téveszmék

téveszmék

"Mindig védd a gyengét!"

2021. április 29. - G. Nagy László

 

david.jpg

 

Ha szeretnénk végletesen leegyszerűsíteni a világot - márpedig a megértéshez ez többnyire elengedhetetlen - úgy alapvetően háromféle emberi értékrendszert fogunk találni. Az ortodox konzervatívokét, akik mindent a hagyományból kívánnak levezetni (legyen az bármilyen idiótaság); a klasszikus liberálisokét, akik az erőszakmentesség elkötelezett hívei; illetve a baloldaliakét, akik a gyengék védelmére esküdtek fel. Nem vitás, hogy e három közül kizárólag a liberális megközelítés az, amely morálisan kikezdhetetlen - feltéve persze, hogy a békét és a szabadságot célozzuk. (A másik kettő elfogadhatónak tartja az agressziót, amennyiben hivatkozhat az Írásra, vagy valamiféle elesettségre, hátrányos helyzetre.) Ez persze - ha még oly lényeges is -, csupán az egyik probléma. A másik neuralgikus pont a következetesség kérdése. Az ortodoxok e téren már egészen jól állnak, hiszen elég felemlegetniük az Ótestamentumot, az Újszövetséget, a Koránt, vagy bármely porlepte irományt - s nincs is más dolguk, mint szó szerint követni a szent könyv instrukcióit. A baloldal azonban ezen a harcmezőn is elbukik. A gyengék védelme ugyanis - legyen bármilyen nemes gondolat - a legkevésbé sem egzakt vezérlőelv. A valóság az, hogy ezerféle anyagból vagyunk összegyúrva, így aztán mindannyiunknak léteznek gyenge pontjai. Nem csupán sportszerűtlen, ha ezek közül önkényesen mazsolázgatunk, de folyamatosan azzal fogunk szembesülni, hogy a saját eszmeiségünkkel masírozunk szembe.

 

MUNKAVÁLLALÓK ÉS MUNKAADÓK

 

A 19. században, amikor a baloldali mozgalmak startoltak, mindez szinte egyet jelentett a szakszervezetiséggel. A szociáldemokrata pártok kiálltak a melósok mellett, számukra jobb élet- és munkakörülményeket követelve. Kétdimenziós univerzumukban a tőkés volt az erős; a munkás pedig a gyenge, aki minden helyzetben rászolgált a támogatásra. Ez még egy szimpla, ebből fakadóan szükségszerűen konzekvens felállás. A gondok ott kezdődtek, amikor a balos "logika" elkezdett újabb és újabb szempontokat becsempészni e világba. A nők, majd a feketék potenciális áldozati csoportokként való megjelölése már önmagában is sokat bonyolít a helyzeten, hiszen képzeljünk csak el egy olyan konfliktust, amely egy afroamerikai asszony és fehér, férfi alkalmazottja között robban ki! Kinek a pártjára áll egy vérbeli baloldali? Tekintve, hogy a 21. századra a hagyományos, gyári munkásság a Föld nyugati felén megszűnt létezni, illetve a proletariátus megmaradt képviselői - buszvezetők, pékek, fodrászok, villanyszerelők stb. -  már egészen tűrhető életszínvonalat mondhatnak magukénak, a szociáldemokraták eredeti célkitűzései jórészt kiüresedtek. Nem csoda hát, ha a baloldal egy ideje már lázasan kutatja azokat az újabb és újabb áldozati csoportokat, melyeket a szárnyai alá vehet. (Kenneth Minogue "nyugdíjas Szent György szindróma" néven emlegeti a jelenséget. A sárkány már rég kimúlt, de a harci kedv még a régi...)

 

Nem kevésbé problémás az is, hogy minél radikálisabb az eszme, annál kevésbé számít maga az ember. Vajon a létező szocializmusban - ahol az állam volt az egyetlen munkaadó, s szinte minden egyén munkavállalónak számított, vajon hányszor állt ki a párt az egyszerű melós mellett? Az ideológia mindent felülírt, márpedig az ideológiát a központ hatalom képviselte. Egy diktatúrában persze nem akadunk fenn az ilyen következetlenségeken, azonban demokratikus körülmények közt azért illene. Amikor a közelmúltban Petry Zsoltot - egyetlen riport miatt - elbocsátották állásából, vajon hallottunk-e olyan baloldali véleményt, amely a szegény, kiszolgáltatott munkavállalót védte volna a gaz, mindenható munkaadójával szemben? Eszébe nem jutott senkinek. A neomarxisták széles tábora, akik a bágyadt, eseménytelen hétköznapokon másról sem beszélnek, csak kizsákmányolásról és a tőkések elnyomó magatartásáról, ilyenkor egyetlen szót sem szólnak. Ha az "áldozat" nem a központi ideológia dogmáit képviseli, onnantól senki nem hullajt könnyet érte, nyugodtan a farkasok elé vethető. Hol itt a konzekvens baloldaliság, tessék mondani?

 

NŐK ÉS FÉRFIAK

 

A patriarchátus évezredei után a 19. század vége felé a baloldal végre felkarolta a nőket, hogy számukra védelmet és egyenlő jogokat harcoljon ki. Ez is olyan törekvés, amelyhez minden jó szándékú ember dalolva csatlakozik. Ám mi lesz ezekből a nemes szándékokból, amikor újabb és újabb pártfogolandó csoportok jelennek meg a színen? Joe Biden egyik első elnöki rendelete a szexuális diszkrimináció megelőzését célozza. Ennek meghatározó pontja, hogy férfinek született, ám önmagukat transzneműnek valló emberek a továbbiakban lazán indulhatnak női sportversenyeken. Vajon hány tehetséges sportolónő karrierje törik majd derékba az ilyen ideológiai ámokfutások miatt? A 2015-ös írországi gender törvény azt is lehetővé teszi, hogy az elítélteket megvallott identitásuk alapján helyezzék el férfi, avagy női börtönbe, függetlenül agresszív természetüktől. Tényleg ér annyit a transzneműek felkarolása, hogy ismét a nők kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe? És miért nem visítanak a feministák ilyenkor? Ugyanez a helyzet a bevándorlók által elkövetett erőszakos cselekedetek kapcsán. Mivel a bevándorlók támogatandó kisebbséget jelentenek, ezúttal is háttérbe szorul a nők alapvető joga a biztonságos létezéshez. Nem vagyok se nő, se balos, de mélyen elszomorítónak tartom azt a közönyösséget, amelyet a posztmodern baloldal mutat a nőkkel szemben, ha tényleg komoly a tét. Jelképes ügyekben persze sosem marad el a kiállás.

 

Ilyen jelképes ügy a #metoo mozgalom is. Az eredeti cél - az erőszak és a hatalommal való visszaélés megfékezése - természetesen üdvözlendő. A törekvés azonban már a kezdet kezdetén átbicsaklott valami álszent és képmutató bigottságba, azzal az alig titkolt küldetéssel, hogy a férfiakat - képletesen - kiherélje. A történelem valaha volt legszabadosabb celebvilága 2017-ben - nagyjából tíz perc alatt - átváltott az ortodox katolikusokat megszégyenítő prüdériába, olyan légből kapott dogmákat legyártva, mint hogy a másik ember tárgyiasítása főben járó bűntett. (Miközben ezen aligha sértődik meg józan ember, mi több, intim kapcsolatban kifejezetten vágykeltő is lehet.) Innentől kezdve egészen ártatlan szavakért hurcoltak meg színészóriásokat és más hírességeket - feltéve persze, hogy az érintettek nem tartoznak semelyik támogatandó kisebbséghez sem. A vállaltan leszbikus Elen DeGeneres például simán posztolhatott Katy Perryvel közös fotót, melyen nyitott szájjal stíröli a popsztár melleit, a következő szöveggel kísérve: "Itt az ideje megmutatni a nagy lufikat!" Természetesen senki nem piszkálta érte, hiszen a leszbikus kártya üti a #metoo-t. Amikor Avita Ronell feminista filozófust vádolták szexuális zaklatás miatt, a baloldal ezúttal is összezárt, hiszen - természetesen - a feminista kártya is erősebb a #metoo-nál.

 

A férfiak baloldal általi felkarolásához az kell, hogy valamilyen szempontból elesett, áldozati helyzetbe kerüljenek. Egy hajléktalan például már megfelelő alapanyag lehet az istápolásra, és ebben az állapotában már az sem számít, ha azért került az utcára, mert hosszú évek óta masszív alkoholista, aki számtalanszor agyba-főbe verte az asszonyt. A támogatandó férfiak igen szűk csoportjához tartoznak az ún incel (involuntarily celibate: nem önkénes cölibátusban élő) srácok, akikkel egy lány sem kíván ágyba bújni. Robin Hanson, a George Mason University közgazdász professzora szerint a szex újraelosztására lenne szükség, tekintve, hogy a férfiak kevésbé volnának frusztráltak, ha a testiség alanyi jogon járna mindenkinek. Hogy ez konkrétan mit jelent, azt még e bölcs, amerikai tanárember sem tudja, ám ez aligha meglepő, ha baloldali álmodozásról van szó. (Ugyanilyen réveteg tekintettel beszélnek az alapjövedelemről és az önkéntes alapon megvalósuló kommunizmusról is... Mintha hároméves gyerekek fantáziavilágát hallgatnánk.) Az mindenesetre fura, hogy a nőket ő sem kérdezné. Pedig e téma sportszerű lejátszása végtelenül egyszerű: az jut szexhez, akire a másik igent mond. Nem létezik olyan áldozati pozíció, amely elnézővé tehetné a közvéleményt a nőkkel szembeni erőszak kapcsán.

 

BIOLÓGIAI ÉS TÁRSADALMI NEMEK

 

A leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek, queerek, illetve a további (jelenleg) 84 szexuális kisebbség felkarolása sem tűnik problémamentes mutatványnak. Praktikusan azért, mert nem létezik olyan, hogy LMBTQ közösség. A melegek jellemzően nem járnak össze a leszbikusokkal, ugyanakkor mindkét tábor gyanúsan méregeti a biszexuálisokat, a queereket, a transzneműeket meg pláne. A baj azonban jóval nagyobb. A posztmodern baloldal genderideológiája komolyabb kihívással küld, mint a rajtakapott férj, aki a "most nekem hiszel, vagy a szemednek?" felvetéssel igyekszik elbizonytalanítani haragos nejét. Míg a felsorolt kisebbségek sokszor igen képlékeny szexuális irányultságát megkísérli bebetonozottnak, genetikailag determináltnak láttatni (holott ezt hosszú évtizedek kiterjedt kutatásai sem támasztják alá); mindeközben a férfiak és nők közti szervi és hormonális különbségek kapcsán (melyek, láthatók, tapinthatók, mérhetők) úgy tesz, mintha nem is léteznének. Tényleg érdemes még a valósággal is szembeszállni egy erősen megkérdőjelezhető ideológia kedvéért?

 

KÖZ- ÉS MAGÁNTULAJDON

 

A marxizmus egyik alapvető célkitűzése a magántulajdon megszüntetése. Egy hithű kommunista tapsol minden olyan mozzanatnak, amikor a mindenki által hozzáférhető köztulajdon bővül. A magamfajta libertárius nincs elragadtatva az effajta gondolkodásmódtól, de legalább érti a logikáját. A KULTURÁLIS KISAJÁTÍTÁS fogalma és az ehhez kapcsolódó szemlélet azonban fenekestül forgatja fel e korábbi, jól ismert világot. Miről is van szó? Ha egy fehér ember indiánnak öltözik egy farsangi mulatságon, azzal megengedhetetlen udvariatlanságot követ el - legalábbis a mai, maistream baloldal szerint. Mit látunk? Létezett egy évezredes, íratlan törvény, mely szerint a kultúra hétköznapi elemei - ruházkodás, gasztronómia, népszokások - közös kincset jelentenek, melyből szabadon mazsolázhat bárki. Manapság, ha egy fehér amerikai étteremtulajdonos kínál ázsiai jellegű fogásokat, úgy rögtön kitör a népharag. A legszebb az egészben a jelenség orwelli elnevezése: kisajátításnak hívja azt, amikor a közös tálba nyúlunk (a legkevésbé sem zavar senkit, hogy ez pont a szöges ellentéte annak), s követendő magatartásként jeleníti meg a valódi kisajátítást, amikor bizonyos szokásokat csak bizonyos népcsoportok gyakoroltatnak. Érti ezt bárki?

 

ÉRZÉKENYSÉG ÉS SZABADSÁG

 

Richard Dawkins az Isteni téveszme című, zseniális művében elmesél egy történetet egy amerikai egyetemistáról, aki egy nap "a homoszexualitás bűn" feliratú pólóban jelent meg egy előadáson. A helyi meleg közösség azonnal feljelentést tett a dékáni hivatalnál, ahol alaposan kivizsgálták az ügyet. Ugye érezzük, hogy egy józan világban senki sem foglalkozna ilyen semmiségekkel? Szabadelvű környezetben mindenki azt hord, amit akar; ez a véleményszabadságának elidegeníthetetlen része. Igen ám, de a sztori a 21. századi Amerikában játszódik, ahol a különböző kisebbségi csoportok érzékenysége übereli a liberális szellemiséget. Az érintett úgy nyilatkozott, hogy ő csupán a Biblia üzenetét, s hitbéli meggyőződését hirdeti. Így aztán kétféle érzékenység is megjelent a színen, s a vallási kártya végül erősebbnek bizonyult a meleg identitás ütőlapjánál: a fiút nem marasztalták el. Semmi sem mutatja jobban a baloldali gondolkodás pokoli zavarodottságát, mint ez az eset; már egyáltalán az, hogy dilemmát okoz a döntés. Arról nem is beszélve, hogy ez egy 15 évvel ezelőtti történet. Joggal gondoljuk, hogy manapság már nem ilyen ítélet születne. (Valójában mindegy is, hogy a dékáni hivatal miként dönt. Az a tény, hogy egyáltalán foglalkoznak az üggyel, már arról tanúskodik, hogy beteg világban járunk. Az pedig, hogy nem egyértelmű a döntés, tökéletes jelzése az érzékenységpolitika tarthatatlanságának.)

