Egy éve hunyt el Tamás Gáspár Miklós, ennek emlékére a Partizán közzétett egy 2020-ban készített, eleddig kiadatlan interjút. Esküszöm: minden egyes mondatnál a falat kapartam. TGM kapcsán mindig az a kérdés motoszkált bennem, hogy egy ennyire művelt, s hitem szerint jó szándékú ember miként tudott ilyen fanatikusan ragaszkodni egy eredendően őrült és pusztító eszméhez?
"A kapitalizmusban élni nem jó. Nem kellemes. Csúnya." TGM arról beszél, hogy az emberek általában nem rajonganak a piaci versenyért. Ebben speciel igaza van. Ám ha közvélemény-kutatást tartanánk annak kapcsán, hogy a különböző társadalmak polgárai mennyire szeretnek diétázni, futni, súlyzókkal edzeni, arra is pont ugyanezt mondanák: nem kellemes. Viszont az emberek alapvetően nem hülyék, így pontosan tudják, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy testüket karbantartsák. Ugyanez a helyzet a kapitalizmussal is: miért is lelkesedne bárki egy olyan világért, amelyben dolgozni kell, és az egyéni teljesítmény alapján boldogulunk? Nem lenne sokkal szívderítőbb az a rendszer, amelyben alanyi jogon jár a terülj-terülj asztalkám? A baj csak az, hogy ilyen nem létezik. Tamás Gáspár Miklós az ezerszer elbukott, mindenütt nyomort és brutális elnyomást hozó kommunizmust ajánlja a piacgazdaság helyett, ami a lehető legpocsékabb alternatíva. Történelmünk során sokféle működési szisztémát kipróbáltunk már, s minden kétséget kizárólag a kapitalizmus teremtette meg a legnagyobb és legszélesebb jólétet. Lehet nem szeretni, de jobbat még senki sem talált ki eleddig.
"Az ultrakapitalista és autokratikus és diktatórikus rendszerrel szemben egy olyan ellenzék áll, amely többségében szintén ultrakapitalista. És amely bizonyos értelemben egyetért az Orbán-rendszer legfölháborítóbb intézkedéseivel. Tapasztaljuk azt, hogy ma az ellenzék komoly propagandát folytatna mondjuk az egykulcsos adóval szemben?" Bevallom, mindig értetlenül pislogok, amikor valaki a progresszív adózást favorizálja. Ha Béla egymilliót keres havonta, úgy százötvenezret fizet az államkasszába SZJA formájában, szemben a kétmilliós fizetéssel bíró Dezsővel, aki háromszázezret. Mi az az erkölcsi alap, melynek értelmében kevés e kétszeres hozzájárulás - miközben vélhetően pont ugyanannyi központi szolgáltatást élveznek -, s még brutálisabban meg kéne kopasztani az utóbbit? Sokkal inkább a degresszív adózás mellett kellene érvelnünk, ha közelebb kivánnánk vinni a társadalmat az igazságos közteherviseléshez. Arról nem is beszélve, mennyire kontraproduktív a progresszív adórendszer: mindenki abban érdekelt, hogy még véletlenül se lépjen át a magasabb sávba...
"Ma a szabadságszerető baloldalnak a forradalmi taktikától azért visszariadnak a vezető alakjai. Az erőszaktól. Ezért forradalmi baloldal nem nagyon van." Még szerencse. Döbbenetes filozófiai teljesítmény ugyanakkor, ahogyan egy gondolaton belül egymás mellé kerül a szabadság szeretete és az erőszak igénye. Ez konkrétan fából vaskarika. TGM még mindig ott tart, hogy háborúzni kell a békéért... "A forradalmiságon egyszerűen csak azt értem, hogy egy olyan mozgalom, amely legalább a lehetőségek között számba veszi a népfölkelést, a népmozgalmat, amely az utcán, meg a megostromolt közintézményekben kezébe veszi a hatalmat a klasszikus forradalmi módon." Kifejti, hogy parlamenti választások útján a kapitalista rendszer nem leváltható. Ismét valami, amiben igazat adhatunk neki. De ha ez így van - vagyis az emberek olyan pártokra szavaznak szívesen, amelyek piacgazdaságban gondolkodnak -, akkor miért kell erőltetni a dolgot? Ha nem rendeznének szabad választásokat, akkor legitim dolog volna népfelkelésről beszélni. Ám ha egy eszmét békésen is hatalomra lehet segíteni, olyankor hogyan jut eszébe bárkinek is az erőszak? Nem volna tisztességesebb elfogadni, hogy a társadalom oroszlánrésze nem kér ebből? "A helyzetet meglehetősen kilátástalannak látom, de a helyzet már sokszor volt kilátástalan. Ugye a történelemből ez is az egyik tanulság, hogy időnként teljesen meglepő módon egyszer csak lángba borulnak a szívek és az utcák. És valami történik a szabadság érdekében..." A legtöbben persze csak mosolygunk az ilyen őrült víziókon. De képzeljük csak el, hogy TGM nem a kommunista eszme, hanem mondjuk a nácizmus mellett érvelne, lángoló utcákról ábrándozva! Mondatai azonnal kivernék a biztosítékot. Így viszont tök oké minden, mintha a baloldali erőszak bármivel is elfogadhatóbb volna, mint a jobboldali. Micsoda perverz világban élünk? (Amikor napjainkban a német szélsőbalosok "AfD-seket megölni!" transzparensekkel vonulnak, az teljesen szelíd, megengedhető, finom gesztus. A békés AfD-sek ugyanakkor mind nácik, mert a német köztévé így döntött, ezért érdemes lenne minimum betiltani a pártot...)
