Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Azt állítja: illúzió azt hinnünk, hogy nyugodtan növekedhetünk bármeddig. A Föld eltartóképessége véges, ezért mihamarabb át kell állítani az agyunkat a nemnövekedés gondolatára. "Ki kell venni azokat a növekedési kényszereket a gazdaság működéséből, amelyek ezen a növekedési pályán tartanak bennünket" - hirdeti, ám hogy mit jelent e frázis a gyakorlatban, arról fogalma sincs, s ezt nem is rejti véka alá.
Köves Alexandra a környezettudatos gondolkodás három szintjét tartja számon. Halvány zöldnek nevezi azt az attitűdöt, amely elkötelezetten hisz a piacban; amely szerint a gazdaság szereplőit a magasabb hatékonyság és a jólét automatikusan a környezetbarát megoldások felé tereli. Ő maga ebben nem hisz. Szerinte ha nő a hatékonyság, az minden esetben a termelés fokozásához vezet, így hiába csökken az egy termékre vetített anyag- és energiafelhasználás, összességében nem történik számottevő elmozdulás. A második fokozatot fűzöldnek hívja, amely a fenntartható fejlődés gondolatára épül. Itt már belép az állam, s szabályozással, kvótákkal, adókkal és támogatásokkal igyekszik környezetbarátabbá formálni világunkat. A harmadik szint a méregzöld, melyet ő maga is képvisel. Ez a radikális vonal már rendszerszintű változásokat sürget, de nem meri kimondani, hogy le kíván számolni a szabad piaci működéssel. Erős közösségekről beszél, de nem meri kimondani, hogy a kommunizmusra gondol.
Köves Alexandra attitűdjével pontosan az a problémám, mint minden jó szándékú ökológiai szakemberével, tudóséval. Szidják a piacgazdaságot, mint a bokrot; ex cathedra kijelentik, hogy a piac önmagában semmit sem old meg, ugyanakkor félnek kimondani, hogy marxizmust, vagy minimum zöld-diktatúrát szeretnének. "Kénytelenek vagyunk a korlátolt felelősséget kiterjeszteni, és azt mondani, hogy bizony a gazdaság szereplői felelősséggel, társadalmi felelősséggel bírnak." - állítja az ökológiai közgazdász, anélkül, hogy megvilágítaná, mit is jelent ez a gyakorlatban. Pontosan tudja ő is, hogy az emberek és a cégek nem fognak egy csapásra szentté válni. Senki sem fog lemondani semmiféle vágyáról, ha nem muszáj. Jómagam egyetértek azzal, hogy bizonyos kérdésekben érdemes volna szemléletet váltanunk. Ám erre a fajta önkéntes belátásra aligha bíznám a bolygó jövőjét. Hitem szerint két eset lehetséges. Az első az, hogy nincs nagy baj: a Föld és az emberiség nincs igazi veszélyben; minden felmerülő ökológiai és társadalmi katasztrófát simán el tudunk hárítani, kapkodni sem érdemes. A második az, hogy komolyak a problémák, s azonnal cselekedni kell. Ez esetben azonban felesleges finomkodni. Ami bizonyítottan mérgező, vagy pusztító, azt szüntessük be egyetlen tollvonással!
A légiközlekedés például gyakorta visszatérő példa. Ha bebizonyosodik, hogy ettől válik élhetetlenné a bolygó, úgy már holnap hozzunk tető alá egy világszintű megállapodást, amely megtilt minden repülést, beleértve a katonai gépeket is. A sürgős katasztrófák elhárítására, illetve a legfontosabb diplomáciai találkozókra tartsunk meg pár helikoptert és repülőgépet, a többi mehet a múzeumokba és viszlát! Ha mégsem ekkora a baj, s a légiközlekedésből származó szennyezés orvosolható, úgy vessünk ki környezetterhelési adót a légitársaságokra, s a befolyó összegből tisztítsuk meg a légkört! Mi az, ami ennél egyszerűbb?? A probléma valójában az, hogy a károgóknak halvány fogalmuk sincs, mekkora a baj. Köves Alaxandra maga is elmondja: talán húsz év van hátra a nagyobb gondokig, talán kétszáz... Így nehéz komolyan venni a figyelmeztetéseket, pláne a fenyegetéseket.