 

Ismerjük azt a világot, amelyben az abszurditások és az önellentmondások szinte senkit sem zavarnak. Ez a dogmatikus vallások szférája. A fenti felsorolást nyilván a végtelenségig lehetne folytatni. Ugyanaz a baloldal, mely tegnap még a jólét növelését tűzte ki célul, ma már az ökológiai lábnyomunk miatt aggódik, miközben támogatja a korlátlan bevándorlást, s az ezzel járó fogyasztásbővülést. Ugyanaz a baloldal, mely évtizedeken át kiállt a zsidóság mellett, egyik pillanatról a másikra képes elfordítani a fejét, ha az antiszemita megnyilvánulások bevándorlókhoz köthetők... Persze, ember legyen a talpán, aki képes egyszerre minden felkarolandó társadalmi csoport kedvére tenni. Elképzelhető, hogy az önmagukat baloldalinak vallók jelentős hányada magasról tesz a munkavállalókra, a nőkre, a melegekre és minden kisebbségre; s harsányan képviselt attitűdjük csupán politikai marketingcélokat szolgál - miképpen cinikus karrierpapokat is láttunk már a történelmi évszázadok során. Mindazonáltal higgyük el, hogy léteznek valódi szociáldemokraták, akik őszintén hisznek a gyengék védelmében. Számukra a jelenkor maga a tömény kognitív disszonancia. Alig hiszem, hogy lenne más útjuk józanságuk megőrzésére, mint megbarátkozni a liberális alapelvekkel: bűn ott van, ahol valódi, fizikai agresszió történik. Ilyenkor nem kérdés, hogy ki az elkövető és ki az áldozat. Ilyenkor nem kérdés, hogy ki mellé érdemes odaállni. Nem is értem, miért kell folyton agyonbonyolítani az életet.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr5716512096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2021.04.29. 09:28:59

Két pólus létezik a világban.
Vonzás-taszítás, jó-rossz
stb
Csak így működőképes minden, az ember is.
Van a jóságos (?) Isten, és van a gonosz Sátán. Egyik a másik nélkül értelmetlen.

Rudi a bohém liberális nem létezik.

Nincs korlátlan szabadság, hiszen szinte mindenben alkalmazkodni kell valami máshoz. Téveszme a szabadság.

Mindenben a két pólus teremti meg az egyensúlyt, vagy annak közeli állapotát. Ha nincs, felborul a rendszer.

G. Nagy László 2021.04.29. 10:10:29

@6.Lenin: Az csak egy dolog, hogy számos vitám van a hozzászólásoddal, de amit írsz - mintha a jövőbe látnál - majd a következő posztom témája lesz. Itt most a baloldali gondolkodás elképesztő önellentmondásaira kívánnám felhívni a figyelmet. Ezek attól függetlenül megfigyelhető jelenségek, hogy Rudi létezik, vagy sem.

6.Lenin 2021.04.29. 10:51:41

@G. Nagy László:

Én a dolgokat az ősrobbanástól a világ megsemmisüléséig próbálom "látni". Mitől mozog ma még. A többi részletkérdés, fingreszelés.
A baloldal a gonosz oldal, természetes tulajdonsága a rombolás, mások kihasználása. Az egyik pólus.
Nem vitatom, hogy lehet kiragadni, és magában vizsgálni, bár így értelmetlennek tartom, hiszen kénytelen az ember valamihez viszonyítani, ha vizsgálni szeretné.
Én nem cáfolom amit írsz. Csak leírom a véleményem. azt pedig úgy szoktam, hogy valamit , valamihez, ha tudni szeretném, mi a "jó", és mi a "rossz". A " baloldalt" esetében is csak úgy tudom vizsgálni a hibáit, erényeit, ha viszonyítom egy másikhoz. A végeredmény mindenképpen az lesz, amiről írsz. Nem lehet más. Sátán remélem soha nem lesz a fasza gyerek, bármennyire is fényeznénk.

A "liberális" szabadságjogokat is önmagában értelmetlen szétszálazni anélkül, hogy megvizsgálnám, hol is működik. Egy gumiszobában elzárva, vagy egy közösségben. Mindjárt más lesz a leányzó fekvése. Természetesen lehet vizsgálni önmagában is, ha kurvára ráérsz olyasmikkel is tökölni, aminek így nem sok az értelme.
Együtt vizsgálva jövünk rá, hogy egymás nélkül nincs értelme vizsgálódni, hiszen úgy működésképtelen minden. Miként működhetne egy közösség, ha mindenki azt, és úgy csinálna, ahogy neki éppen eszébe jutna? Mindenki azonos képességű? Azonos a hozzáállása? Azonos érdekek mentén éli az életét? Nyilván nem.

Természetesen tök igazad van amikor a baloldalt szapulod, mondjuk rajtuk kívül ezt mindenki eddig is tudta. Ők meg nyilván a másik oldalt szapulják, és a saját hülyeségeikre tökéletesnek tűnő magyarázattal vágnak majd vissza. Időtöltésnek, anyázásnak, elfojtott indulatok kiélésének ez kurva jó időelbaszás.
Mi mozgat engem? Már gyerekként sem értettem, hogy miért nem lehetne találni közös pontokat? Miért akarja az egyik legyűrni a másikat? És eddig csak azt a magyarázatot találtam, hogy talán másként működés-, fejlődésképtelen a dolog. Az lenne az elérhetetlennek tűnő végcél, hogy ezt a megoldást elérjük? De nem az lesz a vége is egyben? Hiszen utána honnan a fenéből tudnánk, hogy mi a jó, vagy a rossz, hacsak az egyik, vagy a másik létezne? Miért nem ezt próbáljuk egymásnak elmagyarázni, hogy a szembenállás is értelmetlen(?), vagy ez csak így működőképes?

Soha nem volt az a szándékom, hogy széttrollkodjam a blogodat. Szerintem ezért volt vitád (nem válaszoltál) azzal, amit én írtam. Egyenesebb megoldás lett volna, ha kizársz. De talán most kicsit érhetőbb a "működésem".

Vagy valaki elmagyarázná, hogy miben is tévedek. Vagy értelmetlen, ha megpróbálok tovább látni a tyúkszaros életem határain túlra is. Eddig csak vagy kizártak, lehülyéztek, vagy trollnak néztek. Pedig általában a kérdéseimre keresem a válaszokat.

G. Nagy László 2021.04.29. 12:01:07

@6.Lenin: Én mindezeket jóval egyszerűbbnek látom. Ha van egy kátyú az úton, azt meg kell szüntetni, már ezzel az egy mozzanattal is javítjuk a világot, nem kell ehhez a teljes országtérképet elemeznünk, megvizsgálva az összes kátyút, azok keletkezésének okát, méretét, s összes jellemzőjét.

Ha egy tisztességes baloldali csak annyit mond: "ellenzem a faji és nemi alapú kvótákat", már ezzel az egy aktussal is nagyot mozdulunk egy élhetőbb (és liberálisabb) világ felé. Nem muszáj egy mozdulattal megváltani a világot, lehet apránként is.

2021.04.29. 12:18:07

Azt nem fogod fel ebben a témában, hogy a liberálisok, akiket folyton lebalosozol, nem az alapján védenek egy-egy csoportot, mert gyengébbek, hanem azokat igyekeznek védeni, akiknek a jogait vagy az esélyegyenlőségét tiporják sárba. Ez akár mindkét csoport is lehet. Vicces, hogy a hazai neobolsik(Fideszesek) rendszeresen ilyen vagy olyan simogatónak nevezik a liberálisokat, és hogy szerintük következetlenek, hiszen simán védik egyszer a muszlimokat, máskor meg pl. a melegeket, akiket egy "hithű" muszlim rühell, holott ebben nincsen semmi következetlenség, hiszen mindkét esetben akkor álltak ki az adott csoport mellett, ha azt a csoportot valami igazságtalan vagy jogtalan érte.

Igazából pont a magukat jobbosnak hazudó neobolsiknál van az, hogy mindig előadják a gyengébbek védelmét, lásd kisvállalkozások, kisemberek, kisnyugdíjasokra hivatkozás, ezzel szemben szemét multik, szemét Soros, szemét ilyen lobbi, olyan lobbi. Ha bal-jobb tengelyen nézzük, ez sokkal balosabb, mint amiért te a liberálisokat lemarxistázod.

2021.04.29. 12:20:08

Az egykori baloldali mozgalmak, és az általad lebalosozott liberális mozgalmak között semmi összefüggés nincsen, mert a baloldaliak szellemi utódjai az újbalos mozgalmak (lásd pl. Németországban), illetve az altright mozgalmak, amelyeknek közük nincs a jobboldalisághoz vagy a liberalizmushoz, utóbbiaknak te is lelkes híve vagy.

G. Nagy László 2021.04.29. 12:48:02

@Zabalint: Értem. Ez azt jelenti, hogy a fenti posztban szereplő önellentmondások nem is azok. Vagy ha látunk is ellentmondásokat, összeférhetetlenségeket, akkor azok tökéletesen különböző politikai csoportok megnyilvánulásai, nincs közük egymáshoz. A radikális feministák nincsenek beágyazva a baloldali táborba és rendre felszólalnak a bevándorlók által elkövetett nemi erőszakcselekmények ellen és ugyanígy kritizálják Biden transztörvényét is. Persze persze...

Ugyanígy: A kulturális kisajátítás - ami pont önmagának ellentétét jelenti - egy logikus és jó fogalom. Persze persze.

És hasonlóképpen: Petry kirúgásakor tiltakoztak a balosok és a szakszervezetek... Ne röhögtess.

Érdemben vitázni csak úgy tudunk, ha azt mondod, hogy ebben és ebben tévedek. Másként nem megy.

2021.04.29. 12:55:11

@G. Nagy László:
Ha ízlésed szerint felépítesz egy ellenségképet magadnak, összeollózva azokat a szélsőséges megnyilvánulásokat, amelyek alátámasztják a prekoncepciódat, azzal nem lehet vitatkozni, mert hittel nem lehet vitatkozni.

2021.04.29. 12:58:16

@G. Nagy László:
De hogy egyet azért írjak, a Telex vélemény cikke pont hogy kiállt Petry kirugásával szemben, ilyen fordítva a neobolsiktól elképzelhetetlen. Másrészt ismét felmerül a kérdés, hogy az intoleranciát szabad-e tolerálni. Pl. ha egy muszlim a munkahelyén nem hajlandó vallási okokból együttműködni a kolléganőkkel, jogos, ha kirúgják, és nem jogos, ha egy liberális jogvédő kiáll mellette, és teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy ki az erősebb, ki van magasabb beosztásban.

Guszty 2021.04.29. 13:04:05

@Zabalint: Igazad van, a kölni szilveszteri események után a feministák országos felvonulásokat tartottak a muszlim szexuális zaklatók miatt, Ja nem is.

6.Lenin 2021.04.29. 13:15:41

@G. Nagy László:

Értem, de aztán ketten Zabalinttal igazoljátok, amiről írtam. ezerrel megy a fingreszelés. mindkét oldal elkezdi foggal-körömmel védeni a vélt igazát.
Ezért nem látom a kiutat.

Igen jól látod (?) a kátyús dolgot, keletkezik befoltozzuk, aztán megint , és megint. Nem keressük az adott hiba keletkezésének okait, és azt a megoldást, hogy ne keletkezzen újra.

Felrósz valamit az egyik oldalnak, ő meg keresi rá az igazolást, hogy tévedsz, aztán megint, megint, és megint ugyanaz a mantra.

-Béla, maga egy szar tróger alkoholoita, ráadásul veri a kecskéjét is.
-Rudikám B+ ezt hamarább tudom, mint te, és? Közöd?

Vagy

-Nézd Rudikám, az úgy van, hogy................. Később mindketten sírtak egy sort, aztán felbontottak egy üveg Ostorost, pocsék bor, de a hangulatnak pont tökéletes. Igen, a nehéz sorsok általában megríkatják a rá hajlamosakat, és ilyenkor bármilyen tudatmódosító jól szokott jönni.

Az emberek többsége bármit, bármikor képes megmagyarázni, szűrhető le, amikor a szomszédom belekezd a neje azon kérdésére adott válaszába, hogy hol is volt egész nap, és mit is csinált.

2021.04.29. 14:06:51

@Guszty:
Nyilvan mert G. Nagy elvtársadhoz hasonlóan te is azt mazsolázod össze, ami beleillik a prekoncepciódba. Pl. itt két feminista vitatkozik épp ezen:
www.spiegel.de/international/germany/german-feminists-debate-cologne-attacks-a-1072806.html

2021.04.29. 14:08:19

@Guszty:
BTW a feminista és a liberális nem ugynaaz a halmaz, eg, feminista nem feltétlenül liberális, és egy liberális nem feltétlenül feminista. A baloldal-jobboldal meg szintén függetelen előbbi kettőtől.

