amely felvállalja a nemzeti jelleget és karakteresen nemet mond a woke-ámokfutásnak. Már ez a mozzanat önmagában egy 15-20 százalékos középpártot eredményezhet. Persze az is egy forgatókönyv, hogy a teljes ellenzék beáll Gyurcsány mögé, és együtt fújják a globalista-progresszív nótát. Mindezek híján, további három éven keresztül folytatni az eddigi langyos politikát, a jövőben is megúszásra játszva - ez a biztos bukás receptje.