"Ez egy rosszkedvű társadalom, amely beletörődött, hogy így kell most élnie." Tamás Gáspár Miklós - szélesen kivetítve saját érzésvilágát - lazán dobálózik az effajta általánosságokkal. Talán másra jutna, ha megnézné a statisztikákat: Európában az elmúlt 14 évben (a balti országok mellett) Magyarországon csökkent a legdrámaibb módon az öngyilkosságok száma. (Még mindig nem állunk fényesen, ám a tendencia látványos.) A beszélgetés idején TGM még nem ismerhette annak a 2021-es felmérésnek az eredményét, mely szerint Európában a magyarok érzik legszabadabbnak az életüket. "Nem kell azt képzelni, hogy Orbán Viktor országában Orbán Viktor hívei boldogan élnek. Erről szó nincsen." Valóság szerint szinte mindegy, hogy azért hoztunk össze zsinórban négy kétharmados győzelmet, mert a magyar ember lubickol az elégedettségben és félistenként tekint a miniszterelnökre, vagy pedig azért, mert tartunk attól, hogy az alternatíva nagyságrendekkel rosszabb volna. TGM szerint Orbán "nem szorgalmazza a békemeneteket és hasonlókat. Mert annak a korszaknak ugyanis vége van. Azt ő nagyon jól tudja." Nos, ezt is sikerült benéznie: az interjút (és a pandémiát) követően, a legutóbbi parlamenti választásokra hangolódva 2021 október 23-án, majd 2022. március 15-én is brutális méretű kormánypárti tömeg vonult végig Budapest utcáin. Hiába a vágyvezérelt okoskodás - e téren semmi nem változott. "Ez ma egy nagyon rosszkedvű ország, amely engedelmeskedik, sőt amely hagyja magát meggyőzni egy csomó dologról, de ez csupa negatívum. Csupa negatívum. Ne jöjjenek ide az idegenek, ne legyen rendetlenség..." Fura egy gondolkodásmód. Tamás Gáspár Miklós a beszélgetés során mindvégig kiáll a korlátlan migráció eszménye mellett, s a gazdasági bevándorlókat tudatosan menekülőknek nevezi. Magasról tesz a békére, a közbiztonságra. Szíve joga, hogy egy ilyen torz értékrendet képviseljen, azonban megdöbbentő, hogy az önpusztítást látja egyedül üdvözítőnek, miközben megveti és értéktelennek titulálja a rendet. Ez egész egyszerűen perverz fanatizmus. Mintha a svédek idiótának tartanák a világ nagyobbik és józanabb részét, csak mert mi nem fogyasztunk rohasztott heringet...
A végére hagytam azt, ami a leginkább megdöbbentett. "Magyarországon, ahol egy nagyon derék, egyébként zsidó származású holokauszt-történész szakmailag teljesen korrekt munkáiban azt mondja, hogy a HONVÉDEINK - a második világháborúról szólván. Most képzeld el, hogy valaki azt mondja Németországban, hogy UNSERE WEHRMACHT. Azt a mindenségit! Ugye? Hát lecsukják!" Ezen tényleg dobtam egy hátast. Mert az oké, hogy egy tökéletesen értelmetlen vérfürdőben a rossz oldalon álltunk. (És most ne is firtassuk, hogy ezúttal sem akartunk háborúzni.) De ettől még a magyar katonák a honfitársaink maradnak, akik a legkevésbé sem tehettek arról az őrületről, amelybe belerángatták őket. Tényleg meg kéne tagadnunk mindannyiukat? Tényleg a német világ a jó világ, ahol lecsukhatnak rosszul hangzó szavakért??? Miféle erkölcs az ilyen? Düsseldorfban élő barátaink mesélik, hogy már az általános iskola alsó tagozatában is azzal a mantrával kezdődik az oktatás, mely szerint: "bocsánatot kérünk a nácizmusért". A gyerkőc hazamegy, és a szüleit faggatja, hogy mi is az a nácizmus... Ez egy beteg világ, a kollektív bűnösség vallásos dogmavilága. Azt még megérteném, ha a felső tagozatosok - akik már talán kapiskálják, miről van szó - kapnának némi erkölcsi útravalót, mely szerint az embertelen ideológiák - nácizmus, kommunizmus, iszlám - egyaránt kerülendők. De szó nincs ilyesmiről. Ahogy Szolzsenyicin megfogalmazta még 1990-ben: "Nyugat-Németországot eltöltötte a teljes megbánás - csak ezután következett be a gazdasági felvirágzás. Nálunk még csak meg sem kezdődött a bűnbánat. Nálunk a glasznoszty fölött most is ott lógnak füzérszám a régi hazugságok súlyos, kövér fürtjei. Mi pedig mintha észre sem vennénk őket." Azóta 34 esztendő telt el, de a kommunista vétkek miatt továbbra sem szégyenkezik senki. Tamás Gáspár Miklós még mindig a nyolcvan évvel ezelőtti narratívát erőlteti, mely szerint a világ a fasizmus és az antifasizmus hadszíntere. Oké, fogadjuk el ezt a megközelítést! A helyzet azonban az, hogy TGM imádott kommunizmusa, a vörös fasizmus abszolút a rossz oldalon áll. Nem a jobb és a bal harcát látjuk, hanem a szabadság és az erőszak feszül egymásnak. Márpedig ezen a meccsen a kapitalizmus viseli szabadság mezét, a kommunizmus pedig az erőszakét, az elnyomásét, az embertelenségét.
Isten veled, Tamás Gáspár Miklós, az emlékedet megőrizzük! A gondolataidat úgyszintén, ám csupán elrettentésképpen.