G. Nagy László 2021.04.29. 15:25:31

@Zabalint:

"Ha ízlésed szerint felépítesz egy ellenségképet magadnak, összeollózva azokat a szélsőséges megnyilvánulásokat, amelyek alátámasztják a prekoncepciódat, azzal nem lehet vitatkozni, mert hittel nem lehet vitatkozni."

Azt hiszem, ez a legnagyobb vita köztünk. Te valamiért foggal-körömmel ragaszkodsz abba a meggyőződésbe, hogy mindaz, amiről beszélek, csupán marginális egzotikum, amely néhány hibbant celeben és egyetemi oktatón kívül senkit sem érint. A nyugati társadalom - köszöni szépen - jól van, a leírt jelenségekből nem érzékel szinte semmit. Valójában az Oscar-díj feláldozása az etnikai diverzitás oltárán is csak periferikus apróság. Biden törvényei sem jelentenek semmit. Sőt az sem, hogy ez a sok faszság, amelyek először még mosolygős, örült egzotikumként kopogtatnak, nem sokkal később JOGSZABÁLYOK formájában lépnek be az ajtón. (Lásd: skót blaszfémiatörvény, benne a gondolatbűnözéssel, a svéd modell a prostitúció kapcsán, immáron Európa négy országában bevezetve, az ír gendertörvény, a posztban is írt amcsi transztörvény, New York állam abortusztörvénye stb.) Az is csak mellékes, hogy az Egyesült Államokban a millenniumi generáció (24-39 évesek) egyre nagyobb szegmense támogatja a kommunizmust. A vörös lelkűek 2018-as, 28%-os részaránya - mindössze egyetlen esztendő alatt!! - 2019-re elérte a 36%-ot.

Tényleg hiszed azt, hogy ezek lényegtelen apróságok? Nincs ebben semmiféle trend, semmiféle összefüggés, és főként semmi olyan, ami erőszakosan kívánná formálni a nyugati társadalmakat? Szerintem nem én dugom a fejem a homokba.

Egyszer szívesen írnék egy olyan posztot is, amelyben a Nyugat jobban vizsgázik szabadságból, mint Közép-Európa. A járvány idején például a tiltások sok helyen nagyobb szabadságot adtak a boltosoknak, étterem-tulajdonosoknak. Ha volna még 10-12 ilyen példa, megírnám nagyon szívesen, már csak azért is, hogy egyértelmű legyen: a valóság kiegyensúlyozott bemutatására törekszem. Ha tudsz ilyeneket, oszd meg velem bátram! Én nem nagyon találkozom ilyesmivel.

G. Nagy László 2021.04.29. 15:41:01

@Zabalint:

Beleolvastam a Spiegel cikkbe. Ami jó hír, hogy van diskurzus a téma kapcsán. Ami rossz: ez a beszélgetés PONTOSAN azt a zavarodottságot tükrözi vissza, amiről a posztban írok.

"Nagyon szeretnék egy árnyaltabb vitát látni a szexuális erőszakról."

Hát az anyád picsáját, mondaná erre BÁRMELY jóérzésű nő. Lehet ezekről elmélyült, tudományos beszélgetéseket folytatni, ez legyen a szociológusok és a kultúrantropológusok kedves hobbija. De egy józan FEMINISTA (már ha van ilyen) nem mond ilyet. Ő azt mondja: nincs helye a nemi erőszaknak. Kurvára leszarom, hogy honnan jött és hogyan élt eddig. Németországban van, ahol civilizált emberként kell élnie, nem állat módjára. Pont. Ez volna a nők melletti kiállás, nem ez a migránsmosdató, undorító maszatolás.

Wildhunt 2021.04.29. 15:41:26

Robotzsaru 2-t láttad?

6.Lenin 2021.04.29. 15:53:10

@G. Nagy László:

Na, ebben szinte mindben 1etértek veled, így látom értelmét a vitának.Tények, összefüggések, következmények, nem elképzelések, üres álmok. Tényekkel lépjen a másik is, vagy csak cáfolja meg ezeket. Akkor lehet(ne) továbblépni.

Glokta 2021.04.29. 16:05:53

@Zabalint: Hát ez a cikk mondjuk inkább arra bizonyíték, amiről László beszélt...
Van az idős, hetvenes feminista, aki szerint igenis beszélni kell az iszlamizmus jelentette problémákról, és vele szemben áll a fiatal feminista, aki szerint az elkövetők vallása nem fontos, csak és kizárólag a patriarchátus a probléma.

Manapság a közbeszédben egyértelműen az utóbbi típusú feminista aktivisták dominálnak (ők írnak leginkább cikkeket a Spiegelbe, az annál balosabb újságokról nem is beszélve), akik szerint az "antirasszizmust" is figyelembe kell venni, amikor a nőket érő erőszakról van szó - az Alice Schwarzer típusúakból alig lelsz fel 1-2-t, akit nem közösítettek ki az előbbiek.

Wildhunt 2021.04.29. 18:53:50

@G. Nagy László: a robotzsaru képtelen fegyvert fogni egy gyerekre, aki a bűnszövetkezet feje (az ártatlanok védelme az egyik direktívája). Tehát megölik és feldarabolják.

G. Nagy László 2021.04.29. 19:38:34

@Wildhunt: Ebben az a szép, hogy csupán egy film, de mégis teljesen jogos, teljesen legitim az erkölcsi dilemma. A jelenkori baloldal dilemmái ugyanakkor tökéletesen álságosak. A feminista ügy a második hullámot követően épp - a széles többség számára kielégítő - nyugvópontra ért, amikor ismét elkezdték tudatosan korbácsolni az indulatokat, s átmentek a legundorítóbb férfigyűlölet-kampányba. Ugyanez a helyzet a feketékkel. A rasszizmus kérdése is nyugvópontra ért, mindenki elfogadta a liberalizmus színvakságát, mint helyes attitűdöt. Erre elkezdték hergelni a feketéket, ebből lett mára a BLM, amely nyíltan rasszista és fehérgyűlölő. A baloldal - ahelyett, hogy a békét keresné - tudatosan szítja a feszültséget nők és férfiak, feketék és fehérek, heterók és nem heterók között. Ennél már csak az szomorúbb, hogy az elvakultak még mindig jó szándékot igyekeznek fantáziálni e folyamatok hátterébe.

Wildhunt 2021.04.29. 20:10:13

@G. Nagy László: így van. A cikkhez szóltam hozzá, nem az elvakult agyhalottal való vitához. Vagyis szép dolog a gyengék védelme, de szükségszerűen vezet visszaélésekhez.

2021.04.30. 11:25:20

@Glokta:
Ja, csak László összemos mindent mindennel, úgy próbálja elhitelteleníteni a liberálisokat, hogy összemossa a balosokkal.

2021.04.30. 11:26:33

@G. Nagy László:
Inkább az az érdekes, hogy az USA-ra mutogatsz, itthon meg tapsikolsz egy olyan pártnak, amely konkrétan államosít, és marxista fogalmakat hozott be a közbeszédbe.

2021.04.30. 11:31:20

@G. Nagy László:
Egyébként nem gondolom, hogy jelentéktelen apróságok, csakhogy te simán ezeket a szélsőségeket használod érvként melegjogi, nőjogi, szabadságjogi kérdésekben, hogy hiteltelennek próbáld bemutatni az amúgy liberális aktivistákat, mozgalmakat. Közben meg nem zavar téged az újbalos és altright előretörés, amelyek legalább annyi, ha nem több jellegét mutatják a marxizmusnak. Sőt, te kimondottan ilyenekre szavazol, tapsikolsz a sajtószabadság lerombolásának, a piaci verseny kiirtásának. Igazából néhány szabad piacos elméleti elképzelésedet leszámítva, a gyakorlati kérdésekben ezeknek is ellentmondva totálisan marxista ideológiát hirdetsz. Ehhez képest a balosok és a liberálisok összemosásával épp a liberálisokat marxistázod le.

2021.04.30. 11:35:40

@G. Nagy László:
Ami pedig a járványt illeti, meg is látszik a mi halálozási statisztikánkon, hogy nem jókor és nem úgy történtek a korlátozások, ahogy kellettek volna. Ugyanakkor vicces, hogy a konkrét intézkedéseken rugózol, amelyek mellesleg egészségügyi okokból lehetnek indokoltak, volt és lesz is rá példa egy demokratikus országban is a szigorú járványügyi intézkedéseknek, amellett viszont elmész, hogy a hazai salátatörvényekkel, rendeletekkel jórészt a járványon túlmutató dolgokat vezettek be, visszaélve a járvánnyal. Érdekes, azok ellen nem tiltakozol, csak hogy jajj, nem mehetsz kocsmába, meg amúgy is csak egy influenza. Igazából a járvány kérdése arra volt jó, hogy belássam, tényleg nem vagy a neobolsevikok feltétlen híve, szimplán csak az alapelveitek egyeznek, de bizonyos alufóliasisakos konteókban te képes vagy náluk továbbmenni.

2021.04.30. 11:53:34

@Wildhunt:
Tényleg ideje leszoknom erről a blogról, ahol elvakult agyhalottnak számítok, ha nem értek egyet az aktuális bolsevik propagandával.

6.Lenin 2021.04.30. 12:05:33

@Zabalint:

Szerintem itt senki nem néz agyhalottnak, csak rosszul érvelsz. Igaz nem csak te. Természetesen mindenkinek joga van másokat kritizálni, de a legjobb kritika, ha jobb jövőképet mutatsz, mint esetleg amit ők kínálnak.
Vagy mondjuk konkrétan leírnátok, hogy miért is rossz az, amit a jelenlegi kormány csinál. Most voltunk a nejemmel egy bevásárló körúton. Szar közlekedni, mert szinte mindenhol szélesítik az utakat, tömeg mindenhol-nyuggarek, kevesen vásároltak 20 ezer alatt, és elég sokaknál olyasmik is voltak a megtömött kocsikban, ami nem azt mutatja, hogy az éhhalál küszsöén lennének.
Azt elfogadom, hogy baloldalinak sok minden nem tetszik amit a jelenlegi kormány tesz, nekem se, de összességében fényévekkal jobb, mint akik eddig voltak, vagy jönnének utánuk.

Konkrétan meg kéne nevezni, hogy melyik államosítást nevezed rossznak. Amik nyugaton is állami kézben vannak, mert a függetlenségét jelentik egy adott országnak?

Miért jó egy baloldalinak, ha függőségben van az országa másoktól? Szolgalelkűségből? Miért szeretnek függőségi viszonyban lenni másoktól?

2021.04.30. 12:15:07

@6.Lenin:
Pl. az olyan érvet, hogy mennyi embert láttál sokat vásárolni, időpocsékolásnak érzem cáfolni, mert az égvilágon semmit sem támaszt alá sem pro sem kontra. Szerintem teljesen mindegy, hogyan érvelek, mert hittel kellene vitatkoznom.

Nem egyszer megneveztem mely államosításokat nevezem rossznak, te is tudod hányszor végigjártuk ezeket a köröket.

"Miért jó egy baloldalinak, ha függőségben van az országa másoktól? Szolgalelkűségből? Miért szeretnek függőségi viszonyban lenni másoktól?"

Ezt én sem értem, hogy nektek magyar kommunistáknak miért jó pl. a kínai függőség.

Másrészt miért nevezed baloldaliságnak azt, ha vannak akiknek nem szimpatikus, ha az állam és az államhoz közel állók irányítják a gazdaságot a szabad piac helyett? A bal-jobb inkább fordítva van.

Egyébként egyszer sem láttam, hogy kritizáltad volna a kormányt, még a legnagyobb disznóságaikat sem. Pl. a Fudan Egyetem ügy ebben a formában tetszik neked?

G. Nagy László 2021.04.30. 12:34:51

@Zabalint:

"totálisan marxista ideológiát hirdetsz. Ehhez képest a balosok és a liberálisok összemosásával épp a liberálisokat marxistázod le."

Ennyire tényleg nem lehetsz elvakult.

Wildhunt 2021.04.30. 12:40:59

@Zabalint: soha ne engedd hogy a valóság megcáfolja az elméleteid! Megterem az a narancs az alföldön, Abdul semmivel sem lesz rosszabb mérnök mint Jürgen, és jövő héten megbukik a zorbány ami után eljön a Kánaán.

G. Nagy László 2021.04.30. 12:43:10

@Zabalint:

"Tényleg ideje leszoknom erről a blogról, ahol elvakult agyhalottnak számítok, ha nem értek egyet az aktuális bolsevik propagandával."

Ha nem jössz többet, az ne azért legyen, mert mimózáskodsz egy másik kommentelő megjegyzésére. Ha eleged van a hülyeségeimből, azt megértem. De hogy megsértődsz... ez nagyon gáz. Főként azért, mert a liberális attitűd egyik legfontosabb belső pillére az, hogy nem bántódunk meg puszta szavakon. Hétfőn reggel felteszek egy új posztot, kifejezetten neked írom. Azt még mindenképpen olvasd el, kérlek.

Wildhunt 2021.04.30. 12:55:17

@Zabalint: Amúgy csak érdeklődésképpen: a blogger éppcsak nem szélsőliberális-libertárius. Honnan a halálból szeded hogy marxista lenne? A fentiektől függetlenül, tényleg és őszintén érdekel.

Wildhunt 2021.04.30. 12:57:01

@6.Lenin: "Maga tényleg azt hiszi el amit a báva szemeivel lát?" - a többit szerintem tudod :D

6.Lenin 2021.04.30. 13:00:34

@Zabalint:

Rögtön igazoltál is.Kösz.

Miért lenne időpocsékolás? Nem iga, hogy a nyuggerek éheznek, ahogy az alusapkás DK-s állítja, meg a többiek is.

