Talán csak vágyvezérelt érzéki csalódás a részemről, de mostanában mintha egyre több lenne a józan hang, amely megbékélésért és együttműködésért kiált. Hallgatom Bedő Imre podcastját, melyben Kassai Lajossal beszélget; olvasom Fodor Gábor írásait - oly távoli karakterek, mégis, mintha ugyanazt céloznák.
"A felszíni réteg egy rendkívül kreatív, egy magasan művelt, de alapvetően városi réteg, amely rendelkezik egyfajta mobilitással - én ezt a réteget inkább a modernitáshoz kötném. Ennek a rétegnek - én azt gondolom - a legmarkánsabb oszlopa a magyar, városi zsidóság volt, amelynek a jelentős részét a fasiszták és a hozzájuk kötődő nyilas gazemberek brutális módon derékba törték és elpusztították. Az altalaj emberein a kommunizmus söpört végig. Ezek nagyon fontos dolgok, mert transzgenerációs traumák, és alapvetően ezek mozgatnak bennünket." Kassai Lajos a termőföld analógiájával mutatja be jelenünk meghatározó társadalmi tömbjeit, a szabadelvű urbánusokat és a hagyományőrző népieket. Ez a törésvonal persze korántsem magyar sajátosság; Amerikában sem ugyanúgy látja a világot egy hollywoodi producer és egy közép-nyugati redneck, a különbség csak annyi, hogy ők - egyelőre - megúszták a náci és a kommunista rémuralmakat. Tény, hogy a legtöbb társadalmi-politikai kérdés kapcsán a szekértáborok e két tömb körül alakulnak ki, azonban mégsem mondható, hogy nincs átjárás a rétegek között. Jómagam például ízig-vérig városlakó vagyok, radikálisan szabadelvű és individualista, ezzel együtt is a konzervatív tábort érzem közelebb magamhoz. Érzékelhetően nem én vagyok az egyetlen, aki ily módon gondolkodik és hasonló emóciókkal bír, ez pedig reményt adhat arra, hogy lesz egyszer híd e kétségkívül mély szakadék felett.
"Ezek a társadalmi rétegek egymástól nagyon eltérő identitással rendelkeznek. Én nem abban hiszek, hogy ezt az identitást közömbösíteni kell, hogy fel kell oldani és semlegesíteni kell ezeket a markáns különbségeket. Én abban hiszek, hogy ezeket a különbségeket fenntartva fönt kell tartani annak a lehetőségét, hogy közös tevékenység, együttműködés jöhessen létre." Kassai Lajos álláspontja maga a nagybetűs LIBERALIZMUS. Nem jelöli meg célként, hogy bármelyik oldal megváltoztassa a másikat. Nem hisz abban, hogy mindössze egyetlen helyes emberi attitűd létezik, hanem kifejezetten hasznosnak tartja, ha többféle gondolkodásmód is jelen van egy adott társadalomban. Maximálisan egyetértek: ezt hívják egészséges sokszínűségnek. A probléma mindössze abban áll, hogy ezt a fajta toleráns hozzáállást a nagyon szűk centrumon túl csakis a konzervatív oldalon látom. Az ellenzéki térfélen sem a politikusok, sem az újságírók, sem a szavazópolgárok részéről nem érzek nemhogy együttműködő szándékot, de még azt a fajta megengedő attitűdöt sem, amely legitimnek tekinti a másképp gondolkodást. Mintha az lenne a természetes és kívánatos, ha mindannyian pontosan ugyanúgy vélekednénk minden társadalmi kérdést illetően, a gendertől a háborúig bezárólag. Jómagam elfogadom, ha bárki - jó marxista módjára - hisz a falanszterben, de ha kérhetem, ne nevezze magát liberálisnak, ha képtelen elfogadni és tiszteletben tartani a sajátjától eltérő világlátásokat. A podcast házigazdája, Bedő Imre fontos kiegészítést tesz: "Markáns politikai vélemény, hogy minden különbséget azért kell megszüntetni, mert ami különbözik, az csak egymás ellen lehet. És minél inkább összemossuk, annál inkább létrejön a kooperáció. Van egy másik verzió, ami a természetben is jelen van, hogy bizony a különbségek hogy tudnak összeadódni, hogy tudnak egymás segítségére lenni." Ez volna a lényeg. Az evolúció számtalan különböző életformát alakít ki, a legkevésbé sem törekedve a homogenitásra. A különböző fajok, illetve a fajokon belüli egyedek lehetnek együttműködők, versengők, avagy közömbösek egymással. Ez a természet adta rend, nem pedig a marxi gyökerű woke-progresszió, amely erőnek erejével mindenkit megfosztana mindenféle identitásától, s kíméletlenül egyformára gyúrna.