"Mi lenne, ha minden cégnek azt mondanánk, és ez nem kerülne semmibe, hogy itt és most deklaráld azt, hogy te mire jöttél létre!" Nem is értem, mire gondol a nemnövekedés szószólója. Gyártson minden társaság egy féloldalas, cukormázas szöveget a társadalmi küldetésükről? Toljuk ezerrel a képmutatást? Jómagam számos ilyet írtam már, van olyan, amely ma is ott virít az adott cég honlapján. Ha ezt bevezetik, már most jelentkezem: gyártok bárkinek hasonlót némi aprópénzért... Avagy arra gondol Alexandra, hogy lesz olyan kft, amelynek vezetése rájön: ők csupán frankó kis profitot termelnek, de egyéb hasznosságuk nincs, ezért önként becsukják a boltot? Avagy létrehozna egy állami szervet, amely elbírálná e könnyfakasztó írásműveket, s önkényesen döntene működésről és bezárásról?? "Amikor nem azt mondjuk, hogy a gyógyszergyár gyógyszert gyárt, hanem az emberi egészséget szolgálja. Ha nem azt mondjuk, hogy a gyerekjátékgyár gyerekjátékot gyárt, hanem azt mondja, hogy a gyerekek fejlődését szolgálja." Tényleg beszarok. Köves Alexandra feltalálta a reklámot és a PR-t... Ez már csak azért is vicces, mert más mondataiban pont a reklám visszaszorítását követeli... A látványos és bántó önellentmondáson túl: ideje lenne megértenie a világ összes antikapitalistájának, hogy minden, amiért a piacon pénzt adnak, az közdazdasági és pszichológiai tekintetben egyaránt értéket jelent; az eladó valódi szolgálatot teljesít. Akkor is, ha prostituált, s akkor is, Zámbó Jimmy magnókazettákat árul. Az ökológiai közgazdász minden egyes előadásában és interjújában arról beszél, hogy a nemnövekedés eszméjének értelmében csakis azok a vállalatok bírnak létjogosultsággal, amelyek társadalmilag hasznos dolgokat állítanak elő. Az arrogancia azon fokára azért nem merészkedik, hogy ő maga hozzon ítéletet, mit tart hasznosnak, s mit haszontalannak. Túl a morális nonszenszen: a világ összes innovációjáról elfeledkezhetünk, ha ezt a szellemiséget követjük, ugyanis előre el kéne döntenünk minden újdonság kapcsán, mennyire lesz sikeres; ezáltal mennyire szolgálja majd a világ jóllétét.
"A kapitalizmus hozott nekünk egy csomó minden jót, egy csomó fejlődést, sokféle helyzeteket oldott meg. De lejárt a szavatossága." Ezt halljuk folyton, de senki nem mondja meg - Köves Alexandra sem -, hogy mi lesz helyette. Nyilván szégyenlősködik és hallgat az, aki csak az erőszakban látja a megoldást. "Az újraelosztási rendszereinkkel muszáj valamit kezdenünk." Ő maga is belengeti az alapjövedelem gondolatát. A forrásoldalt persze nem nevezi meg, pedig ez volna a minimum, amit egy közgazdásztól várhatnánk.
Túl a szokásos balos ostobaságokon, Köves Alexandra egészen megszívlelendő ötleteket is tálal.
- CSÖKKENŐ MUNKAIDŐ - John Maynard Keynes már száz éve azt jósolta, hogy a technológia fejlődésével egyre kevesebbet fogunk dolgozni; napi 1-2 óránál nem lesz hosszabb az átlagos munkaidő. Tény, hogy az élelmiszert és az egyéb alapvető szükségleteinket kielégítő javakat simán meg tudjuk termelni a mai humán munkaráfordítás töredékével, és még csak az automatizáció egészen alacsony fokán járunk. A kérdés csak az, mi veszi majd rá a gazdaság szereplőit a változásra. Ha a heti munkaidő első 15 órája adómentes volna, felette pedig komoly SZJA terhelné, az szerintem hatékony motiváció lehetne.
- ANYAG- ÉS ENERGIAÁRAMLÁS CSÖKKENTÉSE - Ha a szolgáltatásokat előnyben részesítjük a magas anyag- és energiaigényű termeléssel szemben, azzal ökológiai lábnyomunkat markánsan csökkenthetjük. Ennek is remek motivációs eszköze lehet az adócsökkentés a környezetkímélő szektorokban. (E téren azért nem árt az óvatosság. Az élelmiszer, a ruházat, az alapvető szükségleteket kielégítő javak és az export is jellemzően fizikai természetű; az anyagfelhasználás csökkentésének komoly korlátait látjuk.)
- TULAJDON HELYETT HOZZÁFÉRÉS - Köves Alexandra szerint nem mosógépre van szükségünk, hanem tiszta ruhára; nem saját autóra, hanem mobilitásra; és nem saját medencére, hanem az úszás élményére. A példái mondjuk borzalmasak, mert ha valaki családban él, annál nemhogy kihasznált, de folyamatosan megy a mosógép; a másik kettő pedig legalább annyira státuszszimbólum, mint használati tárgy. De ha azt mondjuk, hogy talán nem kell mindenkinek saját konditerem és teniszpálya - ezek már jobban szemléltetik a közösségi tulajdonlás előnyeit.
- TARTALÉKRÁTA EMELÉSE - A kereskedelmi bankok nem teremthetnek korlátlan hitelpénzt, a kötelező tartalékráta ennek határt szab. Mértéke országonként eltérő, 1-2% körül mozog. Megemelése jelentősen fékezné a gazdasági növekedést, egyúttal biztonságosabbá tenné a teljes pénzügyi szektor működését. Megfontolandó eszköz.
- ÁLTALÁNOS SZEMLÉLETVÁLTÁS - A gazdasági értékek jelentős része e legkevésbé sem anyagi természetű dolog. Ilyen a szabadidő, az egészség, a közösségi lét, a stresszmentesség, a pszichikus fejlődés, vagy épp a tudás is. A jóllétünk egy bizonyos szint felett már egyáltalán nem a párnahuzatba rejtett pénzkötegek vastagságán múlik.
Ami engem illet, továbbra is az önkéntességben hiszek. Ha valami bizonyítottan pusztító, azt be kell tiltani. Ami nem az, azt meg békén kell hagyni. A meggondolatlan kapkodás rendszerint katasztrófákhoz vezet, elég, ha a németországi atomerőművek - ideológiai alapon történt - bezárását említjük. Csak ésszel, elvtársak!