Miért nem független ma sem Mo? Kik adósították el az országot évtizedekre? Miket is adtak el? A veszteséges iparágakat, vagy a mezőgazdaságnak azt a részét?

Nem vagyok kommunista- bár gyerekként szimpatikus volt, hiszen anno (50-es évek, háború után) rengeteg volt a tényleg szegény sorsú ember.
A kommunisták mindenünket elvették, mi megszenvedtünk miatta. Ennek ellenére van néhyán balaoldalinak mondott intézkedés, amit támogatni tudok, ahogy liberálisnak, vagy konzervatívnak tartottakat is. Működő rendszerek kellenek, ebben 1etértek Orbánnal.

Kínai függőség. Németország legnagyobb kereskedelmi partnere Kína. Mo kis ország, nem engedheti meg magának senkivel szemben sem az értelmetlen távolságtartást. Igaz, a túlzott függőséget sem.

A szabad piac egy libsi hazugság. soha nem létezett , és nem is fog. aki élt, dolgozott a piacból annak nem kell megmagyarázni a miérteket.

A Fundan egyetemmel sincs bajom, mert van 3 unokám, akiknek kell az esély. Talán inkább ott tanuljon, mint egy rabszolga képző CEU-un. De ezt majd ők eldöntik, ha lesz rá lehetőségük.

Na , akkor most vázold fel nekem, hogy ha 22-ben a jelenlegi ellenzék nyerne, mi várható Mo-on., és miért is?
Ha lenne egy társaság jobb kínálattal, mint a Fidesz, gondolkodás nélkül támogatnám, ha látnám a jövőképüket. Nem Ígérgetéseket, hanem alátámasztott megoldási javaslatokat.

Ilyen Karigeriket én nem tartok semmire se, aki csak szájhős, de még semmit sem mutatott abból, amit ígérgetett. Vagy nincs mögötte értékelhető teljesítmény.

Miért nem kritizáltam eddig a kormányt? Mert én fel tudom fogni, hogy milyen állapotban volt az ország, kik is a polgárai, milyen a külső környezet, és ebben a helyzetben mit is lehet(ne) tenni, azért a célért, amit a jelenlegi kormány kitűzött maga elé.
Képes vagyok felfogni, hogy ez milyen óriási munka, egy késélen táncolva 3x nyerni, és sok mindent megvalósítani belőle. Vannak hibák? hol nincsenek.

Az ember a természetet, és benn a saját természetét soh nem fogja leigázni, megváltoztatni érdemben. ezek rémálmok, aljas hazugságok. Kár, hogy vannak vevők is ezekre.

Várom a jövőképedet.

6.Lenin 2021.04.30. 13:04:07

@Wildhunt:

Nem unalmas néha belefingani a 0-ás lisztbe?

G. Nagy László 2021.04.30. 13:22:40

@6.Lenin: Az a helyzet, hogy az ellenzék egyre elkeseredettebb. A napokban láttam egy stúdióbeszélgetést: a balos Gulyás Marci faggatta a 444 és a 24.hu főszerkesztőjét. Mindkét srác egész józan volt, sokkal értelmesebbek és józanabbak, mint az ellenzéki politikusok, és egyetértettek abban, hogy nem sok reményt fűznek a kormányváltáshoz. Azt mondták: ha most, a járvány vége felé, egy év komplett szívás után még mindig ilyen magas a kabinet támogatottsága, úgy innentől kezdve - ha tényleg magunk mögött hagyjuk a covidot - már csak növekedhet. Tényleg szar dolog lehet ma Vadai Ágnesnek, vagy Jakab Péternek lenni - egy év permanens uszítás, gyűlölködés és rombolás után sem tudtak kormányváltó hangulatot összehozni, míg más országokban elég sok politikus bukott bele a pandémiába.

Wildhunt 2021.04.30. 13:26:03

@6.Lenin: Sőt, készítem a gyufát :D

2021.04.30. 13:37:20

@Wildhunt:
Ha gyakorlati kérdésekről van szó, mindig marxista mantrával jön, és elméletben is csak gazdaságpolitikában vannak libertariánus nézetei.

2021.04.30. 13:38:12

@Wildhunt:
Érdekes, mert a gyakorlatban épp a liberális-demokráciák mutatnak fej jó eredményeket, az általatok preferált marxista vonal az, amelyik naranccsal próbálkozott Magyarországon.

2021.04.30. 13:39:10

@G. Nagy László:
Sokszor írtál értelmeseket, meg egyetértettél liberális, jobboldali állításokkal, aztán újra és újra bedobod a bolsevik propagandát.

2021.04.30. 13:40:13

@G. Nagy László:
Nyilván jobban zavar az a sok bolsevik propaganda, amit te előadsz, mint hogy egy random kommentelő mit írt rólam.

2021.04.30. 13:43:57

@6.Lenin:
Ok, akkor próbáljuk ki. Az, hogy hány embert láttál, mennyit költöttek egy bevásárlóközpontban, nem mutat az égvilágon semmit. Egyrészt nem reprezentatív a mintád, azokat látod, akik ott és akkor vásárolnak. Azokat nem, akik nem, vagy esetleg szegényebb környéken élnek. Nem látod azt sem, hogy előtte mennyit és hol vásároltak. Nem veszed figyelembe azt sem, hogy a környéken lakosság arányosan mennyi bolt áll rendelkezésre. A plázastop például abba az irányba hatott, hogy tömöttebbé kellett válniuk a meglévő bevásárlóközpontoknak. Aztán nem veszed figyelembe azt sem, hogy globális fellendülés volt úgy 2013 óta, így az adott kormányhoz nem biztos, hogy köthető, ha valóban jó gazdasági helyzetre mutatna az, hogy miket látsz a boltban.

Wildhunt 2021.04.30. 13:44:34

@Zabalint: ez a cikk pont nem azt igazolja.

2021.04.30. 13:44:54

@G. Nagy László:
Őszintén szólva én sem sok reményt fűzök a kormányváltáshoz. Marad a langyos szocializmus, aminek tapsikolsz.

2021.04.30. 13:45:40

@Wildhunt:
Ahogy a rendszerváltás előtt sem igazolták a hanyatló nyugatról írt Népszabadság cikkek...

6.Lenin 2021.04.30. 13:46:56

@G. Nagy László:

Szerintem ma Mo-on tök mind1, hogy milyen az ellenzék, mit csinál. akik kintről támogatják őket, azok az érdekesebbek. Ők szeretnék Orbánt eltakarítani, útban van egy globális nagyhatalom útjában. "rossz" példa, mert alternatívát tudtak mutatni a kevés szövetségeseivel.

Ők mindent el fognak követni, hogy az Orbán kormány megbukjon. Sajnos vannak erre vevők is, habár világos, hogy rövid időn belül elbuknak, mint eddig mindig. Csak sajnos az ország is velük bukik megint. Valakinek majd megint elölről kell kezdenie mindent, ha még lesz értelme.
De fennáll, hogy addig baszakodnak ezzel, hogy az ország végleg lecsúszik. Nekik ez az érdekük.

-Porbafingó Rómeó, mi ez?
-Ez egy gépjármű, magyarul autó.
-Mit szeretnél ezzel?
-Bejutnii vele a nyugati piacra.
-Milyen motor van benne?
-Még semmilyen, de a purdék már tegnap legurultak vele a trágyadombról. Óriási volt, szétverték még a tyúkólat is, mert elfelejtettek fékezni. Igaz, még az sincs benne, de lesz az is, meg motor is.
-Valamilyen tőke van ehhez a projekthez?
-Igaz, a felét tegnap elittuk, de a Gazsiék rajta vannak, Most is éppen terepszemlén vannak, és ha nem buknak le , tőke is lesz.
-És hová szeretnétek vele betörni?
-Hát betörni már nem szeretnénk, mert már 2x el voltam ilyesmikért ítélve. Csak simán eladnánk, mondjuk Németországban, ott van lóvéjuk az embereknek.
-Szerineted menne a dolog?
-Miért ne? Olvastam egy helyen, hogy a piac szabad, csak Orbánt kellene eltakarítani az útból.
-Az menne?
-Volt itt egy Jakab nevezetű fószer, azt mondta, ha rá szavazunk, akkor sima ügy, és még lóvét is kapunk.
-Sok sikert Rómeó.
-Kösz, én reménykedem, hogy összejön mind a kettő, és enyém lesz a német piac, vagy mi a szösz.

G. Nagy László 2021.04.30. 13:48:32

@Zabalint:

"Ha gyakorlati kérdésekről van szó, mindig marxista mantrával jön, és elméletben is csak gazdaságpolitikában vannak libertariánus nézetei."

Te is tudod, hogy ez nem igaz. Elvi-filozófiai szinten MINDEN kérdésben a libertárius álláspontot képviselem. Nem megyek bele mélyen, erről fog szólni a hétfői poszt. (Pontosan azt gondolom, hogy te jársz távol a libertárius vonaltól, bár gazdasági kérdésekben rendre egyetértünk.)

Neked nem is elsősorban az elvi filozófia a zavaró, mert azt képesek lennénk higgadtan is végigbeszélni. Sokkal inkább azt fájlalod, hogy miként tud egy NYILVÁNVALÓAN liberális-libertárius elveket valló srác Orbánhoz húzni Gyurcsány ellenében. (Ez pedig evidens, még a libertárius logikából is levezethető.) Irgalmatlanul gyűlölöd Viktort, sokkal jobban, mint jómagam Fletót, ez teszi túlfűtötté és sokszor illogikussá a gondolkodásodat.

6.Lenin 2021.04.30. 14:01:00

@Zabalint:

De az sem igaz, hogy minden nyugger éhezik. Mellesleg ez jellemző, rögtön félreviszed a téma lényegét. Mekkora mintát szeretnél? Mennyivel szeretenéd cáfolni?

Nem tudom mit láttál mondjuk 15 évvel ezelőtt, és mit látsz most. Akarod -é látni ? Vagy ilyenkor inkább elfordulsz?
Amerikában is több millióan élnek nyomorban.Pedig valamivel korábban áltak neki a rendbetételnek.
Mellesleg megint általános, semmitmondó magyarázkodás.

Hol a jövőkép? Vegyük úgy, hogy most tényleg minden szar.

Már leírtam itt, hogy én miként látom az ellenzék tevékenységét 22 után.

2 év, kirúgások, minden mozdítható ellopása, eladása. A pozíciók szétosztása a haverok közt.
ezek után 2 évvel, kölcsönök felvétele, áremelések, adóemelések, kedvezmények megvonása.
A szar másokra kenése
Bukás. Várható időtartam 22-30-ig.
Mo-nak végleg nyekk.

Mutass egy ennél optimistább verziót, ami hihető is. Amit én írtam 94-98, 2002-2010 között már megvalósult. A szereplők most is azok lenének.

Ne az ellenzék mantráit sorold, azokat én olvasom, hallom , látom. Ja, és ha néhány hiteles szereplőt tudnál említeni, azokra nagyon kíváncsi lennék.

2021.04.30. 14:08:41

@G. Nagy László:
"Te is tudod, hogy ez nem igaz. Elvi-filozófiai szinten MINDEN kérdésben a libertárius álláspontot képviselem. "

Te is tudod, hogy csak odáig igaz, amíg konkrét esetekről nincs szó. Lásd pl. Ákos esete, az elvett michelin csillag, vagy éppen a gazdaságpolitika, ahol a leginkább állampárti irány mellett teszed le a voksodat.

"Neked nem is elsősorban az elvi filozófia a zavaró, mert azt képesek lennénk higgadtan is végigbeszélni. Sokkal inkább azt fájlalod, hogy miként tud egy NYILVÁNVALÓAN liberális-libertárius elveket valló srác Orbánhoz húzni Gyurcsány ellenében. (Ez pedig evidens, még a libertárius logikából is levezethető.) Irgalmatlanul gyűlölöd Viktort, sokkal jobban, mint jómagam Fletót, ez teszi túlfűtötté és sokszor illogikussá a gondolkodásodat."

Nyilván könnyebb így leegyszerűsíteni, de valójában hasonlóan vitatkozok DK-sokkal is bizonyos kérdésekben, voltam már Fideszes is a szemükben, és pontosan tudom, hogy miért kritizálhatóak liberális, jobboldali és libertariánus szemszögből is. Te ezek közül egyik sem vagy. Ugyanúgy rühelltem a Jobbikot, és most sem kedvelem, mikor ugyanazokat az elveket nyomatták, mint amiket később Orbánék kifogtak a vitorlájukból. Ahogy Thürmer Gyuláékat sem kedvelem, akiktől szintén sokat merítettek.

Ami irritál az nem ez, és te is nagyon jól tudod, hanem az, hogy előadod a szabadság pártit, néha rá is bólintasz, amikor előadom egy-egy kérdésben a véleményemet, aztán belemegyünk a részletekbe, és akkor előadod a homofób, rasszista, antifeminista, néhol még nemzeti soviniszta faszságaidat is, utána pedig mint az ártatlan bárány előadod, hogy amúgy nem egyetértesz velük, hanem csak liberálisként elfogadod. Persze ha pl. valami neked nem szimpi liberális jogvédő szervezetről van szó, akkor már egészen máshogy állsz hozzá. A nyugat hanyatlásáról ugatsz, miközben semmi problémád a keleti módszerekkel, és itt most megint hangsúlyozom, nem csak Orbánékról van szó, hanem legyen az az oroszok, fehéroroszok, Kína, stb., stb. Libertariánusnak vallod magad, mégis a legautokratikusabb rendszerek mellett állsz ki a legkevésbé autokratikussal szemben.