"Addig, amíg a feszültség fönntartása megélhetést, egzisztenciát biztosít bizonyos propagandistáknak és aktivistáknak, addig ez fönt lesz tartva. A békítés nem annyira népszerű. A békítés egzisztenciálisan nem valósítható meg. Egy televízióban a jó beszélgetés az, amikor nagyon összevesznek emberek. És akkor azt lehet nézni. A rossz hír a jó hír. A negatív dolgok vannak előtérbe helyezve. És mindaddig, amíg így van, addig ezeknek a széjjelhasított társadalmi rétegeknek nincs személyes kapcsolata, nincsen primer információja a másik rétegről. Csak szekunder információk vannak a propagandistákon és az aktivistákon keresztül." Kassai Lajos jól látja: sem a politika, sem a média nem érdekelt abban, hogy békében éljünk egymással, ezt a célt csakis a civil társadalom tűzheti ki magának. Ez kizárólag úgy lehetséges, ha szóba állunk, ha beszélünk az ellentábor képviselőivel, odafigyelve, megértve az ő szempontjaikat is. Már ha vannak. A világért sem szeretném a kormányoldalt mentegetni, hiszen mi is sokkal többet tehetnénk az árkok betemetéséért, ám a zsigeri gyűlölettel; az önmagáért való, dacos protestálással aligha lehet mit kezdeni. Ezeken a legjobb szándékkal sem találunk megérteni valót. A múlt hét egyik vezető híre: Karácsony Gergely nem vesz részt az atlétikai VB megnyitóján. Színtiszta konfliktuskeresés, semmi egyéb. Mit lehet ezzel kezdeni? A főpolgármester saját magával is kitol, hiszen végre történik valami Budapesten, s ő - házigazdaként - büszkén pózolhatna egy jelentős publicitással járó nemzetközi eseményen. Egy tökéletes pillanat lehetne az együttműködés szándékának megvillantására. De ha nem, hát nem. Könyörögni aligha fog neki bárki.
Fodor Gábor írásaiban ugyancsak a kormány és az ellenzék közötti együttműködést szorgalmazza. Az elmúlt hetek során három véleménycikkében is kitér rá, mennyire üdvös volna, ha az országnak járó uniós pénzek lehívása kapcsán egységet mutatna az ország. A június 5-én megjelent anyag így fogalmaz: "Korábbi írásomban már felvetettem, hogy az uniós támogatások ügyében az ellenzéknek a kormánnyal együttesen kellene fellépnie Brüsszelben az ország érdekében. Az azóta történtek még inkább megerősítettek ebben. Tévúton jár, aki azt hiszi, hogy azzal lehet kormányváltást előidézni Magyarországon, hogy majd az Európai Unió intézményei lehetetlen helyzetbe hozzák a kormányt. Ez csak meg fogja erősíteni a Fidesz pozícióját, miközben növekedni fog az ellenszenv Európával kapcsolatban. A kormányváltást a hazai ellenzéknek kell tudni kiharcolni, elsősorban úgy, hogy a magyar választók elhiszik róla, képes lesz felelősen és sikeresen irányítani az országot. Ettől egyelőre távol vagyunk, ezért lenne fontos megmutatni, hogy a magyar baloldal hajlandó a saját szempontjait alárendelni közös hazánk érdekeinek." Fodor tökéletesen látja: a magyar választópolgárok zömében fel sem merül, hogy az ellenzék a nemzet érdekében cselekedne, holott ez lenne az első, ami elvárható volna; a kompetencia felmutatása - amely jócskán keményebb dió -, csupán a második lépcsőfok. Értem én, hogy a baloldal fanyalog Fodor Gábor személye kapcsán, aki egy ideje ismét békét kötött a Fidesszel, ám ettől még gondolatai legitimek, mi több: önmagát sem kell szembeköpnie miattuk. Valójában pont ugyanazt a liberális álláspontot képviseli ma is, amit az elmúlt 35 évben mindig is láttunk, hallottunk tőle. (Az már más kérdés, hogy a megélhetés oltárán áldozva ide-oda táncol a táborok között; hangoztatott elvei mindenesetre következetességet mutatnak.)
A fene se tudja, mit hoz a jövő, hogy győz-e a józanság bármikor. Ha a politikusokon múlna, úgy nem sok reményt látnék. (Elkeserítő, amikor a kormányoldal részéről az árokásást látjuk, de abban legalább - a hatalom és a népszerűség birtokában - van némi logika. Az ellenzék részéről azonban az állandó ellenségeskedés felér egy öngyilkossággal.) Minden jel arra mutat, hogy csakis mi, a civil társadalom, a hétköznapok átlagemberei építhetünk hidakat egymás közt. A kérdés csak az, vagyunk-e, leszünk-e elegen, akik az együttműködés útjait keressük. Talán még nincs veszve minden.