Tudod nekem sem szimpatikus Biden, ahogy Trump sem volt az, meg nem szimpatikus az sem, ahogy a demokraták épp a liberális vívmányait akarják az USA-nál baloldalibb európai rendszerek irányába vinni. Viszont érdekes, hogy Trump alsó rétegekre építő demagógiája téged nem zavart egyáltalán, ahogy az sem, hogy a szabad kereskedelem korlátozását ígérte (szerencsére nem valósult meg belőle semmi). Nyilván Sanders még annyira sem lett volna szimpatikus számomra, Biden már eleve egy kompromisszum volt. Viszont azt gondolom, hogy az USA megvolt Trumppal, és meglesz Bidennel is, pontosan azon demokratikus intézményrendszer és liberális elvekre épülő társadalom miatt, amit még Trump sem tudott szétverni.

Ez is egy érdekes kérdés, hogy ugyan állításod szerint libertariánus elveket vallasz, kis állammal, mégis a keménykező, többé-kevésbé autokratikus vezetőket preferálod a gyengébb, kompromisszumokat képviselő politikusokkal szemben.

Egyébként emlékszel, akkor sértődtem meg először, amikor simán lebalosoztál olyan kérdésben, ami még csak nem is tehető rá a bal-jobb tengelyre. Azidáig egyáltalán nem vitatkoztunk a hazai pártokról.

Igazából sokkal kevésbé irritálna, ha nem maszatolnál, és nem próbálnád sem liberálisnak, sem libertariánusnak beállítani magadat, mikor bármely gyakorlati politikai kérdésben az erősen autokrata berendezkedéseket, társadalmi kérdésben pedig a diszkriminációt, szegregációt sovinizmust pártolod.

2021.04.30. 14:11:24

@6.Lenin:
"De az sem igaz, hogy minden nyugger éhezik. Mellesleg ez jellemző, rögtön félreviszed a téma lényegét. Mekkora mintát szeretnél? Mennyivel szeretenéd cáfolni?"

Nem viszem félre a témát. Ki mondta, hogy minden nyugger éhezik? Te hoztad fel a semmiből a jelenlegi kormány mellett, hogy milyen sok embert láttál a boltban, és milyen sokat költöttek, ráadásul mennyi nyugdíjas volt köztük. Nos, én meg erre írtam, hogy ez semmilyen kormány ellen vagy mellett nem érv, hiszen ez önmagában nem mutat semmit. Tökmindegy, hogy ki van hatalmon. Eleve nem én vittem félre a témát, mert eredetileg nem is a kormányról volt szó, azt te hoztad fel.

6.Lenin 2021.04.30. 14:19:14

@Zabalint:

Ez így értelmetlen. Senkit nem láttam az üzletek előtt pénzt osztogatni. Lehet, hogy már otthonról jöttek pénzzel a zsebükben? Ehhez se lenne semmi köze a kormánynak?
Tulajdonképpen te mit szeretnél olvasni? Orbán egy geci? Ennyivel beéred?

Várom a szebb jövőt kínáló programot , elég néhány lépés, mondjuk a sorrendet fontosnak tartom.

2021.04.30. 14:22:00

@6.Lenin:
A jövőképem egyébként röviden az, hogy egy heterogén politikai környezet sokkal nagyobb szabadságot biztosít mind az egyéneknek, családoknak, mind a gazdaságnak. Nem bízok egyetlen ellenzéki politikusban is, viszont abban bízok, hogy nem jut egyik sem teljhatalomhoz, és nem egy autokratikus, messianisztikus hatalom irányítja az országot, akkor a társadalom és a gazdaság jobban tud működni, mert mindig lesznek ellensúlyok. Tőlem a Fidesz is lehet hatalomban a jövőben, de ne úgy, ahogy most, ne teljhatalommal, ne úgy, hogy bedarálja a médiát, megszűntetni a jegybanki függetlenséget, kézi vezérlése veszi a gazdaságot, stb., stb. Egy jól működő ország még rossz politikusokkal is jól tud működni, én ilyen országot szeretnék. Kérdezted mi a pozitív jövőképem, nekem ez a pozitív jövőképem.

Azt viszont nem értem, hogy amiket felsorolsz arra az esetre, ha az ellenzék kerülne hatalomra, azok miért nem zavarnak most?

2021.04.30. 14:23:25

@6.Lenin:
De fogd már fel, hogy semennyire sem minősíti a kormányt pro vagy kontra, hogy akiket láttál a boltban, azok mennyit költöttek, még az sem, hogy milyen az anyagi helyzetük. Ha nem érted, hogy miért nem érv ez, pedig elég részletesen levezettem, akkor teljesen értelmetlen erről vitázni.

Bayaz 2021.04.30. 14:24:55

@Zabalint: "Ami pedig a járványt illeti, meg is látszik a mi halálozási statisztikánkon, hogy nem jókor és nem úgy történtek a korlátozások, ahogy kellettek volna. "

Lehetne kicsit alaposabban is megvizsgálni a dolgokat, nemde?
Tényleg elkövetett a kormány hibákat - nyáron le kellett volna zárni a határokat, bármilyen népszerűtlen döntés lett volna rövid távon és a tömegrendezvényeket már szeptemberben be kellett volna tiltani -, de a halálozási adataink ettől függetlenül egyáltalán nem olyan rosszak, mint amilyennek azt az ellenzék bemutatja, mert mi - a legtöbb országgal ellentétben - felülbecsüljük a koronavírusban elhunytak számát.

Hasonlítsuk csak össze a többlethalálozási statisztikát a többi, velünk valamelyest hasonló helyzetű posztszocialista országgal!
Bulgária +338 halott (100 ezer főre)
Szerbia +264 halott
Csehország: +247
Románia: +229
Szlovákia: +224
LEngyelország: +219
Szlovénia: +181
Horvátország: +177
Magyarország: +161
Lettország: +133
Észtország: +104
Forrás: www.economist.com/graphic-detail/coronavirus-excess-deaths-tracker

Ehhez tegyük hozzá azt is, hogy
1) a magyarok egészségi állapota a legrosszabb a régióban
2) minden kormányzati ajánlás ellenére a többség hasonlóan aktív maradt, mint a járvány előtt, csak 10%-al csökkent a mobilitás: www.healthdata.org/sites/default/files/covid_briefs/48_briefing_Hungary.pdf
Ezek fényében a magyar halálozási adatok egész jónak tűnnek.
Arról nem is beszélve, hogy a magyar oltáskampány Európában messze a legjobb, és korábban nyithatunk, mint a legtöbb európai ország.

Bayaz 2021.04.30. 14:30:36

@Zabalint: "Nem bízok egyetlen ellenzéki politikusban is, viszont abban bízok, hogy nem jut egyik sem teljhatalomhoz, és nem egy autokratikus, messianisztikus hatalom irányítja az országot, akkor a társadalom és a gazdaság jobban tud működni, mert mindig lesznek ellensúlyok."
Az a baj, hogy ez 2002-10 közt azt jelentette, hogy kiárusították külföldieknek az országot, a gazdaság összeomlott, elhúztak mellettünk a régiós riválisok. Most ehhez hozzájön az ultra "progresszív" oktatás-, család-, és (talán) bevándorláspolitika.

Persze van rá esély, hogy most nem ez fog történni, de elég valószínűtlen, látva az ellenzéki politikusok integritásának hiányát. Ha mondjuk egy Schiffer lenne az ellenzék vezetője, akkor el tudnék gondolkozni azon, hogy rájuk szavazzak, de így nem.

6.Lenin 2021.04.30. 14:35:03

-Őn szeretne ME lenni 22 után?
-Igen.
-Mi tudna kínálni az embereknek?
-Hát sokkal jobbat mint ezek a tolvajok.
-Ha néhányat megosztana velünk
-Szívesen, pl mindenkinek megemelnénk a bérét háromszorosára, elég lenne ezért 4 napot dolgozni, napi 3 órában. A nyuggereknek adnánk 500 000-et hetente, külön 100 000-et csirkefarhátra, és jobb minőségű finn vodkára. Gyerekenként fél millát, és 5 gyerek után nem kellene egyik szülőnek sem dolgozni. Tök ingyenes egészségügyet természetesen, amerikai egyetemi felvétel járna minden , legalább 4 ált osztály 2-es eredménnyel elvégezve, bőrszíntől függetlenül. Bocs, kicsit megszédültem, innék egy-két kortyot a folytatás előtt.
-Miből lenne ezekre fedezet?
-Hülye kérdés, nekünk rengeteg barátunk van, nem úgy, mit ezeknek a tolvajoknak.
-Csodálatos. Mit gondol, ezt lesz aki beveszi?
-Győzni fogunk, mert a barátaink is ezt szeretnék, mi is. Ön az ellenségünk?
-Ne, nem, én támogatom önöket,Nekem gyermekeim vannak és szeretnék még pár évet éldegélni, Isten ments, hogy én önöket kritizálni merjem.

HurráHurrá! hallatszot ki a nyitott ajtón keresztű a moziból.

2021.04.30. 14:35:57

@Bayaz:
Március 14-ig vannak ezek az adatok, amikor a hivatalos covid halálozásokban beelőztük az összes országot, az már ezután történt. Az első hullám meg nálunk majdnem 0 volt halálozásban, többlethalálozás helyett pedig inkább alacsonyabb halálozás volt.

Ami pedig a többi érvet illeti:
1. Érdekes, egy csomó pénzt költött a sportra a kormány. Ja, hogy csak az élsportra? Ami pénzt arra költöttek, azt miért nem tömegsport és egészséges életmód népszerűsítésre költötték? Az egészségügyben miért csak a covid idején jutott eszükbe, hogy némi reform szükséges lenne? Miért népszerűsítik egyes Fideszes politikusok az egészségtelen táplálkozást? 10 év nem annyira sok, de azért lehetett volna ezen a téren tenni valamit.
2. Amihez nagyban hozzájárult az, hogy a kormány az intézkedéseknél nem az aktuális járványügyi helyzetet, hanem a közvéleményt monitorozta, így volt ősszel és télen is későn a zárás, nyáron meg még kimondottan népszerűsítették is a balatoni és tengerparti nyaralásokat. Ahogy a kapkodás és a következetlenség is hozzájárult mindehhez. Egyes országokban kimondottan kampányoltak a katasztrófális kórházi állapotokkal, ezzel felhívva a lakosság figyelmét az óvatosságra, nálunk szándékos titkolózás volt még a járványadatokkal is, és az emberek hülyének nézése. Aztán persze kontaktkutatás az elején sem volt, alultesztelés volt végig, még most is 3-4 nap átfutási ideje van az állami tesztnek, aki nem jóhiszemű, az addig szabadon mászkál és fertőz, aki meg az, az legtöbb esetben saját zsebből fizeti a magántesztet, ha tudja.

Szvsz mindezek mellett nem lehet elmenni, azzal együtt, hogy a keleti vakcinák utólag jó döntésnek bizonyultak. Más kérdés, hogy a kínairól alig volt előtte infó, és erősen szakmaiatlan módon engedélyezték, amivel nagyon sokat kockáztattak, rosszul is elsülhetett volna az akkor rendelkezésre álló információ alapján.

6.Lenin 2021.04.30. 14:37:10

@Zabalint:

Te már voltál már kint, emberek közt? Beszélgettél is már néhánnyal?

2021.04.30. 14:38:32

@6.Lenin:
Konkrétan a narancskomcsik jutottak úgy hatalomra, hogy gázáremelés, vizidíj, tandíj ellen kampányoltak, mindent megígértek, és minden fájdalmas reformtervet megakadályoztak. Úgyhogy popullizmussal nem túl elegáns épp az ellenzéki pártokat vádolnod, ha a Fidesz szavazója vagy. Én mondjuk vádolom is az ellenzéket, lásd pl. európai minimálbér, állami bérlakások, alapjövedelem kérdésében, csak közben én nem szavazok náluk még nagyobb kommunistákra, mint te teszed.

2021.04.30. 14:40:04

@Bayaz:
Mit értesz az ország kiárusítása alatt? A Fudan Egyetem, a belgrádi vasút például miért nem az?

2021.04.30. 14:40:40

@6.Lenin:
Nem, nyilván az csak a te privilégiumod, mindenki aki nem ért veled egyet, elzárva él a világtól...

Glokta 2021.04.30. 14:47:54

@Zabalint: Mondjuk amit László ír az ellenzékről, azzal egyre inkább egyet kell értenem nekem is.

2020 elején még valószínűbbnek láttam, hogy rájuk szavazok, mint most.
Mostanra eljutottunk odáig - amit korábban (pl. a 2015-17-es kampányok idején) elképzelhetetlennek tartottam - hogy az ellenzék stílusa, hangneme a kormányénál is aljasabb*, vezető ellenzéki politikusoknak az O1G-n (pl. Jakab Péter) meg a jogállam forradalmi eszközökkel való helyreállításán (pl. Fegyőr) kívül nincs sok mondanivalója, a kormány intézkedéseit pedig gondolkodás nélkül ellenzik (pl. keleti vakcinák, tavaly tavasszal, napi 5-10 halott mellett, a legdurvább zárás idején még durvább zárást követeltek).

Az egyetlen ok, amiért rájuk szavazhatnék az hogy a Fidesz nyomasztó hatalmi fölényének vége legyen, de ha az általuk képviselt gondolatiság már nem jobb a Fideszénél, akkor mi értelme van?

*úgy tenni, mintha mind a 26 ezer halottért a kormány lenne az egyedüli felelős, és mintha Mo világelső lenne halálozásokban - mondjuk nincs kétségem, hogy a Fidesz is ehhez hasonlót tolt volna ellenzékben

2021.04.30. 14:53:23

@Glokta:
Fegyőr az Orbán fiatalabb változata, annyiban lenne jobb, hogy úgy 50 év különbség van a gondolkodásmódjukban, amiért azt mondanám, hogy a kisebb rossz lenne, csak nehogy úgy járjunk vele, mint Orbánnal. Jakab szintén populista, de mit lehet tenni, ha ez kell a népnek? 90 óta egy esetet nem tudok mondani, amikor értelmes programmal nyert valaki, a legértelmesebb talán a 90-es MDF-é volt, amiben olyan reformok szerepeltek, amelyek máig nem valósultak meg.

Bayaz 2021.04.30. 14:59:31

@Zabalint: Mire?
A stratégiai jelentőségű állami vagyon nagy részének privatizálására, vagy mondjuk arra, hogy a közbeszerzéseket szinte kizárólag külföldi vállalatok nyerték???
Persze a probléma ott kezdődik, hogy az EU-s források jelentős részét a szoclib kormány még le se tudta hívni.

A fudani egyetem és a Budapest-Belgrád vasútvonal is hosszútávú befektetésnek tűnik, semmi létfontosságút nem árusítunk ki a külföldieknek, persze azon hogy megéri-e lehet vitatkozni.

6.Lenin 2021.04.30. 15:05:08

@Zabalint:

Kommunista párt, vagy pártok vannak az EP-ben (a nevükben). Aki esetleg balos programot támogat nem feltételen kommunista, ahogy a szabadság jogokat támogató sem liberális, vagy mi a tosz (létezik még liberalizmus?)

Én mondjuk úgy mérem valakinek a teljesítményét, hogy honnan indult, egy bizonyos idő alatt, hová is jutott az adott lehetőségek, külső, és belső körülmények közt.

Nem az alapján, mit mond, mit ígér, mit kritizál.

Már szinte könyörögtem, hogy vázolj fel egy jövőképet, nagy vonalakban, hozzá, hiteles embereket. Látványosan kerülöd a dolgot. Feltételezem, talán joggal, hogy fingod sincs ezekről. Elfogadnám a cáfolatod, ha van.
Már ne haragudj, de olyasmiket írsz néha, mint akinek fogalma sincs a valóságban zajlókról.
Én csak ezek alapján tudok véleményt mondani.

Azt sehogy nem tudom elfogadni, hogy jössz egy hamisított táblázattal, hogy Mo-on milliók nyomorognak.A kormány mindent ellop. Közben meg hétvégeken telítve az utak, üzletek. Jó utakon vagy kénytelen milliós autók közt araszolni, stb. És ezeknek nyilván semmi köze a regnáló kormánynak.

Képesnek érzed magad minden előítélet nélkül értékelni valakinek a teljesítményét?

aranyláz 2021.04.30. 15:07:04

@G. Nagy László: A Fidesz szerinted, jobb, vagy baloldali?

2021.04.30. 15:08:06

@6.Lenin:
Felvázoltam, de neked nem tetszik, ennyi. Nekem meg az ország kézi irányítása és szándékos szétverése nem tetszik.

Wildhunt 2021.04.30. 15:09:21

@6.Lenin: ez nagyon az élmezőnyben van.

Wildhunt 2021.04.30. 15:13:16

@aranyláz: úgy tudtam a Fidesz a kommunista kádár focialista örököse... Szerinted nem? Szerinted a Fidesz jobboldali gazdaságpolitikát folytat?

6.Lenin 2021.04.30. 15:35:45

@Zabalint:

Jajj! Hol vázoltál fel bármit is? Hol verik szét az országot?

Mint gondolsz , Kínában 1-2 milliárd embert miként lehetne valahogy kordában tartani? Mi lenne, ha mindenki azt csinálná, amit akar?
Vagy egy 20 pártból álló koalíció marakodna mindenen, hol tartanának?

engem csak annyiban érdekel a regnáló kormány, hogy az én életemhez milyen feltételeket biztosít, a többi az én dolgom. Mit érdekel, hogy a vezér mit gondol magáról, ha nekem biztosítja, hogy magam oldjam meg az életem.
A te életed ennyire függ másoktól? Miért nem változtatsz rajta?

Egy lerabolt, lepukkasztott országból miként teremtené egy gazdaságilag, politikailag aránylag független országot? Ennyire szétzilált polgárokkal? Érted te ezeket a problémákat?

6.Lenin 2021.04.30. 16:02:28

@Zabalint:

Te írtad:

"Nekem meg az ország kézi irányítása és szándékos szétverése nem tetszik. "

Nekem erről a következő dolgok ugranak be. Milyen élete lehet a pacáknak, ha ennyire függ a me-től? Vagy ennyire utálja valamiért? Van fogalma, hogy miként is lehetne egy országot irányítani, ha ennyire különböző érdekűek a polgárai? És még rengeteg minden jut erről az eszembe.
Jár ez az országban? Ez szétverés? soha nem épült annyi minden ebben a nyomorult országban, mint az elmúlt 10-11 évben. Lehetett volna többet? Kikkel?
Meg tudnám mutatni az országban, hogy mikor mi épült, melyik kormányok alatt. Ez lenne a szétverés? Mire gondolhat?

Talán arra, amire rendszerváltáskor gondolhattak a komcsi pártfunkcik? 90 előtt élet-halál urai voltak, senki nem mert velük szemben pofázni. aztán jött 90. Kiderült, hogy ezek többsége bunkó, szar alak volt, kezdtek velük úgy is bánni az emberek, és ezt ők képtelenek feldolgozni. Lehet, hogy a mostani ellenzék is rájött erre? Lehet, hiszen ugyan azok. Szar ügy a részükről, de miért nem próbálnak valóban másnak lenni?

G. Nagy László 2021.04.30. 16:40:38

@aranyláz:

"A Fidesz szerinted, jobb, vagy baloldali? "

Egyik sem. A Fidesznek vannak politikai lépései, amelyek között jobboldali és baloldali is akad szép számmal. Tapsolok mindannak, ami gazdasági értelemben jobboldali (vagyis liberális), például egykulcsos adó, túlóra-korlát eltörlése, adó és járulékcsökkentések; és utálok mindent ami balos.

Ami a gazdasági kérdéseken túlmutat, ott a Fidesz jellemzően konzervatív. Jómagam a klasszikus liberális álláspontot foglalom el, a mai magyar ellenzék, Biden és a nyugati mainstream pedig "progresszívnek" hívja magát, ami sokkal inkább regresszív és szélső balos. Amikről a posztban írok, azok szűk tíz évvel ezelőtt még egy radikális baloldalinak is elképzelhetetlenek lettek volna.

G. Nagy László 2021.04.30. 17:01:00

@Zabalint:

"Te is tudod, hogy csak odáig igaz, amíg konkrét esetekről nincs szó. Lásd pl. Ákos esete, az elvett michelin csillag, vagy éppen a gazdaságpolitika, ahol a leginkább állampárti irány mellett teszed le a voksodat."

Tisztelj meg azzal, hogy ezekre visszatérsz velem hétfőn.

" előadod a homofób, rasszista, antifeminista, néhol még nemzeti soviniszta faszságaidat is, utána pedig mint az ártatlan bárány előadod, hogy amúgy nem egyetértesz velük, hanem csak liberálisként elfogadod."

Baszki, ez a lényeg. Ez a liberalizmus baszott nagy lényege. Elfogadni és eltűrni mindent, ami nem erőszakos, ha mégoly beteg is. Tényleg várjunk vele hétfőig!

" Persze ha pl. valami neked nem szimpi liberális jogvédő szervezetről van szó, akkor már egészen máshogy állsz hozzá."

Ez nem igaz. Mikor olvastál tőlem olyat, hogy kiakadtam volna Bill Gates alapítványára, amiért modern fogamzásgátlási módszereket terjeszt Afrikában? Vagy feminista kezdeményezésekre, amelyek az iszlám országokban élő nők jogaiért harcolnak? SOHA. Csakis szélsőbalos terrorszervezeteket és embercsempész csoportokat basztattam. SOHA MÁST.

"A nyugat hanyatlásáról ugatsz, miközben semmi problémád a keleti módszerekkel, és itt most megint hangsúlyozom, nem csak Orbánékról van szó, hanem legyen az az oroszok, fehéroroszok, Kína, stb., stb. Libertariánusnak vallod magad, mégis a legautokratikusabb rendszerek mellett állsz ki a legkevésbé autokratikussal szemben."

Ez mekkora faszság már. Azért, mert valamiről nem írok, az azt jelenti, hogy egyetértek vele??? Fehéroroszország.... Alig tudok róluk valamit. Valószínűleg mocsok nagy diktatúra megy náluk. Baszki, az állatkínzásról sem írtam még soha, pedig azt is kurvára aljasnak tartom. Kínáról speciel írtam már, linkelem:

teveszmek.blog.hu/2018/09/24/_a_nagy_testver_mindent_lat

"Viszont érdekes, hogy Trump alsó rétegekre építő demagógiája téged nem zavart egyáltalán, ahogy az sem, hogy a szabad kereskedelem korlátozását ígérte (szerencsére nem valósult meg belőle semmi)."

Abszolút ellentétes volt a libertárius elvekkel és zavart is.

Ez is egy érdekes kérdés, hogy ugyan állításod szerint libertariánus elveket vallasz, kis állammal, mégis a keménykező, többé-kevésbé autokratikus vezetőket preferálod a gyengébb, kompromisszumokat képviselő politikusokkal szemben.

Ezeket a látszatellentéteket te magad kreálod, amikor tudatosan összemosod az elveket a reálpolitikával. Politikust nem úgy választasz, hogy lerajzolod magadnak és kijön a 3D nyomtatón. Hanem a meglévő, nem túl mesés kínálatból. Trump is egy idióta barom, de Bidenhez képest egy megváltó.

"Egyébként emlékszel, akkor sértődtem meg először, amikor simán lebalosoztál olyan kérdésben, ami még csak nem is tehető rá a bal-jobb tengelyre. Azidáig egyáltalán nem vitatkoztunk a hazai pártokról."

Hétfőn!!

"Igazából sokkal kevésbé irritálna, ha nem maszatolnál, és nem próbálnád sem liberálisnak, sem libertariánusnak beállítani magadat, mikor bármely gyakorlati politikai kérdésben az erősen autokrata berendezkedéseket, társadalmi kérdésben pedig a diszkriminációt, szegregációt sovinizmust pártolod."

Érdekes, hogy a többségnek, aki már olvasott tőlem 2-3 posztot, nem okoz gondot, hogy elhelyezzenek a palettán. Ami pedig a maszatolást illeti... ezen tényleg csak mosolyogni lehet. Háromszáz poszt és több ezer komment után ezt írni... Előbb fogom azt írni, hogy nem tudom, hogy nem értek hozzá, vagy hogy tévedtem, mint hogy maszatolni kezdjek. SOHA SENKI nem hozta még ezt fel velem szemben.

taga20 2021.04.30. 20:43:04

@G. Nagy László: laci, szerintem zabalint komment társnak van igazsága, me kurvára beléd trafált.

ha valakit olyannal illetnek, ami kurvamessze áll tőle, akkor leszarja azt aki ilyet állít.

te pedig kibaszottul beleállsz teso:)))

G. Nagy László 2021.04.30. 21:14:34

@taga20:

"ha valakit olyannal illetnek, ami kurvamessze áll tőle, akkor leszarja azt aki ilyet állít."

Ha Zabalint először járna nálam, úgy leszarnám. Ám a helyzet az, hogy évek óta az egyik leghűségesebb és legaktívabb követőm volt. Mint látható, ma törölte magát, a fene se tudja, miért.

Neked elég egyszerű a dolgod, mert bár jó gyerek vagy, igazi életigenlő, de a társadalomfilozófiai kérdéseken - legalábbis számomra megtapasztalható módon - nem filózol sokat. Utálod Orbánt, s neked elég is ennyi. Zabalint annyiban más, hogy ő szeretne valami egzakt, racionális fogódzkodót találni arra, hogy az ellenzék miért volna jobb a Fidesznél. Ilyen nagyon nehéz prezentálni, ráadásul a mainstream baloldal nemzetközi trendje (és ebbe simul bele a DK, a Párbeszéd és a Momentum is) annyira undorító, következetlen és agresszív, hogy azzal jóérzésű ember képtelen azonosulni. Zabalint ugyanakkor érzékelhetően rosszul viseli ezt a kognitív disszonanciát.

Wildhunt 2021.04.30. 22:35:04

@taga20: Vagyis ha azt írom hogy egy tolvaj debil vagy, akkor azt elfogadod és nem foglalkozol vele, mert messze áll tőled? vagy válaszolsz, mert valójában tényleg olyan vagy?

taga20 2021.04.30. 23:05:09

@Wildhunt: mi a kurvaanyád érdekel fityeszribanc? eszt érted?:)))

a faszt érted, me ha értenéd, akkor nem lennél ekkora fityeszretek!

taga20 2021.04.30. 23:08:01

@G. Nagy László: "Utálod Orbánt,"

és nem csak úgy lárpullár!

laci bakker, te nem látod, hogy mi lesz ebből? de tényleg?!

taga20 2021.04.30. 23:12:55

@G. Nagy László: "mainstream baloldal nemzetközi trendje (és ebbe simul bele a DK, a Párbeszéd és a Momentum is) annyira undorító, következetlen és agresszív, hogy azzal jóérzésű ember képtelen azonosulni. "

ez mi cigány? csak nem kínait kértél, pedig fájzert is kaphattál volna?:)))

taga20 2021.04.30. 23:16:45

@G. Nagy László:
"Neked elég egyszerű a dolgod, mert bár jó gyerek vagy, igazi életigenlő, de a társadalomfilozófiai kérdéseken - legalábbis számomra megtapasztalható módon - nem filózol sokat"

teso, ne nézd le az ellenséget, me ráfaragsz!

ősi kínai, vagy kipcsák közmondás!:)))

taga20 2021.04.30. 23:30:53

@G. Nagy László: ja és zene! talán érted a célzást! (u.i.: árja vagyok, kék szem fehérbűr:)

www.youtube.com/watch?v=B82KYoD7Hgs&list=RDX8zMmgLrgTo&index=3

G. Nagy László 2021.04.30. 23:48:52

@taga20:

"laci bakker, te nem látod, hogy mi lesz ebből? de tényleg?!"

Abszolút optimista vagyok. Egyetlen ijesztő lehetőséget látok: ha Dobrev Kláriékat beszavazzátok a hatalomba. A baloldal eddig mindig elkúrta, és ez a mostani banda pocsékabb minden eddigi garnitúránál.

"teso, ne nézd le az ellenséget, me ráfaragsz!"

Szó sincs erről és a lehető legnagyobb barátsággal és szeretettel írtam, amit írtam. Elárulom: anyám is pont ilyen, és neki is ugyanezt mondom - csak ő a másik oldal felé elfogult. Nincs ezzel baj, nektek legalább véleményetek van.

taga20 2021.04.30. 23:56:43

@G. Nagy László: "Egyetlen ijesztő lehetőséget látok: ha Dobrev Kláriékat beszavazzátok a hatalomba"

meséjj, te kitszeretnél? kosalala és rogántoni nem ér!:)))

taga20 2021.05.01. 00:00:53

@G. Nagy László: puszilom anukádat, végre egy értelmes ember a családodban!:)))

www.youtube.com/watch?v=SSzu_uEq0_g

Wildhunt 2021.05.01. 09:03:26

@taga20: akkor a saját logikád alapján :D

6.Lenin 2021.05.01. 09:48:22

@G. Nagy László:

Holnaptól beindul a gőzhenger. Itt már olvasható egy ordenáré seggnyalás, érdemes elolvasni

www.atv.hu/belfold/20210430-kordas-laszlo-olyan-miniszterelnokre-van-szuksege-az-orszagnak-aki-kiall-a-munkavallalokert

Milliárdos tolvajok reszketnek a munkavállalókért. Egy pillanat alatt kiszolgáltatnák őket a nyugati multiknak, rabszolgának. Vastag az arcbőr.
Kár, hogy mindig vannak, akik ezeket beveszik.

taga20 2021.05.01. 11:01:06

@6.Lenin: "Egy pillanat alatt kiszolgáltatnák őket a nyugati multiknak, rabszolgának."

szerinted mit csinál a csutigecigazdád?

te fogyatékos vagy egyébként?:)))

Behaton 2021.05.01. 11:25:05

@6.Lenin:

Dobrev Klára egy rossz miniszterelnök jelölt. Alkalmatlan. Nála még Fletó is jobb, és ezt most komolyan mondom. Azt gondoltam, hogy Karácsonynak van annyi sütnivalója, hogy a tuti és örökös főpolgármesteri cím behúzása után nem érdekli majd a miniszterelnöki szék, de az ellenzéki oldalon annyi a tehetségtelen, alkalmatlan és idióta jelölt, hogy ezek után simán bevállalhatja, hisz egy esetleges bukás mellett is tárt karokkal várja Budapest ellenzéki része.

Az előválasztási cirkusz a Fidesznek kedvez. Nem fog sárdobálás, kibeszélés és egymás bemószerolása nélkül lezajlani. Szavazásra regisztráló fideszes trollok pedig jól szétcseszhetik az egészet a legselejtesebb jelölt támogatásával.

Jól fogunk szórakozni...

6.Lenin 2021.05.01. 11:26:42

@taga20:

Mennyiért dolgoztak, és hányan a Gyogyós alatt?
Mennyi pénz ment ki akkor, mennyi jön be most? Hányan dolgoznak most, és mennyiért.

Kétlem, hogy te képes vagy minden előítélet nélkül normálisan érvelni valami mellett vagy ellen.

Még egy utolsó kísérlet. Próbálj meg vázolni egy menetrendet arról, hogy mi lenne, ha az ellenzék nyerne 22-ben. Hátha el tudnám fogadni, ugyanis nekem tök mind1 ki van kormányon, ha az ország, és polgárai érdekében kormányoz.. Döngölj a földbe az érveiddel. Orbánnak volt egy felépített menetrendje 2010-től. Egy hasonlót, sőt sokkal jobbat kínálj. Hagy már abba ezt a bárgyú gügyögést. Elő a farbával.

taga20 2021.05.01. 11:34:56

@6.Lenin: "Kétlem, hogy te képes vagy minden előítélet nélkül normálisan érvelni valami mellett vagy ellen. "

haver, én pont eszt gondolom rólad:)))

6.Lenin 2021.05.01. 11:35:49

@Behaton:

Nagyjából egyet tudok veled érteni. Talán azt kivéve, hogy Fletó még aránylag elfogadható lenne. Ő egy nagy gazember, intrikus, politikai kalandor, de, hogy az országra nézve egy igen kártékony gazember mivoltát ne hagyjam figyelmen kívül, ezt nem tudom megtenni. Ő a hatalomért, bármire képes, és hosszú távra képtelen tervezni, átlátni dolgokat.
a mai ellenzék kormányzása hosszútávon bukás, és sajnos az ország is rámenne.

Karácsonyt Budapest megérdemli, egy büdös, koszos szarfészket fog csinálni a városból. Az ország ennél jóval többet érdemelne már végre. Eddig jó úton haladtunk. Nagy kár lenne ezt megszakítani. Ideje lenne egy másik fővárost is felépíteni.

Behaton 2021.05.01. 11:38:11

@6.Lenin:

Először is "rövid időre" felfüggesztik azt a jogállamot, ami szerintük most nincs is....bíróság elé, majd börtönbe kerülnek fideszes politikusok, újságírók, közéleti emberek...a fideszesektől elkobzott vagyon megfelelő kezekbe kerül az ellenzéki oldalon, erre már most megvannak a kijelölt emberek....hitelfelvételek, random gazdasági intézkedések, 12 év nélkülözés után az éhes liberális oldal kielégítése...és talán az első ciklusba belefér egy új alkotmány beterjesztése, valamint ígéret a jogállamiság visszaállítására...

6.Lenin 2021.05.01. 11:38:24

@taga20:

Döngölj már végre a földbe a hatalmas eszeddel. Leszarom, hogy kiről , mit gondolsz a sötét agyadban. Bizonyítsál már valamit, B+.
ez az érdi 4Csöcsűben lehet, hogy elmegy bebaszva, nekem kurvára kevés a hülye gügyögésed.

Behaton 2021.05.01. 11:41:12

@6.Lenin:

Az egy dolog, hogy Karácsony meg sem közelíti az előtte regnáló főpolgármestereket, de az már legyen az ellenzék gondja, hogy csak ilyen embereket képes felmutatni. Az pedig mindent elmond, hogy "képességeivel" még egy Karácsony is kiemelkedik az ellenzéki mezőnyből.

6.Lenin 2021.05.01. 11:44:20

@Behaton:

Ezt írtam itt már én is. Ezt már bizonyították is. Számomra felfoghatatlan, hogy vannak emberek ekkora gyűlölettel a saját országuk, nemzetükkel szemben, és elhiszik, hogy ez amit csinálnának, az ország javát szolgálná. Szomorú, hogy vannak vevők, szavazók még erre.

Miért nincsenek ebben az országban olyanok, akik tényleg képesek lennének a mostani kormánynál is jobbat kínálni? Miért egy ilyen söpredék lenne csak a választék?

6.Lenin 2021.05.01. 11:46:06

@Behaton:

Sajnos, hogy még mindig mindenben a kevésbé rossz csak a kínálat a normális választóknak.

Behaton 2021.05.01. 11:51:00

@6.Lenin:

A liberális oldal, és leginkább a liberális értelmiség számára óriási sértés, hatalmas arcon csapás volt az, hogy egy vidéki cigánygyerek - választási győzelmeivel és politikai sikereivel - megalázta őket. A tévedhetetlenség és a megkérdőjelezhetetlen tudás birtoklása jogán érzett felsőbbrendűség revansért kiált.

6.Lenin 2021.05.01. 11:57:29

@Behaton:

Pontosan erre gondolok én is. Innen eredhet ez a mérhetetlen gyűlölet. Sajnos képviselőként (önkormányzati) nagyon sok hasonlóval találkoztam. Vannak, akik gyűlölik a valóban tehetséges embereket, és még az se számít nekik, ha magukból hülyét csinálnak, vagy másoknak kárt okoznak.Pontosan nyomon követhető ez az ellenzéket támogató kommentelők közt is. Hiba könyörögsz nekik valami jobb programért, nincs, soha nem is volt nekik, csak a gyűlölet vezérli őket.

taga20 2021.05.01. 12:00:12

@Behaton: ez a vidéki bűnöző téged is megalázott, csak te akkora fasz vagy, fel sem fogod:)))

Behaton 2021.05.01. 12:05:43

@taga20:

Mondja ezt egy olyan DK-s aki az öszödi beszédet még most is igazságbeszédnek tartja, holott annak tartalma pont arról szólt, hogy kurvára nem érdekelte az akkori kormányzatot a szavazóinak véleménye, és a beszéd elmondója arra kérte a hallgatóságot, hogy csináljunk valamit, bármit, nehogy kiderüljön ez a gebasz, és az sem gáz, ha továbbra is átbasszuk a szavazóinkat, csak a látszat megmaradjon.

:)

taga20 2021.05.01. 13:06:16

@Behaton: mondja eszt egy olyan fityeszdroid, aki 12éve a csutigeci az istene!

bazdmeg, te hol élsz?:)))

Behaton 2021.05.01. 15:20:42

@taga20:

Itt, és jobban élek, mint Fletó alatt. Ezért pont leszarom, hogy neked esetleg szarabb. Mivel Fletó, Megyó és Gyula bá alatt ti is pont leszartátok, hogy más mit gondol, jogot formálok arra, hogy én is így tegyek.
Amúgy meg nem értem mit rinyálsz, mert állítólag nyertek 2022-ben, tehát ünnepelned kellene, nem pedig érdi fajtársad, Nagy Alekosz formáját hoznod.

Nyírd a füvet, igyál, netez és tévézz, mert úgy sincs más dolgod a hétvégén.
Hétfőtől meg dolgozhatsz apádnál, mint ahogy megszoktad időről időre...idétlen időkig....

:))))))))))))

taga20 2021.05.01. 15:46:11

@Behaton: bakker, ez nagyon szép volt fityeszork.

döbbenet, mikor olvasom az olyan nyomorult fityeszjobbágyokat, mint te, hogy mekkora szolgák vagytok, így tízen év után.

u.i.: nem apámnál, hanem vele. de neked fityesznigger ez nem értelmezhető:)))

Behaton 2021.05.01. 15:53:54

@taga20:

Vele együtt....Itt felröhögtem!
:DDDDDDDDD

És hogy szolgák vagyunk? Tudod ez pont olyan, mit amikor te 16 év száműzetés után is szívesen fényesre nyalnád Fletó seggét, ha megsimogatná a fejed, miután közölted vele, hogy rá szavaztál, meg az a apád is, meg a lányod is, meg a nejed is, bár a nejedben nem vagy biztos, mert nem mond el neked semmit, csak ugráltat folyton.
:)))

taga20 2021.05.01. 16:29:50

@Behaton: csak röhögök rajtad fityeszparazita, mikor a barna nyelveddel dumálsz:)))

a csutigecigazdád, szintén röhög rajtatok fityeszorkok, mert ő is tudja, hogy mekkora ostoba csicskák vagytok, és szarnak se néz benneteket:)))

Behaton 2021.05.01. 16:59:49

@taga20:

12 éve röhögsz rajtunk. Ha isteni csoda folytán 2022-ben is buktok, fontos lesz, hogy a jókedved megmaradjon, mert továbbra is röhögnöd kell. De mindannyian tudjuk, hogy csak kínodban, mert most is azt teszed.

Tudod milyen ez, hisz lányos apa vagy. Tudod milyen az, mikor lányod aktuális barátja kezet fog veled és mosolyogva egymás szemébe néztek.
Ő azért mosolyog, mert az ELTE-s kislányok is torokra veszik és mikor hozzád indultak, a kocsiban is ezt tette. Ő azért mosolyog, mert apuci kislányát ő jobban ismeri, mint te.
Te csak kínodban mosolyogsz.
A nejed meg a hátad mögött...

Ezért megengedem hogy rajtunk, fideszcsicskákon röhögj. Ennyi neked is jár.

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

taga20 2021.05.01. 17:38:09

@Behaton: beteg vagy gyökér? mi a kurvaanyádról pofázol?

ez kábé olyan, hogy reggel a szaros picsádat kitörlöd, asztán utána meg eszel a szaros kezeddel.

bakker, a fityeszes szardaraboknál nincs lejjebb!:))

Behaton 2021.05.01. 17:53:14

@taga20:

Az van, hogy ez nem az off blog, ahol kedvedre lehetsz köcsög a nyugger törzsközönséggel, és ők ezt elnézik neked, mert olyan bohókás ez a kutyuli, ahogy mindig fejjel megy a kerítésnek. Örülj, hogy befogadtak ott, mint egy kis árvát. Onnan kilépve olyan elveszettnek tűnsz.
Ha valami nem tetszik szaladj vissza gumához és panaszold el margaritának, hogy megint csúnyán bánnak veled. Néha olyan szerencsétlen vagy, hogy ha apád látná és tudná, nyakon vágna.
Ostoba DK-s lúzer...
:))))))))))

taga20 2021.05.01. 17:59:19

@Behaton: :)))

egyébként aszt látom, hogy naprakész vagy belőlem, én meg semmire nem emlékszem rólad fityeszork.

egyébként, neked mi az, ami tetszik a mai magyarországban?

Behaton 2021.05.01. 18:10:48

@taga20:

Az, hogy olyan idióták is laknak benne, mint te.
Azon meg nem csodálkozom, hogy nem emlékszel rám, mert amúgy sem te voltál a legélesebb kés a fiókban, de azóta túl sok agysejtedet vitte el az alkohol meg a youtube videók majmolása.
Tényleg! Mostanság miért nem linkeled egyik kedvenc videódat? Tudod, amelyikben egy Marilyn Manson nevű művész(?) énekli(ó jaj!!) a Eurythmics Sweet Dreams című számát.
Csak nem kínos lett a csávó?
Pedig tudhatnád, nálatok liberálisoknál is így megy ez. Addig amíg nem derül ki, addig ikon, példakép, legenda....ha kiderül, akkor pedig lincselés elhallgatás, kiközösítés.

:)))))))))))))))

taga20 2021.05.01. 18:21:14

@Behaton: beton te neked valami kurvanagy bajod lehet:)))

kitalálsz dolgokat rólam, asztán rám dobod. döbbenet, hogy mekkora degenerált fasz minden fityeszszavazó!

egyébként, arra emlékszem rólad, hogy valamelyik szilveszterkor belengetted, hogy a haverjaiddal meglátogacc.

azóta is várlak fityeszretek!:)))

Behaton 2021.05.01. 18:26:31

@taga20:

Látod milyen sügér vagy? Az pont nem én voltam. Én egy benzinkút büféjében ücsörögtem és vártam, hogy begurul egy piros Mazda, de nem jött. A szilveszteres páciens Harry Hole volt és ott is először neked kellett volna megjelenned a tűzijátéknál. Mindez még a Varánuszos időkből. Ostoba DK-s.....
Sokat romlott azóta az állapotod.
Na mi a helyzet Marilyn Manson barátunkkal?
:)))))

taga20 2021.05.01. 18:32:15

@Behaton: de az te voltál fityeszretek, csak ami kényelmetlen arra nem emlékszel.

ahogy a csutivajdád a 27000 halottra.

a benzinkútos sztorit, meg kurvára beégted, mert nem tudtad, hogy mi volt mellette.

ja és! ezek szerint több nicken tolod párhuzamosan, de olyan romlott fityeszgeci vagy, hogy nem emlékszel a saját szarodra:)))

Behaton 2021.05.01. 18:39:57

@taga20:

Hát nagyon nem. Nekem nem kell több nick, hogy megmondjam, hogy hülye vagy.
Hülye vagy.
Látod?
De várj csak? Kinek kell egy boborján20 nick, vagy a diggerdigger, meg az erdészegyfasz stb.
Nyald meg a golyómat! Engem vádolsz azzal amit te csinálsz? Hát persze hogy nem sül le a bűr a pofidról, mert apádtól sok mindent örököltél, de tartást és tökösséget azt nem!
:))))))
Azért meg külön jár a faszkorbács, hogy még mindig azzal basztatsz, hogy a a Mol kút mellett nekem feltűnőbb egy Tesco, mint a Holiday Inn parkolója.
Biztos ott bujkáltál te faszomöccse....
:DDDDDDDDDDDDDD

taga20 2021.05.01. 18:51:41

@Behaton: faszkorbács az olyan fityesznyomorult droidoknak kell, mint amilyen te is vagy!

látom a holiday innra emlékszel.
és arra emlékszel, hogy milyen nickneven kóstoltál meg fityeszribanc?

u.i.: a boborján20-t azé csináltam, mert kitiltottak a b1-ről, a diggerest meg azért, mert az a fogyatékos traktoros engem ócsárolt a fogyatékos erdész haverjával, de nem engedte, hogy reagáljak.

egyébként, feltűnően naprakész vagy belőlem, remélem nem vagy köcsög!:)))

Behaton 2021.05.01. 18:58:54

@taga20:

Én ezen a néven basztatlak.
Az ezernevűséged miatti magyarázkodásod meg baromság. Kifogásod olyan, mint a segglyuk. Van mindenkinek, de senki sem kíváncsi a másikéra.
Mondjuk ez rád pont nem igaz, mert a Fletó és a Gréczy Zsolti hátsójára neked biztos előjegyzésed van már. Erdészt is régen üldözöd már szerelmeddel, mondjuk mentségedre szolgál, hogy ő is beléd habarodott.
Megérdemlitek egymást.

:))))))))

taga20 2021.05.01. 19:08:38

@Behaton: a csutgeci és mészaroslölö ánuszrózsája az arcodra van írva:))))

én azon csodálkozom, hogy ki az a fogyatékos, aki a fityeszmaffiára szavaz!?

és te midig tátott szájjal szaladgálsz a faszerdőben!

Behaton 2021.05.01. 19:18:23

@taga20:

Hát könnyen előfordulhat, hogy neked rá kell majd szavaznod:
telex.hu/belfold/2021/03/22/ellenzeki-miniszterelnok-jeloltek-kutatas-zavecz-jakab-peter-az-elen
Menni fog? Befogott orral, mint az SZDSZ-es időkben?
Fekete-Győr Partizános videóját láttad?
Lesz olyan fogyatékos aki rá szavaz? Esetleg te?

:)))))))))))))))

taga20 2021.05.01. 19:37:04

@Behaton: te kire fogsz?

egyébként, te érted magadat?

a kommented elején aszt kérdezed, hogy jakabra tudok-e szavazni, asztán fegyőrről pofázol.

te érted magadat?:)))

Behaton 2021.05.01. 19:43:24

@taga20:

Ma már ne igyál többet és ne nézz több DK-s propaganda videót!
Szerinted én a fideszes kire fogok szavazni? Maaargit!!!

De egyszerűsítem neked a dolgot, mert látom egyedül vagy otthon és nincs aki segítsen:
- Tudnál alkalomadtán olyan magasan képzett, kvalifikált, megnyerő és kétség kívül alkalmas jelöltekre szavazni, mint Jakab Péter, Fekete-Győr András, vagy a gyerekverő Márki-Zay Péter?

:)))

G. Nagy László 2021.05.01. 20:12:20

@Behaton: "Tudnál alkalomadtán olyan magasan képzett, kvalifikált, megnyerő és kétség kívül alkalmas jelöltekre szavazni, mint Jakab Péter, Fekete-Győr András, vagy a gyerekverő Márki-Zay Péter?"

Szép csapat. A pszichopata, az ostoba és a gyerekverő... Dobrev is valódi pszichopata, semmi kétségem. Tényleg karácsony a legjobb, ő legalább semmilyen... Ezen a térfélen már az is érdem...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.05.01. 20:28:31

@Behaton:
@G. Nagy László:
Azért a kurva anyátokat nyugodtan teherbe baszhatjátok mind a ketten!

6.Lenin 2021.05.02. 09:05:09

@G. Nagy László:

"Szép csapat. A pszichopata, az ostoba és a gyerekverő... Dobrev is valódi pszichopata, semmi kétségem. Tényleg karácsony a legjobb, ő legalább semmilyen... Ezen a térfélen már az is érdem... "

Azért ez nagyon szomorú az ország polgáraira nézve. 30 év kevés volt arra, hogy kialakuljon két-három, vagy akár több normális képviselete a polgároknak.

egy ilyen Karigeri típus , mint lehetséges megoldás katasztrófa, a többiekről nem is beszélve. Miben bízhatnak a rájuk szavazók, még elképzelni is nehéz. Bár az utóbb itt is megjelent támogatóikat nézve lehetnek elképzeléseink. A gyűlöleten kívül más érv nem lehet.

taga20 2021.05.02. 12:21:22

@G. Nagy László: laci téged megvettek kilóra a fityeszbűnözők.

te pár héttel ezelőtt még nem voltál ekkora csutigecifaszszopó!

gratulálok neked, megérkeztél!:))) BROÁF!

Wildhunt 2021.05.02. 12:40:08

@6.Lenin: abban bíznak hogy majd a nagyszerű NYUGAT megold mindent, akár a sok értetlen bugris akarata ellenére is. Nem értik hogy bármilyen függetlenség jobb mint a gyarmati sor. A Kutyák és Farkasok Petőfitől nekik ismeretlen és értelmezhetetlen.

taga20 2021.05.02. 12:58:26

@Wildhunt: "Nem értik hogy bármilyen függetlenség jobb mint a gyarmati sor."

mondod te muzsik!

beszarás, hogy a fityeszparasztok mekkora sötét barmok!:)))

G. Nagy László 2021.05.02. 13:19:12

@Wildhunt:

"abban bíznak hogy majd a nagyszerű NYUGAT megold mindent, akár a sok értetlen bugris akarata ellenére is."

No persze. Lássuk csak:

1. Az Osztrák-Magyar Monarchia közös kormánytanácsának EGYETLEN tagja volt, aki tűzzel-vassal ellenezte a háborút, úgy hívták: Tisza István. Mi lett a kaland vége: Magyarországot büntették meg a legdurvábban.
2. Huszonöt évvel később lazán odadobtak minket a nagy szovjet medvének, gyarmati sorba taszítva az országot.
3. 1956 - ment a hitegetés, de újfent cserben hagytak minket.

A legkevésbé sem bízom a fényességes nyugatban. Lenéznek minket és szarnak ránk. Aki nem járt még turistaként nálunk, simán elhiszi, hogy a mai napig jurtában lakunk és rovásírással kommunikálunk. A kinti, balos értelmiség persze tudja, hogy ez full kamu, ők szándékosan festenek rólunk barbár képet.

Megdöbbentő, hogy pontosan ugyanaz megy mint száz éve. Akkor elég volt pár rosszindulatú románnak és franciának azt hazudnia, hogy az Ipoly hajózható folyó, vagy hogy a (jelenlegi) keleti határ mentén áthatolhatatlan hegyek húzódnak. Csak ide kellett volna utazni, hogy a saját szemükkel lássák: a területrendezés teljes hazugságra épült. Kurvára szartak rá, alig érdekelt valakit. Ugyanez megy ma is. Sargentini úgy ír dolgozatot rólunk, hogy ide sem utazik. Vizsgálat és tárgyalás nélkül hoznak ítéletet, sokszor rosszabbak, mint a kommunisták. Nekem van bajom Orbánékkal bőven, de Isten óvjon minket attól, hogy valami szervilis fasz/picsa kerüljön a kormány élére, aki készséggel nyalja Brüsszel seggét. Annál rosszabbat nehezen tudnék elképzelni.

6.Lenin 2021.05.02. 13:21:52

@taga20:

Mennyivel voltunk függetlenebbek, mint most, 2002-2010 között? Vagy lennénk 22 után? Kíváncsivá tettél. Bár gondolom nektek csak a kurvaanyázás megy igazán, pláne anyák napja környékén.

Csak, mint érdekesség , te úgy ítélkezel másokról, hogy semmit sem tudsz róluk, rólam. Én meg azok szerint, amit itt próbál magáról mutatni. Sajnálom, de akik vita során csak a kurvaanyázásra képesek, azokat én nem tartom sokra, sőt, semmire sem.

taga20 2021.05.02. 13:26:24

@G. Nagy László:

"2. Huszonöt évvel később lazán odadobtak minket a nagy szovjet medvének, gyarmati sorba taszítva az országot.
3. 1956 - ment a hitegetés, de újfent cserben hagytak minket."

erre a csutigeci gazdátok a putyinioroszország pincsijévá válik!

logika margittttt!:)))

6.Lenin 2021.05.02. 13:35:33

@taga20:

www.google.hu/search?q=Gyurcs%C3%A1ny+%C3%A9s+Putyin&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwjUuvTC8qrwAhXyiIsKHQf0CHcQ_AUoAXoECAEQAw&biw=1435&bih=969&dpr=0.8

Te nagyon a sor végén állhattál, amikor az ész osztása volt.

Mo olyan gazdag ország, és annyira független, hogy nyíltan mellőzhetné a MAI orosz piacot, vagy bármilyen kapcsolatot egy nagyhatalommal? Nézd meg, hogy hány nyugati ország van előrébb a sorban, mint mi az oroszokkal valló kapcsolattartásban.

Wildhunt 2021.05.02. 14:27:00

@taga20: a németektől próbál tanulni. De gyengén csinálja, még nem függ az egész ország az orosz nyersanyagpiactól.

G. Nagy László 2021.05.02. 16:15:36

@taga20:

"erre a csutigeci gazdátok a putyinioroszország pincsijévá válik! logika margittttt!:))) "

Jóbarátom, te összekevered a szeretkezést a nemi erőszakkal... Így nehéz lesz :)

Wildhunt 2021.05.02. 20:21:21

@G. Nagy László: erről jelenleg az ukránok tudnának mesélni. Az oroszok meg a Nyugat közösen rabolják szét őket "a saját érdekükben".
süti beállítások módosítása